Sherlock a konyhaasztal mellett ült a laptopját bámulva, néha bepötyögött pár sort, aztán oldalra hajolva belepillantott a mikroszkópjába, hogy ellenőrizze az épp aktuális kísérletét, majd vissza a laptophoz. Ez így ismétlődött már órák óta. Látszólag azt sem vette észre, amikor John felrakta forrni a teavizet, pedig a férfi ott szöszölt már egy ideje a konyhapultnál, épp Sherlock háta mögött.

A doktor azon gondolkodott, hogy a másik hogy bír egyáltalán ilyen sokáig szinte mozdulatlanul egy helyben ülni. Máskor meg felszántja az egész lakást, amikor gondolkodik, és be nem áll a szája. Szórakoztatónak találta viszont azt a megfeszített arckifejezést, ami most kiült a detektív arcára, pont úgy nézett ki, mint egy kisgyermek, aki az építőkockákból emelt torony legtetejére próbálja meg felhelyezni az utolsó darabot. Épp csak a nyelve hegyét nem dugta ki hozzá.

- Abbahagynád végre a csörömpölést? – morgott Sherlock maga elé, miután John kivette a teáscsészéjét a szekrényből. – Miért épp most kell teát főznöd?

- Mert épp most akarok teázni – felelte a férfi nem foglalkozva lakótársa nyafogásával.

- Nem kérek.

John egy pillanatra összeszorította ajkait, lenézett a kezében tartott egyetlen csészére, majd letette azt az asztal sarkán egyensúlyozó tálcára.

- Ezt fejben tartom – mondta halkan.

Sherlock oldalra sandított, és egy másodperc erejéig nem tudta leplezni azt az őszinte felháborodást, ami kiült az arcára, amikor észrevette, hogy John igazából rá nem is gondolt. A mikroszkóphoz hajolt ismét és tüntető szótlansággal bámult keresztül a lencsén.

- És mi van a fával? – kérdezte John pár perc elteltével, miközben elkészítette a teáját.

- Hm? – mormogott a detektív még mindig a mikroszkóp mögül.

- A fenyő, ami a nappaliban van.

- Ah, az. – Sherlock nem nézett rá, visszahúzódott a laptopjához, és gépelni kezdett.

- Igen, az. – John kíváncsian nézett rá, de kellett pár levegővételnyi szünet, mire Sherlock végre ismét megszólalt.

- Mrs Hudson kérte, hogy díszítsem fel. Megtaláltad az égőket?

- Kérte? Hiszen mindig ő díszíti a fát.

- Hm, valójában egészen pontosan azt mondta, díszítsem fel magam, ha karácsonyfát akarok látni.

John gyanakodva ráncolta homlokát.

- Miért mondana ilyet? Mit csináltál?

- Minden bizonnyal megharagudott rám, mert nem vittelek kórházba.

- Hát ezzel valahogy egyet tudok érteni – bólintott. - Istenem, úgy nézek ki, mint aki kocsmai verekedésbe keveredett. - vizsgálgatta a konyhaszekrény üvegajtaján visszatükröződő véraláfutásokkal tarkított arcát. - Most komolyan, Sherlock, pár óra múlva szenteste, mit fog szólni Emily, ha meglát?

- Ki?

- A barátnőm, emlékszel? Meghívtuk vacsorára.

- Te. Te hívtad meg.

- Oké, igen én. Te meg megígérted, hogy nem fogod sértegetni.

- Nemmfogomm - mondta a detektív dallamosan. John még épp elcsípte a férfi arcán átfutó gyanús mosolyfélét.

- Te… Mit csináltál vele?

Sherlock faarccal nézett fel Johnra a laptopja képernyőjéről, csak épp egy pillanatra, majd folytatta a billentyűk gyors püffölését. - Csak kipróbáltam valamit – felelte halkan. - Délelőtt itt járt, de ne aggódj, nem engedtem be, mert még eszméletlen voltál.

- Sherlock! - A doktor egyre növekvő gyanakvása pánikká alakult. - És, várjunk csak… és mit mondtál neki? Gondolom, furcsállta, hogy… ó, a francba, a telefonom! – kapott a zsebeihez idegesen, aztán rájött, hogy a mobilja a kabátjában volt, abban, amit Sherlock kidobott. – Hol van? Biztosan már vagy száz hívásom van tőle. Hová tetted? Ugye azt nem dobtad ki?

- Ott van a kandallópárkányon – sóhajtott Sherlock nyeglén, s összehúzott szemekkel követte a konyhából a nappalin átvágtázó lakótársát.

- Ezt nem értem – tért vissza John alig fél perc múlva a telefonját nyomkodva. - Egyetlen hívás, de még egy üzenet sincs. Mit mondtál neki?

- Azt, hogy alszol. Pár percig beszélgettünk csupán – legyintett a férfi a mikroszkóp mögül.

- Ó igen, és mégis miről?

- Megmondtam neki, hogy inkább ne próbálkozzon nálad.

- Hogy mi, mi… miért?

- Mert mostanában lankad az érdeklődésed iránta.

- Te… te most komolyan azt mondtad neki, hogy impotens vagyok? – John fenyegetően meredt a lakótársára.

- Nem, tudom, hogy nem vagy impotens – nézett fel rá Sherlock tágra nyílt szemekkel, szinte felháborodva. - Csak szexuálisan alulmotivált. Ami azt a nőt illeti, persze. Egyébként ő erre azt felelte, hogy már egy ideje sejtette.

John elképedése olyan kusza zavart okozott a fejében, hogy az arcán megjelenő kifejezésekből egy egész mimikai példatárat össze lehetett volna hozni. Körülbelül ötször kezdett bele a mondandójába, de csak magánhangzók jöttek ki a száján. Közben persze saját magával viaskodott, szerette volna megmutatni Sherlocknak, hogy ő igen is potens, ami a nemi vágyakat és a szexualitást illeti, az már teljesen más kérdés, hogy ezek a konkrét vágyak kire irányultak valójában. De miért kellene neki bármit is bizonyítania? És miért akar épp Sherlocknak bizonyítani? Tudta jól, hogy miért. Dühös volt. De már nem Emily miatt, és nem is barátjára. Saját magára volt mérges. A gondolatokra a fejében, a mázsás súlyra, ami a mellkasát nyomta, az érzéseire, amiket ebben a pillanatban alig bírt visszafojtani.

- Miatta? Ugyan, John, nem lehetsz miatta dühös. - Sherlock arcán enyhe undor jelent meg.

- Nem miatta vagyok dühös! – ordította a doktor olyan hangosan, hogy azt egészen biztosan Mrs Hudson is meghallotta odalent. Még maga is teljesen beleszédült. – Miattad! – Aztán egészen lehalkulva megismételte. - Miattad, Sh… Sher…- a lélegzete ekkor váratlanul megakadt egy pillanatra, talán a teste így tiltakozott az ellen, hogy kimondhassa az igazságot.

Sherlock szája megrebbent, mintha mondani akart volna valamit, de ahogy Johnra nézett, egyetlen másodperc elég volt, hogy megértse. Azt a pillantást nem lehetett félreérteni, és nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Az a pillantás volt a legigazabb, a legőszintébb és egyszersmind a legmegrázóbb, amit valaha látott.

- Azt hiszem, most jobb, ha… megyek – fújt ki John kissé zilálva, s megdörzsölte a homlokát, valahogy kóválygott a feje, kis fénypontok cikáztak a szemei előtt, szédült. – Nem vagyok túl jól. Le kell dőlnöm… egy picit… - Erőtlen karjával a szék támlájára támaszkodott, behunyta a szemeit, és amikor ismét kinyitotta, már a hátán feküdt, a saját ágyán, a saját szobájában.

A lágy félhomály mozogni kezdett a mellkasa fölött, és egy sötéten örvénylő tekintet fúródott az övébe. Sherlock könnyű, meleg súllyal nehezedett rá, arca csak pár centire volt tőle, és ahogy elhelyezkedett, csupasz hasa a szapora levegővételnél az övét érintette. John idegesen pislogott. Fogalma sem volt, hogy hogyan kerültek ebbe a helyzetbe. Egyszerűen nem emlékezett arra, hol és mikor kezdődött ez az egész. Nem kellett végignéznie magukon, hogy tudja, mindketten teljesen meztelenek, hiszen érezte Sherlock meleg bőrét magán, mindenhol. Apró nyögést hallott valahonnan. Kis időbe telt, mire rájött, hogy a vágy hangja az ő torkából tört elő, amikor a barátja hozzápréselte forró keménységét a combja belső feléhez, majd hosszú, finom ujjaival végigsimított a bordáin, és maguk közé csúsztatta a tenyerét. John légzése felgyorsult.

– Sher… Sherlock… Mit csinálsz? – kérdezte rekedten, szinte alig hallotta a saját hangját.

Sherlock nem felelt. Ujjai ráfonódtak John érzékelhető vágyára, szája résnyire nyitva volt, élénken izzó tekintete a doktor arcát pásztázta és megállapodott az ajkain. John biztos volt benne, hogy a férfi meg fogja csókolni őt, a forrón simogató leheletét már az állán érezte, s ekkor behunyta a szemét.

A sötétség hűvös kegyetlenséggel telepedett rá, és nem történt semmi. Érzékei lassan végleg elhagyták a meghitt álomvilágot, és a kellemes, bizsergető forróságot felváltotta a valóság. Egy hosszú másodperc erejéig ismét lehunyta szemeit, erősen, hátha még sincs vége, talán még visszahozhatja, de mindhiába. Egy hangos, csalódott nyögés hagyta el a száját, amit azonnal meg is bánt. Gyűlölte, amikor nem tudott uralkodni a reakcióin, s csak reménykedett abban, hogy egyedül van. Az ágyékában lüktető vágyakozó fájdalom túl lassan enyhült, szégyenkezve temette arcát a párnájába, míg végre a hosszas önmarcangolás tompa álomba húzta ismét.

folytatás
előző fejezet

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2014.08.14. 21:51 Dóri Ez nagyon jó, nincs következő rész?