|
Az egyszerű igazság IV.
Cím: Az egyszerű igazság IV.
Szerző: miriel
Korhatár: 12
Stílus: általános, kissé drámai
"Mindenki, még az operatőrök is izgatottan előrehajoltak. Az újságírók általában szerették az azonban szót. Mindig változást jelentett."
„Mindenki tudja, hogy bizonyos dolgokat nem lehet megvalósítani, mígnem jön valaki, aki erről nem tud, és megvalósítja.”
Albert Einstein
Akkora volt a médiaérdeklődés, hogy a Scotland Yard sajtószobája egyértelműen nem volt elég nagy. Így a polgármesteri hivatal szintén ilyen célokra fenntartott díszes termében gyűltek össze az emberek.
Nagy Britannia összes nagy televíziós társasága, az összes jelentős írott média, mind-mind bezsúfolódtak a nagy terembe és várták az illetékesek nyilatkozatait. Egy hosszú asztalt állítottak fel keresztbe a terem végén, ami már tele volt mikrofonokkal. Vakuk villantak, kamerák fordultak az oldalt belépő személyek felé. Lestrade, a főfelügyelő, Sally Donovan és még két marcona kormánytisztviselő helyet foglaltak az asztal mögött, mire a terem elcsendesedett.
- Jó estét! – köszönt Donovan. – Mielőtt feltennék a kérdéseiket, Lestrade felügyelő fog nyilatkozni. Kérem önöket, ne szakítsák félbe!
- Jó estét mindenkinek! – szólalt meg Lestrade is. – Mind tudják, miért hívtuk össze ezt a sajtótájékoztatót. Pontot kell tennünk a Sherlock Holmes ügyre. Immár véglegesen. Mindenki tudja, hogy nagyjából két évvel ezelőtt, vád alá helyeztünk egy 32 éves férfit, bizonyos Sherlock Holmest, aki az interneten vált híressé azzal, hogy egy blogon folyamatosan közzé tették nyomozásait, mellyel a rendőrök munkáját segítette. James Moriarty feltűnése és meglepő felmentésének köszönhetően a gyanú árnyéka vetült a detektívre, miszerint minden egyes megoldott ügye, a saját kreálmánya, hogy zseniként tüntesse fel magát. James Moriarty azt állította, hogy az igazi neve Richard Brook, egy színész és csak Holmes bérelte fel arra, hogy játssza el a bűnöző szerepét. Mivel minden bizonyíték ellene szólt, a New Scotland Yard főfelügyelője elrendelte Sherlock Holmes letartóztatását. Ám amikor be akarták szállítani a rendőrőrsre, a gyanúsított megszökött az őrizet alól. Egy nappal később pedig öngyilkos lett: levetette magát a Szent Bertalan Kórház tetejéről.
Lestrade egy leheletnyi szünetet tartott, az újságírók pedig türelmetlenül fészkelődni kezdtek. Mindenki tényként kezelte ezt már.
- A gyanúsított halálát követően a rendőrség gyorsított eljárásban lezárta az ügyet, Sherlock Holmest pedig eltemették. Azonban…
Mindenki, még az operatőrök is izgatottan előrehajoltak. Az újságírók általában szerették az azonban szót. Mindig változást jelentett.
- Azonban a rendőrség nagyot hibázott. Egy ártatlan embert vádoltunk meg. – Lestrade kinyitotta az előtte heverő dossziét, belepillantott, majd folytatta a beszámolót. – Nem fogom untatni önöket azzal, hogy elmesélem az elmúlt hónapok eseményeit, hiszen tisztában vannak vele. A mozgalommal, a megjelent információkkal, mindennel. A tényeket szeretném elmondani. Richard Brook soha nem létezett. Csak kitalált személy volt, semmi több. Sosem jelent meg mese dvd-je, minden egyes róla talált adat hamisnak bizonyult. Ezt a személyt James Moriarty alkotta meg és saját maga játszotta el, hogy lejárassa Sherlock Holmest.
Moraj futott végig a termen. Az asztal mögül Lestrade jól látta, hogy az újságírók alig tudják türtőztetni magukat. Gyorsan folytatta.
- Sok mindent megtudtak már, de még többet nem. James Moriarty létező személy volt, egy bűnszervezet feje, mely behálózta az egész országot, sőt! Átterjedt Európa más területeire is. Mindenhol voltak emberei, így érte el, hogy felmentsék azon a tárgyaláson. A titkosszolgálat az elmúlt hónapokban azon dolgozott, hogy ezt a szervezetet felszámolja, ami úgy nagyjából öt hónappal ezelőtt sikerült is. A rendőrség mindeközben azon dolgozott, hogy felülvizsgálja Sherlock Holmes ügyeit. Nehéz ezt beismerni, de az alaposabb vizsgálatokat követően kiderült, hogy egyik bűntény sem köthető a gyanúsítotthoz, csak a megoldásuk. Így utólagosan Sherlock Holmest minden vád alól felmentették. A New Scotland Yard elismeri a hibát és sajnálatát fejezi ki az elhunyt hozzátartozóinak.
Az újságírók eddig bírták. Özönleni kezdtek a kérdések. Legalább egy percnek kellett eltelnie, mire annyira lenyugodtak a kedélyek, hogy fel lehessen tenni egyetlen kérdést. Mint kiderült a legjobbat.
- Ezek szerint Sherlock Holmes nem a bűntudata és nem is a sértett büszkesége miatt lett öngyilkos – kezdte egy barna hajú nő. – Ha valóban a kétségbeesés késztette arra, hogy levesse magát a kórház tetejéről, akkor tulajdonképpen a maguk alkalmatlansága ölte meg. Nem igaz?
- De igaz – bólintott Lestrade. – Legalább is részben. Viszont nem a kétségbeesés miatt lett öngyilkos. Egészen más oka volt.
- Éspedig?
- Az önfeláldozás.
A döbbenet apró kiáltásai törtek fel a tömegből. Az újságírónő, aki elkezdte kérdéseivel bombázni Lestrade-ot, igen nehezen tudott csak megszólalni.
- Az önfeláldozás? Hogy érti ezt, felügyelő?
- Ez a hangfelvétel nemrég jutott a birtokunkba. Több ellenőrzésen is keresztülesett és teljes mértékben valós. Sherlock Holmes nem egyedül tartózkodott azon a tetőn. Más is volt vele és az a valaki James Moriarty.
Lestrade lenyomta a lejátszás gombot a telefonon és a kihelyezett hangfalakból hallhatóvá vált a tanácsadó detektív hangja.
- Bizonyítani tudom, hogy hamis múltat teremtett magának!
- Na, vesd már le magad, kár itt erőlködni! Gyerünk! A kedvemért! Légyszi!
…
- Hadd mondjak valami ösztönzőt! Ha te nem, a barátaid halnak meg.
- John?
- Nemcsak John. Mindegyik!
- Mrs. Hudson?
- Mindegyik!
- Lestrade?
- Három golyó, három bérgyilkos, három áldozat. És nem állíthatod le őket… hacsak az embereim nem látnak leugrani.
…
- A világon csak három barátod van és meghalnak. Kivéve…
- Ha megölöm magam és befejezem a játékot.
- Ismerd be, így sokkal szexibb.
- Dicstelenül haljak meg.
- Naná! Ez a pláne benne!
…
- Senki sem lehet ilyen okos!
- Csak ön!
…
- Ez a beszélgetés egy üzenet. Az emberek üzennek, nem? Üzenetet hagynak.
- Mikor hagynak üzenetet?
- Ég vele, John!
- Ne! Ne! Sherlock!
A csattanást csak statikus zaj követte. A teremben lévő emberek: újságírók, rendőrök és más személyek egyaránt megrökönyödve, mozdulatlanul ültek, vagy álltak. Volt, akinek az arcán könnyek folytak végig és még az edzettebbek is sűrűn pislogtak. A mérhetetlen döbbenet megállította az időt és Sherlock Holmes utolsó szavai beleégtek minden egyes jelenlévő emlékeibe. A férfi, akit hazugnak hittek. Az ember, akiről többen is a teremben felháborító dolgokat közöltek. A detektív, akit alávaló gonosztevőként festett le Kitty Riley a lakosság előtt… Az újságírók képtelenek voltak megszólalni.
- Most már értik, miről beszélek – törte meg a csendet Lestrade. – Sherlock Holmest a barátaival fenyegették meg. Azért… vetette le magát… hogy másokat mentsen.
- Honnan származik ez a felvétel? – kérdezte valaki a terem végéből.
- Ez az információ titkos. Legyen elég annyi, hogy a forrás biztos.
- Sherlock Holmes telefonjából származik?
- Ahogy mondtam, ez az információ nem kiadható.
- Ezek szerint Mr. Holmes önért is meghalt, felügyelő.
- Így van – sóhajtotta Lestrade. – Sokszor dolgoztunk együtt. Ezért is szégyellem, amiért nem álltam ki mellette két évvel ezelőtt.
- Ön csak a felettese utasításait követte – mentegette egy férfi a jobb oldalról. – Főfelügyelő! Miért nem volt alaposabb a rendőrség? Miért ítéltek ilyen hamar?
- Mintha a sajtónak nem lenne szerepe ebben az egészben! – mordult fel az idős férfi. – Önök ugyanúgy felelősek Holmes haláláért, mint mi.
- Önökkel ellentétben azonban mi nem vagyunk szakértők a bűnügyekben – jegyezte meg egy fekete hajú nő a Guardiantól. – Ráadásul köztünk is vannak olyanok, akik alkalmatlanok a pályára. A törtetés, az egy dolog. A mi szakmánkban ez általában szükségszerű. Azonban amit Kitty Riley tett, az túlment egy határon. Nem mintha ez a mentségünk lenne, de mi csak azt írtuk, amihez hozzájutottunk.
Kisebb vita bontakozott ki, melynek végül Sally Donovan vetett véget azzal, hogy többször is megütögetett egy mikrofont, mely cselekedet elég kellemetlen hatást gyakorolt az emberi dobhártyákra.
- Kérem! Ezt most ne itt!
- Azt hiszem, a teremben mindenki hibás egy kicsit, hogy elveszítettünk egy nagyszerű embert. Kár lenne tagadni. – Lestrade csöndes szavai egészen más hatást értek el, mint főnöke gorombasága. Többen is bólogattak. – Mindazonáltal Sherlock Holmes vélhetően akkor is leugrott volna, ha a rágalomhadjárat nem indul útjára.
- Mihez kezd most a Scotland Yard?
- Továbblép. Természetesen felelősségre vonnak mindenkit, aki megérdemli. Mert önökkel ellentétben nekünk tényleg az a dolgunk, hogy kiderítsük az igazságot. Az élet igazságtalan – fűzte hozzá fanyarul az ősz hajú felügyelő. – De ez van.
- Említette, hogy Moriarty egy bűnszervezet feje volt. Véglegesen sikerült felszámolni a hálózatot?
- Igen. Pár hónapja sikerült elfogni Moriarty jobb kezét és ezzel vége szakadt mindennek. Moriarty pedig ugyanazon a napon vesztette életét, mint Mr. Holmes.
- John Watsonnak mi a véleménye minderről?
- Dr. Watson majd nyilatkozik, ha akar – válaszolt a felügyelő. – Minden esetre annyit elmondhatok, hogy nagyon megrázta az előbbi felvétel. Ő sem tudott erről az egészről. Mikor szembesült azzal, hogy a barátja miért tette, amit tett… nos. – Oldalt hangos nyikorgással kinyílt egy ajtó. – Ilyen tragikusan elveszíteni valakit sosem jó. Sherlock Holmes nagyon sok életet menthetett volna még meg pályafutása során.
Botra támaszkodva, lassú, megfontolt léptekkel egy alak közeledett az asztal felé. Senki sem tulajdonított a sántikáló embernek figyelmet.
- A halála nagy veszteség az egész ország számára.
- Ugyan már, Lestrade! Einstein óta tudjuk, hogy a halál optikai csalódás! – jelentette ki mosolyogva Sherlock Holmes és megállt az asztal mellett.
Az előcsarnokban álló rendőrtisztek biztosra vették, hogy odabent a teremben bomba robbant.
***
Sherlock… Sherlock meghalt érte. John céltalanul kerengett London utcáin, mert képtelen volt visszamenni a Baker Streetre. Lestrade ma reggel állított be a hangfelvétellel a lakásba és meghallgathatta az egészet, ellentétben az újságírókkal, akik csak egy megvágott részt kaptak. Nem tudni pontosan, hogy ki tette az apró hangrögzítőt a telefonba, de nem is számított. John addig hallgatta barátja utolsó szavait, míg azok be nem vésték magukat a szíve legmélyébe. Ég vele, John! Ég vele, John! Ég vele, John! Addig visszhangoztak a fejében a szavak, míg nem bírta tovább és feldúltan kirohant a lakásból.
Órák teltek el azóta és John még mindig nem tudta rávenni magát a visszatérésre. Nem zavarta, hogy a sajtótájékoztató órák múlva kezdődik. Nem akarta látni. Ahhoz, hogy feldolgozza a történteket, szüksége volt a magányra. Nem akart újra depresszióba zuhanni, most, hogy végre kiderült az igazság és barátja neve tisztázva lett. Újra élni akart. Újra…
Három golyó, három bérgyilkos, három áldozat. És nem állíthatod le őket… hacsak az embereim nem látnak leugrani.
John megállt egy csendes utcában és nekidőlt a falnak. Ökölbe szorított kezén kilátszódtak az inak. Megtette. Leugrott. Érte. Mrs. Hudsonért. Lestrade-ért. Az idős hölgynek nem is merték megmutatni a felvételt. Az is eléggé kiborította, hogy elmondták neki az igazságot. A doktornak nyugtatót kellett adnia főbérlőjének, annyira zokogott és reszketett szegény.
- Sherlock! Az én Sherlockom! Az a drága, drága fiú! Miért? – sírta.
Tényleg! Miért is? Miért is áldozta fel magát három emberért, mikor ő maga több százat menthetett volna meg később? Méghogy nincs szíve! Méghogy nem hős! Sherlock Holmes bármire képes volt, hogy elérje a célt. Bármire.
- Csak egy apró csoda, Sherlock! Csak ennyit kérek!
Csak az eleredő eső bírta rá Johnt, hogy hazainduljon. Nem hiányzott neki egy tüdőgyulladás most, hogy újságíró roham várható. Mrs. Hudsonra is oda kell figyelnie. A lépcsőn felfelé menet eszébe jutott az a nap, amikor a képeslap érkezett. Hogy vágtatott fel akkor a lakásba! Most csüggedten, elnehezült szívvel tette meg a tizenhét lépcsőfokot felfelé. Kinyitotta az ajtót, belépett a nappaliba, felakasztotta a kabátját a fogasra, visszafordult és akkorát ordított, hogy visszhangzott az egész szoba.
A fekete bőrfotelban Sherlock Holmes ült. Sápadtan, álla alatt összetámasztott ujjakkal. Nem szólt, csak ült, fürkésző jégkék szemeit Johnra irányítva.
A doktor tett egy lépést. Majd még egyet és még egyet. Meglendítette ökölbe szorított kezét, de az ütés sosem ért célt, mert egy apró női kéz megállította.
- Ne! – szólt rá Molly Hooper határozottan. – Meg ne próbálja! Egy hete engedték ki a kórházból, hónapokig kómában feküdt. Ne merészelje!
John szó nélkül leeresztette a kezét. A kis, szürke Molly Hooper olyan erélyesen parancsolt rá, mint egy tábornok a beosztottjára. Épp csak a kitüntetések hiányoztak a ruhájáról. Hosszú másodpercekig néztek farkasszemet, majd a nő tekintete megenyhült.
- Engedje, hogy megmagyarázza önnek, John! Elsőként magát akarta látni.
A férfi visszafordult Sherlock Holmeshoz és most először nézte meg őt alaposan. Szakértő, orvosi szeme rögtön felfedezte, miért lépett olyan vehemensen közbe Molly. Sápadt, szinte fehér bőr, beesett szemek, kiálló arccsontok. Sötét karikák a szem alatt, alig észrevehetően reszkető kéz. A feje jobb felén egy begyógyult, de jól látható seb, amit kicsit se sikerült eltakarni a megfakult, sötétbarna fürtökkel. És a soványság. Te jó ég! El sem tudta képzelni, hogy Sherlock hány kilót fogyhatott. De élt! Csodálatosan élt.
- Sherlock!
- Helló, John!
A férfi felállt, tett egy lépést, majd fájdalmas szisszenéssel előre bukott. John gyorsan odaugrott, hogy megtámassza beteg barátját és segítsen neki visszaülni, de Sherlock ehelyett átölelte és nem eresztette el. John egy pár pillanatig megfagyva állt ott, majd viszonozta a baráti ölelést és hosszú ideje először csodálatos melegség árasztotta el a szívét. Ki tudja meddig álltak ott? A detektív és az ő bloggere. Molly tapintatosan nem szólt közbe, csak szelíd mosollyal nézte őket. Minden egyes eltelt pillanat egy újabb szürke réteget söpört félre John életéből és a színek kezdtek lassan visszatérni a lelkébe. Végül a doktor gyengéden visszasegítette Sherlockot a fotelba és most először vette észre az odatámasztott botot. Kérdő tekintetére a detektív fáradt mosollyal felelt.
- Csak egy apró kellemetlenség. Semmi több.
- Kellemetlenség?
- Ülj le, John! Hadd meséljem el!
Miután John a konyhából hozott egy széket Mollynak, ő maga is leült a másik fotelba. Még mindig alig akart hinni a szemének. Sherlock Holmes él. Még ha nem is egészségesen, de él.
- Mi történt?
- Moriarty történt. A hangfelvétel, amit hallottál igaz. Tényleg kényszerített, hogy leugorjak, tényleg voltak bérgyilkosok. Az más kérdés, hogy én ezt előre tudtam.
- És megrendezted a saját halálodat – jelentette ki John. – Leugrottál. És túlélted! Hogy lehet egyáltalán ilyesmit…
- Hidd el, ez volt az egész terv legkönnyebb része.
- Ez? Ez volt a legkönnyebb? – hüledezett John. – Mégis mi a fészkes fenét csináltál az elmúlt két évben?
- Nos, igazából másfél év. Fél éve vissza kellett volna térnem a terv szerint. Csakhogy közbejött Sebastian Moran. – Sherlock arcára kiült a düh és még valami, amit John nem tudott megnevezni. A fiatal férfi idegesen markolta a karfát. – El kellett volna kapnom. Vége kellett volna, hogy legyen ott. De egy idióta újonc, akit a bátyám küldött elszúrta és én kénytelen voltam Moran után loholni, nehogy megöljön téged.
- Egy golyóval a lábadban – egészítette ki Molly. – Majdnem két napig követte Morant egy golyóval a lábában – puffogott a nő.
- Nos, igen – vonta meg a vállát Sherlock. – Nem egészen akadt idő arra, hogy ellássák. Így jószerével magam kötöztem be. A szükség mindent felülírt. Nem hagyhattam, hogy megöljön.
- Miért akart egyáltalán megölni engem?
- Gondolkozz, John! Szerinted ki volt az a bérgyilkos, akinek végeznie kellett veled, ha én nem ugrok le? Sebastian Moran teljesíteni akarta a főnöke utolsó parancsát. Meg kellett akadályoznom!
- Az a seb… ott a fejeden – mutatott rá John. – Az egy golyó nyoma?
- Igen – bólintott a férfi. – Moran utolsó ajándéka. Lelőttem, de mielőtt elvesztette az eszméletét még ő is eleresztett felém egy sorozatot. Az egyik golyó gellert kapott és…
Sherlock fáradtan hátradőlt. Tényleg alig lehetett ráismerni, annyira gyengének látszott. John most Molly felé fordult, a nőtől várva a folytatást.
- Mycroft Franciaországba vitette – mondta. – Megműtötték, kiszedték a golyót, de kómába esett. Az orvosok annak az esélyét, hogy felébred, megközelítőleg nulla százalékra becsülték. Azt mondták az is kész csoda, hogy a lövést túlélte. A szakértők szerint azért maradt életben, mert a golyó gellert kapott. Egy közvetlen találat azonnal megölte volna.
- Valaki jól imádkozott értem – mosolygott csukott szemmel a detektív. – Szerencsés vagyok.
- Inkább keményfejű – kuncogott Molly. – Az első értelmes pillanatában rögtön panaszkodott a kórházi ellátásra.
Mindhárman nevettek. Sherlock, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, Molly keze után nyúlt és gyengéden megszorította azt. John csak pislogott. Sherlock visszatért a halálból és mosolyogva fogja Molly Hooper kezét. Ez kezdett kissé sok lenni.
- Jó. Azt hiszem most jött el a pillanat, amikor szükségem van a jó öreg Jackre.
- Várj azzal a whiskyvel, John! – nyúlt a botja után a barátja. – El kell még mennünk valahová.
- Hova?
- A sajtótájékoztatóra – kászálódott fel Molly segítségével a férfi. – Valahogy mégis vissza kell térnem az élők világába!
- És gondlom én azért kellek, hogy Lestrade ne öljön meg.
- Remek következtetés, John! Fejlődsz!
- Lássuk csak! El kell kísérnem Sherlock Holmest egy sajtótájékoztatóra, ahol bejelentik az ártatlanságát a komplett brit média előtt, ahol ráadásul ott a fél Scotland Yard! Mind emellett előbb említett Sherlock Holmes hivatalosan halott és az embereknek gőzük sincs, hogy mi vár rájuk.
- Túlteszik magukat rajta – morogta a konzultáns detektív. – Nem nagy ügy.
- Nem nagy ügy? – kiáltott fel John. – Sherlock! Az emberek ritkán térnek vissza a halálból. Ilyet még senki nem csinált!
- Jó – bólintott beleegyezően Sherlock. – Megvárjuk, míg megiszod a whiskyt.
***
Csak hogy eleget tegyek a szerzői jogok védelmének, a dőlt betűs rész szó szerint idéz a Sherlock 2. évadának utolsó részéből. Minden a sorozat készítőié, én csak kölcsönvettem az ő szavaikat. :)
folyt.köv.
előző fejezet
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Köszönöm szépen a dícséretet! Örülök, hogy tetszett. :) Sherlock és Molly fel fognak még tűnni a folytatásban, remélem elégedett leszel vele. :)