Reggel a telefonom pityegésére ébredtem, pedig biztos voltam benne, hogy nem állítottam be az ébresztőt. Mikor kinyitottam a szemem, Ben nem már volt mellettem, csak egy cetli a párnán: „Elmentem futni”. Fülig érő mosollyal kezdtem el készülődni. A fürdőben álltam a tükör előtt, felöltözve, munkára készen, épp a hajamat fogtam össze, amikor meghallottam a bejárati ajtó csapódását. Alig egy perc múlva Ben már meg is jelent a fürdő nyitott ajtajában, megállt mögöttem, átölelt és egy csókot nyomott a nyakamra. Mintha áram futott volna végig a gerincemen. Elmosolyodtam, de meg is borzongtam az érintésétől, az ajkai, és a kezei jéghidegek voltak.  A tükörbe nézve összetalálkozott a tekintetünk, ő is mosolygott.

- Jó reggelt! – köszöntem.

- Jó reggelt! – felelte ajkait a halántékomhoz szorítva. – Hogy aludtál?

- Mesésen – simogattam meg a kézfejét. – Már nagyon rég nem aludtam ilyen jól.

- Alig tudtam kibújni a karjaid közül úgy, hogy fel ne ébresszelek, olyan szorosan öleltél.

- Akkor miért nem maradtál? – fordultam felé mosolyogva. Ő nem válaszolt, csak a még mindig hűvös kezei közé fogta az arcomat és magához húzott. Hosszúra nyúlt a csókunk, nem akartuk elereszteni egymást. A pulóverétől még a nappaliban megszabadulhatott, mert az már nem volt rajta. Kezeimet becsúsztattam a pólója alá, megsimogattam a hátát, ismét megcsókoltam. Egy ügyes mozdulattal kibújtattam a felsőjéből, és elhajítottam azt valahova a hátam mögé. Néhány, a mellkasára adott puszi után leguggoltam, hogy kihámozzam a melegítőjéből, két oldalon a csípőjénél bedugtam a kezem a nadrágja alá, és lassan elkezdtem lehúzni róla, közben felnéztem rá.  Azt hiszem, ez a mozzanat egy pillanatra bennakasztotta a lélegzetét. Ujjai gyengéden simultak a hajamra, tekintete viszont fokozódó kíváncsisággal, kérdőn fürkészte az enyémet. Teljesen meglepődött, gondolom nem számított ilyesmire, de engedelmesen emelte a lábait, jobbat a bal után. Ez a ruhadarab is a póló mellett landolt. Az alsónadrág széle mentén végigcsókoltam finom, meleg bőrét, ettől aztán még izgatottabb lett, gyengéd határozottsággal húzta csípőjéhez a fejem, és egy alig hallható sóhaj hagyta el a száját.

- Lehet, hogy tévedtem, és még sincs kint olyan hideg – jegyeztem meg kacéran a látványosan dudorodó alsónadrágját látva, és csókot leheltem rá.

Felnéztem, a szemeiben szikrázó vágy lobogott. Jó volt látni, hogy ennyire vágyakozik utánam, de legbelül kicsit féltem attól, hogy ha ez az éhség csillapodik, már nem kellek neki. Persze éreztem, hogy szeret, anélkül is, hogy mondta volna, de az érzések könnyen becsaphatnak. Nem tudhattuk biztosan, mi fog történni azután.

Lassan felálltam, közben csípőjétől kezdve végigcsókolgattam az egész felsőtestét. Mellkasa gyors ütemben emelkedett és süllyedt, a szíve is hevesen dobogott.

- Élvezed, hogy kínozhatsz, ugye?  – simogatta meg az arcomat, ujjai szinte égették a bőröm.

- Nagyon – mosolyogtam, és megcsókoltam egészen röviden. – Azt akarom, hogy úgy kívánj, mint még soha senkit – suttogtam számat a füléhez érintve.

- Ezt már elérted – mondta a vágytól rekedten és a tarkómnál fogva az ajkaihoz vont.

Mohón, követelőzve csókolt, a csípőmet magához húzta, folyamatosan a blúzomat akarta kigombolni, de valahogy mindig sikerült megakadályoznom. Egy ügyes mozdulattal kibontotta a hajam, és lazán szétborzolta. Ez már mindig így lesz, ő így szereti, és azt hiszem minden egyes alkalommal a tudtomra is fogja adni. De miért is ellenkeznék? Hogy tehetném, amikor közben így néz rám? Belemarkolt a tincseimbe és újra az ajkaimra tapadt. Apró lépésekkel a zuhany felé vezettem. Mikor már előtte álltunk, csak belöktem a kabinba és megnyitottam a vizet. Rosszallóan nézett rám, aztán egy csintalan vigyorral az arcán megragadta a karomat és engem is berántott. Ruhástól. Hátát a csempézett falnak vetette és úgy húzott magára. Csak csókolóztunk percekig a kellemesen meleg, csordogáló víz alatt. Az agyam kikapcsolt, elfelejtettem, a problémáimat, a kétségeimet, a félelmeimet, és azt, hogy indulnom kellene dolgozni. Csak simogató kezeket és puha ajkakat éreztem, melegséget szívemben, egy gumilabdát a gyomromban és valami jóleső bizsergést, ami föl-alá futkározott az egész testemen.

- Szeretlek – törölgettem le a vízcseppeket az arcáról.

- Én is – felelte és rövid csók után magához ölelt. – De ma már mondtam egyszer. – Kibújtam a karjaiból és értetlenül néztem rá. – A füledbe suttogtam, mielőtt elindultam.

- Azt hittem, azt csak álmodtam - csodálkoztam, de nem felelt semmit csak újra megcsókolt.

A ruháim teljesen eláztak, a blúzom rám tapadt és azzal együtt Ben szemei is. Egy újabb vágyakozó csók után úgy fordított, hogy most az én hátam feszült a csempének, aztán nekilátott kigombolni a felsőmet, keze néha elkalandozott, simogatta, gyengéden markolászta melleimet. Az utolsó gombot csigalassúsággal bújtatta ki, és mintha nyelve a számban ugyanezt a mozdulatot másolta volna. Majd ajkai lejjebb csúsztak, örömtáncot lejtettek a nyakamon. A vérem pezsgett, a karjaim elgyengülve pihentek vállain. Aztán megállt és a tekintetemet fürkészte, mintha a fejembe szeretett volna látni.

- De ugye nem akarsz majd leszoktatni a cigiről? – nézett rám gyanakodva. Majdnem elnevettem magam, nem tudom, ez épp most miről juthatott eszébe.

- Mert? Akkor vissza az egész, vagy mi? – kérdeztem mosolyogva, közben az alsóajkát csókolgattam.

- Hm… Ezen… még el kell gondolkodnom… – válaszolta két puszi között. Bal kezemmel a tarkójánál beletúrtam a nedves hajába és hosszan megcsókoltam, jobbom végigsiklott mellkasán, hasán, ágyékán, végül egyre jobban keményedő izgalmán állapodott meg. Halkan felnyögött, elégedetten beleharaptam az alsóajkába. Egy-két simogató mozdulat után elmosolyodott és a kezeimet falnak szegezte.

- Oké. Azt hiszem átgondoltam – nyelt egy nagyot.

- Biztos?

- Teljesen. - Hátrasimította a vizes hajtincseimet és megcsókolt. Ő is az ajkamba harapott, ami nem is lett volna olyan nagy baj, hiszen nagyon élveztem, fájdalmasan jó volt, de semmiképp nem akartam, hogy nyoma maradjon.

- Ne harapj így, kérlek – suttogtam az ajkának. – Legalábbis ne látható helyen. Ma még emberek közé kell mennem…

Amint kimondtam, tudtam, csak olajat öntöttem a tűzre. Lecibálta a blúzomat, a nyakamra tapadt, vadul csókolta, majd a kulcscsontomra és a vállamra vándoroltak ajkai. Finoman harapdálni és szívogatni kezdte. Ismét a falhoz dőltem, muszáj voltam támaszkodni, és kapaszkodni, beletúrtam a vizes hajába.

- Kívánlak – nyögte ajkaim közé és türelmetlenül megcsókolt.

- Óh, igen, azt érzem – feleseltem pimaszul és csípőmet még jobban az ágyékához nyomtam.

- Hanna - sóhajtotta sóvárgón a nevem.

- Este – suttogtam, majd nyelvemmel egy a hajáról lehulló vízcseppet kezdtem el követni. Végigfolyt az arcán, nyakán, és a mellkasán. Ben kapkodva vette a levegőt, a teste már teljesen felmelegedett, szinte perzselt. Ismét megpróbálta lehámozni rólam a nadrágot, de ügyesen eltoltam a kezeit.

- Megőrjítesz te nő! – nevetett, de nem adta fel, megfogta az állam és megcsókolt.

Én is iszonyatosan kívántam, minden porcikám, minden sejtem, de nem akartam közben arra gondolni, hogy már rég munkában kellene lennem, hogy fel kell hívnom Richardot, hogy délben találkozóm van a nővéremmel. Márpedig e gondolatok keveréke örvénylett a fejemben jelen pillanatban. Ha ezeket mind letudom, végre lesz egy kis nyugi, ráadásul előttünk a hétvége. Ben ujjai időközben rátaláltak a mellemre. Meg akart győzni, és nagyon jól csinálta. Nem volt jobb ötletem, a könyökömmel kicsit meglöktem a csapot, és a ránk ömlő víz hirtelen hidegre váltott. A meglepetéstől elkerekedett a szeme. Nem vártam meg a további reakcióját, bocsánatkérésül gyorsan megcsókoltam, és persze őt sem kellett nógatni, kezei a fenekemre, a farzsebembe csúsztak. Úgy tűnt, még a jeges zuhany is nehezen tud lehűteni minket. Nem tudom, honnan merítettem az erőt, de pár centire elhúzódtam tőle.

- Tusolj le, készítek reggelit – mondtam, egy puszit nyomtam az ajkaira és kiléptem a kabinból. Tetőtől-talpig vizes voltam.

- Ugye nem akarsz csuromvizesen végigtrappolni a drága fapadlómon? – kérdezte pajkosan felhúzva bal szemöldökét, pontosan tudtam, hogy hova akar kilyukadni.

- Igaz. Fordulj. Vetkőzöm.

- Hanna – nevetett őrdögi vigyorral az arcán, közben egy lépést tett előre, így már nem érte a zuhanyrózsából csordogáló, hideg vízsugár. – Ugyan már...

- Na, fordulj már meg! – parancsoltam rá még egyszer, de ő még mindig nem mozdult.

- Te már sokszor láttál engem pucéran, én viszont még sohasem láttalak téged. Ez így nem fair – elégedetlenkedett. – Vetkőzz!

Valamilyen rejtélyes oknál fogva az agyam nem temette túl mélyre azt az emléket, amikor valóban volt szerencsém megcsodálni teljes ádámkosztümben. A tekintetem önkéntelenül is alsónadrágjára tévedt, ami szintén át volt már ázva. Ráharaptam az ajkamra.

- Hanna! – zökkentett ki Ben a mélázásomból, az arcán vigyor ült, elég feltűnően bámulhattam.

- De te önként vállaltad a meztelenkedést – hárítottam. – Ennyi erővel több száz embertől kérhetnéd ugyanezt.

- És milyen sokan szívesen meg is tennék, de csak neked van rá lehetőséged, úgyhogy - a szemével a padló felé bökött, jelezve, hogy jobban szeretné, ha a ruháim már ott lennének.

- Előbb-utóbb úgy is láthatsz majd ruha nélkül – mondtam sejtelmesen mosolyogva.

- Az nem ugyanaz – csóválta a fejét. – Ne légy már olyan szégyenlős! A szép, formás melleidet már úgyis láttam. – Kis szünetet tartott a mellkasomat méregetve. - És csókoltam. – Nyelve hegyével megnyalta a száját.

Libabőrös lettem, éreztem, ahogy levetkőztet a szemével.

- Csak te és én. Nincs itt más – mutatott körbe. – Gyerünk!

Mintha beférkőzött volna a tudatalattimba, lassan kigomboltam a nadrágomat, lehúztam és ledobtam a kőre. Ben kíváncsian várta a folytatást. Kikapcsoltam a melltartómat, kibújtam a pántokból, kezeimet átkulcsoltam a mellkasom előtt, eltakartam a melleimet.

- Ennyi? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.

- Ennyi.

Intett, hogy menjek közelebb. Kis gondolkodás után odalépkedtem elé. Gyengéden a tenyerébe temette az arcomat és megcsókolt. Míg én a csábító csókjára koncentráltam, ő elhúzta a kezeimet és magához ölelt, melleim a mellkasához szorultak. Az oldalamat simogatta, a vállamat, a nyakamat csókolgatta, kezei a derekamra csúsztak, majd megmarkolta a fenekem, láthatóan tetszett neki, hogy már csak a bugyim vékony anyaga választja el tőlem.

- Élvezd ki, mert ma reggel nem kapsz belőlem többet – suttogtam a fülébe.

Adott egy puszit a számra, majd még egyet és még egyet, amik végül egy ellenállhatatlan sóvárgó csókban bontakoztak ki. Hevesen csókoltunk egymást. Ő hátrálni kezdett, és magával húzott. A hirtelen rám csorgó hidegvíz meglepetésként ért. Ben a falnak ütközött, felkuncogtunk, de egy másodpercre se eresztettünk el egymást. Meglökte a csapot, a víz ismét kellemesen meleg lett. Bármennyire tudtam, hogy ideje lenne, képtelen voltam elszakadni tőle. Apró csókokat nyomtam az ajkaira, a szája sarkába, az állára. Kicsit hátraszegte a fejét, tovább csókolgattam a nyakát, a kulcscsontját, vállát, közben ő az enyémet puszilgatta. Bal térdemet a csípőjéhez emelte, ujjai hegyével simogatta combomat, aztán a csuromvizes bugyim alá nyúlva megszorította a fenekemet.

- Ben - nyögtem fel akaratlanul, s mindkét kezemmel a hajába túrtam, csupasz felsőtestünk egymáshoz simult.  Ő az ölébe kapott, lábaimat a csípője köré fontam, és így nyomott a falhoz. Megcsókolt, erősen, s közben éreztem, hogy mosolyog. Az ágyékunk egymáshoz feszült, az alsóneműink teljesen eláztak, mintha már rajtunk sem lettek volna.

 - Hanna - sóhajtotta a fülembe. – Nem bírom.

Amint kimondta ezt a pár szót, hirtelen megrémültem, és elhúzódtam tőle. Magam sem tudom miért. A hangja annyira idegennek tűnt, ezt a tónust még soha nem hallottam az ő szájából. A tekintetünk egymásba fonódott. Azt hiszem, ő valahogy szavak nélkül megértette, amit még magam is nehezen tudtam felfogni. Azt a megmagyarázhatatlan, hirtelen támadt félelmet.

Leeresztette a lábaimat, jobbjával kisimította arcomból a vizes hajtincseimet, és szorosan magához ölelt. Mintha azt suttogta volna, hogy „sajnálom”, de nem voltam benne biztos. Egy-két percig némán álltunk ölelésbe burkolózva. Ajkát a halántékomhoz nyomta, ujjai hegyével a karomat simogatta, rendetlen szívverését hallgattam és hagytam, hogy a meleg, megértő ölelése nyomán a nyugalom szétáradjon a testemben.

- Lassan tényleg indulnom kell – csókoltam utoljára a mellkasára.

Nagyot fújt, elengedte a kezeimet, és miután a Föld vízkészletének jelentős részét elpocsékoltuk, kiléptem a zuhanyzóból. Búcsúzóul azért még rácsapott a fenekemre. - Legközelebb nem menekülsz – mondta.

- Nem hallottad még a mondást? Türelem rózsát terem. – Erre csak mosolygott és rosszallóan csóválta a fejét.

Egy törölközőt a hajamra tekertem, egyet magam köré csavartam, és a hajszárító társaságában az ajtó felé vettem az irányt.

Kicsivel később Ben dalolászva lépett ki a fürdőből.

- De jó kedve van valakinek – állapítottam meg, mikor megjelent egy szál alsónadrágban a haját törölgetve.

- Már miért ne lenne? – támaszkodott mellém, háttal a pultnak. – A karrierem sínen van, és enyém vagy – mondta elégedett mosollyal az arcán.

- A tiéd vagyok? - Első hallásra nagyon furcsának tűnt ez a kijelentése, de azt hiszem tetszett a gondolat.

- Nemsokára teljesen – mondta ezt olyan természetes határozottsággal, hogy senki nem tudott volna vitatkozni vele. Igaza volt, de az a mindentudó tekintete egy pillanatig felháborított, a csintalan mosolyától meg egyből elgyengültem.

- Hű de magabiztos valaki. - Hozzáléptem, megcsókoltam, gyengéden kóstolgattam édes, bársonyos ajkait. Ő csak állt, még mindig azzal a mosollyal, kezében a törölközővel, és gyakorlatilag csak hagyta magát. Kicsit az oldalába csíptem, hogy eljuttassam a tudatáig, viszonzást várok, de ő csak vigyorgott. Durcás arcot vágtam, mire magához húzott és gyöngéden átölelt. A nyakába temetkeztem, és magamba szívtam a finom, friss tusfürdő illatot.  Megsimogatta a hátam és egy adott egy puszit a halántékomra. Melegség öntötte el a testem, a mellkasomból indult ki, és ez az érzés mosolyra húzta a szám. Arra gondoltam, mennyi minden változott huszonnégy, vagy még inkább negyvennyolc óra alatt. Kicsit még szokatlan és furcsa volt ez a helyzet, mégis olyan természetes, mint mikor levegőt vesz az ember.

- Vegyél fel valamit, mielőtt megfáznál – javasoltam egy apró puszit nyomva a mellkasára.

- Rendben – felelte, és egy a vállamra adott csók után eltűnt a szobája irányába.

Mire visszajött, megterítettem, omlettet készítettem, már csak rá vártam.

- Öblítőt váltottunk? – kérdezte a pólóját szaglászva.

- Jaj, bocsi, összekevertem a két üveget és véletlenül a te ruháidat is az én öblítőmmel mostam – magyaráztam.

- Nem, semmi baj, tetszik – szippantott a ruhanemű anyagába mégegyszer. – Hanna illatú – mosolygott és leült az asztalhoz.

Szedtem mindkettőnknek, öntöttem kávét, majd én is leültem mellé. Figyeltem, milyen jóízűen eszik, a futás biztosan sok energiát kivett belőle, és még én is rátettem egy lapáttal a fürdőben.

- Min mosolyogsz? – kérdezte a csésze fölött rám pillantva.

Észre sem vettem, hogy ismét felfelé görbül a szám.

- Azon – kortyoltam bele én is a kávémba. –, hogy milyen szép is az arcod. – válaszoltam, és megsimogattam az arccsontját.

Csak egy nagy sóhaj és szemforgatás volt a válasza.

- Pedig így van.  – Ittam még egy keveset a kávémból, ő csak felhúzta a vállát.

Mikor felálltam, ő is letette a csészét kezéből. Az ölébe ültem, egyik kezemmel átkaroltam, és a tarkóján a kicsit még mindig vizes haját cirógattam.

- Hát hazudtam én neked valaha? – kérdezem.

Rám emelte a tekintetét, a szemei ragyogó zöldek voltak. Puszilgatni kezdtem az arcát, a homlokát, a szemöldöke vonalát, a kis szarkalábait, az orrát, az állát, végül az ajkait.

- A mamád azt mondta, a nagypapádnak, az ő apjának voltak ilyen szép szemei. – Becsukta a szemét, én pedig adtam a szemhéjára is egy puszit.

A mellkasomra hajtotta a fejét, jobbommal simogattam a haját, a másik kezemet ő fogta.

- Ben, én nem akarlak megváltoztatni, megjavítani, leszoktatni valamiről, vagy rászoktatni valamire. –Felemelte a fejét, mélyen a szemébe néztem. – Én csak szeretni akarlak. Úgy ahogy vagy.

- Nem tiltakozom – mosolygott és megcsókolt.

- Mikor Richarddal szakítottunk – a vállára hajtottam a fejem. –, és kiléptem a házunk ajtaján, megfogadtam, hogy szerelemből soha többé nem teszek semmi ostobaságot. – Ő az arcomat simogatta, miközben beszéltem. – Erre most itt vagyok veled, és életem legnagyobb őrültségére készülök…

– Hanna, túl sokat agyalsz. - Kicsit megemelte az állam és ismét megcsókolt. Igaza volt, pont azt csináltam, mostanában a nap huszonnégy órájában csak agyaltam. Kettőnk dolgáról leginkább. Minden, amit addig a szerelemről gondoltam, vagy annak hittem, a közelében sem volt annak, amit akkor éreztem, és nagyon nehéz volt hozzászoktatnom magam a helyzethez, pedig én is erre vágytam. A kapcsolatra vele. Rá.

Kicsit még beszélgettünk, hogy kinek mi várható a mai napra, aztán a reggeli végeztével én elkezdtem készülődni.

- Hazajössz ebédre? – kérdezte, miközben felsegítette a kabátomat.

- Nem, találkoznom kell Rachellel.

- Ok, akkor én Adammel ebédelek.

- Puszilom Alice-t, és a srácokat is.

- Átadom.

A nyakamba akasztotta a sálamat, annál fogva húzott magához és megcsókolt.

- Ha már úgy is a nővéreddel lesz találkád, elvihetnéd a tegnapi kajamaradékokat, hogy adják oda Danténak.

- Jó – bólogattam, ő pedig elindult, hogy kivegye a hűtőből. – Viszonylag kevés kutya kap tonhal salátát, majd ad érte egy nagy pacsit, ha legközelebb náluk jársz.

Kikísért a garázsba, kinyitottam a kocsi ajtaját, a táskámat és az ételtartó dobozokat bedobtam az anyósülésre. Sokáig búcsúzkodtunk, az autónak dőlve csókolóztunk percekig.

- Nem maradhatnál mégis inkább itthon? – kérdezte a kabátom gallérját hátulról előrefelé igazgatva, majd kigombolta a legfelső gombját. Megcsóváltam a fejem és lefogtam a kezeit, mielőtt tovább gombolhatta volna.

- Attól tartok, nem – feleltem sajnálkozva, mire ő csalódottan fújt egyet és a plafon felé emelte a tekintetét. Lábujjhegyre álltam, és egy puszit nyomtam az ajkaira. – Valakinek dolgoznia is kell – vetettem oda pimaszul.

- Haha. Igazán vicces vagy – mondta gúnyosan, visszanyomott a kocsi oldalához és a vállaim mellett két oldalt megtámaszkodott. – Én is szívesen dolgoznék már, amint reggel kilépsz az ajtón, engem megöl az unalom.

- Igen, csodálkoztam is, hogy még nem álltál neki kifesteni az emeleti szobákat.

- Ami azt illeti, már gondolkodtam a színeken.

- Fehér. A fehérrel nem tévedhetsz.

Mindketten felnevettünk, jobb kezét az arcomra tette és az ajakaihoz húzott.

- Siess haza – kérte, ajkai csak annyira távolodtak el az enyémektől, hogy szavakat tudjon formálni, majd ismét megcsókolt.

Beültem a kocsiba, becsuktam az ajtót. Ben mutatta, hogy húzzam le az ablakot. Behajolt és még egyszer, szenvedélyesen megcsókolt.

- Na, hess! Ha nem indulok el, sohasem érek haza – tértem ki újabb csókja elől és elindultam.

Útközben próbáltam kicsit összeszedni magam, volt nagyjából tíz percem. Szerencsére Giulietta már magától eltalált az irodáig, mert az én gondolataim valahol egészen máshol jártak. A szívem őrülten dobogott, a bőröm tűz forró volt, egyfolytában azt lestem, vajon melyik sarkon fordulhatnék vissza. Lehúztam az ablakot, hogy a beáramló jeges szél lehűtsön kicsit. Alig vártam, hogy billentyűzetet ragadhassak, megszállt az ihlet, Ben minden csókja, mintha kis lámpát gyújtott volna bennem, egymás után jöttek a jobbnál jobb ötletek. A fülig érő mosolyt csak nagyon nehezen tudtam eltüntetni az arcomról, Julie így is megjegyezte, milyen jó kedvem van. Leráztam azzal, hogy végre nem bal lábbal ébredtem.

Ben három óra után felhívott, hogy ha az estét nem főzéssel akarom tölteni, hazafelé ugorjak be pizzáért.  Sokáig nem is kapcsoltam, hogy az én telefonom cseng, a jól megszokott csengőhangom helyett a Fever szólt. Akkor már biztos voltam benne, hogy reggel az ébresztőt is ő állította be.

Már alig vártam, hogy hazaérjek. Amikor beléptem a nappaliba, Ben a kanapén fekve cigizett. Egy pillanatra megtorpantam. Végtelenül izgató volt a látvány, ahogy a szájához emeli, beleszippant, majd kifújja a füstöt. Beleharaptam az ajkamba. A tüdőm levegőért kapkodott, és nem a füst miatt. A pulzusom az egekbe szökött. Szótlanul a konyhába mentem, letettem a pizzát az asztalra, lerángattam a kabátom, a szék támlájára akasztottam, lerúgtam a csizmámat, a táskámat ledobtam a pizza mellé, és elindultam a nappaliba.

- Nem azt mondtad, hogy a lakásban nem cigizel? – kérdeztem.

- Valahogy le kellett vezetnem a feszültséget, és kint hideg van – felelte, és egy félmosoly kísértében rám nézett.

Feltérdeltem a kanapéra, fülig szaladt a szája, mikor az ajakai felé közelítettem. Ismét a szájához emelte a cigit, beleszívott, de mielőtt még kifújtatta volna, megcsókoltam. A füst átszállt a számba, és lekúszott a tüdőmbe. Legyűrtem a rám törő köhögési ingert, az ajkaink szétnyíltak, a füst kiszökött. Újra megcsókoltam. A csókja keserű volt, de finom és csábító, még többet akartam. Kivettem a kezéből a cigit, elnyomtam a mellette heverő hamutálban és áttettem azt a dohányzóasztalra. Ismét az ajkaira tapadtam. Mosolyogva állta, ahogy szinte magamból kikelve, mohón csókolom újra és újra. Tarkómnál tartotta a fejemet, gyöngéden belemarkolt a hajamba, kezei a hátamat simogatták, aztán lecsúsztak a fenekemre és a combomra. Elszakadtam az ajakaitól, az arcát, az állát és a nyakát kezdtem puszilgatni, egyre szenvedélyesebben. Parfümjének fanyar, kesernyés íze, amit normális esetben borzalmasnak mondanánk, izgató és kívánatos volt, élvezettel ízlelgettem a bőrét.

- Khm – köszörülte meg a torkát. – Hanna…

- Hm?

- Éhes vagyok.

- Én is – feleltem egy pillanatra eltávolodva a nyakától.

- Nem, én… én úgy értem, tényleg éhes vagyok.

- Óh – sóhajtottam egy rövidet, aztán felegyenesedtem.  Éreztem, ahogy elönti arcomat a pír. Lesütöttem a szemem, teljesen zavarbajöttem, amiért így rávetettem magam.  – Értem.

- Aranyos vagy, amikor így megfeledkezel magadról. – Felkönyökölt, a hajamat a fülem mögé igazgatta.

- Aranyos? – kérdeztem durcásan.

- Szexi – helyesbített. Összevillant a tekintetünk, mindketten elmosolyodtunk. – Legutóbb elaludtál, most sajnálom, hogy nekem kell félbeszakítanom – mondta, kicsit rájátszva a sajnálkozásra, majd felült, én pedig a hasáról az ölébe csúsztam. – De később folytatjuk. – Megfogta az államat és megcsókolt.

A nyaka köré fontam a karjaimat, a tarkóján a haját cirógattam, Ben közelebb húzta a csípőmet, csak, hogy jobban érezhessem őt, kigombolta blúzom két felső gombját, simogatón végigpuszilta a nyakamat, aztán vadul a mellkasomra tapadt. Mikor már azt hittem meggondolta magát, szép fokozatosan abbahagyta.

- Megyünk enni? – kérdezte, miközben érzékien simogatta a combomat. – Kihűl a pizza.

- Hogyne. Persze – fújtam kissé dühösen és csalódottan. – Az nem baj, hogy én mindjárt meggyulladok, csak a pizza ki ne hűljön.

- Hanna, Hanna… – nevetett. – Tudod, hogy van ez? Kölcsön kenyér visszajár – nyomott még egy csókot a nyakamra. 

Felálltam, a gyomrom és a lábaim remegtek. Átmentem a konyhába, elővettem a tányérokat, szalvétát, és sértődötten leültem az asztalhoz. Ben is jött utánam, kivette a ketchupot, kinyitotta a mélyhűtőt és előhalászott egy csomag fagyasztott zöldséget.

- Tessék, hűtsd le magad – nyújtotta felém vigyorogva.

Elvettem a kezéből, és ugyanazzal a lendülettel az asztalra hajítottam a fagyos zacskót.

- Pimaszkodj csak nyugodtan – mondtam kissé sértődött hangon, és megragadtam a pólóját úgy húztam közelebb magamhoz. - Majd meglátjuk, melyikünk bírja tovább…

- Nocsak, fenyegetőzünk? – nevetett halkan, de a szemei csillogtak.

Mivel még mindig ültem, a fejem pont a hasánál volt. Felgyűrtem a felsőjét, és ott kezdtem el puszilgatni, egyre lejjebb. Nem kellett túl sok idő, amikor jobb kezem az ágyékához ért, már egészen jól kitapinthattam épülő vágyát.  Imádtam, hogy ilyen könnyen és gyorsan hangulatba lehet hozni, bár azt hiszem ennyi inger után nem is csoda. Épp olyan erősen vágyott már a kielégülésre, mint én. A nyelvemmel körberajzoltam a köldökét, bal kezem a hátához emeltem, ujjaim hegyét végighúztam a gerince vonalán, éreztem, ahogy megborzong, egy halk nyögés hagyta el a torkát. Aztán hirtelen leálltam. Küldtem felé egy győzedelmes mosolyt, majd elfordulva a pizza felé nyúltam. Ekkor Ben keze megérintette az arcomat, lehajolt, és olyan hévvel csókolt meg, hogy biztos voltam benne, vagy inkább reménykedtem, hogy letépi a ruháimat, mindent lesöpör az asztalról, és ott helyben magáévá tesz. Ehelyett, nehezen ugyan, de elszakadt az ajkaimtól és vigyorogva leült mellém. Csodálkoztam, hogy ilyen nagy az önuralma. Felnyitotta a pizzás dobozt, kivett egy szeletet magának, s mivel én még mindig megrökönyödve ültem a hatása alatt, és képtelen voltam mozdulni, nekem is egyet.

- Jó étvágyat – húzta végig ujjait a combomon.

- Pukkadj meg – förmedtem rá és dacosan összefontam karjaimat a mellkasom előtt. 

- Ugyan már Hanna - fojtotta vissza a nevetést, kezét a nyakamra tette és hüvelykujjával megsimogatott. – Egyél, mert nem lesz energiád a folytatáshoz – magyarázta. Hozzám hajolt és egy puszit nyomott az számra. – Pedig szükséged lesz rá, ha bírni akarod a tempót – suttogta a fülembe. A hangja mély volt, sejtelmes és izgató.

- Utállak – vágtam a fejéhez, s lemondva tervemről beleharaptam a pizzámba.

- Ühüm, tudom mennyire – könyvelte el mosolyogva és jó nagy adag ketchupot borított a saját pizzaszeletére. Már az első harapásnál tiszta szósz lett. Nyalogatni kezdte a szája szélét. Először csak úgy feltűnésmentesen, már az is felért egy kínzással, de mikor észrevette, hogy figyelem, erotikus módba kapcsolt, amitől elállt a lélegzetem és majdnem lefolytam a székről. Egy pillanatra behunyta a szemét, mintha felidézne magában valamit, ravasz mosoly ült az arcára, beharapta az alsóajkát.  Rögtön tudtam, hogy a melleimet látja lelki szemei előtt. Nem bírtam tovább. Szinte fájt, úgy sóvárogtam utána.

 - Jézusom, fejezd már be – ripakodtam rá.

- Miért, csak neked lehet? Csak te kergethetsz őrületbe? - Belenyomta jobb mutatóujját a ketchupba, a szájához emelte, és miközben végig a szemembe nézett, lassan lenyalogatta. Ismételten lángra kaptam, úgy éreztem, nem jut elég levegő a tüdőmbe, ő meg csak vigyorgott. - Látod, még csak hozzád sem kell érnem.  

- Hát, ha így folytatod, garantálom, hogy nem is fogsz – vetettem oda sértődötten, elfordultam tőle és úgy ettem tovább.

- Most megharagudtál? – kérdezte.

Hallottam a hangján, hogy mosolyog. Csikorogva kitolta maga alól a széket, felállt és hozzám lépett. Egyik kezével az asztalon, másikkal a szék háttámláján támaszkodott. Próbáltam tudomást sem venni róla, mintha ott sem lenne, haraptam egyet a pizzámba. Félre húzta a hajam, lehajolt, éreztem az orrából kiáramló levegőt, az egész testem libabőrős lett. Megcsókolta a nyakam, először ajkai épp csak hozzáértek a bőrömhöz.

- Nem akarom, hogy haragudj rám – suttogta, majd újra csókolt. – Jóváteszem, ígérem. – Azzal visszaült a helyére.

- Nem úgy volt, hogy Adammel ebédelsz? Hogyhogy ilyen éhes vagy?

- Találkoztunk is, itt volt, de nem mentünk el sehova, csak ettünk egy szendvicset – magyarázta.

Vagyis engem, minket beszéltek ki. Annyira el szerettem volna én is mondani valakinek, amit érzek, hogy végre azt hiszem, boldog vagyok, vagy… az leszek. De nem volt senki, akivel megoszthattam volna. Daviddel csak pár szót beszéltünk telefonon, a munkája miatt néhány hétre el kellett utaznia. A nővéremet és Kittyt még nem akartam beavatni, mert képtelenek csak hallgatni és külső szemlélőként hozzáállni valamihez, muszáj mindenbe beleavatkozniuk. 

- Alice is puszil, azt üzeni, majd beszéltek – rántott vissza Ben hangja.

- Hát persze Alice – motyogtam magamba.

- Tessék?

- Nem, semmi, csak megbeszéltem magammal valamit – mosolyogtam. – Na és Adam mit szólt… kettőnkhöz?

- Örül – válaszolt teli szájjal.

- Aha – bólogattam. – El tudom képzelni, körülbelül úgy, mint egy vakbélműtétnek.

- Hanna! – szólt rám kicsit morcosan.

- Ne nézz így! Nekem semmi bajom vele. Ő néz engem levegőnek.

- Ha tudni akarod soha nem mondott semmi negatívat, vagy akart lebeszélni rólad.

- Nem hát, mert jó barát. Na és mert fél Alice-től. – Ezen mindketten felkuncogtunk.

- Meg tudjátok oldani nélkülem?

- Nincs mit megoldani – legyintettem.

Ben úgy evett, mint egy falánk kisgyerek, én nehezen bekínoztam két szelet pizzát. Az én éhségem más jellegű volt, ezt ő is tudta, méregető tekintetét végig magamon éreztem. Egy pohár narancslé után átbaktattam a nappaliba és bekapcsoltam a tévét. Ben csak sokára jött utánam, addig nem is tudom mit csinált, egy időre eltűnt a szobájában. Váltogattam a csatornákat, egyiken sem volt semmi érdekes, amikor ő odalépett mellém. Kivette a kezemből a távirányítót, kikapcsolta vele a tévét és ledobta a kanapé másik végébe.

- Hé! Nem baj, hogy néztem? – förmedtem rá felháborodást színlelve, mert igazából, már nem tudtam elképzelni, mire vár még, hiszen ennél látványosabban nem is unatkozhattam volna. Még a gondolatom végére sem értem, már hajolt, hogy megcsókoljon.

- Dehogy nézted – suttogta az ajkaimnak és arcomat a tenyerébe zárta.

Először csak gyengéden, majd egyre szenvedélyesebben csókolt. Ledőltünk a kanapéra. Minden csókjától libabőrös lettem. Megállt és eltávolodott tőlem, az arcomat figyelte.

- Mi az? – kérdeztem.

- Egyfolytában mosolyogsz, akárhányszor megcsókollak – mondta mindezt fülig érő vigyorral.

- Szeretem, amikor csókolsz. – Az állánál fogva magamhoz húztam. – És ahogyan csókolsz… Édes, mint a méz. Mindig hevesebben ver a szívem…

Megsimogatta az ajkaimat, majd elkezdte puszilgatni, ami aztán vad csókba csapott át.  Egy kicsit megemelt és közelebb húzott magához, az egyik lábamat a csípője köré fontam, ujjaimmal a hajába túrtam. Hosszú percekig csak csókolóztunk, majd mosolyogva beleharapott az alsóajkamba, így szakadt el tőlem.

- Én meghalok, ha nem csókolhatlak így mindennap – sóhajtottam fel kétségbeesve, mert Ben pár nap múlva indult Amerikába. Ő is egyből tudta, mire céloztam ezzel.

- Gyere velem – mondta egyszerűen.

- Nem ér pont most ilyet kérni tőlem – feleltem kicsit hisztis hangon. – Ebben a pillanatban a világ végére is követnélek…

- Kellesz nekem – suttogta a számnak, a hangja lágy volt, mégis határozott.

- Lásd be, hogy most képtelenek lennénk együtt dolgozni – csókoltam meg az alsóajkát. – Csak elvonnám a figyelmedet.

- Nem muszáj dolgoznod, csak legyél velem.

Megcsóváltam a fejem az ajkai alatt. - Nem megyek úgy filmforgatásra, hogy nem csinálok ott valamit.  Ha csak úgy lógatom a lábam egész nap, az neked is rosszabb lenne, ráadásul halálra unnám magam. Különben is, ha már elfelejtetted volna, anyagilag nem állok túl jól, szükségem van munkára.  – figyeltem az arcát, miközben beszéltem. – Nem! Ben, nem!– ráztam a fejem. – Még a halvány emlékképét is felejtsd el annak, ami átvillant az agyadon. 

- Oké, csak egy ötlet volt – mosolygott és elsimította az arcomba hulló hajtincseket.

Az arcán jellegzetes ’sohasem fogom megérteni azt a végtelen makacsságodat’ mosoly ült. Erre én csak szemforgatással tudtam válaszolni, mire ő egy beletörődő pillantás után puszit nyomott az orrom hegyére. Éljen a nonverbális kommunikáció!

- Meg tudok állni a saját lábamon.  Lehet, kicsivel kevesebb pénzből kell gazdálkodnom, mint eddig, de nem fogok éhen halni. – Bár azon komolyan elgondolkodtam, miből fogom majd finanszírozni a kiruccanásaimat Los Angelesbe, ha Ben hónapokig ott lesz.

- De biztos találnánk olyan munkát neked, ahol nem kell állandóan a közelemben lenned.

- Van munkám, és imádom. És mi az, hogy találnánk? Ha nekem kell, szerzek. Nincs szükség rá, hogy beleavatkozz. Eddig sem volt és ezután sem lesz.

Érezte, hogy ebben a vitában, most nem győzhet. Láttam az arcán átsuhanó komor kifejezést, talán túl vehemensen álltam ki a saját akaratom mellett.

- Mondd csak Hanna, te mennyire gondolod komolyan, ezt… ami köztünk van?

Felkönyököltem.

- Ez hülye kérdés, ugye tudod? – mosolyogtam megenyhülve, és egy pici csókot nyomtam az ajkaira.

- Csak hallani szeretném – vonta meg a vállát.

- Komolyan gondolom. Nagyon komolyan – csókoltam meg.

- Várj. Várj egy kicsit – fogta le a pólója alatt matató kezeimet.

- Mire még? – kezdtem türelmetlen lenni.

- Szomjas vagyok.

A kezeim a testem mellé huppantak, nagyot sóhajtottam. Nem tudtam eldönteni, hogy csak bosszantani akar, azért húzza az időt, vagy elbizonytalanodott. A hűtőhöz ment, és ahelyett, hogy ivott volna egy pohár vizet, vagy üdítőt, kivett egy üveg sört. Újra felsóhajtottam, amire már Ben is felfigyelt, s kérdőn, a homlokát ráncolva nézett rám. Megcsóváltam a fejem. Visszaült mellém és nekilátott ráérősen, kortyonként iszogatni.

- Mikor azt mondtad szomjas vagy, azt gondoltam iszol egy kis vizet, nem leállsz sörözgetni – jegyeztem meg némi szemrehányással a hangomban.

- Hm. – Szájához emelte az üveget és megvonta a vállát. – Ehhez van kedvem.

- Kedvem nekem is lenne, de valami egészem máshoz – súgtam a fülébe tovább próbálkozva, és végigsimítottam a mellkasán. Csókolni kezdtem a nyakát, jobb kezéből átvette az útban lévő üveget a másikba, és maga elé révedve ismét belenyelt az italba. Amint szabaddá vált a szája megcsókoltam, de ő valahol egészen máshol járt.

- Min gondolkozol? – kérdeztem összezavarodva.

- Kifejtenéd bővebben azt a komolyant?

- Na jó – sóhajtottam kicsit mérgesen, kivettem a kezéből a sört és én is kortyoltam egyet. Törökülésbe ültem, az üveget letettem az összekulcsolt lábaimra.  – Engem már nem tudsz meglepni, ismerem az összes rossz tulajdonságod, láttalak sírni, hisztizni, sírva hisztizni, toporzékolni, ordibálni, dühöngeni, hulla részegen. – Szinte egy szuszra hadartam el. Ben teljes testével felém fordult, a címkét piszkáló kezeimet figyelte. – Mikor mások frászt kapnak, a hülyeségeidtől én azt mondom, ’Jé, én még ezt is szeretem benne!’. – Erre felemelte a fejét és halványan elmosolyodott. – Ja, és ha már így kikényszeríted, hogy mit is jelent az, hogy komolyan? Azt, hogy… nincs más, akivel el tudnám képzelni életem hátralevő részét. Ez elég komolyan hangzik?

Nem válaszolt, csak elvette tőlem az üveget, letette az asztalra, megsimogatta az arcomat és megcsókolt. Hanyatt dőltem, Ben kibogozta és kinyújtotta a lábaimat és ő is követett.

- Nem mondasz semmit?  - kérdeztem az ajkaimat puszilgató Bentől.

- Ez volt minden, amit hallani szerettem volna.

- Óh, tényleg? Jó neked. És én?

- Szeretlek, Hanna. És elhiheted, hogy ezt nem szoktam gyakran mondogatni.

- Itt vagyok harmincon és x pasin túl – megálltam a mondat közepén, mert összehúzta a szemöldökét, a szája kicsit megremegett, mintha számolna. - Te! – csaptam rá felháborodottan a mellkasára. – Ugye nem azt listázod, hány pasival jártam eddig?

Ravaszul elmosolyodott. - Azzal az írrel végül mi is lett?

- Észak-írrel – javítottam ki. – Visszament Belfastba és nyitott egy sörfőzdét.

Visszafojtotta a nevetését.

- Vonzod az enyhén flúgos pasikat, ugye tudod?

- Igen, tisztában vagyok vele, de mit tehetnék, most is egy ilyenbe habarodtam bele.  – Kinyújtóztattam a karjaimat a fejem felé, és mosolyogva becsuktam a szemem. Éreztem, ahogy ajkai a számhoz érnek, selymesen simogatták az ajkaimat. Átkaroltam a nyakát és egy szenvedélyes csókot váltottunk.

- De azért nyugtass meg, nem vagyok egy szinten a sörfőzdés írrel – vigyorgott. – Úgy értem, engem talán egy kicsivel jobban szeretsz, mint őt szeretted.

- A világon mindenkinél jobban szeretlek – a szemei elkerekedtek és elmosolyodott. – Régóta így van, azt hiszem. Az már más kérdés, hogy ez mióta szerelem – megsimogattam az arcát és megcsókoltam. – Ben? Nem tudom emlékszel-e még, ígértél valamilyen jóvátételt – biccentettem a konyha felé.

- Ne félj, nem felejtettem el – nevetett halkan.

- És megjegyzem, ha még sokáig húzod az időt, elmegy az étvágyam.

- Akkor most sürgősen térjünk is rá a kielégületlenségedre – ajkai az alsóajkammal játszadoztak, majd folytatta. – Már igazán szükséged lenne valakire, aki megadja azt, amire Richard nem volt képes. – Lejjebb csúszott, a nyakamat kezdte csókolgatni.

- Miből gondolod, hogy tőle nem kaptam meg mindent?

- Csak dumálni tud, mint a humoristák általában, de amikor teljesíteni kellene, bizony cserbenhagy.

- És úgy gondolod, te alkalmas lennél a probléma megoldására?

- Eddig még senki sem panaszkodott – suttogta a fülem alatti gödröcskébe és belecsókolt.

Felsóhajtottam. Ajka az enyémre tapadt, ujjai a blúzom alá kúsztak, egy gyengéd mozdulattal körbefonták a melleimet, majd simogatva elindultak a köldököm irányába. Lassan kigombolta a nadrágomat, jobb kezét a meglazult farmer alá csúsztatta, és végig húzta a szegély mentén a csípőcsontig. Ott lehajtotta az anyagot és ajkaimtól elszakadva csókolgatni kezdte a tenyérnyi felületet. Érintései hol csiklandoztak, hol égettek, olykor éreztem fogai karcolását a bőrömön. A szívverésem és a légzésem is felgyorsult, a sóhajaim egyre hangosabbak lettek. Belemarkoltam a hajába, amit ő biztatásnak vett, mert már készült, hogy lehámozza rólam a nadrágot. Farkasszemet néztünk, nem akarta elengedni a tekintetemet. Csak bámultuk egymás szemét, nem pislogott, és én sem.

- Nagyon sokáig tudom ám csinálni – közöltem. – Farkasszemező-bajnok voltam a suliban, és nem lehet egykönnyen kizökkenteni.

- Én azért megpróbálnám.

A nézése, az egész arca ördögien rosszfiúsra változott. Bal kezével megtámaszkodott, jobbjával hasamat simogatta, haladt egyre feljebb, míg végül hatalmas keze beborította a mellemet. Markolászva masszírozni kezdte, csípőjét ágyékomhoz szorította, hogy érezhessem, hogyan fokozódik izgalma. A szívem most még hevesebben kalimpált, nagyot nyeltem, de nem pislogtam. A mozdulatai határozottabbak, erősebbek lettek, felsóhajtottam, a szemeim elfáradtak, a pilláim megremegtek, még egy gyengéd szorítás és behunytam a szemem. Megcsókolt. Villámgyorsan kigombolta, szinte letépte a blúzomat rólam, és ledobta a kanapé mellé. Megemelte kicsit a csípőmet és miközben a hasamat csókolta lehúzta a nadrágomat is. Ugyanaz lett a sorsa, mint a felsőmnek. Meg is lepődtem az ügyességén. Feltérdeltem, az ajkaink csak pillanatokra váltak el. Kikapcsolta a melltartómat, az valahol a dohányzóasztalon kötött ki. A nagy koppanásra mindketten odanéztünk. A repülő ruhadarab felborította a sörösüveget, de fél másodpercnél több időt nem is szántunk rá, ismét egymásnak estünk. Kibújtattam a pólójából, szinte fuldokoltunk egymás csókjaiban, mintha csak ez tartana minket életben. A kezeink minden csupasz bőrfelületet végigsimogattak. Egy szemvillanás és ismét a hátamon feküdtem, ő felettem. Ajkai végigszántották a mellkasomat, egy kicsit elidőztek a melleimen, hangos sóhajok szakadtak ki belőlem, puszilgatta és simogatta a hasamat, egyre lejjebb. A combom belső részét csókolgatta, centiméterről centiméterre haladt befelé, s már éreztem is az ajkai által sugárzott forróságot a fehérnemű anyagán keresztül, amikor felcsendült a Vertigo.

- Ezt nem hiszem el – horkantott mérgesen, és olyan gyorsasággal egyenesedett fel, hogy még én is majdnem elszédültem. – Most komolyan, hol a pokolban van kandikamera?

Az asztal túlsó felén heverő telefonjáért nyúlt. Automatikusan megfogtam a csípőjét, nehogy a nagy nyújtózkodásban leessen a kanapéról.

- Sandra. Mi a francot akar – nézett a kijelzőre dühösen. Egy nagy levegő után vette csak fel. – Igen?

Szabadkozó női hangot hallottam a vonal túlsó végén.

 - Hát nem a legjobbkor hívsz. – Kis szünet. - Nem, még nincs olyan késő, de éppen valami nagyon fontos… esemény közepén vagyok – mosolygott rám.

Még mindig, a kanapén térdelt, velem szemben. Felültem, és csókolni kezdtem a csupasz mellkasát.

- Várj egy pillanatot – szólt bele a telefonba és rányomott a némításra, aztán hozzám fordult. – Gyorsan megtudom, mit akar, aztán jövök vissza. Ne menj sehova! – az arcomra tette a kezét, a hüvelykujjával megsimogatta, ajkához húzott és megcsókolt, majd bement a szobájába, én pedig visszadőltem.

folytatás
előző fejezet

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés