|
John Watson nem meleg - 1.rész
Szerző: Lianne [link]
Korhatár: +18
Figyelmeztetés: slash, erotikus tartalom
Stílus: humor, romantika
Első rész - John Watson nem meleg. Legalábbis erről próbálja meggyőzni a környezetét a veterán katonaorvos. Inkább kevesebb, mint több sikerrel. Már azt is jelenetős haladásként könyvelte el, hogy legalább Mrs. Hudson két, teljesen heteró férfi albérlőként kezeli őket.
John soha nem értette, hogy miért akarnak azonnal franciaágyas szobát rájuk tukmálni, ahányszor csak megszállnak valahol egy nyomozás miatt. Az egymást követő ötödik alkalommal bosszankodás helyett már inkább csak nevetett a kínos szituáción. Sherlock soha, egy pillanatra sem vette magára a dolgot. Egy megoldásra váró ügy kellős közepén semmi sem érdekelte annál kevésbé, mint hogy a recepción motorikusan meleg párnak nézik őket.
– Hat – jelentette be John, és szórakozottan megpörgette a mutatóujján a kulcsot, miközben elsétáltak a motel recepciójától.
Sherlock csak a szobájuk elé érve szólalt meg:
– Ez a nyolcas – közölte, és hunyorogva nézte, ahogy John matatni kezd a kulccsal.
– Tudom – felelte John meglepetten, mert elképzelése sem volt, hogy a szobaszám miként segíthet az eltűnt lány megtalálásában. Már várta, hogy Sherlock előálljon a szokásos „ez egyértelmű” monológjával, de nem így történt.
– Hat… – dünnyögte Sherlock, és John előtt bevonult az ajtón. Johnnak végre kitisztult a kép a szobaszámot illetően:
– Hagyjuk – sóhajtott. – Nem érdekes.
– Új hobbid közé tartozik, hogy véletlenszerű számokat mormolsz? Hagyj fel vele, idegesítő!
– Gondolom idegesítőbb, mint hogy hatodszorra néznek minket párnak.
– Egyre inkább elfogadottak a homoszexuális párok, és mivel az esetek túlnyomó többségében olyan helyen szállunk meg, ahol az emberek kikapcsolódásra vágyva, esetleg egy kellemes éjszaka eltöltése reményében vesznek ki szobát, nem kéne meglepődnöd azon a következtetésükön, hogy mi is erre vágyunk.
– Hogy ez eddig miért nem jutott eszembe… – húzta el a száját John, és körbenézett a kicsi, de barátságosan berendezett szobában.
Egy háló, de legalább külön ágyak. John nem szeretett közös szobában aludni, mert irtózott attól, amikor éjszaka felébredve, a szomszéd ágyon, Sherlock kéken villogó szemeit látta, ahogy a sötétbe mered, és szokás szerint úgy zárja össze a kezeit, mintha éppen imádkozna. Amikor ez az imádkozós hasonlat egyszer eszébe jutott Johnnak, elmosolyodott azon, hogy ha Sherlock egy felsőbb hatalomhoz fohászkodna, az lényegében ő maga lenne.
Ami a nyitott szemmel, mozdulatlanul merengésnél még jobban zavarta Johnt, azok a pillanatok voltak, amikor Sherlock aludt. Már az első ilyen együtt töltött kényszerestéjükön megállapította, hogy Sherlock meglepően emberinek néz ki, amikor alszik. Általában az oldalán fekszik, két kézzel a feje alá húzza a párnát (és mekkora őrjöngésre képes, ha nem találja megfelelőnek a párnát!), nyakig betakarózik, és nyitott szájjal szuszog. John mielőtt látta volna társát aludni, meg volt győződve róla, hogy Drakula-pózban, mozdulatlanul fekszik egész éjszaka.
John hosszú percekig képes volt nézni, ahogy társa lassan és egyenletesen veszi a levegőt. Minden egyes alkalommal megborzongott a gondolattól, hogy mennyire szeretné elsimítani a Sherlock arcába hulló göndör, sötét tincseket.
*****
Az volt a legkínzóbb John számára, amikor bármennyire is erősködött, hogy Sherlock és ő nem alkotnak egy párt, a panzióban már csak franciaágyas szoba volt szabad, és olyan kimerültek voltak mindketten, hogy már nem lett volna energiájuk még egy több kilométeres autókázás árán új szállást keresni.
Azt gondolta, hogy amint leteszik a fejüket, úgyis álomba merülnek, szóval mégiscsak jobb lesz az a franciaágy, mint az autó kényelmetlen ülése.
Sherlock a szokásos mértéktartásával kezelte a dolgot, kijelentette, hogy övé a jobb oldal, és ha John a fülébe fog horkolni, akkor leküldi a recepcióra, és már aludt is. John horkolásától nem kellett félni, viszont alig telt el három perc, John már a nyakán érezte Sherlock szuszogását.
John hozzá volt szokva, hogy kis helyeken kelljen kényelmetlen elhelyezkedésben aludnia férfiak társaságában, viszont az jelentős újdonság volt a számára, hogy egyáltalán nem zavarta a helyzet.
És már megint azok a göndör tincsek. Meg akarta érinteni Sherlock arccsontját, hogy megbizonyosodjon róla, valóban olyan élesek-e, mint amilyennek tűnnek. Eljátszott a gondolattal, vajon mit szólna Sherlock, ha így álmában hozzá érne. Miért akar hozzáérni? Idegesen fészkelődni kezdett az ágyban. Nem tudott megálljt parancsolni az agyának, képzeletben már végighúzta a kezét Sherlock arcán, nyakán, és egyre lejjebb haladt a felső testén.
– Menj el! – hasított Sherlock hangja a néma csöndbe. John szíve a torkába ugrott, és néhány másodpercig még levegőt sem volt képes venni. Addig egész biztos nem, amíg Sherlock nem folytatta: – Nem lehet melletted aludni.
– Öhm. Sajnálom – motyogta John, és örült, hogy sötét van, különben látszana a lángoló arca.
– Már értem miért kötsz ki mindig a nőid kanapéján – sóhajtott Sherlock, de továbbra sem nyitotta ki a szemét. John reménykedett benne, hogy társa majd a másik oldalára fordul, de nem így történt, John pedig nem mert megmoccanni, különben Sherlock egészen biztosan kitiltja az ágyból.
John minden igyekezetével próbálta elterelni a figyelmét Sherlockról, de nem járt túl sok sikerrel, meg negyed óra múlva megint azon kapta magát, hogy Sherlockot bámulja, a fantáziája pedig olyan helyekre szárnyal, ahol eddig nem igen járt.
*****
Nem csak a hotelszobák romantikája okozott Johnnak kellemesen kínos perceket, kijutott belőle bőven odahaza is. Azt már megtanulta, hogy reggel ne menjen be kómásan a fürdőszobába, mert Sherlocknak megvolt az a szokása, hogy sosem zárja magára az ajtót. Arról már nem is beszélve, hogy nem mindig vesződött a fürdőköpennyel, ha éppen nagyon elmélyülten gondolkodott valamin, probléma nélkül vonult át a fürdőből a szobába anyaszült meztelenül. John egyszer rá is szólt emiatt, de Sherlock azzal érvelt, hogy az öltözködés hasznos perceket vesz el a gondolkodástól. John aggódott amiatt, hogy Mrs. Hudson egyszer ilyenkor nyit be, és még a végén szívszédülést kap. Amiatt pedig még jobban aggódott, hogy egyszer saját maga fogja feltűnően rajtafelejteni Sherlock meztelen testén a tekintetét.
Tehát, John Watson igazán próbálta meggyőzni a környezetét arról, hogy nem meleg, csak egy idő után rájött, hogy erről még saját magát is igen nehezére esik meggyőznie.
Persze, a háborúban látott sok mindent, történt is sok minden, de azokat mindig igyekezett elkülöníteni az életétől, amit élni szeretne.
Az csak rontott a helyzeten, hogy Sherlock sosem közölte konkrétan senkivel, hogy melyik nemhez vonzódik, és az igazat megvallva nála még az is kérdéses volt, hogy vonzódik-e egyáltalán valamelyikhez.
*****
Egy unalmasnak tűnő szombat este, már két napja semmi megoldásra váró ügy, Sherlock mégis szokatlanul higgadt volt. John nem tudta mire vélni a dolgot, már az is megfordult a fejében, hogy társa esetleg megbetegedett. Ez a gyanú csak erősödött benne, amikor Sherlock az esti fürdője után a derekára tekert egy szál fehér törülközőben végigvonult a nappalin, majd megállt John előtt. John a kanapén ült, és az ölében lévő a laptopja fölé görnyed, az blogra érkezett üzeneteket böngészve. Sherlock egy mozdulattal becsukta a laptopot, és kikapta az elképedt John ujjai közül.
– Mit csinálsz?
– Minek néz ki? – nézett végig rajta Sherlock olyan sunyi vigyorral, hogy John azonnal nehezebben jutott levegőhöz.
– Talán elfogyott a szappan? – tippelt John nagyot nyelve.
Sherlock válasz helyett lassan megnyalta a mutatóujját, majd hüvelykujjával együtt finoman megdörzsölte a mellbimbóját. John szeme valósággal kiguvadt a jelenet láttán, és úgy érezte, az agya helyére valami sűrű habot nyomtak, arról már nem is beszélve, hogy Sherlock néhány mozdulatától mennyi vér tódult az ágyékába.
– Kérdés megoldva – jelentette be Sherlock kifejezéstelen arccal, és hanyag mozdulattal a törölközőjébe törölte az ujját. – Meleg vagy.
– M… mi? – hebegte John, és képtelen volt feldolgozni az elmúlt néhány perc vizuális és verbális információit.
– A hímtagod állapotát nézve, hogy is szokták mondani, hogy te is felfogd még a szexuálisan felhevült állapotodban is… rám gerjedtél. Ha nem lennél meleg, ez elég távol állna tőled.
John csak tátogott, és már arra sem volt elég lélekjelenléte, hogy maga elé szorítson egy díszpárnát.
Sherlock, mintha az imént mi sem történt volna, a konyhába indult.
John hosszú percekig ült mozdulatlanul, mire sikerült valami elhatározás-szerűhöz jutnia.
Követte Sherlockot.
– Gondoltam, hogy megrázó lesz számodra a felismerés, mert minden bizonnyal elég gondosan próbáltad magadban eltemetni a dolgot – mondta Sherlock rezzenéstelen arccal, és a teájába kortyolt.
– És ha… csak te váltod ki belőlem ezt a reakciót? – köszörülte meg a torkát John erőtlenül. Sosem jött össze neki a Casanova-szerep.
– Ez érdekes felvetés! – kapta fel a fejét Sherlock. – Ez esetben elgondolkodtató, hogy egyáltalán mit csináltál a női partnereiddel.
– Úgy értettem… Férfiak közül! – préselte ki magából a szavakat John, és úgy gondolta, ennél kellemetlenebbül már nem érezhetné magát. Sherlock szokásához híven tett róla, hogy mégis így legyen:
– Ezt egyszerűen megtudhatjuk – tette le a csészéjét az asztalra, közvetlenül egy formaldehides edény mellé, majd a nappaliba iramodott, és intett Johnnak, hogy kövesse.
Sherlock leült John laptopjához, maga mellé ültette a még mindig fél kómában lévő társát, és a keresőbe villámsebesen beírta a meleg pornó keresőszót.
– Mit csinálsz? – nyögte John elhaló hangon.
– Nem egyértelmű?
– Közel sem!
– Hihetetlen. Ha a péniszed hasonlóan reagál egy filmre, amiben két férfi közösül, az kizárja azt, hogy csak én vagyok rád ilyen hatással.
– A rohadt életbe, most csak szórakozol velem ugye? – fakadt ki John.
– Miért szórakoznék a szexuális orientációddal?
– Hát erre én is kurvára kíváncsi lennék!
– Csak megfigyelés – mosolyodott el Sherlock a tőle megszokott hűvösséggel, és rákattintott az első kiadott videó lejátszás gombjára.
Johnt annyira sikerül felidegesíteni Sherlocknak, hogy amolyan bosszútól vezérelve, gondolkodás nélkül Sherlock ajkaira tapasztotta a száját, és olyan vadul esett neki, mint ahogy az ábrándjaiban zajlott. A legkevésbé sem érdekelte a videó, amit Sherlock elindított.
Azonnal megörült, hogy Sherlock nem lökte el magától az első pillanatban. Az pedig elkeserítette, hogy Sherlock meg sem moccant az elkövetkezendő pillanatokban.
John zavarodottan távolodott el tőle.
– Csak megfigyelés – motyogta rekedten. – Hát, bocsánat! – felállt a székről, hogy minél gyorsabban otthagyja Sherlockot. Az volt az első gondolata, hogy el kell költöznie. Minél gyorsabban. Ez volt a legnagyobb baklövés, amit valaha is elkövetett életében. Nem, nem Sherlock miatt, mert Sherlock ugyanúgy vállat fog vonni e fölött, mint bármi más, átlagemberekhez méltó dolgon, de ő, John Watson soha többé nem fog tudni úgy ránézni Sherlockra, hogy ne jusson eszébe élete legkínosabb csókja. Pedig több tucat szerencsétlen csók volt az életében. De egyik sem férfivel.
Reszkető lábakkal ült le az ágya szélére, és erősen elkezdett azon gondolkodni, hogy hol vegyen ki szobát estére.
– El tudom képzelni, hogy felkavaró – jelent meg Sherlock az ajtóban.
– Hát persze! – sóhajtotta John, és szenvedő tekintettel a plafonra bámult.
– Még számomra is az. Milyen lehet egy átlagembernek?
– Ezzel baromi sokat segítesz! Várj… Felkavaró? – pillantott végre John az ajtófélfának támaszkodó Sherlockra, aki most ellökte magát onnan, és még mindig ugyanabban az egy szál törölközőben, feltérdelt John ágyára.
– Várható volt, hogy ilyen kimenetele lesz a megfigyelésemnek, de az ebből fakadó következményeket nem mérlegeltem megfelelően.
– És akkor ezt úgy, ahogy egy átlagember mondaná?
Sherlock nem mondott semmit. Most ő szorította az ajkait Johnéihoz.
John még néhány lélegzetvételnyit tétovázott, aztán óvatosan áttolta a nyelvét Sherlock ajkai közt. Fogalma sem volt, hova költözhetne ez után, de abban biztos volt, hogy ha már ez az egész borzalom megtörténik vele, akkor úgy akar Sherlock tincseibe markolni, ahogy arra mindig is vágyott.
Lassan elindultak a kezei lejjebb, végigsimította Sherlock arcát, nyakát, mellkasát, és nem merte kinyitni a szemét, mert félt, ha megteszi, rádöbben, hogy az egész csak valami bizarr fantázia.
Az ujjai már Sherlock csípőjénél jártak, és elérkezett a puha törölközőig. Megtorpant. Meg akarta érinteni Sherlock férfiasságát, de nem volt benne biztos, hogy Sherlock is legalább fele annyira évezi a dolgot, mint ő.
Lassított, óvatosan kinyitotta a szemét, és Sherlock tekintetével találta szembe magát.
John eltávolodott tőle. Kísérlet.
– Mi az? – érdeklődött Sherlock. Nem tükröződött a szeméből izzó vágy, szenvedély, izgatottság. Csak érdeklődés.
– Mindig nyitott szemmel csókolózol? – kérdezte John élesen.
– Jó nézni az arcod minden rezzenését – suttogta Sherlock. – Annyira zavarodott vagy.
John nem tudott mit mondani, csak reménytelenül próbálta kifürkészni, hogy mi járhat Sherlock fejében. Lehetetlen vállalkozás.
Sherlock a bizonytalanság legapróbb jele nélkül nyúlt Johnhoz, és elkezdte kigombolni az ingét. Semmi kapkodás, semmi különösebb mimika, csak mintha a saját ingét gombolná.
John nagyokat nyelt, és fogalma sem volt, hogy Sherlock mit vár tőle, ha már egyszer így is csak egy szál törölköző takarja. Újra végigsimította Sherlock felsőtestét, de megint megállt a törölközőnél.
Kísérlet?
John ingje az ágy mellé repült.
– Nadrágban szeretnéd? – kérdezte Sherlock.
John nem volt benne biztos, hogy mire érti Sherlock, abban viszont biztos volt, hogy bármi is legyen, nem nadrágban akarja, mert az ágyéka már szinte fájt az alsónemű szorításától.
Ügyetlenül kikapcsolta az övét, majd gyorsan letolta magáról a nadrágját, és azon volt, hogy Sherlockról is leszedje végre azt a felesleges törölközőt, de mielőtt mozdulhatott volna, Sherlock megmarkolta John kőkemény férfiasságát.
Johnnak végigpörgött az agyában, hogy nem történhetett-e bármi olyasmi az utóbbi órákban, amitől ilyen képzelgései lehetnek, hogy Sherlock ujjai köré fonódnak, de Sherlock mellett bármi előfordulhat, bárhol, bármit keverhetnek a teájába.
Sherlock olyan mozdulatokkal ingerelte tovább a farkát, hogy Johnnak nem volt lehetősége több gondolkodásra. Letépte Sherlockról a törölközőt, és először finoman végigsimította hüvelykujjával a makkot. Sosem ért hozzá más férfi, és ő sem ért máshoz. Sherlock heves, ő pedig örökké akarja!
– Ó, baszd meg! – sóhajtott.
– Inkább te – felelte Sherlock egy észveszejtő mosoly kíséretében. John még talán bírta volna Sherlock gyors, már-már erőszakos tempóját, ha nem szólal meg, és nem mosolyog, de így, ezektől az ingerektől azonnal elélvezett.
Egy pillanatig zavartan nézte, ahogy Sherlock átnyúl fölötte, és az éjjeli szekrényről elvesz egy papírzsebkendőt, hogy letörölje a csuklóján lecsorgó nedvet, aztán John ráeszmélt, hogy nem akarja azzal megszakítani a tökéletes pillanatokat, hogy elkezd hebegni valamit. Viszont nem is mert a kezét törölgető Sherlockra mászni, mert hirtelen abban sem volt biztos, hogy Sherlock tényleg azt mondta, hogy szeretné, ha…
Óvatosan előre hajolt, finoman megcsókolta Sherlockot, és újra megfogta a férfiasságát.
– Kívánlak… – suttogta John, mikor egy pillanatra levált Sherlock ajkairól.
– Ez egyértelmű.
John esetlenül hátranyúlt az éjjeliszekrényéhez, és előkotort belőle egy kotont, meg síkosítót. A szüzessége elvesztése előtt sem volt ennyire izgatott. Sherlockot akarta. A zseniális, tudálékos, mindenki fölött álló Sherlockot, aki most enyhén terpeszbe tett lábbal, a könyökeire támaszkodva feküdt előtte, és úgy nézett végig rajta, mint akit kihallgatni készül. John megkérdezte volna, hogy most mégis mi jár abban az elszabadult elméjében, de ez most nem az az alkalom volt. Most Sherlock fölé mászott, hevesen csókolta, az ujjait pedig óvatosan Sherlockba irányította. Szűk volt, kegyetlenül szűk, John agyában és ágyékában pedig állatiasan lüktetett a vágy.
– Hüm – szorította össze az ajkait Sherlock, és a csípőjét megemelve hátradőlt az ágyon.
– Mi? – kérdezte John, mert nem tudta eldönteni, hogy a „hüm” Sherlocknál már a kéjes nyögés kategóriába tartozik-e.
– Te vagy az orvos, folytasd!
John nem hagyta, hogy olyan emlékek kússzanak az agyába, amik a legkevésbé sem illenének ehhez a pillanathoz.
A két test egymásnak csapódott.
John megtorpant, mikor Sherlock ajkait hangos nyögés hagyta el.
– Csináld! – nyögte Sherlock a lepedőbe markolva. John balja sebesen siklott Sherlock férfiasságán, jobbjával pedig a csípője alá nyúlt, hogy még közelebb húzhassa magához.
John hangosan, és szaporán vette a levegőt, rég túl volt azon az állapoton, hogy olyan apróságok zavarják, mit például, hogy Mrs. Hudson mindent hall odalent.
John mindig így akarta látni Sherlockot. Izzadó homlokkal, lehunyt szemekkel, résnyire nyitott szájjal aprókat nyögve, és a lábai között.
Sherlock egy elhaló nyögés kíséretében John tenyerébe élvezett.
– Folytasd! – parancsolta.
John felhúzta Sherlockot az ágyról, hogy az ölébe ültesse, és úgy folytassák. Sherlock hangosan felnyögött a helyzetváltoztatástól, és csontos ujjait John hátába mélyesztette.
Kívülről nézve talán egy csöppnyit mulatságos látványt nyújtott volna, ahogy John nyújtózkodva csókolgatja Sherlock nyakát, de ez a legkevésbé sem zavarta őket.
Kéjben fuldokló percek múlva John kielégülve borult Sherlock mellkasára. A feje búbja alig ért fel Sherlock álláig. Néhány másodpercig így maradtak, mozdulatlanul, majd mikor Sherlock mocorogni kezdett, John összeszedte magát, és kidobta a szemétbe az óvszert. Visszafordult az ágyhoz, amin Sherlock már elterülve feküdt, meztelenül magára húzva a takarót. John bebújt mellé.
– Ha úgy fogsz forgolódni, mint amikor nem tudsz aludni, itt hagylak – közölte Sherlock, látszólag a párnának címezve.
– Az az én párnám – mondta John.
Sherlock dünnyögve arrébb csúszott egy kicsit, hogy John is odaférjen.
John hosszú percekig hallgatta Sherlock egyre lassuló szívverését, majd őt is elnyomta az álom.
2. rész | 3. rész
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Meg is találtuk. remek, bár ha elfogadsz egy kritikát, az előzőhöz képest nyers lett, kevésbé árnyalt, és kifinomult, de még mindig megvannak a karakterek. :) +++