Mikor érzed, hogy a remény visszaköltözik a szívedbe, szinte az egész életfelfogásod megváltozik, és inkább élni szeretnél, mint meghalni…

A sofőr megállt John egykori háza előtt.

- Uram, kérem szálljon ki, megérkeztünk - szólt a sofőr.

- De-de én nem itt lakom...

A sofőr már nem válaszolt, John kénytelen volt kiszállni. AZ ajtón meglátott egy cetlit, azon egy ismerős írást. Az a szöveg volt rajta, hogy ''John, kérem jöjjön be!''

Habozás nélkül előkapta a kulcsát, és szinte kiugrott a szíve a helyéről, annyira ideges volt. Amikor kinyitotta az ajtót, az egyik lépcsőfokon Mrs Hudson ácsorgott, mosolygott.

- Mrs Hudson, mondja, mi történt? - kérdezte habozva.

- Jöjjön, John, nézze meg maga! - felelte kicsit egyhangúan, majd felfelé indult, Sherlock és John egykori lakásába.

Ekkor már kénytelen lett volna akár ölni is a katonaorvosunk, hogy megtudja, miért boldog Mrs Hudson ennyire, és ilyen szokatlanul. Felszaladt a lépcső legfelső fokáig, majd megállt. Mrs Hudson lassan megnyomta az ajtó kilincsét, ami könnyedén kinyilt. Lassan belépett a szobába, és kíváncsiskodóan körbenézett. Szeme megakadt valamin. A fotelben, amiben mindig is csak Sherlock Holmes ült, ott díszelgett a gyönyörű hegedűje. Rajta a rózsaszín mobil-utánzat. A telefon kijelzője villogott, azt jelezve, új üzenet érkezett, de Mrs Hudson nem nyitotta meg azt, arra várva, mikor jön Dr Watson.

Aztán lassan odamerészkedtek a hegedűhöz és a mobilhoz. John óvatosan a kezébe vette a készüléket, és rábökött az ujja hegyével a 'Megnyit' opcióra. Ekkor előugrott az üzenet, amit Mrs Hudson a szemével követte a másfél sort, s a szájával ismételte, de John hangosan olvasta fel:

- Ne legyenek már ilyen szomorúak, kérem. SH

Egy pillanatig egyikőjük se szólalt meg, majd ismét John törte meg a csendet.

- Nem lehet igaz! Nem lehet igaz - ismételte -, hogyan lehetséges az a tény, hogy egy ember a halála után SMS-t küld egy mobiltelefonra, ami itt hever a hegedűjén...Lehetetlen! - olyannyira elámult, hogy Mrs Hudson végre magához térve, visszatolta Watson leesett állát a helyére, és visszatette a telefont a hegedűre.

Majd elöntötte a szívüket a boldogság. Mind a ketten ennek a csodálatos érzésnek a legkellemesebb fokát mérték magukra. John testét egy ámulatba ejtő bizsergés járta át, önfeledten kacagott, majd megfogta az idős hölgy apró, ráncos, és az izgalomtól meleg kezeit, majd átölelte. Ismét mosolyogtak egyet, és John végre szóvá tette azt, amit mind a ketten tudtak:

- Tényleg ő írta, tényleg él!

***

Legelőször Mycroftnak szerették volna elmondani a nagy hírt, de mikor már felvették mind a ketten a kabátjaikat, a telefonra újabb SMS érkezett: Ne szóljanak senkinek! SH

Mrs Hudson és John nehezen fogadtak szót neki, hisz nehéz lenne egy ekkora fontosságú hírt titokban tartani, ráadásul nem értették, miért nem szabad szólniuk.

- Mrs Hudson! Szeretnék visszaköltözni ide - jelentette ki határozottan, és örömmel teli.

- Rendben John - egyezett bele kedvesen.

***

Még aznap átpakolta a holmijait, megbeszélte a lakástulajdonossal, hogy félreértés történt, így egy pennyt se kellett fizetnie. Mrs Hudson rendkívül értékelte az ötletet, és nagyon örült, hogy John visszajön hozzá, mert így nem is lesz egyedül.

John leült a fotelébe, és a forrón pattogó, nyugodt és békés tüzet bámulta. Végre eluralkodott rajta a béke és a boldogság, hogy barátja életben van - valahol.

Mrs Hudson leült egy székre, és Johnnak átnyújtott egy csésze teát.

- Nagyon drága, Mrs Hudson, köszönöm - felelte kedvesen, és máris belekortyolt a finom forró italba.

- Ugyan, nincs mit John - s ő is beleveszett a varázslatos tűz látványába.

Aztán már mind a ketten éhesek lettek, s együtt készítettek egy gyors vacsorát. Öröm volt nézni, hogy Mrs Hudson mennyire bájos főzés közben. Olyan szeretettel teli, és békés. Ezt a nyugalmat John is érezte.

A tészta megfőtt. John kiszedte egy tálba a forró és puha tésztacsíkokat, és egy csepp olajat cseppentett rá. Addigra Mrs Hudson is elkészült az ízes paradicsomos szósszal és a húsgombócokkal, amik a hűtőben vártak fagyasztva.

Leültek enni. Már szinte megpusztultak az éhségtől, és Johnnak nagyon jól esett ez a főtt étel. Mint egy gyerek, úgy szippantotta fel a szájával a szaftos tésztákat, és mohón falta a fűszeres húsgombócokat.

Miután végeztek, jóllakottan elmosogattak, és Mrs Hudson egy 'Jó éjt John' szöveg kíséretében megsimogatta az orvos jobb vállát, és elvonult a lakásába.

***

Estére John bezárta az ajtót, majd kielégülten dőlt be az ágyba a felfrissítő forró zuhany után. Mikor minden lámpát leoltott, a fejét a puha, ismerős illatú párnába nyomta, és már érezte az álmosság és az alvás közötti állapotot.

Mikor már majdnem elszenderült, valamit meghallott. Egy ismerős hangot, egy halk, de ismerős hangot, egy lágy hegedűszót.

Azt a hegedőszót, amit csakis egy kéz, és egyvalaki tud játszani.

Folyt.köv.
Előző fejezet

Súgó 2 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2013.06.05. 14:35 Bubu Lesz (:

2013.06.05. 10:19 pofallgalaxies Lesz folytatás? =)