Láttad a rajongókat kint? Úgy hallottam hogy volt aki Dél-Koreából jött idáig, mások meg tíz órája állnak sorban.
Nem, még nem láttam őket. Azért szeretném egy ponton. És ha adódik rá lehetőségem, mindenképpen fogom, mert az egész róluk szól és hogy közönséget vonzzunk valamihez - ha ott állnak kint, bizonyára látták (a Sherlock első szériáját) és élvezték, és én szeretnék ott lenni hogy reklámozzam a sorozatot és úgy érezzék, a részesei valami nagynak, mert elég nagy durranás volt a sorozat az Egyesült Királyságban tavaly. Úgy tizenegymillió néző - három részre ha jól tudom. Egy hónapig valóságos nemzeti rögeszme lett. Még egy héttel azután is hogy az utolsó rész lement, az emberek még mindig azt találgatták, mi a fene történt a záróepizódban és hogyan. Szóval, ez az egész egyszerűen nagyszerű. Remek érzés egy cliffhanger*nél tartani és szeretném ha Amerika is a részese lenne ennek.

Te aztán biztos a részese vagy mindenfélének, tavaly forgattad a Suszter, szabó, baka, kémet és a Hadak útjánt, most pedig a Hobbitban és a következő Star Trek moziban szerepelsz - bár úgy hallottam az utóbbi kettőről nem sokat beszélhetsz...
Nem mondhatok v- róluk sokat, leszámítva hogy mindkettő forgatása iszonyú buli. Épp most fejezem be a Star Treket - kaptam egy extra napot San Fransiscóban. Csodálatos volt. Egyszerűen csodálatos.
A Hobbit pedig fantasztikus volt és még folyamatban van, de az első részemmel már épp megvagyok. Brilliáns. Nagyon szórakoztató. De sajnos ennél többet nem mondhatok.

Azt hiszem ez elég is hozzá hogy lázba hozza a rajongókat. Úgy látszik, tombol a Sherlock Holmes-láz - a te sorozatodtól kezdve a Robert Downey Jr. főszereplésével készült mozifilmen át a CBS készülő sorozata, az "Elementary"-ig, egykori kollegáddal, Johnny Lee Millerrel a főszerepben.
Van hely mindenkinek. Olyan mint a "Hamlet" - egyszerre több helyen is játszhatják a világon. Ez egy klasszikus szerep. A felsoroltak közül szerintem mindenki elég szerencsés hozzá hogy olyan sokszínű karrierje legyen, hogy ne skatulyázzák be ebbe az egyetlen szerepbe. Szóval hajrá. Hajrá. *nevet* Egyszerűen csak hajrá.
Vicces lesz látni Johnny mihez kezd vele, és imádom azt amit Downey Jr. tett vele. Szerintem a mozifilmekkel újra elhozta az egészet egy fiatalabb genereció számára és előhozta ezt a fantasztikus akció-thriller bázist az eredeti történetekből egy olyan módon ami mégis hű a történetekhez, az aktualizálással együtt. Van benne némi önellentmondás de alapjában véve nagyon élveztem - a másodikat viszont még őszintén szólva nem láttam, nagyon elfoglalt voltam a premierénél, de belehalok, úgy szeretném megnézni. Jared Harris, aki Moriartyt játszotta a mozifilmben jó barátom, dolgoztunk már együtt, szóval sok az átplántálás - Jude (Law) Johnny legjobb barátja és ilyen hülyeségek. Szóval mind rendben vagyunk.
Szeretném ezt használni kifogásnak ha bekopogok Downey Jr. ajtaján, mert most elég közel lakom az irodájához itt Velencében [a kaliforniai Velencéről beszél, ahol a Star Treket forgatja] és csak szeretnék bekopogtatni az ajtaján és csak így "Szerintem meg kéne innunk egy csésze teát. Talán ihatnánk egy csésze teát és beszélhetnénk erről. Ez a mostani egy meglehetősen különös jelenség a popkultúrában. Igazából csak kifogást keresek hogy beszélhessek önnel mivel nagy rajongója vagyok. Hello!" *nevet* Megcsinálhatnám ezt.

Van ötleted, miért ragadja meg az emberek képzeletét Sherlock éppen most?
Nem igazán, nem. Úgy értem, talán a korunk miatt vagy valami, de tényleg nem tudom. Általában együtt járnak ezek, nem? Így szokott lenni. De a színházban is vannak ilyen szakaszok, amikor minden a Hamletről szól, utána meg a III. Richardról vagy a II. Richardról. Kulturális korszellem.
Nem szeretném vállonveregetni magunkat, de igazából mi kezdtük. Már jóóóóóóóval azelőtt megcsináltuk a pilotot, hogy nekifogtak volna a mozinak. És igazából azt pletykálják, hogy a Weinstein meg más fickók akiknek közük van a Warnerhez tudtak erről, hogy mi egy modern adaptációt készítünk, és azt gondolták "á, már régen nem volt Sherlock Holmes szuperprodukció a mozikban", szóval így merült fel. Eleinte kissé keserűek voltunk az egésszel kapcsolatban, ilyen "ó tényleg? TÉNYLEG? Épp most jöttünk elő ezzel az ötlettel" szinten, aztán megnéztük és úgy voltunk vele, "aww, ez nagyszerű. Megférünk mi kettecskén."

És ezt nyilván bizonyította a milliós nézettségi ráta.
Igen, nagyon rendben vagyunk. Nincs miről panaszkodnom.

Szóval készen állsz rá, hogy betörj Hollywoodba?
Uhh, uhhh... hja. *nevet*
Nagyon fura. Nagyon élveztem azt az anonimitást, amit ez a város adott nekem az utóbbi időkben. Szerintem sokan így vannak vele. Van ez a híres sztori amikor Marilyn Monroe meg egy barátja csak úgy sétálgatnak a Fifth Avanue-n, és senki nem áll meg és erre a barát "Miért nem ismer fel senki?" mire Marilyn "ó, csak nem vagyok bekapcsolva", aztán csak hátraszegte a fejét egy kicsit, kidüllesztette a mellét *utánozza*, kinyomta a fenekét és... elindult. És erre mindenki *egy robbanás hangját utánozza*, leáll a közlekedés, és mindenki: "Marilyn!" Tudod, az egész város lebénult. Nem azt mondom hogy ez nekem is menne. *nevet* Nem tudom megállítani a forgalmat a Fifth Avenue-n, ha csak be nem sétálok egy taxi elé.

Nem, azért úgy érzem alapjáraton készen állok rá. Tíz éve vagyok a szakmában. Csak izgatott vagyok a lehetőségek miatt, amit ez a szint, egy ilyen széles közönség adhat. Ennyi az egész, tényleg. Ez a munka egy újabb forrása és újabb szintje. Ez nem az a - az emberek azt hiszik hogy egy nagy filmben szerepelni a zenit, de nem az, tényleg nem az. Számomra minden új munka egy új kezdet ahol tanulhatok és nekiindulhatok megint. Sosem ez a "megcsináltam" dolog. Ne értsd félre, egészen rendkívüli évem volt. Hálát adok az égnek minden nap - csodálatos volt. De próbálok minden munkát csak munkaként kezelni. tök mindegy, milyen rangos. Ugyanakkor azt gondolom, elég nyomasztó tud lenni, ha elkezdesz hinni a sajtódnak, legyen az jó vagy rossz, és egy kicsit bekattanhatsz tőle. Mindaddig amíg vannak akik veled tartanak, lélekben vagy ténylegesen, legyen az a másik feled vagy a családod, megvan az alap hogy ellenőrizd ki vagy, és ők tudják hogy minden rendben van veled. Aztán meg... egen, ez az egész egy nagy kaland.

Ahogy a csillagod emelkedik, melyik ijesztőbb, a brit szenzációvadászok, az amerikai sajtó vagy---
A brit. Határozottan.

Vagy...

Határozottan. Ugyan, gyerünk, ez szörnyű volt. Nem, bocsánat, mit akartál mondani?

Egy harmadik lehetőséget akartam mondani. A Tolkien és Star Trek fanok.

Nem tudom - érdekes. A New York Times cuccban amit csináltam, James McAvoy mondott rá valamit: "ó, Benedictnek nem kell tartania a médiától vagy a rajongóitól vagy az új profiljától, egyedül a többi színésztől van félnivalója, akik irigykedve figyelik és le akarják vágni a lábait." Talán erről van szó, a színész barátaim többsége nagyon, nagyon izgatott amiatt ami nekem megadatott. Egy csöppet megalázó valahol, hogy ilyen (remek) emberek támogatnak. Legalább, tudod, ugyanonnan kezdtem ahonnan ők. És ez szép mert nem nézek ki olyan jól mint James és rengeteg minden van, amit én nem csinálhatok, az olyan jóképűek mint ő meg igen. És jó hogy csak egy kis lavírozással oda lehet jutni ahová én jutottam. Ez nagyon izgalmas. Nagyon hálás vagyok a lehetőségekért amik megadattak nekem.

És azt gondolom, visszatérve ahhoz hogy mitől tartok a legjobban, végignéztem ahogy más színészek a csúcsra jutnak, hát... lehet alkalmazkodni hozzá vagy nem alkalmazkodni hozzá. Azt hiszem ez a trükk; azt hiszem ha azt választod hogy végigküzdöd a harcod, ahogy szokás, legyen szó a családi életedről vagy a munkádról vagy a nyilvánosságról, szerintem mindig nagyon óvatosnak kell lenned.

Ez az egész együtt jött a szerencsémmel... a tömeges munkanélküliség korában dolgozom, ekonómiai válság, mi az a szó, nem depresszió...

Recesszió?

Igen, recesszió, köszönöm. Nem olyan rossz a helyzet és Istenem, remélem, nem is lesz. Nagyon hálás vagyok érte. Igen, szóval hálás vagyok érte hogy van munkám. A mi szakmánkban pedig mindig előjön az, amit James is mondott - furcsa mód 90%-unk ha nem több egyszerűen nincs foglalkoztatva. Rengeteg, rengeteg színész van, és nyolcvan százalékunk elvállal bármilyen munkát, amit kap.

Na minek is örültem még? *nevet* A félelmekről beszéltél, ugye? Én meg... ó igen, nagyonigen, reflektorfényben lenni. A média érdeklődésében és a sz*r,  vacak brit sajtóban szerepelni, amikor végre mikroszkóp alá kerül a rossz média és a rossz praktikák a jó média által. Egyszerűen csak örülök hogy valaki végre morálisan ítéletet mond afelett, ami Murdoch-al történt a The Sunban. [A The Sun a legismertebb brit szennylap napilap, olyasmi mint a Bors, a Story vagy a Blikk. A konkrét botrányról amiről Ben beszél sajnos nem tudok semmit, de szerintem az amerikai interjúvoló sem. :D - R.] De ez nem áll le, újra meg fog történni valamilyen formában, biztos vagyok benne. Az újságírás mindig is nagyon tolakodó volt. És azt hiszem az emberek mindig egyre többet akartak az előadoktól amikor reflektorfénybe kerültek, és teljesen érthető miért alakul ki a függőség, a hírétvágy.

Olvastam pár profilt - legalábbis a szokásomban állt mostanáig. *úgy tesz mintha újságot olvasna* "Ó, megtudtam valamit erről a színészről, ó egy kissé dagályos a forma, egy kissé bagatell, vicces, drága, az a nő meg nagyszerű, káprázatos, nem túl csinos, nem is az akinek gondoltam." Undorító, ítélkező sz*r. Na most hogy elmondtam, azt kívánom bár visszaszívhatnám.

De tudod, a volt barátnőm, Olivia, akivel még mindig nagyon jóban vagyunk, szóval mindig lehordtam, amiért a Hellót meg a Heat-et meg ilyen rongyokat olvasott, mint a Gratzia. Mármint, tudom hogy a nők miért olvasnak ilyesmit, persze hogy kib*szottul érthető. Olivia nagyon okos, ránézett néha és mondta hogy "hát ez nonszensz", de szórakoztatónak tartotta, tudod, fodrász-olvasmány. Értem hogy az okos, popkultúrában érdekelt lányoknak miért szórakoztató ez. De nagyon károsak lehetnek, mert az emberek néha túl komolyan veszik.

Aztán meg ez az imidzs elkezd hatni az emberek viselkedésére - a férfiakéra is. A nőkön mindig nagyobb a nyomás. Nagyon kemény menet - minden értelemben nagyon kemény menet. Komolyan, mármint a színészek igazán nem panaszkodhatnak ha azt nézzük, a színésznők min mennek át - kész horror. Úgy értem, még Hollywoodban is, a legjózanabb, legokosabb ismerőseimet is visszatartja a testkultusz meg ez a kb*szott kiöregedési dolog. Persze hogy mi afféle 'vizuális edényként' hordozzuk a karaktert akit játsszunk és úgy meséljük el a történetet, szóval naná hogy a közönség a hős legjobb formáját akarja látni vagy valaki káprázatosat, pompásat vagy vonzót. De nagyszerű az is amikor olyan nők mint Charlize Theron kapnak egy "csúnya pillanatot".  És akkor az emberek azt mondják "az egész csak arról szólt hogy megfosszák a szépségétől - ezért kapott Oscart", én meg a legszívesebben mennék és orrbavágnám őket. Nem csak hogy remek alakítást nyújtott a Monsterben, és egy nagyon unattraktív karaktert játszott a Young Adultsban, káprázatosan, hanem bebizonyította hogy egy színésznő többet is kaphat mint 'polcéletet', hogy maguk irányíthatják a karrierüket attól függően, hogy mit akarnak és kik ők, nem törődve az idealizált ifjúsággal.

Nem mintha nagy egóra számítottam volna, de te valami szuperszerény vagy ahhoz képest, hol tart a karriered és hogy mások micsoda előnyt faragnának egy ilyen intenzíven emelkedő népszerűségből.
Remek, köszönöm. *nevet* Remek. Remek.  Hát, ha jövőre is találkozunk, tudasd velem hogy még mindig így van-e, mert jó tudni.

Hát, akkor már kész lesz a Sherlock 3. Addig is itt van nekünk a második széria, mindegyik epizód a maga 90 perces minimozijával.
Hát, ezt szoktunk mondani amikor az emberek így nekiállnak hogy "Ó istenem többet akarok" És ez nagyszerű, mert ez azt mutatja hogy van rá igény és nagyon szeretik. De annak is a jele hogy a dolognak nincs nagyobb volumene és kapacitása. Az HBO szerette volna leadni a Sherlockot, de azt mondták "Három epizód? Ugyan már - mi sorozatokkal dolgozunk!" Bár most már rugdossák magukat (amiért nem karolták fel a műsort), de ez a helyzet. Másfél órás filmeket csinálunk, és ha nagyon pedánsak akarunk lenni, az kilenc fél órás epizód, szóval nincs olyan messze egy tizenkét részes sorozattól. De szerintem jobb így csinálni (három másfél órás epizóddal), mert tudod, nézőként egy lehetek a rajongók közül, mint a Mad Mannél, és jönnek a DVD-kiadások, lépést tartok a dologgal és úgy nézem ahogy akarom. Én nem tudnék - nem ismerek senkit aki TV műsorok szerint ütemezi az életét.

Én sem hiszem hogy ez már így menne. Úgy értem, egyszer volt, hol nem volt...
No igen, talán vasárnap este  közös filmnézés a családdal. Ezért szeretek olyasmiben szerepelni amit vasárnap adnak le, mert régen mindig akkor ültem le apuval és anyuval és megnéztünk valami rizikósabbat együtt vagy valami folytatásos műsort minden hétvégén. De ez akkor jellemző amikor még gyerek vagy. Mindig más egy kicsit ha már felnősz, jobban lefoglal a szociális életed meg a munkád minden szeszélye. És szerintem az a jó ebben hogy mindig ad valami cliffhangert. Úgy értem, amit mondtam a rajongókról, bevonni őket valami nagyobb egészbe mint a kultusz amit megteremtettek, Isten áldja őket érte. A csodálatos és nagyon fókuszált itteni Sherlock-rajongók csoportjába, és ez az egész ki fog terjedni, mert ez történt Angliában is, és megteremtette azt a rendkívüli három vagy négy hetet (amikor a Sherlock ment a TV-ben) - valóban, igazán rendkívüli volt. Az újév, egy csomó szörnyű számlával és pocsék időjárással és a karácsony utáni lehangoltsággal, szóval ez mindig jó idő egy jó TV műsorra. De úgy értem az emberek itt (Angliában) egyszerűen kib*szottul megvesztek érte, ami egyszerűen fantasztikus. ...Fantasztikus.

Részt vettem egy Sherlock sajtókonferencián ahol a műsort hirdetted és úgy emlékszem...
Ó ja, ja, ja... Istenem, azt hiszem ugyanezt a dzsekit viseltem, most jöttem rá. Ugyanezt a dzsekit viseltem?

Ez egy nagyon csinos dzseki.
Ja, egyezzünk ki ebben. Ez egy csinos dzseki.

[folyt.köv!]

* erre a brit kifejezés amit ő használ az "watercooler moment", a nemzetközi a "cliffhanger", magyar meg nincs.

 

Reisuto fordítása, ne vidd sehová