CUMBERNATION ~ Egyetlen magyar forrásod Benedict Cumberbatchről
Hírek Benedictről

Ki a kedvenc Ben karaktered?

2014.03.26. 10:49, Abby

Előző szavazásunk során arra voltam kíváncsi, hogy melyik Ben által játszott karaktert szeretitek legjobban. Tudom, nem egyszerű egyet kiválasztani, mert mindegyiket szeretjük (na jó, Paul Marshallt a Vágy és vezeklésből talán kevésbé), és még az az egy is napról-napra, hangulatról-hangulatra változhat. (Például nekem sincs állandó kedvencem. Sherlock, Khan, David, Christopher és Wallace közül Chrissiet választottam, mert épp akkor olvastam a Parade's Endet.)

2013. december 13. és 2014. március 24. között 605 szavazat érkezett, és nem meglepő módon, 461 vokssal Sherlock lett a Cumbernation látogatóinak első számú kedvence.
A második Khan (55), a képzelitbeli dobogó harmadik fokát pedig Christopher Tietjens foglalja el, 35 szavazattal. A negyedik James az Utolsó utazásból (16). Az ötödik a TTSS Peter Guillame és ugyanígy 12 vokssal Ben egyéb, a szavazásban név szerint nem szereplő karaterei. Holtversenyben hatodik lett Edmund Talbot, Luke Fitzwilliam, és Patrick Watts 4-4 szavazattal. Legkevesebben, mindössze ketten, a Wreckersből ismert Davidre szavaztatok.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

Nekem Smaug az 1. számú kedvenc karakterem. Ha a Hobbit 2. résznél nem habarodtam volna bele Smaug-ba, a lenyűgöző sárkányba, és persze ehez az a csodálatos hang is hozzájárult, akkor lehet hogy még most sem tudnám, hogy kicsoda Benedict Cumberbatch. :)

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
1 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2014.12.17. 19:31
Joker

Nekem Smaug az 1. számú kedvenc karakterem. Ha a Hobbit 2. résznél nem habarodtam volna bele Smaug-ba, a lenyűgöző sárkányba, és persze ehez az a csodálatos hang is hozzájárult, akkor lehet hogy még most sem tudnám, hogy kicsoda Benedict Cumberbatch. :)

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
Hello!

Benedict Cumberbatch, Emmy díjas, Oscar és többszörös Golden Globe jelölt brit színész. A Star Trek Into Darkness, és a The Imitation Game sztárja. A modern Sherlock Holmes, Doctor Strange és Smaug, a sárkány megformálója. A Brit Birodalom Rendjének parancsnoka, nagylelkű jótékonykodó, férj és apuka. Honlapunk küldetése, hogy összegyűjtsünk róla minden fellelhető információt, legyen az kép, videó, riport, hírmorzsa vagy érdekesség.

 
Navigáció

>> Főoldal
>> Mr. Cumberbatch
>> Sherlock
>> Galéria
>>Új Galéria
>> Média
>> Extrák
>> Fórum
>> Oldal

 
Chat

Szépen kérünk benneteket, hogy se Benedictet, se a hozzátartozóit (sőt, ha lehet, senkit) ne szidjátok a társalgóban, és igyekezzetek úrihölgyek módjára beszélgetni.

 
Projektek

Avengers: Infinity War
Doctor Strange
2018. április 26. (hun)

How the Grinch
Stole Christmas
Grinch

2018. november 9. (USA)

Jungel Book
Sheer Khan
2018. október 19. (USA)

Magik
Lewis
2018

Melrose
Patrick Melrose
2018. május 13.

The War Magician
Jasper Maskelyne
2018 (?)

Captain Marvel
Doctor Strange
2019. március 8. (USA)

Untitled Avengers Movie
Doctor Strange
2019. ősz (?)

Rogue Male
Capt. Alan Thorndike
2019?

How To Stop Time
Tom Hazard
2019-2020 (?)
 

 
Barátaink

best movies by larewen

 //cumbernation.gportal.hu/portal/cumbernation/image/gallery/1327523414_46.png //cumbernation.gportal.hu/portal/cumbernation/image/gallery/1327523414_46.png Trónok Harca
 https://lh6.googleusercontent.com/-JcQFfgAJsuw/UBA3zCHJwsI/AAAAAAAABGM/Khep3dJ4ep0/s55/jeremy.jpg https://lh4.googleusercontent.com/-t-xhnVcpZgk/UBhjqddqzhI/AAAAAAAABHM/M8lQx3aPBRI/s55/bookz.jpg my chemical romance https://lh6.googleusercontent.com/-DD6fXQRL09k/UO8WOIl-4KI/AAAAAAAAB48/W9LrA11g3Eg/s55/rdj.jpg
 
  Vettel
  Grimm Disney Sorozatok birodalma //cumbernation.gportal.hu/portal/cumbernation/image/gallery/1327523414_46.png

20/ 0 szabad
 

 
Cserék

     ☆ ★

kérj cserét a csetben vagy a VK-ban - és itt hirdess!
szerkesztők: abby, larewen, reisuto, stanci
aktív szerkesztő: Abby
(abby.cumbernation@indamail.hu vagy abby.cumbernation@gmail.com)

 

 
Emlékeztető

Sherlock: The Final Problem
2017. január 15.
22:00 BBC One



 

Itt is megtalálsz minket

 
Szavazz!
Lezárt szavazások
 
Rajongók
Indulás: 2012-01-02
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
közérdekű

akadálymentes gportal mozgalom

My Absurd View  Anchime GpLiliana My Happy World Gp.  Kritika Lap 
Novus
  Shadow World Gp.  Rajz- & Fotóblog  PiciPaw  Nox rajongói oldal 
Diametrically Blog Creative Critique  Legends of Stories Cumbernation Gp

 


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.