Csendben ültem az ölében, miközben ő lágyan simogatta a hátamat. Néha-néha beletúrt a hajamba, vagy megpuszilta a fülemet – csak úgy. Egy-egy szót szóltunk néha egymáshoz. A tűz meghitten pattogott a kandallóban. Bágyadtan hallgattam, ahogy a tűzifa halkan ropog. Melegség árasztotta el a szobát, és a falon gyermekien játszadozott a tűz általi fény. Mintha otthon lennék, Manchesterben. Abban a kis lakásban, ahol laktunk mind az öten, megállás nélkül lobogott a tűz.

 Olyan meghitt volt tőle a hangulat. A két bátyám folyton ölték egymást, ezzel megkeserítve szegény anyám mindennapjait. Én csendesen feküdtem apám által faragott kiságyban, és a szemeimmel követtem testvéreimet, ahogy a lakásban itt-ott felbukkannak. Legalábbis anyám így írta le nekem azokat a nehéz időket. A szüleim sosem voltak gazdagok, sőt, amikor Roger, a fiatalabbik bátyám megszületett, sokáig nem szerettek volna gyereket vállalni, de aztán hét év múlva megszülettem. Jason és Roger mindig jól bántak velem, ők a legjobbak! Bár a szüleim mindig azt állították, hogy Jason sokkal többet foglalkozott velem. Amikor én megszülettem, ő tíz éves volt, Roger hét. Egyáltalán nem fontos szerintem, hiszen mind a ketten szeretnek engem, és én is szeretem őket. Mit mondana most anya és apa? Kész férfik ma már…

 Korán lettünk árvák. Nyolc éves se voltam még, amikor apa is meghalt. A nagynéném vigyázott ránk, vagyis inkább rám, hiszen a bátyáim már eltartották magukat. Nehéz életem volt akkor, aztán Londonba költöztem az egyetem miatt és miután elmentem a St. Barths-ba, akkor éreztem, hogy igazán van értelme az életemnek. Megismertem Sherlock Holmesot, életem szerelmét, akinek az ölében ültem, majd aludtam el.

***

Mikor lassan felnyitottam a szemem nem a nappaliban, és nem is Sherlock ölében ébredtem. A hálószobában, Sherlock ágyában feküdtem, ő pedig velem szemben. Ébren volt. Mosolya tudatta velem, hogy minden rendben. Megsimította az arcomat, és azt súgta:

- Fáradt vagy?

- Egy kicsit… vagyis most nem tudnék egyhamar visszaaludni – feleltem, és odabújtam hozzá.

- Pedig holnap munka van – sóhajtotta, és hangjából hallottam, hogy kicsit csalódott.

- Tényleg! – kaptam én is észhez, aztán megértettem, miért szomorú. Nem lesz annyi időnk egymásra, nem lehetünk egész nap az ágyban…

Felemeltem a fejem, hogy lássam az arcát, és gyengéden odaérintettem az orrom az orrához, ő pedig elnevette magát.

- Jaj, te.

Finoman csókolt meg, aztán átölelt jobb karjával. Felemelte a fejét, hogy e leheletnyi puszit nyomjon a homlokomra. Percekig feküdtünk összebújva, én pedig csak arra tudtam gondolni, hogy holnap alig látjuk majd egymást. Összerándult a gyomrom a gondolattól, és teljesen elszomorodtam. Sherlock biztosan észrevette, hogy elillant a vidámságom, lejjebb csúsztatta a kezét a derekamra, aztán játékosan megmarkolta a fenekemet, amitől önkénytelenül elnevettem magam.

- Még nincs olyan késő – súgta a fülembe, aztán szenvedélyesen harapdálni kezdte a fülcimpámat.

- Attól függ mihez – feleltem, és vártam a reakcióját. Felém támaszkodott, lábát átvetette az enyéimen, elvigyorodott és eltűnt a takaró alatt. Finoman szétnyitotta a köntöst, és a hasamat puszilgatta. Megmarkoltam a párnámat, és egy aprót nyögtem.

Aztán azt vettem észre, hogy a takaró alól kicsúszik valami. Az ő köntöse. Elnevettem magam, amire kibújt a takaró alól, átrúgva azt az ágy másik oldalára. Felém hajolt, és a nyakamat csókolgatta, harapdálta. Apró puszikkal borította be a vállam, aztán egyre lejjebb, a mellkasomhoz ért. Forró nyelvével végigszántotta az egész területet, aztán körberajzolta a mellbimbómat. Minden érintésétől kirázott a hideg, biztos voltam benne, hogy libabőrös vagyok. A vékony köntöst egyre széjjelebb nyitotta, aztán ujjai táncot járva haladtak lejjebb. Hüvelykujjával megsimította a köldökömet, aztán még lejjebb szaladtak ujjai. Finoman felhúzta a térdem, és szétnyitotta a két combom. Újra a köldökömet simogatta, aztán amikor arra az érzékeny területre ért, elmosolyodott. Finoman simogatott, majd gondolt egyet és mutató ujját félig becsúsztatta. Körkörös mozdulatokkal izgatott. Mikor egyre többet és többet szerettem volna, váratlanul abbahagyta, és fölém hajolt. Nagy meglepetésemre letámadott fullasztó csókjaival. Nyelve vadul kényeztetett, s hogy oxigénhez juthassunk, egy pillanatra megfeszítette nyakát, néhány levegővétel után finoman megharapta az alsó ajkamat, aztán nyelve hegyével végigszántotta azt.

- Akarlak Molly… most – súgta, és a számba hatolt nyelvével.

Felnyögtem, ugyanis nem tudtam mással jelezni neki, hogy én is akarom őt. Belementem a játékába, szerelmesen, szenvedélyesen és vadul csókolóztunk. Merevedő férfiassága hozzám ért, ekkor felsikoltottam, és tovább csókoltam. Egyre közelebb nyomta hozzám, és közben simogatta a csípőmet. Megemelt, és hirtelen, kissé erőszakosan belém hatolt. Nem szoktam meg ez tőle. Szemei csukva voltak, láttam az arcán, hogy nagyon koncentrál. Összehúzta a szemöldökeit, és csípőjével még közelebb férkőzött hozzám. Egy határozott mozdulattal még mélyebben szeretett volna bennem lenni, de hatalmas fájdalmat okozott ezzel nekem.

- Sherlock, ne így – nyögtem fájdalmamban, s még a szemeimbe is könnyek szaladtak.

- Ne haragudj szerelmem, de nagyon kívánlak – zihálta. – Akkor még nem vagy készen. Segítek – csillant meg a szeme, és fejét két combom közé nyomta. A nyelvével kényeztetett finoman, ami már igazán rá vall. Borzasztóan jól csinálta.

***

Pár perccel később mind a ketten úgy éreztük, hogy készen állok, ezért újra fölém támaszkodott, kisimította a tincseket az arcomból. Megsimogatta az arcomat, és ezúttal sokkal finomabban csúszott belém. Először csak ő mozgott, aztán felvettem vele a ritmust.  Az ágy minden nagyobb mozdulatunknál reccsent egyet, én pedig elnevettem magam.

- Ez az ágy már vagy százéves lehet – gúnyolódott, aztán újra csend lett.

Válaszként elmosolyodtam, aztán újra egymásra koncentráltunk. Az adrenalin és a tesztoszteron tűzijátékként robbant szét a testemben, ereimben folydogáló vért pedig tűzforrónak éreztem. A szoba csendes volt, eltekintve az ágy recsegésétől, és a nyögésektől. A levegő felforrósult, belihegtük az egész szobát, ráadásul forró testünkből is áradt a melegség. A mi kis „csendünket” Sherlock törte meg, vagyis inkább hatalmas sóhajait kísérő nyögése, ami jelezte nekem, hogy ő már a mennyországban jár. Nem sokkal később én is a csúcsra jutottam, aztán boldogan dőlt le mellém. Testén parányi izzadságcseppek csillogtak, amik a tompa fényben apró gyémántoknak látszottak. Zihálva vette a levegőt, fejét mélyen a párnába fúrta. Féloldalasan felültem, kisimítottam a homlokából a sötét, izzadt tincseket. Szemei gyönyörű fagyos kékben tündököltek, de pupillája hatalmasra tágult. Arca kipirosodott, ajkait résnyire nyitotta. Alsóajkán megpillantottam egy kis harapásnyomot, a foga nyomát. Önkénytelenül elmosolyodtam, és finoman megcsókoltam. Hozzábújva hallgattam szívverését, ami idővel egyre lassabbá vált. Gyengéden átkarolt, oldalra fordította fejét, hogy egy puszit nyomhasson a homlokomra.

- Ez nagyszerű volt – szólalt meg először bizsergető mély hangján, és hallottam, hogy mosolyog.

- Bizony. Én is így gondolom.

- Minden olyan tökéletes veled. Mindenki azt mondja, hogy nincs olyan, hogy tökéletes nő, tökéletes érzés vagy kapcsolat. De szerintem van, és csak ez a lényeg – jegyezte meg, aztán felemeltem a fejem, hogy láthassam az arcát. Csókja finom ízét éreztem az ajkaimon.

Egy ideig még ölelkezve feküdtünk a régi ágyon, aztán felült. Elindult az ablak felé. Egy kicsit elhúzta a függönyt, a falnak dőlt és úgy nézett ki az ablakon. Az utca gyenge fényei csak annyira szűrődtek be a szobába, hogy teste minden szőrszálát tisztán láthattam. Visszahúzta a függönyt, és a szekrényhez ment. Minden mozdulatát árgus szemekkel figyeltem. Kihúzta a legfelső fiókot és kivett belőle egy szürke alsónadrágot. Mosolyogva figyeltem, ahogy felveszi. Visszatolta azt a fiókot, és a kettővel lejjebbiből szedett ki egy halványkék rövid ujjút – legalábbis a tompa fényben ilyennek láttam. Kis kutatás után még valamit kivett, csak aztán csukta vissza a fiókot, és ült le az ágyra. Kezében egy apró fekete ruhaneműt tartott és a pólót, amit ledobott mellém. Felültem én is az ágyon, aztán megsimította a karomat. Mikor a tenyeremhez ért, szájhoz emelte, és egy puszit adott rá. Kihajtogatta a ruhát, ami egy fekete bugyi volt! Elmosolyodtam. Biztos vagyok benne.

- Látod, amit megígértem, azt teljesítem is – mondta izgató hangján, én pedig kinyújtottam a lábaimat.

- Ennek örülök. De jobban örülnék, ha te is adnád rám – feleltem, és úgy helyezkedtem el, hogy rám tudja adni.

Bebújtatta a két lábamat, és a vékony ruhadarab útját ujjai simogatása kisérték. Mikor már a combomnál volt, feltérdeltem, hogy teljes egészében feladhassa rám. A bugyit félúton hagyta, és megmarkolta a fenekemet. Kezeim a vállán pihentek, hátraszegtem a fejem és csak aztán hagytam, hogy kiszaladjon az ajkaim közül egy halk nyögés. Visszavándoroltak kezei a bugyihoz, hogy végre teljesen rajtam legyen. Még mielőtt hagyta volna, hogy megcsókolhassam, kisimította a ráncokat a vékony anyagon, és megigazította.

- Tudtam, hogy jó lesz – csapott egyet a fenekemre és elvigyorodott.

- Mától ez a kedvencem – feleltem, és vágyakozva csókoltam meg.

Megragadta a pólót, felgyűrte, és felém tartotta. Megemelte, gyors pillantást vetett rá, én pedig kinyújtottam a karom, hogy azt is rám adhassa. Miután bebújtattam a fejem, mindenféle szenvedély nélkül rám húzta. Egy kicsit volt bő, de nem olyan vészesen… tenyerei beborították a melleimet, s finoman megmarkolta, aztán megcsókolta a nyakamat.

- Most már lefeküdhetünk – súgta, és a takaró után nyúlt.  Lefeküdtünk egymás mellé, és felhúzta a takarót. Balra fordultam, az ajtó felé, ő pedig hátulról karolt át. A lámpa felé nyúltam, hogy lekapcsoljam a villanyt. Sötét lett a szobában, a legnagyobb fény az ablakon szűrődött át. Lehunytam a szemeimet, Sherlock még közelebb bújt hozzám, megsimította a hasamat, s el is nyomott az álom.

folyt.köv.
előző fejezet

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés