Az éjszaka a nappal hazugságait igazzá teszi.

A nappaliban ülnek, Mrs. Hudson tálcával a kezében lép a szobába és az asztalra helyezi azt Mycroft előtt. Rámosolyog Johnra, mielőtt kitölti a teát, majd takarót terít az elpilledt detektívre.

- Szegény kis drágám, mostanában olyan kifacsartnak tűnik.

A doktor Sherlock felé nyúl, hogy elsimítson egy ráncot a homlokán, ami még álmában is ott van, mikor észreveszi Mrs. Hudson és Mycroft Holmes összevillanó tekintetét.

- Csak egy légy – köszörüli meg a torkát.

°~°

Éjszaka van. John belebámul a sötétbe, sehogy se tud aludni. A gondolatai cikáznak, valami nem hagyja nyugodni, a szíve őrült módjára dübörög. Zaklatott.

Felhajtja a takaróként szolgáló lepedőt és a fürdőszobába indul. Muszáj lenyugodnia. A folyosói holdfény Sherlock ajtaja előtt tűnik el.

Belép.

Sherlock a hasán alszik, átöleli a párnáját, a takaró félig lecsúszott a hátáról. John egy ideig az ajtóban áll, majd lassan közelebb lép az ágyhoz. A férfi mellé fekszik az oldalára, kisimít egy tincset a másik homlokából. Érzi, hogy fokozatosan megnyugszik. Csöndesen nézi a férfit, aki nappal a lakótársa, együtt nyomoznak, aki sokszor az idegeire megy, éjszaka pedig, éjszaka csak a lakótársa.

Észre sem veszi, hogy elalszik, s máris reggel van, a nap egyik sugara lassan halad végig Sherlock testén.

John halkan felkel, kioson a szobából, és a konyhába megy a reggeli teáért.

***

John észreveszi, hogy Mycroft Holmes az arcát és nyakát díszítő vékony karmolás nyomot figyeli.

- Mrs. Hudson papagája nem szereti, ha a ketrecét tisztítják – magyarázza.

- Tudom – mondja Mycroft egyszerűen, s az asztalon álló whiskys pohárért nyúl. – És drága öcsém hogy van?

°~°

John hirtelen ébred, katonai érzékei azonnal riasztják, amikor valami furcsát észlel. Márpedig valami most furcsa.

- Sherl…

- Ssss – érkezik az ujj az ajkaira, egyfajta ledermedésre készteti őt.

Johnnak elakad a szava, de más is meggátolja a beszédben. Sherlock fölötte térdel, éles körmével épp szája sarkától indul lefelé, végig az állán, nyaka hajlatán a mellkasáig karcolja a bőrét.

Nem elég egyszer. Többször vezeti végig ujját az úton, mintha emlékezetébe akarná vésni a vonásokat, mígnem vére serken.

Nemcsak Sherlock emlékezik. Johnnak minden egyes pillanatban felrémlik a fölötte térdelő alak holdfényben fürdő arca.

***

- Akkor ti most együtt vagytok – jelenti Mycroft, mire John színpadiasan égnek emeli tekintetét.

- Ja, együtt főzőcskézünk – reagál szarkasztikusan.

°~°

Éjjel Sherlock fogai marnak a nyakába, Sherlock kezei feszítik hátra a fejét, hogy jobban a bőréhez férhessen. Ujjait az övéibe fonja, miközben erős lökésekkel uralja.

***

- Fáradtnak tűnsz – nyújtja ki lábát Mycroft az asztal alatt.

John Watson egy kis kanapén fekszik, szeme lehunyva, keze görcsben, mintha szorítana valamit. A doktor fáradtan bólint.

- Sok a munka, ez a járvány a szabad időmet is elveszi.

°~°

John a fotelban ül, Sherlockot hallgatja, ahogy a férfi újabb és újabb hangokat csal ki a hegedűből, figyeli, ahogy a karcsú ujjak közrefogják a vonót, a vékony csukló meghajlik egy újabb szólamhoz.

John végigfuttatja a szemét Sherlock alakján. Lábánál vörös folt, lassan tócsává alakul, de Sherlock még mindig hegedül, a vére eláztatja a szőnyeget, hegedül, Hegedül, HEGEDÜL – Viszlát, John!

°~°

Felriad. A szíve őrülten zakatol, amikor körbenéz. Még mindig Mycroft irodájában fekszik a kanapén, a lejátszóból Vivaldi Vihar című darabja szól.

Álmodni éjjel szokás. Az álomban Sherlock él és játszik. De most nappal van, s az éjszaka ámításai nem változnak. Mindegyik hazugság marad.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés