John Watson a foteljában ülve egykedvűen nézte, ahogyan barátja Sherlock Holmes több, mint egy órája körbe-körbe járkált a nappaliban. Hiába próbálta meg valahogy a kibillenteni, eltéríteni, lefoglalni, sehogy sem sikerült neki.

- Unalmas...

Mindig ugyanezt a választ kapta Watson és végül feladta.

- Ha azt várja, hogy megölök valakit, csakhogy maga nyomozhasson, akkor nagyon téved! - vágta oda dühösen. A laptopjáért nyúlt és a blogjába merült.

Néhány perc múlva becsapódott a fürdőszoba ajtó. A zuhanyzóban a víz elkezdett zubogni és Watson elbóbiskolt. Arra ébredt fel, hogy valaki elzárta a csapot. Watson nyaka elgémberedett, fájdalmas arccal tápászkodott fel a foteljéből. A karórájára pillantott. Délután 5 óra elmúlt. Édes Istenem. Holmes 3 órán keresztül zuhanyzott... Gondolta magában és a konyhába indult, hogy teát készítsen maguknak. Bár nem bízott benne, hogy Holmes hajlandó lesz csatlakozni hozzá.

A fürdőszobából ekkor lépett ki Holmes. Magas, vékony alakján megakadt Watson szeme. Nem egyszer látta már így, félmeztelenül, egy szál törölközőben, egy lepedőbe burkolózva vagy alsónadrágban. Hiszen már több, mint egy éve lakótársak voltak. De most mégis valahogy más volt az egész. A sötétbarna, majdnem fekete haja a forróvíztől nyirkosan és göndören hullott a homlokába, az arca kipirult, lehetetlenül keskeny csípőjét hanyagul ölelte körbe a törölköző, fehér, hibátlan bőrén kósza vízcseppek csillogtak. Watson még mindig a nappali ajtajában állt és nem bírta róla levenni a tekintetét, de ez úgy tűnt, hogy Holmes-t nem zavarja.

- Nekem is csinálna egy teát? - kérdezte szokásos unott hangján Holmes.

Watson nem kérdezett vissza, hogy Holmes honnan tudja, hogy teát készíteni indult. Holmes mindig mindent tudott. Természetesen. De még mindig nem mozdult. Nem bírt mozdulni. Holmes odaért hozzá. Kérdőn pillantott Watsonra. A tusfürdő fanyar-édes illata lassan megtöltötte körülöttük a levegőt.

- Teát... - mondta, de a szavak már nem jutottak el a volt katonaorvos tudatáig.

Watson felemelte az egyik kezét. Holmes harapni-valóan kerek válla felé nyúlt, hogy letörölje róla a folyosó gyér világításában gyémántoknak tűnő vízcseppeket, de annak rémült tekintetét látva félúton megállt a keze a levegőben. A külvilág azonban megszűnt és nem volt visszaút. Watson abban az átkozott percben végre beismerte magának, hogy mennyire vágyódik a férfiért. Mély levegőt vett és kinyújtotta a kezét.

Holmes halkan felnyögött, ahogyan a forró tenyér a vállára simult. Rémült tekintetében különös láng lobbant. Nem kezdett kiabálni, nem húzódott el az érintéstől. Megadta magát. Watson mozdulatlanul tartotta a tenyerét, csupán a hüvelykujjával simogatott el néhány vízcseppet. Holmes újra, alig hallhatóan felnyögött. Watson lassan mozdította a kezét. Az ujjaival végigpásztázta Holmes vékony karját, aztán a csípőjétől a hasát és a mellkasát fel egészen a nyakáig. A légzésük, szívverésük szinkronban gyorsult. Watson óvatosan közelebb lépett Holmes-hoz, ujjaival beletúrt a tarkóján a bársony hajába és mohón lenyalta a kulcscsontján csillogó cseppeket. A vágy szinte robbant a testében, adrenalinnal és tesztoszteronnal árasztva el minden sejtjét.

Két tenyerét Holmes vállára tette és vadul a folyosó falának döntötte a nála magasabb férfit. Holmes hangosan felnyögött. Amikor Watson a vállát kezdte csókolni, behunyta a szemét. Megadóan tűrte, hogy az érzései átvegyék az irányítást és az utolsó gondolata az volt, hogy végre nem unatkozik. Watson forró és önző szája elkezdte felfedezni a testét. A nyelve Holmes válláról a karjára siklott. A karján minden egyes centimétert végigcsókolt. A könyökhajlatnál és a csuklónál hosszan elidőzött, Holmes vékony és puha bőre alatt szinte érezte a vér surranását. Belecsókolt a hűs tenyerébe. Aztán a hosszú és formás ujjait egyenként a szájába vette. Szopogatta, nyalogatta, harapdálta őket, pont, mintha Holmes farka lett volna a szájában. A törölköző nem tudta tovább elrejteni, hogy Holmes is kívánja őt. Watson hirtelen leoldotta derekáról a törölközőt és letérdelt elé a szőnyegre. Holmes zihálni kezdett. Watson egyik keze a combjába mart, másik keze ujjait pedig rákulcsolta a gyönyörű, hosszú farkára. Halkan, artikulálatlanul nyögött, ahogyan az előtte térdelő nyelve körbetáncolta a legérzékenyebb testrészét. Önkéntelenül Watson fejére emelte a kezeit és mélyen nyomta a farkát a szájába. A tusfürdő fanyar íze zavarta Watsont, ő Holmes ízét akarta érezni. Egyre gyorsabb tempóban kényeztette a másikat, szopta, nyalogatta és gyengéden harapdálta, míg meg nem érezte, hogy Holmes teste minden izmában megfeszül kezei alatt.

- Ohhh, John... - kiáltotta Holmes.

És gyönyöre lüktetve, keserűn terült szét Watson nyelvén. Watson gyengéden kényeztette tovább, míg Holmes vissza nem talált hozzá. Farkával a szájában nézett fel rá. Holmes mosolygott, szemei csillogtak és a kezét nyújtotta. Watson felállt a földről. Zavarban volt.

- Sherlock... - súgta félve.

Nem volt mitől tartania. Holmes csókolni kezdte őt, vadul és hálásan. Még mindig fogták egymás kezét. Holmes a szobájába vezette és mielőtt becsukódott volna mögöttük a szobaajtó, elkezdte kigombolni Watson ódivatú, kockás ingét.

###

John Watson nem a saját ágyában ébredt. A valóság lassan hatolt a tudatáig. Az oldalára fordult, de még nem nyitotta ki a szemét. Az ágynemű fanyar-édes sherlock-illata és a szoba levegőjét megtöltő, elélvezett szeretkezésük semmihez sem hasonlítható illata eszébe juttatta az elmúlt éjszaka minden pillanatát. Kellemes borzongás futott végig a gerincén. Elmosolyodott. Kinyitotta a szemét. De egyedül volt az ágyban. Holmes már nem feküdt mellette. Hirtelen furcsa idegesség kúszott a gyomra tájékára. Nem tudta mit várjon, ha felkel ebből az ágyból. Holmes általában kiszámíthatatlan volt és még nem sikerült kiismernie őt az elmúlt hónapok alatt olyan alapvető dolgokban sem, hogy hány cukorral issza a teáját. Az, hogy ők ketten együtt töltötték az éjszakát a legnagyobb jóindulattal sem hétköznapi dolog.

De Watson csak Holmes miatt aggódott. Számára az, hogy ők ketten együtt töltötték az éjszakát, a világ legtermészetesebb dolga volt. Bár azt kénytelen volt őszintén bevallani saját magának, hogy ha valaki tegnap délután kettőkor az mondja neki, hogy pár óra múlva egy férfival fog szexuális kapcsolatot létesíteni, valószínűleg idiótának nézi és hangosan kineveti. De Sherlock nem egy férfi volt, hanem Sherlock. A kollegája, bizalmasa, legjobb barátja, a másik fele. És mostantól a szeretője is.

Felvette az alsónadrágját és a pólóját. Félve nyomta le a kilincset a háló ajtaján. Halkan a nappaliba lépett. Holmes a konyhában állt és teát főzött. Elmélyülten figyelte a vízforralóban képződő buborékokat. Nem vette észre Watson-t. Egy fekete selyemköntös volt rajta, ami nem volt megkötve a derekán. A haja kócos volt, arcán alig látható borosta. A konyha piszkos ablakán beszűrődő szürke fényben állva szinte angyalinak tűnt az alakja. Igen, pontosan olyan volt, mint egy sötét angyal. Watson torka kiszáradt, az ébredés utáni kellemes borzongás megsokszorozódva futott végig újra a gerincén. Érezte, hogy a vére az ágyéka felé zúdul. Legszívesebben Holmes mögé lépett volna és belecsókolt volna a nyakába, ott ahol a haja vonala kezdődik. Tudta, hogy a tegnapi tusfürdő már csak néhány molekulájában van jelen Sherlock testének őrjítő illatában. És ez a tudat még jobban felizgatta. Kezeivel lassan végigsimogatta volna a mellkasát, hasát, minden olyan apró izmot és inat egyenként megérintve, amiknek az anatómia könyvekben nyomuk sincs. Amint az első halk sóhaj elhagyta volna Sherlock ajkait, az ujjait rákulcsolta volna annak merevedő farkára. A szabadon maradt kezével megszabadult volna alsónadrágjától és Holmes köntösét félrehúzta volna. Határozottan, mégis gyengéden tette volna magáévá, ott a pultra hajolva a lombikok és koszos kávéscsészék között. Erre gondolt Watson, mielőtt jó reggelt kívánt Sherlock-nak.

- Jó reggelt Watson... - köszönt vissza egykedvűen Holmes a konyhából.

Watson elbizonytalanodott. Sőt. Katona volt, háborúban, csatamezőkön szolgált, most mégis hirtelen gyávának érezte magát. Nem akarta elveszíteni a barátját. Nem tudta mit mondjon, mit tegyen.

A konyhába sétált. Megállt az ajtóban.

- Sherlock... - kezdte halkan, a hangja remegett az idegességtől. - Ami az éjjel történt...

- Felejtsük el! - vágott közbe Holmes ingerülten. - Lehetetlenség...  - sziszegte mérgesen. - Nem akarok többet beszélni róla! - tette hozzá halkabban és kitöltötte a forróvizet a csészékbe.

Watson megdöbbent. Még akkor is, ha számított erre. Szomorú lett. Nem kérdezett semmit, nem próbált magyarázkodni, nem veszekedett. Csak remélni merte, hogy a barátságuknak nem lett vége ezzel az éjszakával. Menekülni akart. Levegőre volt szüksége. Oxigénre. Úgy érezte menten megfullad. Hátat fordított Holmes-nak és a szobájába rohant. Felöltözött és pár perc múlva hangosan becsapta maga mögött a Baker Street 221B ajtaját. Holmes nem állította meg.

Watson nem tudhatta, hogy Holmes-t kétségek gyötrik. Holmes régóta szerette Watsont. Szerelemmel. Egy olyan fura szerelemmel, amihez nem társult szexualitás. Szerette, hogy Watson mellette van, szerette, hogy megvédi önmagától, szerette, hogy Watson mellett jó tud lenni. Nem sejtette, nem tudta, hogy Watson is szereti őt, hiszen soha nem beszéltek erről. Ami az éjjel történt, az egyszerűen lehetetlennek tűnt. Watson annyira szereti őt, ahogyan soha senki nem szerette. És ez amennyire boldoggá tette, annyira meg is rémítette. Fogalma sem volt, hogyan kellene viselkednie. Vissza akarta kapni a tegnap reggeli életét, azt a világot, ahol eddig biztonságban érezte magát. Holmes nem itta meg a teáját, fázósan kuporodott magzat-pózba a nappali kanapéján.

###

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó 4 hozzászólás

1

2014.07.12. 14:16 az elbűvölt Őrült jó volt. Imádtam. Nagyon tetszik ahogy a durva, kissé megbotránkoztató szexjelenetek közé igazi, megkérdőjelezhetetlen érzelmeket rejtesz el. Arról nem is beszélve, hogy milyen nagyszerűen ábrázolod mindeközben a szereplők valódi egyéniséget, vagyis azt, amit a sorozatból megismerhettünk. Külön gratulálok a Sherlockos részekhez !! Te aztán tényleg ismerője vagy az emberi léleknek ! Még a zsenik lelkének is . Máris nagy rajongóddá tettél .

2013.04.25. 23:56 gogerk Húúú, Blill! Ez aztán forró volt! Bár az én izlésemtől egy kicsit (nagyon?) távol áll, de mégis izgalmas. Meg kell valljam, hogy a 2. rész utolsó bekezdése tetszett a legjobban, ahol a Sherlockban dúló érzéseket taglalod. Gratula! Nagyon bátor vagy!

2013.04.02. 17:52 blill Köszönöm a kritikát!  A többi "művem" a blogomon. Különösebben nem szeretem reklámozni, de ha küldesz egy email-címet, akkor nagyon szívesen átküldöm a linkjét. (az én címemet megtalálod a nevem alatt)

2013.03.24. 22:11 Grando Ha még nem mondtam volna, egy remek írás (mű) birtokosa vagy!mindkettő profi, már ami a fanfictionok modorát, és stilisztikai cizelláltságát illeti. És a többi műved?:) Grat!!!

1