|
Reichenbach után IV.
Cím: Reichenbach után IV.
Szerző: Bubu [link]
Fandom: BBC Sherlock
" Öhm...nem tudunk róla - mondta gyanakvóan -. De ilyet csak Sherlock kérdezett volna..."
Végre ismét egy ügy, amit megoldhatnak, és John ismét megkapja a szokásos gúnyolódásokat, de a szíve mélyén nagyon is örül nekik, félretéve a büszkeségét...
Sherlock nagyon koncentrált a tévéműsorra, és a hangok számára mind csak onnan voltak fontosak. Szelektív hallásával kirekesztette John hangját, ahogy kérdezi, mit kér reggelire, vagy egyáltalán figyel-e rá.
- Egy fiatal titkárnőt találtak holtan munkahelyén egy szekrénybe zárva. A rendőrség nyomoz az ügyben emberölés vádjával - egy pillanatra a női hang eltűnt, aztán a műsorvezető szólalt meg.
- James Hands-ot előléptették a... - de Sherlock erre már nem volt kíváncsi. Kikapcsolta a televíziót, leült a fotelba, és izgatottan meredt a semmibe.
- Sherlock, az Istenért! Figyelne rám? - kérdezte kétségbeesetten John, hisz azt hitte, beteg a fotelben ülő, falfehér barátja.
- Ööhm... igen kérek - válaszolta kábultan, aztán ismét gondolataiba mélyedt.
- Az volt a kérdés, mit kér, de akkor megteszi a pirítós is, úgy látszik - mormogta magában John.
De mikor nekilátott a reggelijének, Sherlock hirtelen felpattant, és kabátjáért nyúlt. Persze ő mit sem törődve ette a ropogós péksüteményt, de aztán mégis kíváncsi lett, mit csinál Sherlock. Gyorsan szájába tömte a maradékot, és ő is felkapta a kabátját, hogy utána rohanjon.
- Szóval, hova megyünk? - tette fel a kérdést, azt remélve, erre válaszolni fog.
- Természetesen nem a helyszínre - mondta egyértelműen.
- De hol a helyszín? Még azt sem tudjuk...
- Én nem megyek, be csak maga, John, ezt vegye fel - nyújtott oda neki egy hallókészüléket, és ő is a fülébe dugott egyet -, ezen keresztül kommunikálunk. Én elmondom, mit kérdezzen, és így én is bekapcsolódhatok a beszélgetésbe.
- Ööö, rendben. De nem fog nekik feltűnni, hogy én jöttem? - kérdezte óvakodva.
- Csak mondjon annyit, hogy érdekli az ügy, és szeretné megírni egy történetben - válaszolta gyorsan, és bementek a Scotland Yard épületébe.
Sherlock beszaladt a férfi mosdóba, egy fülkébe, míg John egyenesen Lestradehoz indult.
Egy kis várakozási idő után bejutott az irodába, de az idő alatt kipróbálták a készüléket. Sally Donovan hűvösen üdvözölte.
- Mit keres itt? Holmes már nem él.
- Jól tudom, de kösz, hogy felvilágosított - vágott vissza, s Donovan őrmester szavai leperegtek róla.
- Á, John. Miben segíthetek? - azzal Donovan kiment az irodából, magukra hagyva az urakat.
- Csak érdeklődni szeretnék a szekrényes üggyel kapcsolatban...tudja írnék a blogomban egy új cikket.
- Rendben. Nos a nő, Louise Stamford a Peckham Könyvtárban dolgozott, mint titkárnő. Úgy tudtuk, rendes nő volt, a lakásában is rendet tartott, de aztán egyik délután korán hazakéretszkedett, a főnökeinek mondván azzal az indokkal, hogy a kisfia rosszul lett az óvodában. Aztán egy alkalmazott Stamford irodájában, a szekrényébe zárva találta meg a holttestét.
- Hű...ez aztán valami - ismerte el John, s a háttérben hallatszott, hogy Sherlockot is érdekelné az ügy.
- Ám az a furcsa, hogy mi elmentük a kisfia óvodájába, és azt tudtuk meg, hogy igazából semmi baja sem volt a gyereknek, és az apja hozta el onnan - fejezte be a jelentést Lestrade.
- Kérdezze meg, hogy voltak-e nyomok az áldozaton, vagy a környéken, mondjuk az irodában - közvetítette Johnnak a mondanivalóját Sherlock.
- Voltak nyomok az áldozaton, vagy az irodában? - ismételte John.
- Nem, még ujjlenyomatok sem. A nőn egy fejre mért nagy ütés található, de megállapítottuk, hogy nem ettől halt meg - válaszolta Lestrade, és kérdőn nézett a vele szemben ülő orvosnak.
- Értem.
- Most pedig kérdezze meg, hogy volt-e a testén tűszúrás - parancsolta a kiváncsi nyomozó.
- Volt a testén tűszúrás?
- Öhm...nem tudunk róla - mondta gyanakvóan -. De ilyet csak Sherlock kérdezett volna...
- Jöjjön, John, gyorsan! Vannak elméleteim - s megszakadt a vonal.
- Köszönöm felügyelő, majd olvassa a blogot - szólította fel John.
- Nincs mit Dr Watson, olvasom. Viszlát.
- Viszlát - s John lassan becsukta az üvegajtót, és lesietett Sherlockoz, aki a mosdó előtt várta őt egy padon ülve, újságot olvasva.
- Mehetünk? - kérdezte Sherlocktól.
- Ó, hogyne. Gyorsabb is lehetett volna... - panaszkodott Sherlock, úgy ahogy azelőtt mindig.
***
Könnyen fogtak taxit, és ott Sherlock kifejtette elméletét. Először lassan, érthetően vágott bele, s végül teljesen magával ragadta Johnt a tökéletes elmélet, ahogy mindig is szokta.
- A nő, Louise Stamford. Fiatal titkárnő. Dolgozik, és aztán el kell rohannia, arra hivatkozva, hogy az óvodában lévő kisfia rosszul lett. De! De azelőtt egy órával senki sem hívta telefonon ezzel kapcsolatban.
- Ezt honnan tudja?
- Á, ellenőriztem a Peckham Könyvtár hívólistáját - válaszolta büszkén meglepett társának -. Tehát nem amiatt indult el, hanem valami másért.
- De miért?
- Ez a kérdésem nekem is, John. Vajon miért?
- Mondjuk, mert valaki megfenyegette? - tételezte föl John.
- Á, mint a Hong Kongos ügyben? Azért rohant haza, mert megfenyegették? Ugyan John, ez magától sem elvárható, hogy rájöjjön? - kérdezte gúnyolódva. - Persze hogy ellenség van a háttérben. De... - mélyen saját maga elé mélyedve gondolkodott, óriásira tágult a pupillája, és szeme halványkékje is megélénkült -, várjon csak! Azt mondta Lestrade, hogy rendes volt, a lakásban is rendet tartott, de azt nem tudhatta, milyen volt a családja.
- Ezzel mire céloz, Sherlock? - kérdezte homályos gondolatokkal, hisz még mindig nem értette, miről beszél.
- John! A férje! Nem volt rendben minden közöttük! Ezért kellett hazarohannia, hogy megbeszéljék, feltételezem az anyagi gondokat.
Ekkor végre Johnnak is minden világos lett, és már izgatottan várta, vajon mi lesz a lakásban. Az út többi részét csendben töltötték el, még John sem kérdezősködött, hanem ő is próbálta összerakni a képkockákat.
***
Louise Stamford lakásához értek. Kiszálltak a taxiból, ami aztán tovább hajtott. Már nem helyszíneltek, hiszen a rendőrség az irodát gondolta fontosnak, nem épp, mint Sherlock.
Mikor az ajtóhoz értek, a csengőt használva szerettek volna bejutni. A szomszéd lakás csengőjét nyomta Sherlock, mígnem egy idős hölgy nyitott ajtót. Mrs Wens már másodjára segít a rendőröknek, de attól még beengedte Johnt és Sherlockot, s közben mesélt a fiatal családról.
- Á, drága Louise. Mindig kedves volt velem. A kisfiú, Brian különösképpen - mesélte az öregasszony -, de a férje, Bennett olyan közömbös számomra. Mindig előre köszön, jóvágású fiatalember, de valamiért olyan furcsa nekem.
John leült Mrs Wens mellé, és kérdezett még pár dolgot, míg Sherlock körbejárta a lakást, ami tényleg rendben volt. Minden a helyén, nem volt rendetlenség. A kisfiú szobájában sem volt semmi különös. Egyedül a hálószobában talált jó néhány nyomot.
Mikor végeztek, és John mindent tudott már, és hazafelé menet a taxiban ezzel a kérdéssel fordult kedvenc detektívünkhöz:
- Nos, mire jutott?
előző fejezet
folyt.köv.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Köszi :)