Csend támadt, de a hatalmas fény nem nyugtatta meg őket, sőt, ellenkezőképp, idegesebbek lettek. A székben egy ismeretlen alak ücsörgött, és felvont szemöldökkel nézte a két jövevényt az ajtóban.  Arca hibátlan volt, szeme zöldesen csillogott, tincsei elöl egy picit belelógtak tökéletesnek tűnő arcába. Letette a könyvet a kezéből, és lassan felállt a székből. Sherlocknak egy kissé ismerősnek tűntek a férfi vonásai, de nem tudta hova tenni, hogy kire emlékezteti. A férfi előrelépett, a másfél méter magasságú könyvespolc-labirintus között lépkedett, le nem véve a szemét a két nyomozóról. Nevetségesen lassan haladt előre, John érezte, ahogy homlokán egy apró csepp verejték végigcsorog, de nem mert megmozdulni, hogy letörölhesse. A szemben lévő falon két ablak tárva-nyitva volt, s a beáramló hűvös levegő lassacskán, de odaért hozzájuk. Míg Sherlockot kijózanította, John saját arcát jegesnek érezte. Ahogy a férfi eltűnt a magasabb polcok között, szinte kalapáltak a fejükben az eltelt másodpercek. A húrt még jobban feszítette az, hogy nem hallották a padlószőnyegen a halk lépteket, mintha megállt volna! Egyre nagyobbakat nyeltek, sejtelmük sem volt, hogy ki ez, és hogy mi történik itt.

Mozgás történt. Sherlock előre lépett mindössze egy pár centit, de nem látott a polcok mögé. Az asztalt böngészte. Próbált belelátni az idegen férfi fejébe. Tudta, hogy egyre beljebb vannak az ügyben, és hogy nagyon közel járnak a megoldáshoz, de az, hogy nem tudják, ki ő, futóhomok-csapdába kerültek.

Újra visszanézett az asztalra. Mindenféle papírterméket látott. Könyveket, címkéket, sokféle nyomtatványt. Színben gazdag asztal volt: a borítók, lapok színesek voltak, de mégis megpillantott egy ismerős logót, egy olyan mintát, ami egy pillanatra is, de elgondolkodtatta hatalmas elméjét. Ez a logó egy piros kör volt, benne egy tárt szárnyú madárral (talán egy sassal), s lábai egy újságot tartottak. Ennyit látott, mellette egy tisztán kiolvasható szöveget: THE INDEPENDENT

Ám ami még érdekesebbnek tűnt a számára, hogy a H betűn egy kis barna foltot fedezett fel. Szabályos pötty alakja volt, és látszott rajta, hogy mindössze fél órája csöppent rá. Kávé. Sherlock elmosolyodott, hiszen a portás asztalán is a napi Independentet fedezte fel, egy kis kávéfolttal a H betűn. Ugyanaz az újság. Lehetetlen, hogy két különböző helyen két különböző ember ugyanazon a helyen ugyanakkora csöppet csöppent az újságjára. Bár Sherlock nem értette, miért lehet ezen az asztalon az az újság, de nem ez volt a legfontosabb ebben a pillanatban. Mikor újra végiggondolta a helyzetüket, akkor igazolódott ki: a titokzatos férfi megszökött.

Fájdalmas deja vu hasít bele dr. Watson lelkébe, s most úgy érzi, cselekednie kell a szörnyű tragédia után, ami sok-sok évvel ezelőtt történt.

Sokáig földbegyökerezett lábakkal álltak a könyvtár bejáratánál, csendben a padlószőnyegen. Egyikük sem mert előrelépni, hogy megnézze, van-e egyáltalán valaki a magas könyvespolc mögött. A detektív sokáig nem tudta hova tenni a kis kávéfolt esetét, és úgy látta, nincs is értelme tovább gondolkodnia ilyen apróságon, bár ő mindig is úgy gondolta, a részletekben rejlik az igazság. Kivételes eset volt ez. Már nem bírt tovább várni, inkább nehezen megemelte bal lábát, és előre lépett egyet. Jobb lábát a másik mellé emelte hangtalanul. Ezután könnyedén sétált be az asztalhoz. Nem tudta, hogy mi várhat rá a polc mögött. Elképzelte azt is, hogy az idegen férfi ott áll pisztollyal a kezében, őt várva. De azt is, hogy végzett magával az igazságot örökre elrejtve előlük.

John epekedve figyelte társa minden lépését, helyette is félt. Azt hitte magáról, hogy bátor, de ekkor bizonyult meg az ellentétéről. Fájdalmas emlékek szaladtak szemei elé. A katonaságban bátorságra nevelték őket, arra, hogy ne féljenek a harcmezőn cselekedni. John a kiképzésen vesztette el legjobb barátját, Andrew Mackstone-t, aki alig egy méterre ült tőle, s azért halt meg, mert ő nem volt elég bátor ahhoz, hogy átosonjanak a pár méterre lévő rejtekre, inkább a jelre váltak. Mackstone-t négy gyilkos golyó találta el. Az egyik majdnem John Watson életét oltotta ki, hiszen a férfi vállába fúródott. Súlyos fájdalmai voltak, de ott kellett hagynia az akkorra halott barátját, hogy a saját életét megmenthesse. Azóta tartja magát bátortalannak, és most megint ott áll földbegyökerezett lábakkal, s lehet, hogy barátja hatalmas veszélyben van.

- Sherlock – suttogta félve.

A férfi megfordult neve hallatán, s azt hitte, hogy John észrevett valamit, esetleg a férfit.

- Vigyázzon – súgta aggódó tekintetével.

- Rendben.

A nyomozó egy pillanatig volt csak mérges Johnra, aztán mégis meggondolta magát, végül is aggódik érte, ahogy a normális emberek szoktak. Csendben lépkedett tovább, mígnem az íróasztal elé lépett, és kicsit körülnézett közelebbről. Az újságot, amit sokáig csak nézett, most a kezébe vette, összecsavarta és kabátja belső zsebébe csúsztatta. Széthúzta a papírokat, s mindenféle hivatalos dokumentum papírját pillantotta meg. Pecsétek, aláírások… 

Sajnos nincs itt semmi gyanús. Tovább kell mennem – gondolta, és elhagyta az íróasztalt.

Már csak egyetlen kanyart kellett megtennie, hogy a könyvespolc-labirintusba belépjen. Mikor ezt tudomásul vette, lelassította a tempóját, és a lehető legrosszabbra készült fel lélekben.

Már csak néhány lépés – gondolta egyszerre a két férfi. John ekkor mozdult meg. Előrelépett, s szaladni kezdett. Cipője halk koppanása a szőnyegen meghallatszott, s mire Sherlock hátranézett, a doktor már ott állt mellette, kapkodva levegő után.  Összenéztek, s mintha a tekintetükkel kommunikáltak volna, megegyeztek abban, hogy majd ketten, egyszerre lépnek előre.

Egy határozott mozdulattal a kanyarban találták magukat, előre néztek, oda, ahol a férfi megállt, és eltűnt. Két könyvespolc között álltak, a szűk labirintus elején. A padlóra néztek, de nem tűnt fel nekik semmi sem. Talán továbbment a labirintusban? Esetleg már kint van az utcán, vagy pont mögöttünk? Rengeteg kérdés jutott eszükbe, de nem igazán tudták, hogy most mi legyen. Sherlock vett egy nagy levegőt, és elindult. A következő kanyar kb. három méterre volt tőle. Lassan, oldalazva lépett, ám amikor épp belátott volna a folyosó következő szakaszába, hirtelen megreccsent a talpa alatt a padló. Megállt. Ekkor ötlött fel egy újabb ötlet, hogy nem éppen felettük van, hanem inkább alattuk, egy titkos folyosón.

- Hát persze! De ostoba vagyok – mormolta, és elfordította fejét John felé, aki még mindig ott ácsorgott a polcba kapaszkodva. – Emlékszik, amikor azt mondtam, hogy egy huszadik századi titkos lejárót keresünk?

- Igen, miért? Megtalálta?

- Azt hiszem igen – nézett le a padlószőnyegre, és csak aztán fedezett fel egy alig észrevehető négyzetet pontosan maga alatt. – A mi kis szökevényünk csapdába esett.

Ellépett a négyzetből, háttal nekitámaszkodott a szemben lévő polcnak, és csak aztán guggolt le, hogy közelebbről megnézhesse azt a titkos ajtót.

folyt.köv.
előző fejezet

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés