Nem volt messze az étterem, akár gyalog is mehettünk volna, de inkább hívtunk egy taxit. Mikor kiszálltunk a sofőr elsütött egy Sherlockos poént, úgyhogy nevetve léptünk be az ajtón. Az étterem vezetője szívéjesen fogadott minket.

- Hanna, Benedict! Jó titeket újra látni. Régen jártatok nálunk.

- Munka Brian, munka – magyaráztam mosolyogva.

Kedvesen beljebb vezetett minket.

- Kérhetnénk egy boxot, valahol hátul? – kérdezte Ben. – Szeretnénk Hannával beszélgetni.

- Természetesen. Parancsoljatok – intett az asztalok irányába.

A Little Island kellemes hely volt, barátságos és hangulatos.  Az elülső részében asztalokat helyeztek el, hátul pedig boxok voltak, bőrből készült ülőkékkel. Három szín dominált, a fekete, fehér és a lila. Fekete bőrszékek, fehér terítők, lila rátétekkel. A háttérben mindig szólt a jazz, a swing és gyakran tartottak élő zenés esteket is. A falakon zenészekről készült képek az aláírásukkal, Louis Armstrongtól, Beatlesen és Mick Jaggeren át Adeleig. A tulajdonos egy amerikai férfi volt, aki fiatal korában találkozott Elvisszel, így a Királytól szerzett autogram is ott díszelgett a többi között. Leültünk az egyik boxban, egymással szembe. Az étterem azon részében rajtunk kívül nem volt senki, elől is alig néhányan. A pincér, akit azt hiszem Andynek hívtak, átnyújtotta az étlapot.

- Változott a menü, mióta legutóbb itt jártunk? – érdeklődtem.

- Nem, leszámítva a karácsonyi kínálatot – felelte.

- Akkor kérek egy négyest, hatost és egy tizenkettest – soroltam anélkül, hogy kinyitottam volna az étlapot. – Hmm… és egy kettes desszertet.

Ben és a pincér elképedve bámultak rám.

- Most mi van? Éhes vagyok – mondtam.

Ben mély levegőt vett.

- Nekem is ugyanez lesz, de az övé – itt rám pillantott. –, csak kisadag legyen.

Felnéztem az itallap mögül.                                                                                                  

- Ismerlek, nem fogod megenni – magyarázta, és ő is elmélyült az italok között.  Kis hezitálás után, egy hirtelen mozdulattal összecsukta a kis füzetet. – Pezsgőt kérünk – jelentette ki.

- Pezsgőt? – kérdeztük a pincérrel szinte egyszerre.

- Egy üveggel, légy szíves – bólintott Ben határozottan.

- Megkérdezhetem mi az alkalom? – kíváncsiskodott azthiszemAndy. Egy pillanatra megfagyott a vér az ereimben. Nem szoktunk csak úgy, ok nélkül pezsgőzni. Éreztem, hogy nekem kellene mondanom valamit, mert Ben nem tud hazudni, mégis ő szólalt meg hamarabb.

- Egy új szerep.

- Egy nem is akármilyen szerep – tettem hozzá most már én is.

- Gratulálok! Sok sikert! – válaszolta a pincér kedélyesen, és az étlapok társaságában távozott.

- Krm… - köszörülte meg Ben a torkát. – Még nem is volt alkalmam megkérdezni, milyen napod volt? – vigyorgott.

- A rövidebb, vagy a hosszabb verziót szeretnéd hallani? – érdeklődtem, nem azthiszemAndy, hanem egy másik felszolgáló kihozta a sajttálunkat, illedelmesen üdvözölt minket, megköszöntük, és elment.

- Az uncsi részeket átugorhatod – mondta Ben, és beleharapott egy szelet sajtba. – Szóval, mi történt, ami miatt olyan feszült voltál, amikor hazaértél?

- Ezt honnan veszed? – kóstoltam meg én is egy darabkát – Nem is volt időd észrevenni.

- Jó megfigyelő vagyok – mosolygott huncut fénnyel a szemében. – Egyébként szívesen. Máskor is használhatsz feszültségoldásra.

Majdnem a torkomon akadt a sajt.

- Nem azért… – tiltakoztam. Túl messze voltunk egymástól, nem akartam egész este asztalon keresztül beszélgetni vele, főleg ilyen témákról, ezért fogtam az evőeszközeimet, a szalvétámat és átültem mellé – Bár annak sem volt utolsó. – haraptam az ajkamba. Rá pillantottam, ördögi mosollyal nézett a szemembe, vibrált köztünk a levegő.

- Na, akkor elmondod mi volt? – sóhajtotta.

- Megint a nyakamba sóztak egy előválogatást.

- Ó, casting. Szuper. – örült Ben, a pincér pedig megérkezett a pezsgővel. Öntött mindkettőnknek, az üveget pedig otthagyta egy kis vödörben, az asztal túl felén. – Akkor gondolom a felszerelésed, a kamera, meg egyebek, vannak abban a nagy dobozban, amit egy futár hozott délelőtt.

- Ühüm, reggel felhívtam Richardot, hogy küldje már el nekem. Nem volt kedvem elmenni hozzá – meséltem. – És, igen, tényleg szuper, izgalmas, meg minden, de félek is – mondtam, és lehajtott fejjel a villát piszkálgattam. – Minden szerepre legalább húsz jelentkező van. Abból ki kell választanom a legjobb négyet, őket rangsorolnom és közülük fognak dönteni a táplálékláncban eggyel fölöttem levők. Kis szerepek ugyan, de akkor is nagy a felelősség.  Nem tudom jól döntök-e.

- Te mondod mindig, hogy tizenhat éves korod óta színészek között dolgozol. Különbséget tudsz tenni jó, és kevésbé jó között. Mikor beszélgetsz a színészkollégáimmal, már abból látom, mennyire tartod őket tehetségesnek. Kiváló emberismerő vagy, biztos vagyok benne, hogy jól fogsz dönteni, mint mindig. – dőlt hátra a boksz támlájának. – Nem találomra kértek meg téged, és Steven sem véletlenül bízik meg benned. Nem értem, sosem voltál bizonytalan a munkáddal kapcsolatban.

- Most minden olyan zavaros lett. Miattunk… Attól tartok, hogy ki is rúghatnak, de én ezt nem akarom. Szeretem ezt csinálni, veled, veletek dolgozni, a DW-t – haraptam bele egy újabb szelet sajtba.

- Tényleg tartasz attól, hogy elküldhetnek, ha kiderül, hogy együtt vagyunk?

- Ja, igen. Sanszos.

- De miért?

- Egy munkaadó sem igazán tolerálja a munkahelyi kapcsolatokat, a BBC sem különbözik ebben.

- Ez nem igaz. Jártál már stábtaggal, akkor sem volt semmi probléma.

- Na, azért, az nem mindegy, hogy rendezőasszisztenssel van viszonyod, vagy a sorozat főszereplőjével. Remélem, érzed a különbséget.

- Ezért nem rúghatnak ki. Jól végzed a munkádat, a magánéletedhez meg semmi közük. Nem fognak kirúgni – jelentette ki határozottan.

- Ezt honnan veszed?

- Mert akkor én is otthagyom a BBC-t – vágta rá teljes nyugalommal.

- Ne beszélj hülyeségeket! Még viccből se. Ez nem így működik, és ezt nagyon jól tudod. Felejtsd el, sürgősen ezt a marhaságot! És most zárjuk is le a témát!

- Ahogy akarod, de komolyan gondoltam.

Csúnyán néztem rá és a pezsgőért nyúltam.

- Mondanom kellene valamit, ugye? – kérdezte és hosszan elmerült a tekintetemben, majd körbenézett, hogy hallja-e valaki, de az étterem szinte üres volt. – Nem sokkal ezelőttig nem is sejtettem, hogy léteznek ilyen érzések, hogy képes vagyok így ragaszkodni valakihez, ennyire szeretni valakit. Úgy robbantál be az életembe, hogy közben végig ott voltál velem. Olyan hirtelen történt ez az egész, már csak arra eszméltem, hogy képtelen lennék nélküled folytatni az életemet, úgyhogy köszönöm, hogy úgy döntöttél, hogy hajlandó vagy egy fedél alatt élni velem – mondta, szinte suttogta, a kezét az arcomra tette és a hüvelykujjával megsimogatott.

Megfogtam a kézfejét, az ajakaimhoz húztam.

- Sz_e_r_e_t_l_e_k! – tátogtam és nyomtam egy puszit a tenyerébe.

Koccintottunk, belekortyoltunk a pezsgőnkbe, és pincér végre megérkezett a vacsoránkkal.

- Min mosolyogsz? – kérdezte Ben.

- Veled vagyok. Kell egyéb ok, hogy mosolyogjak?

- Ez nem az a mosolyod. Na, ki vele!

- Semmi különös, csak eszembe jutott, hogy én még sohasem laktam senkinél. Ha együtt is éltem egy pasival, ami általában kész katasztrófa volt, mindig ő költözött hozzám, Richarddal pedig megvettük közösen azt a házat. Az sem épp egy sikertörténet.

- Talán pont itt van az ideje, hogy ez megváltozzon – mosolygott. – Különben se úgy fogd fel, hogy az az én lakásom, hanem a tiéd is. Mindig is hazajártál hozzám, most már tényleg így van. És természetesen úgy alakítasz át mindent, ahogy csak szeretnéd.

- Nem akarok változtatni semmin. Így imádom, ahogy van.

- De a felső szintre ki kell találnod valamit. Szégyen, hogy ott van egy egész emelet kihasználatlanul, üresen.

- Neked kell tudnod, mit szeretnél kezdeni vele. Például a konyhaszekrénnyel. Kell két konyha a lakásba? És az a csúnya válaszfal, ami két részre bontja a nappalit…

- Hívni fogok egy statikust, az majd megmondja, le lehet-e bontani – felelte – Na, látod, máris jutottunk valamire.

- Én maximum csak tanácsot adok, mint eddig. És figyelmeztetlek, borzasztó nehéz velem együtt élni. Kicseszettül bipoláris személyiség vagyok, amit egyesek szerint kezeltetnem kellene.

- Azt hiszed, ezt eddig nem vettem észre? – kuncogott. – Sajnálom, de így is kellesz – tömött a szájába egy hatalmas falat sült kacsát. – Én sem vagyok egy egyszerű eset… ha máshogy nem is, az ágyban biztosan sikerül közös nevezőre jutnunk – mondta teli szájjal.

- Ó, nem drágám, a problémákat nem szexszel oldjuk meg. Az túl egyszerű lenne.

- De élvezetesebb, mint vitatkozni.

- Ez van – vontam meg a vállam és nyeltem egy kevés pezsgőt.

- Előre látom, hogy nem így lesz, de mindegy – vigyorgott egy darab krumplival szemezve.

- Ja, és nem hagyhatsz faképnél egy veszekedés közepén. Légy férfi! – nyújtottam rá a nyelvem. –Akkor inkább jöjjön a szex, de ne menekülj el a konfliktus elől – tettem még hozzá. Kiválogattam a gombát, és átraktam Ben tányérjára, ő pedig átadta nekem a kelbimbót, az egyetlen zöldséget, amit nem volt hajlandó megenni. – És persze nem ér érzelmileg zsarolni sem, csak azért, hogy elérjünk valamit a másiknál.

- Na, abban biztos lehetsz, hogy ez nem fog működni… – mosolygott a pohár felett és kortyolt egyet. – De ha már a játékszabályoknál tartunk. Az első és legfontosabb, hogy soha nem veszek neked semmilyen női izét. Bevásárlásoknál mindig látok pasikat, akik tanácstalanul ácsorognak a tamponos polcok előtt. Nagyon ciki, én nem kérek belőle.

Halkan kuncogtam, ahogy elképzeltem ezt a jelenetet.

- Megnyugodhatsz, nem foglak ilyesmire kényszeríteni.

Eszegettünk, közben tisztáztunk még néhány, alapvető, a zökkenőmentes együttéléshez szükséges dolgot. Én sem voltam rendmániás, de abban megegyeztünk, hogy a koszos zokniknak a szennyes tartóban a helye, és nem szanaszét a lakásban, valamint ha nem is mosogat el, legalább a tányért tegye a mosogatóba. Meg kellett ígérnem, hogy nem nyúlok a könyveihez. Ott hagyom mindegyiket, ahová ő tette, mindegy, hogy az az íróasztalon, a konyhapulton, a fürdőszoba szekrényen van-e, csak ne vigyem el onnan, és főleg ne lapozzak bele. Ha olyan könyvet találunk, amiről tudjunk, hogy a másiknak is tetszene, kettőt vegyünk, hogy ne legyen vita belőle, hogy melyikünk olvassa. Erre én mondtam, hogy a legjobb az lenne, ha ő felolvasná nekem. Költséghatékony megoldás, és helyet is spórolnánk vele, mert lassan már nem férünk el a könyvektől.

- Még valami? – kérdezte vigyorogva.

- Igen, egy, fontos. – kezdtem. - Sohasem fekszünk le anélkül, hogy beszélgettünk volna. Mindegy miről, de ha egész nap rohanunk, legalább lefekvés előtt váltsunk pár szót, bármennyire is fáradtak vagyunk. Nem akarok úgy elaludni, hogy ne tudjam, milyen napod volt, mi bosszantott fel, vagy éppen mi derített jó kedvre. 

Mosolyogva, gyengéden megszorította a kezemet és bólintott.

- Ó, majd’ elfelejtettem – nyelt le egyben egy nagyobb falatot. –, ma beszéltem Dr. Thompsonnal, mondtam neki, hogy majd te bemész hozzá holnap délután.

- Én?

Ben ’Miért ne?’ tekintettel nézett rám.

- Ben! Egész nap otthon vagy, nem csinálsz szinte semmit, és én menjek az orvosodhoz?

- Nem érsz rá? – kérdezte szinte kérlelve.

- Ha akarok, tudok időt szakítani erre is, de tudtommal az én szememnek már semmi baja.  Szóval, holnap szépen elmész hozzá.

- Ah, de úgy utálom, mikor azzal az izével belevilágít a szemembe – nyafogta.

- Ugyan Ben, nagyfiú vagy, túléled, de ha akarod, elkísérlek.

Hevesen bólogatott, mint egy kisgyerek, én pedig gondolatban gyorsan átterveztem a másnapomat. Ben szemei a heterochromia miatt nem voltak száz százalékosan egészségesek. Nagyon fényérzékeny volt, nem lett volna szabad túlságosan megerőltetnie, és időnként el kellett volna járnia Dr. Thompsonhoz, hogy elvégezzen pár vizsgálatot, és felírjon egy szemcseppet. Ebből általában az utóbbi teljesült. Idő hiányában csak beugrott a receptért, de volt, hogy én mentem, vagy az asszisztense, vagy aki épp ráért. A doki már többször elmondta neki, hogy ha nem vigyáz a szemeire, romlani fog a látása, ilyenkor persze Ben mindig megijedt és egy darabig betartotta az utasításokat, de aztán ismét megfeledkezett róluk.

A pincér meghozta a desszertünket, a fagyi kelyhet karamell darabokkal és kivivel. Amikor Ben az én adagom felé közelített kanalával, rácsaptam a kezére.

- Nézd logikusan – kezdte. – A kivitől mindig megfájdul a hasad. Ha most megeszed, ismét az lesz, és akkor lőttek a ruhaszéttépős terveidnek – mondta, egy kanál fagyit tett a szájába, és a kanalat gondosan lenyalogatta. Elfelejtettem levegőt venni, mocskos gondolatok futottak át az agyamon, aztán megijedtem, hogy nem otthon vagyunk, egyedül, és elpirultam. Közelebb toltam a poharat, és Ben így ki tudta halászni a kivi darabokat.

- Muszáj szexelned a kajával? – kérdeztem kicsit szemrehányón, még mindig az ajkait bámulva.

- Nem értem mire gondolsz – felelte mosolyogva, és a kanálról a nyelve hegyére csöpögtette az olvadó fagyit.

- Ah. Utállak. Ez már egészen biztos – jelentettem ki duzzogva, az asztalra könyököltem, kezemet halántékomhoz emeltem, hogy ne lássam, mit csinál.

Balját a hajam alá, a tarkómra csúsztatta és közelebb hajolt.

- Menjünk, otthon majd megbeszéljük, hogy mennyire utálsz… vagy mennyire nem – suttogta a fülembe, a borzongató lehelete végigfutott a nyakamon.

A kelleténél hangosabban sóhajtottam. Nagyokat nyeltem, hirtelen teljesen kiszáradt a szám. Az ajkai ott voltak pár centire az enyémektől, nem akartam mást, csak megcsókolni. Bár senki sem volt a közelünkben, nem kockáztathattuk, hogy meglássanak minket. Távolabb húzódtam, és mintha egy maszatot törölnék le a szája széléről, megsimogattam az ajkait. Ben szólt a pincérnek, hogy fizetni szeretnénk, aki pár perc múlva hozta is a számlát. Ben le akart inteni egy taxit, hogy minél előbb hazaérjünk, de mondtam, hogy úgy érzem a fejembe szállt a pezsgő, jót tenne egy kis friss levegő. A lakás nem volt messze a Little Islandtől ezért gyalog indultunk el. Mikor kiléptünk az étteremből épphogy havazott. Zsebre dugott kézzel sétáltunk a szállingózó hóesésben. Mókás volt, ahogy ott andalogtunk egymás mellett, mint két tini, akik az első randiról igyekeznek hazafelé. Halkan kuncogtam is a helyzeten. Ekkor Ben átölelte a nyakamat és nyomott egy puszit a halántékomra. Először el akartam húzódni, de aztán azt gondoltam, miért ne? Végülis azelőtt is gyakran mászkáltunk így, nincs ebben semmi különös, és átkaroltam a derekát. A mellettünk elsuhanó emberek nem igazán foglalkoztak velünk. Páran megbámultak minket, vagyis inkább Bent. Felismerték, de senki sem szólította le, csak távolról csodálták. Mi beszélgettünk, nevetgéltünk nem nagyon figyeltük arra, mi folyik körülöttünk. A nyüzsgés egyre kisebb lett, ahogy távolodtunk a különböző szórakozóhelyektől és közeledtünk a lakóházak felé. Egy hóbuckát akartam átlépni, de megcsúsztam, Ben még időben megfogta a kezem és így nem estem el. Csak fogtuk egymás kezét, és arra gondoltam, hogy bárcsak élhetnénk úgy, mint egy normális, hétköznapi pár, titkolózás és hazugságok nélkül. Sétálhatnánk kéz a kézben, megcsókolhatnám, ha épp ahhoz van kedvem, és nem kellene minden alkalommal körbenéznünk, hogy vajon lát-e minket valaki, az ilyen pillanatokban. Persze, én akartam jobban titokban tartani a kapcsolatunkat, de csakis kettőnk, vagy még inkább Ben érdekében. Éreztem a feszültséget köztünk, ott vibrált a levegőben. Túl sok időt töltöttünk együtt, egymás nélkül. Órák teltek el az utolsó csókunk óta, és hatalmas vágyat éreztem, hogy megcsókoljam, ott, az utca közepén. Láttam, hogy Bennek is ez járt fejében, az ajkaimat figyelte, és egyre nagyobbakat nyelt. Gyengéden megszorította a kezemet, körbenézett és behúzott két ház közé. A falhoz nyomott és szédítő erővel megcsókolt, majd a sálat félretolva a nyakamat csókolta és harapdálta tovább.  A hó hirtelen esőre váltott, ami szerencsére józanítólag hatott ránk. Jéghideg volt, és ömlött, mintha dézsából öntötték volna. Őrülten kívántuk egymást és már az eső elől is menekülnünk kellett, ezért gyorsan fogtunk egy taxit. Beszálltunk az autóba, Ben bemondta a címet, én pedig megkértem a sofőrt, hogy kicsit csavarja feljebb a fűtést, mert mindjárt megfagyunk. Ben megdörzsölte a hátamat, hogy felmelegítsen, majd távolabb húzódott, talán még a szokásosnál is nagyobb távolságot hagyva közöttünk. A kezeink az ülésen, épp csak a kisujjunk ért össze. Néhány perc volt az út, mégis egy örökkévalóságnak tűnt.  Gyors léptekkel közelítettünk a bejárat felé. Ben éhes szemekkel figyelte, ahogy előtúrom a zsebemből a kulcsot. Szorosan mögöttem állt, keze a türelmetlenül csípőmet simogatta, a leheletét a nyakamban éreztem. Hagyta, hogy én nyissam ki az ajtót, nem tudom, hogy ez egy gesztus volt-e részéről, amivel azt sugallta, hogy ez most már az én otthonom is, vagy pusztán csak az érdekelte, hogy bejussunk végre a lakásba. Amint bezárult mögöttünk az ajtó, egymásnak estünk. Szenvedélyes csókok közepette rángattuk le kabátunkat, és lerúgtuk a cipőinket. Teljesen eláztunk, a kabátom alatt a mellényem és a blúzom is csurom vizes volt, ahogyan Ben inge is.

Vacogtam, de csak egy pillanatig. Lecibálta a mellényemet, és kibontotta a sálamat, majd a cipős szekrény melletti falnak lökött, és várta a reakciómat. Az ajkamba haraptam, mire egy lépéssel előttem termett és vadul csókolni kezdett, a teste az enyémnek feszült, minden levegőt kipréselve a tüdőmből szorított a falhoz.  Szinte fuldokolva toltam el magamtól. Mikor sikerült kellő mennyiségű oxigénhez jutnunk, a gallérjánál fogva visszahúztam magamhoz. Ajkai a nyakamra csúsztak, s mikor a nedves anyagon keresztül mellemhez értek, felszakadt belőlem egy hatalmas sóhaj.

- Ah, imádom a melleidet! – suttogta vágytól elfúló hangon, leheletét éreztem a vizes blúzon keresztül.

Nagy hévvel végigcsókolta, nyalta, harapta a nyakamat, majd megcsókolt, kigombolta a legfelső gombot aztán egyetlen mozdulattal tépte le az összes többit. Szétnyitotta a felsőmet, hatalmas tenyerébe zárta a mellemet és hajolt, hogy jobban szemügyre vegye. Nyelve mohón keresett utat a vékony csipke melltartó alatt. Szinte leszaggatta rólam a blúzommal együtt. Egy újabb szenvedélyes csók után megszabadítottam az elázott ingétől, körülöttünk gombok hevertek mindenütt. Megcsókoltam az alsó ajkát, az állát, a nyakát, s amíg ajkaim bejárták a mellkasát, belemarkolt a hajamba és a vágyakozva sóhajtott. Felhúzott az ajkaihoz, morogva csókolgatta a nyakamat, kulcscsontomat, vállamat, majd a melleimet vette célba, csókolta és harapdálta, nyelvével körbejárta a mellbimbómat. Simogatta a hasamat, a csípőmet, majd egy határozott mozdulattal kibontotta a farmeromat és ujjai eltűntek a nadrágomban. Égetett minden érintése, az orrából kiáramló forró levegő végigfutott az egész mellkasomon. Azt hittem, mindjárt felrobbanok, vagy összerogyok a karjaiban. Hangos sóhajok törtek fel belőlem, tehetetlenül túrtam a hajába és élveztem a boldogságom minden pillanatát. A vágytól remegő kezekkel kapcsoltam ki a nadrágszíját, kigomboltam a farmerét, ami egy kis segítséggel lecsúszott a bokájáig. Hosszan megcsókoltam, ujjaim végigsiklottak a felsőtestén, az ágyékán állapodtak meg. Az alsónadrágján keresztül, a tenyerem alatt éreztem keményedő férfiasságát. A számba nyögött, megfogtam a tarkóját, visszahúztam az ajkaimhoz és mohón megcsókoltam. Lassan simogatni kezdtem, levegő után kapkodott, ahogy én is, minden lélegzetvétel perzselte a tüdőmet. Megtámaszkodott a fejem mellett, elszakadt az ajkamtól a nyakamat csókolta. Valami olyasmit suttogott a fülembe, a létező legerotikusabb hangján, hogy ördögi nőszemély vagyok, és csípőjét még közelebb nyomta a kezemhez. Ujjaim gyengéden összezáródtak, Ben ismét felnyögött és beleharapott a fülcimpámba, a fájdalom villámcsapásként futott végig a testemen. Megragadtam az állát és megcsókoltam, ő a tarkómnál fogva tartott. Az utolsó szuszig csókoltuk egymás, aztán két oldalt benyúltam az alsónadrágja alá és combközépig lehúztam, onnan már a gravitáción volt a sor. Kilépett belőle és nadrágjával együtt elrúgta egész a kanapéig. Egy pillanattal később nem csak farmer, de már bugyi sem volt rajtam, majd telhetetlenül megcsókolt és belemarkolt a fenekembe. Egy lépést sem tudtunk tovább menni, ott, azonnal akartuk egymást. Az ölébe kapott és minden tétovázás és finomkodás nélkül belém hatolt. Olyan intenzív volt ez az érzés, hogy hirtelen az összes levegő a tüdőmben rekedt. Ez tartott vissza attól, hogy felsikoltsak. A jobbommal magamhoz öleltem Bent, aki mohón csókolta a nyakamat, a bal kezemmel kapálózva nyúltam a cipős szekrény után, hogy megkapaszkodhassak benne. A nagy hadonászás közepette sikerült levernem a kulcstartó tálat, ami hangos csörömpöléssel ért földet. Én a hang irányába, Ben pedig rám nézett. Éhes, sóvárgó tekintetét az enyémbe fúrta.  Először megcsókoltam, majd a nyakára vetettem magam. A haja vizes volt és a hazafelé elszívott cigi füstje még ott bujkált a tincsei között. Halványan még éreztem a tusfürdő illatát, a fanyar, keserű parfümjét ezúttal nem, mert zuhanyzás után nem hagytam, hogy fújjon magára. Bőrének édes íze, csábító, finom illata, selymes tapintása, vonzotta az ajkaimat. A nyelvem féktelen táncot járt a kulcscsontján, a hajáról lehulló esőcseppeket követve. Dorombolva a nevemet mormolta, ujjai a hajam közé csúsztak, hátrafeszítette a fejemet, vadul, szinte már erőszakosan csókolt, harapdálta a nyakam és a vállamat. Elviselhetetlen volt a vágy, hogy még többet kapjak belőle.

- Kapaszkodj – suttogta az ajkaim közé.

Erősen összekulcsoltam a lábaimat a csípője, a kezeimet a nyaka köré és elindult. Elmosolyodtam, hogy lehet, hogy ennyire egy rugóra jár az agyunk? Azt hittem bemegyünk a szobába, vagy legalább a kanapéra, de legnagyobb meglepetésemre azonban csak pár lépést tett, majd lefektetett a földre. A hideg fapadlótól libabőrös lettem, de amint újra megéreztem magamon Ben meleg testét, elöntött a forróság.  Egyik lábamat a dereka köré fontam, beletúrtam a hajába és úgy húztam magamhoz még közelebb. Olyan hévvel szeretkeztünk, mintha hónapok óta nem találkoztunk volna. A mámor, amit átéltem, semmihez sem hasonlítható, egyszerre robbant fel minden sejtemben. A világon nincs akkora tűzijáték. Nemhogy csillagokat, komplett csillagképeket láttam. Ben levegő után kapkodva terült el mellettem a padlón. Körülbelül egy perc múlva ő szólalt meg először.

- Na, jó, mondd, hogy te is annyira élvezted, mint én – zihálta.

Próbáltam szavakat formálni, hogy elmondjam mennyire, de nem jött ki hang a torkomon. Úgy éreztem magam, mintha lefutottam volna a maratont.

- Hanna, élsz még? – kérdezte. A hangjából halottam, hogy mosolyog. Tapogatózva megfogta a kezemet. Még mindig nehezen lélegzett.

- Nem… nem vagyok benne biztos – feleltem.

- De jól vagy? – húzódott közelebb hozzám.

- Jól. Persze.

- Csak, mert talán kicsit letámadtalak… Azt hiszem…

- Igen… kicsit… De ez… ez… mesés volt.

- Elragadott a hév, sajnálom. Bevihettelek volna a szobába, vagy legalább a kanapéra, nem itt a padlón – hadarta. – Jesszus a padló, jéghideg… Hanna, meg fogsz fá…

Az ujjaimat a szájára tettem, hogy elhallgasson.

- Ben te hallottad, mit mondtam? – simogattam meg az ajkait. – Mesés volt. Csodálatos. Fantasztikus. – kuncogtam. – Egy pihe-puha, baldachinos franciaágyban sem lehetett volna jobb.

- Szeretlek – suttogta, röviden megcsókolt és szorosan magához ölelt.

- Ezt nagyon sokszor fogjuk még csinálni, mielőtt elmész – bújtam ki a karjai közül. – Nem engedlek el éhesen az amcsikhoz, mert még máshol csipegetsz a végén.

- Sohasem csalnálak meg, ugye tudod? – emelte fel az államat, hogy a szemembe nézhessen.

- Ajánlom is. Most már sejted mit veszítenél, és szerintem a haragomat sem szeretnéd megismerni. – sóhajtottam.

Mindketten felnevettünk, majd elnyúltunk a padlón. Ott feküdtünk elterülve, kéz a kézben a sötét nappali jéghideg parkettáján.

- Borzalmasak vagyunk. – állapítottam meg.

Fölém hajolt és megcsókolt.

- Csak szerelmesek. – helyesbített.

- Úgy tűnik, túl korai még emberek közé mennünk – vontam le a következtetés az este történései után.

- Már csak azt remélem, nem mászkáltak túl sokan a ház előtt – biccentett az ajtó felé. – A hangok alapján még azt gondolták volna, hogy valami pornófilmet forgatnak idebenn.

Ismét elnevettük magunkat.

- Oké – fordultam Ben felé. –, ha nem akarod, hogy itt aludjak, ölben kell bevinned a hálóba, mert azt hiszem, nem tudok felállni…

Felnevetett, és habár neki sem ment olyan könnyen, de végül mégis sikerült talpra állnia. A nyakába kapaszkodtam, benyúlt a lábaim alá, úgy vitt be a szobába és letett az ágyra. Gyorsan bebújtam a jó meleg paplan alá.

- Hozok rád valami ruhát, mert tényleg megfázol – mondta figyelmesen. – Csak mond meg, hogy melyiket.

Felkapcsoltam a kislámpát, hogy lásson is valamit.

- Ez jó lesz? – mutatta felém az egyik pólóját.

Bólintottam. Kihúzta a fehérneműs fiókot, elővett egy fekete csipke bugyit.

- Ez? – kérdezte vigyorogva.

- Dehogy! Ott van az a szürke, fehér csíkos, azt kérem.

- Nekem az is jó – vonta meg a vállát és odadobta a kiválasztott ruhadarabokat.

Ő is felvett egy alsónadrágot és egy pólót, bebújt mellém az ágyba, és még utoljára megcsókolt.

- Remélem szép napod volt. Legalábbis, ami a befejezést illeti – suttogta félig nevetve, miközben elhelyezkedtünk. Az oldalamon feküdtem, Ben hátulról átölelt, félrehúzta a hajamat, és arcát a nyakamba temette.

- Nagyon szép – feleltem. – Veled a világ végén is boldog lennék. Sőt egy lakatlan szigeten lennék a legboldogabb. Se telefon, se internet, se tévé, se munka, se emberek. Csak mi ketten.

- Hát… azt hiszem, akkor nem sokáig lenne lakatlan – kuncogott. – A varázsbogyóid sem tartanának örökké.

- Az én „varázsbogyóim” védenek meg attól, hogy idő előtt apuka legyen belőled – figyelmeztettem.

Gúnyosan felnevetett.

- Idő előtt? Ez vicces – mondta kicsit keserűn. – De mindegy is. – Nagyot ásított a nyakamnak. – Ha a sors úgy akarja, úgysem tehetünk ellene semmit, nem igaz? Ha jönnie kell, hát jöjjön. Én szeretni fogom. Mindenképp – suttogta a nyakamba, félálomban. – Naaahaaahgyonn – mormolta alig érthetően egy újabb ásítás közben, s pár pillanat múlva a hozzám simuló mellkasából, és egyenletes szuszogásából éreztem, hogy már el is nyomta az álom.

folyt.köv.
előző rész

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó 3 hozzászólás

1

2013.09.20. 23:37 Melody Már készül a folytatás, igyekszem minél előbb befejezni.

2013.09.13. 22:32 k. Mikorra várható a folytatás? :)

2013.08.05. 22:07 Matyi Sajnos csak most sikerült elolvasnom mint a hármat, de talán jobb is így, mert csillapította a türelmetlenséget! Mint mindig, nagyszerű volt, vicces és érdekes, nagyon tetszett, én köszönöm! :))

1