|
Az egyszerű igazság
Cím: Az egyszerű igazság
Szerző: miriel
Korhatár: 12
Stílus: általános, kissé drámai
"Mert bár egy adott bűnöző legyen bármilyen edzett, kezéhez tapadjon akármennyi vér, ha szembe találja magát egy két lábon járó halott emberrel, bizony nehezen találja a szavakat."
„Lefeküdtem a földre, becsuktam a szemem, és a meghalást gyakoroltam, de a beton hideg volt, és féltem, hogy beteg leszek.”
Emilé Ajar
Halottnak lenni azért jó, mert az embert ritkán zaklatják felesleges mondatokkal. Nem tesznek fel keresztkérdéseket, nem fejtik ki zavaró véleményüket, nincsen más, csak a megnyugtató csönd. Nem kell foglalkozni azzal, hogy felismerik az utcán, könnyen el lehet jutni a-ból b-be, senki sem mutogat rá ujjal, hogy: Jé! Ott a csaló! Halottnak lenni könnyű. Láthatatlanul suhanni, mint a szél, mégis olyan erővel bírni, ami eget rengető. Mert bár egy adott bűnöző legyen bármilyen edzett, kezéhez tapadjon akármennyi vér, ha szembe találja magát egy két lábon járó halott emberrel, bizony nehezen találja a szavakat.
Sherlock Holmesnak az ilyen szituációkból rendesen kijutott az elmúlt egy évben. A noteszében lévő listán sorra lettek áthúzva a nevek és a dolog szinte mindig ugyanúgy zajlott: heteken át tartó nyomozás, bizonyítékok összegyűjtése, óvatos követés, majd a szembesítés. Sherlock ezt szerette a leginkább. A döbbenten kigúvadó szempárok sora. Akik nagyobb tartással bírtak rendszerint ezen a szinten meg is álltak és rá lehetett térni a következő fázisra, azaz a leszámolásra. Ám Moriarty embereinek többsége – mily meglepő – nem rendelkezett ilyen lelkierővel. Rendszerint ilyenkor következett a magyarázkodás és csak ezek után a leszámolás, nem mintha a híres halott detektív ezt bánta volna.
A lista kínosan gyorsan rövidült és egy idő után már többen rájöttek a szervezetben, hogy valaki módszeresen levadássza őket. Nem a Scotland Yard, mert rendszerint ők csak a buli legvégére érkeztek, amikor már az illető bűnöző vagy halott, vagy többszörösen megviselt állapotban, eléggé zavaros elmével feküdt egy ismeretlen személy által bejelentett helyszínen. A yardoknak csak igazából az számított, hogy egy gazfickóval kevesebb randalírozik a nemes Brit szigetek településein és az, hogy halott emberekről hadovál, gyorsan el lett felejtve.
Mindeközben egy Sebastian Moran nevezetű úriember kezdett nagyon-nagyon ideges lenni. Ha nem tudta volna, ha nem látta volna a két szemével, hogy az a nyomorult Sherlock Holmes meghalt, a fejét tette volna arra, hogy Moriarty ősellensége vadászik rájuk. De nem! A főnöke jól elrendezett mindent. Jól tudta, hogy a detektív túl nemes ahhoz, semmint hagyja, hogy három ember is meghaljon miatta. Jim jól látta, hogy a detektívnek mégis csak van szíve és ezt kegyetlenül kihasználta. Persze az, hogy végül tönkretette Holmest, egyáltalán nem azt jelentette, hogy nem is tisztelte. Moran ezt jól tudta. Jim Moriarty nagyon kevés embert ismert el életében… a fenéket! Igazából csak egyetlen embert ismert el igazán és ezt a valakit Sherlock Holmesnak hívták és Sebastian Moran ezt soha nem tudta lenyelni, bár megérteni meg tudta.
Szóval, amikor rohamtempóban pusztulni kezdett az organizáció, egyből Holmes lett a fő gyanúsított, de egy villámlátogatás a temetőben meggyőzte Morant arról, amit már úgyis tudott: Sherlock Holmes halott.
Ám ez a megállapítás pár héttel később, mikor már egyedül tartozott Jim Moriarty egykori hatalmas hálózatához, végzetes hibának bizonyult. És ekkor megint jött a Sherlock számára már oly unalmassá váló procedúra.
***
Moran becsületére legyen mondva, elég rövid ideig tartott a döbbenet. Ő inkább azért tette fel a kérdéseket, mert kíváncsi volt és tudni akarta, hogyan vágta át a detektív a zsarukat, a bűnözőket és gyakorlatilag a fél világot.
- Hogyan? – lényegre törő, tömör kérdés.
- Egyszerű – forgatta a pisztolyt a kezében Sherlock. – Nem kell más, mint egy pár kaszkadőr trükk és a tudomány. Minden varázslat alapja a tudomány, még a halálé is.
- Láttam magát meghalni – prüszkölte Moran. – Láttam, amint a kis barátja megfogja a csuklóját és nem érez pulzust. Láttam, amint megsemmisülten jött ki a korházból. Ott voltam Holmes és maga halott volt.
- Igen. Az voltam – bólintott a világ egyetlen konzultáns detektívje. – Csak éppenséggel a halálom nem volt tartós.
- Láttam a hulláját!
- Csak azt látta, amit látnia kellett – biccentette oldalra a fejét Sherlock. – Ahogy mindenki más is! A főnöke nem hagyott nekem más választást. Kreálnom kellett egy b tervet és szerencsére akadtak segítőim, akik ezt lehetővé tették. Nem mintha Moriarty valaha is felfigyelt volna ezekre az emberekre. Itt hibázta el. Jelentéktelennek tartotta őket, pedig többet számítottak, mint azt bármikor is hitte volna. Csak engem figyelt, engem akart legyőzni, de bármilyen zseniális aggyal is rendelkezett, egy apró részlet felett átsiklott.
- És mi lenne az? – hajolt előre Moran.
- Az egyszerűség – tárta szét a karját Holmes. – Az egyszerű emberek bátor döntései. Meghaltam, mégis élek ezeknek a hétköznapi személyeknek köszönhetően, akiket Moriarty senkinek hitt. Én is majdnem az ő hibájába estem. Szerencsére azonban valaki észhez térített.
- Szóval John Watson mégis tudta! – mordult fel dühösen az idősebb férfi. – Pedig megesküdtem volna rá…
- Én nem Johnról beszélek, ezredes. Neki még mindig fogalma sincs róla, hogy élek. Az ő bánata őszinte volt és higgye el, furdal is miatta a lelkiismeret. Pedig nem hittem, hogy ez lehetséges. De nem… akik segítettek nekem rejtve maradnak, Moran! Most pedig intézzük el!
A bűnöző hátrált néhány lépést és előrántotta kabátja alól a fegyverét. Vigyorgott, miközben a detektívre szegezte.
- Lehet, hogy maga jó detektív, Sherlock, de rossz gazember. Jobban bánok a fegyverrel, mint maga és higgye el, ha végzek önnel, elmegyek a kis barátjáért is és elintézem, amit másfél éve el kellett volna intéznem.
- A számításaiban több hiba is van Sebastian – mosolygott a fiatal férfi. – Egyrészt legalább olyan jól bánok a fegyverrel, mint ön. A családunkban mindenkinek megtanították, hogy bánjon egy puskával. Vadkacsavadászat, tudja! A másik hibája pedig az, hogy nem vette észre, hogy mialatt beszélgettünk a brit titkosszolgálat körülvette a terepet és legalább két tucat fegyver szegeződik most önre.
Sherlock tudta, hogy most fog eldőlni minden. Ha Sebastian Morant elfogják és Moriarty hálózatának vége, ő visszatérhet Londonba. Egyszer s mindenkorra a háta mögött akarta tudni ezt a poklot, amibe ellenfele kényszerítette. Vissza akarta kapni régi életét: halálra akarta idegesíteni Donovant és Andersont, az éjszakai Londont akarta járni Johnnal, Mrs. Hudson muffinjaira vágyott, amik oly finom és könnyű táplálékforrást nyújtottak a számára, amikor semmire se akadt ideje. Szeretett volna újra ügyeket megoldani, még a hatos alattiakat is. De ami a legfontosabb: vissza akart térni a Baker Streetre, az otthonába. Ahol ott várta John. John, a legjobb barátja, az egyetlen barátja. A testvére, aki még akkor is hitt az ártatlanságában, amikor ott állt a temetőben a sír fölött.
Sherlocknak már rég el kellett volna hagynia Londont, de nem tudott úgy elmenni, hogy ne lássa utoljára azt az embert, aki megváltoztatta az életét. És a pokolba! Nem romantikus értelemben! Sherlockot sosem zavarta, amit kettejükről gondolnak az emberek, inkább megmosolyogta John frusztrációja, amikor újra és újra élcelődések céltáblája lett az állítólagos homoszexualitása. A fiatal detektív számára mégis John Watson vált azzá az emberré, aki végre helyreigazított a kusza életét és a két lábon járó lelkiismerete lett. Mycroft Holmes vér szerinti testvér, de John Watson is a fivére a szó legnemesebb értelmében.
Amikor belenézett Sebastian Moran szemébe, erre gondolt, amikor meghúzta a ravaszt. Ám egyszerre több lövés is dördült.
***
Lassan másfél év telt el, amióta Molly Hooper segített Sherlock Holmesnak eljátszania az öngyilkosságot. Ezalatt a másfél év alatt a detektív fel-feltűnt a fiatal nő lakásán, ha épp nem tudott hol megszállni, hiszen a lila kanapén mindig volt hely a számára. Molly tudta, hogy Sherlock fontos feladatba kezdett és óriási teher nyomja a vállát. Nem panaszkodott soha, de a viselkedése megváltozott. Udvariasabb és toleránsabb lett, készségesen segített Mollynak, ha nehézségei támadtak a lakásban. A hangneme is teljesen átlényegült. Persze megmaradt Sherlocknak és a 180 fokos fordulat elmaradt, de olyan 20-30 fokos változást el lehetett könyvelni és ez megmosolyogtatta Mollyt.
Molly látta. A fiatal nő meglátott valamit Sherlockban, amit talán még John Watson sem vett észre. Nem volt az az érzelemmentes, hideg kő, akinek mutatta magát. Látszott az arcán a fájdalom azon a napon. Nem a fizikai, hanem a lelki. Sherlock Holmes féltette azokat, aki fontosak a számára és Molly tudta, hogy ezerszer is levetette volna magát a kórház tetejéről, ha ezzel megmenthet egy életet. Bár sokszor kihasználta őt és néha játszott az érzéseivel, Sherlock Holmes csak előtte vetette le az álarcát és Molly ezért mindent megbocsátott neki.
Odakint már besötétedett és felkapcsolták a kinti világítást. Az óra zölden izzó számjegyei azt mutatták, hogy tíz perce lejárt már a munkaideje. Molly levette a fehér kórházi köpenyét, beakasztotta a szekrénybe és elindult kifelé a boncteremből. Ám valaki elállta az útját.
- Mycroft? Mit keres maga itt?
- Beszélnünk kell Miss. Hooper! – közölte komoran az idősebb Holmes.
Molly visszalépett a boncterembe, az egyik fém vizsgálóasztalra rakta a táskáját és úgy nézett szembe a férfival. Valamiért ideges lett és ez nem a vele szemben álló magas alak befolyásos pozíciója miatt volt. Rossz előérzete támadt. Nagyon rossz.
- Hol van Sherlock? – szegezte neki a kérdést az esernyős, kopaszodó férfinak Molly. – Elkapta Morant? Végre vége van?
- Ezért vagyok itt, Miss. Hooper. – Mycroft nagyot sóhajtott. Valamiért évekkel öregebbnek látszott most valós koránál. – Moriarty hálózatának vége.
- De hiszen ez remek hír – mosolyodott el Molly. – Akkor a fivére végre hazajöhet!
- Nem egészen. – Mycroft elfordult és fixírozni kezdte az apró foltot a falon. Molly megremegett. – Nem tud hazajönni.
- Miért?
- Mert hibáztam! – mordult fel a férfi. – És egy amatőr bandát küldtem el az öcsémmel, hogy fogják el Morant.
- Mi történt, Mycroft?
A férfi hirtelen megfordult. Ujjai úgy szorították az ernyőt, hogy teljesen elfehéredtek. Molly érezte, ahogy kiveri a hideg verejték. Most már tudta, hogy valami szörnyű dolog történt.
- Nem sikerült elsőre elkapni, mert az egyik idióta túl korán húzta meg a ravaszt. Moran megsérült, de elszökött. Idejött Londonban, hogy végezzen John Watsonnal.
- De John jól van! Egy órája beszéltem vele. Ugye jól van, Mycroft? – Molly egy lépést tett előre, majd megtorpant. Vett egy mély levegőt, hogy visszaszorítsa a hangjából a hisztériát és újra nekifutott. – Ugye Johnnak semmi baja?
- Semmi baja, mert Sherlock időben utolérte Morant és megakadályozta. Elkaptuk őt.
Molly megkönnyebbülten sóhajtott fel. Ám ahogy ránézett az idősebb Holmesra újra érezte, hogy jéggé fagy körülötte a levegő. Volt még más is.
- De súlyos ára volt – tette hozzá megtörten Mycroft. – Sherlock életveszélyesen megsérült. Egy golyó találta el a fején. Az orvosoknak sikerült kiműteniük, de… most kómában fekszik egy dél-franciaországi kórházban. Az operáció közben háromszor kellett újraéleszteni. Az orvosok most nem tudják megmondani, felébred-e valaha és ha igen, milyen emberként tér magához. Nem adnak túl sok esélyt neki.
Molly érezte, ha nem kapaszkodna minden idegszálával a vizsgálóasztalba, összeesne. Számtalanszor találkozott már a halállal, mégsem tudta felfogni, hogy tudná elviselni, ha Sherlock Holmes többé nem létezne.
- Mikor történt ez?
- Egy hete – válaszolta a férfi. – Nem tudtam, egyáltalán elmondjam-e, de aztán úgy határoztam, önnek jogában áll tudni.
- Nekem? – nevetett fel keserűen Molly. – Én egy senki vagyok.
- Sherlock nagyra tartotta magát, Miss. Hooper. Kevés embertől kért bocsánatot életében. Ön közéjük tartozik.
- Johnnak mégis több joga van tudni.
- És ugyan mi értelme lenne? – Ezúttal egyértelműen érezhetővé vált a keserűség a férfi hangjában. – Az öcsém a világ szemében halott. John, Mrs. Hudson, Lestrade… egyszer már elveszítették. Veszítsék el újra? Nem vagyok ilyen kegyetlen, bár az öcsém biztos rám cáfolna. Négy ember tudja a világon, hogy Sherlock Holmes él: maga, én, Moran és egy hajléktalan, akinek még én sem tudom a nevét. Maradjon is így! Mert ha a fivérem meghal, így okozzuk a legkevesebb fájdalmat.
Molly rezignáltan bólintott.
- Igaza van – mondta. – Ne tépjük fel a sebeket!
Csönd állt be a beszélgetésbe. Csak a hűtők zümmögése hallatszott. Molly odalépett a táskájához, felvette, majd Mycrofthoz fordult.
- El akarok menni Franciaországba – közölte. – Három éve nem voltam szabadságon, úgyhogy összegyűlt pár hét. Oda akarok menni.
- De miért?
- Hogy vele legyek. Lehet, szentimentális kis fruskának tart, és Sherlock is biztosan köszörülné rajtam a nyelvét, de nem érdekel. Képtelen lennék itt ülni, miközben ő egy másik országban küzd az életéért.
- Nem tehet érte semmit – tette a nő vállára a kezét Mycroft. – Sőt, nagy az esélye, hogy újra végig kéne néznie a halálát. Ezúttal már igazából. Nem akarom, hogy hiú reményeket tápláljon.
- Mr. Holmes! Egész életemben hiú reményeket tápláltam és sokat csalódtam, úgyhogy edzett vagyok – bizonygatta Molly. – Inkább fogom a kezét, miközben meghal, mintsem itt álljak a számomra ismeretlen személyek holttestei fölött. Kérem! Segítsen!
Mycroft elővette a mobilját és elvonult az egyik sarokba, hogy lefolytasson néhány beszélgetést. Molly idegesen gyűrögette a táskája vállpántját. A szíve olyan erősen dobogott a mellkasában, hogy kész csoda, hogy nem törte át a bordáit. Mikor a férfi visszasétált hozzá, kihúzta magát.
- Holnap egy magángép elviszi Franciaországba. Elintéztem, hogy bemehessen az intenzívre, ahogy a lakhatását is. Ott mindenki úgy tudja majd, hogy Mr. Jerome Arton menyasszonya érkezik hozzájuk. Jelenleg ez Sherlock álneve. Maradjon, ameddig kell!
- Köszönöm, Mycroft! – mosolygott szomorúan Molly. – Hálás vagyok!
Ahogy kifelé sétáltak a kórházból, a nő az ajtóban még egyszer megállította a férfit.
- Van itt még valami!
- Igen?
- Bizonyítsa be az ártatlanságát! Bizonyítsa be, hogy hamisan vádolták az öccsét! A világnak tudni kell az igazságot róla és Moriartyról! Tartozunk Sherlocknak ennyivel. Megérdemli, hogy a nevét tisztázzák. Ha nem is éli túl… ha meghal… zseniként emlékezzenek rá, ne csalóként.
folyt.köv.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Egyszerűen imádtam! Az teszi igazán hatásossá, hogy a szereplők hűek maradnak magukhoz. Gratulálok ;)