CUMBERNATION ~ Egyetlen magyar forrásod Benedict Cumberbatchről
Életrajz

//cumbernation.gportal.hu/portal/cumbernation/image/gallery/1325542582_57.jpgBenedict Timothy Carlton Cumberbatch angol színész, született 1976. július 19.-én, Timothy Carlton és Wanda Ventham gyermekeként. Ben két iskolába járt, a Brambletye-be Nyugat-Sussex-ben, valamint a Harrow-ba, ami London északnyugati részén található, ezek indították el a színészet útján. Ezután egy évig angolt oktatott egy tibeti kolostorban. Az egy év letelte után egy manchesteri egyetemen tanult drámát, majd egy londoni akadémián (London Academy of Music and Dramatic Art) folytatta színészi tanulmányait.
Benedict 2001 óta szerepel londoni színházakban, Olivier díjra is jelölték a legjobb mellékszerepért, ami a Hedda Gabler című műben, Tesman szerepéért járt volna. Ezt az Almeida színházban alakította 2005 márciusában. De eljátszotta már színpadon például Frankeinsteint is, mely 2012-ben végre meghozta neki az Olivier-díjat.
A TV-ben körülbelül 2000 tájékánt tűnt fel először, kezdve egy mellékszereppel a Heartbeatben, szintén ebben a sorozatban feltűnt 2004-ben is. Kisebb-nagyobb szerepek után 2004-ben a Hawking című filmben Stephen Hawking alakításáért BAFTA-díjra jelölték, valamint megkapta a Golden Nymph díjat. Ezek után nagyobb szerepeket is kapott olyan sorozatokban, mint például a Last Enemy vagy a Stuart: A Life Backwards. Az igazi áttörést a sorozatok közt a 2010-ben készült Sherlock című sorozat hozta, ahol a méltán híres Sherlock Holmes modernkori változatát személyesíti meg.
A filmek világában is megfordult már, 2006-ban az Amazing Grace-ben kapta meg William Pitt szerepét, amiért a Londoni Filmkritikusok Köre díjra is jelölte. Több filmben is szerepet kapott és olyan neves színészekkel játszott együtt, mint Gary Oldman vagy Colin Firth. 2012-ben, illetve 2013-ban pedig a Hobbitban kap "szerepet" Smaugnak, a sárkánynak valamint a Nekromatának kölcsönzi majd a hangját.
Benedict sokoldalú, többször narrátorkodott filmekben, videójátékokban, valamint időről-időre a rádióban is feltűnik, méghozza a BBC különböző rádiós sorozataiban kap egy-egy szerepet.

Saját fordítás, ne lopd el!

 
Hello!

Benedict Cumberbatch, Emmy díjas, Oscar és többszörös Golden Globe jelölt brit színész. A Star Trek Into Darkness, és a The Imitation Game sztárja. A modern Sherlock Holmes, Doctor Strange és Smaug, a sárkány megformálója. A Brit Birodalom Rendjének parancsnoka, nagylelkű jótékonykodó, férj és apuka. Honlapunk küldetése, hogy összegyűjtsünk róla minden fellelhető információt, legyen az kép, videó, riport, hírmorzsa vagy érdekesség.

 
Navigáció

>> Főoldal
>> Mr. Cumberbatch
>> Sherlock
>> Galéria
>>Új Galéria
>> Média
>> Extrák
>> Fórum
>> Oldal

 
Chat

Szépen kérünk benneteket, hogy se Benedictet, se a hozzátartozóit (sőt, ha lehet, senkit) ne szidjátok a társalgóban, és igyekezzetek úrihölgyek módjára beszélgetni.

 
Projektek

Avengers: Infinity War
Doctor Strange
2018. április 26. (hun)

How the Grinch
Stole Christmas
Grinch

2018. november 9. (USA)

Jungel Book
Sheer Khan
2018. október 19. (USA)

Magik
Lewis
2018

Melrose
Patrick Melrose
2018. május 13.

The War Magician
Jasper Maskelyne
2018 (?)

Captain Marvel
Doctor Strange
2019. március 8. (USA)

Untitled Avengers Movie
Doctor Strange
2019. ősz (?)

Rogue Male
Capt. Alan Thorndike
2019?

How To Stop Time
Tom Hazard
2019-2020 (?)
 

 
Barátaink

best movies by larewen

 //cumbernation.gportal.hu/portal/cumbernation/image/gallery/1327523414_46.png //cumbernation.gportal.hu/portal/cumbernation/image/gallery/1327523414_46.png Trónok Harca
 https://lh6.googleusercontent.com/-JcQFfgAJsuw/UBA3zCHJwsI/AAAAAAAABGM/Khep3dJ4ep0/s55/jeremy.jpg https://lh4.googleusercontent.com/-t-xhnVcpZgk/UBhjqddqzhI/AAAAAAAABHM/M8lQx3aPBRI/s55/bookz.jpg my chemical romance https://lh6.googleusercontent.com/-DD6fXQRL09k/UO8WOIl-4KI/AAAAAAAAB48/W9LrA11g3Eg/s55/rdj.jpg
 
  Vettel
  Grimm Disney Sorozatok birodalma //cumbernation.gportal.hu/portal/cumbernation/image/gallery/1327523414_46.png

20/ 0 szabad
 

 
Cserék

     ☆ ★

kérj cserét a csetben vagy a VK-ban - és itt hirdess!
szerkesztők: abby, larewen, reisuto, stanci
aktív szerkesztő: Abby
(abby.cumbernation@indamail.hu vagy abby.cumbernation@gmail.com)

 

 
Emlékeztető

Sherlock: The Final Problem
2017. január 15.
22:00 BBC One



 

Itt is megtalálsz minket

 
Szavazz!
Lezárt szavazások
 
Rajongók
Indulás: 2012-01-02
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
közérdekű

akadálymentes gportal mozgalom

My Absurd View  Anchime GpLiliana My Happy World Gp.  Kritika Lap 
Novus
  Shadow World Gp.  Rajz- & Fotóblog  PiciPaw  Nox rajongói oldal 
Diametrically Blog Creative Critique  Legends of Stories Cumbernation Gp

 


A végtelen szeretet az egyetlen igazság, minden más illúzió.    *****    Ha sok mindent tudni szeretnél és válaszokra vársz látogass el oldalamra!    *****    SZEREPJÁTÉK - Csatlakozz közénk és légy részese egy kalandnak - FRPG - Még nem késõ csatlakozni - SZEREPJÁTÉK    *****    VANESSA HUDGENS - A LEGNAPRAKÉSZEBB MAGYAR RAJONGÓI OLDALAD A TEHETSÉGES ÉNEKES-SZÍNÉSZNÕRÕL - VANESSA HUDGENS    *****    Ipari elektronkia szerviz, villamos kéziszerszám javitás, érintésvédelmi felülvizsgálat. elektronika-szerviz.gportal.hu    *****    Minden lány egy kicsikét királylány, minden Fiú kicsit hõs lovag. - FRPG    *****    | WATTPAD | Egy neves gimnázium, egy gazdag, arrogáns srác és egy ösztöndíjas lány nem mindennapi szerelme | WATTPAD |    *****    Szerepjáték – Csatlakozz közénk, és részese Te is a kalandoknak - FRPG    *****    Egy igazi hõs sem tudja magáról, hogy hõs. - Egy igazi hõs sem tudja magáról, hogy hõs.    *****    Nincs Új Poszt Cousin & Best Friend & A Lot More    *****    az új élet reményében, hajózz    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér    *****    csillagütközés marcangolta nász    *****    Katt!Katt!Katt! Lépj be a galopp versenyparkunkba! Katt Katt!    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaros Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    Te ki leszel ebben a csavaros, mágiával, intrikával és hataloméhséggel fûszerezett olvasztótégelyben?    *****    Te ki leszel ebben a csavaros, mágiával, intrikával és hataloméhséggel fûszerezett olvasztótégelyben?    *****    Vörös sziluett az emlékvárban    *****    'cause I am only human