John Watson egy kicsiny, eldugott kocsma pultjánál itta a második kör whiskey- guinness párosát. Hazamenni nem akart, de nem tudta, hogy hol is tölthetné az éjszakát. A Baker Street 221B volt az otthona. De ott volt Holmes is. Az elmúlt hosszú, végiggondolkodott órák sem hoztak eredményt számára. Az eszével tudta, ha meg akarja menteni a barátságukat, akkor haza kell mennie és úgy kell tennie, ahogyan azt Holmes kérte reggel. De a szíve vágyott Holmes ölelésére, simogatására, illatára. Nem tudta elképzelni, hogyan élhetne úgy Holmes mellett, hogy nem simíthatja ki a homlokába hulló haját, nem csókolhat bele a hűvös tenyerébe, nem érezheti bőrén Holmes karcoló borostáját egy hosszú éjszaka után. Ráadásul lelkiismerete is kezdett háborogni, mert vétett a nagybetűs erkölcsi normák ellen, bár ez utóbbi érdekelte abban a pillanatban legkevésbé.

Elgondolkodva nyúlt a telefonja után. Megnézte a kijelzőt. Öt nem fogadott hívás Mrs. Hudson-tól. A testében hirtelen jeges rémület ömlött szét. Mrs. Hudson csak egy dolog miatt kereshette őt. Felpattant a székéről, megragadta a kabátját és kirohant a kocsmából. Még az ajtóban hallotta a csapos kiabálását, mert nem fizette ki az italokat, de a máskor olyan nagyon becsületes Watson-t ez most nem tartotta vissza. A kocsma előtt magára kapta a kabátját, a hideg, száraz levegő józanítóan hatott rá. Körülnézett. Pár sarokra volt csak otthonról és Holmestól. Szaladni kezdett.

Szinte eszét vesztve lépett be az ajtón és Mrs. Hudson-ért kiabált. Az idős hölgy megrémülve lépett ki a szobájából.

- Mi történt Mrs. Hudson? - kérdezte kifulladva mielőtt Mrs. Hudson bármit is szólhatott volna.

- Sherlock...csak fekszik a kanapén, az asztalon fecskendők és gyógyszeres fiolák...nem tudtam mit csináljak... - nyögte könnyek között az idős nő.

- Mióta? - üvöltött rá Watson.

- Nem tudom... Húsz perce jártam nála fent, túl nagy volt a csend... - mondta sírva, de közben Watson már az utolsó lépcsőfokra lépett fel.

Watson az asztalhoz lépett. Egy üres whiskey-s üveg. Fecskendők. 2 fiolában fehér por. A szíve hangosan dübörgött a mellkasában. Nem. Nem. Nem lehet. Nem ölhette meg magát. Nem. Nem és nem. Mantrázta némán, magában Watson. A kanapéhoz ment. Gyorsan Holmes csuklója után nyúlt. A pulzusát kereste. Remegett a keze, nehezen találta meg a pici, pulzáló eret a vékony bőrfelszín alatt. Visszafojtotta a lélegzetét, az órájára pillantott és számolni kezdett. 15. Négyszer 15 az 60. 60 per perc. Kicsit lassú, de normális. Őrült módjára gyűrte fel a köntös ujját Holmes karján. Az olvasólámpa sápadt fényénél nem látott szúrásnyomot. Ujjaival gyorsan végigpásztázta a puha, fehér bőrt a véna körül, de nem talált így sem semmit. Holmes háta mögé térdelt és a másik karja után nyúlt. Azon sem találta tű nyomát. És Holmes ekkor kinyitotta a szemét. Rémülten nézett a fölé hajló Watsonra.

- Mit keresel Te itt? - kiabált rá Holmes Watsonra és ellökte magától a férfit. - Ehhez nincs jogod! - kiabált tovább vele.

Watson a lökéstől térdre esett a kanapé mellett. Megérezte a Holmes szájából dőlő whiskey szagát. Csak részeg... Futott át az agyán a gondolat és a megkönnyebbüléstől úgy érezte, hogy elemelkedik a földtől.

- Tűnj el innen... - kiabált tovább Holmes és megpróbált felülni a kanapén. De megszédült és visszahanyatlott, amitől még dühösebb lett. - Tűnj el, látni sem akarlak... - üvöltötte.

Watson nem ijedt meg tőle.

A nappali ajtajában Mrs. Hudson a zsebkendőjét gyűrögetve sopánkodott, de senki nem vett róla tudomást.

- Részeg vagy. Főzök egy jó erős kávét Neked. Utána elviszlek zuhanyozni. - magyarázta Holmes-nak, úgy, mintha egy kisgyerekhez beszélt volna.

Felállt a kanapé mellől és a konyhába akart indulni. Mrs. Hudson megelőzte.

- Megfőzöm én a kávét! - ajánlotta fel a segítségét. - Cukrot tegyek bele? - kérdezte.

- Nem, nem kell cukor Mrs. Hudson! Csak jó erős legyen! - válaszolta Watson.

Újra az asztalhoz lépett és megnézte a fecskendőt. Nem használták. Watson arra gondolt, hogy soha nem tudta volna megbocsájtani magának, ha Holmes-szal bármi is történik. Könnyek szaladtak a szemébe.

- Mit akartál ezekkel csinálni? - kérdezte ingerülten Holmes-tól két kezében felmutatva a fecskendőt és a fiolákat.

Nem kapott választ.

- Mit akartál ezekkel csinálni? - kérdezte újra, de most már kiabált.

Holmes ezalatt felült a kanapén. Megpróbált felállni. Újra elszédült és, ha Watson nem kapta volna el, akkor elterült volna a padlón, mint egy liszteszsák. Watson maga sem értette, honnan lett ereje megfogni és megtartani Holmes testét, de sikerült neki és visszaültette Holmes-t a kanapéra.

- Tűnj már el, nem akarlak látni... Ehhez nem volt jogod! - kiabált vele újra Holmes.

Watson tudta, hogy Holmes a tegnap éjszakáról beszél.

- Nem megyek innen sehová! Nem megyek el innen sehová! Nem hagylak magadra! Soha! - kiabált  ő is és Holmes elé térdelt. Tekintetét mélyen Holmes tekintetébe fúrta és remélte, hogy a szavai áthatolnak az alkohol mámorán. Úgy folytatta.

- Érted? Érted, amit mondok? Válaszolj nekem! Mit akartál tenni azokkal ott az asztalon?

Watson teljesen kikelt magából. Nagyon haragudott Holmes-ra, és magára is, mert tudta, hogy a tegnap éjszaka történtetek vezettek el idáig. Holmes szemei csodálkozóan csillogtak vissza rá, de nem válaszolt.

Tenyerét hirtelen Watson tarkójára emelte, magához rántotta és vadul csókolni kezdte. A whiskey-től keserű nyelve mohón és türelmetlenül merült mélyre Watson szájában. Watson meglepődött. A bársonyos, puha nyelv hirtelen szenvedélyes táncba kezdett az övével, önző fogak martak az ajkába és az ujjak a tarkóján fájón-izgatón markolták a haját. Bármennyire is vágyott rá, hogy visszacsókolhasson, tudta, hogy Holmes részeg. Reggel semmire nem fog emlékezni, vagy még rosszabb, újra megismétlődik minden, ami ma történt. Két kezével Holmes mellkasának támaszkodott és ellökte magát Holmes-tól..

- Részeg vagy! - üvöltött rá, felállt az asztal mögé menekült.

- Te meg gyáva! - vágta rá Holmes.

Mrs. Hudson ekkor lépett be a konyhából a gőzölgő kávéval. Minden egyes szót hallott a történtekből. Megpróbálta letenni a csészét az asztalra, amilyen halkan csak tudta. De a csésze hangosan csilingelve koccant az asztal lapjához. Mrs. Hudson hirtelen két csodálkozó, ijedt szempárral találta szemben magát.

- Kész a kávé fiúk! - közölte és gyorsan sarkon fordult és lesietett a földszintre.

Watson visszanyerte a hidegvérét.

- Idd meg a kávéd, zuhanyozz le és utána beszélhetünk... - mondta hűvösen Holmesnak és a kávéscsészéért nyúlt.

Odaadta neki. Holmes nem ellenkezett. Watson az ablakhoz ment és kinyitotta az egyik szárnyát. Friss, hideg levegő kezdte megtölteni a szobát. Mélyeket lélegzett. Az elfojtott vágy szinte fizikai fájdalommá sűrűsödött a testében.

Holmes megitta a kávét, fanyalogva tette le maga mellé az üres csészét a kopott kanapéra. Watson becsukta az ablakot.

- Gyere, zuhanyozz le, Rád fér... - mondta kedvesen és segített felállni Holmes-nak.

- Hagyj békén! Tudok egyedül is menni... - lökte el magától dühösen Watson-t.

Persze egyedül még megállni sem tudott a lábán. Watson átölelte a vállát és a fürdőszobába kísérte, Holmes közben mormogott valamit, amit Watson nem értett. A hideg falhoz állította a szédelgő Holmes-t, egyik kezével megtámasztotta őt, a másik kezével megnyitotta a csapot a zuhanyfülkében és beállította a víz hőmérsékletét langyosra. Visszafordult Holmes-hoz, kioldotta a köntösét. És lesimította a kerek vállakról a fekete selymet. A látvány újra felizgatta. Próbált nem foglalkozni a követelőző vágyaival. Besegítette a zuhanykabinba a lassan józanodó Holmes-t. A zuhany alá állította. Holmes magadóan tűrte a testére záporozó majdnem hideg vizet. Becsukta a szemét és a falnak dőlt, a fejét hátrahajtotta.

- Pár perc múlva visszajövök, hozok tiszta törölközőt. - mondta Watson és otthagyta Holmes-t.

A fürdőszoba ajtajából visszanézett. Keze a kilincset markolta.

Holmes ott állt a zuhany alatt. Vékony, izmos testén vékony patakokban csordogált a víz. A széles vállairól, szépséges ívű kulcscsontjairól az izmos mellkasára, onnan a feszes hasára. A keskeny csípőcsontokon megtörtek a vízvonalak, úgy folytatták útjukat, összefolytak a köldöke irányából érkezőkkel és eltűntek a gyönyörű ágyéka sötét szőrzetében. Watson féltékeny lett a vízcseppekre. Simogatni, csókolni akarta Holmes testét. Ekkor Holmes kinyitotta a szemét és egyenesen Watson szemébe nézett.

- Nem csak gyáva vagy John Watson, hanem unalmas is. Még a morfium is izgalmasabb nálad... - kíméletlenül nyugodt volt a hangja, már nem kiabált.

Watson úgy érezte, mintha arcon vágták volna. Nem ment ki a fürdőszobából. Dühös lett, nagyon dühös. Pár másodpercig hezitált, de aztán nem gondolkodott tovább, ruhástól lépett a zuhanykabinba Holmes mellé. Két karjával megtámaszkodott Holmes mellett a falon és egészen közelről üvöltötte a szavakat Holmes arcába.

- Nem sértegethetsz tovább Holmes! Lehet, hogy reggel gyáván viselkedtem, de megmondtam az előbb, hogy nem megyek többet sehová. Nem hagylak magadra! - elfogyott a levegője, az érzelmei teljesen átvették az irányítást. Zihálva folytatta. -És úgy gondolod, hogy unalmas vagyok? - kérdezte és közben már mindene elázott.

Holmes kihívóan bólintott.

Watson erre a bal keze 5 ujjával végigkarmolta Holmes hófehér bőrét a vállától az ágyékáig és határozottan megmarkolta a farkát. Holmes felnyögött.

- Ez is unalmas? - kérdezte Watson.

Holmes elkerekedett szemmel nézett le rá. Watson megismételte a mozdulatait. Holmes újra felnyögött.

- Azt kérdeztem, hogy ez is unalmas?

Holmes - talán életében először - nem jutott szóhoz. Watson nem kínozta tovább.

- Mikor veszed már észre Te zseni, hogy szeretlek?!

Holmes nem válaszolt. De a bizonytalanság, ami hajnal óta - vagy már hosszú évek óta - emésztette a lelkét, hirtelen semmivé lett. A felismerés józanítóbb volt mindenféle kávénál és hideg zuhanynál.

- Szeretlek, Sherlock! - súgta újra Watson.

Holmes lassan húzta magához Watson-t, ajkai Watson ajkait érintették. És a vágy hirtelen  robbant a testükben, fogaik összekoccantak, olyan hévvel kezdték csókolni egymást. Watson tenyerében Holmes pillanatok alatt megkeményedett. Magában akarta érezni Holmes tökéletes férfiasságát. Vetkőzni kezdett. A vizes ruhadarabok nehezen adták meg magukat türelmetlen kezeiknek. Néhány hosszú perc múlva végre Watson is meztelenül állt a záporozó víz alatt.

- Kérlek... - nyögte Watson.

Holmes elhúzódott a csókból. Kérdőn pillantott Watson-ra.

- Kérlek Sherlock... Érezni akarlak... - súgta és hátat fordított Holmes-nak. Két karját a feje fölé emelte és megtámaszkodott a hideg, sima csempéken. Felkínálta magát.

Holmes két tenyerével végighúzta a doktor izmos hátán, csípőjén és formás fenekén. Watson halkan, türelmetlenül nyögött fel az érintéstől. Holmes egészen közel lépett Watson-hoz, két erős kezével szorosan megtartotta csípőjét és lassan beléhatolt. Watson háta megfeszült a furcsa, talán kellemetlen érzéstől, de Holmes gyengéd volt, óvatosan mozdult. Egyik kezével előrenyúlt, kezébe vette Watson sóvárgó farkát és simogatni kezdte. A gyönyör lassan kezdett beleolvadni Watson sejtjeibe, csípője készségesen felvette Holmes ritmusát.

***

Gyönyörűek voltak együtt. Tökéletesek. Izmos testükön vízcseppek csillogtak, arcukon vágy, szerelem és gyönyör meghatározhatatlan arányú keveréke. Egy testté, egy lélekké összeforrva. Egy reneszánsz festő tökéletes alanyai egy örök hírű festményhez.

***

Egyszerre értek a csúcsra. Holmes ráhajolt Watson testére, karjával átölelte, megtartotta a gyönyör öntudatlan másodperceiben és a fülébe súgta a legféltettebb, leggyötrőbb, leglehetetlenebb titkát.

- Szeretlek, John!

###

Watson pár óra múlva arra ébredt, hogy melege van. Kinyitotta a szemét. Holmes félig rajta feküdt, átölelte, karjával, lábával átfonta őt, fejét a vállgödrébe fúrta, jó illatú haja a nyakát simogatta. Elmosolyodott.

- Min mosolyogsz? - kérdezte Holmes.

Watson meglepődött. Holmes nem láthatta az arcát. Úgy tűnik sohasem fogja megszokni, hogy Holmes mindig mindent tud.

- Csak szegény Mrs. Hudsonra gondoltam.... - mondta Watson.

Néhány pillanatnyi csend után Holmesból kitört a nevetés. Felszabadultan, szinte kisfiúsan kacagott.

John Watson szorosan átölelte Sherlock Holmes vállát, és ő is nevetni kezdett.

Súgó 5 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2014.08.14. 22:14 Dóri Tényleg kell a folytatás! Nagyon tetszenek az írásaid! :)

2014.03.16. 22:42 Viki Határozottan kell az a folytatás!!! :) :3

2013.06.23. 20:26 Claudia Szia!   Annyira remekül írsz, gratulálok a fanfictionjaidhoz. :) S miért nem alkotsz még? :) Üdv, C

2013.01.20. 17:08 blill Köszönöm! Köszönöm!

2013.01.18. 16:00 Adamkarmen Blill rajongód vagyok, imádom az írásaidat, annyira érzékiek és izgatók. A Johnlockkal bebizonyítottad, hogy egy író fantáziáját nem korlátozza le a szexuális irányultsága. Nagyon olvasmányos, izgi és most kicsit sajnálom, hogy nem vagyok meleg pasi. Gratula...várom a folytatást!

1