CUMBERNATION ~ Egyetlen magyar forrásod Benedict Cumberbatchről
Sherlock fanfiction
Sherlock fanfiction : Molly Hooper naplója 3. - Forró vágyak

Molly Hooper naplója 3. - Forró vágyak

Cím: Molly Hooper naplója 3. - Forró vágyak
Szerző: Bubu [link]
Korhatár: 18

"Nem tudom, hogy pontosan mit érzett akkor, hogy mire gondolt, de én tudtam, mit akarok. Őt."


Ijedt vagyok, majd bátor és erős. Túllépem határaimat, de a látvánnyal nem bírok betelni. Szívem majd’ kiugrik a helyéről, minden egyes érintésével meghalok egyszer.

Bármennyire is szerettem volna együtt lenni vele, semmiképp sem az első randinkon. A becsületem még mindig fontos! Ő túl okos és ravasz ahhoz, hogy… várjunk csak! Ez egy teszt lesz! Le akar tesztelni, hogy megtudja, milyen is vagyok. Könnyűvérűnek fog hinni, ha lefekszem vele. De én olyan nő szeretnék lenni a szemében, aki nem adja könnyen magát, és nem is akárkinek. Míg ezt végiggondoltam, alig telt el fél perc, és máris két ellenérvet találtam.

Finoman beletúrt a hajamba, és mindketten megálltunk. Ott helyben mozdulatlanok maradtunk, és mindkettőnk szeme kipattant. Egymás tekintetét fürkésztük, én az övében mérhetetlen vágyat és szenvedélyt láttam. Olyasvalamit, amit még soha azelőtt. Kisimította az arcomból a hajszálakat, és megsimogatta két ujjával az arcomat. Kedvesen mosolygott, és a homlokomra nyomott egy puszit. Egyszer csak megérintette a kezemet. Lassan megsimította a kézfejemet, és ujjait átfonta az enyéimen. Ismét mozgás történt. Megindult. Vele együtt mentem én is. Kézen fogva sétáltunk az ablakig. Kint már sötét volt, az ablak tükrében saját magamat láttam. Mellettem pedig azt a férfit, akit mindennél jobban szeretek. Sohasem hittem volna, hogy egyszer ez megtörténik majd. Igazából reméltem, hogy egyszer valaha majd megérint, vagy megcsókol.  Nem ismertem azelőtt ezt az oldalát. Mindig hideg volt velem szemben, nem is vett észre. Most pedig… itt állunk az ablak előtt és hallgatjuk, ahogy az eső koppan egyet-egyet a párkányon.

Csak álltunk ott, és bennem egyre több kérdés fogalmazódott. „Miért hagyta abba a csókolást? Miért jöttünk ide? Miért fogja a kezem? Mi történik? Meghaltam?” De válaszokra nem került sor. Vártam, hogy ismét történjen valami. Nem mertem elmozdítani a fejem, vagy akárcsak a tekintetemet felé. Féltem a látványtól. Nem akartam, hogy ennek az estének vége legyen. Csak arra vágytam, hogy újra megkóstolhassam ajkait, hogy minél közelebbről halljam szívverését. Nem tudom, mennyi idő telhetett el valóban, de akkor és ott egy örökkévalóságnak tűnt.

Mikor már alig bírtam tovább, és azt fontolgattam, hogyan szólalok meg, hogy mit mondok, úgy éreztem, rám néz. Tekintete mintha arcomat csókolta volna végig. Mikor biztos voltam benne, az ablak üvegének tükrében nem csak magamat néztem, hanem eggyel arrébb szaladt a tekintetem; Rá. Úgy láttam, hogy nem maga elé mered, hanem teljesen oldalra fordította a fejét, és szemei az arcomat pásztázták. Végre arra az elhatározásra jutottam, hogy én is oldalra fordítom a fejem, de mintha kőből lenne a nyakam, és nem engedi, hogy a fejem elmozduljon. Sherlock észrevette a szenvedésem.

Elém állt. Az ablak üvegének dőlt, és ismét a szemembe nézett.  Elmosolyodott. A lehető legédesebb mosoly volt, amit valaha láttam. Ez nem az ellenállhatatlan, csábító mosolya volt, hanem a nyugtató, és szeretetteljes mosolya. A kezemet nem engedte el, sőt, a másik kezemet is megfogta. Olyan hatalmas biztonságot sugallt a tekintete. Odahajolt az ajkamhoz. Szemeimet lehunytam, és csak arra vártam, hogy megcsókoljon. Másodpercekkel később újra megízlelhettem mennyei mézédes csókját. Elengedte a kezeimet, és átkarolta a derekamat. Azt hittem ismét vadul fog csókolni, de tévedtem. Felemelte fejét, és ismét elindultunk. Egyik karját a derekamon hagyta, úgy vezetett a kanapéig. Leült, én pedig ott álltam előtte. Jobb karját nyújtotta felém, megfogtam, és az ölébe húzott.

Mindig is tudtam, ha a nő kerül fel, akkor az azt jelenti, hogy a férfi átadta az irányítást. Alkaromat a vállára támasztottam, és feje mögött átkulcsoltam az ujjaimat. Megcsókoltam, és visszacsókolt. Óvatosan az alsó ajkába haraptam, és sóhajtott egyet. Ujjai levándoroltak a hátamon lefelé a csípőmig, és a fenekembe markolt. Felnyögtem, amitől elmosolyodott. Éreztem. Az ajkamat csókolgatta, aztán a szám sarkát. Csókjai az állkapcsomat beborították, és aztán a nyakamat puszilgatta. Meztelen kulcscsontomat is végigszántotta gyors csókjaival, amíg a vállamhoz nem ért. Szájába vette a ruhám pántját, és lehúzta azt. A másik oldalra is eljutott, és azon az oldalon is megszabadított a finom anyagtól. A vállam még mindig nem volt meztelen: a fekete melltartó pántja még mindig akadályozta őt terveiben. Elhúzta fenekemről a kezeit, a két mutatóujját beakasztotta a két pántba, és egy gyors mozdulattal megszabadított tőlük. Végigsimította meztelen vállaimat az ujjaival, és a mellkasomat vette célpontul.

A kulcscsontom alatt mindent végigcsókolt. Gyors és mély lélegzeteket vettem. Karjait átfonta a derekamon, és közelebb húzott magához. Mikor megunta a mellkasomat, lejjebb tévedett. A két mellem közé szorította arcát, felnyögtem, és hátraszegtem fejemet. Nagyokat sóhajtottam, és szörnyen gyorsan vert a szívem. Egy cseppet sem foglalkoztam a bokám fájásával, teljesen elfelejtettem, hogy egyáltalán fájt. Két tenyeremmel a mellkasán támaszkodtam, majd ujjaim vörös ingje apró gombjaihoz értek. Szétgomboltam őket. Amint egyre lejjebb haladtam, egyre nőtt bennem a feszültség. A legalsó gombot is kigomboltam, majd szétnyitottam a ruhát. Szemem elé tárult egész felsőteste. Az izgalomtól befeszített mell – és hasizmaitól majdnem elolvadtam.

 Egy pillanatra elengedett, és előredőlt egy picit, hogy megszabadulhasson az ingjétől. Immáron teljesen meztelen felsőtestével találtam magam szemben, és egyre közelebb próbáltam lenni hozzá. Gondolom, most úgy gondolta, hogy ő levette az ingjét, akkor most én jövök. Egy pillanatra megijedtem, hogy talán őt nem fogja úgy elvarázsolni a látvány, mint ahogy engem, ezért nagy levegőt vettem, és arcomat a nyakába fúrtam. Szívogattam, és csókolgattam, míg ő a hátamon lévő cipzárt próbálta lehúzni. Mikor sikerült neki, a ruhám szétnyílt, csak a karom akadályozta meg, hogy lecsússzon.

Sherlock persze ezt pontosan tudta, így megvolt a következő feladat: valahogy kiszedni engem a ruhámból. Felemeltem a fejem, és ajkamba haraptam. Ő pedig vigyorgott. A látványtól elnevettem magam, és ő ezt a helyzetet kihasználva kibújtatta a karjaimat a ruhából, ami lecsúszott a derekamig. Egy szál fehérneműben ültem rajta, és egy pillanatra ismét megálltunk, hogy ő is megcsodálhasson engem.

- Gyönyörű vagy – súgta, miközben végignézett rajtam.

Ez a két szó hihetetlenül jól esett. Tetszettem neki így is. Alig hittem el. De most én következtem. Hogy kvittek legyünk, a nadrágjától kellett megszabadítanom őt. A fenekemnél tartott, míg én az ujjammal a kulcscsontját végigrajzoltam, és aztán egy csíkban a hasán át lejutottam az övig. Az érintésemtől libabőrös lett, elmosolyodtam, és folytattam tovább. Míg a tekintetével figyelte, mit csinálok, a fenekemet markolászta, egyre vadabbul. Kitapintotta a bugyim körvonalait, és a ruhát egy mozdulattal lehúzta a csípőmről, ami a bokámig lecsúszott, majd lerúgtam. Kezei ismét a fenekemre tévedtek, a csípőm felől becsúsztatta a tenyereit a bugyimba. Így voltunk egy darabig. Miközben simogatással kényeztetett, az övét kikapcsoltam, a gombot kigomboltam, és a sliccét is lehúztam. Szemem elé tárult szürke alsónadrágja, és a látványtól elsikoltottam volna magam, ha nem csókol meg. Vágya kirajzolódott a vékony anyagon, szívem egyre hevesebben vert. Az ülésből feltérdeltem, és vadul rángattam le róla a farmernadrágját.

Visszaültem a combjára, de ez nem volt neki elég. Kezeivel közelebb húzott magához, közelebb az ölébe. Mikor már azt hittem, nincs közelebb, feljebb ült, és teljesen ágyékába húzott. Az érzéstől felnyögtem, ujjaival körberajzolta a hátamat. Lassan, mindenféle firkákat rajzolt, egyszer mintha egy szívecskét éreztem volna…

Ezúttal a melltartómhoz nyúlt. Egy jó pár percig vacakolt vele, és egyre türelmetlenebb lett. Feladta, ezért másik utat keresett. Előrehúzta kezeit, és a mellemet simogatta, markolászta. Közben a nyakamat, aztán a fülcimpámat csókolgatta, és a fülembe súgott valamit, miközben erőteljesen markolta a melleimet.

- Vedd le – utasított.

Ekkor már tudatosult bennem, hogy nem az ablaknál állunk ruhában, hanem majdnem meztelenül vagyunk mind a ketten, eszembe jutott a könnyűvérűségről való gondolatom. Valahogy úgy éreztem, még nincs itt az ideje abbahagyni. Olyan érzéki, olyan vágyakkal teli volt a levegő, úgy éreztem, bűn lenne itt abbahagyni. Ráadásul még mindkettőnkön van némi ruha…

- Vedd le – súgta még egyszer. – Vagy én vegyem le?

- Vedd le te – súgtam, és közben a mellkasát simogattam. Lejjebb szaladtak az ujjaim, a medencecsontjához értem, és aztán még lejjebb mentem. A bal kezemmel támaszkodtam, míg a jobbal nagy dologra készültem. Végiggondoltam, ha azt, hogy ő már tapizott engem, akkor én is őt. Ujjaimmal megtapintottam legérzékenyebb pontját, amitől felnyögött, és abban a pillanatban kikapcsolódott a melltartóm, és lecsúszott az ölembe. Ő egy mozdulattal hátradobta, és megcsodálta felsőtestemet. Megmarkolta melleimet, és ezzel a mozdulattal én is megmarkoltam őt. Leírhatatlan érzés volt. A fellegekben jártam, nagyokat nyögött, miközben kényeztettem.

Aztán hirtelen észhez kaptam: most én jövök. Nekem kell megszabadítanom őt az utolsó ruhadarabjától. Míg csókolóztunk, megpróbáltam kitalálni, hogyan fosszam meg ettől a nevetségesen vékony anyagtól. Amikor végre kitaláltam, óvatosan beleharaptam az ajkába, és a kanapé háttámláján támasztottam meg magam. Egyre lejjebb csúsztam a combján, s közben az állától indulva csókokkal haladtam lefelé. Mikor a mellemhez ért az ágyéka, felnyögtem, és tovább csókoltam. Nagy levegőt vettem, és vágyakozva folytattam tovább…

Karjait maga mellé feszítette. Visszacsúsztattam a kezem a mellkasára, és tenyeremben éreztem szíve minden lüktetését. A tenyeremben dobogott a szíve, hevesen. Nem tudom, hogy pontosan mit érzett akkor, hogy mire gondolt, de én tudtam, mit akarok. Őt.

folyt. köv.
előző fejezet

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 
Hello!

Benedict Cumberbatch, Emmy díjas, Oscar és többszörös Golden Globe jelölt brit színész. A Star Trek Into Darkness, és a The Imitation Game sztárja. A modern Sherlock Holmes, Doctor Strange és Smaug, a sárkány megformálója. A Brit Birodalom Rendjének parancsnoka, nagylelkű jótékonykodó, férj és apuka. Honlapunk küldetése, hogy összegyűjtsünk róla minden fellelhető információt, legyen az kép, videó, riport, hírmorzsa vagy érdekesség.

 
Navigáció

>> Főoldal
>> Mr. Cumberbatch
>> Sherlock
>> Galéria
>>Új Galéria
>> Média
>> Extrák
>> Fórum
>> Oldal

 
Chat

Szépen kérünk benneteket, hogy se Benedictet, se a hozzátartozóit (sőt, ha lehet, senkit) ne szidjátok a társalgóban, és igyekezzetek úrihölgyek módjára beszélgetni.

 
Projektek

Avengers: Infinity War
Doctor Strange
2018. április 26. (hun)

How the Grinch
Stole Christmas
Grinch

2018. november 9. (USA)

Jungel Book
Sheer Khan
2018. október 19. (USA)

Magik
Lewis
2018

Melrose
Patrick Melrose
2018. május 13.

The War Magician
Jasper Maskelyne
2018 (?)

Captain Marvel
Doctor Strange
2019. március 8. (USA)

Untitled Avengers Movie
Doctor Strange
2019. ősz (?)

Rogue Male
Capt. Alan Thorndike
2019?

How To Stop Time
Tom Hazard
2019-2020 (?)
 

 
Barátaink

best movies by larewen

 //cumbernation.gportal.hu/portal/cumbernation/image/gallery/1327523414_46.png //cumbernation.gportal.hu/portal/cumbernation/image/gallery/1327523414_46.png Trónok Harca
 https://lh6.googleusercontent.com/-JcQFfgAJsuw/UBA3zCHJwsI/AAAAAAAABGM/Khep3dJ4ep0/s55/jeremy.jpg https://lh4.googleusercontent.com/-t-xhnVcpZgk/UBhjqddqzhI/AAAAAAAABHM/M8lQx3aPBRI/s55/bookz.jpg my chemical romance https://lh6.googleusercontent.com/-DD6fXQRL09k/UO8WOIl-4KI/AAAAAAAAB48/W9LrA11g3Eg/s55/rdj.jpg
 
  Vettel
  Grimm Disney Sorozatok birodalma //cumbernation.gportal.hu/portal/cumbernation/image/gallery/1327523414_46.png

20/ 0 szabad
 

 
Cserék

     ☆ ★

kérj cserét a csetben vagy a VK-ban - és itt hirdess!
szerkesztők: abby, larewen, reisuto, stanci
aktív szerkesztő: Abby
(abby.cumbernation@indamail.hu vagy abby.cumbernation@gmail.com)

 

 
Emlékeztető

Sherlock: The Final Problem
2017. január 15.
22:00 BBC One



 

Itt is megtalálsz minket

 
Szavazz!
Lezárt szavazások
 
Rajongók
Indulás: 2012-01-02
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
közérdekű

akadálymentes gportal mozgalom

My Absurd View  Anchime GpLiliana My Happy World Gp.  Kritika Lap 
Novus
  Shadow World Gp.  Rajz- & Fotóblog  PiciPaw  Nox rajongói oldal 
Diametrically Blog Creative Critique  Legends of Stories Cumbernation Gp

 


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.