Próbálta lenyugtatni magát, de közben folyamatosan elkalandoztak a gondolatai. Az egész életén, az elmúlt időszak eseményein, és az előző éjszaka történteken.

- Minden rendben? – szólalt meg egy hang a háta mögött.

Ijedtében ugrott egyet, de megcsúszott, a zuhanyfüggönybe kapaszkodott, és az egészet lerántva a kádban landolt, magával rántva a helyzetet éppen menteni akaró férfit is. Akinek a függönykarnis a fején landolt.

- Jó vagy? – kérdezte Ben aggódva.

- Én igen. És te?

- Semmi komoly.

A lányból kitört a nevetés.

- Most tisztára Bridget Jonesnak érzem magam. De tényleg. Ez határozottan tíz pontos Bridget helyzet.

- Akkor én Daniel Cleaver vagy Mark Darcy vagyok? – nevetett az angol is.

- Nem tudom... Basztikuli.

Hatalmas röhögésben törtek ki.

Végül a férfi kikászálódott a kádból, és az egyik kezét Hel felé nyújtotta, a másikkal pedig egy törölközőt terített a zuhanyfüggönybe csavarodott nőre.

- Boldogulsz? Vagy…- nem bírta ki széles mosoly nélkül.

- Remélem.

-Kiabálj, ha baj van. – azzal nyakig vizesen kislattyogott, majd behúzta az ajtót maga mögött.

- A hálóban a bal oldali fenti szekrényben van tiszta törölköző.

- Kösz!

Végül megszárítkózva, és felöltözve távozott a helyiségből. A konyhába ment, ahol az angol vizes hajjal, egy száraz fekete melegítőben kávézott, és a konyhapultot bámulta.

- Jól áll rajtad

Azonnal letette a bögrét.

- Tegnap adtad, és…

- Nem baj, csak szokatlan, hogy… Nem baj.

- Sajnálom, hogy a szívbajt hoztam rád. A karnist menthetetlen?

- Igazából a csempe szélére van felakasztva és könnyen lejár, nem vészes.

- Kávét?

- Inkább nem. – azzal felült az egyik bárszékre.

Csend telepedett közéjük. Végtelen csend, amit egyikük sem tudott megtörni. A férfi a bögre fülét piszkálta, a lány meg a kinyúlt felsője ujját.

Bennek kérdései voltak, tudni akarta az igazat, félt, remélt, közben pedig marta a kétség. Nagyon zavarosan indult ez a kapcsolat, ha egyáltalán az volt. Jól érezte magát Hellel, évek óta először tudott nevetni, vonzódni valakihez, aggódni egy nőért. Újra érzett, újra elkezdték érdekelni a világ dolgai, és az üresség, a fájdalom, a kétségbeesés lassan elmúltak. Mégis borzasztóan félt. Nem tudta milyen titkokat őrizhet a lány, amelyekkel megsebezhetik, ki tudja milyen mélyen, mert nincs rájuk felkészülve. Minden kapcsolat kockázattal járt, sérülés veszéllyel, de a szíve túl sokszor tört már össze, túl sokszor bántották, és csapták be. A legutóbbi eset után több mit két év telt el, és nem volt benne biztos, hogy ha most is szakítás lesz a vége, azt túléli-e.

Felpillantott a lányra, aki őt nézte. A tekintetük találkozott.

- Te félsz. – szögezte le a tényt a nő.

- Igen.

- Még nálam is jobban.

- Igen.

- Teregessük ki a lapjainkat. Kérdezz. Bármit, amit csak akarsz. Akármit.

Hel megdöbbent a saját őszinteségén, és bátorságán. Maga sem tudta, de ezzel bár meglepte az angolt, és kivívta a tiszteletét, ugyanakkor halálra is megrémítette.

- Lefeküdtél vele? – bukott ki az angolból a kérdés.

- Roberttel?

- Igen vele.

- Nem.

- Miért nem?

A lány nagyot sóhajtott, és elmesélte az estét, úgy ahogy az valójában történt.

- Értem.

- Tovább!

- Volt valaha más aki…. – nem volt képes tovább a szemébe nézni.

- Aki pénzt ajánlott értem, és igent mondtam?

A férfi csak bólintott.

- Nem volt. De ezt már mondtam egyszer.

- Tudom…

- Kérdezz.

- Azt mondtad volt valakid, aki meghalt. – ült le a pult másik oldalán lévő székre.

-Igen. A férjem, még otthon Magyarországon. Évekig éltünk együtt, aztán hozzámentem, beteg lett, idejöttem, a több pénz miatt, és át akartam hozatni egy jobb kórházba. Frank felvett és segített, de mire összejött a pénz, és utazhatott volna, meghalt. Sürgönyben közölte a kezelő kórház. Erről nem szeretnék többet beszélni, ha nem baj.

- Sajnálom, én…

- Tovább! Kérdezz! – nézett határozottan a férfire.

- Nem zavar, hogy én….. – forgatta az ujja között a bögrét.

Arra gondolt, az erőltetésre az angol ingatag lelkiállapota talán rosszul reagálna, így kivárt. Várta, hogy a férfi magától mondja el, mi bántja, és magától tegye fel a kérdéseket.

- Nem zavar, hogy üres lakásban élek?

- Nem.

Ben arca megrándult.

- Úgy értem, én évekkel ezelőtt jó név voltam szakmában. Azt hiszem, mondhatom ezt, igen… Nem álltam rosszul anyagilag, most viszont…. a templom egere is gazdagabb mit én. Szegény vagyok….

- Nem érdekel.

Az angol keserűen elmosolyodott.

- Nem tudok neked semmit sem adni.

- Nem vagyok gyerek, vagy naiv fruska. Nincs rajtam szemellenző veled kapcsolatban.

- Attól tartok ebben tévedsz.

- Miért?

- Nincs pénzem, nincs munkám, ami egy darabig nem is lesz, tekintve a tényt, most vesztem össze a stábbal. Lakásom is ki tudja, meddig van még. Sokat iszom, és még többet cigizek. Alkoholista vagyok… - nézett a nő szemébe – És nem tudom, képes vagyok-e újra átadni magam egészen egy kapcsolatnak. Nem tudom, képes vagyok- e kikecmeregni ebből az egészből… Abban sem nagyon hiszek, van-e még egyáltalán jövöm…

A lány megfogta a férfi kezét.

- Ezeken még lehet változtatni.

- Idealista vagy.

- Te meg tocsogsz az önsajnálatban. – Ben döbbenten pillantott rá – De nem vagy egyedül. – szorította meg a kezét. – Már ha te is akarod.

- Szeretném…

- Nem zavar a múltam?

- Féltem, hogy van benne más is. Valami ami…. Nem is tudom….

- Sötét?

- Igen.

- De nincs.

A férfi bíztatóan elmosolyodott.

- Félek.

- Tőlem?

- Attól hogy beleélem magam, és az illúzió eltűnik.

- Nem dönthetek helyetted.

- Tudom…

- Miért nem eszünk valamit? Hazamész. Kiszellőzteted a fejed, kialszod magad, és átgondolod a dolgot, aztán pár nap múlva átjössz.

- Jól hangzik.

- Remek.

- Reggeli?

- Most?

Hel a falon lógó órára pillantott.

- Akkor ebéd. Megnézem, mi van itthon.

Tekintve hogy nem várt vendéget, kevéske sonka, sajt, konzerv gomba, tojás és némi zöldség akadt a hűtőben. A szekrényekben talált még tésztát, és konzerveket, meg kenyeret.

- Rakott bolognai?

- Jó lesz.

- Szuper.

Gyorsan csinált egy pörköltös alapot, beledobálta a zöldséget, félig megfőzte a tésztát, majd az egészet egy tálba tette, öntött rá vizet, és bedobta a sütőbe.

- Kérsz még kávét? – kérdezte szórakozottan mosogatás közben a férfit.

- Nem.

- Mást esetleg?

- Semmit. Köszi.

- Isteni mandulás-marcipános fekete teám van.

- Nem kérek.

- Egy angol, aki nem iszik teát? –fordult meg.

Addig a pillanatig fel sem tűnt neki, hogy a férfi mögötte áll, a konyhapultnak támaszkodva, és őt nézi. A tekintete ugyanolyan átható volt, mint aznap este, mikor Hel majdnem leeset a színpadról döbbenetében.

- Ettől a nézéstől a hideg futkos a hátamon, ugye tudod?

- Miért? – kérdezte megrökönyödve Ben.

- Mert olyan tömeggyilkos fejet vágsz.

A férfiból kitört a nevetés.

A lány meg csak állt ott, és nézte, ahogy a másik majd megszakad a kacagástól.

- Tudom, hogy jó a humorom, csak tudnám mi az, ami ekkorát ütött.

- A tömeggyilkos fej…. – nevetett tovább az angol.

- Szuper. – azzal odatett egy kis vizet teának, majd elővette cukrot, és csészéket.

Közben úgy tűnt, az angol megnyugodott.

- Na? – lengette meg előtte a kezét – Elmúlt?

Válasz helyett újabb nevetést kapott.

- Remek. – vigyorgott, azzal kivette a tejszínt a hűtőből.

- Tudod…. – csillapodott le végül a férfi – Eddig minden csaj szerint eszméletlenül vonzó ez a tekintetem.

- Jah, hogy ez a csajozós figurád? Értem. Engem a frász kerülget. Kellene csinálni rólad egy képet, amikor így nézel. Mint valami sorozatgyilkos.

- Majd észben tartom.

- Az isteni lenne. – azzal kitöltötte a vizet a csészékbe, leforrázva a gazt.

A férfi a poharak fölé hajolt.

- Kellemes az illata.

- Tudtam én, hogy iszol te teát. Szerintem ti ezzel a véretekben születtek.

- Teával?

- Nem. A tea szeretettel.

- Nem tudom, ezen még nem gondolkodtam. Nem igazán szeretem az ízesített teákat csak a sima feketét.

- Akkor a másik bögre is az enyém, de a helyedben megkóstolnám, különben sose tudod meg mégis ízlett volna-e?

Ben húzogatta a száját.

- Felénk úgy mondják, a puding próbája az evés. De ha nem akarod, nem kell megkóstolnod, nem erőszak.

Azzal Hel beízesítette mindkét adagot. Végül csak felülkerekedett a kíváncsiság az angolon, és beleivott az egyikbe.

A nő a saját bögréjéből kortyolva figyelte a jelenetet.

- Ez finom. – bökte ki végül.

Hel csak megcsóválta a fejét, letette a poharat, elfordult, és belenézett a sütőbe.

Nem is sejtette, közben mi zajlik a férfiban. Ben úgy érezte, mint aki hosszú, mély álomból ébredt, és lassan magához tér. Jól érezte magát, a hangulata és a kedélye már szinte a régi önmagát idézte. Bár a verés miatt fájtak a tagjai, mégis szépnek látta az előtte álló napot. Kinézett az ablakon, és a beáradó napfény, jó ideje először nem késztette hunyorgásra. Nem volt másnapos, hiába fordult az idő délutánba, még egy cigit sem szívott el.

Tudta, egyetlen dolog miatt fordult meg vele ismét a világ… Akadt már dolga jó pár lánnyal, de ez a magyar szöges ellentéte volt mindegyiknek. Határozott, egyenes, őszinte, furfangos, okos, talpraesett, és valamennyire türelmes. Feldobta a labdákat, és meghagyta a döntést, él e lehetőségekkel, vagy sem. Képes volt őszinte mosolyt, nevetést csalni egy évek óta szomorú arcra, és boldogságot lopni egy megfáradt szívbe.

- Mindjárt kész. – szakította meg a gondolat menetét a nő.

- Mi?

- A kaja.

- Szeretnék felhívni valakit. – nézett a lányra.

- Jó. És mi az akadálya?

- Ha meglátja a számom a kijelzőn nem fogja felvenni. Elkérhetem a tiédet?

- Persze. Valamelyik táskámban lesz. – azzal kiment, és az egyik tütyő mélyéről sikerült előhalásznia – Tessék! Nincs lemerülve.

- Gyors leszek.

- Csak nyugodtan. Előfizetéses, úgyhogy beszélhetsz, amennyit akarsz. – kacsintott rá.

- Martinnal akarok beszélni.

- Martin?

- A kollégám, aki a Sherlockban játszotta Watsont.

- Jaj persze, Freeman ugye?

- Igen. Nagyon összevesztünk, főleg miattam, legutóbb már Downeynak is letette, szóval nincs sok remény.

- Hátha mégis. Személyesen nem próbáltad?

- Mikor legutóbb látott másnapos és félrészeg voltam…

- Az baj…

- Ráadásul kitiltott a családja környékéről is.

- Az gáz…

- Gőzöm sincs, mit mondjak, hogy meghallgasson.

- Legyél őszinte, és bánd meg bűneidet.

- Hosszú a lista.

- Akkor kérj találkozót.

A férfi nagyot sóhajtott.

- Próbálkozni kell, egyszer csak meghallgat.

- Gondolod?

- Nem tudom. De ha valaki nagyon akar valamit, előbb-utóbb sikerül.

- És már ideje elkezdeni.

- Valami olyasmi. Csak ne add fel.

- Kicsikarok egy találkát. – döntött végül a férfi.

- Oké. – mosolygott rá a nő.

Az angol idegesen pötyögte be a számot Hel telefonjába, egy hosszú pillanatig nézte a kijelzőt mielőtt megnyomta volna hívásindítást, aztán felpillantott és lány biztató arca egy kis erőt adott neki.

A negyedik csengés után felvették.

- Hallo? –szólt bele Martin ismerős hangja, a távolból a gyerekek kiabálása szűrődött be.

Bennek fogalma sem volt mit mondhatna.

- Hallo?  Gyerekek csendesebben semmit sem hallok. – Ben halványan elmosolyodott -  Elnézést ki az?

- Cumberbatch. – mondta jól érthetően, várt, és remélt. Martin még tartotta a vonalat, így vett egy mély levegőt. -  Szeretnék veled…

- Jártam nálad tegnap délután. – vágott a szavába a kollégája, majd szünetet tartott.

A férfi ledöbbent, Freeman nála járt?

- Hiába dörömböltem nem nyitott ajtót senki. Rettenetesen aggódtam, főleg azok után, amit Robert mondott a telefonban ezért bementem a pótkulccsal…. Elmondanád hová tűnt a berendezés? - érdeklődött éles metsző éllel a hangjában, de nem kiabált.

Az angol lehunyta a szemét. Martin és a felesége segített berendezni a lakást, és hogy üresen lepusztulva kellett látnia biztosan kikészítette. Azok után mennyi jó hangulatú, nevetéssel teli estét töltött együtt a barátjával és annak családjával azok közt a falak közt.

- Nem vagyok jól Martin. Az Liza ügy teljesen padlóra tett, sokkal jobban, mint ahogy mutattam. Képtelen lettem volna újra elviselni azokat a sajnálkozó tekinteteket. „Szegény srác, jó színész, csak kár hogy egy nő se bírja ki mellette hosszú távon...” Tudom mit beszéltek a hátam mögött, és úgy gondoltam, igazuk van. Elhittem, hogy velem van a baj, azért mennek el, mert nem vagyok elég jó. Nem bírtam tovább…. Egyszerűen el akartam felejteni mindent… Nem volt erőm, hogy összeszedjem magam, és őszintén szólva nem is akartam. Neked ott vannak a gyerekeid, és Amanda. Boldog vagy velük, én most is örülök ennek, de akár hányszor ezt láttam, az fájt. Nagyon fájt. Semminek sem volt értelme, mert nem volt kivel megosztani a sikert, az életemet….. Hülye voltam. Egy idióta. Nem vettem tudomást arról, hogy a barátaim miatt nem vagyok egyedül. Te és a családod mindig törődött velem. De én, csak magamra gondoltam, és észre sem vettem, mennyi bántalak ezzel benneteket is. Sajnálom Martin. És ezt most tényleg őszintén mondom. Nagyon sajnálom.  –fejezte be a férfi a monológját.

Freeman meg közben zsibbadtan hallgatta, évek óta nem volt a barátja ilyen józan, összeszedett, és őszinte. Még mindig aggódott érte, de úgy tűnt a másik végre észre tért. Minden esetre nehezen találta szavakat.

- Örülök, hogy Robert végre tudott rád hatni.

- Ez nem miatta van, egyébként meg egy aljas szemét. Hagyjuk, majd elmesélem.

- Értem. Akkor most hol vagy? Otthon?

- Nem. Kicsit bonyolult. Szeretnék találkozni veled, mert azt hiszem, elég sok mindent kellene tisztáznunk és átbeszélnünk. Hajlandó vagy meginni velem egy kávét?

Hosszú csönd következett, amit végül Ben tört meg.

- Szeretném rendbe hozni a barátságunkat, ha látsz még erre esélyt.

Újabb hosszú hallgatás.

- Martin?

- A Portland Street és Piccadilly sarkánál van egy jó kávézó, holnap hat körül oda tudok érni, ha neked is jó.

- Köszönöm!

- Rendben. Akkor holnap hat körül. Szia! – azzal bontotta a vonalat.

- Nem akartam hallgatózni, de minden szót tisztán érteni lehetett. – nézett rá mosolyogva a nő a pult másik oldaláról.

- Azt hittem már semmi esély, mégis hajlandó beszélni velem és meginni egy kávét. – ugrott fel, és megkerülte a pultot.

- Úgy látom, valakivel…- de a mondatot már nem tudta befejezni, mert a férfi hatalmas lendülettel átölelte, és szenvedélyesen megcsókolta.

A másik először reagálni sem tudott a meglepetéstől, majd lágyan viszonozta, de az angol nem érte be ennyivel. Egyre vadabb, akaratosabb, és durvább lett. Szinte falta a lány ajkait, és a konyhaszekrénynek szorította. Hel megrémült és finoman próbálta eltolni magától, de sehogyan sem sikerült.

- Ne… Engedj el… Ne…. Ne! - mondta levegőért kapkodva. Nem tudott vele hatni a férfire.

Végül radikális lett, sípcsonton rúgta, mire Ben felkiáltott felemelt a fájó lábát, így egyensúlyát elvesztve a konyhapultnak esett, majd a földre huppant.

A nő dühös lett, méghozzá nagyon, kezébe került a félig üres teafőző, amiben már elhűlt a víz, és nyakon öntötte vele az angolt.

- Kifelé!

- Én…

- Kifelé, vagy rendőrt hívok! Gyerünk!

A férfi nehezen tért magához, nem értette mi történt, hiszen a lány vonzódott hozzá, és már korábban is megcsókolta. Konkrétan még nem mondták ki, hogy együtt vannak, de mégis úgy viselkedtek. Vagy meggondolta magát?

Hel szinte reszketett, és nem a dühtől, az egy pillanatig tartott, és el is múlt, hanem a félelemtől. Megrémítette a helyzet, ugyanis most tudatosult benne, lényegében egy idegen ember van a lakásában. Semmit sem tudott róla, sem azt hogy jó ember-e, sem azt hogy flúgos-e, még azt sem tudta a férfi szadista-e vagy sem. Eddig egy elesett, és rendes ember arcát mutatta, de ez a letámadás… Csak erőszakkal tudta leállítani, szavakkal nem, és ettől megijedt. Először merült fel benne a kétely, mi szerint a férfi megérdemelte, amit kapott az élettől.

Az angol lassan felállt, és rá nézett, felé nyújtotta a kezét, de a lány hátrált.

- Ne haragudj, én…

- Menj el. Most! – tagolta élesen.

- Kérlek. Sajnálom én…- nyújtotta felé a kezét továbbra is, és két lépést tett előre.

Rosszabbat nem is tehetett volna, Hel még inkább megrettent, felkapta a kést a pultról, és maga elé tartotta. A férfi megrémült, és kezdett pánikba esni.

- Tedd azt le. – kérte halkan.

- Menj el. – lépett előrébb a lány.

- Nem akartalak bántani…. Soha nem tenném…. Esküszöm…- nézett a nő szemébe – Hinned kell nekem…

Mindketten féltek, és kételkedtek.

- Add azt ide… - nyújtotta előre a kezét lassan – Kérlek…

Hel arcán már folytak a könnyek.

- Bízz bennem, és higgy nekem úgy, mint eddig. –lépett egészen közel a lányhoz, akinek reszketett a keze.

Ben lassan megfogta a nő kezét, kivette a kést, és letette az asztalra.

Szerette volna átölelni a másikat, de nem tudta, milyen fogadtatásra találna a történtek után, így nem kockáztatta meg. Némán nézte a hangos zokogást.

Hel teljesen kiborult, úgy érezte forog vele a szoba, és ott helyben darabjaira esik a világ. Alig állt a lábán, a bőgéstől meg nem kapott levegőt. A férfi is láthatóan haragudott rá, mert hozzá se szólt, és át sem ölelte, megnyugtatva, hogy minden rendben.

Hosszú percek teltek el, mire az angol nem bírta tovább hallgatni a kétségbeesett sírást, fojtogatta a tudat, hogy saját esztelenségével, ennyire megbántotta, és kiborította. Döntött, nem érdekelte, mi lesz a következménye, átölelte a lányt. Aki válaszul szorosan hozzábújt.

- Sajnálom… Annyira sajnálom…Ne haragudj egy idióta barom voltam. – próbálta nyugtatni.

- Én egy… kést… fogtam… rád.

- Vége. Nincs semmi baj. – szorította magához – Nincs baj…

- Nagyon utálsz?

- Nincs baj… - suttogta.

Képtelenség volt megnyugtatni a nőt, maga sem tudta meddig álltak ott, és meddig suttogott a fülébe, mire abbamaradtak a könnyek, és egyenletessé vált a levegővétele.

- Jobban vagy?

Hel megrázta a fejét, és összeeset.

- Helen!

- Kiment belőlem az adrenalin… De már jobb.

- Gyere! – kapta ölbe.

Bevitte a hálóba, és az ágyra fektette.

A lány pulzusa, és légzése rendben volt, bár a szíve kicsit gyorsabban vert, mint szabadott volna.

A következő percben meg már aludt is.

Furcsa szagot érzett, valami égett. Visszaszaladt a konyhába, elzárta a sütőt, és kivette a rakott tésztát. Még ehető volt, szerencsére csak kifolyt a szósz a tál oldalára, és lecsöpögött a rácsra, az égett oda.

A hálóba ment, elnyúlt az ágyon, és próbált kicsit lenyugodni. Majd szorosan a nőhöz bújt, és magukra terítette a takarót. Ez a két nap maga volt a pokol, Robert, a lány főnöke, a cirkusz, nem csodálta, hogy Helnél elszakadt a cérna, és kiborult a túlzott közeledéstől. Ő maga is nehezen dolgozta fel ezt az érzelmi hullámvasutat. Fejben végig pörgette az eseményeket, majd arra jutott, a nő talán nem mondott el neki mindent. Esetleg nem is ellene, hanem a helyzet és stílus ellen volt kifogása? Történhetett valami a hotelszobába, amit nem mondott el neki? Vagy talán csak időre van szüksége? Idiótának érezte magát, amiért engedte, hogy a pillanat, és a vágyai felülírják a józan eszét. Elvesztette a kontrollt. De amikor a nő közelében került, képtelen volt nem hozzáérni, és csókolni. Nehezen tudta kezelni ezt erős vágyódást, és kötődést. Beleszeretett a lányba, nem tagadhatta tovább.

folyt.köv.
előző fejezet

Súgó 2 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2014.01.26. 16:11 AngeGhost Köszi, már átküldtem Abbynak az új részt, majd biztosan felteszi :) szióka :)

2014.01.19. 23:16 babajagae csodás a folytatás!!!