Valaki mindig megzavar minket valami kis apró dologgal, de ezúttal sajnos nem erről van szó. Egy olyan férfi keresett fel a saját lakásomon, akinek nem is kéne tudnia, hogy hol lakom, ráadásul soha sem beszélünk, komolyan pánikba estem.

Csendben figyeltem az eseményeket. Sherlock felegyenesedett, és egy pillanatra elgondolkodott, majd megfordult. Beletúrt sötét göndör tincseibe és aztán megigazította a sálját. Felém tartott.

- Mára végeztem – jelentette ki határozottan és indult volna el a járda széléhez, hogy leintsen egy taxit, de közbeszóltak.

- Tessék? – háborodott fel a felügyelő. – Mi az, hogy végzett? Most, ezt hogy értsem?

- Hogy elmegyek, mert már nincs több mondanivalóm. Menjen el a laborba, nézze meg a hulláját, vizsgálja ki a vérből, hogy valóban a nőé-e, és vége is lesz a napnak. Holnap utánanézek a családjának, de most befejeztem. Nem is értem, mit nem ért – felelte egy kicsit gúnyosan, és intett egyet.

John Watson ugyanúgy nem értett semmit, mint a felügyelő. Buta népség. Gondolta Sherlock. Tátott szájjal figyelték, ahogy megfogja a kezem, és beszállunk egy taxiba, ami aztán gyorsan el is húz onnan. Nem is érdekelt igazán, hogy mit gondolhatnak, most már úgy is mindegy.

Egész úton nem szólt semmit. Csend volt. Aztán kiszálltunk a taxiból, és megálltunk a ház előtt. Reménykedve néztem szemeibe, hogy feljön velem, de nem árult el semmit a tekintetével. Kinyitottam a nagy fémajtót a kóddal, elindultam, ő pedig mögöttem csoszogott. Megnyomta a lift hívógombját és ugyanolyan csendben álldogáltunk a liftkabinban, mint a taxiban. Előszedtem a kabátom zsebéből a kulcscsomót, és elfordítottam a zárban. Beléptünk. Levette a kabátját én pedig felakasztottam az enyémmel együtt.

- Mindjárt jövök – szóltam, és elindultam a fürdőszoba felé. – Ülj le.

Beletúrtam a hajamba, és levettem a pulcsimat meg az alatta lévő pólót is. A mosogatógép tetejéről leemeltem egy fekete, laza anyagú rövid ujjút és gyorsan belebújtam. A farmert is átvettem egy szürke leggingsre. Visszamentem a szobába, s bámulatos látvány tárult a szeme elé: Sherlock az ágyon fekszik kigombolt ingben, cipő és zokni nélkül.

- Valóban siettél – nézett végig tetőtől talpig mosolyogva.

- Mondtam, hogy leülhetsz, de nem azt, hogy feküdj le – csóváltam a fejem, és ráültem a combjára.

- Gyönyörű vagy.

Megsimította az arcomat, és maga mellé húzta a karjait. Széthúztam az inget, és odahajoltam hozzá. Egy puszit nyomtam az orra hegyére. Finoman kibújt a finom sötétkék ingjéből és eldobta. Felülve maradt, én pedig az ölében ültem, még mindig. Mikor megcsókolt volna, elhúztam az arcomat, és megpusziltam.

- Engedd, hogy megcsókoljalak, erre várok már mióta – mormolta gyönyörű mély hangján. Lassan odahajoltam, és hagytam, hogy gyengéden két ajka közé vegye az én alsó ajkamat. Olyan érzékien csinálta, hogy végül belementem a játékába és visszacsókoltam. Ujjai táncot jártak a derekamon, s közben néha el-elmosolyodott. Kézfejét finoman becsúsztatta a hasamhoz, a fekete póló alá, s egy pillanatra összehúztam magam gyengédségétől. Egyre följebb haladt, aztán segítve neki, kibújtam a számára zavaró ruhadarabtól. Ekkor lefagyott, és csak nézett ki a fejéből.

- Tökéletes – suttogta. – Mostantól nem vehetsz fel melltartót. Minek az?

- Itthon nem veszek fel, csak ha elmegyek valahova – feleltem, és hozzábújtam, hogy érezze, ahogy mellkasához nyomom a melleimet. Ez mindig örömet szerez neki. Egy hosszas nyögés szaladt ki a torkán, és sóhajtott egyet utána. Csodálatos kulcscsontját simítottam végig, miközben a nyakához tolakodtam. Kellemes parfümillatot éreztem, de csak egy halványt, keveset. Hosszú, kecses nyakát rengeteg csókkal árasztottam el, és közben széles vállát simítottam végig. Éreztem, hogy megemeli csípőjét, hozzám nyomva keményedő férfiasságát. Elmosolyodtam, és átváltottam egy vadabb csókba. Harapdáltam, szívogattam hófehér bőrét, s egy picit följebb ültem, hogy még közelebb kerüljek hozzá. Egyik pillanatról a másikra megvadultam, és teljesen átadtam magam az érzésnek. Lejjebb csúsztattam a kézfejem, hogy kigomboljam a nadrágját, amikor valami kellemetlen dolog megzavart minket: ajtódörömbölés.

***

Sóhajtott egyet, aztán mintha semmi sem történt volna, tovább csókolt. Ám az ajtó túlsó felén valaki nagyon türelmetlen volt, és kitartóan tovább dörömbölt. Sherlockot egyáltalán nem izgatta, gyengéden simogatott és szenvedélyesen csókolt. A váratlan vendég viszont a szüntelen hangoskodás közepette kiabált is, ezzel felfedve, hogy ki is valójában.

- Miss Molly Hooper! Kérem, nyissa ki, tudom, hogy itthon van!

Ám a férfi nem kapott választ, lassan kezdtem én is kiverni a fejemből azt a gondolatot, hogy talán történt valami, de az illető ezt nem engedte.

- Óriási bajban van! Kérem!

Megálltam. Sherlock még próbálkozott, de látta, hogy a túloldali hang engem jobban érdekel, így hátradöntötte a fejét reménytelenül és sóhajtott egyet. Bocsánatkérően pillantottam, lemásztam róla és egy pillanat alatt visszavettem a fekete pólót. Kimentem a szobából és behajtottam az ajtót. Leakasztottam a köntösömet a konyhai szék háttámlájáról, és miközben belebújtam, Két kulcsfordítás után szemben álltam a felügyelővel.

- Elnézést, éppen sütni készültem ezen a délutánon – hazudtam, majd Sherlock odalépett mellém felöltözve, lisztes ingben. Elmosolyodtam, és megsimítottam a hátát.

- Nekem kell elnézést kérnem, hogy így magukra török, de nagyon rossz hírt hoztam el idáig – sóhajtotta Lestrade.

- Miről van szó?

- Azt hiszem, jobb, ha ezt a saját szemével látja, jöjjenek velem.

Zavartan pásztáztam az arcát és nagyon úgy tűnt, hogy komolyan beszél, és valami nagyon komoly dologról van szó. Sherlock leporolta a frissen megára szórt lisztet, és belebújt a kabátjába. Kiléptünk a lakásból, és a liftben teljes csend volt. Mikor kiértünk a ház elé, még jobban ledöbbentünk. Az utca minden szegletén rendőrautók sorakoztak, csak aztán láttuk meg, hogy valójában mi történt. Azt hiszem, ennél szörnyűbbet még életemben nem tapasztaltam.

folyt.köv.
előző fejezet

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés