Stephen Hawking - tudjátok, az a fickó, aki kidolgozta a Big Bang (az Ősrobbanás) elméletét, kozmológus, tudós, tanár, író, vizsgálta a feketelyukakat, a kvantumgravitációt, Cambridge-en tanít, minden bizonnyal századunk legbölcsebb embere, a tudomány messiása - tolószékben ül, csak a szemét képes mozgatni, a hangját pedig egy komputer generálja.

Az életrajzi dráma 21 éves korába visz vissza bennünket: Stephen, mint végzős egyetemista, a szakdolgozatát írja és nagyban udvarol a csinos Jane-nek, egy házibulin kifekszenek a fűbe, az eget nézik - és Stephen nem tud felkelni.
Kórházba szállítják, ahol motoros neuronbetegséget diagnosztizálnak nála. Stephen innentől versenyt fut az idővel: be szeretné fejezni a kutatását, mielőtt minden izomműködése leáll.
Nem egy haldokló hős eposzi drámája ez - a valós eseményeken nyugvó film egy fáradhatatlan, ifjú elme küzdelmét és diadalát mutatja be, felemelő alkotás, és Benedict olyan meggyőző erővel alakította a saját testének csapdájába esett géniuszt, hogy BAFTA-díjra jelölték: ez színészi karrierjének első igazi fordulópontja. Hogy a szerepre felkészüljön, többször is találkozott Stephen Hawkinggal. Ezt nyilatkozta róla: "Ő aztán nem akárki, szóval tényleg tudnod kell, mit akarsz mondani neki, mivel neki brutális erőfeszítéssel jár, hogy kommunikáljon. Csak arra gondolsz: "nagyon nem akarom ennek a fickónak az idejét pocsékolni." Nekem meg egyre az ment a fejemben hogy "csak egy hülye színész vagyok, hogy a csudába tudnék jó benyomást tenni egy ilyen zsenire? Nem tudom, mit mondhatnék amitől majd úgy tűnik, hogy méltó vagyok a feladatra, hogy őt alakítsam."

Konklúzió
Totál: *****
A film erőssége: megindító, lelkesítő, rögtön neki akarsz ülni te is életed főművének
A film 'hátránya': legalább Wikipédia-szinten ismerni kell Hawking munkásságát a teljes élvezhetőséghez
Benedict a szerepben: zseniális, de mivel minden szerepéről ezt fogom írni, külön kiemelem, hogy ezt a karaktert egyszerűen neki találták ki: egy nevetségesen jóképű, balsorsú fiatalember aki szembeszáll a végzetével és ragyogni kezd; és ahogy egyre magasabbra és magasabbra emelkedik, úgy veszíti el fokozatosan a járás, a beszéd képességét, mégis teljes dicsőségében látjuk, és ehhez tényleg az a komoly színészi vérprofizmus kell, amiért annyira szeretjük Cumberbatch urat.
u.i.: Senki se lepődjön meg, hogy jóval magasabb hangon beszél a megszokottnál: Hawking eredeti hangszínéhez igazította a saját beszédét.

Reisuto cikke, ne vidd sehová