|
Cím: Titokba zárva - VII. Tűzijáték (2)
Melody 2013.06.01. 21:12
Cím: Titokba zárva - VII. Tűzijáték (2)
Szerző: Melody
Béta, segítő: pofallgalaxies
Fandom: Benedict
Korhatár: 18
Figyelmeztetés: erotikus tartalom
Stílus: romantikus, humoros
"Van amiről azt hiszed sosem történhet meg, aztán mégis megtörténik és már nem vágysz semmi másra."
Lehuppantam az egyik székre és eldöntöttem, hogy hagyom magam kiszolgálni.
- Kérek szépen egy kést – néztem kérlelő szemekkel a hűtőben pakolászó Benre. Mosolyogva fújt egyet, felegyenesedett, bezárta a hűtőt, kihúzta az egyik fiókot, és felém nyújtotta az evőeszközt. – És még egy kis kávét is, ha lehet – haraptam az ajkamba, mire ő még mindig mosolyogva megcsóválta a fejét, lapos léptekkel a kávéfőzőhöz battyogott és öntött egy csészével. Beledobott három kanál cukrot és egy kis tejszínt, majd letette elém az asztalra. Egy puszit nyomtam az arcára. Vissza akart térni a hűtőhöz, amikor meghallotta, hogy mély levegőt veszek, vagyis még lenne valami.
- Igen? Mit szeretnél? – szólalt meg ő előbb. A hangsúlyon, ahogy ezt kimondta, még ő is meglepődött. Valószínűleg nem azzal a szexi hangsúllyal szerette volna mondani, de valahogy ez lett belőle. Hirtelen nagyon sok minden futott át az agyamon, amiknek semmi köze sem volt az eredeti elképzelésemhez. Ezt Ben is láthatta, mert még szélesebb lett a mosolya és felhúzta a szemöldökét.
- Adnál még egy bögrét a tejhez? – böktem ki végül.
Bólintott és előhalászott két, a tányérral megegyező színű, szürkéskék bögrét a szekrényből, és felettem áthajolva letette őket az asztalra.
- Még valamit? – kérdezte a hajamat igazgatva.
Megcsóváltam a fejemet. Felemelte az államat, hosszan megcsókolt, és leült mellém. Kortyoltam egyet a kávémból, majd elvettem egy fánkot. Bennel összemosolyogtunk.
- Ezt az együtt zuhanyzást rendszeresíthetnénk – mosolygott huncutul csillogó szemekkel közel hajolva hozzám, és egy a számra adott leheletkönnyű puszi után pimaszul beleharapott a fánkomba. – Mondjuk… minden reggel… csak, hogy jól induljon a nap.
Lesöpörtem a morzsát a szája széléről és nyomtam rá egy puszit.
- Ez egy nagyon jó ötletet – feleltem és kivettem a kezéből a fánkot. – Egyetlen probléma van vele. –Beleharaptam a süteménybe.
- Mi? – nézett rám érdeklődve.
- Hogy akkor ezután mindenhonnan el fogunk késni.
- Annyi baj legyen – vonta meg a vállát. – Ez az élmény megér néhány perc késést – suttogta a számhoz hajolva és megcsókolt.
Eszegettünk, és közben beszélgettünk mindenféléről. Bennel bármiről tudtunk beszélgetni, nem volt olyan kérdés, amiben ne találtuk volna meg a közös hangot, vagy ne vitatkoztunk volna egy jót. Egyedül a politikát kerültük. Ha egy baráti társasággal mentünk el valahova és szóba került a téma, mi mindig felálltunk az asztaltól és elmentünk táncolni. Felráztam a tejet és öntöttem először Bennek. Ezért egy puszit nyomott a halántékomra. Mindig így itta, felrázva, hogy habos legyen. Gyerekkori szokása, amit még harmincöt évesen is képtelen volt elhagyni. Mikor befejeztük a reggelit, elindultam a kanapé irányába.
- Nem kellene kicsit összetakarítanunk? – kérdeztem, miután körbenéztem a konyhában és a nappaliban – Borzasztó kupit csináltunk az este. – kuncogtam.
- Te tényleg takarítani akarsz? – kérdezett vissza Ben és hátulról átölelt.
- Miért, te mit szeretnél?
- Legelőször is egy cigit – felelte az ajkát halántékomhoz szorítva. – Ha nem baj – tette még hozzá és erősen figyelte az arcomat.
Megcsóváltam a fejem. Egy rövid csók után a dohányzóasztalhoz lépett és rágyújtott.
- Kimenjek? – kérdezte.
- Dehogy. Hideg van. Még megfázol – feleltem és lehuppantam a kanapéra, ő is leült mellém. Megfogtam az állát, és az ajkamhoz húztam. A cigaretta keserű és a fánk édes, eper íze csábítón keveredett a csókjában.
- Később felbonthatnánk egy üveg bort – javasolta Ben, előre dőlt és a térdére támaszkodott.
- Ó, milyen jól megy valakinek – nevettem halkan. – Bor… cigi… szex. – nyomtam egy puszit a hátára. Mosolyra húzódott a szája.
- Ez egy ilyen nap – sóhajtotta, és a válla felett rám pillantott, majd újra beleszívott a cigijébe és kifújta füstöt. – Halmozom az élvezeteket. – mondta, elnyomta a csikket, felém fordult és arcomat a tenyerébe temetve megcsókolt, közben ledőltünk a kanapéra. Megint úgy éreztem magam, mint az elsőrandis tinilány, aki az udvarlójával hosszú percekig, órákig csak csókolózik, leszámítva, hogy én nem voltam már tinilány… és Ben is határozottan távol állt már egy tizenéves kamasztól, minden szempontból. Igazából, ha egészen őszinte akarok lenni, most elképzelni sem tudtam volna férfiasabb jelenséget nála. Ben nyakát átölelve túrtam a hajába, ő a baljával a hátamon húzott közelebb magához, másik kezével a csípőjén pihenő combomat, fenekemet simogatta. Amikor elszakadt az ajkaimtól, láttam ahogyan elmosolyodnak a szemei, az én mondhatni kétségbeesett tekintetem láttán.
- Ne hagyd abba! Kérek még – könyörögtem kissé hisztisen és visszahúztam az ajkaimhoz, de ismét eltávolodott tőlem.
- Én meg levegőt kérek. – mosolygott mélyeket lélegezve, alig pár centiméterre a számtól.
- Áh… minek az… a levegőt túlértékelik. A csók sokkal fontosabb – mondtam és újra megcsókoltam. - Azt hiszem találtam egy új drogot. – jelentettem ki némi megszállottságot csempészve a hangomba, majd kóstolgatni kezdtem ajkait. – És rögtön függő is lettem.
Ben felnevetett.
- Ha esetleg elfelejteném, te mindig emlékeztetsz rá, hogy miért is szeretlek – mondta még mindig mosolyogva és szenvedélyesen megcsókolt.
Hozzábújtam, mélyen magamba szívtam az illatát, szorosan átölelt, és egy puszit nyomott a fejem búbjára.
- Azt hiszem, kezdek szentimentális lenni – mormogta a hajam közé.
- Rá se ránts, drágám! Korral jár – veregettem meg a mellkasát.
- Szép. Szóval szerinted öregszem? – nevetett halkan.
- Én ilyet egy szóval sem mondtam – feleltem és ráemeltem a tekintetem. – Mert ha te öregszel, az azt jelenti, hogy én is öregszem, és az már nem buli. Jól elvagyok így. Szeretem a harmincat. Szép kerek szám. Szóval megtiltom, hogy akár egy perccel is tovább öregedj. Ugyanakkor – halántékánál beletúrtam a hajába, és ajkamat az övéhez érintve folytattam – majd megveszek, hogy lássak egy-két ősz hajszálat a csodás fürtjeid közt. Mégis inkább afelé húzok, hogy…
- Pszt – szakította félbe a mondandómat. – Hallod ezt?
- Mit? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel és körbenézetem, de nem hallottam, vagy láttam semmit. Mire megfogta az államat, magához húzott és megcsókolt.
- Cseles – nevetettem a csókjából szabadulva. – Mostantól így fogod befogni a számat?
- Néha rettentően sokat tudsz fecsegni.
- Én beszélek sokat? – nézetem rám felháborodva. – Az ember azt hinné, hogy egy idő után belefáradsz, vagy elzsibbad a nyelved, de te csak mondod és mondod, pedig a szádat jobb dologra is használhatnád! - mosolyodtam el huncutul és megcsókoltam. A kezem lassan a fenekére csúszott, finoman megmarkoltam.
- Hanna! – nevetett.
- Sajnálom. Nem tehetek róla. – Lesütöttem a szemem és bűnbánó arcot vágtam. – Olyan, mint a mágnes, vonzza a kezemet. – És megint megszorítottam a hátsóját, ismét elnevette magát és az arcomat puszilgatva ölelt magához.
Valami egészen furcsa, kitekeredett testhelyzetben heverésztük percekig. A lábaink összegabalyodtak, én Ben mellkasán feküdtem, arcomat a nyakába fúrtam, ajkaim finoman a bőréhez értek, ujjaim hegyével cirógattam a nyakát a másik oldalon. Tudom, hogy ő is ugyanazt a kellemes, izgató érzést érezte, amit én, miközben a hátam simogatta. Egy nagy lélegzetvétel után Ben törte meg a meghitt szótlanságot.
- Hanna – veregette meg hüvelykujjával a vállamat. Mindig is szerettem a nevemet, mert egyszerű és szép a hangzása, de az ő szájából, az ő hangján egészen gyönyörűen csengett.
- Hm? – hümmögtem, lusta voltam értelmes szót kipréselni magamból.
- Vennünk kellene egy új ágyat – mondta Ben megfontoltan. Elmosolyodtam azon, amit mondott, „Vennünk”. Nekünk együtt.
- De miért nem jó a régi? – kérdeztem értetlenül.
- Már kényelmetlen.
- Akkor lehet, hogy csak a matracot kellene kicserélni, nem?
- Nem csak az vele baj. Tegnap is akkorát reccsent. Nem épp fiatal darab, nem fogja bírni a strapát – szemei csillogtak, huncut mosoly ült az arcára.
Elsimogattam a mosoly nyomán megjelenő kis szarkalábakat a szeme körül, majd nyomtam egy csókot az ajkaira.
- Hát, akkor hajrá! Rendelj egyet! – bíztattam.
- Nem – csóválta a fejét. – Könyvet, dvd-t lehet rendelni netről, de az ágyat ki kell próbálni. Szóval a héten elmegyünk és veszünk egyet.
- Elmegyünk? – kérdeztem meglepetten.
- Még szép, hogy te is jössz.
- De...
- Semmi de. Te is azon fogsz aludni, és egyéb tevékenységeket művelni – vigyorgott. – úgyhogy neked is kényelmesnek kell lennie.
- Hát jó, majd meglátjuk – mondtam és visszadőltem a mellkasára.
A boldog semmittevés annyira magával ragadott, hogy majdnem elaludtam, de éreztem magamon Ben tekintetét. Nem kellett látnom az arcát, anélkül is tudtam, hogy mosolyog, mert én is mosolyogtam.
- Miért nézel? – érdeklődtem halkan.
- Talán a plafont kellene néznem, mikor te is itt vagy velem?
- Inkább csókolj meg – javasoltam, és nem kellett kétszer mondanom. Ujjait a hajam közé csúsztatta és gyengéden az ajkaihoz vont. Beletúrtam sötét fürtjeibe és magamra húztam. Fölöttem térdelt és a fejem mellett támaszkodott. Az utolsó szuszig csókoltuk egymást, majd elkezdte puszilgatni az arcomat, az államat, a homlokomat, amitől rám tört a nevetés. Eltávolodott tőlem és fürkésző tekintetét mélyen az enyémbe fúrta.
- Mi az? – simogattam meg az arcát.
- Olyan gyönyörű vagy, ahogy itt fekszel a karjaimban, kócosan, fáradtan, álmosan, a finom gyöngyvirág illatoddal – felelte, és csillogó szemekkel eligazgatta az előre hulló tincseimet, aztán hosszasan megcsókolt.
Mosolyogva néztem, ahogy felegyenesedik, és a dohányzóasztalon heverő telefonjáért nyúl. Valamit nyomkodott rajta, én becsuktam a szemem és az iménti csókunkra gondoltam, édes volt és különleges. Akárhányszor az ajka az enyémhez ért, mindig más érzés kerített hatalmába. Minden csókja más és más volt, nem volt két egyforma. Néhány óra leforgása alatt sikerült elérnie, hogy végleg beleszeressek. Mosolyra görbült a szám. Ekkor meghallottam a fényképező zárhangját.
- Te lefényképeztél? – kérdeztem felháborodva. – Most mondtad, hogy kócos vagyok? – lehajolt és egy újabb csókkal fojtotta belém a szót, majd mosolyogva vált el tőlem.
- Na és ezzel mi a baj? Én kócoltalak össze, szerintem jó munkát végeztem. És most nem csak a hajadra gondolok – az alsó ajkába harapott, én csak mosolyogtam és csóváltam a fejem. – Na, gyere! – mondta, megfogta a kezem és felhúzott.
- Hová? – kérdeztem csodálkozva és felültem.
- Azt akarom, hogy mindig emlékezzünk erre a napra – felelte és megcsókolt. Nem értettem mit akar ezzel mondani, amíg meg nem hallottam ismét azt a jellegzetes hangot.
- Elment az eszed! – förmedtem rá. – Ilyen képeket nem tárolhatsz a telefonodban, mi van, ha elveszíted, ellopják, vagy feltörik. Semmi személyes ne legyen benne!
- Ez hülyeség – tudta le ennyivel az elméletemet Ben. – Nézd – mutatta felém a fotót, amit a csókunkról készített. Néztem magunkat az iPhone kijelzőjén, és már nem volt kedvem tovább vitatkozni, rájöttem, hogy ezeket a pillanatokat tényleg érdemes megörökíteni. Szorosan hozzábújtam, jobb kezemmel átkaroltam a nyakát, egy puszit nyomott a hajam közé. Csinált rólunk így is egy képet. Majd arról, ahogy puszit adok az arcára, vagy mikor beleharap az ajkamba. Legalább két tucat fotót készítettünk, amiken összebújunk, puszilgatjuk, csókolgatjuk, simogatjuk egymást, vagy hülye fejeket vágunk, majd visszafeküdtünk, Ben ledobta a mobilját tőlünk távolabb a kanapéra és megcsókolt. Elhúzódtam tőle, a telefon után nyúltam és rátettem az egyik díszpárnát. Mosolyogva nézett rám.
- Nem bízom ezekben az okos kütyükben – magyaráztam.
- Icipicit paranoiás vagy – jegyezte meg Ben.
- Csak a kellő mértékben.
A hasára ültem és megcsókoltam, a térdemtől kezdve végigsimogatta a combomat, a fenekemet, majd az egész felsőtestemet. Hogy ne legyen útban, félrehúzta a hajamat, mintha csak kitalálta volna a gondolataimat. Ajkaim a nyakára tapadtak, halk sóhaj tört fel belőle. Fejét hátraszegve élvezte, ahogy forrósodó bőrét csókjaimmal kényeztetem.
- Ez fog a legjobban hiányozni – mondta kissé remegő hangon.
- Ígérem, sokszor fogom még csinálni – feleltem és felemeltem a fejem.
- Ezt örömmel hallom – súgta az ajkaim közé. – Van mit bepótolnunk. – folytatta és megcsókolt.
- Olyan vakok voltunk, hogy ennyi éven keresztül nem vettük észre a nyilvánvalót, mert ez tényleg kézenfekvő. – fakadtam ki. – Annyira egyformák vagyunk, mégis teljesen különbözőek és ez pont így jó. – mondtam, és közben lefeküdtem mellé.
- De ha belegondolsz, nem vesztettünk semmit, inkább nyertünk. Most együtt vagyunk, Ismerjük egymást, a családjainkat, a barátainkat, és nem kell az ismerkedésre, meg a felesleges körökre pazarolni az időnket. Belevághatunk rögtön a közepébe.
Ettől egy pillanatra megdermedtem, nem értettem mit ért azalatt, hogy rögtön a közepébe. Az, hogy a nagy szerelmi vallomásokkal kezdtük, vajon annak számít? Mélyen, legbelül tudtam, hogy ennél sokkal komolyabb dolgokra gondol. Ben már megtervezte az egész jövőnket az elkövetkezendő húsz évre. Lehet, hogy meg kellett volna ijednem ettől, de akkor az én képzeletemben is csak egyetlen képsor pörgött le újra és újra, ahogy egy mézszőke kislány fut a fáradtan hazatérő Ben felé és "Apa" kiáltással a nyakába ugrik. Reméltem, hogy az a kis szőkeség az én lányom lesz.
Szorosan átöleltem Bent, a mellkasára hajtottam a fejem, ő gyengéden simogatta a hátamat. Testemet megint elöntötte az a nyugodt, kellemes érzés, és elálmosodtam.
- Nem baj, ha én most… - ásítottam.
- Pihenj csak – suttogta a hajam közé és egy puszit nyomott a fejemre.
Egy perc sem kellett, és mély álomba zuhantam. Azt még éreztem, hogy Ben mocorog és, hogy valami puha, bársonyos dolog a lábaimra csúszik, de már nem volt erőm, hogy kinyissam a szemem, és megnézzem mi az. Talán egy-másfél óra múlva ébredtem fel. Ben keze a hátamon pihent. Már nyitottam a számat, hogy mondjak valamit, amikor felnéztem és megláttam, hogy ő is elaludt. Olyan aranyos volt, nyugodt és gondtalan. Még így álmában is valahogy mosolygott, egyik karjával engem ölelt, a másik lelógott a kanapéról. Óvatosan, hogy fel ne ébresszem, megnyújtóztattam a végtagjaimat, ekkor vettem észre, hogy valami van a lábaimon. Felemeltem a fejem és lepillantottam. Ben betakart a pulóverével. Elmosolyodtam és egy lehelet könnyű csókot nyomtam az ajkaira. Mocorogni kezdett, és lassan kinyitotta a szemét. Újból megcsókoltam.
- Hmmm… De jó erre ébredni – mondta kicsit rekedtes hangon, megsimogatta az ajkaimat és megcsókolt.
Teljesen kiszáradt a szám, fel akartam állni, hogy igyak egy kis vizet, de Ben megfogta a csuklómat.
- Ne menj sehova – kérlelt.
- Csak innivalóért megyek – feleltem mosolyogva és adtam egy puszit a szájára. Elengedte a kezemet. – Te kérsz? – csóválta a fejét.
Kortyoltam egy kevés ásványvizet. Mikor visszatettem az üveget, észrevettem egy a hűtő ajtajára mágnesezett papírlapot.
- Ezt kellene enned? – kérdeztem nevetve, közben a heti étrendjét lobogtattam a kezemben.
- Kellene – válaszolta nagyot sóhajtva, meglehetősen fancsali képet vágott.
Ahogy elhaladtam a dohányzóasztal mellett, megakadt a szemem a mobilomon.
- Bekapcsoltad? – kérdeztem Bentől a telefonra mutatva.
- Nem. Az enyémről hívtam Julie-t.
- Hát, akkor maradjon is így – vontam meg a vállam. – Ha hiányzom valakinek, majd hív a tiéden. Az, aki szombat délután akar velem beszélni, úgy is tudja, hogy nálad kell keresnie.
Visszamentem a kanapéhoz. Ben az oldalán feküdt, kényelmesen elhelyezkedett. Bebújtam mögé és jobbommal simogatni kezdtem a haját. Láttam rajta, hogy mennyire élvezi, ahogy ujjaim utat keresnek a sűrű tincsei között. Kis puszikat nyomtam a nyakára, az arcára, bal kezemmel a karját cirógattam. Olyan elégedetten mosolygott, hogy nem hagyhattam szó nélkül.
- Te tényleg olyan vagy, mint egy macska – állapítottam meg nevetve – Épp csak nem dorombolsz.
- Szeretnéd, hogy doromboljak? – fordult felém, s a keze azzal a lendülettel becsúszott a pólóm alá.
Bal lábamat átvetettem a csípőjén, közelebb húzódtam hozzá és heves csókba forrtunk össze. Ekkor kopogtak az ajtón.
- Mi a…?! – horkant fel Ben. – Vársz valakit?
- Szerinted? – néztem rá felhúzott szemöldökkel – Mindenkit leráztam a hétvégére. Mi lenne, ha úgy tennénk, mintha nem lennénk itthon – vetettem fel az ötletet és megcsókoltam. Újra kopogtattak.
- Kihúzhatom a csengőt, kikapcsolhatom a telefont, de a kopogás ellen nem tudok tenni – fújt egyet és kibújt az ölelésemből.
A bejárathoz sietett, és kinézett a kukucskálón.
- A szőnyeges pasas – mondta és a keze már a kilincsen volt, hogy kinyissa az ajtót.
- Várj már! – Felugrottam, ő kérdőn nézett rám. – Néha tényleg nem értelek. Belépnek az ajtón, és mit látnak? Egy csajt a kanapédon, egy szál bugyiban, a pólódban. Szerinted nem veszik le a helyzetet? Azon kívül, hogy marha ciki, holnap az összes pletykalap ezzel lenne tele. Tudod a Daily Mail mennyit fizetne egy ilyen hírért?
Ben kicsit mindig furcsán nézett rám, mintha valami még mindig nem lenne világos számára, de ismét kopogtattak, ő pedig intett, hogy akkor menjek be a szobába. A konyhába siettem, felkaptam a kabátomat, a táskámat és gyors léptekkel a szoba felé vettem az irányt. A vékony falaknak köszönhetően többé-kevésbé hallottam mi történik a nappaliban. Amint én beléptem a hálóba Ben kinyitotta az ajtót.
- Szép jó napot! – köszöntötte meglepetten, a hangjából ítélve, egy ötven körüli férfi.
- Önöknek is – válaszolta Ben.
- Meghoztuk a szőnyeget.
- Fáradjanak be – hívta őket a lakásba. – Szombat délután is dolgoznak?
- Hétvégén van a legtöbb munka. Tudja, családi ebédek, gyerekzsúrok, olyankor nem kímélik a kárpitokat. – mesélte a férfi. – Lenne szíves megfogni a papírokat, amíg én segítek behozni a társamnak az ön szőnyegét?
- Természetesen.
Néhány perc csönd következett.
- Le is teríthetjük – ajánlotta a tisztítós.
- Nem, köszönöm, megoldom valahogy.
- De nem tart semeddig sem. Ott volt az üvegasztal alatt ugye?
- Igen, de igazán ne fáradjanak…
- Ugyan, nem fáradság.
Hallottam, egy puffanást, ahogy letették az összegöngyölt szőnyeget, majd valamilyen üvegcsörgést és Ben sűrű bocsánatkéréseit. Először nem tudtam mi volt az csörömpölés és miért kér elnézést, de aztán bevillant az előző délutánunk, a sörösüveg, és a rajta landoló melltartóm. Ez egyrészt vicces volt, másrészt eléggé kínos. A homlokomat neki támasztottam az ajtónak és úgy hallgatóztam tovább.
- Na, ez meg is volna – mondta férfi. – százötven font lesz, és ide kérnék egy aláírást.
Ben egy kis tétovázás után megszólalt.
- Egy pillanat, bemegyek a pénztárcámért.
Körbenéztem és az éjjeliszekrényen meg is láttam a tárcáját. Lábujjhegyen odalépkedtem és kivettem belőle kétszázötven fontot.
- Ne haragudjon, Mr. Cumberbatch! – szólt kissé bátortalanul a másik férfi. – A lányom nagy rajongója, megtenné, hogy…
- Ó, természetesen, hogy hívják?
- Tina.
Hallottam a közeledő lépteit, hátrébb álltam. Ben benyitott, belépett, behajtotta maga mögött az ajtót. Kicsit feszültnek tűnt. Jelentőségteljesen rám nézett, a kezébe nyomtam a pénzt, ő pedig átadta nekem a melltartómat, amit egész addig a kezében szorongatott. Gyorsan megszámolta az összeget és kérdőn rám nézett, hogy nem túloztam-e el kicsit a borravalót. Meglengettem előtte a melltartót, mire belátón bólintott.
- Van valami, amire írhatnék a lánynak? – érdeklődött suttogva.
Bólogattam. Mindig volt a táskámban pár Sherlockos és Doctor Whos autogramkártya pont az ilyen esetekre. Előtúrtam egyet és odanyújtottam neki. Egy a homlokomra adott puszival köszönte meg és visszament a nappaliba.
- Elkérhetném a tollat? – kérdezte a férfitől. – Köszönöm.
Ezután hálálkodás következett az autogram és a nagylelkű borravaló miatt, majd elköszöntek. Ben jó munkát, a két férfi pedig további szép napot kívánt, és végre elmentek.
Megkönnyebbülve dőltem le az ágyra. Ahogy az oldalamra fordultam megakadt a szemem valami vörös pacán, a paplanon. Kihúztam magam alól és felemeltem, az egész fémeskék szatén ágynemű tele volt pirosas foltokkal. Vér, állapítottam meg. Na de melyikünk vérzett? Én? De hát azt csak észrevettem volna és különben sem voltunk durvák az éjjel. Az a szeretkezés szenvedélyes volt és tökéletes, de egyáltalán nem durva.
- Hanna… – lépett be az ajtón Ben. – Mi volt ez az… - de a mondandóját már nem fejezte be, mert látta, hogy az ágy szélén ülök, kezemben a vérfoltos takaróval. – Óh. – sóhajtotta.
Az arcáról leolvastam, hogy valamit elhallgat.
- Óh? – néztem rá kérdőn. - Ben! Ez a te véred, ugye? Gyere ide, hadd nézzelek meg! – megragadtam a pólóját és odarántottam magam elé. Az járt a fejemben, hogy az nem lehet én sebesítettem meg, hiszen úgy vigyáztam rá, mint a hímes tojásra. Az ajkába is csak félve mertem beleharapni. És, hogy lehet, hogy ha valahol sérülés van rajta, egésznap nem vettem észre, mert hát szinte többet voltunk ruha nélkül, mint ruhában és elég alaposan szemügyrevettem minden porcikáját. Felgyűrtem a pólóját, és végignéztem a mellkasán és a hasán, de nem találtam semmit.
- Hanna, szívem… – Gyengéden lefogta a kutakodó kezeimet, lehajolt és adott a számra egy puszit, majd leült mellém az agyra. – Semmi baj, csak… reméltem, hogy nem veszed észre.
- Mit?
- Az este beleléptem egy üvegszilánkba.
- Tessék? Hol, mutasd – parancsoltam rá és nyúltam a lábáért, hogy felemeljem, de ő megint lefogta a csuklómat.
- Semmi komoly, tényleg – legyintett. – Akkor csak téged éreztelek – simogatta meg gyengéden az arcomat. – észre se vettem, csak reggel.
- Miért nem szóltál?
- Hanna, ez még nem a világvége, csak egy apró karcolás – mosolygott.
Csúnyán néztem rá, úgyhogy hátradőlt és jobb lábát az ölembe tette. Végighúztam a mutató és középső ujjam a talpán, bizonyára csiklandós lehetett, mert megrezzent és elmosolyodott.
- Fertőtlenítetted?
- Persze. De Hanna, az egész nincs két centi, láthatod, nincs semmi bajom.
Igaza volt, tényleg csak egy aprócska vágás volt, de ettől még ugyanúgy bosszantott.
- Nos, doktornő, mi a diagnózis? – könyökölt fel. – Túl fogom élni? – kérdezte szemtelenül, elhúzta a lábát, feltérdelt, a fülem mögé igazgatta a hajamat, és megcsókolt. Annyira belefeledkeztem a csókjába, hogy már csak arra eszméltem, hogy a hátamon fekszem, Ben felettem. Egyre csak az édes ajkait kóstolgattam, nagyon nehezen tudtam elszakadni tőle.
- Csak aggódom érted – simogattam meg az arcát.
- Tudom, ezért nem mondtam el – csókolt meg ismét.
Egy cseles mozdulattal fölé kerekedtem, karjait az ágyhoz szegeztem.
- Ilyet ne csinálj még egyszer – súgtam az ajkaimat a füléhez érintve, majd mohón csókolni kezdtem a nyakát. Magához akart ölelni, de még erősebben szorítottam a csuklóját, hogy ne tudjon hozzámérni. Kéjesen a fülébe nyögtem, és ajakaim közé fogtam a fülcimpáját. Hangos sóhaj tört fel a mellkasából. A bal keze ismét felém mozdult, elengedtem, de csak azt. Rögtön megragadta a tarkómat és vad, telhetetlen csókra az ajkához vont. Jobbomat lassan végigvezettem a felsőtestén és a köldöke alatti részt kezdtem el simogatni. Balját a hasát cirógató kezemre csúsztatta és ágyéka felé tolta. Amikor tenyerem alatt megéreztem lüktető izgalmát, elmosolyodtam és elhúztam a kezemet. Ujjai célba vették a bugyimat és próbáltak utat keresni az anyag alá, de megfogtam a csuklóját és visszanyomtam a matracra.
- Hanna… - sóhajtotta sóvárgó hangon.
- Pszt. Büntetésben vagy – suttogtam az ajkainak, és több rövid puszi után szenvedélyesen megcsókoltam. A hosszú csókot követően vigyorogva távolodtam el tőle.
- Kiélvezkedted magad? – kérdezte mosollyal az arcán.
Egy pillanatnyi gondolkodás után bólintottam.
– Akkor most már áttérhetnénk arra, hogy miért kellett bujkálnod?
Nagy levegőt vettem és legördülve róla mellé feküdtem.
- Hanna – bökte meg térdével az enyémet.
- Én csak… nem akartam, hogy meglássák, hogy itt vagyok.
- Nehéz lenne nem észrevenni, hogy lakik itt egy nő is. – Felém fordult és felkönyökölt. – Az ajtóban ott sorakoznak a cipőid, a parfümöd finom illata belengi az egész lakást, a dohányzóasztalon heverő kóbor melltartódról már ne is beszéljünk – nevetett halkan.
- Hát az elég ciki volt… Reméljük, a szép kis borravaló elfeledteti velük, mert hallottad, a pasi lánya a rajongód, elég egy rövid üzenet a twitteren és két perc múlva már Japánban is tudnak kettőnkről.
- És miért baj az, ha megtudja a világ, hogy együtt vagyunk?
- Te tényleg ezt akarod? – kérdeztem és én is az oldalamra fordultam, hogy lássam az arcát.
- Te talán nem?
- Nem – feleltem. – Azt hittem ebben egyet fogunk érteni.
- De miért? – kérdezte meglepetten, és felült. Aztán én is.
- Ben… Abban a percben, hogy ez kiderül, megszűnik a magánéletünk – kezdtem nyugodtan. - Mások akarják majd megmondani, mit tegyünk, hogyan éljünk, mert mindenki jobban tudja nálunk, hogy mi jó nekünk. Itt a négy fal között te vagy Ben, a legjobb barátom, a szerelmem, a srác, aki tizenhárom éve lelökött a lépcsőn, de amint kiteszed a lábad az ajtón, te leszel Benedict Cumberbatch, és minden megváltozik. Mindenhova fotósok követnek majd, a pletykalapok darabokra szednek minket, az életünk legapróbb részleteit is kielemzik. – Miközben ezt magyaráztam, letereltem az ágyról, hogy áthúzzam az ágyneműt. – Kiforgatják minden szavunkat, zaklatják a családunkat, a barátainkat, csak hogy még többet megtudjanak rólunk. Jönnek majd a címlapok, amiken ott virít, hogy már évek óta viszonyunk van, és velem csaltad Oliviát. Nem tartozik a legnagyobb álmaim közé, hogy viszont lássam magam a Daily Mail, vagy a Sun címlapján, főleg nem hazugságokkal körültűzdelve. És lesz, aki hisz nekik, még a saját barátaink közül is, mert van, aki eddig is elég gyakran célozgatott rá. És kétlem, hogy a tizenkét éves unokahúgom fel van rá készülve, hogy leribancozzák a nagynénjét.
Ben türelmesen hallgatott, de éreztem, hogy még mindig nem sikerült meggyőznöm.
- Azt hiszed a rajongóid tárt karokkal fogadnának? – cibáltam le a paplanról a huzatot. – Egy részük talán. De attól tartok, egy csapásra én lennék az elsőszámú közellenség.
- Ne túlozz!
- Eddig is kaptam fenyegető leveleket, pedig csak barátok voltunk – világosítottam fel.
- Mi? Ezt… hogy? Ezt eddig miért nem mondtad? – vont kérdőre őszinte megrökönyödéssel. Láttam, hogy kicsit dühös lett.
- Ugyan, Ben – csóváltam meg a fejem. Azt akartam mondani, hogy néha nagyon naiv, de jobbnak véltem magamban tartani.
- Szóval te komolyan titkolni akarod még a családunk, a barátaink előtt is?
- Ha el szeretnéd mondani a szüleidnek, én nem bánom, de én nem fogom. Nem akarom, hogy beleszóljanak az életünkbe, hogy elrontsák azt, ami még el sem kezdődött – húztam le a kispárnáról a finom szatén anyagot. – Részemről David az egyetlen, aki tud rólunk, és ez egy ideig így is marad.
Leült a fotelbe és szótlanul figyelte, ahogy felhúzom a tiszta ágyneműt.
- Én… ezt nem… nem! – bukott ki belőle pár perc hallgatás után. – Tudod, mit gondolok? – felállt és két lépést tett felém. – Azért ragaszkodsz ehhez, mert neked sokkal kényelmesebb lenne így. Jobb elbújni a világ szeme elől és csak a kapcsolat jó oldalát kiélvezni. Egyszerűbb a nehézségeket kikerülni, mintsem megküzdeni velük.
- Egész életemben küzdöttem – vágtam vissza mogorván, nem is értettem, miért támad most engem ezzel.
- Én most rólunk beszélek, Hanna – mondta és idegesen a hajába túrt. – Ha nem ijesztek rád akkor, azon az éjszakán… még mindig ugyanott tartanánk. – Hozzám lépett és arcomat a tenyerébe temette. – Hanna, te képtelen vagy csak élni és nem egyfolytában azon agyalni, hogy mi lesz, és hogyan lesz. Tudom, hogy ezzel is leginkább csak engem akarsz védeni, mint mindig, és hidd el, én ezt értékelem, de… – Átöleltem, fejem a mellkasára hajtottam. – De szeretlek, és ezt mindenkinek el akarom mondani, nem bujkálni és titkolózni.
- Szerinted én nem szeretnék rendes kapcsolatot? De mi nem vagyunk egy hétköznapi pár. Reméltem, hogy legalább ezt a hétvégét kihúzzuk úgy, hogy ez nem kerül szóba – mondtam, egy kupacba gyömöszöltem a piszkos ágyneműt és elindultam vele a fürdőszobába. Ben követett.
- Azt nem mondom, hogy nekem nem fordult meg a fejemben, de azért ez elég meredek ötlet. Más csak elgondolkodni rajta és más tényleg véghez is vinni. Meglehetősen nagy ostobaságnak tűnik.
- Igen, ostobaság – vágtam rá, és a kezemben lévő kupacot ledobtam a szennyes tartó tetejére. - De abba belegondoltál már, hogyan reagálna környezetünk? Van az a mondás, hogy soha ne kezdj a barátnőd volt pasijával.
- Na, azért sokkal inkább vagy az én barátom, mint Oliviáé.
- Meglehet, de akkor sem szeretném, hogy megharagudjon rám, ránk. Nem is magam miatt, hanem miattad. Még mindig fontos neked, nem akarom, hogy megromoljon a kapcsolatotok – feleltem halkan. Fogtam a seprűt és a kislapátot a mosógép mellől és kimentem a folyosóra, hogy összetakarítsam a váza darabjait.
- Hidd el, nem fog haragudni – válaszolta ezt teljes meggyőződéssel.
- Honnan tudod ez ilyen biztosan?
- Ismerem. Azt mondta, legyek boldog, az nem volt feltétel, hogy veled nem lehetek.
- El kell neki mondanunk ugye? – kérdeztem.
Bólintott. Az összesepert üvegszilánkokat beledobtam a szemetesbe. Ben a folyosó falának támaszkodva állt és gondolkodott.
- Most min mosolyogsz? – néztem rá gyanakodva.
- Azon, hogy ha anyu, Tracy, Rachel és anyátok összeülnek, egyből össze is adnak minket.
- Erről beszélek. Fél pillanat alatt esküvőt szerveznek nekünk, sőt, azt is eldöntik, melyik iskolába fognak járni a nem létező gyerekeink.
- Anyunak szép hosszú listája van olyan babanevekből, amik illenek a Cumberbatch vezetéknévhez, azokból válogathatunk.
- Tudok róla, már mutatta. És egyszer érdeklődött, hogy mégis mennyire vagyunk közeli barátok. – Ben a plafonra emelte a tekintetét és fújt egyet – Azóta már párszor rákérdezett, hogy esetleg nem változott-e a helyzet.
- Anyukám! – sóhajtott mosolyogva. – Bírnak téged.
- Ja, tudom. A papád azt szokta mondani, bárcsak most lenne fiatal.
- Legyek féltékeny? – érdeklődött felhúzott szemöldökkel.
- Elnézvén a fiatalkori fényképeit, igen – bólogattam, nyomtam egy puszit az ajkaira és átöleltem. – Szóval?
- Szóval mi? – kérdezte, mintha nem tudná, mit akarok. Belecsíptem az oldalába. – Na jó, hát… végülis talán jobb, ha egy kis ideig, egy-két hónapig még nem állunk elő ezzel.
- Akkor, csak mi ketten?
- Azért nem csak ketten, mert ott van Adam, James, David, Ali… - nem tudta befejezni, mert megcsókoltam.
- És az ágyvásárlással mi lesz? – húzódtam el tőle.
- Áh, azt az egy hetet már csak kibírja, amíg itthon vagyok, utána meg te már nem fogod annyit nyúzni egyedül. Legalábbis remélem, hogy egyedül leszel - mosolygott.
- Mármint aludjak ott? - néztem rá értetlenül.
- Ott alszol, ahol szeretnél, akár az emeleten a sátorban is, még nem bontottam el. Az egész ház a tiéd lesz. De gondoltam jobban szeretnéd az éjszakáidat az én ágyamban tölteni, az én pólómban, az én párnámmal aludni, minden elalvás előtt mélyen magadba szívni az illatomat, és azt álmodni, hogy szenvedélyesen szeretkezünk…
- Lehetne, hogy most ne csak álmodjam? - suttogtam az ajkai közé.
- Amit csak akarsz – felelte, megcsókolt, az ölébe kapott és elindult velem a szoba irányába. Megint nekiütköztünk a kisszekrénynek, még időben eszméltem, és elkaptam a faragott zsiráfot, amit Ben még Dél-Afrikában vett egy bazárban. Visszatettem a hifi mellé, de ahogy elhúztam a kezemet, véletlenül meglöktem a cd állványt és az felborult, a lemezek szanaszét hevertek a padlón.
- Ó, a francba!
- Ne foglalkozz vele – súgta a fülembe és újra megcsókolt.
Nagy lendülettel ledobott az ágyra, már el is felejtette, miről volt szó pár perccel korábban, de az ágy gyorsan emlékezette egy rémisztő nyekkenéssel.
- Francba… Ha hazajövök, veszünk egy újat - mondta halk zihálással két csók között. – Az üzletben… majd úgy csinálunk, mintha… - közben már egymás pólóját téptük. – Mintha… csak jó barát módjára tanácsot adnál, hogy… melyiket válasszam…
- Igen, mert nagyon jó tanácsokat tudok adni ágyvásárlás terén – kapkodtam a levegő után, miközben kibújtatott a pólómból.
Hanyatt lökött, olyan lendülettel, hogy a fejem hangosan koppant az ágy támláján. Mivel a testem már tele volt adrenalinnal, egy pillanatnyi éles fájdalmat éreztem csupán a koponyám hátsó felénél.
- Basszus, bocs – kapott utánam ijedten.
- Semmi… semmi baj – lihegtem a szájára tapadva, egy mohó csókkal belefojtva a szót. Le akartam cibálni a felsőjét, de lecsúszott a kezem az anyagról és véletlenül állba vágtam. A fogai ijesztően összecsattantak.
- Istenem, Ben… ne haragudj! – kaptam egyik kezem a saját számhoz, a másikkal meg az ő ajkait próbáltam megérinteni. Úgy láttam a nyelvével méri fel a terepet a száján belül, majd elmosolyodik.
- Nincs baj, de azt nem gondoltam volna, hogy verekedni is fogunk – mondta félig nevetve, és bár nem láttam rajta, hogy fájdalmat okoztam volna neki, most én kértem elnézést az ügyetlenségem miatt. Meg sem hallva ezt, ledobta a pólóját és rögtön az ajkaimnak esett. Vadul csókolt, jobbjával a tarkóm alá nyúlva húzta magához a fejemet. Amikor el akart engedni, én csak egy rántást éreztem a hajamnál fogva az ágy irányába, ugyanis a szép hosszú ujjai teljesen belegabalyodtak a hosszú tincseimbe a fejem hátsó felénél. Hangosan felszisszentem.
- Ah, bocs… Hanna… bocs… – Amíg megpróbálta letekerni ujjairól a hajamat, ismét felszisszentem, mivel a fejem mellett a másik oldalon közben rátenyerelt a hajamra. – A francba! Ne haragudj! Ne haragudj…
- Ben, semmi baj, gyere – húztam vissza egy csókra. Pár pillanat után csípőjét rám ejtette, ismét heves csókolózásba kezdtünk. Nekiláttunk, hogy megszabadítsuk egymást a maradék ruhadarabjainktól, de a kezeink folyton összeütköztek, és egymásba gabalyodtak. A csípőmnél megragadta a bugyimat és húzni kezdte, először csak óvatosan, majd amikor észlelte, hogy mennyire nem bír vele, kicsit nagyobb erőt fejtett ki rá, amit az a bizonyos ruhanemű már nem bírt. A finom anyag egy jól hallható reccsenéssel megadta magát, és Ben kezében maradt. Mindketten hangos, megállíthatatlan röhögésben törtünk ki.
- Na, jó. Szerintem ezt inkább már ne erőltessünk. – javasoltam a nevetéstől kifulladva.
- Egyetértek – helyeselt még mindig szélesen vigyorogva, és óvatosan megcsókolt. – Tartalékoljunk holnapra.
Mielőtt elaludtunk volna, megettünk két tábla csokit és egy zacskó gumicukrot. Én pedig percekig szidtam magam, amiért megint képtelen voltam főzni, és megígértem, hogy vasárnap már tényleg készítek valami finomat. Lassan teljesen besötétedett és mindketten elálmosodtunk. Még egy utolsó, hosszú csók után Ben a mellkasomra hajtotta a fejét és átölelt.
- Mit gondolsz, rólam fogsz álmodni? – kérdezte és elnyomott egy ásítást.
- Ki másról? – feleltem, megsimogattam kócos, sötét tincseit és behunytam a szemem.
Aznap éjjel édes álmaim voltak.
folyt.köv.
előző rész
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Szia, mikorra várható az új rész?