|
Titokba zárva - V. Ritmus (2)
Melody 2013.03.10. 00:17
Cím: Titokba zárva - V. Ritmus (2)
Szerző: Melody
Béta, segítő: pofallgalaxies
Fandom: Benedict
Korhatár: 16
Stílus: romantikus, humoros
"Vártam a reakcióját, de semmi. Csak bámulta az arcomat, ami kezdett idegesítő lenni és bele is pirultam. "
Eszegettünk tovább, mikor ismét felállt az asztaltól és elvett valamit váza mellől.
- Bontsd ki! – egy kis sötétkék, lapos, téglalap alakú, ránézésre ékszeres dobozkát tett le elém.
- Mi ez? – szinte egyben nyeltem le egy falatot.
- A kulcsaid.
- De már vannak kulcsaim, minek másik? – bámultam rá értetlenül.
- Az Oliviáé volt. Jó lesz pótkulcsnak. Ez viszont – kivette a dobozból. –, vadiúj és a tiéd – megcsókolt, én pislogni sem tudtam a meglepetéstől. – Ja, és majd ne felejtsek el, törölközőket is venni.
Mondani szerettem volna valamit, már a nyelvem hegyén volt, de mégsem mondtam, inkább csak megcsókoltam. Úgy éreztem, a szívem egy ketyegő atombombára hasonlít, amely bármelyik percben felrobbanhat.
- Tortát? – kérdezte lelkesen.
- Tele vagyok – feleltem, ő is bólogatott.
A tányérra néztünk, és felnevettünk. Ketten ettük, de az ennivaló fele így is megmaradt.
- Akkor, mégis mivel laktam jól? – hitetlenkedett.
- Velem? – tippeltem.
Megrázta a fejét.
- Az az éhségem még nem múlt el – szemében látszott, hogy tényleg így van. – Egyre csak éhesebb leszek – megragadta a tarkómat, és az ajkához húzott, aztán egy rövid, csábító csók után a fülemhez érintette ajkait. – És te is... - suttogta, majd elhúzódott.
Összenéztünk. A határozott, mindet tudó, vágyakkal teli tekintete cseppfolyóssá olvasztotta a csontjaimat. Szerencse, hogy ültem. A gondolataim már valahol a jövőben jártak, ahol egyre csak egymás éhségét csillapítjuk, de minél többet kapunk a másikból, annál jobban akarjuk. Teljesen, mint valami földöntúli drog… Nem tudom, miért jöttem zavarba ettől a gondolattól, de éreztem, hogy elönti arcomat a pír. Azt hiszem, hozzá kell szoknom a tényhez, hogy olykor nem tudom kezelni a közelségét. Megköszörültem a torkom, igyekezve elhessegetni az előbbi gondolatokat.
- Hű – húzta össze a szemöldökét mosolyogva. – Láttalak már úgy… úgy, amikor zavarban vagy, de ez… ez egészen új – vigyorgott szemtelenül, és hátrasimította a haját a homlokából. Nagyon utáltam ezt a „mindent tudok” tekintetét, de nem voltam képes igazán haragudni rá.
- Ah, Ben, én is láttam már, hogy hogyan próbáltál összejönni valakivel, és hidd el, az is egészen másképp nézett ki… Nem is tudom, a te ingeden volt-e több bor, vagy az ő ruháján? – igyekeztem visszafojtani a nevetést.
- Nem könnyű egy idegen nővel ismerkedni, olyan sok a bizonytalan tényező. És tényleg leöntöttem szegény lányt. Röhögj csak nyugodtan! - Visszafogottan kuncogtam. – Viszont veled minden olyan egyszerű – hátrasimította a hajam. – Nem kell zavarban lennem, vagy attól rettegnem, hogy mit fogok elcseszni, mert ismerlek. Másnak biztos rózsát vettem volna és elviszem egy étterembe. De tudom, hogy te a tulipánokat szereted, és már jó ideje szemeztél azzal a citromos csirkével. Sok dolgot tudok rólad - mosolygott. Bár azzal a kijelentésével, miszerint velem minden olyan egyszerű, tudtam volna vitatkozni, az elmúlt hetek történései után.
Vacsora végeztével átsétáltunk a nappaliba, én leültem a kanapéra egy pohár borral, Ben a cd-k között keresgélt, majd bekapcsolta a lejátszót. Odalépett hozzám, s felém nyújtotta a kezét.
- Hölgyem, szabad egy táncra? – széles mosolyra húzódott a szám, mikor meghallottam az egyik kedvenc dalomat.
Letettem a poharat, és felálltam. Ő jobbjával átölelte a derekamat, baljával lazán, de biztosan tartotta a kezem. Tekintete végigfutott a tenyerében lapuló kezemtől a karomon át a vállamig. Még közelebb húzott magához, arca az enyémhez simult, csöndesen ringatóztunk a zene ritmusára. Nem is emlékszem már, mikor volt utoljára ilyen. És Ben annyira jól táncolt. Mindig. Ez is egy olyan dolog volt, amiben ő bizony kiemelkedett. Bármilyen ritmusról, zenéről legyen szó, egyszerűen tökéletes érzéke volt hozzá. Az a fajta férfi, akivel akkor is tánckirálynőnek érzed magad, ha valójában tök béna vagy. Nézni is élmény volt, miközben egy buliban kiengedi a gőzt és tombol, vagy udvariasan, úriember módjára, kissé távolságtartóan keringőzik valakivel. Könnyed volt és természetes, a legtöbb tekintetet egyből magára vonta, annyira szép és elegáns volt a mozgása. A legjobb mégis ez volt, a tánc vele. Mikor mi táncoltunk az mindig is olyan különleges volt. Szinte megállt a helységben a levegő, hihetetlen összhangban voltunk egymással. Éreztem a csípőjének lassú ringását, és finom izmainak lágy tónusát, ahogy hozzámsimult. Egy könnyű puszit éreztem a halántékomon, elmosolyodtam.
- Csak nem Bubléval akarsz levenni a lábamról? – kérdeztem kicsit eltávolodva. A szemei még mindig csukva voltak, ábrándos mosoly ült a szája szélén.
- Még a feltételezés is sértő – nyitotta ki tengerkék szemeit.
A kislámpa és a konyhából átszűrődő fény egészen különlegesen világították meg az arccsontjait. Meg kellett érintenem. Ahogy ujjaim az arcához értek, ismét elmosolyodott. Keze követte az enyémet, az ajkaihoz emelte, egy puha csókot lehelt a tenyeremre. Reggel óta teljesen más szemmel láttam őt, mintha az a csók valamit megváltoztatott volna bennem.
- Ígérem, egyszer elviszlek egy Bublé koncertre - búgta a fülembe.
- Na, persze – nevettem fel hitetlenkedve, és egy puszit nyomtam az ajkára. – Ezt sokszor mondtad már, de mégis mindig oda megyünk, ahová te szeretnél – feleltem kevés szemrehányással a hangomban, és átöleltem a nyakát.
- Legszívesebben az időben vinnélek vissza – simogatta félre a hajam. –, hogy élőben hallhasd ezeket a dalokat, és ne az ezredik feldolgozást.
- Hát, amíg nem szerzel egy igazi TARDIS-t, addig marad a Bublé koncert. – felnevetett, én meg a nyakába fúrtam az arcomat.
Még néhány pohár bor és remek dal gondoskodott a hangulatunkról, kellemes táncolós, flörtölős, beszélgetős pillanatok voltak. Megszabadultam a cipőmtől több okból is, mert kényelmetlen volt, nem akartam Ben lábára lépni, és rájöttem, hogy jobban szeretem a saját magasságomat.
Szorosan egymáshoz simulva andalogtunk, a nyakát átkarolva, beletúrtam a hajába, Ben egyik kezével a csípőmet fogta, a másikkal a hátamat simogatta a csipkemintán keresztül. Minden érintésével ezernyi tűszúrás futott végig a testemen. Pár másodpercre csend lett, míg a cd-lejátszó a másik lemezre váltott. Ő addig is úgy ölelt, mintha attól tartana, valaki ellophat tőle. Mikor felcsendül Michael Bublé – Fever című dala, megvilágosodtam.
- Ez az! Ez a dal jár a fejemben már napok óta, vagyis nem teljesen ez, hanem az eredetije.
Komisz mosoly jelent meg az arcán.
- Te mindvégig tudtad? – kérdeztem felháborodottan. – Napok óta ezen gondolkozom, mégsem mondtad el! – meglegyintettem a vállát.
- Akkor is mondtam, hogy csak ismerős, annyit tudtam, hogy Bublé-nak köze van hozzá. – tudta, hogy ezzel nem magyarázott meg semmit. Végigpuszilgatta az állam ívét, a fülemig. – Az eredeti, Little Willie Johntól nincs meg, sajnálom – sóhajtott és álbánatos kiskutya szemekkel nézett rám.
- Nekem megvan valahol, és a youtube-on is biztos fenn van – már indultam volna telefonomért, hogy megnézzem, de a keze a tarkómon termett, visszahúzott és megcsókolt, karjaim automatikusan fonódtak a nyaka köré.
Magával ragadott a zene és pillanat, csókjaink kezdtek egyre szenvedélyesebbek lenni. Ajkaim a nyakára csúsztak, dolgozott bennem az éhség, amiről nem sokkal korábban beszélt, a szívem majd’ felrobbant, szinte faltam bőrének minden milliméterét. Halk sóhajok közepette kezei a hátamról egyre lejjebb, a csípőmre, majd a fenekemre vándoroltak, végül visszataláltam az ajkaihoz.
- Csak, hogy ne legyen félreértés – szakítottam meg a csókot. –, nem fogok lefeküdni veled. Ma nem.
- Igen, tudom – válaszolta egyszerűen, és ismét megcsókolt. A kezei, mintha egészen mást gondoltak volna, lelkesen próbálták lehúzni vállamról a ruhát.
- Nem fogok szeretkezni veled - nyomatékosítottam az előbbi kijelentésemet.
- Hanna, most is azt csinálod. Szeretkezni úgy is lehet, hogy abban nincs semmi szex – suttogta és közben a fülemet puszilgatta. – A szó a szeretetből ered, abból meg van benned bőven – mosolygott, még közelebb húzott a mellkasához és megcsókolt. Nem hittem el, hogy miközben én az égető csókjain kívül semmi másra nem tudok koncentrálni, neki ilyen filozofikus gondolatok járnak a fejében.
A zenétől teljesen elszakadva, imbolyogtunk még egy darabig, majd lerogytunk a kanapéra. Szívem még a ritmusát kereste, de ajakai mohón az enyémekre tapadtak. Hetek óta várt járandóságukat követelték. Keze a combomra csúszott, először csak a szoknya alól kivillanó részeket simogatta, majd ujjai az anyag alá tévedtek. Nem volt túlzottan tolakodó, de úgy éreztem, annak ellenére, amit mondtam, egészen más elképzeléseink vannak az este folytatását illetően.
- Ugye még emlékszel, az előbb miben állapodtunk meg? – kérdeztem.
- Persze, csak reméltem, hogy meggondolod magad, mert igazából nem értelek.
- Én csak azt szeretném, hogy lépésenként haladjunk, ne ugorjunk rögtön fejest a közepébe. Így is már az első randin kulcsot adtál a lakásodhoz. – próbáltam elviccelni a dolgot, látszólag nem túl nagy sikerrel. Csak egy halvány mosolyt tudtam kicsikarni belőle.
- Kezdem azt hinni, hogy nem bízol bennem, vagy még mindig kétségeid vannak.
- Nem, dehogy – simogattam meg az arcát. – Csak megfogadtam valamit…
- Mit?
Nem szóltam semmit, csak lesütöttem a szemem.
- Rendben – sóhajtotta dühösen. – akkor ne mondd el – és azzal elhúzódott tőlem, hátát nekidöntötte a kanapé támlájának.
Úgy láttam, kicsit megbántódott, amiért nem akarom megosztani vele a fogadalmamat.
- Tudod - kereste a szavakat. –, túlságosan irányításmániás vagy. Mi lenne, ha néha kicsit elfelejtenél mindent és csak… sodrodnál. – nem pillantott rám, egy másodpercre sem.
Nem akartam, hogy feszültség legyen köztünk, a tarkójára emeltem a kezem, és gyengéden megsimogattam. Azt hittem, hogy ettől majd elmosolyodik, ehelyett előrehajolt, felvette az asztalról a borospoharát és nagyot kortyolt a vörös italból. Hozzábújtam, hogy megcsókoljam, de ő a legnagyobb meglepetésemre, elfordította a fejét.
- Gondolom, akkor ma éjjel a szobádban akarsz aludni – ez sokkal inkább hangzott egy utasításnak, mint kérésnek.
- Igen, gondolom – nem, nem ott szerettem volna, de ha ő igen, nem volt más választásom. – Akkor… jó éjt. - ismét meg akartam csókolni, de ő úgy fordította el a fejét, hogy az ajkaink épp elkerülték egymást.
- Aludj jól – nyomott egy puszit az arcomra.
Nem mondom, hogy ezt nem érdemeltem meg, de tőle nem számítottam ilyesmire. Gondolataimba burkolózva beballagtam a szobámba. Nem sokkal később hallottam, ahogy az ő ajtaja is becsukódott. Olyan fáradt voltam, csak ledobtam a ruhámat, magamra kaptam az alvós pólómat, és bedőltem az ágyba. A testem hiába volt kimerült, a fejemben cikázó gondolataim nem hagytak elaludni. Életem egyik legszebb estéje lehetett volna, ha nem rontom el, ha nem rontjuk el. Vagy fél óra telt el így, amikor az önmarcangolásomba egyszer csak belecsipogott a telefonom. SMS-em érkezett. Bentől. A szomszéd szobából…
- Gyere át! – állt a rövid üzenetben.
- Miért nem jössz te? – írtam vissza.
- Az én ágyam nagyobb.
- Jó kifogás. – ment a válasz.
Ezután már csak ő írogatott.
- Kérlek!
- Hanna!
- Gyere!
- Jó leszek!
- Ígérem.
- Csak meg akarlak csókolni.
- Bánt, hogy előbb nem tettem.
Fújtam egy nagyot, leraktam a telefont az éjjeliszekrényre, felhúztam a pizsamanadrágom, és átmentem hozzá.
Csak vigyorgott az ágyán ülve mikor beléptem az ajtón. Letelepedtem az ágy szélére, és vettem egy mély levegőt.
- Ben, miért van az, hogy nekem kell átjönni, ha te akarsz megcsókolni? Ez nem így...
Nem hagyta, hogy befejezzem a mondandómat, megragadta a tarkómat és megcsókolt. Feltérdeltem és automatikusan a tenyerembe zártam az arcát. Már annyira vágytam erre, pedig szinte alig másfél órája kaptam az utolsót. A hosszú csók után az ő ajkai is csak nehezen váltak el az enyémtől. A szemébe néztem, a vágyakozó tekintete és nyelvének visszamaradó íze a számban teljesen megszédített. Lehet, hogy a kelleténél kicsit nagyobb hévvel csókoltam meg ismét, mert felszisszent, amikor fogaim az ajkára záródtak, de rögtön el is mosolyodott. Kezeim türelmetlenül rángatták le a pólóját, visszanyomtam az ágyra, én pedig a hasára ültem. Két csók között ledobtam a saját felsőmet is, erre az arcán átfutó halvány meglepettség volt a reakciója, de izgatottan mosolygott közben.
- Mi az, Hanna, talán meggondoltad magad?
- Szó sincs róla, de te mondtad, úgy is szeretkezhetünk, hogy nem szexelünk.
Ha nem is teljesen erre a válaszra várt, nem tűnt csalódottnak. Az arcára ravasz mosoly ült, és az ajkamat az övéhez húzta. Kezei a combomat, majd a fenekemet simogatták. Ujjaim utat kerestek a sötét, rendezetlen tincsei között. Csókolni kezdtem a homlokát, halántékát, a fülét, álla vonalát. Finom puszikkal megérkeztem a nyakához. A hosszú hajam kezdett zavaró lenni. Felegyenesedetem, összefogtam, és kötöttem rá egy laza csomót. Keze a hátamra csúszott. Végigsimogattam a mellkasát, a Star Trek kedvéért sokat izmosodott és be kell, valljam, rohadt jól állt neki. Elképesztően dögös volt ezekkel a határozott vonalú izmokkal a mellkasán és a hasán, amik némelyik érintésem nyomán megfeszültek. Nagyon tetszett, amit láttam, a gondolataim ködössé váltak növekvő vágyam miatt, már hajoltam is, hogy végigcsókoljam mindenütt. Ajkaim alatt éreztem, ahogy bőrét elönti a forróság. Bordáinál jártam, amikor egy nagy, morgó sóhaj szakadt ki a torkán. Kezeivel gyengéden megfogta a fejemet, és úgy húzta a mellkasa felé. Minden apró csókomra nagyon érzékenyen reagált, ennél tökéletesebbet el sem tudtam volna képzelni. Ekkor jobbjával kibontotta hajamat és lágyan beletúrt, óvatosan megmarkolta, majd elengedte, így játszadozott a hosszú tincseimmel.
- Szeretem a hajad – búgta rekedtes, dübörgő hangon. Felemeltem a fejem a mellkasáról, ő engem nézett éhes tekintettel, elmosolyodott. – És szeretem a csókjaidat… - azzal magához vonta a fejem, gyengéden és csábítóan csókolt, mintha meg akart volna bizonyosodni róla, hogy tényleg így van. – Igen, és a nyelved ízét, azt is nagyon szeretem… - suttogta a számba forrón. Beleborzongtam, nem tudom, miért csak akkor döbbentem rá az igazára, hiszen az, amit egymással csináltunk, maga volt a szex nélküli tiszta szex.
Ki kellett próbálnom igaz-e a sejtésem. Kicsit hátrébb csúsztam a combjára, és óvatosan lejjebb tűrtem a pizsamáját a csípőjén. Alsónadrág nem volt rajta. Ő picit mintha megemelte volna magát, talán arra számított, hogy az egész nadrágját le akarom venni, de pont csak addig a határig húztam, ahol már előbukkantak a finom, sötét szőrszálak, de a laza ruhadarab még éppen lefogta az ágaskodó testrészét. A vékony anyagon keresztül minden egészen jól látszott, egyikünk sem jött zavarba tőle, most már én sem. Egyik kezemmel végigsimítottam a bőrén, egészen az ágyékáig, s közben apró puszikat nyomtam a hasizmára, ekkor ismét beletúrt a hajamba. A légzése felgyorsult, ahogy lefelé haladtam. Először kis szívet rajzoltam a köldöke köré, már akkor mocorogni kezdett, elmosolyodtam, majd körbecsókoltam, leheletkönnyű csókokkal, épp csak hozzáérve. A jobb kezem közben megállapodott a meglehetősen figyelemreméltó dudoron, azon a bizonyosan nagyon érzékeny helyen, ő nagyot sóhajtott. Tovább csókoltam a bőrét, amikor nyelvem megérintette a köldöke alatti részt, éreztem a tenyeremnek feszülő lüktetését, hangosan felnyögött, és erősen belemarkolt a hajamba.
- Ah, Hanna!
Az egész testem megborzongott a nevem hallatán. Az ajkára vetettem magam, de már ő sem bírta tovább, egy szemvillanás és máris én voltam alul. Mohón csókolta a nyakam, én pedig, mint egy jól nevelt kiscica, a körmeimet behúzva öleltem magamhoz. Elindult a melleim irányába, égető ajkai gyorsan elérték a melltartóm anyagát. Nyelve telhetetlenül tört utat magának a fekete csipke alatt, s hogy még többet kaphasson, lehúzta vállamról a pántot és kiszabadította melleimet a kosár fogságából. Felegyenesedett, hogy megcsodálja a látványt, a résnyire nyílt ajkait csak egy elégedett nyögés hagyta el, aztán ismét rám hajolt. Villámcsapásként ért ajka első érintése a mellbimbómon és minden továbbit egy-egy sóhaj kísért. Egy csattanást éreztem az oldalamnál, és nem tudtam biztosan megállapítani, hogy a melltartóm elszakadt-e, vagy magától kikapcsolódott, amikor Ben erősen megrántotta. Az a ruhadarab is jó messze landolt, valahol az ablak alatt. Jobb keze lesiklott a hasamon és hosszú ujjai igyekeztek bejutni a nadrágom alá. A tüdőm oxigén után kapkodott és megfogtam a csuklóját.
Kérdőn rám nézett, én megcsóváltam a fejem.
- Tudod, nagyon bosszantó, hogy így behatárolod a játékteremet – lihegte méltatlankodva, ágyékomhoz nyomta felfokozott izgalmának bizonyítékát, és ismét a mellemet csókolta, mikor megéreztem fogai élét a bőrömön, egy pillanatra elállt a lélegzetem. Egy újabb kisajátító, gyengéden harapó csók után hangosan felnyögtem, beletúrtam a hajába. Mintha milliónyi tű szurkálta volna végig a gerincemet, minden izmom megfeszült.
- Ha így folytatod, holnap már nem lesz dolgod – mondtam levegőért kapkodva.
Mosolyogva a szemembe nézett és megcsókolt.
- Hanna, ez kínzás…
Megráztam a fejem és elsimogattam az imádnivaló szarkalábait.
- Nem az. Mikor voltál utoljára ilyen közel valakihez? – tudtam, hogy megérti, nem fizikailag gondolom.
Egy csók az alsó ajkamra és egy mosoly, ezzel válaszolt, aztán csípőjét az enyémnek nyomta, először gyengéden, aztán erősebben és közben az arcomat nézte. Lassan mozdult, aztán újból, és újból. Halk nyögés hagyta el a számat, annyira intenzíven éreztem a pulzáló vágyát, mintha már nem is lett volna rajtunk pizsamanadrág, pedig még volt, épp csak az választott el kettőnket egymástól. Lomhán kúszott a tudatomba, hogy semmi sem olyan elkerülhetetlen, mint aminek most eljött az ideje. A kezem magunk közé csúsztattam, megérintettem őt, olyan erős mozdulattal feszült nekem, hogy mindketten felnyögtünk. Vágytól elhomályosult tekintettel nézett le rám, írisze olyan sötét volt, mint a viharos óceán, egy gyors mozdulattal elhúzta a kezem az ágyékáról és megcsókolt. Beszívta az ajkaimat, és centiméterről centiméterre haladt a nyakam felé. Pici puszikkal kényeztette mindkét oldalt, majd egyre határozottabb lett, megfogta a kezeimet, az ujjaink összefonódtak. Vadul belecsókolt a fülem alatti kis gödröcskébe, fogai karcoltak, a nyelve csiklandozott, kezei erősen szorították az enyémeket. Gondolatban eleresztettem egy istenemet, ő ebből csak egy hangos sóhajt hallhatott.
Felnézett, már megint az arcomat figyelte. A csókja után sóvárogtam, és mintha tudta volna, apró szájra adott puszikkal kínzott. Magamhoz akartam húzni, és rendesen megcsókolni, de csak még jobban lefogta a kezeimet. Végül engedett a könyörgő tekintetemnek. Olyan erővel és sóvárgással csókoltuk meg egymást, hogy majdnem megfulladtunk, azt hiszem ez volt az első ilyen alkalom. A hosszú csók után a nyelvünk már szinte összetapadt, lihegve, levegő után kapkodva váltunk szét.
- Teljesen… teljesen kiszáradtam – mondtam majdnem fuldokolva.
Ő is épp próbálta visszanyerni a jelenlétét, mellkasa gyors ütemben hullámzott.
- Hozok inni. Víz jó lesz? – kérdezte végül egy mosoly kíséretében.
Bólogattam, és Ben egy rövid csókot követően elindult a konyhába. Még mindig pihegve elnyúltam az ágyon, magamra néztem, felül semmi… kicsit hiányolni kezdtem a melltartómat, de mire észbe kaptam, Ben már ott állt az ágy mellett egy üveg ásványvízzel a kezében. Nyúltam volna az italért, de ő egy csintalan mosoly kíséretében elkezdte felrázni.
- Ben! Nem! Meg ne próbáld!
De még ki sem mondtam az utolsó szót, csak vigyorgott, kicsit meglazította a kupakot, az nagyot szisszent, engem pedig beborítottak a vízcseppek. Jutott a hasamra, mellkasomra, karjaimra, melleimre, a nyakamra, az arcomra is. Letette a flakont az éjjeliszekrényre, felém térdelt és a nagyobb cseppeket szép lassan lenyalogatta rólam. A vérem forrva keringett az ereimben, a szívem a torkomban dobogott, de mozdulatlanul tűrtem, nem akartam, hogy szétfolyjanak, és ezzel elrontsam a játékát. Vagy az enyémet, mert ugye ez maga volt a Paradicsom. A végére az arcomat hagyta, az utolsó vízpetty a szám sarkában volt. Sokat küzdöttem, hogy ott tartsam, egy forró csók kíséretében attól a csepptől is megszabadított.
- Hm… gondolom, te még szomjas vagy - mosolygott a csókunkat megszakítva.
- Eltaláltad, de ha lehet, én hagyományos módon kérnék inni – nevettem halkan.
Az üvegért nyúlt én pedig felültem. Lecsavartam a tetejét és ittam pár kortyot. Közben ő hasamat simogatta, és kulcscsontomat csókolgatta. Ekkor sípolt egy rövidet a telefonja, érte nyúlt az éjjeliszekrényre, és láttam az arca változását, ahogy a kijelzőt bámulta, elkomorodott. Hirtelen fogta magát, és minden átvezetés nélkül kiült az ágy szélére, hogy elolvassa az üzenetet. Nem háborodtam fel annyira, mint amennyire megérdemelte volna, csak magamban, és kapásból eszembe is jutott egy büntetés. A vizet a hűtőből vette ki, tehát az hideg volt. Nagyon hideg. Mögé térdeltem, két csókot adtam a vállára, és gondolkodás nélkül a hátához nyomtam az üveget.
- Hanna! – kiáltott kicsit morcosan. Felnevettem, gyorsan letettem a flakont a padlóra és bocsánatkérésül megcsókoltam a pontot, ahol ezt a rossz tréfát elkövettem, majd körbe az egész hátát.
- Nem is tudtam, hogy ilyen izmaid is léteznek – jegyeztem meg szemtelenül a gerince vonalát simogatva.
- Pimasz nőszemély – háborgott, és olyan gyorsan fordult meg, hogy megkapaszkodni sem volt időm másba, ha nem kap el és dönt hanyatt, orra esem.
Mosolyogva csókolt meg, átöleltem a nyakát, a lábaimat pedig a csípője köré fontam, hogy még közelebb érezhessem magamhoz. Annyira az ágy szélén voltunk, hogy, majdnem leestünk a nagy helyezkedés közben, a fogunk összekoccant, az ujja beleakadt a hajamba, és megrántotta, mire én felszisszentem. Ő sűrű bocsánatkérésbe kezdett, és egy újabb ügyetlenkedő csók után aztán nevetésbe fulladt az egész. Elfáradtunk.
Felült és a vízért nyúlt, de közben felém tartotta tenyerét, jelezvén, hogy ne próbálkozzak semmivel. Mintha a torreádor lengette volna a vörös posztót a bika előtt, körülbelül annyit ért ez a mozdulat, de visszafogtam magam. Az ágy mellől elővarázsoltam a pólómat, és magamra húztam, majd a paplannal együtt ledőltem a párnára, ő is követett.
- Én szoktam ott aludni – vetette fel a problémát Ben.
- Az ciki, mert én is ezen az oldalon szoktam – feleltem, körbesimogattam a köldökét, mire összerezzent.
Pár percig arról ment a vita, kié legyen az ablak felőli rész.
- Rendben, ma éjszakára még a tiéd, aztán majd kitalálunk valami rendszert – mosolygott és magához húzott.
- Kicsit még szoknom kell ezt az új helyzetet – mondtam és széles vigyorral az arcomon mellkasára hajtottam a fejem.
- Alapjában véve nem fognak nagyon változni a dolgok. – jobb keze az oldalamra csúszott – Ugyanúgy barátok leszünk, mint eddig – ujjai szellőként simogatták a bőrömet. – de mostantól nem csak alszunk és beszélgetünk az ágyban. Hamar hozzászoksz. Már most egész profin csinálod.
- Olyan hülye vagy – borzoltam meg a haját és vigyorogva visszadőltem a párnára. – de nem tehetek róla, így is szertelek.
Nekem igazán fel sem tűnt mit mondtam. Egész este ott volt a nyelvem hegyén, most mégis csak véletlenül csúszott ki a számon. Bennek is bele telt egy kis időbe, míg felfogta.
- Mit mondtál? – magasodott felém arcán furcsa, kiismerhetetlen mosollyal.
- Azt, hogy hülye vagy.
- Nem – rázta meg a fejét. –, a mondat második felében.
- Hogy… szeretlek. Na és? Sokszor mondtam már.
- De ez nem egy ’Boldog szülinapot! Szeretlek!’ vagy ’Szereztél nekem egy dedikált Janis Joplin lemezt? Szeretlek!’ volt. – olyan szemekkel nézett rám, mint a gyerekekre szoktak, mikor valami csínytevést próbálnak meg elhallgatni.
- Hát tényleg nem. Sokkal inkább a ’Teljesen beléd zúgtam’ szeretlek.
Vártam a reakcióját, de semmi. Csak bámulta az arcomat, ami kezdett idegesítő lenni és bele is pirultam. Most szedte ki belőlem, hogy szeretem, miért nem mond valamit? Bármint. Csak szólaljon már meg!
- Oké – törtem meg a számomra kínos csendet. – Te akartad hallani, nem tehetek ró… - fojtotta belém a szót egy csókkal.
- Hanna, én is szeretlek… – suttogta a számnak olyan halkan, mintha a világ legnagyobb titka lenne. Azt hittem menten széthasad a szívem, most azért, mert csordultig volt boldogsággal. – Már fél éve azon gondolkodom, mikor és hogy mondjam el. De mégis örülök, hogy nem én mondtam ki először. – ezért a mondatáért oldalba böktem, majd gyorsan meg is csókoltam.
- Voltam már szerelmes, de ez most egészen más. Tisztára megkergültem. Nem tudok enni, inni, aludni, képtelen vagyok dolgozni vagy írni. Hetek óta ugyanazt a két mondatot fogalmazom át újra és újra. A kiadó szerződésbontással fenyeget, mert hónapok óta nem írtam semmi értelmeset. Azt mondták, hogy ha belátható időn belül nem produkálok valami olvashatót, agyő szerződés. Múlt héten egy díszletelemet hajkurásztam, és a végén kiderült, hogy nem is az kellett volna. Nyolcadik éve dolgozom abban a díszletben, és ennyit ért. És ez csak egyre rosszabb lesz. De ez az egész igazából rohadtul nem érdekel, csak az, hogy veled lehessek.
Mosolyogva, csillogó szemekkel hallgatta végig a kiselőadásomat, aztán szorosan magához ölelt, nyomott egy puszit a homlokomra és a hátamat simogatva ő is belekezdett a saját sztorijába.
- A tünetek nálam is hasonlók. – miközben beszélt, a nyakát csókolgattam. – Álmatlanság, étvágytalanság, koncentráció hiány, memória gondok. Én például elfelejtettem elmenni egy castingra. Állítólag csak formaság lett volna.
Mikor ezt meghallottam megállt bennem ütő.
- Milyen film?
- Főszerep egy brit-francia koprodukcióban. Valami szürrealista fos.
- És, hogyhogy elfelejtetted? Ilyeneket nem szoktál elfelejteni…
- Állandóan azt vártam mikor jössz haza. Kiment a fejemből. Kért John egy második időpontot is, de arra sem mentem el. Azért telefonált délután.
- És nekem miért nem szólt, hogy emlékeztesselek?
- Azt mondta, hogy beszélt veled – elgondolkodtam, és tényleg, John felhívott még előző hét végén.
- Bassz… – Ben gyorsan megcsókolt, ezzel megakadályozva egy káromkodást, és a hosszas önszidalmazást.
- Hidd el, nem kár érte, csak John volt úgy fellelkesedve, mindenáron be akar nyomni egy francia filmbe, de ha én azt mondom, hogy szar, akkor az is. – próbált győzködni. Mély levegőt vettem és visszadőltem a mellkasára.
A filmet egyébként pénzhiány miatt le sem tudták forgatni, a háromnegyedénél leálltak, a stáb nagy részét csak évekig tartó huzavona és pereskedés után fizették ki. Akkor viszont ezt még nem tudtam. Próbáltam elterelni a gondolataimat arról, hogy lehet Ben miattam maradt le egy jó szerepről.
- Mióta tudod, hogy… így érzel? – kérdeztem.
- A baleseted óta – felelte. Kicsit megdöbbentem, hogy olyan rég óta. – Akkor éreztem először… valamit – kuncogott. – A nővéred a szívbajt hozta rám. Mikor zokogva felhívott, meg sem tudott szólalni, csak a nevedet hajtogatta, aztán mielőtt míg kibökte volna, hogy mi történt, letette, vagy szétkapcsolt, nem tudom… Azt hittem meghaltál. – nagyon erősen ölelt magához. – Aztán egy-két perc múlva sikerült visszahívnom. Életem leghosszabb percei voltak… emlékszem, a férje vette fel, ő mondta, hogy baleseted volt, de az orvosok nem mondanak semmit. Hallottam, ahogy Rachel a háttérben sírva kiabálja, hogy toljam oda a seggem, és villantsam meg a legszebbik mosolyom, velem hátha szóba állnak. – ismét felnevetett, aztán lehalkult. – Persze, akkor nem volt olyan viccen. Át se öltöztem, úgy rohantam be a kórházba, ahogy voltam, egy kopott, szakadt melegítő nadrágban, és festékes pólóban.
- Erre emlékszem.
- Az első mondatod, miután felébredtél az altatásból az volt, hogy…
- ... hogy „mi a jó fene van rajtad!?” Igen, emlékszem – mosolyogtam.
- Rögtön tudtuk, hogy nincs semmi bajod.– nevetett és megsimogatta az arcomat. – Útközben a kórház felé végig az járt a fejemben, hogy nem halhatsz meg, mert szükségem van rád, ez döbbentett rá, hogy több vagy, mint egy egyszerű barát – mosolygott és megcsókolt. – A hotelben történtek után meg már egészen biztos voltam benne, hogy igazából szeretlek. Csak azt kellett kitalálnom, hogy hogyan tovább… ott volt Richard, és… bár hazudnék, ha azt mondanám, nem jutott eszembe vagy tucatszor, hogy nem érdekel az a tényező.
- Képes lettél volna… - néztem rá kicsit meglepetten, és félig mosolyogva, a gondolat, hogy hajlandó lett volna csatába szállni, hogy elhódítson egy stabil kapcsolatból… nos, megrázóan boldogító érzés volt.
- Nem volt rá alkalom – mondta halkan. – És azt hiszem, jobb is így.
Visszafeküdtem a párnámra, ő is az oldalára fordult.
- És te, mióta tudod? – kérdezte.
- Azóta, hogy megcsókoltál a születésnapomon.
- Te csókoltál meg engem.
- Ebben sohasem fogunk megegyezni. De lényegtelen. Akkor jöttem rá, hogy amit érzek, az már nem teljesen barátság. Egészen sokáig húztam, de David tegnap ledöbbentet, mikor a fejemhez vágta, hogy mi is ez az érzés. És, hogy ha nem teszek valamit el foglak veszíteni. Rémisztő más szájából hallani, mikor én még magamnak sem vallottam be.
- Óh, szóval neked David volt a szembesítő?
- Neked? Adam?
Csóválta a fejét.
- Alice.
- Ezen miért nem lepődtem meg?
- Észrevette, hogy egyre többet beszélek rólad, és hogy már kezd átcsapni nyafogásba. Egyszer megunta és helyrerakott – mosolygott és egy hajtincsemmel kezdett játszadozni.
Néhány pillanatra behunytam a szemem.
- Mégis hogy lesz valaki úgy szerelmes, hogy észre sem veszi? – kérdeztem tűnődve.
- Hát így – felelte röviden, hátra dobra a hajamat és megcsókolt.
- Azt mondtad irányításmániás vagyok…
- És kicsit paranoiás – vágott közbe halkan kuncogva. – De én ilyennek szeretlek.
- Huszonnégy órán belül te vagy a második, aki megvádol ezzel. Van benne igazság, de én sokkal inkább kiszámíthatatlannak és önzőnek érzem magam… de én jobb emberré szeretnék válni – mondtam nevetve. -, ezért úgy döntöttem, tiéd lehet az ágy ablak felőli oldala, hiszen azt szereted.
Már át is akartam mászni a másik oldalára, de visszanyomott.
- Mondtam, ma éjszaka még alhatsz ott, aztán majd meglátjuk. – felelte az ajánlatomra, megigazította a párnáját, és a hátára fordult.
- Tegnap este a csengőhangodat hallva eszembe jutott a U2 koncert. Emlékszel még? – kérdezem.
Fészkelődni kezdett.
- Azt hiszem igen, khm – köszörülte meg a torkát. – de gyanítom, hogy én egy kicsit másképp emlékszem a történtekre, mint te.
- Mi az, hogy másképp? Hogy lehet egy koncertre másképp emlékezni? – néztem rá furán.
- Meg voltam győződve róla, hogy azért hívsz el, mert azt akarod, hogy legyen köztünk valami. – mintha kicsit zavarban lett volna.
- Mi van? – kérdeztem döbbenten és felkönyököltem, hogy jobban lássam az arcát.
- Először is minden áron azt akartad, hogy én kísérjelek el.
- Mert nem volt más, akit elhívhattam volna – vágtam közbe. – A nővérem ki nem állhatja a U2-t, David Olaszországban volt, Kittyt meg nem rángathattam haza Amerikából. Ezen kívül úgy gondoltam, mindkettőnkre ráfér egy kis lazítás. Kismilliószor voltunk már együtt koncerten, buliban, színházban, még is hogy jutott eszedbe, hogy azért hívlak?
- Nem tudom, de annyira erősködtél, hogy menjek veled, aztán egész este, furcsa, félreérthető jeleket küldtél.
- Milyen jeleket? – húztam fel a szemöldököm.
- Végig flörtölted a koncertet, és volt egy pont, talán épp a Vertigo közben, amikor azt hittem, hogy meg fogsz csókolni. Ujjaidat a tarkómon babráltál, hozzám simulva táncoltál és énekeltél… – leesett az állam, de halványan el is mosolyodtam.
- Úgy látszik én becsíptem, te viszont nem ittál eleget. – világítottam rá a nyilvánvaló tényre.
- Ezt hogy érted?
- Akkor elmondom, amit én is csak nemrég tudtam meg. Kedves Ben, mindig ezt csináljuk, ha a kelleténél kicsit többet iszunk. Vadul flörtölünk egymással, és tojunk a körülöttünk lévőkre. Úgy látszik te akkor nem ittad meg a kellő alkoholmennyiséget. Én az egészből csak arra emlékszem, hogy rohadt jól éreztem magam, de te sem fogtad vissza a bulizós éned, a kezeid a csípőmön, vagy néha picit lejjebb… – visszafeküdtem, és kinyújtózkodtam. Láttam, ahogy végigfut rajtam a tekintete és elmosolyodik. Ismét felé fordultam és folytattam. - Ennyi? Ebből azt gondoltad, hogy lesz köztünk valami?
- Nem teljesen… - ideges mosollyal hátrasimította a haját. - A koncert után felajánlottad, hogy menjünk hozzád.
- Persze, mert egy köpésre laktam a Wembleytől, be voltunk csípve, nálatok éppen mosolyszünet volt Oliviával, gondoltam, szívesebben aludnál nálam, mint otthon a matracon, vagy a kanapén. Nem ez volt az első eset.
- Persze utólag minden világos, de akkor nem így láttam. Mikor beparancsoltál az ágyba és eltűntél a fürdőszobában, azt hittem majd valami szexi hálóingbe bújva jössz vissza, de aztán mikor megjelentél a Micimackós pizsamádban, azt hittem elsüllyedek. – magyarázta hadarva. - Zavaromban azt sem tudtam, hova dugjam az óvszert.
- Hogy mi? Te készültél rá? Komolyan azt hitted, hogy lefekszem veled? Livie a barátnőm! Képes lettél volna megcsalni őt? Ráadásul velem?
- Az egy nagyon, nagyon, nagyon hülye ötlet volt. Azóta sem tudom, egyáltalán hogy fordult meg a fejemben ilyesmi, de akkor éppen Olivia egy újabb ’haragszom rád’ korszakát élte, és kurvára elegem volt abból, hogy minden szarért felkapta vizet. De ne mondj semmit, te akkor is neki adtál igazat.
- Nem is! Én mindig pártatlan voltam, csak azt mondtam, hogy többet kellett volna veszekednetek, mert az nem volt megoldás, hogy minden konfliktusnál fogtad magad és elmentél itthonról. Jót tett volna a kapcsolatotoknak egy kis ajtócsapkodás, meg tányércsörgés.
- Ugye tudod, hogy ezzel most magad ellen beszélsz?
- Én csak a véleményem mondom el – vontam meg a vállam.– Semmi másra nem emlékszel abból az estéből?
- De, például, hogy hazafelé végig énekeltél. Az egész utca tőled zengett. Még szerencse, hogy jó hangod van. Ez az egy mentett meg attól, hogy megdobáljanak valamelyik lakásból, vagy ránk hívják a rendőrséget. – nevetett, olyan őszintén és felszabadultan, melegség öntötte le szívem. Hozzábújtam. – Meg akartalak csókolni, de úgy pörögtél, ugráltál, mint egy öt éves, egy másodpercre sem tudtalak egy helyben tartani. – az arcomra tette a kezét és megsimogatta az ajkaimat – Másnap reggelre minden kitisztult, de akkor éjjel rohadtul be voltam rád indulva. – az államnál fogva kicsit megemelte a fejem és megcsókolt.
- Egyébként nincsenek szexi hálóingeim. – suttogtam a szájába két csók között.
- Minek is, csak felesleges csomagolás – felelte és folytatta a csókot.
Ajkai a nyakamra csúsztak, szenvedélyesen csókolta a bőrömet, kicsit elragadta a hév. Halk, morgásszerű sóhaj tört fel belőle. Nevetnem kellett.
- Mi az már megint? – pillantott rám mosolyogva Ben.
- Semmi – mondtam, még mindig kuncogva – csak olyan aranyos vagy, mint egy doromboló kiscica.
- De tudod, hogy a cicák is csak akkor dorombolnak, ha jól érzik magukat.
Megragadtam a tarkóját és az ajkamhoz húztam, széles mosolyra húzódott a szája.
- Ki fogjuk nyírni egymást, remélem ezzel tisztában vagy – simítottam el egy tincset a homlokáról.
- Óh, én bármikor szívesen engedek az érzelmi zsarolásodnak.
- Ez igazán nagylelkű, de te is profi zsaroló vagy – mosolyom közben elfojtottam egy ásítást, mire ő magához vont és megpuszilta a homlokom. Lábamat a csípője köré fontam, ujjaim tarkóján a hajába túrtak, fejemet a vállára hajtottam, és éreztem, ahogy ajkai újra és újra az enyémhez érnek. A szemem akkor már csukva volt, nem is emlékszem mikor és hogyan, de nagyon hamar elnyomott a fáradtság.
Aznap éjjel Ben ölelésében aludtam el.
folyt.köv.
előző rész
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Köszönjük szépen!