Ben sötétzöld szemeibe bámult, mondania kellett volna valamit, de nem ment. Nyelt egyet, amikor valami hangosan koppant a háta mögött.
- A charlestonod Satine.
Ettől magához tért, és a dobozt kezdte el nézni.           
- Kösz Jack! - találta meg végre a hangját – Köszönöm.- azzal kivett egy szálat.

Valami halkan kattant, és a férfi elé tartott egy fém gyújtót. Mélyen beleszívott a cigibe, és próbált időt nyerni, miközben Ben is meggyújtotta a sajátját.
- Köszönöm. - mondta még egyszer.
- Nincs mit. Leülhetek?

Hel köhögni kezdett.
- Erős ez a fajta
Nem volt erős, szívott ilyet korábban is, csak a kérdéstől szalad a torkára a füst.
- Sajnálom, én már megszoktam. - most Bent került láthatóan zavarba, a lány a székre mutatott.
- Mit kér? - jelent meg pultos
- Egy jacket tisztán.
- Satine? -fordult a lány felé.
- Semmit. - mutatott az italára, majd elnyomta a csikket – Azt hiszem ennyi elég volt mára a tüdőrombolásból.
- Jó döntés....
- A maga cigifüstjének a felét is én szívom el, úgyhogy... - gúnyolódott, majd bele ivott a charlestoneba.
- Elnézést. - szabadkozott és elnyomta.

Közben megérkezett az ital, de a férfi csak forgatta a poharat.
- Az előbbit csak viccnek szántam... - törte meg Hel a csendet.
- Sejtettem. -hajtotta fel egyszerre a whiskeyt, és mutatta a pincérnek, hogy jöhet még egy.
- Jobb ha nem zavarom.... - huppant le a székről a lány.
- Nem zavart. Én vagyok pocsék társaság, ennyi a történet. - piszkálta az üveg szélét.

A nő fülét megütötte a stílus, ahogyan a másik beszélt, valahová a béka szebbik fele alá sorolta saját magát, és nyakig ült az önsajnálatban.
- Ha társaságra vágyik kommunikálnia kell a többi emberrel.
- Az nekem nem megy. - hajtotta fel az újabb poharat.
- Nem akar, vagy nem tud?
- Ahogy tetszik. - sóhajtott fel.

Hel közelebb hajolt hozzá.
- Nem vagyok se hülye, se vak. Egész este engem követett a tekintetével, ideült mellém, és még sem beszél velem? Akkor miért van itt? Mit akar tőlem?
- Fogalmam sincs. - nézett mélyen a lány szemébe – Nem tudom miért jöttem ide.
- Ezt azért nehezen hiszem el!
- Nem tudom... Maga vonzó nő. - vágta a lány arcába, aki erre felnevetett.
- Régen hallottam ilyen rossz csajozós dumát. - mosolygott – Szerintem megy ez magának jobban is. -ült vissza.
- Gondolja? - gúnyolódott.
- Próbálja újra.
- És ha megkérném, hogy hagyjon békén?
- Ma nem szabadul tőlem.
- Fenyeget?
- Igen. - felelte komolyan.

A férfi felnevetett.
- Egy ötven kilós lány fenyeget. Hihetetlen. - mosolygott tovább.
- Már megérte.
- Nem tudom, mikor nevettem utoljára. - gondolkodott el – De jó érzés.
- Örülök.
- Köszönöm a múltkori idézetet.
- Illet magára Musso pár sora.
- Hol találta?
- Valamelyik regényében, már nem tudom, igazából annyira nem jók a könyvei, Coelhot jobban szeretem. „Ha elszomorodom, ha tehetetlennek érzem magam, ha pillanatnyilag úgy érzem, hogy semmi nem lesz jobb, akkor sem veszíthetem el azt, ami életben tart: a reményt.” - nézett Benre.
- Azt hiszem én már régen elvesztettem minden reményt...
- Igen. – sóhajtott - Illik magára ez is - Összetörték a szívét és azóta képtelen élni?
- Mindenki azt mondta, az idő majd segít....- piszkálta az alátétet.
- Nem segít. - sóhajtott fel – Sosem segít, csak az emlék halványul, de a fájdalom nem tűnik el, azért tenni kell.
- Mi történt? - pillantott rá a férfi – Megcsalták? -gúnyolódott.
- Így is mondhatjuk. Úgy döntött a halál lesz az új barátnője.

Ben zavart lett.
- Meghalt. Súlyos beteg volt.
- Sajnálom... Én...
- Nem tudhatta...
- Akkor is sajnálom.... - motyogta.

 A nő bólintott.
- Hogy jutott túl rajta? -bukott ki a kérdés a mellette ülőből.
- Mindig csak az előttem álló napra koncentráltam, elfoglaltam magam. Nem akartam meg nem történté tenni, mert akkor azt is el kellett volna felejtenem, amit iránta éreztem, és ezzel megtagadtam volna. Évekkel ezelőtt történt, de ma is sokszor eszembe jut valamiról, ha olvasok egy cikket, vagy meglátom a kedvenc süteményét a boltban. És egy reggel arra ébredtem, hogy az egész már csak egy távoli emlék, ami még sajog, de már nem fáj. 
- Szerencsés...
- Miért nem mondja el mi bántja ennyire? Hátha könnyítene végre a lelkén.
- Képtelen vagyok rá. - intett egy újabb körért.
- Miért?
- Az egész egy végtelenített filmként pereg a szemem előtt, és képtelen vagyok kikapcsolni. Mindig ezt látom, még álmomban is. - támaszkodott a pultra, és a fejét két oldalról szorítani kezdte a kezével. - Néha már azt érzem, hogy megőrülök.
- Nem halt meg.
- Nem. Ha az lenne, talán én is képes lennék végre nem a múltban élni.
- Kínozta magát igaz?
- Megbíztam benne újból, és újból, és újból.
- És mindig elárulta.
- Igen. Nem tudom miért hittem neki? Idióta vagyok. - rázta a fejét.
- Szerette őt.
- Szánalmas bolond voltam! - itta ki a poharat.
- Aki szerelmes az nem lát a szemétől, csak akkor tudjuk kivel hozott össze a sors, ha elmúlik a rózsaszín köd. Aztán vagy összeillünk vele vagy nem. Nem hiszem, hogy azért kellene ostoroznia magát, mert önhibáján kívül beleszeretett valakibe, és az rosszul sült el.
- Nálam mindig ez a vége. Mindig rosszul sül el. Mindig ugyanaz a lemez. - intett a pultosnak – Alkalmatlan vagyok arra, hogy szeressek.

Hel megfogta a férfi karját.
- Ezt ő mondta magának?
- Igen, és igaza volt. - jött keserű válasz.
- Miért hiszed el? - nézett rá kétségbeesve, és észre sem vette hogy letegezte a másikat.
- Mi más lenne az oka, hogy minden kapcsolatomnak ugyanaz lett a vége? Miért mindig engem csaltak meg, miért engem vertek át? - fakadt ki Ben – Te ezt hogyan értékelnéd?
-Talán, mert egy romantikus álmodozó vagy! Végig hittél az igaz őszinte, tiszta szerelemben, ezt szeretted volna bennünk, viszont látni, azok a nők pedig ezt használták ki!

A férfi úgy nézett rá, mintha pofonvágták volna, Hel elvette a másik poharát és felhajtotta a tartalmát.
- Sajnálom...  Az a véleményem, hogy csak akkor csalódhat valaki ennyire egy másik emberben, és kaphat ilyen mély lelki sebeket, ha az illetőt őszintén, teljes szívéből szerette. El kellene gondolkodnod azon mit, és mennyit adtál a kapcsolataidba, és te mit kaptál. Kétlem, a mérleg az ő javára, vagy javukra billenne.

Ben kifújta a levegőt.
- Nem ismerem a részleteket, de abból, amit látok, azt hiszem te elfogadtad őt olyannak amilyen, és hagytad hogy bántson mert úgy érezted nem vagy neki elég jó. De vajon ő elég jó volt-e, ha ennyire értékelt csupán? Egy lábtörlőnek, aki bánthat. És miért maradt veled, ha tudta hogy nem vagy neki elég jó? Nem hiszem hogy azért, mert szeretett. Aki őszintén szeret, az nem így viselkedik. Valami hasznot remélt a veled való kapcsolatból. Kétlem, hogy más oka volt rá. Szerintem ezen elmélkedhetnél!

Egy hosszú pillanatig farkasszemet néztek.
- És most az jön, hogy nem tudok rólad, meg róla se semmit, ne szóljak bele, és gyorsan húzzak el, az elméleteimmel együtt. - közölte a lány lazán, és felállt.

Egy lépés után, Ben megragadta a karját, és megállította, Hel pedig felkészült valamiféle fenyegetésre, hogy tartsa a száját a hülyeségeiről.
- Maradj még. - kérte a férfi érdeklődő tekintettel.

A lány megdöbbent.
- Tudom, hogy..... -kereste megfelelő szavakat – az időd pénz, de... - a nő szó nélkül ült vissza a pulthoz.
- Eddig sem a pénz miatt maradtam.... Kivételesen megtehetem, hogy rendelkezem az időmmel.
- Egyébként nem?
- A népszerűség előnye, hogy választhatok, de csak egy szintig. - húzta el a száját, úgy döntött őszinte lesz, és kiteríti a lapjait - A miniszterhelyettesnek bármilyen bunkó is, nem mondhattam nemet a privát táncra.
- Ismered a miniszterhelyettest?
- Ősbunkó. - piszkálta a pultot – De hát gazdag, és magas rangú. Szerencse, hogy smucig is. - nevetett fel.
- De az miért jó?
- Mert annyit már nem adott értem, hogy vele töltsek egy éjszakát. - nevetett tovább – Tudod, van egy összeg, amit a legtöbben már értem sem fizetnek ki.

Fogalma sem volt miért nevet a saját életén, de élvezte.
- Ne haragudj. Beszéljünk másról. - intett a lány.
- Te bárkivel … aki kifizeti azt az összeget....- megint kereste a szavakat, de a nő megelőzte.
- Lefekszem?
- Ne haragudj... Én... nem ... Nem ….nem kellett volna... -szabadkozott – Túl sokat ittam, és ilyenkor idióta vagyok!- temette az arcát a kezébe - Tényleg sajnálom. - hadonászott idegesen.
- Tisztázzuk. Én csak táncolok, és őszintén szólva, elégedett vagyok a keresett pénzzel, meg az életemmel. Nem akarom örökké azt csinálni, és nem is tehetem. Mindig úgy gondoltam, ha elég pénzt összeszedtem új életet kezdek. És azért jó marketing fogás, hogy nem lehet megvenni, mert így nagyobb az ázsióm. Legalábbis eddig. És mindig van egy visszautasíthatatlan ajánlat.
- Kaptál egy …?
- Igen... A napokban. -nem nézett a férfira, csak önmagára a tükörben – Kicsit még hízelgő is, hogy valaki ennyire mélyen a zsebébe nyúlt értem. Nem mondhattam nemet, mert még egy ilyet biztos nem lesz.
- Mégsem akarod elfogadni...
- Nem. - nevetett fel – A szívem mélyén persze, hogy nem, de nincs választásom. - fordult szomorú mosollyal Ben felé – A magamfajtának nincs.
- Irigylem azt pasit... - intett egy újabb körért.
- Ugyan miért? - gúnyolódott a nő – Hogy vett egy nőt?
- Irigylem és sajnálom. Veled tölthet egy éjszakát, és nem is tudja milyen kibaszottul szerencsés. - nézett a lány szemébe.
- Részeg vagy.
- Annyira nem. És komolyan gondolom. Alig beszéltél velem pár mondatot, mégis jobban átlátod az életem mint én magam... És igazad van.
- Ismered a mondást, a kurvák a legjobb pszichológusok.
- Ne mond ezt.
- Miért?
- Mert nem vagy az. Kezdetben én is azt hittem, de nem vagy az.

Hel elmosolyodott.
- Haza kellene menned....
- Itt jobban érzem magam, mint egy üres lakásban.
- A fiúk lassan zárnak. Kikísérlek, gyere.
- Hát jó.

A férfi kicsit ingatagon indult meg, így belekarolt, és az ajtóhoz támogatta.
- Sokat ittál.
- Már bánom...
- Hát még reggel hogy fogod.

A bár előtt állt pár taxi, kissé nehézkesen, de sikerült az egyik oldalán megtámasztania Bent.
- Vigye haza – adta meg halkan a címet - de ne máshová csakis haza. - nyomott pénzt a sofőr kezébe.
- Értem.
- Rendben.
- Satine. - sóhajtott fel az angolt.
- Tessék? - fordult felé.

Kicsit dőlni kezdett, és a lány átkarolta, hogy ne essen el, így az arcuk egy magasságba került.

Megsimogatta a nő arcát, ahol nem érte a maszk.
- Menned kell. - próbálta eltolni magától, de a következő pillanatban a férfi ajkai az övére tapadtak.

Cigaretta, és whiskey ízű volt, mégis vágyakozó, reménykedő, és szenvedélyes. A kezdeti döbbenet után viszonozta.

Nehezen váltak el egymástól.
- Kérlek.... - suttogta Ben – gyere velem ma éjjel....
- Nem lehet....
- Tetszem neked.
- Igen....
- Nem mondtad, hogy nem lehet magánéleted. - húzta magával a kocsi felé.
- Én nem akarom, hogy legyen!
- Kérlek. - a mellkasához húzta a könnyű kis ruhában didergő nőt, és a kabát két oldalát összehúzta magukon – Kérlek...
- Nem lehet....
- Gyere velem... -nézett rá lángoló szemekkel.

Annyira könnyű lett volna igent mondani, és megpróbálni. Adni maguknak egyetlen éjszakát. Csak egyetlen egyet. Évek óta most először húzta másik irányba a szíve.

Bólogatott.

Ben elengedte, gyorsan beült a taxiba, és felé nyújtotta kezét.

Hel megragadta az ajtót, be akart szállni, a férfi hátrébb húzódott, a lány lenyomta az ajtózárat, majd gyorsan kipattant, és bevágta az ajtót.
- Menjen! Menjen! - szólt a sofőrre, és beszaladt a bár ajtaján.

Most is vonzódik hozzá, túlzottan is, ha igent mond neki, és enged az érzelmeinek, akkor minden megváltozik, képtelen lesz Downeyval lefeküdni.

Akinek lényegében a szavát adta, ha megszegi abból botrány lenne.

Átlépte a lakása küszöbét, bevágta az ajtót, az ágyára vetette magát, és sírt.

Nem látta a kiutat, de erősnek kellett maradnia, túl kellett élnie. Már majdnem reggel volt mire elnyomta az álom. Fel sem merült benne, hogy pár napja ő maga adta a férfinek a remény szikráját, amit most eltaposott, és ezt a másik képtelen lesz elviselni.

Ben teljes döbbentben ült a taxiban, majd ez átlendült katatóniába. Végre megálltak a lakása előtt, gépiesen ment fel, nyitott ajtót, és éppen be akarta zárni, amikor valaki megfogta a szélét, és erősen rászólt.
- Öreg jól vagy? – hosszú pillanatig bámult rá mire felismerte.
- Áh, Robert!
- Mi történt? - kérdezte aggódva az amerikai.
- Semmi, én... Fáradt vagyok. Ha nem haragszol...
- De haragszom! - nyomult be a lakásba – Hol voltál? És mi van veled? Drogoztál?

Válaszképpen egy fejrázást kapott, és az angol hátat fordítva neki ledobta a földre a sálját meg a kabátját, majd a hálószobájába trappolt.
- Zárd be az ajtót. - vette fel az őrült zseni nyomozó stílust, amit, a másik kevésbé értékelt.
- Ezt a karaktert én is játszom, úgyhogy ne rajtam alkalmazd! - dörrent rá, miközben utána ment – Hol vannak a bútorok? - zsibbadt le teljesen, amikor meglátta, hogy Ben egy üres szobába fekszik a matracon.
- Fáradt vagyok... - magányt akart, és delíriumot, úgy érezte szétreped a fejed, és szétszakad a mellkasa.
- Mi történt? És mi történt a lakással? - ült mellé a kollégája.
- Van nálad valami? Akármi ami kiüt?
- Mi a pokol történt? - ragadta meg a másik ingét és rázta fel ülő helyzetbe.

Az angol arca fal fehér volt, a szemei vörösen és könnytől maszatosan fénylettek, ahogy megpróbálta letörölni remegett a keze.
- Egészen idáig beszélgettem a lánnyal. -  a falnak dőlt.
- Értem.
- Okos.... és művelt... és átlát rajtam... és sok dologra rávilágított...- túrt idegesen a hajába - Van egy cigid?

Downey keresett egyet, és rágyújtottak.
- Nem színészkedett, tényleg őszinte volt..... Pár éve meghalt a férje... Mesélt róla... A pénztelenség miatt kötött ki a bárba... bár ezt így nem mondta ki... Tényleg nem kavar a vendégekkel, irtózik ettől...

A másik bólintott.
- Hagyta, hogy megcsókoljam... Istenem... És akarta érted? Éreztem, hogy akarja. Tudta, hogy nincs pénzem, és mégis... - hátra vettette a fejét a falhoz, és kifújta a füstöt.
- Nemet mondott?
- Igen. Illetve nem mondta, hanem rám zárta az ajtót és hazaküldött a taxissal. -bámulta a plafont.
- Miért?
- A pénzes pasi miatt.
- Van valakije?
- Fenéket! - csattant fel – Ajánlatot kapott, valami milliomostól, hogy töltsön vele egy estét. Azt mesélte szemérmetlenül nagy összeget kapna. És rábólintott, bár abból, ahogy mondta nincs túl sok kedve hozzá.
- Akkor miért vállalta?
- A pénz miatt. Ki akar szállni... - mondta keserűen – A pokolba is! - csapott a falba – Bárcsak ne lennék ilyen szegény!
- Beleszerettél.....
- Őrület mi? - nevetett fel – Én magam sem hiszem el. De ha tudnád... Tényleg fantasztikus.

Ben pár pillanattal később látható depresszió szállta meg.

Kollégája, pedig nem tudta mit mondhatna, így jött a sablonszöveg.
- Aludd ki marad. Holnapra jobban leszel.
- Nem leszek...
- Pihenned kell. Aludj! -állt fel – Reggel benézek, elmegyünk kajálni, és elviszlek a forgatásra. Érdekel, ti hogy dolgoztok.
- Kirúgtak. -fújta ki a füstöt az angol.
- Mi? -kerekedett el Robert szeme.
- Pár napja. Megint elkéstem. - közölte egyszerűen.
- Beszélned kell Moffattal!
- Próbáltam, de lerázott. Azt mondta lecserélnek. Végleg.
- Kire?
- Szerintem Matt Smith a nagy esélyes.
- Aludd ki magad! Reggel komolyan dumálni akarok veled! Érted?

Nem kapott választ, csak egy lapos pillantást.
- Hát jó. - azzal otthagyta a másikat.

Lefelé menet a lépcsőházban rájött, hogy évek óta nem beszélt ennyit egy huzamban Cumberbatch, pláne nőről nem. Úgy tűnt, az ügy komoly, de Robertnek erős ellenérzése akadt a lány miatt, egyáltalán nem olyannak tűnt, mint amiről Ben beszélt, és am block az angol megítélése egy csaj kapcsán sose volt objektív. A kezdeti kis terve olyan jól alakult, erre ez történik. Idegesen vakarta meg a tarkóját, és sétált a metró felé. Visszanézett, de az utca üres volt. Rossz érzés fogta el, mintha baj közeledne, de végül csak visszament a hotelbe. De megígérte magának, hogy reggel beszél a srác fejével, és észre téríti végre, mielőtt késő lenne. Az alkohol és a drogok olyan csábítók voltak, amit ő is jól ismert, pontosan tudta milyen nehéz megszabadulni tőlük, és hogy a kísértés örökké megmarad.

Sem ő, sem a lány nem sejthette, hogy Bent eközben a démonjai gyötörték, és kínozták. Nem tudott aludni, állandóan a csókon kattogott az agya, és hogy nem veszítheti el Satinet is. Teljesen kiborult. Közben egyik cigiről a másikra gyújtott. Már reggel volt, mikor egyik percről a másikra kiverte a víz, szédült, kegyetlen fejfájása támadt, és émelyegni kezdett.

Megpróbált felállni, és az ajtóig elbotorkált, de a küszöb után összeesett.

Négykézláb bevonszolta magát a fürdőbe. Eszébe jutott a nő, aztán felfordult a gyomra attól, milyen állapotban látná most, ha itt lenne.

Gyűlölte magát.

Fél órát ücsörgött a hideg csempének dőlve, mire akadt ereje felállni.

Letusolt, és átöltözött, aztán nyakába vette a várost.

Céltalanul bolyongott, és mire észbe kapott már kora délután volt. London külvárosában kötött ki, leült egy kopott öreg padra, és nézte a hömpölygő tömeget, mégis csak az ürességet érezte magában és a maga körül is. Nem bírta a magányt, úgy érezte szépen lassan megfolytja. De ugyanakkor nagyon félt, belül attól remegett, kibír e még egy csalódást. Akarta Satinet, de ha ő is megbántja, ha ő is elárulja, úgy érezte nincs tovább.

Idegesen a hajába tűrt, annyira vágyott a lányra.

Aztán jött a felismerés, nem kellett neki, az utolsó pillanatban nemet mondott neki.
- Mit is akarhatna egy olyan senkitől, mint én? -motyogta magában.

Lassan rásötétedett, de nem akart hazamenni, azt a helyet már nem otthonnak, hanem lakásnak nevezte. Az otthon meleg, körül ölel, és valaki hazavárja benne az embert, de őt ott már nem várja semmi.

Bement az egyik bárba, és leült a pulthoz. Nem számolta hány pohár vodkát ivott, de amikor a csapos le akarta állítani belekötött, összeverekedtek, és végül kidobták az utcára vérző orral. Bement egy másik kocsmába, rendelt egy whiskeyt, majd még egyet, és aztán filmszakadás.

Az amerikai egész nap kereste a barátját, de sehol nem találta, mint akit elnyelt a föld. Már akkor érezte, hogy gond van, mikor fél óra dörömbölés után sem nyitottak neki ajtót. Nem tehetett mást, bejelentette a rendőrségen, hogy eltűnt a kollégája.  A New Scottland Yardon persze viccesnek találták, hogy pont ő kér segítséget, mert egy másik Sherlockot keres, de két óra cirkusz után végül felvették a vallomását.

Késő éjszaka ébresztette egy hívás a szállodában, megtalálták, és kórházban van.

Amikor a helyszínen meglátta az ágyban fekvő csövekre kötött halott sápadt Bent, férfi létére majdnem összeesett, nagyon nagy volt a baj. A diagnózis: alkohol, és nikotin mérgezése, súlyos kiszáradás, és pár öltés a karján, mert megkéselték.

Mellette maradt, hiába hívta Martin, amikor bemondta a nevét, és hogy kiről van szó a vonal megszakadt.

Az angol csak másnap délkörül tért magához, és azonnal távozni is akart. És saját felelősségére meg is tette, de Robert ezúttal a sarkára állt, magával cipelte a hotelbe.

Egész úton próbált a másik lelkére beszélni, de hiába. Mintha a falnak jártatta volna a száját, Ben csak bámult maga elé.

Amikor beléptek a szobája ajtaján nagyon fáradtnak érezte magát, rendelt valami ehetőt az étlapról, de az életkedve is elszállt, mikor látta, hogy az angol csak nézi a jobbnál jobb falatokat a tányérján és végül elfordítja a fejét.

- Étvágytalan... - a függőség egyik tünete, futott át Downey fejében, végül megszólalt:

      - Túl fogsz jutni ezen, csak ne add fel.
      - Igen....

Aggódva nézte Cumberbatcht, és mintha a pár évvel korábbi önmagát látta volna, ő is hányszor hallotta ugyanezt, mire végre öt év után összekaparta magát és újra a csúcsra került.
- Fáradt vagyok... Lefekszem... - állt fel a másik, és átment szomszédos szobába.

Végül kelletlenül ledobta a villáját az asztalra, és elment fürödni. Egy szállodai köpenyben kopogott be Benhez, nem jött válasz, így halkan benyitott. A férfi az ablaknál ült, és bámulta a város fényeit.

Robert bezárta az ajtót, és megkönnyebbülten sóhajtott, aggódott, hogy a srác meglépett, míg ő pihent.

Határozottan kopogtak.

Nem várt vendéget, de végül úgy döntött meg nézi ki az.

Amikor szélesre tárta a bejáratit meghökkent. Egy hosszú fekete szövet kabátos alak áll valaki állt a küszöbön, a fejébe lógott a kapucni és eltakarta az arcát.
- Segíthetek?

Mikor a szépen manikűrözött kezek hátratolták a kapucni, és a színész meglátta az ezüst színű maszkot, a barna hosszú hajat, és a zöldesbarna szemeket teljesen megdöbbent.
- Maga mit keres itt? - de amit kimondta eszébe jutott minden, és idegesen megdörzsölte a halántékát – Nem a legjobbkor jött!
- Azt üzente, hogy hétre.
- Igen, tudom, de... - pillantott hátra idegesen.
- Feleség? - gúnyolódott a nő.
- Jöjjön. - ragadta meg a karját, behúzta, bezárta az ajtót, majd átcibálta a szobájába.

Helnek volt annyi esze, hogy a bánásmód ellenére se szóljon egy szót sem.
- A dolog elég bonyolult... - nem kapott választ – Tudom, hogy két napja beszélt a barátommal.
- Nem értem.
- De érti! Tudom, hogy érti! Beszélgetett zárás után Benedictel.
- Hát, ha így hívják a férfit, akkor igen beszéltem velem. Nem tudtam, hogy bűn. - Hel részben igazat mondott, mert valóban nem mutatták be őket egymásnak, így nem feltétlenül kellett tudnia a nevet.
- Azt is tudom, hogy megcsókolta magát!
- A fizetővendégnek bármit. - vette le a kabátját, hogy leplezze mennyire ideges, nem értette Robert miért ennyire dühös, és félt, hogy mi fog ebből kisülni.
- Mindketten tudjuk hogy a srác csóró.
- Miért zavarja hogy mit tettem, és kivel a szabadidőmben? - gúnyolódott, de belül remegett.
- Hagyja abba ezt a stílust! Mit mondott neki?
- Én? Semmit! Miért? -nézett körül.

A férfi nagyon ideges lett.
- Éjjel azzal hívtak fel, hogy megkéselték, és alkohol meg nikotinmérgezéssel van kórházban.

Hel érezte, hogy kifut az arcából a vér, meg kellett kapaszkodni a komódban, és amikor megszólalt, a hangja rémült volt.
- Hogy van?

Az amerikai a lány szemét, és reakcióját fürkészte. Úgy tűnt, tényleg aggódik a srácért, és az előbbi álcát nem tudta fenntartani. Nem olyan jó színésznő, mint amilyennek elsőre látszott.
- Hogy van, Istenért? Él? Mondja már!
- Jobban van. Kapott pár öltést, és gyógyszereket, délután ki is engedték.
- És maga egyedül hagyta? - képedt el.

Robertet kicsit mulattatta, hogy lány teljesen kiesett a szerepéből, de ugyanakkor meg örült, amiért tényleg őszintén félti Bent.
- Nem. A szemközti szobában van.

Hel hosszan az ajtó felé pillantott, a tekintete mindent elárult.
- Átmegy?

Azonnal megfordult a kérdésre, de semmit sem tudott leolvasni a másik arcáról.
- Maga ezt élvezi? - bukott ki belőle.

Bármennyire is volt gazdag, jó képű a vele szemben álló férfi, mégis úgy érezte undorodik tőle. Megveszi azt a nőt, aki felkeltette a barátja érdeklődését, aztán van képe oda hívatni egy numerára, amikor az a másik szobában szenved. Mintha még ezzel is kínozni akarná.

Szerette volna megütni, de nem tehette meg, nem volt abban a helyzetben.

Az amerikai nézte a lányt, és teljesen lezsibbadt. Csinos, tüzes, okos teremtés, igazi nő, és őrülten vonzó. Mégis naiv, és hősies, látta rajta hogy gyűlöli őt, mégsem fut el, mert köti a szerződés, pedig szívesebben lenne egy nincstelen színésszel a másik hálóban.

Kezdte megérteni, hogy Ben mit látott meg benne az első pillanatban. Rájött, hogy a lány tényleg tehet valami a barátjáért, máris kicsit kilendítette a melankóliából, és mi lehetne még a vége, ha össze is jönnek. 

A kis ördög azonban megszólalt a lelkében. Fizetett érte, és ma éjszakára az övé, azt tehetne vele, amit csak akar.

Neki is tetszett a nő, már átlátott a szitán, pontosan tudta, hogy magába bolondíthatná Satinet, elérhetné, hogy őt szeresse, nem lenne egyszerű, de el képes lenne rá. Máskor is tett már ilyet. Le tudná rombolni azt, mi a lány és Ben között van. Megszerezhetné csak magának, persze elvenni valószínűleg nem venné el, de boldoggá tenné. Csak a kezét kell kinyújtania érte, az övé lehetne, és a nő gyűlölné érte, nem tiltakozna, mert nem áll módjában, de végül beleszeretne. Annyiféle módon tudná gyötörni, és végül megtörne.

Ekkor zajt hallott az ajtó másik oldaláról.
- Maradj itt, és meg ne szólalj! - azzal kiment.

Az angol előtt a földön egy törött pohár kevert.
- Mi történt?
- Csak inni akartam és... - hebegett és láthatóan remegett a keze.

Robert ismerte a tüneteket, az elvonás, és az alkoholizmus jelei.
- Ne nézz így rám! - lett ingerült Ben.
- Hogy? -kérdezett vissza döbbenten.
- Mint valami szánalomra méltó nyomorékra! Nem kell, hogy legjobb barátom is emlékeztessen rá milyen roncs vagyok! - fordult az ablak felé és kibámult – Pontosan tudom, hogy miért csinálod. Segíteni akarsz, mert rajtad is segítettek, de engem nem kell megmenteni érted? Nem akarom! -bokszolt a falba – Nem tudok már így élni, ahogy most, egyszerűen, csak tedd azt, amit a többi barátom. Felejts el engem. -fordult meg és nézett a szemébe keserűen – Nem bírom tovább ezt az egészet...

Az amerikai csak ott állt, és mozdulni sem tudott...
- És az a lány?
- Hagyjuk. Nem akarok róla beszélni. - azzal lenyomta a saját szobájának a kilincsét – Reggel hazamegyek. - és eltűnt.

Downey még egy darabig nézte a zárt ajtót, majd bement a hálójába.

A lány egy zsebkendővel próbálta helyrehozni a maszk mögött elkenődött sminket, látszott hogy sír.

A férfi közelebb ment, és magához szorította, Hel a dühösen ütötte, mégsem mozdult meg.

Percekkel később mikor végre megnyugodott, elengedte.
- Jobban van?

Nem kapott választ.
- Nem azért fizettem neked, mert érdekeltél.  - Hel döbbenten pillantott fel – Azt akartam, hogy Bent tedd boldoggá, de nem tudtam igent, mondanál e ha egy ilyen dologra kérnek fel. Ide akartam hívni őt is, én meg eltűntem volna valami ürüggyel. Őszintén ezt akartam. De – simogatta meg a lány arcát – most hogy látom minden igaz amit rólad mondott, nem akaródzik elengedni téged,túl érdekes és vonzó vagy. Régen nem találkoztam ilyen nővel mint te, olyan vagy mint a kábítószer... -suttogta.
- Magának kell döntenie, a kezében vagyok. - csak annyit bírt elmotyogni, a padlót bámulva, miközben folytak a könnyei.

A következő pillanatban a férfi átölelte, és megcsókolta.

folyt. köv.
előző felyezet

Súgó 3 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2013.12.15. 02:15 babajaga Lécci, lécci, lécci, folytasd!!! Csodálatos!!!

2013.07.18. 17:21 Belle Kedves Angel Ghost!   Tetszett az írásod, kíváncsian várom a folytatást! :)

2013.06.12. 21:09 misssherlock Megrendítő és még is szép

1