- Az istenit, Ben! – kiáltotta a nő levegő után kapkodva. Épp csak egy pillanatra látta Benedict arcát a lakás félhomályában, mert ő erősen megragadta a csuklójánál fogva, nekifeszítette a becsapódó ajtónak, és megcsókolta. Nyelve minden finomkodás nélkül tört előre a nő szájában, aki édes-keserű ízt érzett a nyomán, valamint csípős alkohol, és friss mentol illatának ingerlő keverékét az orrában.

- Már azt hittem, nem is jössz – mondta a férfi enyhén zilálva, s egy újabb heves csók közben kezei már a nő blúzának gombjait próbálták kibújtatni a helyükről.

- Ben, várj, még… még csak most érkeztem – nyögte a szájának felháborodva.

 - Tudom – kezdte rekedt hangon, ajkaik csak alig pár milliméterre távolodtak el egymástól, miközben beszélt. –, és tudom azt is, hogy úriembernek kellene lennem, de most az egyszer kihagyhatnánk a shakespeare-i vonulatot. – Nyomatékot adva előbbi kijelentésének, csípőjét szinte fájdalmas erőszakossággal lökte a másik testének.

- Shakespeare – hebegte a nő zavarodottan, az agya ugyanis gyenge tartalékenergiára állt az előbbi csók hatására. - Ezt hogy érted?

- Mondjuk úgy, hogy a pihegő keblek, és lángoló ágyékok helyett lehetne egy igazi, kemény és mocskos dugás – adta a nő tudtára egyértelműen az estére vonatkozó terveit, s nem is várva választ, újból megcsókolta. Követelőző ajkai a nyakára siklottak, csábítóan belé harapott, nyelve nedves nyomot hagyott a bőrén. – Mm, finom vagy. – Mély morgásszerű hangja végigrezgett a testén. Ez az impulzus hirtelen mindent elfeledtetett vele, a karján lévő kabát a táskájával együtt a földre zuhant, amiből női holmik tucatja, telefon, rúzs, tükör csattogva gurultak szanaszét, de ő nem foglalkozott velük. Mindkét kezével a férfi tarkóján rakoncátlanul göndörödő, selymes tincsek közé túrt. Ben egyik kezével megmarkolta a mellét, és elismerően belenyögött a csókba, a másik keze már a combja belső felén haladt felfelé.

- Várj már… mit csinálsz?

- Szerinted mit? – mormolta a nyaka bőrének türelmetlenül. – Gyere! – A nő lábai szinte alig érték a földet, olyan határozottsággal tolta a nappali felé.

- Be-Ben… - A férfi heves csókja minden további tiltakozási kísérletét belé fojtotta. A kezei hirtelen mindenütt ott voltak. – Várj…

- Nem akarok várni – jelentette ki morogva, s amit ezután tett, az végképp megdöbbentette a nőt. Tépni kezdte a blúza gombjait, és erőszakosan a kanapéra nyomta. Teljes testével nekifeszült, aztán durván megcsókolta. A nő tüdeje összenyomódott a súlya alatt, hirtelen még levegőt is alig kapott. Ez már nem amolyan szenvedélyes szerelmi évődés volt, éles kiáltás tört fel a torkából, amikor Ben a szájába harapott, s egyből érezte a vér fémes ízét a nyelvén. A heves férfit sem a kiáltása, sem vérző szája nem zavarta, csak erősen nyomult előre a nyelvével, mintha soha sem kaphatna eleget belőle. Jobbjával közben a nő combjánál matatott, a szoknyája anyaga nagyot reccsent a varrás mentén miközben dühösen felráncigálta azt egészen a hasáig, hiába próbált ellenkezni. Az első döbbenete után ugyanis tett egy kísérletet, hogy kezeivel eltolja a férfi izmos mellkasát, de esélytelen volt az ő testi erejével szemben. Ben már a nyakát kínozta fogaival, mikor végre felszabadult jobb öklével nagyot csapott a vállára.

- Baszd meg, Cumberbatch!

- Téged basználak meg, ha hagynád végre! – morogta dühösen.

- Benedict!

- Francba - nyögte rekedten a nő kulcscsontjának támasztva homlokát.

- Mi bajod van? – tolta el a vállát magától, hogy a szemébe nézhessen, de Ben nem nézett rá, sűrű pillái szinte eltakarták a szemeit.

-Tudod, hogy mi. – A hangja halk volt, mégis erőteljesen kifejező, düh és csalódottság keserűségével telve. Alkarjára támaszkodva megemelte felsőtestét, és kissé megvetően a nőre nézett. Az arca annyira furcsának tűnt, a szemei vörösek voltak. Persze, már a nő is tudta, hogy mi a baja. Mérges lett.

- Azt mondtad, nem zavar, és most mégis? – szegezte neki a kérdést felháborodva.

- Egy barátommal mentél el, komolyan azt hitted, hogy nem zavar?

- Csak egy hülye díjátadó volt, az isten szerelmére.

- És egy vacsora. Vacsoráról nem volt szó – egészítette ki a fogai között préselve. A nő megdöbbent. Honnan tud a vacsoráról? Már nyitotta volna a száját egy újabb kérdésre, amikor Ben óvatosan elvált tőle, és felállt. – Tudom, hogy az egész éjszakát vele töltötted. - Kihúzta magát, betűrte a hófehér ingét a nadrágjába, megigazította a nyakkendőjét, és hevességétől összegyűrődött sötét öltönyét. Ismét úgy festett, mint akit skatulyából húztak ki, de látszott rajta, hogy most már inkább mérges, mint lehangolt. – Hogy ízlett a vacsora? – kérdezte epésen, félig felhúzott szemöldökkel.

- Nem értelek, komolyan. - A nő is felült a kanapén, és összehúzta magán a szétcibált blúzt. - Megkérdeztelek előtte, és azt mondtad, nyugodtan kísérjem el őt, mivel…

- Velem úgysem mehetsz, igen, jól emlékszem, mit mondtam – fejezte be helyette a mondatot. Alig bírta kordában tartani a dühét, az agya folyamatosan azon kattogott, hogy vajon mi minden történhetett azon a pár nappal korábbi éjszakán.

- Melyik étteremben voltatok? – folytatta Ben a faggatózást. A szavak nehézkesen gördültek le az ajkairól.

- Nem, nem voltunk seh - a nő hangja megcsuklott.

Ben tekintete elsötétült. Az arcán megjelenő keserű mosoly egyszerre volt ironikus és csalódott.

- Óh, igen, valóban – csettintett egyet a nyelvével gúnyosan. – Mivel, ha jól tudom, és javíts ki, ha tévednék, a szálloda lakosztályában is készséggel felszolgálják az ételt. Nem igaz? – kérdezte növekvő indulattal. Az arca kezdett kipirosodni a dühtől. A nő nem tudott megszólalni. A szégyen, a bűntudat és a félelem hányingerkeltő keverékétől csomó keletkezett a torkában.

- Nem igaz? – ordította.

- Ben, mit vártál tőlem? – Amint ezek a szavak elhagyták a nő ajkát, és a mellette álló férfi szemébe nézett, azonnal tudta a választ. – Jézusom, Benedict, mi a francért nem mondtad el, hogy mit akarsz?

- Mi történt kettőtök között? – kérdezte ő fojtott dühvel a hangjában, és egy lépést tett a nő felé, majd hirtelen megtorpant, és úgy összeszorította telt ajkait, hogy azok szinte kifehéredtek. Nem volt benne száz százalékig biztos, hogy tudni akarja a választ, de érezte, hogy a kínzó tudatlanság rosszabb mindennél, ezért kibökte. - Lefeküdtél vele?

- Mi? Miféle kérdés ez?

- Mondjuk, hogy őszinte. Mi másért… ellenkeznél most így?

- Esetleg azért, mert úgy szabadultál rám, mint egy fékezhetetlen vadállat és kiharaptál belőlem egy darabot?

Ben tekintete a hívogató, cseresznyepiros ajkaira siklott. Egy pillanatra még a dühéről is megfeledkezett. Arra gondolt, ahogy a nő tökéletes ajkai puhán simogatják az övét, s szinte már érezte a lassan épülő vágyat a testében. Igen, ez a nő egyetlen pillantásával, vagy a puszta jelenlétével képes volt erre. Nagyot nyelt.

- Ezt… sajnálom. – Hüvelykujjával leheletfinoman simította meg az apró, piros sebet a nő alsóajkán. Ő hagyta. – Sajnálom. – ismételte mélyet sóhajtva, és tényleg sajnálta. A viselkedése kontrolálatlan volt, és gyerekes, de nem tudott uralkodni az indulatain. Az igazat megvallva, ez még most is rettentően nehezére esett. Féltékeny volt, és már annyira régen érzett ilyet, hogy egészen el is felejtette milyen kínokkal jár. Arról nem is beszélve, hogy nem lenne szabad ezt éreznie, mert ha féltékeny, akkor az azt jelenti, valami többet érez a nő iránt, mint szabadna. Többet, mint amiben megállapodtak, és ehhez nem volt joga, és nem is engedhette meg magának ezt a luxust. Maradt hát a féltékenységből eredő düh, és a nő iránt érzett szexuális vágy frusztrálóan gyilkos keveréke, ami szűnni nem akaró intenzitással feszítette izmait, az ágyékában pedig fájdalmas nyomást generált. Olyan dolgokat érzett, amit nem akart. Meg akarta őt büntetni, megütni és megcsókolni egyszerre, a falhoz nyomni, mint ahogy az előbb tette, és magáévá tenni úgy, hogy a nő érezze, senki másé nem lehet, csakis az övé. Csak az övé.

- Honnan veszed, hogy bármi is történt kettőnk között? – nézett rá a nő vádlón.

- Felhívott a gála után. Nem győzött hálálkodni, amiért bemutattalak neki. – Benedict undorodva húzta el a száját, még a fejét is elfordította, ahogy felidézte azt a bizonyos telefonbeszélgetést. A barátja leplezetlen lelkesedéssel, és szemérmetlen utalgatásokkal adta tudtára, hogy mi a helyzet. Szavai ott visszhangoztak a fejében, egyre csak növelve azt a fojtogató feszültséget, amibe szinte már a feje is belezsibbadt. Napok óta nem tudott másra gondolni. Minden, a munka és a napi teendők is olyan kínkeservesen nehéznek bizonyultak az őrjítő gondolatokkal a fejében. Folyamatosan bevillanó képeket látott, ahol a nő a másik férfival volt olyan szituációkban, amik őt illették volna, és ez feldühítette minden egyes alkalommal, amikor csak eszébe jutott. Hogy lehetett olyan ostoba, hogy ennyire könnyen átpasszolta ezt a csodálatos nőt egy másiknak? A barátjának… a jó barátnak, aki igazán nem volt okolható semmiért, hiszen… hiszen ő mit sem tudott az ő szenvedélyéről. A kettőjük kapcsolatáról. Semmit…

- Akkor miért nem kérdezed meg tőle, hogy mi történt? – törte meg az önmarcangoló belső monológját a nő éles hangja.

- Mert tőled akarom hallani – fordította fejét dühösen a nő felé.

- Nem bánhatsz velem így. Nem vagyok a… tulajdonod. – Először barátnőt akart mondani, és bár tényleg nem volt a barátnője, de valahogy mindig is nehezére esett megfogalmazni kettejük kapcsolatát. Szex volt, többnyire csak testi kapcsolat, ami titkolózással kezdődött, és úgy gondolta, így is fog majd befejeződni. Valamikor. Majd ha már megunták egymást, vagy valamelyik fél rátalál egy valódi kapcsolatra. A féltékenység nem volt opció kettőjük között, nem is lehetett, és fel sem merült soha. Egészen eddig. Hiszen most, ahogy Benre nézett, pontosan tudta mit lát, a férfi az volt, nevetségesen féltékeny.

- Ben, én – sóhajtotta a nő halkan, de már nem tudta folytatni, amibe belekezdett, a telefonja ugyanis a legalkalmatlanabb pillanatot választotta a csörgésre. A hangos dallam türelmetlenül táncolta körbe a hirtelen beállt feszült csendet körülöttük. Ben odasétált a nő ajtónál elejtett táskájához, és felemelte a földön heverő mobilt. Tekintete a másodperc törtrésze alatt változott sötét viharrá, ahogy egy pillantást vetett a kijelzőre.

- Ő az – mondta kurtán, s néhány lépéssel letudva a rövid távolságot kettejük között, átadta a mobilt a tulajdonosának, és azzal a lendülettel el is lépett tőle. A nő pár pillanatig csak nézte a kijelzőn villogó nevet, és a hozzá tartozó fotót, de nem válaszolt a hívásra. A dallam elhallgatott.

- Hozhatok neked valamit inni? – kérdezte Ben olyan semleges, szinte már gyengéd hangon, mintha semmi nem történt volna. A válla felett nézett hátra, miközben makulátlan, sötétkék öltönybe bújtatott tökéletességgel haladt a nappali távolabbi sarka felé.

- Nem, kösz, nem kérek semmit – felelte a nő, s azon kapta magát, hogy Bent bámulja. Mélyen magába szívta a nem mindennapi látványt. Sokszor gondolta a férfiről, hogy gyönyörű, pláne amikor milliméter pontossággal rászabott öltönyt viselt. Csodásan festett benne. Most is. Úgy gondolta, bizonyosan nők ezreit lehetne vallatni ezzel a látvánnyal.

- Én azért iszom, ha nem bánod – szólt Benedict a bárszekrényhez lépve, poharat és egy üveg viszkit vett elő. Jobbjával hátrasimította a homlokába lógó haját, miközben kicsit előrehajolt, hogy jeget vegyen ki a hűtőből. A nő beharapott alsó ajakkal figyelte minden mozdulatát, közben a körülményekre való tekintettel megpróbált a józanabbik énjére hallgatni. A józanabbik énje ugyanis, most ezer és ezer érvet tudott volna felsorolni annak érdekében, hogy fogja magát, és nyomban lépjen ki azon az ajtón, amin bejött. De ahogy Bent nézte… ahogy az a tökéletes szövetnadrág megfeszült a combján, és ahogy a szeméből az előbb kisimított engedetlen tincs ismét az arcába hullott, úgy érezte, a józanabbik énje amnéziában szenved… Jég ütődött a pohár aljának, s ez a hang felhúzta a tekintetét a férfi kezeire, azokra csodálatosan elegáns, hosszú ujjakra, amiket imádott. És meg mert volna esküdni rá, hogy még az a mozdulat is, ahogy a férfi az aranyló italt a pohárba tölti, még az is őrjítően szexi. Egy belső hang cifrát káromkodott a fejében, amikor hirtelen konkrét összehúzódásokat érzékelt délen. Önkéntelenül is szorosan összezárta combjait.

- Egy – kezdte erőtlen, vékony hangon. – Egy szál cigit mégiscsak elfogadnék, ha van – szólt oda halkan. Tekintetük összetalálkozott, és őszintén remélte, hogy Ben nem érzékeli, hogy ő most egész lényével próbálja leküzdeni a testében hirtelen keletkezett frusztrációt. Úgy érezte valamivel azonnal le kell vezetnie a feszültségét. Mondjuk egy szál cigivel, igen, az most tökéletesen megfelel a célnak.

- Az emeleti hálóban van – biccentett Ben a lépcső felé. – Éjjeli szekrény, felső fiók. Ismered a járást.

- Hogyne – felelte a nő, s telefonját a szakadt szoknyája apró zsebébe gyömöszölve eltűnt a lépcsőfordulóban.

A tágas hálószoba majdnem teljesen sötét volt, és rettentően hideg. Felkapcsolta az éjjeliszekrényen gondosan elhelyezett lámpát, ekkor látta csak, hogy az ablak sarkig tárva, s az utcáról besüvítő hűvös huzat erőszakosan rángatja a függönyöket.

- A rohadt életbe – az ablakhoz lépve, gyorsan becsukta azt. Dideregve húzta össze magán az immár gombnélküli blúzt, aminek vékony anyaga nem sokat javított a hőérzetén. Az ágy mellé lépett ismét, kihúzta a felső fiókot, és kiszolgálta magát. A cigi már a szájában volt, az öngyújtó lángja halk, fémes kattanással lobbant ki, de hirtelen valahogy mégsem érezte helyénvalónak, hogy a vendéglátója hálószobájában csak úgy rágyújtson. Körülnézett, és a gyanúja beigazolódni látszott. Egyetlen hamutál, de még valami arra emlékeztető tárgy sem volt a szobában. Nagyot sóhajtva, lemondóan kattintotta vissza a díszes öngyújtó fedelét, s a szál cigivel együtt, visszatette azt a fiókba. Körülnézett. Lassan simított végig tekintetével a jól ismert szoba berendezésén, mintha valami változást keresett volna, legutóbbi látogatása óta ugyanis elég sok idő telt már el. Másoknak valószínűleg kicsit kaotikusnak tűnhetett volna ez a hálószoba, de aki ismerte őt, tudta jól, hogy Benedict nem volt rendetlen, csak épp szerette, ha a saját tereknek személyiségük van. És ennek a hálószobának igenis volt személyisége. Puha szőnyeg a padlón a lába alatt, a falon valamiféle új fotók, amit eddig még nem látott, és most sem nézett meg jobban, mivel a kis lámpa fényénél lusta volt megerőltetni a szemeit. Könyvespolcok, ahol a könyvek nem egészen katonás sorba állítva simultak egymáshoz, egy nagy gardróbszekrény, aminek az egyik ajtaja résnyire nyitva. A olvasósaroknak kinevezett zugban egy kényelmesnek tűnő bőrfotel terpeszkedett, csokoládébarna és fényes, az embernek egyből a forrón gőzölgő, folyékony édesség jut eszébe róla. Karján egy már-már divatjamúlt, bolyhos pléd. És ott volt az ágy, hívogató méreteivel uralta a teret, a sötétkék, furcsamintás ágytakaró gyűrötten fodrozódott rajta, azon egy nyitott könyv hevert lefordítva, meg még vagy fél tucat nyakkendő kiterítve, s egy pár ing.

- Megtaláltad? – Ben lépett mögé szinte a semmiből, összerezzent. A férfi hátulról átkarolta, bal keze azonnal becsúszott a nő blúza alá, kissé hideg ujjai végigsimítottak a köldökén, forró ajkai pedig a nyakán. A nő megrezzent az érintéstől, s ezzel a hirtelen mozdulattal akaratlanul is meglökte a Ben szabad kezében lévő poharat, amiből pár csepp viszki a szőnyegre hullott. A puha ujjak a hasáról lassan a csípőjére, majd a combja külső felére vándoroltak. Mindketten elmerültek az egymás közelségével járó kellemes érzésben. Benedict szorosan a nő hátához nyomta mellkasát, s ahogy ismét a nyakához hajolt, a nő kósza hajszálai lágyan csiklandozták az arcát, selymes bőre szinte forró volt az ajkai alatt. Mélyen beszippantotta az ismerős illatot, behunyta szemeit, és csak hagyta, hogy a finom parfüm elterüljön az érzékein. Elmosolyodott, egy pillanatra sikerült kizárnia minden zavaró tényezőt a gondolataiból. De csak egy nagyon törékeny, gyorsan elmúló pillanatra. A nő testének elutasító távolodása kijózanította. Aztán minden visszatért, a nyugtalanság, a bizonytalanság, a frusztráció. Még mindig tudni akarta, tudnia kellett, hogy mi történt. Az igazságot, még akkor is, ha az összetöri a szenvedélyét őrző vágyat. A vágyat, amit most is alig bírt a nadrágjában tartani. De kívánja-e majd ezt a nőt, ha kiderül… nehezet sóhajtott, közben letette italát az éjjeli szekrény szélére.

- Miért jöttél? – kérdezte halkan a nő hátának beszélve, és a nő érezte a hangján, hogy ismét eluralkodott rajta a korábbi feszültség.

- Mert… mert megbeszéltük, hogy ma este…

- Nem. Úgy értem, valójában miért jöttél. Nem akarsz velem lefeküdni – jelentette ki keményen, mert ezt érezte. - Akkor miért jöttél?

A nő szembefordult vele, és vágyakozó tekintettel nézett fel rá.

- Nem hiheted azt, hogy nem akarlak. - Jobb kezével végigsimított a férfi arcán, aki ekkor erős szorítással megfogta a csuklóját. – Pokolian kívánlak… Hát nem nyilvánvaló?

- A vita kedvéért mondjuk, hogy nem – felelte a férfi szinte érzelemmentesen, élénk tekintete a nőébe fúródott. – Lehet, hogy most, ezzel csak a saját bűntudatodon akarsz könnyíteni. Vagy…

- Vagy?

- Hm, nem is tudom. – De tudta jól, a vádak és a teóriák mind ott cikáztak a fejében.

- Várjunk… Te azt hiszed, hogy úgy akarok könnyíteni a lelkiismeretemen, hogy egy dugással kiengesztellek? – nézett rá a nő döbbenten.

- És nem így van? – Ben acél tekintete felperzselte a bőrét. - Nem akarsz kiengesztelni? – kérdezte hirtelen, s a nő kezét maguk közé vezetve, a fájdalmas keménységére szorította. Felsóhajtott. Már ez az érintés egy pillanat alatt a fellegekbe röpítette volna, ha nem uralkodik magán.

A nő lélegzete bennakadt egy fél másodpercig. És visszapörgetve az érkezése óta történt eseményeket a fejében, kereste azt a pontot, ahol ekkorát fordult a világ. De nem emlékezett. Valahogy már nem is gondolkozott. Egész testében kellemes bizsergés áradt szét. Egyetlen dolgot akart csupán: maradéktalanul teljesíteni Ben minden kívánságát. Halvány, kábult mosollyal az arcán ereszkedett térdre előtte. Az övébe kapaszkodott, hogy a másodperc tört részéig se kelljen megszakítania a gyengéd szemkontaktust. Tenyerével végigsimított a kemény dudoron a nadrág finom anyagán keresztül. Benedict lehunyta szemét, majd pár pillanat múlva, újra az előtte térdelő nő szemeibe fúrta tekintetét. Arcát félig megvilágította a kicsi asztali lámpa sápadt fénye.

- Hát mégis meggondoltad magad? – kérdezte rekedten.

- Nagyon meggyőzőek az érveid - nyögte a nő szemtelenül. – Ezt akarod, nem? - Tekintete a férfi arcáról lassan siklott lefelé, végig a makulátlan fehér ing fedte felsőtestén. Lassan simított végig a hasán, ujjaival a kidolgozott izmokat cirógatta a ruhaneműn keresztül. Kezei végül megérkeztek a derekát körülölelő vékony öv csatjához. Sürgető mozdulatokkal kezdte kioldani, közben felnézett rá, Ben jobbjával finoman az arcát simogatta, ujjbegyei hidegek voltak a verejtéktől. Figyelte a nő kapkodásából eredő ügyetlenkedését, s hogy gyorsabban haladjanak, segített neki. Kikapcsolta az övét, kigombolkozott, de sötétkék szövetnadrágjától egyelőre még nem állt szándékában megszabadulni, ezért a nő egy pillanatra megtorpant. Kérdőn nézett fel rá.

- Mire vársz? Csináld – utasította a férfi határozottan, és ő nem tétovázott, feltűrte Ben ingét, apró csókokkal halmozta el a hasát, amit ő felettébb élvezett. Apró, halk sóhajok hagyták el a száját. A nő lágyan karmolászta, simogatta az oldalát, ami izgatóan hatott az érzékeire. Nyelvével gyengéden ízlelgette, csókolgatta finom bőrét, mélyen magába szívta kellemesen férfias illatát Bőre végig libabőrös lett érintései nyomán. Finoman csúsztatta be ujjait a feszes alsónemű alá, s lassan lehúzta, épp csak annyira, hogy előbukkanjon a férfi vágytól duzzadó erekciója. Ekkor felnézett rá. Tekintetük összefonódott, Ben ajkai résnyire nyíltak, miközben a nő kezébe vette a forró büszkeségét. Leplezetlen élvezett simított végig rajta, cirógatta, majd megszorította, mire a férfi közelebb húzta magához.

- Folytasd - suttogta halkan.

Először lágyan, alig érezhetően ajkaival érintette, nyelve hegyét finoman nyomta a forró makkhoz, ismét felnézett rá, közben nem szakította meg az érintést. Ő résnyire nyitott szemekkel figyelte a nőt, telt ajkai és arca kipirosodott az izgalomtól.

- Tovább - lehelte maga elé. Bal kezével kisimította az arcába hulló tincset, jobbjával pedig gyengéd határozottsággal, húzta magához a nőt, aki ekkor kicsit elfordította a fejét és elmosolyodott.

- Látom, kezdesz türelmetlen lenni – lehelte Ben ágyékának, megnedvesítette piros ajkait, s nyelvével újra és újra végigsiklott Ben érzékeny testrészén, aztán lassan, csak nagyon lassan engedte a szájába. Minden rezdülésére igyekezett odafigyelni. Szorosan körülfonta ajkaival, kezével fokozódó ritmust diktált, nyelvével pedig egyre vadabbul simogatta őt. Szabad keze felsiklott a férfi hasára, ami egy hangosan felszakadó nyögést eredményezett. Ben tekintete egy pillanatra megmerevedett, majd behunyta szemeit, és hátravetette a fejét. Ajkai elnyíltak, hosszan és mélyen fújta ki az imént beszívott levegőt. Megpróbált uralkodni magán, visszatartani az elszabaduló érzékeit. Még nem akarta, hogy vége legyen, még élvezni akarta, tovább és tovább, úgy érezte, ezt soha nem tudná megunni. Aztán ismét lenézett, hogy ne csak érezze, vizuálisan is emlékezetébe vésse a kéjtől csillogó szempárt és a halványan vöröslő, telt ajkakat. Mohó pillantással figyelte a nőt, a mozdulatait, az élvezetet az arcán, ami összehangolódott az övével, és most már nem foglalkozott semmi mással. Teljesen elmerült a kényeztetésben. A nő tarkójánál beletúrt a hullámos, barna hajzuhatagba, megmarkolta az ujjai közé csúszott tincseket, erősen, és saját fejét újból kissé hátradöntve, csukott szemmel, alsó ajkát harapdálva élvezkedett. Már egyáltalán nem próbált visszafogott, vagy kimért maradni, torkából mind hangosabban és erőteljesebben szakadtak fel a sóhajok. Keményen lehelte ki visszatartott lélegzetvételeit, egyre hangosabban zihált, amikor váratlanul az élvezet hangjait megtörte a telefon dallama. A nő telefonjáé, ami a szoknyája zsebében lapult. Elszakadtak egymástól, Ben gyorsan reagált, felrántotta magához a nőt, és kitépve zsebéből a készüléket kiviharzott a szobából. A nő kissé megtántorodott a lendülettől és zavarodottan nézett abba az irányba, ahol Ben eltűnt. A telefon csengése elhallgatott.

Benedict csak egy jó negyed óra múlva tért vissza. Nadrágja begombolva, az öv becsatolva, ing betűrve, a nyakkendő tökéletes. A nő egy pillanatra azt hitte, hogy az előtte álló férfi ebben a pillanatban fogja őt hazaküldeni, így ahogy van, szakadt ruhában, elkenődött sminkkel, és kócos hajjal. De nem ez történt. Ben ugyanis megragadta őt a tarkójánál, s olyan erővel, és szenvedéllyel csókolta meg, hogy még a térdei is beleremegtek.

- Miért nem csináljuk? – lehelte a nő szájába vadul.

- Mi az, amit csinálnunk kellene? – kérdezte ő kacéran.

- Szex – nyögte Ben, miközben heves mozdulatokkal elkezdte vetkőztetni a nőt. A blúz, a szoknya, és a fehérneműk is pillanatok alatt lekerültek róla, de a férfi még mindig teljes pompában díszelgett.

A nő belemarkolt Ben hajába és annál fogva kicsit hátrahúzta a fejét, mélyen a szemébe nézett.

- Szex? És még vacsorázni sem viszel el? – kérdezte ironikusan. – Ez szörnyen illetlen, Benedict.

A férfi tekintete kissé megváltozott, de nem lökte el magától a nőt, aki viszont inkább valami ilyen reakcióra számított volna a szemtelen beszólása miatt. Ben elmosolyodott, de ez a mosoly más volt, olyan ravasz, titkos, és megfejthetetlen. Egyik kezével szorosan a csípőjéhez vonta a nőt, és az ágy felé kezdte tolni, majd egy csábító csók kíséretében lefektette, gyengéden, finoman, mint a legbecsesebb kincset. Az ágyon heverő könyv halk puffanással esett a szőnyegre, amikor a férfi oldalra lökte, de a csókot egy pillanatra sem szakította meg. Mindkét kezével végigsimított a nő karján a csuklójáig, és erősen megszorította a gyengülő kezeket. A feje fölé vezette, az ágy támlájának nyomta és úgy csókolta az alatta sóhajtozó nőt, aki abban a pillanatban teljesen megadta magát neki. Elkábult az érintéstől, és a csókoktól, ahogy Ben egész testével ránehezedett, az illatától, az ízétől, s mielőtt még bármi másra gondolhatott volna, vagy akár csak józan eszébe kapaszkodva leállíthatta volna az egészet, már késő volt. Ben elhúzódott tőle és felegyenesedett. Ő pedig nem tudott mozdulni. A csuklóira rátekert nyakkendő az ágy támlájához volt hurkolva. Fogalma sem volt, hogy Ben ezt vajon hogy csinálta, de nem is tudott most ezzel foglalkozni. Lábaival nagyokat rúgott a levegőbe, mintha az ebből eredő lendület kiránthatná a szoros kötésből, de hiába. Teljesen feleslegesen tekergőzött az ágyon, a hideg rátelepedett meztelen bőrére, Ben pedig egy halvány félmosollyal elintézte az ő szánalmas vergődését.

- Ben, engedj már el! – kiáltotta mérgesen, de a férfi nem figyelt rá, elvette poharát a kisszekrényről, és leült a nővel szemben, a csokoládészínű bőrfotelbe. Belekortyolt a viszkijébe, aztán egyetlen hosszú nyeléssel felhajtotta az egészet, a nő pedig eközben az ádámcsutkájának elegáns vonalát nézte majdnem megbabonázva. A gondolatai megint kezdtek elkalandozni, mivel a férfi által gerjesztett feszültség az ölében egyáltalán nem akart elmúlni.

Ben az asztalra csúsztatta üres poharát. Hátát nekidöntötte a kényelmes fotel támlájának, baljával meglazította a nyakkendőjét, a fehér ing felső gombjait kigombolta, felfedve ezzel fél mellkasát, eközben jobb keze mozdulatlanul a combján pihent. Mélyen belélegzett, majd nehezen kifújta a levegőt, várta, hogy a feszültség lassan távozzon a testéből. Laza mozdulattal húzta ki betűrt ingét a nadrágjából, aztán hosszú, elegáns ujjai lassan végigsiklottak az ágyékán. Volt ebben a mozdulatsorban valami elképesztően erotikus, ami egy pillanat alatt ismét felizgatta a nőt. Ben nem nézett rá, sőt, igazából úgy tett, mintha ott sem lenne. Szemeit behunyva döntötte hátra fejét, s ahogy ott ült, kicsit lecsúszva a fotel mélységében, kigombolt inggel, mellkasa egyenletes ütemben emelkedett, és süllyedt. Elegáns vonalú nyaka hívogatóan megfeszült, amikor egy alig hallhatót sóhajtott. A nő ekkor vette észre, hogy tenyerével ismét végigsimított az ágyékán, ahol a nadrág anyagán keresztül is már egészen jól látszott a merevedése. Alig hitt a szemének, Ben még soha nem tett ilyet, vagyis előtte nem. Nagyot nyelt, szinte emlékeztetnie kellett magát arra, hogy lélegezzen. A tekintetét egy pillanatra sem tudta levenni a férfiről, miközben ő szép lassan kicsatolta a nadrágszíját, kigombolta a nadrágját, és lehúzta a cipzárt.

- Ne – sóhajtotta a nő halkan, ahogy Benedict a gondosan manikűrözött, puha kezeivel a saját férfiasságához ért. A mozdulat természetessége, ahogy az alsóját eltolva egy simítással előhúzta magát, őrjítően hatott a nő érzékeire. A látvány valamiféle megmagyarázhatatlan zsibbadást indított el a sejtjeiben. Felnyögött. Képtelenség… Képtelenség! Ben kielégíti magát, alig egy méterre tőle, miközben ő mozdulatlanságra van ítélve, és kénytelen lesz végignézni. Ezt nem teheti! Legszívesebben ő is megsimította volna magát, de a az ágyhoz kötözött keze nem engedte meg számára ezt a luxust. Mohón itta magába a látványát, Ben látszólag úgy tett, mintha nem is lett volna jelen. Milyen kegyetlen, gondolta a nő magában. Mit kéne tennie? Szólni? Kérni? Könyörögni? Mutatni, hogy bármit megtenne egyetlen érintéséért? Most már ő is gyötrelmesen felajzott volt, és a teste mohón szomjazta a kielégülést. A tekintetét egyszerűen nem tudta leszakítani róla, miközben ő még mindig önmagával volt elfoglalva. Szemeit behunyva, lassú, gyengéd mozdulatokkal kényeztette a láthatóan menetkész keménységét, résnyire nyílt ajkairól egy mély nyögés gördült le. Ezzel szinte egy időben a nő is felnyögött. Elviselhetetlen volt számára csak nézni, és nem érinteni a férfit. A szürkéskék szemek rávillantak. Mély, sötét, vágytól izzó tűz lángolt Ben tekintetében, ami csak még jobban felizgatta a nőt. Összezárta formás lábait, és ismét felnyögött, hogy magára vonja Ben figyelmét. Ekkor Ben felállt, és a nő nagy meglepetésére, elkezdett levetkőzni. Nem siette el, közben lassan az ágy felé lépdelt.

- Feltüzelsz, és feldühítesz – sóhajtotta maga elé és az ágyra térdelt. – De…

- De? – kérdezte a nő tágra nyílt szemekkel, s Bent figyelte, ahogy ő lassan szétnyitja a combjait.

- De pokolian kívánlak – fejezte be végül a félbehagyott mondatot, és könnyű melegséggel elhelyezkedett a nő lábai között. Arcuk már csak alig pár centire volt egymástól. – Nem is tudom, hogy megérdemled-e ezt – súgta az ajkainak, s egy hosszú, dübörgő nyögés szakadt fel a mellkasából, amikor mélyen, teljes hosszában elmerült benne. A nő hangosan felnyögött, mozdulni akart, átölelni a férfit, magára húzni, erősen, a karjait rángatta, hogy kiszabaduljon, de lekötözött kezei nem engedték.

- Ízlett a vacsora? – kérdezte Ben fojtott hangon, és nem mozdult.

- Mi? – nézett fel rá a nő, arca kipirult a vágytól, ajkai résnyire nyitva.

- Nem mesélted el, hogy ízlett a vacsora… - nyögte a férfi, és lassan kihúzta magát belőle. – Tudnom kell.

- Ben, ne csináld – kérlelte a nő remegő ajkakkal, mert a kielégülés iránti vágya már szinte elviselhetetlen méreteket öltött. Ez volt a második alkalom az este folyamán, hogy bármit megadott volna azért, hogy kezeit ki tudja szabadítani az ideiglenes béklyóból.

Ben ismét belécsúszott egészen, a nő kéjeset nyögött a feszítő érzés hatására. Nem bírta ki, ismét mozdulni próbált, megemelni a csípőjét, de Ben leszorította őt, és ismét kihúzta magát belőle. A nő száján kiszaladt egy éles káromkodás, most már kezdett türelmetlen lenni. Ben elmosolyodott, s ingerlően odadörzsölte magát a nő csiklójához.

- Ezt szeretnéd, ugye?

A nő nem szólt semmit, kipirult arccal, villámló szemekkel nézett rá. Benedict lehajolt hozzá, és megcsókolta. Közben egyik keze a fenekét markolta, másikkal a tarkójánál fogva húzta magához a heves csók közben, és a nő úgy érezte, ha nem az ágyon fekszik abban a pillanatban, biztosan a földön köt ki, ugyanis a térdei pillanatok alatt elgyengültek. Ez a férfi egészen jól tudta, hogy mit kell tennie vele, tudta, hogy egyetlen ilyen csókja megolvasztja a csontjait, amitől tehetetlenül zuhan a karjaiba. És ő imádta ezt benne.

- Áruld el, hogy ízlett a vacsora? – suttogta az ajkainak, egyik keze felcsúszott a nő amúgy is borzalmasan sajgó csuklóira, és az ágytámlának nyomta a kezeit, majd váratlan hirtelenséggel, és erővel, szinte fájdalmat okozva nyomta magát vissza a nő testébe, ő felsikoltott, és akaratlanul is megrándult alatta. Ben lassan mozogni kezdett, ő pedig élvezte, minden egyes pillanatát. – Meséld el! – suttogta a férfi. - Finomabb volt, mint ez? – kérdezte halk remegéssel a hangjában, és megállt. Koncentrálóképességének ereje tovább fogyatkozott, ahogy a kielégülés iránti vágya nőtt. Már ő is egyre nehezebben vette a levegőt, már nagyon fájdalmas volt visszafognia magát.

- Kevesebb – kezdte a nő halkan, és beszívta a férfi alsóajkát, majd óvatosan megharapta. – Kevesebb volt a megszakítás.

Ben egy dühöset nyögött a nő ajkainak, és kihúzta magát belőle, ezzel egy időben elengedte a kezeit is, amiről egy pillanattal korábban szinte észrevétlenül leoldotta a nyakkendő kötelékét. Mire a nő agya realizálta, hogy semmi nem tartja fogva, addigra Ben már a hasára fordított, és rávetette magát. A keze keményen a nő hajába markolt, és egy határozott mozdulattal durván beléhatolt. Benedict még sosem volt vele ilyen durva, fájdalmat érzett, de ő mégis élvezte. Szerette volna látni Ben gőgős, kemény arcát, és tomboló dühét, de ő a fejét keményen a hideg selyem ágytakaróra szorította, ellehetetlenítve bárminemű mozgástól. A férfi erős szorítása, a hangos, mély morgásszerű nyögései, az ölét feszítő teljesség a végtelenségig fokozták az élvezetét. Tudta, hogy olyan csodálatos orgazmusa lesz, amilyet még soha nem tapasztalt. Felsikoltott. A gyönyör szinte felrobbant benne, egy múló pillanatra olyan érzése volt, mintha víz alá nyomták volna a fejét, a hullámzó feszültség pedig elárasztotta az egész testét, megsemmisítve minden mást körülötte. Miközben ő az orgazmusa hullámaiban fürdött, Ben túláradó hevességgel mart a vállaiba, s olyan erősen hunyta be szemeit, hogy csillagokat látott. Szédült. Két utolsó gyomorból préselt sóhaj, egy utolsó mélyre hatolás, és testének minden apró izma megfeszült, ahogy az őrületes nyomás kirobbant az ágyékából. Érzékei ide-oda csapódva keresték a valósághoz visszavezető utat. Csodálatos volt. A nő érezte Ben pulzálását magában, és ahogy a férfi teste remegve, erőtlenül zuhan félig rá, félig az ágyra mellette.

Percek teltek el ilyen mozdulatlan némaságban. Ben magához húzta nő vékony testét, és a hajába temette arcát. Szerette ezt az egyszerű, mégis olyan megnyugtató érzést, amit a nő közelsége jelentett, és semmi, és senki miatt nem akart erről lemondani. Lágyan megcsókolta a nő nyakát és elmosolyodott.

- Most min mosolyogsz? – kérdezte tőle a nő halkan. Az ő szája szélén is halvány mosoly bujkált. – Remélem, nem azon gondolkodsz, hogy többször kellene elmennem másokkal vacsorázni?

Ben halkan belenevetett a nő nyakába, de nem mozdult el a finom illatú, megnyugtató helyről.

- Nem – felelte mosolyogva.

- Akkor jó, mert azt tudnod kell, hogy…

- Nem, nem kell tudnom – mondta Ben halk magabiztossággal a hangjában. A nő mosolyogva behunyta szemeit, aztán már egyikőjük sem szólt semmit.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.