Mindig is vonzott a varázslatos kelet, leginkább Japán. A vonzalom kölcsönös, mert bár mostanában szinte bárhol a világon nők sokasága tüntet ki figyelmével - amit bár szívesen fogadok, de még mindig nem értek -  Japánba érkezve felfokozottan és sokszorosan igaz ez. Talán egy különleges megfoghatatlan óriás vagyok nekik, egy kaméleon szemével és átváltozóképességével. Én pedig mindig is csodáltam az odaadásukat, a figyelmességüket, a sokszínűségüket, hagyományaikat a törékeny és valóban nőies, művelt, csodaszép japán nőket. Örömmel, de nagyon kimerülten érkeztem népszerűsíteni a STID-et. Egyedül voltam kénytelen jönni, Chris határozottan elutasított azzal a szerintem igencsak átlátszó indokkal, hogy ő aztàn nem kér a megaláztatásokból még egy adaggal. Nem is értem, miről beszél, azt persze nem emlegeti, hogy hazám vendégeként elcsábítja a rajongóimat. A népszerűségben a legjobb, érezni az emberek szeretetét. A látvány, hogy ennyien fogadnak mindig leírhatatlan érzésekkel tölt majd el. Kinn limuzin vár, megint úton. Mennyi idő telik el, nem is tudom. Nézem a szokszínű nyüzsgő várost, mellettem valaki sorjázza a programot, de a hangja nem ér el a tudatomig. Kimerült vagyok. Hotel. Hotelszoba.

Az ágyra dőlök, behunyom a szemem. Végre egyedül. Vagyis megint egyedül. Lassan távolodik a külvilág, igyekszem egyáltalán nem gondolkodni. Tökéletes béke, teljes csend. Vagy mégsem? A hátam mögött puha léptek, halk zeneszó, lágyan körülölelő dallamok, meleg apró kezek a testemen. Álmodom. Egy lányról, aki munka után hazavár, melegséget, megnyugvást ígér, álmomban felé nyúlok, de szertefoszlik, mielőtt elérném. Az apró becéző kezek tökéletesek, nem símogatnak, nem masszíroznak, de ellazítanak és feltöltenek minden egyes érintéssel, mintha visszatérne minden energiám. Vajon órák óta alszom már, vagy csak egy perce... az egész egyre valóságosabb, de az lehetetlen... vagy mégsem? Csak ki kell nyitnom a szemem, mondom magamnak, és így is teszek, s szépen, lassan elémtárul a világ legeslegszebb mosolya. Értetlenül ülök fel. Valószínűleg nyitott könyv az arcom, mert az eddig fölém hajoló lány felegyenesedik, majd hagyományos meghajlás kíséretében mézízű hangon üdvözöl.

- Kon'ichiwa hajimemashite Cumberbatch Szama. – És még bájosabban mosolyog, ha ez egyáltalán lehetséges. Valószínűleg mulattatja az értetlenségem, mert tökéletes kecsességgel elhelyezkedik az ágy végében, és könnyed angolsággal állapítja meg a tényt. - Tehát neked nem szóltak.

Szeretnék én is könnyednek és leginkább értelmesnek tűnni, de csak egy zavart "Ööö, nem…" az, amit nagy nehezen kipréselek magamból, miközben ő a legjobb időérzékkel megáldva kitölt egy adag Jack Daniel’s-t, és a kezembe adja az italt.

- Miről is kellett volna? Ki vagy te? - szedem össze magam az első kortyok hatására.

- Miyako vagyok. Gésa Oriano.

Nem tudom meddig állt velem szemben, és néztünk farkasszemet némán, miközben én ülve tartottam az italomat, a fejemben csak úgy cikáztak a gondolatok, de aztán hozzám lépett, leült mellém. 

- Azt hiszem, túlzás nélkül állíthatom, hogy a Hawkingban nyújtott alakításod az egyik leglenyűgözőbb, amit valaha láttam.

- Tessék? - Megismétli. - Hogy kerültél a szobámba? Miért?

- A vendéglátás Japánban nagyon komoly dolog, vélhetőleg Tihama Szan figyelmét nem kerülte el, hogy mióta szervezi a látogatásod hazánkba,  egyre fáradtabb vagy, nekem hetekkel ezelőtt felhívta a figyelmem erre, és a segítségemet kérte, hát így, és ezért.

- Értem - mondom, de nem igazán értem. A poharat kivéve a kezemből hozzám hajol, a homlokomnak leheli, hogy engedjem el magam, és ne gondoljak semmire. Minta az olyan könnyen menne, gondolom kétkedve, de aztán már valóban nem gondolok semmire. Puha ajkai mintha nem is érnék el a bőrömet, mégis egyesével simít el minden ráncot, önkéntelenül dőlök végig az ágyon, miközben élvezem minden lélegzetvételét az arcomon, apró keze minden érintését, ahogy a vállamon és a karomon vándorol, érzéki élményt hagyva maga után. A csókja pont olyan mint, a lágy csokoládé édes karamellel. Hosszú, selymes és megnyugtató. Mellém feküdt, én pedig a hátához fordultam. Istenem milyen apró, törékeny és tökéletes. Automatikusan öleltem át. Ismeretlen mámorító illat kúszott az orromtól az agyamig ahogy a vállához hajoltam. Nem értettem, miért nem küldöm el, miért érzem ezt itt és most teljesen helyénvalónak.

- Az előbb komolyan gondoltam - súgta a karomnak. Önkéntelenül is elmosolyodtam. Bármibe fogadom, hogy most mosolyogsz - fordult felém. - Gyönyörű vagy, amikor nevetsz, mert veled mosolyognak a szemeid is. Szeretem a szemeidet. Biztosan sokan mondták már, hogy csodaszépek - rajzolta körbe őket finoman. -, de nekem nem ezért tetszenek, és nem is a heterochromia miatt, hanem mert annyira kifejeznek mindent, amit érzel, olyanok nekem, mint egy vetítőgép, csak nézem, és látom, mi zajlik benned. Ugyanezt éreztem, amikor filmen néztelek. Úgy éreztem, ismerlek, de mégsem eléggé, nagyon vonzott, hogy közelebb kerülhessek hozzád – mesélte dallamosan, én meg csak hallgattam, olyan természetes volt és őszinte. Nem tudtam, mit mondjak, nem voltak szavaim. - Kimerült vagy, jól fog esni egy fürdő – oldotta fel a csendet, s már ott sem volt, csak a víz csobogását hallottam távolról. A hátamra fordultam, egy mandulafaágra emlékeztető festésű kosár díszítette a mennyezetet az ágy felett.

- Igen - találta ki a gondolatomat, ott állt előttem, s csak nézett, nem is láttam mikor tért vissza a szobába. -, majdnem, mint Van Gogh, de nem egészen. Ezek cseresznyevirágok, bár eredetileg Vincentet is ők ihlették.

- Mire jó ez? - kérdeztem.

- Majd megmutatom, ha itt lesz az ideje - jött a válasz, miközben a legnagyobb természetességgel oldotta ki az övemet. Nem ellenkeztem. Megemeltem a csípőmet, hogy könnyebben levehesse a nadrágom, és azzal együtt az alsómat, közös mozdulattal szabadultunk az ingemtől, miközben a fürdőhöz értünk. Egyértelműnek tűnt, hogy egyedül kell belelépdelnem a hagyományos, mély japán kádba, aminek belső ülőkéjét használva szinte nyakig elmerülhetsz. Miyakot láthatóan elszórakoztatta, hogy mindez az én esetemben annyit jelentett, hogy a mellkasom feléig voltam a  vízben.

- Látom segítségre szorulsz. - Benedvesített egy kendőt, és mellém térdelve végig törölte először a vízből kilátszó részeket, majd az egész mellkasom, és a hátam.

- Emeld ki a karod - kérte. Citrusvirág olajjal kente végig a kezeimet, az ujjaim végéig. - Csodaszép kezeid vannak. – Látta, hogy nem hiszem. Folytatta az olajozást, miközben a szemembe nézett és könnyedén megkérdezte. - Tudod mire gondoltam, amikor Van Goghként néztelek, ahogy fogod az ecseteket? - Nem várt választ, zavar nélkül fejezte be. - Arra, hogy milyen mennyei élvezet lehet, amikor kényeztetve belém nyúlnak. - Úgy állt fel, hogy nem engedte el a tekintetem, kioldotta az övét. A kimono egyetlen mozdulattal csúszott a bokái köré. Nem tudtam tovább a szemébe nézni, ámulattal csodáltam meg apró, feszes, telt kebleit, csípője ívét, miközben mellém lépdelt a kádba. Hozzám hajolt, és ismét ízelítőt adott a világ legédesebb - esküdni mernék, hogy most meg édes vajaskekszre emlékeztető - csókjából. Igyekeztem határt szabni a reakcióimnak. Nagyon jól esett a kényeztetés és a törődés, egészen feltöltődtem, de nem állt szándékomban elfogadni mindazt, amit még kínált ő, és az éjszaka. Végig sem futott az agyamon az elhatározás, amikor határozott mozdulattal körül zárta kezével a víz allat az ágaskodó férfiasságom. Számomra is ismeretlen intenzitású sóhajjal hördültem fel, majd rögtön igyekeztem érthetően hozzáfűzni, hogy ne, és megfogtam a víz alatt a csuklóját. Tényleg olvasott bennem.

- Nem kell, hogy elfogadd a testem, de engedd, hogy segítsek - súgta a nyakamnak. Megkönnyebbülve törődtem bele az elkerülhetetlenbe, nem akartam mást, csak kielégülést, azonnal. Értette. Egyre intenzívebbek lettek a mozdulatai, éreztem, hogy a következő már a csúcsra repít, de hirtelen egy apró, határozott, finom nyomást éreztem a hímvesszőm felső részén, ami épp csak azt akadályozta meg, hogy vége legyen, az édes kín szinte kezdődött elölről. Már alig kaptam levegőt, amikor a végkifejlet ismét pillanatokra volt, de Miyako határozottan ismét folytatást parancsolt. Nem bírtam tovább, azt hiszem boszorkánynak neveztem, mielőtt egyetlen határozott mozdulattal magamra húzva vulkánszerűen elélveztem benne. Mosolygott. Abban a pillanatban határoztam el, hogy arra az estére teljesen az övé vagyok, bár nem értettem, őt, a helyzetet, az egészet. Ösztönösen cselekedtem. Az ölemebe kaptam a vízben, pehelykönnyű volt,  úgy léptem ki vele a kádból. Megtöröltem magam, majd ő következett, törölgetés közben hosszasan elidőztem formás domborulatain, ujjaim közé fogva finoman dörzsöltem ágaskodó mellbimbóját, élvezettel hallgattam pihegő légvételeit, miközben nyelvemmel és fogammal finoman kényeztettem a másik keblét. Elégtétellel töltött el, hogy elgyengültek a lábai, másodpercek alatt vittem a szobába és fektettem az ágyra. Olyan kecsességgel tárta fel magát, mint egy nyíló rózsa. Ujjaimmal finoman szétnyitottam szeméremajkait, hogy nyelvem hegyével akadálytalanul kényeztethessem a legérzékenyebb pontját, miközben a másik kezemmel tovább kényeztettem a mellét. Szemérem nélkül élvezte oly annyira, hogy bár nemrég elégültem ki, alig bírtam a felajzottságommal. Senki nem izgatott fel még ennyire. Megfogta a kezem és felhúzott magához.

- Nyúlj belém, kérlek – sóhajtotta. Ujjaim akadálytalanul csúsztak belé, olyan puha és meleg volt valójában, mint amennyire abból a néhány másodpercből emlékeztem. - Még - súgta. Mámoros élvezettel csúsztattam belé a harmadikat. Ívben feszült meg a teste. Csodaszép látvány volt, ahogy lábait széttárva, elfúló hangon követelt egyre többet, és többet, én pedig minél tovább akartam látni a csodát, ahogy engem élvez, végül mellé feküdtem, hogy hozzáférjek legalább az egyik csodálatos melléhez, és finoman kényeztetni kezdtem, miközben egy pillanatra sem hagytam fel ujjaim játékával. Apró rángások, és hangos sóhaj jelezte a végét.

- Még istenibbek, mint amire számítottam - nézett fel rám. Nem tudtam megemészteni, hogy ennyire fel tudott izgatni pusztán azzal, hogy látni engedte, mennyire élvezi, amit vele csinálok. Lüktetett az ágyékom, azt akartam, hogy még akarjon. Felnézett a kosárra.

- Azt hiszem, kiérdemelted, hogy megmutassam mire jó. Fontos hogy ne mozdulj el, csak ezért kell, hogy ezzel a széles selyemlepedővel rögzítselek. - És magyarázat közben keresztültekert egy hosszú stólát a derekamon, majd jobbról és balról is szorosan az ágyhoz rögzítette. - Nem akadályozlak jobban – kacsintott. -, de nem fogod bánni, ha később a kezeiddel fogod majd az ágyrácsot, hogy így még kisebb eséllyel mozdulhass el. - Nem tudtam, mire készül, de bíztam benne, és azt csináltam, amit kért. Abban az állapotban egyébként is bármit megtettem volna. Mellém állt az ágyon. Most vettem csak észre, hogy a kosarat egy kötéllel le lehet ereszteni, amit Miyako meg is tett. Épp a meredő férfiasságom felett állította meg.

- Hogy lásd, én is bízom benned - mondta, és a kezembe adta a kötelet, miközben ő egy macskába oltott guminő ügyességével és hajlékonyságával mozogva, lábaival a felső rögzített csomópontba kapaszkodva úgy helyezkedett el, hogy a vaginája vált nyíltan megközelíthetővé a kosár alján általam abban a pillanatban felfedezett nyíláson át. Ekkor értettem meg, mi fog történni, és bár az ügyesen  kitalált áttételrendszernek köszönhetően bárki akár fél kézzel is tudta volna tartani a kötéllel a kosarat, kis híja volt, hogy magamra nem ejtettem. A kötélért nyúlt. 

- Azt hiszem itt egy kis női hidegvérre lesz szükség. Kapaszkodj - súgta, miközben egyik kezével a kosár alá nyúlt megragadva az ágaskodó hímtagomat, másikkal a kosarat ügyesen lejjebb engedve, néhány centimétert ráereszkedett a férfiasságomra. Az intenzív élménytől majdnem azonnal elélveztem, de Miyako legnagyobb megdöbbenésemre a hüvelyével pont ugyanazt a szorítást tudta, amit a kezével, így közösen kezdhettünk neki az intenzív szexuális élmény átélésének. Egy keveset lejjebb engedett, utána majdnem teljesen visszahúzta magát rólam, hogy a következő pillanatban, szinte egészen eltűnjek benne. Leírhatatlan élmény volt érezni és látni, ahogy a tűzforró testében ki és be jár az egyre növekvő, lüktető férfiasságom. Könnyedén gyorsított az ütemen, élvezettel játszott velem, nem engedett egészen magába, egyre nehezebb volt nem megmozdulni, hullámokban tört rám az egyre elvisehetetlenebb élvezet. Űztem volna a kielégülést kifulladásig.

- Szeretnéd az irányítást? - nyújtotta felém a kötelet. Ahogy átvettem, egy mozdulattal lépett ki a kosárból, vette vissza és rögzítette biztonságos magasságban a kötelet. - Szerintem ennek az irányítására ebben a pillanatban alkalmatlan vagy, még kárt tennél magadban –nevetett. - De majdcsak megoldod valahogy. – Azzal kioldotta a derekamra feszített selyemlepedőt. A másodperc törtrésze alatt kaptam fel és húztam félig magamra miközben a hátát az ágy melletti hideg falnak nyomtam, ő pedig a lábait körbefonta a derekamon. Először óvatosabban nyomtam beljebb a hímvesszőm, hiszen nem engedett teljesen magába, féltem, hogy fájdalmat okozok.

- Alaptalan - súgta a nyakamnak a gondolatolvasó. - Fogadjunk, hogy most nem mosolyogsz. - Aznap másodszor neveztem boszorkánynak, miközben teljesen eltűntem benne. Ütemesen és gyorsan jártam ki és be az örvénylően lüktető, isteni gyönyört nyújtó vaginájában, mielőtt együtt értünk a csúcsra. Óvatosan tettem az ágyra, magamhoz húztam.

- Köszönöm Miyako. - Hosszú ideje először mély, álomtalan pihentető alvásba zuhantam.

Reggel gőzölgő tea és friss péksütemény illata ébresztett. Ő állt az ágyam mellett, csodaszép fuisodét viselt. Akkor és ott bármiben tökéletesnek találtam volna. Teljesen természetes volt, hogy mellém ül, figyeli, ahogy jóízűen eszem.

- Egy óra múlva jönnek érted. Megfürdetlek. - Szó nélkül sétáltam utána. Most csak a kendőt nedvesítette be. Illatos vízzel mosta tisztára a japán hagyományok szerint a testemet. Kikészített számomra egy, az aznapi protokollhoz szükséges, hagyományos, japán viseletet. A yukatáért nyúltam. - Majd én. – Felemelte, és nekem háttal a vállamra simította a súlyos selymet. Annyira közel állt, hogy éreztem a cseresznyevirág illatát, halk lélegzetvételét. Nem hiszem, hogy annál a másodpercnél intimebb kapcsolat létrejöhet férfi és nő között.  Szembefordulva tovább simította az anyagot, nem lepődött meg azon, mennyire egyértelműen kívánom, létezhetetlen élvezettel és odaadással simította rám az ajkait, nem volt nehéz dolga úgy olvadtam a szájába mint a méz, ezek persze az ő szavai, nekem eszembe nem jutna méznek nevezni, ezt persze vele is tudattam. Erre megnyalta a szája szélét, és heves tiltakozásom ellenére lehúzott magához, és megcsókolt. Valódi méz ízű volt a csókja. Rámsimította a yukata további részeit, s a derekamra tekert néhány méter selymet. Ez emlékeztetett valamire. Felnézett. Egymásra mosolyogtunk. Fogalmam sincs, hogy csinálja.

Csengettek értem. Néztük egymást.

- Miyako... Elárulod mit jelent?

- Az éjszaka királynője.

Elindultam, már vártak rám. A nyitott ajtóból visszafordultam. Ott állt a világ legbájosabb mosolyával. 

- Mire visszajövök, már nem leszel itt?

- Nem, de most már tudod kit keresel.

Igaza volt. Egy merőben más férfi hagyta el a hotelszobát.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés