CUMBERNATION ~ Egyetlen magyar forrásod Benedict Cumberbatchről
Nem Sherlock fanfiction
Nem Sherlock fanfiction : Titokba zárva - IV. Pár-baj

Titokba zárva - IV. Pár-baj

Melody  2013.02.17. 17:27

Cím: Titokba zárva - IV. Pár-baj
Szerző: Melody
Béta, segítő:
pofallgalaxies
Fandom: Benedict
Korhatár: 16
Stílus: romantikus, humoros

"- Mit szeretnél, Hanna? – érdeklődött, hangja az édes méz és a legkeserűbb whisky keveréke volt. Mikor nyelve hegye a fülem alatti kis gödröcskéhez ért, legszívesebben kifutottam volna a világból. "


Vasárnap reggel a gyerekek ébresztettek minket.  Ugyanabban a helyzetben, Ben mellkasán feküdtem, amikor Artie apró keze megsimogatta az arcomat.  Adamék tíz óra körül jöttek értük, nagyon örültek, hogy egyben kapták vissza a kis rosszcsontokat. Azt bezzeg nem is sejtették, hogy mi rávettük őket életük első hazugságára, vagyis, hogy el ne árulják, hogy hat után fagyit ettek.

A következő hetem munkával telt. Egy törött díszletelemet kellett pótolnom, ami miatt a hét közepén még Cardiffba is el kellett utaznom. Szinte csak aludni jártam haza, persze nem csak a munka miatt, igyekeztem minél kevesebb időt tölteni Bennel. Reggel mindig korán elmenten otthonról, akkor többnyire ő még aludt, de azért nem tudtam megállni, hogy legalább egy puszira ne lépjek be hozzá. Esténként pedig hullafáradtan zuhantam az ágyamban, nem volt erőm még Bennel és az egyre fullasztóbb érzéseimmel is hadakozni. A hét folyamán többször a tudtomra adta, hogy gyerekes, amit teszek, és csak az elkerülhetetlen elől menekülök. A szombatot én a nővéremnél, a vásárnapot Ben a szüleinél töltötte, így nem is találkoztunk.

Hétfő délután holtfáradtan estem haza. Ben épp telefonon beszélt valakivel, csak mosolygott és intett. Gyorsan lezuhanyoztam, magamra kaptam egy régi farmert és egy kopott, szürke, elöl gombos ujjatlan pólót. Kimentem a nappaliba, Ben még mindig mobiljával a kezében fel-alá járkált. Alig vártam, hogy végre letegyem a fejem, és kicsit kikapcsoljam az agyam valamivel, ami nem a munkával kapcsolatos. Fogtam a tévé távirányítóját és leheveredtem a kanapéra. Egy darabig csak céltalanul nyomkodtam a gombokat, már vagy háromszor végigértem a programlistán, de semmi érdekes műsort nem találtam, és mivel Bent sem akartam zavarni eme rossz szokásommal, inkább kikapcsoltam. Hasra feküdtem, egy díszpárnát gyűrtem a fejem alá, és a háttámla felé fordultam. Nem volt erőm bevánszorogni a szobámba, vagy az is lehet, hogy csak nem akartam. Pár perc alatt megszállt az a kellemes, ellazult érzés, már majdnem elaludtam, amikor éreztem, hogy Ben leül mellém. Gyengéden meglökött, jelezve, hogy húzódjak odébb. Nehezemre esett megmozdulni, de beljebb csúsztam.

- Fáradt vagy? - kérdezte halkan.

- Hulla vagyok - feleltem, mire ő mocorogni kezdett. - Egész nap csak rohangáltam. - erre félrehúzta a hajamat, és masszírozni kezdte a vállaimat. A vékony, ujjatlan felső nem igazán akadályozta ebben, hiszen elég nagy bőrfelületet hagyott szabadon.

Először meglepődtem, de nem bántam, és nem mintha lett volna erőm ellenkezni, tényleg borzalmas napom volt. Ahogy az ujjai a hozzámértek, hirtelen mindenhol libabőrös lettem. Erős kezeivel alaposan kinyomkodta a csomókat a vállamból. Minden egyes izmot, csontot, porcot, rendesen átmozgatott. Némelyik mozdulata nem volt épp kellemes érzés, amikor kicsit erősebben csinálta, felszisszentem.

- Bocs, abbahagyjam? – kérdezte kissé határozatlanul.

- Nem, ne… Folytasd csak – biztattam.

Azon kívül, hogy végre megszabadított a nyilalló fájdalomtól, jólesett a törődése, a közelsége.

Már kezdtem ismét egészen ellazulni, amikor meghallottam a kanapé halk nyikorgását. Először csak a forró leheletét, majd puha ajkait is megéreztem a hátamon.

- Hiányoztál – suttogta. A hangja fátyolos volt és izgató. Megcsókolta a nyakam.

Felpattantak a szemeim, fel akartam kelni, de ő visszanyomott. Kezei most már inkább simogattak, kézfejemtől, karomon át a vállamig. Ujjait végighúzta az oldalamon, egyenként számlálva meg bordáimat. A szívem ki akart ugrani a mellkasomból, a tüdőm pánikszerűen kapkodott levegő után. Ajkai a nyakam után a vállamra vándoroltak. A hátamra fordultam, arcán huncut mosoly ült.  Az enyémen meg valószínűleg kétségbeesés, de ő ennek ellenére tétovázás nélkül kezdte kigombolni a pólóm alsó gombjait, s széthajtotta az anyagot. Lélegzetvisszafojtva néztem, ahogy körberajzolta a köldökömet, s apró csókokkal halmozta el a hasamat.

- Ben, ne csináld ezt – kértem nyöszörögve, amikor már nem tudtam tovább csendben maradni.

Ő szemembe nézett, én könyörögve pillantottam vissza rá, azt akartam, hogy itt álljon le, de ő ügyet sem vetve a kérésre, csak mosolygott és folytatta. Tudtam, hogy ez bosszú az elmúlt hétért. Ujjai oldalam csupasz bőrét simogatták, csókjai követték az útjukat. Még egyszer, egy bágyatag mozdulattal megpróbáltam eltolni magamtól, sikertelenül. Ez volt a maximális ellenállás, amire még futotta tőlem. Egy hete a reggeli puszikból és kóbor ölelésekből éltem, nem bírtam tovább. Szükségem volt rá. A csábító cigaretta füst illata, már csak olaj volt a tűzre.

Kigombolta a nadrágomat és lehúzta a cipzárt. Egy pillanatra elfelejtett verni a szívem, és a légzéssel is akadtak problémáim. Kicsit begyűrte a farmer szélét, és a helyét végigcsókolta egész a csípőcsontomig, ahol elidőzött egy darabig. Csiklandozó puszik, és kisajátító, vad csókok váltották egymást. Minden alkalommal, mikor az ajka a testemhez ért, hangosan felsóhajtottam és megmarkoltam a kanapéhuzatot. Egy másodpercre rám pillantott, olyan elképesztően gyönyörű volt, egyre sötétedő kék szemeiben viharként tombolt a vágy, ilyen színűnek még sohasem láttam őket. Nem habozott túl sokáig, gombolni kezdte a felsőm többi részét is, ekkor bevillant a kép, hogy a világ legbénább fekete melltartóját kaptam magamra zuhanyzás után. Kitty barátnőm erre biztosan azt mondaná, hogy valami szexisebbet is felvehettem volna, már igazán számíthattam rá, hogy előbb-utóbb eljön ez a pillanat is. A gondolataim összekuszálódtak, amikor Ben rávetette magát a mellkasomra. Olyan mohón, és szenvedélyesen csókolta a póló széle mentén a csupasz bőrömet, mintha csak a szívemet akarta volna ily módon megkaparintani. Beletúrtam a hajába, kócos fürtjei körülölelték az ujjaimat.

- Hanna… - a nevem most egy vágyakozó sóhajnak hangzott.

Az elmémbe kúszott egy dal.
„My eyes light up when you call my name, 'Cause I know you're gonna treat me right …”
Nagyon jól ismertem, de mégsem jutott eszembe a címe.
 
Ben ajkai bejárták a kulcscsontomat, a vállam vonalát. Apró remegés futott végig rajtam, mikor nyelve hegye a bőrömhöz ért, libabőrös lettem. Egyszerre akartam ellökni magamtól, és mindent elfelejtve ölelni. Ilyen hülye is csak én lehetek, gondoltam. Hatalmas kezei a csípőmtől lassan elindultak felfelé, bársonyosan cirógattak. Kicsit megemelte a felsőtestét, hogy teljesen szétnyithassa a pólómat. Épp csak egy szemvillanásnyi időt töltött lángoló tekintete a mellkasomon, mielőtt ismét ráhajolt. Elpirultam. Pedig az egyszerű fekete melltartó őt láthatóan csak a hozzáférhetőség miatt zavarta, hiszen most a fogaival tépte finoman, hogy kicsit többet kaphasson a melleimből. Nyelve hegye kutatva tört utat magának a vékony anyag alatt. Csókjai már majd’ minden csupasz bőrfelületet befedtek rajtam, és - bár próbálta leplezni a bordáimon való játszadozással - tudtam, hogy alaposan szemügyre vette a melleimet. Igyekeztem az arcomra terelni a tekintetét, végigsimítottam az állát és az ajkait, megragadtam a tarkóját és magamhoz húztam, hogy megcsókoljam. Már csak alig pár centi választotta el az ajkainkat, amikor megszólalt a csengő. Mintha jeges vízzel öntöttek volna le, mindketten megdermedtünk.

Tanácstalanul pillantottunk egymásra. A második csengetés után Ben a ’Hátha megunja és elmegy. Folytassuk!’ szemekkel nézett rám. Benne lettem volna, ha nem villan be, ki lehet az ajtó mögött.

- Rachel! – fakadt ki belőlem a felismerés. – A francba! A ruhapróba. Teljesen kiment a fejemből.

- Tessék? – értetlenkedett, és mindketten felültünk, vagyis én ültem, ő velem szemben térdelt a kanapén.

Újabb csengőszó hallatszott.

- Holnap lesz a díjátadó, megbeszéltük, hogy Rach átjön és segít kiválasztani, melyik ruhát vegyem fel - magyaráztam.
 
- Díjátadó – mormolta félig kérdezve, mintha a vér még nem igazán tért volna vissza a fejébe. A tekintete, talán akaratlanul is, ismét a melleimre vándorolt.

- Ah, Ben – nyögtem hisztérikusan, összefogtam magam előtt a pólómat, felpattantam és elindultam az ajtó felé. Dühös voltam, mert már megint megzavartak minket, vagy, mert egyáltalán volt mit megzavarni.
 
- Az arcoddal csinálj valamit, nagyon piros vagy. – hallottam a hátam mögül.

- Még szép, hogy piros vagyok. Csessze meg! – csattantam fel. – Most taperoltál végig – fordultam felé nagy lendülettel, s épp azt a pillanatot kaptam el, amikor felállt a kanapéról, és furcsa mozdulatokkal a nadrágját igazgatja az ágyékánál. A lélegzetem bennszorult egy pillanatra, ahogy a tekintetem megakadt a csípőtájon túlzottan szűk nadrágján. A továbbvörösödésemben is csak az akadályozott meg, hogy szerintem az arcom már nem volt képes ennél sötétebb színt ölteni.

Ismét szólt a csengő.

- Oké, higgadj le – mondtam visszafojtott hangon. Kicsit aggasztott, hogy ha a nővérem észreveszi, akkor lebukunk. Márpedig azt a merevedést elég nehéz lesz nem észrevenni.

- Próbálok – morogta félig mosolyogva, ahogy felnézett rám, tenyere még mindig a jól látható dudort lapogatta.

- Ó, Ben, nem tudom, de lehet, hogy inkább békén kellene hagynod, amíg lelohad.

- Ez nem egy szúnyogcsípés, hogy lelohadjon - mondta nevetve, erre már persze én is ideges kuncogásban törtem ki. Nem akartam elképzelni, mekkora szúnyognak kellett volna megcsípni ahhoz, hogy ezt produkálja.

- Na, szedd már össze magad – mondtam idegesen, bár igazából ez inkább csak magamnak szólt.

- Khm – megköszörülte a torkát és mosolyogva a mellkasom felé biccentett, ahol az a szégyentelen póló már megint szétnyílt a mellkasomon.
 
- Az ég szerelmére! – puffogtam, de egy alig látható mosolyt azért belőlem is kicsalt. Megpróbáltam begombolni a pólót, de remegett a kezem. – Mi a francért van ezen ennyi kis szar gomb? – mérgelődtem. Ben is próbált segíteni, de rácsaptam a kezére.

- Ugye nem most kezdesz el szégyenlősködni? – kérdezte.
 
A nővérem felváltva kopogtatott és csengetett. Feladtam és átengedtem Bennek a terepet. Az ő ujjai biztosabban vették az akadályt, és láthatóan nagyon élvezte is.

- Könyörgöm, csak ne vigyorogj közben.
 
- Sajnálom, csak mulatságos a helyzet. Általában vetkőztetni szoktam a lányokat, és nem öltöztetni.  

- Pff... – nagyon sóhajtottam és forgattam a szemeimet.

- Kész – jelentette, én pedig tovább indultam az ajtó irányába. – Várj! – szólt utánam és odalépett – A nadrágod.

És még mielőtt bármit reagálhattam volna, már cselekedett is. Begombolta a farmeromat, egy határozott mozdulattal felhúzta a cipzárt, és egy érzéki csókot nyomott a nyakamra.

- Most már mehetsz. – csapott rá a fenekemre.

A szemeim elkerekedtek a meglepettségtől. Szúrós szemmel, fenyegetőn néztem rá, még a mutató ujjammal is felé böktem a levegőben.

- Viselkedj rendesen! Rachel még azt sem tudja, hogy szakítottunk Richarddal. Azt meg pláne nem, hogy mi… hogy kettőnk között… Szóval érted. Semmi simi, tapi, puszi, arcpirító megjegyzés, világos?

Bólintott, és egy halvány mosoly kíséretében behajlította a fenyegetőző ujjamat.

- Na és mit kapok cserébe? – érdeklődött. A keze a csípőmre csúszott, a hangja megint őrjítően szexis lett.

Mintha meg sem hallottam volna, hátat fordítottam neki és próbáltam nem foglalkozni a bennem kavargó érzésekkel és most már tényleg a bejárathoz mentem. A cipős szekrény feletti tűkörben még megigazítottam a hajamat, és ajtót nyitottam.  A nővérem dideregve állt a legalsó lépcsőfokon, úgy tűnt már épp menni készült.

- Na, végre Hanna! Mi tartott eddig? – förmedt rám. – Agyonfagytam.

- Bocsi, csak az emeleten voltunk, egy égőt cseréltünk ki, nem jöhettem le, amíg Ben nem végzett, még agyonüti az áram. Ismered. – találnom kellett egy mentséget a késlekedésre és ennél jobb nem jutott eszembe.

- Aha – bólintott.

Mutattam neki, hogy jöjjön beljebb, elvettem a kabátját és megkértem, hogy üljön le a kanapéra, míg kimegyek a kocsiba a ruhákért. Ben közben a konyhában készített innivalót, és rágcsát, természetesen háttal állt, és úgy köszönt ki Rach-nek, reméltem, hogy mire megfordul, már nem lesz mit észrevenni.

Mikor visszaértem a garázsból a nővérem réveteg tekintettel, mondhatni nyálát csorgatva figyelte Ben minden mozdulatát.  Odahívott magához, és a fülembe suttogta.

- Te H., vézna Bennyből mikor lett egy dögös félisten? – kérdezte elragadtatva.

Majdnem megfulladtam a saját nyálamban. Rachel is kedvelte Bent, mint mindenki, de hogy ilyet mondjon róla! Azt hittem rosszul hallok. Szúrósan néztem rá, egy hajszál választott el attól, hogy megkérjem, tolja vissza kocsányon lógó szemeit a helyükre, de ez nagyon furcsán vette volna ki magát, és egyébként sem lehetek féltékeny… így hát még mindig kezemben a négy vállfán lógó ruhával felegyenesedtem.

- Ezeket választotta ki Kitty – mondtam, egyesével leraktam a kanapé másik szárára, és kibújtattam őket a védőfóliából.

A barátnőm egy divatcégnél dolgozott, akkor épp New Yorkban. Mivel nekem gőzöm sem volt a divatról, ruhákról, kiválasztott négy szerinte megfelelőt, csak be kellett értük mennem a londoni központjukba.

- Na és ki fog elkísérni? Gondolom Richard – érdeklődött izgatottan a nővérem.

- Hát ő biztosan nem. – kérdőn bámult rám.

- Miért?

- Szakítottunk – sóhajtottam. Szúrós tekintettel Benre pillantott.

- Ne nézz rám! Semmi közöm hozzá – védekezett Ben.

Rach alig hallhatóan hozzáfűzte, hogy „Na persze”, aztán részletesen kiszedte belőlem, hogy mikor, miért és hogyan.

A vallatás után végre rátérhettünk a ruhapróbára.

- Először ezt próbáld fel – mutatott Rach egy szokványos, hosszú fekete estélyire.

Felkaptam, bevonultam vele a szobámba, és pár perc alatt felszenvedtem, aztán kimentem a nappaliban. A nővérem gyorsan odalépett és felhúzta a cipzárt a hátamon.

- Ez mesés! – áradozott.

- Unalmas – bökte ki Ben.

- Unalmas? De hiszen gyönyörű benne. – bosszankodott Rach

- Igen, tényleg az, de akkor sem illik hozzá. Hanna nem ilyen egyszerű. Különleges, legyen a ruha is az - érvelt Ben.

- Na jó, én is meg szeretném nézni – vágtam közbe.

A lakásban az egyetlen egészalakos tükör Ben gardróbjában volt.  Bementem a szobájába, hogy megnézzem magam. Mindkettőjüknek igazat kellett adnom. A ruha nagyon szép, bokáig érő, élénk fekete volt, csónak alakú kivágással, három gyémántra hajazó kővel a mellkas részen.  Szép, de egyszerű. Visszamentem a nappaliba.

- Nézzünk egy másikat. – azzal felfogtam a következőt

Még ki sem értem a folyosóról, mikor Ben máris megszólalt.

- Kurvás.

A szám tátva maradt, az arcom lángra kapott, Rachel csak puffogott.

- Most mi van? Elengednéd a húgodat ebben? – mutatott felém.

Az említett darab vérvörös, combközépig érő volt, sokat sejtető, V alakú dekoltázzsal.  Meg sem néztem a tükörben, egy újabb fogassal a kezemben betrappoltam a szobámba.  Nem is tudom mit vártam Kittytől.

- Nos? – fordultam körbe. A sötét bordó ruha valamivel térd fölött ért, a dekoltázsa nem túl mély, szolidan redőzött, a háta fekete csipke.

- Egy fokkal jobb az előzőnél – jegyezte meg a nővérem.

Ben hangosan nem mondott semmit, de le tudtam olvasni a szájáról.

- Szexi – tátogta.

Még szerencse, hogy Rach mögött állt.  Bementem a szobájába, hogy megnézzem magam. Ő is utánam jött, azzal az indokkal, hogy a telefonját keresi. Mögém settenkedett és a tükrön keresztül farkasszemet néztünk egymással.

- Ezt szívesen levenném rólad – búgta a fülembe és ujjaival érzékien végigsimított a hátamon. Megfordultam.

- Miben egyeztünk meg? – förmedtem rá.

- Az alkuban általában mindkét fél felajánl valamit. – igazgatta a ráncokat a mellkasomon. – Te nem ígértél cserébe semmit, úgyhogy érvénytelen a megállapodás – sóhajtotta, félrehúzta selymes anyagot és a kulcscsontomra nyomott egy csókot. Ismét bennem rekedt a levegő. Amint visszatértem a földre, eltoltam magamtól, s magam mögött hagyva őt, kimentem a nappaliba.

- Nem – foglaltam össze röviden.

Már csak egy ruha maradt.

- Ha ez se lesz jó, megyek farmerban és pólóban, nem érdekel – fenyegetőztem és elindultam a szobám felé.

Néhány perc múlva unott arccal az ítélő bizottság elé léptem.

- Ez az! – kiáltott fel diadalmasan Rachel, és Ben is bólogatott.

A tükörhöz siettem, és amit láttam, az nekem is tetszett. Térdig érő, pánt nélküli, halvány barack színű, tüll ruha, csípőtől felfelé sötétebb árnyalatú csipke rátéttel.  Nagyon örültem, hogy végre ezt is letudtam. Miután átöltöztem, kicsit beszélgettünk még a nővéremmel, amit láthatóan Ben már nagyon unt. Az arcára volt írva, a legszívesebben már rég az ajtón kívül látta volna őt, hogy folytathassuk, amit elkezdtünk.

- Most már tényleg mennem kell – indult az ajtó felé Rach.

- Nem mész mostanában a postára? – kérdeztem.

- De, ami azt illeti, pont holnap akarok menni, miért?

Az íróasztal fiókjából elővettem pár csekket.

- Elvinnéd ezeket is? - a kezébe adtam és a cipős szekrényhez mentem, hogy a táskámból elővegyem a pénztárcámat.

- Hanna! – szólt közbe Ben.

- Teljesen ingyen mégse lakhatok nálad. – néztem rá eltökélten.

- Nem ingyen, de nem kell fizetned érte. – a szemében megjelent egy huncut fény. – Elég, ha főzöl, néha-néha… – persze mindketten tudtuk, hogy igazából nem erre gondol.

- Nem, ha használom, fizetek is érte, így tisztességes – zártam rövidre a témát.

- Na, jól van srácok, ezt majd megbeszélitek, nélkülem, én már mennék. – nyitotta az ajtót Rachel.

A bejáratban álltunk, én bent, ő kint, a bal kezemmel belülről tartottam az ajtót

- Mi van köztetek? – kérdezte halkan, azzal a tipikus, tudom, amit tudok tekintetével.

- Semmi – vágtam rá, ártatlanul.

- Hanna! – pirított rám.

- Esküszöm! – az ajtó mögött összefontam a mutató és középsőujjamat.

- Persze, hogyne – hitetlenkedett. – Izzik köztetek a levegő.

- Vitatkoztunk, mielőtt jöttél. - magamban felidéztem, mit neveztem én vitának, sikerült visszafordítanom egy mosolyt. – Ezért vagyunk feszültek.

- Oookééé – mondta mosolyogva, tudtam, hogy nem hisz nekem. Intett egyet és már lépdelt is lefelé a lépcsőn.

Bezártam az ajtót. Ben ott állt mögötte, és vigyorgott.

- Piszok jól hazudsz – lépett oda hozzám.

- Néha muszáj – vontam meg a vállam.

A cipős szekrénnyel szemközti falnak döntött és lassan elkezdte kigombolni a pólómat, közben végig a szemembe nézett. Aztán a tekintete egy pillanatra a nappali falán lévő órára tévedt.

- Óh, ne, a francba – sóhajtott fel csalódottan.

- Mi a baj?

- Megbeszéltem egy régi haverommal, hogy ma este összefutunk. Tíz perc múlva ott kell lennem. – kezei lecsúsztak a csípőmre.

- Nem tudod lemondani? – kérdeztem izmos mellkasát simogatva.

Nagyot nyelt és fürkészve nézett rám.

- Sajnos… - mosolygott bocsánatkérően. - Már vagy hat éve nem találkoztunk, most költözött haza Sydneyből. Nem akarom, hogy azt higgye, már nem fontosak nekem a régi barátaim.

Bólintottam. Csalódott voltam, ugyanakkor kicsit meg is könnyebbültem.

- Megyek, átöltözök.– mondta egy gyors ölelés közben, és otthagyott.

Begomboltam a pólómat, leakasztottam a kabátját, és megvártam, míg elkészült. Pár perc múlva egy sötétkék farmerben és a Harper’s Baazaros pulóverében állt előttem. Abban a pillanatban tényleg azt akartam, hogy ne menjen sehova. Az a pulcsi mindig nagyon jól állt neki, de most, hogy még izmosabb lett, nem tudtam levenni róla a szemem.
Elvette tőlem a kabátját és belebújt. A garázsajtóig kísértem, megfogta a kezeimet, és összefonta az övéivel. Azt hittem meg fog csókolni, de csak egy puszit adott. Szorosan átöleltem, egyik kezével a derekamat fogta, másikkal a fejemet hajtotta a vállára. Csak pár órára készült elmenni, nem is értem, miért búcsúzkodtunk ilyen sokáig. Mikor a kocsihoz ért, még utána szóltam.

- Megint havazik. – furcsán nézett rám. – Csak ne száguldozz! – mosolyogtam.

Bólintott és elindult.

Nem akartam a történteken gondolkodni, ezért eldöntöttem, kihasználom, hogy egyedül vagyok a lakásban és megnézek egy filmet. A nappaliban lévő dvd-lejátszó valamiért nem akarta bevenni a lemezt, úgyhogy bementem Ben szobájába. Leheveredtem a kényelmes ágyára, és nekiláttam egy kimondhatatlan című francia alkotásnak. Csakhogy nem volt valami érdekfeszítő és elaludtam rajta. Mikor felébredtem a szobát csak a hold fénye világította be, az oldalamon feküdtem, arccal az ablak felé és egy erős kar ölelt át.

- Ben…

- Helló Hanna! - suttogta fülembe az ismerős hang.

Volt abban a két szóban valami rejtett érzékiség. Mintha azt mondta volna "Csak nem engem vártál? Most már itt vagyok, kezdhetjük." A szívem felgyorsult.

- Óh, helló! Már hazajöttél? – fordítottam felé a fejem.

- Igen, egy ideje. Nem akartalak felébreszteni – mondta miközben a hajammal játszadozott.

- Meg akartam nézni egy filmet, de a kinti lejátszóban nem indult el. Gondoltam majd itt, de aztán elnyomott az álom – hadartam magyarázkodva. – Bocs, ha esetleg úgy érzed, betörtem a magánszférádba… - már megint nem értettem magam, eddig nem jutott eszembe ilyesmi, ha bejöttem hozzá.

- Nem törtél be sehova. Nyugodtan bármikor befekhetsz az ágyamba, ha bármi okból szükségét érzed – felelte meglehetősen kihívó hangon.

Libabőrös lettem, ahogy éreztem a leheletét a nyakamon. Elsőre nagyon felháborított ez a mondata, aztán rájöttem, hogy teljesen felesleges háborognom. Úgy tettem, mintha meg sem hallottam volna.

- Rettenetes cigi szagod van, borzalmas – fintorogtam, töményen körbelengte a cigaretta füst szaga, ami kis adagban ugyan vonzó, de így kevésbé. Éreztem, hogy kicsit ivott is.

- Akkor megyek, és lezuhanyozom. – a füstszag bármennyire is facsarta az orrom, kétségbeestem, nem akartam, hogy otthagyjon egyedül.

- Ne, ne menj - fogtam meg a kezét, mikor már készült felállni az ágyról.

Elmosolyodott és felemelte a paplant, visszafeküdt mögém, átölelt és szorosan hozzám simult.

- Mit szeretnél, Hanna? – érdeklődött, hangja az édes méz és a legkeserűbb whisky keveréke volt.

Mikor nyelve hegye a fülem alatti kis gödröcskéhez ért, legszívesebben kifutottam volna a világból.

- Csak szeretnék így lenni egy kicsit – feleltem remegő hangon.

- Rendben. – lassan félrehúzta a hajam, és ügyelve, hogy épp csak hozzámérjen, alattomosan megcsókolta azt a részt, újra és újra.

Beleharaptam az ajkamba. Hatalmas volt a kísértés, hogy megforduljak, és őrült módjára rávessem magam. De nem tettem. Mély levegőt vettem, hogy meg tudjak szólalni.

- Mit csinálsz? – hülye kérdés volt.

- Én csak elvagyok – felelte pimaszul két csók között.

Remekül kihasználta, hogy az az egyik gyengém. Fogalmam sincs honnan tudta ezt, bár én is sejtettem róla dolgokat.

- Nem kéne…

- Hanna, csak szólj, ha nem élvezed, és abbahagyom. - Jó ég! Ezt ki ne élvezné?

Most nem foglakozott a pólóm gombolgatásával, a keze egyből becsusszant alá, ujjai finoman simogatták a hasamat, aztán a melleimhez ért.  A mozdulatait nem lehetett épp bátortalan próbálkozásnak nevezni. Akaratlanul is felsóhajtottam.  A reakcióm Bent még jobban felizgatta, erősen hozzám nyomta csípőjét, és megéreztem az izgalmát. Felpattantak a szemeim, bár nem tudom, miért lepődtem meg, már én is talpig lázban égtem.  

- Hazajövök, és az ágyamban talállak, a délután történtek után, mi ez, ha nem felhívás keringőre?

- Például egy álmos lány – mondtam a vágyaimtól fuldokolva, azt hiszem, nem lehettem túl meggyőző.

- Tényleg csak az lenne? Semmi egyéb?

- Lehet, hogy van más is, de… - kezdtem, és a hátamra fordultam.

Ben rögtön nekilátott kigombolni a felsőmet.

- Folytasd csak, hallgatlak. – közben ő minden gomb kigombolásakor a helyükre csókot nyomott.
 
- De nem vagyok benne biztos… – a tétovázásomat látva, a melleim közé csókolt, hatalmasat sóhajtottam, az egész testem beleremegett, mindkét kezemmel a hajába túrtam és magamra húztam. Gyakorlatilag pont az ellenkezőjét tettem annak, mint amiről beszéltem. –, hogy jó ötlet. – fejeztem be a mondatot, mikor észhez tértem.

Csak nehezen szakadtak el ajkai a mellkasomtól, mégis rám emelte tekintetét, mintha csak a reakciómat akarta volna látni, miközben ösztönzőleg ágyékomhoz dörzsölte egyértelmű bizonyítékát annak, hogy most mát itt volna az ideje a tettek mezejére lépni. A szája szegletében ravasz mosoly lapult.

- Szóval nem vagy biztos benne, de ez nem azt jelenti, hogy nem szeretnéd, – megcsókolta a nyakam jobb oldalát – vagy, hogy nem kívánod. – mohó csók a másik oldalra is.

Nagyot nyeltem.

- Tudod mi a te bajod, Hanna Holmes? – folytatta a nyakam bőréhez beszélve, és mintha tollpihe lenne az ujjai helyén, a bordáimat simogatta. – Hogy nyuszi vagy. Félsz tőlem.

- Fél a fene! – horkantam fel.

Feltérdeltem, Bent a matracba nyomtam, átlendítettem a lábamat felette, és a hasára ültem.  Mindenáron meg akarta fogni a csípőmet, de kezeit a párnára szegeztem. Elégedetten vigyorgott, mint aki végre elérte célját. Magához akart húzni, de én kitértem és forrón megcsókoltam a nyakát, nyelvem hegyével végigszántottam bőrét egészen a füléig. Ennek egy mélyről feltörő búgó sóhaj lett az eredménye, kicsit talán morgásnak hangzott, ez annyira felizgatott, hogy türelmetlenül, szinte hisztérikusan kezdtem el tépni róla a pólóját, amitől aztán ő ügyesen megszabadult. Ujjait a hajam közé csúsztatta, és követelőzően húzta a fejemet a mellkasára. A bőre szinte lángolt. Egy pillanatra összevillant a tekintetünk és akkor vége volt. Régi emlékek képei jelentek meg a szemem előtt, és egyszerűen lefagytam, mintha valamit lekapcsoltak volna bennem.

- Nekem ez nem megy – mondtam sajnálkozva, felültem, összefogtam magam előtt a pólót és visszafeküdtem mellé.

- Mi az? Mit csináltam rosszul? – fordult felém összezavarodva. Kicsit mérgesnek tűnt.

- Semmit, de ez a helyzet olyan bizarr.

- Bizarr? Mégis mi? – hangja magas tónusából éreztem, hogy egészen közel került a kiakadáshoz, szinte már láttam, hogy épp visszapörgeti az eseményeket a fejében, és nem érti az egészet.

- Hogy mi ketten… Pattogatott kukoricát szoktunk dobálni a moziban, és nem egymást csókolgatni. – magyaráztam elcsukló hangon.

- Talán épp itt az ideje, hogy változtassunk. – az arcomra tette a kezét, a tenyere jéghideg volt.

- Nekem még kell egy kis idő. Sajnálom. – feltápászkodtam, nem vacakoltam a felsőm begombolásával, csak összekötöttem, és készültem, hogy átmegyek a saját szobámba, de Ben gyengéden megfogta a csuklómat. Már nem tűnt dühösnek.

- Egy szóval sem mondtam, hogy menj el – húzott maga felé, hát visszadőltem az ágyra.

Percekig nem szóltunk semmit, csak feküdtünk egymás mellett, és bámultuk a plafont. Azt hiszem az egekbe tornázott frusztrációnk, és az azután következett csalódás a maradék álmosságot is elűzte mindkettőnkből.  Szinte hallottam a gondolatait, az jutott eszembe, hogy lehet, hogy most magát hibáztatja. Ezt aztán végképp nem akartam. Felültem és háttal az ablaknak, felkapcsoltam az olvasólámpát, és törökülésben elhelyezkedtem.

- Gyerünk Ben, kelj fel! – parancsoltam rá.

- De miért? – értetlenkedett, de végül egy meglehetősen lomha mozdulattal felült.

Ellazítottam a vállaimat és előrenyújtottam a kezeimet, tenyérrel felfelé.

- Jaj, nem már. Pont most? – nyavalygott.

- Ha ezt még mindig meg tudjuk csinálni, talán nem vagyunk teljesen menthetetlenek - mosolyogtam.

Ő is elmosolyodott, sóhajtott, visszahúzta magára a pólóját, majd felvette ugyanazt az ülőpozíciót, amit én is. Megrázta a karjait, és az enyém fölé tette a kezeit, tenyérrel lefelé.

- Ne felejtsd el, nem érhetsz hozzám – emlékezhettem.

Régebben órákat tudtunk szórakozni ezzel. Évekkel azelőtt a nővérem elrángatott egy jóga órára és ez volt az egyetlen hasznos dolog, ami megragadt bennem. Állítólag így áramoltatni tudjuk az energiáinkat. Valami tényleg van benne, nekünk legalábbis bejött. Egy idő után furcsa bizsergést éreztünk mindketten, utána pedig sokkal frissebbek voltunk. Egyszer, még a Sherlock második évadának forgatásán, Ben szobájában, ugyanígy az ágyán ültünk, amikor Martin betoppant. Nagyon meglepődött, elmagyaráztuk, hogy mi ez az egész, és vele is kipróbáltam, de nem történt semmi. A reakciója: „Ó, inkább szexeljetek, az is oldja a feszültséget.” Akkor jót röhögtünk rajta, két hónappal később már nem tűnt olyan viccesnek.    

- Á, nem megy, feladom – eresztette le a kezeit Ben.

- Legalább próbáld meg! Egy percig se bírtad. Ilyen gyenge vagy?  - tudtam, hogy ez a beszólás hatásos lesz.

Vett egy nagy levegőt és újra kezdtük. Hosszasan farkasszemet néztünk. Ben tekintete egy pillanatra elkalandozott, és észrevettem, hogy a szemében megjelenik egy mosoly, amit sohasem tud leplezni. Rögtön tudtam, mi jár a fejében. A térdére ütöttem.

- Fogd vissza a gondolataid! – förmedtem rá mosolyogva.

- Nem tehetek róla, ha egyszer tálcán kínálod a lehetőséget… – az alsó ajkába harapott és a melleim felé biccentett.

A megcsomózott pólóm gyakorlatilag semmit sem takart. Gyorsan begomboltam.

- Nem fogod feladni, ugye? – nyújtottam előre a kezem ismét tenyérrel fölfelé.

Bőszen rázta a fejét és ő is visszahelyezte a tenyerét az enyém fölé.

- Kivel is találkoztál? – érdeklődtem, hogy másra tereljem a szót.

- Tony Lawsonnal.

- Azzal a Tony Lawsonnal? – ámultam. – Te ismerted seggfej Tony Lawsont?

- A szobatársam volt. – felelte nevetve. – És nem volt olyan rossz srác.

- A Manchesteri Egyetem lány mosdói tele vannak olyan feliratokkal, mint „Tony Lawson egy pöcs! Le ne feküdjetek Lawsonnal!” A fél egyetemet megdöntötte, beleértve néhány tanárnőt is. Mikor én kezdtem, az után, hogy ti végeztetek, az emléke még akkor is aktívan élt. Durva sztorikat hallottam. Szerintem azok a firkák még mindig ott vannak.

- Oké, hát azt nem mondtam, hogy egy angyal volt, de összeszedte magát. Családja van, ausztrál feleség, két gyerek.

Legalább még félórát beszélgettünk az egyetemi élményeinkről, hogy Tony miatt fél éjszakákat töltött a folyosón, vagy a borzalmas menza kajáról, amit mindkettőnknek volt szerencséje megtapasztalni. Én is dráma szakos voltam, mint ő, ha elkezdtünk erről beszélni, órákig nem tudtuk abbahagyni.

- A francba! De kár, hogy pont elkerültük egymást.  Miért kellett a szüleidnek hét évet várni a második gyerekkel? – sajnálkozott Ben.

Úgy belemelegedtünk az nosztalgiázásba, hogy megfeledkeztünk arról, mit is csinálunk tulajdonképpen. Éreztem a szokásos bizsergést, jobban, mint valaha. Igyekeztem figyelmen kívül hagyni a jó adag szexuális feszültséget, ami mellé társult. Elnézve Ben arcát, ő is valami hasonlót tapasztalhatott. Leengedtük a karjainkat, úgy folytattuk tovább a beszélgetést.

- Egyszer azért találkoztunk – jegyeztem meg.

- Rögtön megkedveltelek.

- Két órát beszélgettünk, és azt mondtad, hogy dilis vagyok – húztam fel a szemöldököm.

- De hozzátettem, hogy csípem a dilis csajokat. – mindketten nevettünk.

- Már akkor Oliviáról áradoztál, úgyhogy percek alatt letettem arról a tervemről, hogy esetleg összejövünk.

- Tessék? Neked voltak ilyesféle terveid? – kérdezte döbbenten, apró vigyorral.

- Nagyjából az első fél órában – feleltem bólogatva. – Tizennyolc se voltam, te meg egy jó fej egyetemista, ha nincs barátnőd, tuti rád hajtottam volna.

- Ez… Most megleptél. – zavarában beletúrt a hajába. – És miért nem mondtad ezt eddig?

- Mert nem fontos.

- Vagy mindjárt akkor.

- Nem változtatott volna semmin.

- Nem tudhatod.

- Halál szerelmes voltál.

Az arckifejezéséből ítélve belátta, hogy igazam van.

- Azért kicsit sajnálom, hogy ez kimaradt az életemből, hogy kimaradtál az életemből – keze lassan a térdemre, majd a combomra csúszott.

Hihetetlenül izgató volt ez a mozdulat, még jóga gurunak sem kellett lenni, ahhoz, hogy tudjuk, ott bizony örvénylettek az energiák.

- Na és később, mikor a forgatáson találkoztunk? – vetette fel Ben.

- Bocsi, de akkor már nem tetszettél. – szúrtam oda kiábrándultságot tettetve, ezen ő felnevetett.

Visszadőltem az ágyra, magamra húztam a paplant. Ben is követett. A hátamon feküdtem, ő felém fordulva, az oldalán, de most megtartott egy kis távolságot kettőnk között. Nem ért hozzám. Az járt a fejemben, hogy lehet, a korábbi akciómmal teljesen elvettem a kedvét az egésztől, azt hiszem eluralkodott rajtam valami furcsa csalódottság. Aztán megéreztem meleg karját az oldalamnál, ahogy becsúsztatta a takaró alá, tenyere a medencecsontomnál állapodott meg. Hát eddig bírta. Éreztem, hogy az arcomon, minden akaratom ellenére, megjelenik egy mosoly, és a fejemben ismét felcsendült az a dal, ami délután is, de a szövegből megint csak egy-két sor jutott eszembe. „When you put your arms around me, I get a feelin' that's so hard to bear” Dúdolni kezdtem.

- Mi ez? – kérdezte halkan.

- Pont ez az, hogy nem tudom. Neked nem ismerős?

- Ismerős, de fogalmam sincs mi a címe – dúdolta velem ő is.

- Jól látom, már három óra? – csodálkoztam, amikor tekintetem megakadt az éjjeli szekrényen lévő órán. – Aludnom kell. Holnap, vagyis ma hulla leszek. Visszavonják a díjat, ha karikás szemmel állítok oda.  

- Hát, akkor aludjunk. – hozzám hajolt, és adott egy puszit. – Szép álmokat!

- Neked is – hunytam be a szemem mosolyogva, de hirtelen rám tört valami kellemetlen forróság.

- Mit csinálsz? – kérdezte Ben a takaró alatti bűvészkedésemet figyelve.

- Mindjárt megfulladok. Farmerban nem lehet aludni. Leveszem – felemeltem paplant és a padlóra dobtam a nadrágot.

Láttam, ahogy felcsillan a szeme.

- Nem – hangsúlyoztam vigyorogva.

- Az éjszaka, álmomban elkövetett tetteimért nem vállalok felelősséget. Innentől saját felelősségedre tartózkodsz az ágyamban – jelentette ki, mintha csak hivatalos közleményt olvasna fel, és megpróbált a takaróból magára is húzni, de én mindent lefoglaltam.

- Szerezz magadnak! – öltöttem rá a nyelvem.

Aznap éjjel kénytelen volt a fotelben heverő pokróccal takarózni.

Ahogy a reggel első napsugarai elérték a hátamat, ébredezni kezdtem. A végtagjaimba szép lassan tért vissza az élet. A hasamon, valami egészen kitekeredett, furcsa pózban feküdtem. Éreztem, hogy a jobb kezem és lábam nem ott van, ahol lennie kellene. A lábammal Ben csípőjét öleltem, a kezem a tarkóján volt, ujjaim a hajába túrtak. Csak abban reménykedtem, hogy ő még mélyen alszik, és nem vette észre mindezt. Félve nyitottam ki a szemem. Farkasszemet néztünk egymással. Olyan közel feküdtem hozzá, hogy az orrunk hegye majdnem összeért. Hirtelen meg sem tudtam moccanni.

- Jó reggelt! - köszönt mosolyogva

- Mióta vagy ébren?

- Egy ideje, csak élveztem kicsit a helyzetet. – akkor vettem észre, hogy a keze a combomon van. – Nem tudom, mit álmodtál, de én jól szórakoztam.

- Én nem… Nem álmodtam semmit – ráztam a fejem, és hálát adtam az égnek, hogy legalább a paplan nem csúszott le a fenekemről. Lesütött szemmel lehámoztam róla a rajta heverő végtagjaimat.

- Ébren voltál? Az még jobb.

Elmesélte, hogy nyögdécselések és sóhajok közepette simogattam és végül ebben a pozícióban állapodtam meg.

- És mégis mekkora területre terjed ki az a rész, amit letapiztam. Szóval… Hát, hogy… Khm… – biccentettem lefelé.

- Ó, ja, hogy... Hát igazából csak érintőleg – mosolygott.

- Istenem! – éreztem, ahogy az arcom halvány rózsaszínből skarlátvörös lesz

Szégyenemben a párnába temettem arcomat. Ugyanakkor felizgatott a gondolat, hogy tudtomon kívül vajon miket csinálhattam vele. Ettől még jobban elszégyelltem magam.

- Ugyan már, Hanna! - fél szemmel rápillantottam. – Csak azt remélem, hogy velem álmodtál. – suttogta a fülembe, beleborzongtam.

Nem álltam tovább a pillantását, visszacsuktam a szemem. Keze végigsiklott a gerincem vonalán és ujjai hegyével érzékein simogatni kezdte a hátam. Megfeszültek az izmaim.

- Ben, kérlek – szóltam rá könyörgő hangon.

- Sss! – elhúzta a hajamat és ajkai gyengéden vándoroltak a karomon, a vállamon. Remegés futott át a testemen, elfojtottam egy halk sóhajt.

Pontosan tudtam, mikor színészkedik, és azt is, ha komolyan gondolja, és amikor bevetette a filmes, színpadias, szexi nyögéseit rögtön rájöttem, hogy már csak játszik.

- Te most szórakozol velem? – fordultam meg felháborodottan. Ő csak vigyorgott.

- Valld be, hogy élvezted! – nyomott még egy csókot a nyakamra.

- Hm, talán, amíg el nem rontottad. – láttam szemében felvillanni, hogy "Francba!". Fölkönyököltem. - Kár, talán majd legközelebb – súgtam a fülébe, kibújtam a karja alatt, felhalásztam a nadrágomat a földről és felhúztam.

- Enyém a fürdő – jelentettem be, és gyors léptekkel távoztam.

A hirtelen felindulásból elkövetett zuhanyzás és hajmosás után döbbentem rá, hogy nem vittem magammal ruhát, a másikat pedig már bedobtam a mosógépbe. Ott álltam egy szál törölközőben, ami épphogy takart valamit. Nem voltam benne biztos, hogy ha kinyitom az ajtót, nem fogok rögtön Benbe ütközni. Megtehettem volna, hogy kiszólok neki, hogy hozzon ő a szobámból ruhákat, de elképzeltem a jelenetet, amint a fehérneműs fiókomban turkál, majd egész nap hallgathattam volna a megjegyzéseit. Ezt az ötlet is gyorsan elvetettem. Nem maradt más választásom, felvettem Ben fürdőköpenyét.

Az volt a tervem, hogy a lehető leggyorsabban besurranok a szobámba, még mielőtt összefutok Bennel. Pár lépés volt csak, de mégsem sikerült teljesítenem. A kezem már a kilincsen volt, amikor ő feltűnt a folyosó végén. Az arcára széles mosoly ült, ahogy végigmért tetőtől talpi, tudtam, hogy nem úszom meg.

- Hogy is mondtad? Ha használod fizetned is kell érte.

- Elmész te a fenébe – vágtam rá, de nem tudtam megállni, hogy ne vigyorogjak.

Beléptem a szobába, levetettem a köpenyt, résnyire kinyitottam az ajtót és kidobtam a ruhaneműt a folyosóra.

- Csak eddig volt rá szükségem, most már a tiéd – kiáltottam ki.

Hangosan felnevetett, és ahogy közeledett, a nevetése egyre hangosabb lett.

Ajtón keresztül is magamon éreztem a tekintetét.

- Még mindig itt vagy? – kérdeztem, és hátrálni kezdtem.

- Csak próbállak elképzelni a csodás, fekete melltartód nélkül.

Zavarodottan rántottam magam elé a paplanomat. A fejem búbjától a kislábujjamig elpirultam, felfogtam az ágy mellett heverő tornacipőmet, és az ajtóhoz vágtam.

- Értettem a célzást – nevetett ismét Ben. – Megyek, a kávé mellé készítek egy szendvicset.

Este elmentem a díjátadóra, Josh kísért el. Az ünnepség után volt még egy kis fogadás, már alig vártam, hogy vége legyen. Jól estek a kedves szavak, a gratulációk, de a ruhám szúrt és a cipő is feltörte a lábamat. Mikor hazaértem a nappaliban sötét volt azt hittem Ben már alszik, de akkor megláttam egy kis világító pontot a kanapé irányában. A telefonja kijelzőjét.

- Még ébren vagy? - kérdeztem miközben levettem a kabátomat.

- Meg akartalak várni  – felelte és felkapcsolta a kislámpát, egyszerűen átlépte a kanapé háttámláját és egy szemvillanás alatt ott termett előttem.

- Szétfagytam – dideregtem. – ha még egyszer eszembe jutna a tél közepén szoknyában elmenni itthonról, inkább kötözz egy székhez vagy valami.

- Székhez, vagy egyéb bútordaraboz kötözés… rendben – vigyorgott ravaszul. – De most hadd lássam azt a díjat.

Előhalásztam a táskámból a pici üvegszobrot, és a kezébe nyomtam. Meglepődött. Elfért a hatalmas tenyerében.

- Ilyen kicsi? – ámuldozott.

- Hát nem éppen a BAFTA, és különben sem a méret a lényeg, hanem az elismerés.

- Igaz – helyeselt és visszaadta, én pedig letettem a cipőszekrényre és megszabadultam a kényelmetlen lábbelimtől.

Elindultam a szobám felé. Már a folyosón, majdnem Ben hálója előtt jártam, amikor eszembe jutott, hogy egyedül kicsit nehézkesen fogom magamról leszedni ruhámat.

- Ha már úgyis itt vagy, segítenél a cipzárral? – kérdeztem szembefordulva a két lépéssel mögöttem haladó Bentől.

- Persze – hátat fordítottam neki, ő pedig félreigazította a hajam, és lassan lehúzta a cipzárt.

Innentől minden olyan gyorsan történt. A szétnyíló ruha útját követték az ajkai egészen a hátam közepéig. Mintha villám cikázott volna végig a gerincemen. Megfordultam, tiltakozni akartam, de ő erőteljesen a falhoz nyomott. A fejem hangosan koppant, ahogy nekiütközött a hideg burkolatnak, de nem éreztem fájdalmat, csak a forró, nedves csókjait a vállamon, és a fogainak élét, ahogy a bőrömbe harap. Egyik kezével átkarolta a derekamat és maga felé húzott. Csípőjéhez emelte térdemet, a szoknyám teljesen felcsúszott, ujjai követelőzően simogatták, karmolták a combomat, egyre feljebb és feljebb. Türelmetlenül simított végig a fenekemen, és egy pillanat múlva már a bugyimat tépte, ahogy megpróbált jobban hozzám férni. Pánikba estem.

- Ben! Mit csinálsz?

- Azt hittem egyértelmű – csókolta meg a nyakamat. – Mellesleg ez a véleményem a ruhádról. Ezt mégsem mondhattam el a nővéred előtt.

Nem tudtam, mibe kapaszkodhatnék, ezért hát átöleltem a nyakát, egyre bátrabban csókolt és simogatott tovább. Ajkai a kulcscsontomra siklottak, majd most már finomabban beleharapott a vállamba.

- Óh, édes Istenem – szaladt ki a számon egy sóhajjal egyetemben. Erre az ölébe kapott és be akart vinni a szobájába, de megkapaszkodtam az ajtófélfában.

- Ben, ne…

- Biztos vagy benne? – nézett rám kijózanodva.

- Nem, de így lesz a legjobb.

Letett a földre, egy lépéssel eltávolodott tőlem. Mélyen belélegzett és hosszasan fújt ki. Olyan volt, mint egy jól betanult légzésgyakorlat. Egészen biztosan dühöt láttam az arcán.

- Aludj jól – mondta fojtott hangon.

- Te is - feleltem a padlót bámulva, féltem felemelni a fejem, és a szemébe nézni.

Szinte bemenekültem a szobámba, ledobtam a ruháimat, belebújtam a pólómba és beugrottam az ágyba. Még mindig remegtem és azt kívántam bárcsak nálam lenne az a bilincs, amit néhány éve Kittytől kaptam, hogy kiköthessem magam, még mielőtt átmegyek Benhez és valami hülyeséget csinálok. Felidéztem a csókjait, érintéseit, kiszakad belőlem egy hangos sóhaj, vagy inkább nyögés. Mindkét kezemet a szám elé kaptam. Meglehetősen vékonyak a falak abban a lakásban. Biztos voltam benne, hogy Ben is hallotta. Vártam valami tőle megszokott csípős megjegyzést például, hogy "Ha már csinálod, miért nem velem?" vagy, hogy "Csatlakozhatok?" De nem reagált semmit. Hasra fordultam és az arcomat a párnába temettem. Csak nagyon sokára tudtam elaludni. Azon az éjszakán őrült álmaim voltak.

Reggel miután felébredtem a fürdőben a szokásos "szertartás" közben a tekintetem véletlenül megakadt a vállamon. Nem hittem a szememnek, mikor megláttam Ben harapásának a nyomát. Ahogy hozzáértem, égető fájdalom járta át az egész testem, de valahogy mégis megbizsergetett. Halvány mosoly ült az arcomra. Édes fájdalom volt ez. Olyan kín, amit szívesen elviseltem volna, akár minden nap.

Az este történtek után nagyon el akartam kerülni Bent.  Korán keltem, még hét óra sem volt. Lábujjhegyen osontam a nappaliba a táskámért, és a kabátomért, körbe sem néztem, csak leakasztottam a fogasról.

- Csak nem ki akarsz surranni? Megint? – szólt gúnyos hangon a konyhából. – Rájöttem, hogy ha látni akarlak, nekem is hajnalban kell kelnem. – folytatta. – Főztem kávét, kérsz?    

Lebuktam, nem volt választásom, mint elfogadni. Odabaktattam az asztalhoz, kihúztam az egyik széket és leültem.

- Jó reggelt! – tette le elém a csészét.

- Köszi – bólintottam, és megdörzsöltem a bizsergő vállamat.

- Mi történt? - Ő is leült és megfújta a kávéját, majd belekortyolt. - Talán sokat forgolódtál az éjszaka és elfeküdted? – kérdezte érzékelhető éllel a hangjában. A csésze fölött találkozott a tekintetünk.

- Nem egészen – szóltam, s lehúzva vállamról a pulóvert, megmutattam neki a fogai által hagyott foltokat.

- Azt hiszem, ennek nyoma marad pár napig – vigyorgott. – De ne várd, hogy bocsánatot kérjek.

Pár pillanatig komolykodva nézett rám, de láttam rajta, hogy mindjárt elneveti magát. Egészen felszabadultam, amikor meghallott a feltörő kuncogását. Annyira megkönnyebbültem, hogy jó kedve volt.

Bekortyoltam a kávét, a mosogató felé haladva még odahajoltam hozzá, megpusziltam a halántékát.

- Köszönöm – mondtam halkan, ő csak bólintott, és nagyot harapott a kezében lévő szendvicsébe.

Pár perc múlva már úton voltam a munkahelyem felé. A nap nagy részét azonban azzal töltöttem, hogy a Bennel való kapcsolatunkat próbáltam megfejteni. Egyre vadabb teóriák jutottak eszembe.

Miután hazaértem bevonultam a szobámba, felhívtam Kittyt. A párnámat begyűrtem a hátam mögé, félig ülő, félig fekvő helyzetben, kényelmesen készültem, az előreláthatólag nem rövid beszélgetésre. Hosszasan fecsegett a munkájáról, ami valahogy nem kötötte le a figyelmemet. Aztán áttért Benre.

- Ugyan szívem miért nem dobod már Richardot és csapsz le minél előbb Benny-boyra. Vagy legalább kavarjatok egy jót.  Izgi Ben megér egy-két ajtócsapkodást.

- Kitty! – förmedtem rá.

- Annyi éve ismered már, nem hiszem el, hogy még sohasem jutott eszedbe, hogy jó lenne egy kicsit meggyűrni vele a lepedőt.

- Na, most már…

- Egy ilyen pasit vétek lenne kihagyni.

- Ami azt illeti, nem lenne semmilyen ajtócsapkodás. Szakítottunk Richarddal.

- Mikor? – hüledezett a barátnőm a vonal másik végén.

- Úgy két hete.

- És én tudom meg utoljára?

- Nem, nem szóltam senkinek. Vagyis majdnem senkinek.

- És volt már valami B-vel?

- Neeem!

- Te tiszta hülye vagy! Mire vársz még? Azt hiszem, sürgősen haza kell költöznöm, még mielőtt tönkreteszed az életedet.  

Ekkor lépett be az ajtón Ben. A telefonra mutatott, az érdekelte, kivel beszélek.

- K_i_t_t_y. – tátogtam. Az arcán megjelent a ’ja, akkor oké’ kifejezés, vagyis nem valami fontos munka vagy családi hívás közben zavart meg.

A kedves barátnőm még mindig a boldogságom megmentéséről locsogott, a háromnegyedét nem is értettem, főleg az után, hogy Ben belépett a szobába és leült az ágy szélére.

- Hahó! Hanna ott vagy még? – szólt Kitty a telefonba.

- Mi az? Tessék? – eszméltem fel.

- Anyádnak elmondtad már?
 
- Mit? – értetlenkedtem, mert közben már Ben éhes szemeit figyeltem.

- Mit, mit? Hogy szakítottatok Richarddal! Hanna ébresztő!

- Ja hogy azt! – esett le a tantusz. – Dehogyis! Isten ments! – anyám kedvelte Richardot, na, nem feltételek nélkül, eleinte úgy gondolta, hogy egy elvált férfi, két gyerekkel, nem a legjobb parti a lányának, de később jóban lettek, szerinte Richard jó irányba akart változtatni. – Nincs kedvem hetekig hallgatni a papolását arról, hogy tehettem ezt magammal, és főleg vele. Hogy mit fognak szólni a drága barátnői, amiért elengedtem egy ilyen jó pasit! Kit érdekel?! – Kitty hangosan felnevetett.

- Ne röhögj, az anyád is köztük van! – förmedtem rá. Ben ezen elmosolyodott, közelebb ült és megfogta a kezem.

- Ha már szóbahoztad anyámat. Múlthéten arról érdeklődött, hogy mikor akarunk végre összeházasodni Fletcherrel – hüledezett.

Megint valami végtelen szájmenés következett, amiből csak foszlányokat hallottam.  Néha elejtettem egy igent, és megjegyeztem, hogy igaza van. Tudtam, hogy vagy az anyját, vagy a pasiját, vagy a pasija anyját szidja. Képtelen voltam rá figyelni, mert Ben már az ágyon térdelt, felettem. Ajkai vészesen közeledtek felém, és mintha villám futott volna keresztül rajtam, mikor elérték a nyakam.   

- Mennem kell, majd visszahívlak – hadartam a telefonba és ledobtam az éjjeliszekrényre.

A mobil még nem is koppant, Ben már a pulóverem lecibálásával volt elfoglalva. A fejemben kavarogtak a gondolatok, nem tudtam koncentrálni, csak a gyorsuló szívdobogásomat és forróságot éreztem, majd arra eszméltem, hogy mindkét kezemmel magamhoz ölelem, ő a párnát próbálja kirángatni a hátam mögül, hogy vízszintesbe kerülhessünk. Az ajka megint felém közelített, a bennem ismét vészharang kondult és kitértem a csókja elől. Láttam, ahogy elkomorodik az arca.

- Elmondanád végre, mi bajod van? – szegezte nekem a kérdést és eltávolodott.

- Bajom? – néztem rá értetlenül és visszavettem a pulóverem.

- Minden próbálkozásomat elutasítod.

- Mondtam, hogy időre van szükségem. Hát ilyen nehéz megérteni?  

- Időre. De még mennyire? – kiült az ágy szélére.

- Most lett vége a két és fél éves kapcsolatomnak, bocs, hogy nem omlok rögtön a karjaidba.

- Nem rögtön, már eltelt két hét.

- Jah, az mindjárt más. Akkor már le is feküdhetek a legjobb barátommal. Végül is mit számít, ha a pasim után őt is elveszítem, nem igaz?

- Hanna, őrülten kívánlak, és ne mondd, hogy te nem, mert tudom, hogy így van.

- Azért mégis csak jól bírod. Kiválóan bevált a feszültség levezető módszered.

- Tessék? – kicsit nehezen esett le neki mire célozgatok.

- Ugyan már Ben, nem vagyok sem hülye, sem vak. A hosszú zuhanyzások, a megkönnyebbült arckifejezés. Elég jól ismerlek. – azt hiszem erre egy pillanat erejéig zavarba jött.
 
- De remélem, azért nem lep meg túlságosan. Rohadtul frusztrálóan viselkedsz. Akárhányszor kezdünk belemelegedni, te mindig visszakozol. Egyik kezeddel magadhoz rántasz, a másikkal meg ellöksz… Minden alkalommal a nulláról kell kezdem. Ha van rajtad egy reset gomb, csak mutasd meg hol, és nem nyúlok oda, de unom már ezt az állandó adom, nem adom játékot.
 
- Néha komolyan mondom, úgy viselkedsz, mint egy hisztis gyerek, aki nem kapja meg a nyalókáját abban a minutumban, amikor megkívánja. Olyan rég volt már, hogy ennyit kellett pedáloznod egy nőnél, hogy el is felejtetted milyen – vetettem a szemére dühösen.

- Tudod, mi hiányzik neked? Hogy végre valaki hanyatt döntsön, és jól megdugjon! Mert láthatóan Richard nem tudott mit kezdeni veled. – bukott ki belőle.

Csak vörösödtem zavaromban, és mert már én is egyre mérgesebb lettem rá. Egy hajszálnyira voltam attól, hogy felpofozzam, vagy rávessem magam.

- Oh, Igen?  És te lennél az a valaki? – röpködtek a szikrák körülöttünk. Attól féltem valami lángra kap.

- Biztos nem okoznék csalódást, ezt elhiheted – a hangja mély volt és dübörgő, mint a Jaguáré. Abban a pillanatban úgy vágytam rá, mint még soha azelőtt, de akkor bevillant valami.

- Látod, pontosan ez az! Lehet nem is egymást kívánjuk, hanem csak a szexet… valakivel. Legalábbis te biztosan, és a frusztrációdat már átragasztottad rám is.

- Ez a legnagyobb hülyeség, amit valaha tőled hallottam – nevetett fel gúnyosan.

- Miért? Ez egy elég logikus magyarázat arra, hogy miért vagyunk így bepörögve.
 
- Tudok még egy ennél is egyszerűbb magyarázatot. Ez van. Csak el kellene fogadnod végre! Még egy öt éves is látja, amit te nem vagy hajlandó észrevenni – magyarázta vehemensen, és az ő arca is kezdett kipirosodni, bár az övé inkább a dühtől. - Hanna, én már ebbe beleőrülök!
 
- Na és, mit fogsz csinálni? Egyszerűen letepersz? Erősen kétlem. De tudod mit? Tessék – jelzésképpen kigomboltam a nadrágomat és a könyökömre támaszkodva hanyatt dőltem. – Csak rajta! Nem fogok ellenkezni. – undor villant fel a szemében. Azt hiszem, ez volt a legsértőbb dolog, amit valaha mondtam neki. Gyűlöltem magam érte.

- Hagyod magad? Hát ez kurvára romantikus… Nagyjából most ment el a kedvem az egésztől.

- A francba Ben, ahelyett, hogy engem idegesítesz, menj el egy bárba és dugd meg az első csajt, aki leszólít. Biztos nem tiltakozna. Nincs az országban egy nő sem, aki nemet mondana Benedict Cumberbatchnek – csúszott ki a számon, de abban a pillanatban már meg is bántam. Eddig még soha nem látott kifejezés jelent meg az arcán, düh, megrökönyödés és csalódottság keveréke. Teljesen ledöbbent azon, amit mondtam. Néhány pillanatig habozott, majd felállt az ágyról.

- Remek, rendben – mondta dühösen, a hangja hűvös volt, és láttam, hogy még nagyon sok mindent szeretett volna mondani, de inkább nem szólt többet.

Gyors, határozott léptekkel kiviharzott a szobámból.

Magamba roskadva ültem az ágyon, és minden porcikámban remegtem. Valamit tennem kellett volna, de nem tudtam megmozdulni. Pár perccel később hallottam, ahogy becsapja a bejárati ajtót. Kiugrottam az ágyból és a nappaliba futottam. Hűlt helye volt, az ablakból egy taxit láttam elhajtani a ház elől.

Csak a frissen kifújt parfümillat maradt utána, ami vádlón körbelengte a nappali tátongó csendjét.

folyt. köv.
előző fejezet

6 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2013.03.08. 09:35
Melody

Hamarosan érkezik a folytatás :)

Idézet
2013.03.07. 09:11
csu

alig bírom cérnával...  kénytelen voltam elolvasni újra az eddigieket!

Idézet
2013.03.06. 08:03
zizovics

Már nagyon türelmetlen vagyok... Mikor jön a folytatás?

Idézet
2013.03.03. 15:51
hena

Nagyon jó, remélem hamar jön a folytatás :)

Idézet
2013.02.26. 10:42
csu

mikorra várható a következő rész?

Idézet
2013.02.17. 18:26
Ági

Várom a folytatást! :)

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
Hello!

Benedict Cumberbatch, Emmy díjas, Oscar és többszörös Golden Globe jelölt brit színész. A Star Trek Into Darkness, és a The Imitation Game sztárja. A modern Sherlock Holmes, Doctor Strange és Smaug, a sárkány megformálója. A Brit Birodalom Rendjének parancsnoka, nagylelkű jótékonykodó, férj és apuka. Honlapunk küldetése, hogy összegyűjtsünk róla minden fellelhető információt, legyen az kép, videó, riport, hírmorzsa vagy érdekesség.

 
Navigáció

>> Főoldal
>> Mr. Cumberbatch
>> Sherlock
>> Galéria
>>Új Galéria
>> Média
>> Extrák
>> Fórum
>> Oldal

 
Chat

Szépen kérünk benneteket, hogy se Benedictet, se a hozzátartozóit (sőt, ha lehet, senkit) ne szidjátok a társalgóban, és igyekezzetek úrihölgyek módjára beszélgetni.

 
Projektek

Avengers: Infinity War
Doctor Strange
2018. április 26. (hun)

How the Grinch
Stole Christmas
Grinch

2018. november 9. (USA)

Jungel Book
Sheer Khan
2018. október 19. (USA)

Magik
Lewis
2018

Melrose
Patrick Melrose
2018. május 13.

The War Magician
Jasper Maskelyne
2018 (?)

Captain Marvel
Doctor Strange
2019. március 8. (USA)

Untitled Avengers Movie
Doctor Strange
2019. ősz (?)

Rogue Male
Capt. Alan Thorndike
2019?

How To Stop Time
Tom Hazard
2019-2020 (?)
 

 
Barátaink

best movies by larewen

 //cumbernation.gportal.hu/portal/cumbernation/image/gallery/1327523414_46.png //cumbernation.gportal.hu/portal/cumbernation/image/gallery/1327523414_46.png Trónok Harca
 https://lh6.googleusercontent.com/-JcQFfgAJsuw/UBA3zCHJwsI/AAAAAAAABGM/Khep3dJ4ep0/s55/jeremy.jpg https://lh4.googleusercontent.com/-t-xhnVcpZgk/UBhjqddqzhI/AAAAAAAABHM/M8lQx3aPBRI/s55/bookz.jpg my chemical romance https://lh6.googleusercontent.com/-DD6fXQRL09k/UO8WOIl-4KI/AAAAAAAAB48/W9LrA11g3Eg/s55/rdj.jpg
 
  Vettel
  Grimm Disney Sorozatok birodalma //cumbernation.gportal.hu/portal/cumbernation/image/gallery/1327523414_46.png

20/ 0 szabad
 

 
Cserék

     ☆ ★

kérj cserét a csetben vagy a VK-ban - és itt hirdess!
szerkesztők: abby, larewen, reisuto, stanci
aktív szerkesztő: Abby
(abby.cumbernation@indamail.hu vagy abby.cumbernation@gmail.com)

 

 
Emlékeztető

Sherlock: The Final Problem
2017. január 15.
22:00 BBC One



 

Itt is megtalálsz minket

 
Szavazz!
Lezárt szavazások
 
Rajongók
Indulás: 2012-01-02
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
közérdekű

akadálymentes gportal mozgalom

My Absurd View  Anchime GpLiliana My Happy World Gp.  Kritika Lap 
Novus
  Shadow World Gp.  Rajz- & Fotóblog  PiciPaw  Nox rajongói oldal 
Diametrically Blog Creative Critique  Legends of Stories Cumbernation Gp

 


Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?