|
Hová lett Molly Hooper? - 1.
Cím: Hová lett Molly Hooper 1. fejezet
Szerző: Rekyyy
Korhatár: 12
Fandom: BBC Sherlock
"- Holnap estére John szerzett színházjegyet, és javasolta, ... Hogy ... velem jöhetnél. - mondta, miközben az arcomat pásztázta tekintete. Meg sem tudtam szólalni, persze értettem, hogy John javasolt, meg hogy nem is randi... de a szívem elkezdett hevesebben verni, és úgy éreztem lángol az arcom, mert mégis csak megkérdezett, hogy elmennék-e vele."
- Molly... - szólalt meg egy borzongatóan mély hang a hátam mögül.
- Sherlock - derültem fel kicsit mikor hátranéztem, de igyekeztem fokozódó hangulatomnak nyomát sem mutatni Sherlock felé. - Nem jött új hulla. - Feleltem magától értetődően, mire ő habozott.
- Őőő... hát engem valójában az egy héttel ezelőtt behozott Mr. Howard érdekelne. Vagyis a személyes tárgyai. Hátha találok valamit, amit nem vettem észre.
- Hát...- kezdtem el gondolkodni. - Volt valami szokatlanabb dolog. - feleltem, majd elsiettem.
Egy kulcscsomóval kezemben tértem vissza, amit rögtön Sherlock kezébe is nyomtam. - Nem biztos, hogy fontos, de lehet. Ezen csak 3 kulcs van, és pár idétlen kulcstartó. Viszont az én kulcstartóm tele van kulcsokkal. Lakáskulcs, bejárati ajtókulcs, rácskulcs, postaládakulcs, garázskulcs, tároló kulcs, a szemétledobónak a kulcsa, illetve a itt a boncoló mellett van egy szekrényem, és annak a kulcsa. És bár értem, hogy nem kell minden embernek nyolc kulcs, de legalább négy-öt mindenkinek van.
- Nekem is csak három kulcsom van. Nem hinném, hogy olyan nagyon fontos ez. - felelte Sherlock majd elmerült gondolataiban.
- De nem minden kulcsod formája egyforma. - vágtam rá gyorsan, majd esetlenül dadogni kezdem. -... Mármint... én nem tudom, csak gondolom... Honnan is tudnám milyen a lakáskulcsod... Vagyis... mindegy...Oh - sóhajtottam alig hallhatóam, majd befejeztem a kért adatok vizsgálatát a főnökömnek mielőtt szóvá tenné. Sherlock még egy picit elidőzött a hulla személyes tárgyai között matatva, majd szó nélkül lelépett. És bár én nem tudok olyan jól következtetni, mint Ő, mégis láttam, hogy valami baj van, de mivel nem akartam szóvá tenni hallgattam. Amúgy sem tudtam, hogy hogy kezdenék bele, és Sherlock azt mondta, ne kezdeményezzek, beszélgetést az úgysem megy nekem.
~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~
Sherlock a fotelében ült, és teljesen elmerült az elmepalotájában, miközben az ügyet próbálta megoldani, de egyszer csak Molly képe villant be az agyában. Meghökkent. Nem tudta, hogy miért jelent meg neki Molly, mire ő beszélni kezdett hozzá. ,,Olyan dolgot, nyomot kerestél, ami elvezethet valami fontos információhoz, de mi van, ha az vezet el az információhoz, ami nincs.'' ,,Ami nincs'' Visszhangoztak Molly szavai Sherlock fejében. Sherlocknak először fogalma sem volt, hogy mit keressen, ki lehet a gyilkos, ezért úgy döntött átnézi a helyszínt. Teljesen elmerült az elmepalotájában, de nem talált semmit. Visszaemlékezett a személyes tárgyakra, amit átnézett újra, és újra. Majd felidézte mikor a halott telefonját vette elő, és a képernyőt fürkészte. Utolsó hívás: Katharinha - az áldozat felesége. A kijelzőn csak Katharinha neve, és pár ismerősének a telefonszáma volt látható, de ha erről a telefonról nem intézet munkával kapcsolatos ügyet, akkor hol az a mobil, amiről igen. Lehet, hogy van valami olyan azon a telefonon, amiért megér ölni.
Mire Sherlock befejezte a gondolatmenetét, és küldött egy SMS-t, John belépett az ajtón.
-John... Hogy kerülsz ide? Nem a feleségeddel kéne csinálnod valamit.
- Szia neked is. - köszönt, majd letelepedett a fotelébe. Sherlock a Howard-ügy aktájába volt merülve, még csak fel sem nézett Johnra, aki kitartóan várta, hogy Sherlock felvegye vele a szemkontaktust. - Melyik üggyel foglalkozol?- adta fel John, majd közelebb hajolt, hogy lássa a Sherlock kezében lévő aktát. -A Howard-üggyel? De hát az már egy hete volt, még én is ott voltam mikor megtalálták a hullát. Azt hittem, már vagy két ügyön túl vagy az óta.
- Most találtam egy használható nyomot, de gondolom nem csevegni jöttél. - hadarta monotonon, de még mindig nem nézett fel rá.
- Öhm ... - köszörülte meg a torkát John - Nem, tényleg nem. ... Mary kapott négy színházjegyet, és azon gondolkodtam eljönnél-e. - Sherlock meglepődött, majd igyekezett kibúvót találni kevés sikerrel.
- Elég elfoglalt vagyok. - mondta, de mintha meg sem hallotta volna John, úgy bele volt merülve egy aktába.
- Sherlock?
- Tessék?- fordult végre John felé - Most délután és este nem jó dolgom van. - hadarta.
- Milyen mázli, hogy az előadás holnap este lesz. - mosolygott John. Először Sherlock válaszát várta, de feladta, és felállt. - Kell, hozz magaddal egy plusz főt. - mondta halkan, és a két jegyet letette az asztalra, majd igyekezett minél gyorsabban kiviharzani a szobából, de Sherlock hangja megállította.
- De mégis kit vigyek magammal?- kérdezte értetlenül.
- Nem tudom. - vonta meg a vállát John, majd újra neki indult volna, ha Sherlock nem szól még egyszer utána.
- Muszáj, vigyek valakit?
- Igen... Mondjuk, - válaszolt kis megfontoltság után - ha engem kérdezel, hívd el Molly Hoopert, ő úgy is mindig segített neked. - zárta, la a témát John, majd lesietett a lépcsőn, mielőtt Sherlock újra utána szólna.
~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~
- Molly. Épp téged kereslek. A Howard-ügy kapcsán. Nem találtak esetleg másik telefont? - lépett be a boncolóba, és ijesztett kicsit rám Sherlock.
- Emlékezetem szerint nem, de találtam valami furcsát a testen. A nyakánál apró félig begyógyult tűnyom, illetve az alkarján vénásan beadott injekciók nyomait fedeztem fel, amik már 99%-osan begyógyultak. Nem tudtam megállapítani, de a tűnyomok helye, és mennyisége alapján drogozhatta magát. - hadartam el neki.
- Remek - derült fel az arca, és teljes érdeklődésével engem pásztázott majd halkan maga elé suttogott. - Miért te vezettél rá a megoldásra?
- Tessék?
- Semmi, remek, azért megnézném... - amint kimondta, látta az arcomon, hogy valami baj van. - Mi az?- kérdezte értetlenül, én meg zavaromban újra dadogtam.
- Jött pár öltönyös ember, és elvitték a hullát. Minden személyes tárgyal együtt. Azt mondták Mycroft emberei, és mutattak egy végzést, miután végeztek a pakolással engem is kifaggattak. - a szívem kalapált, nem tudtam mit szól ehhez a hírhez Sherlock, majd halkan szólaltam meg újra. - azt feltételezem a tekintetedből, hogy nem Mycroft emberei voltak. -A férfi arcát fürkésztem, akinek az előbbi derű helyét düh vette át. Arcizmai megfeszültek miközben beszéltem, és ajka egyetlen vonallá préselődött.
- Nem... Nem ők, de sejtem, hogy kik. - Már épp ment volna ki mikor visszafordult. - Holnap estére John szerzett színházjegyet, és javasolta, ... Hogy ... velem jöhetnél. - mondta, miközben az arcomat pásztázta tekintete. Meg sem tudtam szólalni, persze értettem, hogy John javasolt, meg hogy nem is randi... de a szívem elkezdett hevesebben verni, és úgy éreztem lángol az arcom, mert mégis csak megkérdezett, hogy elmennék-e vele.
- Persze. - feleltem, mire végre leküzdöttem a gombócot, ami megakadt a torkomban.
- Jó. A Globe Színház, este 9-kor kezdődik az előadás, de a jegyen mindent megtalálsz.
- Rendben - mosolyogtam rá, de még mindig nem tudtam összerakni egy hosszú, értelmes mondatot sem. - Ott találkozunk.
~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~
Az a nagyon kevés önbizalmam is elszállt, amit otthon gyűjtöttem, mikor megláttam az esőtől védett részen várakozó Mary-t John mellett. Mielőtt kiszálltam volna a taxiból összeszedtem az önbizalmam, ami megmaradt, és bizonytalan léptekkel elindultam a magas sarkú cipőmben Jhon és Mary felé. Még mielőtt odaérhettem volna Sherlock jelent meg, és rögtön rám is szegezte tekintetét. Odaértem végre hozzájuk, de az üdvözlésem után sem tudta levenni rólam a szemét. A kezdeti feszültség, ami az arcán ült, teljesen megszűnt, és mérhetetlen elégedettség áradt szét rajta. Az arckifejezése láttán megnyugodtam, mert egy barátnőm tanácsára vettem fel ezt a hosszú fekete ruhát, ami bár hosszú ujjú volt, és az egész mellkasomat elfedte, a hátam teljesen kint volt. Semmi csili-vili flitter, vagy habos-babos masni nem volt rajta. Sima egyszerű estélyi, színházba illő ruha volt, ami remélhetőleg jól is néztem ki. Sherlocknak tetszik nyugtáztam, majd hagytam, hogy a baráti társasággal sodródjak a nézőtér felé.
Az előadás első felvonása tetszett. Egy szerelmi történetet mesélt el, ahol csak az egyik szereti a másikat. Úgy sejtettem, hogy a végén úgyis összejönnek, de az életben sokkal fájdalmasabbak az ilyen helyzetek, és nem mindig van a végén a happy-end. A szünet alatt elmentem mosdóba majd mire visszaértem a beszélgetés közepébe csöppentem.
-... mint Janine.
- Ki az a Janine. - fordultam érdeklődve John felé, aki megemlítette, de bár ne tettem volna.
- Hát... Szóval... ő Sherlock volt barátnője.
- Volt barátnője?- néztem kérdőn Sherlockra. Egy csomó érzelem kavargott bennem. Először a ledöbbenés, hogy Sherlocknak volt valaha barátnője, majd rám tört a féltékenység, hogy nem én voltam. Csak álltam ott. Vártam, hogy Sherlock megcáfolja, de nem tette.
- Igen. Janinenek hívták. Széplány volt, de nem az esetem. - a szépnél elakadtam.
- Mért, ki az? - suttogtam alig hallhatóan, de Sherlock mégis hallotta.
- Nem feküdtem le vele. - jelentette ki, mire én még nyelni sem tudtam.
- Tessék? - kérdeztem meg hangosan, de John és Mary arcán is ezt a kérdést láttam megfogalmazódni.
- Nem értem mért vagy féltékeny, de gondolom most, hogy tudod, megkönnyebbültél.
- Én... én nem vagyok... féltékeny. - dadogtam, de alig hallhatóan, mert Sherlock válaszától elállt a szavam.
- Óh... Molly- sóhajtott egyet, de olyan szánakozóan, hogy minden erőmet összeszedtem, hogy ne gyűljenek könnyek a szemembe. - Legalább magadnak ne hazudj.
- Én nem haz...- kezdtem volna védekezni, de Sherlock a szavamba vágott.
- Mindketten... sőt mind a négyen tudjuk az igazat. - a szavak igazak voltak, de fájtak. Éreztem, ahogy a szavak ereje éget belülről. Nem bírtam visszatartani könnyeimet, de nem is akartam, hátha bűntudatot ébresztek benne. A fejem feltartottam, magamat kihúztam, és arcom kisimult. Tökéletesen festettem, csak a könnyeim folytak patakokban végig az arcomon.
- Nem tudom mire akartál erre rávilágítani... de nem is érdekel...- a mondat végére elcsuklott a hangom, és a könnyektől is alig láttam, de lassan megfordultam, és a kijárat felé sétáltam. Nem siettem el. Nem futottan, csak elsétáltam.
~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~
Ahogy kiléptem a színház fűtött előteréből megcsapott a hideg. Fáztam, de legalább lehűtötte a könnyektől lángoló arcomat. Besötétedett, és az utcán is kevesen voltak. Az eső zuhogott. Az első pár lépés után már annyira átázott a ruhám, hogy teljesen rám tapadt. Ahelyett, hogy a taxit választottam volna, inkább kínozni akartam magam a hideggel, az esővel, a széllel, és a sötéttel. A megszokott útvonalon haladtam hazafelé, bekanyarodtam a következő utcán. Kocsik zajára lettem figyelmes, de nem is foglalkoztam vele, teljesen elmerültem a saját gondolataim által nyújtott világba.
Valaki megrántotta a karom, és lefogott. A fejem sem tudtam oldalra fordítani, hogy lássam a támadóm. Erős csípést éreztem a nyakamon, majd egyre hidegebb lett. Nem éreztem a végtagjaim, majd minden elsötétült.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
