- Mondd csak szerelmem, ha olyan jól tudtad, hogy mit érzek, és mit szeretnék, miért nem tettél valamit? – kérdeztem kissé cinikusan. – Hosszú estéket töltöttünk el úgy, hogy egymás mellett feküdtünk az ágyon. Miért nem csókoltál meg, vagy tepertél le? Nem lett volna erőm tiltakozni.

- Leteperni? – nézett döbbenten.

- Na, nem erőszakosan, vagyis csak a kellő erőszakkal, hogy ne tudjak menekülni a helyzet elől – magyaráztam.

- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy soha nem fordult meg a fejemben, hogy lesz, ami lesz, letámadlak, és egy váratlan pillanatban megcsókollak, de féltem attól, hogy mindent elrontok, hogy elveszítem a legjobb barátomat, az egyetlen embert, akiben igazán meg tudok bízni.

- Szóval a gyávaságunk miatt szenvedtünk mindketten. Remek… Tudtam, hogy véget kellene vetnem a Richarddal való kapcsolatomnak, de nem tettem.  Kényelmesebb volt így, és azt hiszem, a gyerekeket sem akartam cserbenhagyni. Épp elég volt nekik, hogy az anyjuk egyáltalán nem foglalkozik velük.

- Nem irigylem őket – sajnálkozott Ben.

- Én sem, de most, hogy Judy visszajött, talán rendeződik a kapcsolatuk.

- Nem alszunk még egy kicsit? – kérdezte Ben és egy ásítás és nyújtózkodás közepette átölelt. – Reggel korán kellene kelni. – Fejét a nyakamba fúrta, bordáimon éreztem a szíve lüktetését. Finom, meleg teste lágyan simult hozzám, egyedül a nyakamhoz érő orra hegye volt hideg.

- Azt hiszed, tudok úgy aludni, hogy közben a nyakamba szuszogsz? – simogattam meg csábítóan hátát.  – Egészen más jut így az eszembe. – Elmosolyodott és egy puszit nyomott a kulcscsontomra.

- Hát akkor tereld el a gondolataidat, mert most álmos vagyok – felelte szemtelenül.

- Nocsak, milyen merev elutasítás valakitől, aki két hétig mindent megtett, hogy leimádkozza rólam a bugyit.

- Na, látod, ez már megtörtént, szóval most lazíthatok kicsit – sóhajtotta és elhelyezkedett a mellkasomon. – Ha már itt tartunk, most rajtad lenne a sor, hogy imádkozz és könyörögj.

- Hát azt várhatod – vágtam rá sértődötten.

- Biztos? – kérdezte, fölém hajolt, és érzékien megcsókolt. Mikor már reménykedtem a folytatásban, elvált az ajkaimtól. – Szép álmokat, szívem! – nyomott még egy puszit a számra és lefeküdt, háttal nekem.

Durcásan összefontam a karjaimat a mellkasom előtt.

- Tekintve, hogy pár perce még a melleimet csókolgattad, inkább lesznek az álmaim frusztrálóak, mint szépek – jelentettem ki sértődötten. Ben nem válaszolt semmit, azt hittem, már el is aludt. Nem bírtam sokáig, félretettem a dacomat és szorosan átöleltem. Ekkor vettem észre, hogy még ébren van. Megfogta a kezemet, és az ajkaihoz húzta aztán megfordult, megsimogatta az arcomat, megcsókolt és pimasz módon megvárta, hogy hozzábújjak. Ha nagyon akarom, biztosan el tudtam volna csábítani, de láttam, hogy majd leragad a szeme, hagytam hát pihenni, hogy ne fáradtan induljon útnak. Ő hamar elaludt, én még ébren voltam egy ideig. Figyeltem, ahogy mély álomba szenderül, és a ráncai lassan kisimulnak. Jól megnéztem minden arcvonását, a mosolyát, amely még álmában is ugyanúgy ragyogott. Éreztem meleg kezét a csípőmön, ami soha, egyetlen pillanatra sem engedett el, mintha csak a legnagyobb kincsét őrizné. Éreztem ujjaim alatt selymes bőrét, kócos fürtjeit, finom, csábító illatát. Hallgattam szívének egyenletes, nyugodt ritmusát, és halk szuszogását, ami betöltötte az egész szobát.  Ekkor tudatosult bennem, hogy ez az, ami a legjobban fog hiányozni, hogy mikor az éjszaka közepén felébredek, ezt az angyali mosolyt látom, az ő erős karja ölel át. Becsuktam a szemem, éreztem egy gyengéd rántást, még közelebb húzott magához. Egy utolsó, mély sóhajjal elengedtem a maradék félelmemet, és én is elaludtam.

- Hanna… Hanna – hallottam egy távolinak tűnő, kellemesen mély hangot. A hátamon cirógató ujjak játékát éreztem, ahogy Ben gyengéden megpróbált felébreszteni.

- Mi az? – kérdeztem morcosan, és ahogy kinyitottam a szemem, csak Ben anyajegyét láttam a nyakán. Már világos volt. Máris reggel van, vettem tudomásul kissé szomorúan.

Halkan kuncogott, majd kaptam egy puszit a homlokomra.

- Muszáj voltam felébreszteni, teljesen beindultál – mondta még mindig kuncogva.

A szememet törölgetve körbenéztem. A paplan a földre rúgva, én szinte már az egész testemmel Benen feküdtem, a kezem a hajában. Igaza volt, teljesen fel voltam izgulva. A szívem őrülten zakatolt, az izmaim görcsösen feszültek, a gyomromban ott volt az a bizonyos csomó, és az ajkaimon éreztem Ben izzadságtól kicsit sós bőrének ízét, néhány pillanattal korábban még a nyakát csókoltam.

- Ez van, ha hagyod, hogy kielégületlenül aludjak el – vontam meg a vállam.

- Ígérem, többször nem fordul elő – esküdött, a hátamra gördített, lábát az enyémhez dörzsölte, jobbja simogatva elindult a csípőm irányába és csábítón megcsókolt. Kicsit eltoltam magamtól.

- Bocsi, de eljátszottad az esélyedet – jelentettem ki határozottan, már amennyire abban az állapotban határozott tudtam lenni.
 
- Na, ne már! – csókolt meg újra.

- Hát, de – vágtam rá. – Fel kell kelnünk.

- Adj csak húsz percet! – könyörgött. Megcsóváltam a fejem. – Na jó, legyen tizenöt – kérlelt tovább, de nem adtam be a derekam. – Tíz, és ez az utolsó ajánlatom, de magadra vess, ha nem lesz elég.

- Az éjjel megvolt a lehetőséged, de nem éltél vele. – Ahogy beszéltem, az ajkainkat csak hajszálnyi távolság választotta el egymástól, és egy-egy pillanatra éreztem, hogy a nyelvével ingerlőn az ajkamhoz ér. – Tereld el a gondolataidat, és törődj bele, hogy erről most lemaradtál – mondtam pimaszul és nyújtózkodtam egyet. Halkan nevetett, mikor a saját szavait hallotta viszont.

- Alvajárásról, meg evésről már hallottam – kezdte visszafogottan kuncogva, amikor ismét rá figyeltem –, de hogy valaki szeretkezni akarjon álmában? Ez új – állapította meg meglepett hangon, de a szemeiben meglepettség helyett sokkal inkább vágy és izgatottság bujkált. Végigcsókolta a vállamat és a nyakamat egészen a fülemig.

- Előtted nem tapasztaltam hasonlót – suttogtam, és a halántékánál beletúrtam a hajába. Fülemet csiklandozó lehelete mosolyra húzta a számat. – Igaz, nem is kívántam még ennyire senkit. – Ő is elmosolyodott, és néhány ízlelgető csókot nyomott a számra, majd fogai közé csippentette az alsóajkamat és halkan felmordult. Nem tudtam tovább ellenállni, megragadtam az állát és rendesen megcsókoltam. Ő csak vigyorgott és a hajamba markolva húzott fel magához. Észre sem vettem, és már ültem az ágyon, és az előttem térdelő Ben nyakát csókoltam. Felemelte a fejemet, és újra megcsókolt. Magam alá húztam a lábaimat, és én is feltérdeltem, s mikor a hosszú csók után kinyitottam a szemem, a tekintetünk találkozott. Gyönyörű, sápadt zöld szempár mosolygott rám, huncut csillogása tükrözte a vágyakozását. Arcomat simogató kezét az ajkamhoz vontam, és egészen a válláig csókokat leheltem izmos karjára. Kezei a nyakamra siklottak, hüvelykujjaival simogatni kezdte torkomat. Egy mámorító érzés futott végig a gerincemen, s lassan szétáradt a sejtjeimben. Tudta, hogyan tud még jobban felizgatni, hogy a nyakam az egyik gyengepontom, és ahogy a hosszú ujjaival hozzámért szinte már a mennyben érzetem magam. Ujjbegyei selyemszalagként simultak a bőrömre, rabul ejtve, kényeztetve. Hátraszegtem a fejemet, hogy még inkább teret engedjek az élvezetnek, s mikor puha ajkai először a bőrömhöz értek, felszakadt belőlem egy hangos sóhaj, amit újabb és újabb követett. És mintha csak ezek táplálták volna a szenvedélyét, a csókjaiból gyengéd harapások lettek, a sóhajaimból pedig halk nyögések. Meleg teste hozzám simult, éreztem egyre növekvő vágyát, a kezem a hátáról a fenekére vándorolt és egy finom, de határozott mozdulattal megmarkoltam. Hangosan felnyögött, az államnál fogva az ajkához húzott és megcsókolt. Egyre hevesebb lett a csókunk, lejjebb csúszott a nyakamra, a mellemre, hatalmas tenyerével végigsimított a combomon, és mohó csókok közepette visszafeküdtünk. Ekkor megszólalt a telefonom ébresztője. Az az idegesítő hang, amit mindig is utáltam, mindkettőnket visszarántott.

- A francba! – horkant fel Ben és csalódottan elterült az ágyon.

Egy szemvillanás alatt kijózanodtunk. Egymással szembefordulva, kezeinket összefonva feküdtünk. Az ajkamba harapva néztem a vágyakozó tekintetét. Még mindig nagyon kívántuk egymást, de a telefon ismét jelzett és tudtuk…

- Fel kellene kelnünk – sóhajtott Ben szomorúan. – Még be kell csomagolnom – mondta, megsimogatta az arcomat, megcsókolt és kiült az ágy szélére.

- Tudod mit? Ma azt adsz rám, amit csak szeretnél – ajánlottam fel, hogy kicsit felvidítsam.

- Nem mindegy, úgysem én fogom levenni rólad – duzzogott. – Akkor mi benne az élvezet?

- Legalább szép álmaid lesznek a repülőn – súgtam a fülébe, hátulról szorosan hozzásimultam és megcsókoltam a nyakát. Közben emlékeztettem magam, hogy cél most az, hogy felöltözzünk.

- Hát, rendben, ahogy szeretnéd – válaszolta, és a szekrényhez lépett. Előhúzott egy farmert és egy sötétkék blúzt. Láthatóan azok a darabok sokkal jobban érdekelték, amik a fehérneműs fiókomban lapultak. – Ezeket honnan szeded? – mutatott felém vigyorogva két bugyit, az egyiken egy TARDIS volt, a másikon két pálcikaember focizott.  – Tele van a fiókod ilyenekkel.

- Miért, nem tetszenek? – kérdeztem elszomorodva.

- Azt nem mondtam – harapott az ajkába. Kutakodott még egy ideig, aztán a fotelre dobott egy kék, a blúz színéhez passzoló melltartó. Majd visszatért, hogy keressen még egy bugyit is. A mosolya hirtelen még szélesebb lett. – Óh, ezt élvezni fogod – nézett rám a válla felett. Felfogta a ruhakupacot, és letette az ágy támlájára, kivéve belőle a bugyit. – Szerintem kezdjük ezzel. – Felém fordította, a kiválasztott alsóneműt, s amikor megláttam, elakadt a lélegzetem. Azonnal tudtam, mire gondol. A mintás bugyi rögtön elfeledtette velem az eredeti céljaimat. Ben feltérdelt az ágyra, a könyökömön támaszkodva figyeltem a következő „lépését”. Felemelte a lábaimat, és végigcsókolta a lábujjaimtól a vádlimig, közben elkezdte felfelé húzni az említett ruhadarabot.

- Valami ilyesmire gondoltál? – kérdezte két puszi között.

- Ilyesmire, igen – haraptam az ajkamba.

Ravaszul elmosolyodott, és folytatta. Amikor a combomhoz ért, ismét megállt, kicsit megemelte a csípőmet és teljesen felhúzta az alsóneműt. Rám nézett, kacéran mosolyogtam. Ujjai hegyével, körkörös mozdulatokkal simogatta és puszilgatta a combom belső oldalát, majd körbecsókolta a bőrömet a bugyi szegélye mentén.  A levegőm már ekkor elfogyóban volt. Miközben a hasamat puszilgatta, hosszú, kecses ujjaival körberajzolta a mintát, ami egy háromgombócos fagyi volt, majd mintha igazi lenne, elkezdte nyalogatni. Lelkesen, gombóconként kóstolgatta, pillanatról pillanatra egyre jobban felizgatva mindkettőnket. Hangosan felnyögtem. Tényleg hangosan, szinte hallottam, hogy visszhangzik a folyosón. Ezen Ben jót kuncogott.

- Na, az már a tölcsér! – szóltam rá lihegve, amikor a nyelve picit lejjebb csúszott. Ismét felkönyököltem.

- De hát, mégsem harapdálhatom – nézett rám szemtelenül vigyorogva. Az arca kipirosodott az izgalomtól, a szemei egészen sötét kékre változtak.

- Óh, anyám – sóhajtottam és visszadőltem

Megigazgatta a mozgolódásomtól meggyűrődött bugyimat és folytatta. Minden alkalommal, mikor forró, nedves nyelve hozzámért a fehérneműn keresztül, meghaltam egy kicsit. Úgy éreztem, mintha az a vékony anyag már ott sem lenne. Baljával megfogta a kezemet, amelyikkel a lepedőt markoltam, jobbja pedig felkúszott a melleimhez, hogy újabb gyönyöröket és szenvedést okozzon nekem.  

− Nem is gondoltam volna, hogy ennyire szereted a fagyit! − Meglepetést színlelve ingattam a fejem, miközben a combjaim között néha fel-felbukkanó fürtjeibe túrtam. Komisz mosollyal rám pillantott, majd a tekintetemtől elszakadva nyomott még egy puszit a mintára és sóhajtott.

- A másik oldalon is meg kellene nyalnom, mert már csöpög – lehelte a csípőmnek remegő hangon, aztán félrehúzta a bugyit, és megtette. Megmarkoltam a vállát és sikoltva felnyögtem.

- Ben ki akarsz készíteni? – A kezeim gyengéden markoltak a sötéten göndörödő tincsekbe a feje búbján.

- Pedig tudhatnád, Hanna. – Ben fel sem nézett közben. - Ez a kedvenc édességem – vigyorgott, és ajkaival lassan elindult felfelé, csókolta a hasamat, a mellkasomat, a nyakamat, majd szenvedélyes csókot váltottunk. Szája a fülemre csúszott, s miközben gyengéden a csípőmet simogatta, halk morgó sóhaj tört fel a torkából.  

 - Mondtam, hogy élvezni fogod – suttogta két lélegzetvétel között.

Belecsókolt a fülembe, majd kicsit lejjebb, azt a kis gödröcskét vette célba. Éreztem, hogy hosszú ujjai megint a fagyi minta körül matatnak, és mikor utat találtak az anyag alá, hirtelen elfelejtettem dobogni a szívem, és a tüdőm pánikszerűen kapott levegő után. Égető, fájdalmas gyönyör töltött el, minden érintése megfontolt, mégis ösztönös volt. Úgy döntöttem, élvezem egy kicsit, mielőtt megállítom és azt akartam, lássa, milyen örömet okoz nekem, ezért nem fogtam vissza az előtörő sóhajaimat, és a testemen átsuhanó apró remegéseket. Mikor elhúztam a csuklóját, meglepődött, nagy kerek szemekkel nézett rám, de aztán dereka köré fontam a lábamat és megcsókoltam, ő pedig elmosolyodott.

- Mire készülsz, édesem? – kérdezte gyanakodva az ajkaimtól.

- Erre – feleltem és újra megcsókoltam. Jobbomat kettőnk közé, egészen az ágyékig vezettem. Tekintete az arcomról a kezemre kúszott, ujjaim gyengéd határozottsággal fonódtak forró férfiasságára. Becsukta a szemét és nagyot sóhajtott.  Néhány cirógató mozdulat és édes csók után már láttam, hogy teljesen elengedte magát, én pedig kihasználva a pillanatnyi kábulatát, nagy lendülettel a hátára fordítottam, a kezeit belenyomtam a párnába.

- Cseles – nevetett – De azt hittem, most téged kényeztetünk.

- Úgy is van, úgyhogy fogd be. – Meg sem vártam, hogy reagáljon, rögtön az ajakaira tapadtam, majd telhetetlenül a nyakának estem. Csókoltam, harapdáltam, nyalogattam.

- Imádlak – nyögte hangos élvezettel és belemarkolt a hajamba. Mellkasa hullámzott a mély sóhajaitól. A bőre meleg, puha és bársonyos volt. Ajkaim érintése nyomán az ereiben keringő vér felforrósította az egész testét. Mindenről megfeledkezve élvezte csókjaimat, úgy tartotta a fejemet, minta soha többé el sem akarna ereszteni onnan. Mindketten jutalomnak éreztünk ezeket a perceket az elvesztegetett időért, a hónapokig tartó sóvárgásért. Nem tudtam betelni a gondolattal, hogy mindez most már az enyém, hogy ő az enyém, és fájt, hogy már csak pár órát tölthetek vele.  Apró puszikkal és szenvedélyes, mohó csókokkal bejártam az egész felsőtestét.  Szépen kidolgozott hasizma megfeszült, mikor megcsókoltam, majd nyelvemmel körberajzoltam a köldökét, a bőre szinte lángolt. Hangos, doromboló nyögések hagyták el az ajkait és önfeledten adta át magát a gyönyör érzésének. Közben ujjai érzékeny fejbőrömet masszírozták, amitől egyszerre futott át rajtam a hideg és a meleg, s, hogy ezt még tovább fokozza, jobbjával simogatta a hátamat. Mintha tollpihét húzott volna végig a gerincem vonalán. A gyomrom remegett, a kezeimből elszállt minden erő, fejem a mellkasára bicsaklott.  A tarkómnál fogva az ajkaihoz húzott és szédítő erővel megcsókolt. Türelmetlenül tépni kezdte a bugyimat, amit én meglehetősen nehezményeztem.

- Na, csak finoman – fogtam meg a kezeit.

- Igaz – bólogatott. – Szeretjük – mondta bőszen mosolyogva és ujjai ismét a fagyi mintára tévedtek –, és talán még máskor is felhasználjuk.

Nem bírtam tovább magammal, artistákat megszégyenítő mozdulatokkal lecibáltam magamról a kérdéses fehérneműt, majd érzéki csókok közepette ráereszkedtem lüktető férfiasságára. Elfúló hangos sóhaj hagyta el mindkettőnk ajkát. Egy pillanatra éreztem, ahogy körmei a combomba fúródnak, de mire a fájdalom elérhetett volna a tudatomig, már csak boldogságot éreztem. Lassan kezdtem mozogni, ujjai gyengéden vették körbe a csípőmet, felkúsztak az oldalamon, egészen a melleimig. aztán le a fenekemre. Láttam, ahogy megcsillan a szeme, megragadott és szó szerint ledobott az ágyra, mire az nagyot nyekkent. Ben egy rövid pillantást vetett a rossz állapot lévő bútordarabra, majd újra belém csúszott, de nem mozdult, csak az arcomat simogatva, mélyen szemembe révedt. A szívem a fülemben dobogott, majd’ átszakítva a dobhártyámat. Kérdőn néztem rá, nem értettem a tétlenségét, én már úgy vágytam rá, mint egy csepp vízre a sivatagban. Ben az értetlen tekintetemet látva elmosolyodott és megcsókolt.

- Csak ki akarom élvezni a pillanatot – suttogta, ismét megcsókolt és néhány másodperc elteltével elkezdett mozogni.

A mámor tomboló viharként söpört végig a testemen, s hangos sikolyban tört elő belőlem. Ben olyan erősen szorította a kezeimet, hogy az ujjbegyeim még percekkel később is zsiborogtak. Lihegve borult a mellkasomra, én még mindig a tűzijáték fényeit pislogtam ki a szememből. Átöleltem és simogattam a hátát, amíg kicsit mindketten vissza nem nyertük az erőnket. Egyszer csak Ben egész teste remegni kezdett. Nevetett.

- Mi az? – kérdeztem.

- Semmi… Krm… – köszörülte meg a torkát. Kissé még fátyolos volt a hangja. – Csak eszembe jutott a tekinteted. – Próbálta visszatartani a nevetést, több, kevesebb sikerrel. – Mint a kiscica, aki nem érti, miért nem kapja már meg végre a jutalomfalatját.

- Óh, te szemtelen! – förmedtem rá a sértődöttet játszva, lelöktem magamról, és a hasamra fordultam.

Ben megint elnevette magát, majd a csípőmtől kezdve apró csókokat lehelt a hátamra.

- Mijaú – nyávogta a fülembe, mikor félrehúzta a hajamat.  Halkan sóhajtott, tudtam, hogy mosolyog, de már nem az előbbi miatt. – Ez a tetoválás… – nyomott egy puszit a tarkómra, ahol az ábra található. – Annyira ellentmondásos a személyiségeddel – kuncogott, és hosszú ujjaival körberajzolta a béke jelet.

- Miért? – pillantottam rá meglepetten.

- Mert te olyan békétlen személyiség vagy, imádsz vitatkozni – felelte.
 
- Hát, tizennyolc voltam, mikor csináltattam. Éppen a lázadó korszakomat éltem, jó, hogy nem egy nagy kereszt vagy tarka pillangó van csípőmön.

- Miért, volt másmilyen korszakod is? – kérdezte pimaszul a nyakamba temetkezve. Nagy levegőt vettem, készültem, hogy mondok valami frappánsat, de nem tudtam mivel visszavágni. Igaza volt, mindig is különc voltam.

- Akkor mégis milyen tetoválást tudsz nekem elképzelni?

Röviden elgondolkodott, átnyúlt felettem, kihúzta az éjjeliszekrény fiókját és elővett egy tollat. A fogával lepattintotta a kupakját, engem pedig visszanyomott az ágyra.

- Ne mocorogj! – parancsolt rám és rajzolni kezdett a hátamra. Legalábbis abból, ahogy a toll hegye karcolta a bőrömet, erre következtettem.

- Mit csinálsz? – kérdeztem kuncogva.

- Alkotok – felelte. – De mondtam, ne ficánkolj, mert elrontom! Nem lenne szép látvány egy nagy tintapaca a hátadon – tette hozzá, nyomott egy puszit a vállamra és folytatta.

- De ugye nem a nevedet írod rám? Mert az rossz ómen.

- Pszt! Hanna! – hallgattatott el ismét.

Hosszú percekkel később a mozdulatlanságtól már teljesen elzsibbadtam.

- Jaj, készen van már? Fáj mindenem és látni is szeretném.

- Egy pillanat… Kész! – jelentette büszkén. Kicsit még fújkálta és legyezgette, hogy megszáradjon. – Oké, megnézheted – intett a szekrény felé.

Felpattantam és kinyitottam a gardróbot, aminek az ajtaján ott volt a tükör. Mikor megpillantottam Ben rajzát, elakadt a lélegzetem.

- Ez gyönyörű – fordultam felé egy pillanatra, majd ismét a tükörbe néztem. Újdonsült, ideiglenes tetoválásom egy madarat ábrázolt, ami éppen egy kettétört szívet ölt össze. Letörölhetetlen mosoly jelent meg az arcomon. Mindig tudtam, hogy Ben nagyon jól rajzol, de hogy ez még az én bőrömön is ilyen tökéletesen menjen neki, nem gondoltam volna. Visszaléptem Benhez, megsimogattam az arcát és megcsókoltam. – Fényképezd le! – Kértem fülig érő vigyorral, és a kezébe nyomta a telefonomat. – Olyan szép, erre mindig emlékezni akarok.

Láttam a szemein, mennyire örül annak, amiért nekem ennyire tetszik a műve. Ez a csillogás mindig ott volt a tekintetében, amikor megdicsértem valami miatt, vagy elismertem egy alakítását. Jólesett, hogy ilyen sokat számít neki a véleményem. Csinált néhány fotót, aztán visszafeküdt az ágyra. Hozzábújtam, igyekeztem úgy helyezkedni, hogy a rajza minél tovább sértetlen maradjon.

- Miért pont ez? – kérdeztem kíváncsian.

Volt egy jellegzetes lélegzetvétele, amiből mindig tudtam, ha elmosolyodik. Akkor is mosolygott és adott egy puszit a homlokomra.

- A veréb a szabadság, a boldogság, és az igaz, örök szerelem szimbóluma – kezdte, éreztem, ahogy a meghatódottságtól könnycseppek gyülekeznek a szemem sarkában, de sűrű pislogással sikerült megakadályoznom, hogy újra elpityeredjek. – A verebek egy életre választanak társat maguknak és tűzön, vízen át védelmezik a párjukat.   

- És a törött szív?

- Nemrég összetörték a szívedet, és olyan idióták, akik nem is ismernek, bebeszélték neked, hogy képtelen vagy szeretni. Remélem, én leszek az a veréb, aki bebizonyítja, hogy tévednek és összefoltozza a sérült, szerető szívedet – simogatta meg államat, majd megcsókolt.

- Szeretlek – suttogtam az ajkainak. – Mindig tudod, hogyan vegyél le a lábamról, ugye? – sóhajtottam és visszahajtottam a fejemet a mellkasára. Megint egy olyan pillanat volt, amikor azt éreztem, én vagyok a világ legboldogabb nője, és ahogy elmerültem ebben az érzésben, elnyomott az álom. Arra ébredtünk, hogy valaki veszettül nyomja a csengőt.

- Mennyi az idő? – kérdeztem elfojtva egy ásítást.

- Negyed tizenegy múlt – felelte Ben az órára pillantva. – Azt hiszem elaludtunk – kuncogott, nagyot nyújtózott, majd nyomott egy rövid csókot a számra. Ekkor már kopogott vagy inkább dörömbölt az ajtóban álló. – Ez biztos Adam. – mondta, mikor eszébe jutott, hogy tíz órára odahívta a barátját.

- Engedd be, mielőtt betöri az ajtót!

Felvett egy nadrágot, egy pólót és még visszahajolt, hogy újra és újra megcsókoljon.

- Menj! – parancsoltam rá és mikor megfordult rácsaptam a fenekére.  

Én is feltápászkodtam és felöltöztem, csak pizsamanadrágomat és a Bentől kapott pólót vettem magamra. Hallottam, ahogy kinyitja az ajtót, egy halk köszönést és mikor Adam meglátja Ben álmos fejét.

- Nem mondod, hogy most ébredtetek? – hüledezett Adam.  

- De… ami azt illeti, körülbelül három órája aludtunk el.

Ekkor léptem ki a nappaliba, kócosan, álmosan.

- Jó reggelt! – köszöntem mosolyogva, ásítottam egyet, és ahogy elhaladtam Ben mellett megborzoltam a haját.

- Helló! – bökte ki halkan Adam – Mégis mi francot csináltatok reggel hét óráig?

- Gondolom ezt csak költői kérdésnek szántad – válaszoltam félig kérdezve. Összemosolyogtunk Bennel és bekapcsoltam a kávéfőzőt.

- Óh – reagált Adam, mikor rájött, hogy mekkora hülyeséget kérdezett. Kicsit körbenézett, ruhák szanaszét, egy melltartó a lámpára akadva, Ben előző esti vetkőztetésének az eredménye.  Mi kuncogtunk, Adam mintha zavarba jött volna, amit különösképpen nem bántam.

- Gyorsan letusolok – mondtam és mikor Ben mellé értem, ő fellépett a kanapé szélére, leakasztotta a melltartómat és a kezembe adta.

- Köszönöm! – suttogtam, és megcsókoltam.

- Krm… - köszörülte meg Adam a torkát.

Vigyorogva váltak szét az ajkaink.

- Sietek és készítek valami reggelit. – Ezzel eltűntem a fürdőszoba irányába, a szokásosnál is gyorsabban lezuhanyoztam, próbáltam úgy ügyeskedni, hogy Ben rajzát lehetőleg ne érje víz, szerettem volna még egy darabig abban az állapotában megőrizni. Miután a fürdőben végeztem, felöltöztem, természetesen a Ben által kiválasztott ruhákat vettem fel.

- Még be sem csomagoltál? – hitetlenkedett Adam, ekkor léptem ki a szobából. A konyhában ültek, kávéztak. – Három hétig itthon voltál, mit csináltál eddig? Egyáltalán minek pakoltál ki?

- Nem volt időm ezzel foglalkozni – felelte Ben és nagyot sóhajtott. – És kedvem sem igazán, arra gondolni, hogy el kell utaznom. – A folyosón, a falhoz simulva hallgatóztam, ami nem szép dolog, de nagyon kíváncsi voltam miről folyik az eszmecsere. Az ember lánya nem mindennap hallgathat ki egy ilyen pasibeszélgetést. – Egész héten alig vártam, hogy hazajöjjön – célzott Ben nyilvánvalóan rám. – Nem, nem csak azért – tiltakozott, szinte láttam, ahogy kissé elpirul. – Bár csodálom, hogy végül kibírta az ágy – jegyezte meg halkan, inkább magának. – Már attól boldog vagyok, ha láthatom a mosolyát, megsimogatja az arcomat, éjszaka hozzábújhatok. Már nagyon régen aludtam ilyen jól, de tényleg – nevetett zavartan. – Félek, és ideges vagyok a film miatt, de Hanna azt mondja minden rendben lesz, meg tudom csinálni, jó leszek, és neki elhiszem. El sem tudod képzelni, milyen nehéz őt itt hagyom. Legszívesebben minden pillanatomat vele tölteném. Úgy érzem magam, mint egy szerelmes kamasz – nevetett ismét.  

- Úgy is viselkedsz, haver – nevetett Adam is.

- És ez rossz?

- Nem – felelte a barátja. – Untam már, hogy azt a bús képedet kell néznünk.

- Szerinted korai még ez az összeköltözés? – kérdezte bizonytalanul Adamtől.  Nagyon kíváncsi voltam mit fog mondani.

- Miért, szerinted az? – kérdezett vissza.

- Nem. Egyáltalán nem – jelentette ki magabiztosan Ben.

- Szerintem sem. Gyakorlatilag már így is együtt éltek. Az elmúlt egy évben volt egyetlen nap is, amikor nem találkoztatok?

- Volt persze. Nem sok, de volt – válaszolta Ben.

- És akkor egy nap hányszor beszéltetek telefonon?

- Egyszer… Na jó, lehet, hogy volt olyan, hogy kétszer, esetleg háromszor, de, csak ha valami nagyon fontos megbeszélnivalónk volt.

- Miért, egyébként?

- Csak úgy beszélgettünk, mint általában.

Úgy éreztem, már félbeszakíthatom őket, nagy lendülettel indultam el, mintha egyenesen a szobából érkeznék.

- Már készen is vagyok – léptem oda Benhez, aki mosolyogva nézett végig rajtam.

- Hmm. Úgy látom, jól választottam – karolta át a derekamat és közelebb húzott magához. – Csinos – jegyezte meg, közben a csípőmet simogatta. Lehajoltam és megcsókoltam. Adam hangosan sóhajtott.

- Jaj ne már! Te még sohasem voltál szerelmes? – szegeztem neki a kérdést.

- De igen, még mindig ugyanúgy szeretem Alice-t, mint amikor megismertem, mégsem nyaljuk-faljuk egymást állandóan.

- Ó, hát azért én emlékszem, hogy pár éve még titeket se nagyon lehetett elválasztani egymástól – jegyeztem meg, és kitöltöttem magamnak egy csésze kávét.

- Mindenesetre, ha tényleg titokban akarjátok tartani, ne mutatkozzatok együtt nyilvánosan, mert haver, úgy nézel Hannára, mint macska egy tál tejfölre. – figyelmeztetett minket Adam, és a hasonlatán mindhárman elnevettük magunkat.

- Ben, jó lesz, ha omlettet készítek?

- Tökéletes.

- Adam, te kérsz? – kérdeztem udvariasan.

- Miért is ne? – válaszolta.

Nekiláttam a reggelinek, közben kortyolgattam a kávémat. Miközben eszegettünk, láttam, hogy Ben és Adam időnként összenéznek, és mintha Ben noszogatná a barátját.

- Öhm, Hanna – szólalt meg végül halkan Adam.

- Igen?

- Neked ugye megvan Les Williams száma?

- Igen – feleltem bizonytalanul.  

- Meg tudnád adni?

A férfi, akiről Adam kérdezett, hadtechnikai és titkosszolgálati szakértő volt, egykor maga is az MI6-nél dolgozott. David barátommal, aki operatőr volt, és főként dokumentumfilmeket készített, egyszer felkerestük, mert Dave és stábja a hidegháborúról forgatott filmet.

- Hát, nem tudom… A pasi rohadtul paranoiás. Eleve nem bízik a telefonokban, meg van győződve róla, hogy lehallgatják, akkor is, ha nem telefonál. Mondjuk, ebben lehet valami… Na, mindegy. Anno órákig győzködtem, hogy adja meg a számát. – Benre pillantottam, aki kérlelő szemekkel nézett rám, nagyon sóhajtottam, és bementem a szobába a mobilomért. – Általában csak azoknak veszi fel, akiket ismer, de ha valamilyen csoda folytán mégis felvenné, és megtudja, hogy tőlem tudod a számát, soha többé nem fog velem szóba állni – mondtam szigorúan, és Adam felé fordítottam a telefonom kijelzőét. – Szerintem inkább menj el hozzá személyesen – javasoltam. – De miért van szükséged egy hadi szakértőre?

- Még csak egy ötlet – legyintett és bepötyögte a számot.

Nagyon meglepődtem azon, hogy Adam tőlem kér segítséget, még ha csak egy ilyen aprócska dologról legyen is szó, ez valamiért büszkeséggel töltött el. Biztos voltam benne, hogy már az összes ismerősét végigkérdezte, én lehettem az utolsó a listáján.
 

folytatás
előző rész

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés