CUMBERNATION ~ Egyetlen magyar forrásod Benedict Cumberbatchről
Sherlock fanfiction
Sherlock fanfiction : Veled - Mi lesz?

Veled - Mi lesz?

Cím: Veled - Mi lesz?
Szerző: Molly Landrum
Fandom: BBC Sherlock/Sherlolly
Korhatár: 12

"Ez az, ami van"


Reggel arra keltem, hogy mellettem sír a kis Rosie. Fáradtan és nyűgösen kinyitottam a
szemem, és a kezembe vettem a kis csöppséget.
- Rosie! Ssss! – csitítottam, de ő csak sírt.
Járkáltam össze-vissza, és ringattam a kezemben. Simogattam a hátát, és beszéltem hozzá,
de nem akart elhallgatni. Kivittem hát a konyhába, ahol melegítettem neki egy kis tejet.
- Együnk szépen, aztán meglátjuk mi lesz jó? – beszéltem hozzá.
Úgy terveztem, felhívom Johnt, hogy a lánya beteg. Nem akartam sürgetni, de mégis csak
ő az apja, tudnia kell róla, minél előbb. Arról nem is beszélve, hogy gyerekorvoshoz kell
vinni.
Amint a tej felmelegedett, ellenőriztem, hogy nem túl forró-e, majd a kislány szájába
tettem a cumisüveget. Egyből elhallgatott, és elkezdett enni. Ennek örültem, mert ez jó jelnek
számított a betegsége szempontjából.
Kezembe vettem a telefont, és felhívtam a barátomat. Vártam, hogy felvegye, és közben
néztem a kicsit.
- Ez itt John Watson üzenetrögzítője, épp dolgozom, hagyj üzenetet… – szólalt meg a
hangpostája.
Letettem a telefont, és Rosie-ra néztem. Úgy tűnik ketten maradunk, és rám hárul az is,
hogy dokihoz vigyem…
Egy kis időre lefektettem a kislányt az ágyamra, amíg megreggeliztem. Hallottam, hogy
nyöszörög és sír, de nem tudtam mit tenni. Muszáj voltam én is enni, és addig sajnos egyedül
kellett hagyjam. Viszont amint végeztem bementem, és megvigasztaltam.
Miután elcsendesedett, és némiképp vissza is aludt, felhívtam a gyerekorvosát, és
megkérdeztem, mikorra tudnám bevinni hozzá a kicsit. Azt mondta délre vihetem, szóval még
egy ideig el kellett vele lennem.
Szerencsére úgy ahogy aludt, így próbáltam elfoglalni én is magamat valamivel. Úgy
gondoltam ebédet, majd hazafelé veszek a közeli kifőzdében, így inkább bekapcsoltam a
gépem, és azon keresgéltem. Próbáltam keresni valami normális, nem túl drága, de elég
messze levő helyet, ahova elmehetnék kikúrálni magamat Sherlockból. Nem tudtam még,
mikor mennék, hisz szabadságot kell akkor kivennem, és azt sem tudtam, mennyi időre. Csak
neki kezdtem, ha már volt némi időm.
Nagyjából egy órája ültem a gép előtt, mikor meghallottam Rosie-t. Felvettem, és
megnyugtattam. Nem sokára elindultunk az orvoshoz, hogy megvizsgálja a kicsit. Egész úton
nyöszörgött, és siránkozott. Sajnos ezúttal a taxit sem tudtam elkerülni, így kénytelen voltunk
azzal menni.
Mikor megérkeztünk, leültem a váróban, és nyugtatgattam a kicsit. Csak pár percig kellett
várnunk, aztán kiszólt Mr. McCarthy asszisztense, és bevittam a kicsit. Elmondtam, mi a baja,
a doktor úr pedig megvizsgálta. Próbáltam elterelni Rosie figyelmét, hogy ne sírjon annyit, de
nem igazán ment.

A gyerekorvos végül felírt egy szirupot, amit a tejéhez kell hozzáadni, aztán
hazaindultunk. Vagyis hozzám. Ezúttal már jobban bírta az utat, és csendben is volt egy ideig.
A közeli kifőzdében vettem magamnak ebédet, majd hazaértünk.
Levetkőztettem a kicsit, és melegítettem neki tejet. Közben megnéztem, hogy mennyi
szirupot tegyek hozzá, és miután ellenőriztem, hogy nem túl forró-e, eleget tettem az orvos
utasításának. Végül leültem az egyik székemre, Rosie-t az ölembe fektettem, és elkezdtem
etetni.
Hiányozni fog, ha elmegyek. A kis barna szemei, a rövid, kissé göndör fürtjei. Még ha nem
is hónapokra, évekre terveztem elmenni, tudtam, hogy hiányozni fog a kis keresztlányom.
Imádtam, és ahogy vigyáztam rá, rájöttem, hogy én is szeretnék lassan egy kicsit. Olyat, mint
Rosie, akire vigyázhatok, aki megvigasztal, és aki mindig velem van.
Miután végzett, lefektettem a földre játszani, én pedig megmelegítettem a kifőzdéből az
ebédemet, hogy megegyem. Miután végeztem, felvettem Rosie-t, és lefektettem délutáni
alvásra. Arra gondoltam, hogy így legalább lesz egy kis csendes, szabad időm, és pihenhetek
majd én is.
Egy fél órája altathattam el a kislányt, mikor csöngettek az ajtómon. Kimentem, és John
állt velem szemben.
- Szia! Jöttem Rosiért.
- Szia! Nemrég altattam el.
- Köszönöm, hogy vigyáztál rá. – mondta, miután bólintott.
- Nincs mit. Próbáltalak hívni… De nem vetted fel, szóval elvittem az orvoshoz…
- Mi történt?
- Láza volt, de az orvos szerint semmi komoly. Adott egy szirupot, tedd a tejéhez, és
meglesz. Rá van írva, hogy mennyit…
- Rendben. Köszönöm Molly!
- Nincs mit. Viszont előre szólok, hogy valamikor majd elmegyek, szóval egy ideig nem
tudok majd Rosiera vigyázni.
- Hova mész? – csodálkozott.
- Még nem tudom. Amolyan kis nyaralásféle lenne… - próbáltam álcázni magamat.
- Értem – mosolyodott el.
- Összepakolok Rosienak… - kezdtem is el.
Szándékosan nem kérdeztem meg, hogy sikerült az ügyük. Érdekelt, de nem akartam, hogy
ezt tudja. John így is tudja, hogy szerelmes vagyok Sherlockba, de nem érdekelt. Nem
akartam megint ezt bizonyítani. Nem akartam érdeklődni felőle. Ha már elmegyek, és itt
hagyom, teljesen magam mögött akarom hagyni.
Kivittem Johnnak a kicsi cuccait abban a hátizsákban, amit még ő hozott, majd óvatosan
kihoztam a kislányt is. Nagyon odafigyeltem, hogy véletlenül se keljen fel, hanem aludjon, de
mikor átadtam az apjának elkezdett nyöszörögni. Ezután John gyorsan ment is, ringatta a
kislányát, hátha visszaalszik.
Most, hogy egyedül voltam, neki tudtam látni rendesen a Sherlock-kúrámnak. Az országot
már kiválasztottam: Olaszország. Tudok olaszul, messze van, és a tengerparton ki tudom
magamat pihenni. A kultúrát is jobban meg tudom ismerni, hisz tele van látványossággal, és
az emberek is segítőkészek. Tökéletes helye annak, hogy magam legyek, feltöltődjek, és
kipihenjem ezt az egészet.
Szállodát keresgéltem a neten, mikor ismét csöngettek. Csak negyed óra telhetett el, ezért
azt hittem John az. Elfelejtettem volna eltenni valamit? Vagy ő hagyott itt valamit? Esetleg
Rosie-t nem tudja elaltatni, és visszahozza, hátha én el tudom? Ezen töprengtem, mikor
kimentem ajtót nyitni. De nem John állt ott, hanem Sherlock.
- Bejöhetek? – nézett rám.

Nem tudtam, mit tegyek. Akartam is, hogy bejöjjön, meg nem is. Akartam vele lenni,
mindennél jobban, de hahó! Épp most készülök elmenni, és elfelejteni őt…
- Gyere… – engedtem be félig kelletlenül. – Bocs a rendetlenségért…
Sherlock nem szólt semmit, csak leült.
- Kérsz valamit inni? – kellemetlenül éreztem magam.
- Nem. De beszélni szeretnék veled.
- Miről?
- Tegnapról.
- Hallgatlak…
- Hosszú történet ez… Régen kezdődött…

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 
Hello!

Benedict Cumberbatch, Emmy díjas, Oscar és többszörös Golden Globe jelölt brit színész. A Star Trek Into Darkness, és a The Imitation Game sztárja. A modern Sherlock Holmes, Doctor Strange és Smaug, a sárkány megformálója. A Brit Birodalom Rendjének parancsnoka, nagylelkű jótékonykodó, férj és apuka. Honlapunk küldetése, hogy összegyűjtsünk róla minden fellelhető információt, legyen az kép, videó, riport, hírmorzsa vagy érdekesség.

 
Navigáció

>> Főoldal
>> Mr. Cumberbatch
>> Sherlock
>> Galéria
>>Új Galéria
>> Média
>> Extrák
>> Fórum
>> Oldal

 
Chat

Szépen kérünk benneteket, hogy se Benedictet, se a hozzátartozóit (sőt, ha lehet, senkit) ne szidjátok a társalgóban, és igyekezzetek úrihölgyek módjára beszélgetni.

 
Projektek

Avengers: Infinity War
Doctor Strange
2018. április 26. (hun)

How the Grinch
Stole Christmas
Grinch

2018. november 9. (USA)

Jungel Book
Sheer Khan
2018. október 19. (USA)

Magik
Lewis
2018

Melrose
Patrick Melrose
2018. május 13.

The War Magician
Jasper Maskelyne
2018 (?)

Captain Marvel
Doctor Strange
2019. március 8. (USA)

Untitled Avengers Movie
Doctor Strange
2019. ősz (?)

Rogue Male
Capt. Alan Thorndike
2019?

How To Stop Time
Tom Hazard
2019-2020 (?)
 

 
Barátaink

best movies by larewen

 //cumbernation.gportal.hu/portal/cumbernation/image/gallery/1327523414_46.png //cumbernation.gportal.hu/portal/cumbernation/image/gallery/1327523414_46.png Trónok Harca
 https://lh6.googleusercontent.com/-JcQFfgAJsuw/UBA3zCHJwsI/AAAAAAAABGM/Khep3dJ4ep0/s55/jeremy.jpg https://lh4.googleusercontent.com/-t-xhnVcpZgk/UBhjqddqzhI/AAAAAAAABHM/M8lQx3aPBRI/s55/bookz.jpg my chemical romance https://lh6.googleusercontent.com/-DD6fXQRL09k/UO8WOIl-4KI/AAAAAAAAB48/W9LrA11g3Eg/s55/rdj.jpg
 
  Vettel
  Grimm Disney Sorozatok birodalma //cumbernation.gportal.hu/portal/cumbernation/image/gallery/1327523414_46.png

20/ 0 szabad
 

 
Cserék

     ☆ ★

kérj cserét a csetben vagy a VK-ban - és itt hirdess!
szerkesztők: abby, larewen, reisuto, stanci
aktív szerkesztő: Abby
(abby.cumbernation@indamail.hu vagy abby.cumbernation@gmail.com)

 

 
Emlékeztető

Sherlock: The Final Problem
2017. január 15.
22:00 BBC One



 

Itt is megtalálsz minket

 
Szavazz!
Lezárt szavazások
 
Rajongók
Indulás: 2012-01-02
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
közérdekű

akadálymentes gportal mozgalom

My Absurd View  Anchime GpLiliana My Happy World Gp.  Kritika Lap 
Novus
  Shadow World Gp.  Rajz- & Fotóblog  PiciPaw  Nox rajongói oldal 
Diametrically Blog Creative Critique  Legends of Stories Cumbernation Gp

 


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.