Ben kegyetlen fejfájással ébredt. Megdörzsölte a szemét, megmozgatta magát, de ezzel súlyos hibát követett el, az összes izma életre kelt, és pokoli szúró érzés járta át a testét. Felült, és körbepillantott. A fürdőszoba padlóján feküdt, a saját lakásában. Nem sokra emlékezett az előző estéből, aztán kínkeservvel felállt, megmosta az arcát, és megpillantotta magát a tükörben.

A bőre fehér volt mint a pergamen, a szeme beesett, fekete karikákkal terhelt, a keze is remegett.

A torkát marta az éjszaka elszívott töménytelen cigi. Csak nyomokban emlékezett rá merre járt, kikkel, és mit csinált. Kibotorkált a konyhába, és megtöltötte a kávéfőző tartályát vízzel, majd beindította. Később jutott eszébe hogy kávét is töltenie kellene bele, ha tényleg arra a fekete forró löttyre vágyik.

Turkálni kezdett a zsebeiben egy doboz Marlboro után, amikor kiesett egy fecni. Kinyitotta, elolvasta, és máris eszébe jutott a táncoslány. Végül összegyűrte és kidobta a papírt. Az órájára pillantott, és abban a pillanatban két kezével a hajába túrt idegességében. Dél is elmúlt már, és neki 8-ra a Baker Streeten kellett volna lennie a Sherlock próbaforgatása miatt. Pár jelenetet akartak tesztelni, hogy hogyan mutatna majd a felvételeken. Azonnal rohanni kezdett, ki az ajtón az utcára, fogott egy taxit, és a helyszínre vitette magát. Pontosan tudta hogy ezt nem ússza meg egy öt perces fejmosással, feltehetően most húzta le a karrierje maradékát a wc-n. Nem ez volt ez első eset, hogy sokat késet, és másnaposan ment forgatni.

A kezdeti gyorsan felfelé ívelő pályája az utóbbi két évben a béka feneke alá süllyedt, hála a pocsék lelkiállapotnak, az állandó ivászatnak, és az önpusztításnak.

Idegesen szállt ki a kocsiból a sarkon, és futott a kordon felé.
- Rendes tőled, hogy időben jöttél! - hallotta a háta mögött Martin éles hangját.

Megfordult, és egy dühös partnerrel találta szembe magát. Ezer éve dolgoztak már együtt a Sherlock részein, a forgatás alatt kialakult barátságuk szinte legendássá vált. Mindig jó hangulatban teltek a hideg időben töltött munkanapok, ráadásul ha a Freeman családja is megjelent, Ben igazi apukának érezhette magát a gyerekek pesztrálása közben.

Most azonban láthatóan Martinnál is végleg elszakadt a cérna.
- Nézd, tudom hogy mérges vagy... - de nem tudta befejezni.

A válasz egy erős ütés formájában érkezett, és Ben elterült az erejétől. Az egész jelent pont olyan volt, mint a sorozat második évadjában, csakhogy ez ezúttal élesben ment.
- Kirúgták miattad a stábot! - ordította az egy fejjel alacsonyabb társa – A forgatást bizonytalan időre zárolták! És mindezt miattad, meg rohadt nagy egód miatt! Most is részeg vagy! - vágta oda lesajnálóan az utolsó mondatot.
- Nem vagyok részeg........ csak másnapos.... - tápászkodott fel – Beszélek Stevennel.
- És mégis miről?? Ha legutóbbi megbeszélésre tegnap este eljöttél volna, vagy felvetted volna azt a rohadt telefont, akkor tudnád, hogy a stúdió döntött, még egy forgatási nap késés és vége! Legalább ötven embert engedtek el miattad, mert nem éri meg ennyit csúszni!
- Sajnálom... - mondta őszintén.

Martin lökött rajta egyet.
-  Takarodj innen! Gyerünk! - majd szinte kirángatta a Baker Street sarkáig – Soha többé ne gyere el hozzám, és a családomhoz! Jól jegyezd meg! Megértetted! Most lett elegem belőled! Többé nem vagy a barátom! - taszította meg újra Bent, mire a férfi elterült  a járda melletti hókupacban, a másik meg otthagyta.

Lassan tudott csak feltápászkodni, a másnaposság, és az éhség miatt erős hányingere támadt.

Előkotort egy cigit, és rágyújtva arrébb sétált. Beszívta a füstöt, és élvezte ahogy marja tüdejét, majd kifújta. Kicsit jobban lett. Gyalog ment haza, leült a konyhában egy székre és megitta a pár órával korábban lefőtt immáron hideg kávét.

Egy kiadós alvásra, evésre lett volna szüksége. Késztetést érzett, hogy meg is tegye.

Megcsörrent a mobilja, felvette.
- Szevasz! Este megint elnézünk pár helyre. Velünk jössz? - Robert vidám hangja volta vonal másik végén.
- Persze. Hová?
- Nem tudom! Sean ismer pár jó bárt, de a tegnapi újra el akarok menni, az a lokál tetszett! Tudod ahol...
- Igen. - válaszolta tömören – Hol és mikor?
- Hatkor a King előtt.
- Jó. Szevasz. - és letette.

Elterült a nappali ütött kapott kanapéján, és újabb szálra gyújtott. Észre sem vette, hogy elnyomta az álom.

Hel a nap nagy részét végig aludta, aztán összedobott egy kis rakott tésztát. Újságot olvasva tüntette el az egyik felét, a másikat a hűtőbe tette. A hátralévő időben mosott, teregetett, pihent. Ez előző este nagyon leszívta az erejét, úgy döntött két lassú számra, és egy gyorsra módosítja az aznapi fellépést, és szétbontja, hogy ne egy huzamba menjen le az egész. Eszébe jutott a helyes fekete hajú pasi, de úgy döntött gyorsan elfelejti, mert feltehetően jó darabig nem fogja látni, ha látja még egyáltalán. Nincs értelme illúziókat kergetni.

A szokott időben indult el, felszállt a metróra, egy könyvet olvasott, mikor hárommal az ő megállója előtt, egy részeg tántorgott be a kocsi ajtaján, és elterült a földön. Senki sem segített neki, ő is csak felpillantott a lapokból, mikor ismerős lett neki a bőrkabát. Odament hozzá és megfordította.

Kétségtelenül „szomorú herceg” volt az, öntudatlanul ittas állapotban. Teljesen kiütötte magát.

A sápadt fényben azonban még inkább körül lengte a bánat, és a fájdalom a vonzó arcát.

A szerelvény megállt, az ajtók újból kinyíltak, megjelent az ellenőr.
- Már megint. - dünnyögte, azzal megragadta a férfit, kihúzta a kocsiból, és szinte kidobta a peron mellé.
- De hát rosszul van! - döbbent meg Hel.
- Részeg.
- Mi lesz így vele?
- Kit érdekel! Jobb ha magácska is elkerüli.- tudta le ennyiben ,azzal otthagyta.

Láthatóan a pasi komoly bajban volt, de a lány mégsem tudott elmenni egy rászoruló mellett.

Az utolsó pillanatban ugrott ki a bezáródó ajtók elől, és a férfi mellé térdelt.

Megkereste a tárcáját, amiben láthatóan nem akadt túl sok pénz, de legalább megtalálta az igazolványát, kivette.

Benedict Timothy Carlton Cumberbatch.
- Hát persze! Sherlock!

Már emlékezett rá. Ott volt a férfi címe is. Egy megállóval azelőtt lakott ahol felszállt.

Nagy nehezen átkarolta Bent, feltámogatta a felszínre, szerzett egy taxit, és megadta az iratokon szereplő helyet.

Éppen kitámogatta a taxiból, amikor egy hang szólalt meg a háta mögött.
- Mit történt vele?

Hel megfordult, de közben Bent nem tudta tartani, aki föld felé csúszott, de az idegen segített.

A nő felismerte Robert volt az.
- Nem tudom, az ellenőr tette ki a szűrét a metrón. Rossz állapotban volt, gondoltam segítek.
- Vigyük fel. - azzal ketten támogatták a delíriumban úszó színészt, egészen a harmadikig.

Hel kinyitotta az ajtót Ben zsebében talált kulccsal.
- Tehetek még valamit?
- Nem szükséges. Két órája vártuk, sejtettem hogy baj van, ezért jöttem ide.
- Remélem rendbe jön.
- Ez kedves.
- Akkor viszlát. - azzal sarkon fordult, és már a lépcsőfordulóban járt, amikor Robert utána szólt.
- Elnézést. Megmondaná a nevét? Még azt sem kérdeztem meg.
- Egy barát. - mosolygott vissza.
- Köszönöm kisasszony.
- Vigyázzon rá.
- Majd igyekszem.

A lány aznap este lélekben egészen máshol járt, csak a színpadon tudott koncentrálni, a szünetekben viszont folyton a férfire gondolt.
- Mi vihet rá egy sikeres embert, hogy ennyire lecsússzon?

Annak idején jó pár filmjét látta, és követte a róla szóló oldalakat, de az utóbbi években ezer más dolga, baja akadt, a saját életét kellett megoldania, nem foglalkozott mással. Pontosan tudta, a színész szakma nehéz terep, a siker áldozatokkal, és lemondásokkal járt, viszont pillanatok alatt el lehetett süllyedni az ismeretlenségbe, egy rossz döntés vagy szerep miatt.

Ráadásul a pasi játszott katonát, kémet, zsenit, őrült tömeggyilkost, talpig tisztességes úriembert, sőt a színházi kritika is pozitívan értékelte, bármit megoldott, és a kollégái is mindig dicsérték.

Azt a mélypontot tehát, ameddig Cumberbatch jutott, csak tartós és szisztematikus munka árán lehetett elérni.

Hel visszagondolt arra milyennek látta futó ismeretségük alatt, és rá kellett ébrednie, a férfi reményvesztett, valami vagy valaki miatt elhagyta az életkedve. Nem érdekelte semmi a felejtésen, és a szenvedésen kívül. A legtöbben azért isznak vagy drogoznak, mert el akarnak szakadni a gondjaiktól, a bánatuktól, a roncs életüktől, a keserűségüktől, és ha sikerül elérni egy szintet, akkor elmúlik a fájdalom, az üresség. Ez viszont egy ördögi kör, mert reggelre minden visszatér, ismét kísért, kínoz, és nincs más gyógyszer, ami enyhíti a tüneteket, csak az pohár, vagy tű. Aztán egyszer mind arra ébrednek, hogy nincs semmijük, senkijük, már másra sem vágynak csak újabb adag fehér porra, vagy egy korty italra. A függőség mindennél erősebb lesz, a legtöbben ezen a lejtőn már nem tudnak fékezni, és száguldanak a végcél felé a halálba.

Nagyot sóhajtott. Tudta nem tehet semmit Benért, ha csak ő maga nem akarja.

Hazafelé azon gondolkozott, elmehetne a férfi lakására és érdeklődhetne, jobban van e már, de elvetette. Nagyon hülyén jönne ki, meg milyen alapon is tehetné? Senkije se, az ismeretség egyoldalú. A pasi nem tud róla semmit, és be kellett látnia, ha kiderül mit és hol dolgozik, akkor ott vége is lenne mindennek. Ki szeretne olyan ismerőst, aki kurtizán. Persze ez nem fedte a valóságot, de mint táncos és burlesque énekes így volt elkönyvelve a közvélemény szemében, és pont. Még ha Ben túl is tenné magát ezen, feltehetően akkor sem akarna tőle semmi komolyabbat, pont ezért, meg persze biztosan „jól” jönne ki, hogy ribikkel barátkozik. 

Szépen le is beszélte magát az egész ügyről, és homokba dugta a fejét.

Két nappal később, minden újra a régi volt, a második tánca következett, és ismét elég nagy volt a tömeg.

Beyoncetól a Naughty girlt énekelte egy fekete, strasszokkal kirakott kombinéban, szintén fekete csipkés combfixben, és tűsarkúban. A háta mögött tükrökkel, két háttértáncos lánnyal, elől a kifutó végén egy rúddal.

Kezdetben nem történt semmi, a dal vége felé, mikor előre szaladt, megfogta a rudat, lendületből megpörgette magát a levegőben, egyik lábát beakasztotta a fémbe, majd lassan térdelve földet ért.

A padlót bámulta, az utolsó pár hangra pedig csábosan felnézett, és abban a pillanatban sóbálvánnyá meredt.

Az egyik asztalnál, pont vele szemben ott ült a férfi, és egyértelműen őt nézte. Áthatóan, keményen, szinte mérgesen, kissé összevont szemöldökkel. Hel úgy érezte, Ben méregeti őt, mint húst a piacon.

Kellett pár pillanat, mire feleszmélt, rutinból mozgott, mosolygott, meghajolt, de közben nem látott mást. Gyorsan eltűnt a színpadról, hátul lerogyott az első lépcsőfokra. Alig kapott levegőt.
- Mi történt? - jött oda Cat.
- Emlékszel a pár nappal ezelőtti színészekre... - dadogta.

A szőke lány bólintott.
- A fekete hajú cigiző....
- Igen, megvan. Most is ott ül kint. - nyugtázta.
- Te tudtad?
- Ugyanazzal a bandával jött. Nem láttad őket? Az első számod alatt érkeztek.

Ráborult a korlátra.
- Ismered a fószert?
- Nem. Illetve....
- Satine! - ment oda Jimmy – A főnök keres! Most!
- Igen. Fél perc. Tényleg. - mondta falfehéren, és Catre nézett.
- Nyugodj meg.
- Persze.

Hel lebotorkált a lépcsőn, igyekezett összeszedni magát, és ez részben sikerült is.

Nagy levegőt vett, és kopogott.
- Gyere! - jött a válasz.

Frank éppen telefonált, és intett hogy üljön le.

Az egyik fotelben foglalt helyet, és tapétát kezdte bámulni.
- Vajon miért jöhetett ide megint?....... Nem tűnt részegnek, és nem cigizett.... Miért? Úgy tűnt kiheverte a pár nappal ezelőtti mámort...- gondolkodott el.
- Satine!
- Igen? -fordult a főnöke felé.
- Beszedtél valamit?
- Nem.

A férfi az arcába hajolt.
- Tényleg nem. Csak....
- Igen?
- Semmi. Új kuncsaft?
- Előbb halljam.
- Mit?

Frank keresztbe fonta a karját maga előtt.
- A héten kétszer késtél, és rám sem figyelsz.
- Főnök, ismersz te egy olyan embert, hogy Benedict Cumberbatch?

A másik hátradőlt a székében, és elgondolkodott.
- Igen színész.... Mintha valami sorozatban játszott volna......Még a háború előtt, és valami űr sci-fiben is. De hogy jön az ide?

A lány őszintén elmondott mindent.
- És most megint itt van.
- Igen.
- Tetszik neked. - szögezte le.

Nem kapott választ, de nem is várt.
- Talán jobb is így.

Felállt az asztaltól, és kissé idegesen sétálni kezdett majd Helre nézett, aki semmit sem értett.
- Bajba kevertem magam vagy téged?
- Nem. - intette – Megkeresett valaki miattad.
- Miért?

Frank felnevetett, majd a zsebébe nyúlt, kivett valamit, és a kezébe adta.

Egy cetli volt, rajta a nevével és egy számmal. A lánynak kétszer kellett elolvasnia az összeget, kerek ötszázezer dollár szerepelt rajta. Zsibbadtan nézett fel a mellette állóra.

Nyelt egyet.
- Ötvenezer dollárt kapnék, egy éjszakára? - kérdezte elhűlve.
- Nem.
- De hiszen tíz százalék... - hebegte, próbált valami logikusba kapaszkodni, hogy ne ájuljon el.
- Ez az egész a tied. Készpénzben. Az én részem is ugyanennyi.
- Millió dolláros baby vagyok. - dőlt hátra a lány a fotelben, és megdörzsölte az orrnyergét.
- Ez az eddigi legnagyobb összeg, amit valaha egy nálam dolgozó lányért ajánlottak egy éjszakára.

Hel csak bólogatott kábán, Frank pedig a kezébe adott egy pohárban pár korty whiskeyt.
- Ezt idd meg.

Bólintott.
- Ez remek lehetőség tündérkém.
- Tudom.... és neked is jó pénz.... - a sírás kerülgette.

Miért pont most? Gyötrődött.
- Én mindenképpen megkapom. Ha nemet mondasz, akkor csak táncolnod kell.

Tátott szájjal bámult a pasira.
- Akkor neked végül is mindegy.
- Lényegében igen.
- Tudhatom kiről van szó, mielőtt döntök?
- Robert Downey jr.

Lehunyta a szemét, és kiitta a poharat. Az összeg akkora volt, hogy nem lehetett visszautasítani, de pont Robert, ő Ben barátja.
- Azért nem olyan rossz pasi.
- Nem, tényleg nem. - mosolyodott el halványan, de egy könnycsepp már lefolyt az arcán – Sokkal rosszabb is lehetne.
- Mit mondjak neki?

Hel csak bólogatott.
- Jól meggondoltad?
- Igen.
- Biztos? - kérdezte nyomatékosan.
- Túl jó ajánlat....

Frank mélyen a szemébe nézett.
- Nem is ismered azt a másikat, mégis érdekel a sorsa, és tetszik neked.
- Mindig is világosan láttál. - és nagy levegőt véve a plafont nézte, igyekezet elfojtani a könnyeket.
- Ő nem lehet a tiéd. Ha nem mászik ki ebből, akkor úgyis belehal, ha meg visszatér a csúcsra, a múltad tönkretenné a karrierjét. - mondta kedvesen.
- Tudom. Túl leszek rajta. Csak ahogy nézett........ Az a tekintet.... Mindegy.
- Mit mondjak Downeynak? Nem gondolod át?
- Nem. Ettől jobb ajánlat nem jöhet. Nem vagyok bolond.
- Jó döntés.
- Mikor és hol?
- Azt mondta még egy hétig van a városban, és nála. A Hiltonban lakik, majd én üzenek.
- Ma csütörtök van ugye?
- Igen.
- Akkor szombaton, de nem jönnék be dolgozni.
- Persze. Majd szólok Laranak hogy cseréltek.
- Kösz. - állt fel, és az ajtóhoz sétált.
- Hel.
- Igen? - fordult meg.
- Menj haza. Pocsékul festesz.
- Öregszel? - cukkolta halvány mosoly kíséretében.
- Tudod, hogy kedvellek, mert rendes lány vagy.
- És sok pénzt hozok.
- Nem mellékesen, három éve vagy nálam, ennyi lógás belefér. De több nem lesz! - fenyegette meg az ujjával komolyan.
- Persze. De zárásig maradnék, ha mást nem csevegek a vendégekkel.
- Rendben, valaki majd beugrik helyetted. Különben is, ha így lépnél színpadra, még rontanád a hely imidzsét. Szedd össze magad, és járj körbe.

Fejcsóválva távozott.

Frank ezúttal kedvezett neki, de persze nem érdektelenül Hel mégis örült, hogy nem kell táncolnia, úgy érezte hasra esne az idegességtől.

Rendbe hozta a sminkjét, felvett egy egyszerű hátul kivágott fekete ruhát, és magassarkút, majd lement beszélgetni a nézők közé. Ügyesen, mégis szisztematikusan kerülte a színészek asztalát, kényszerítette magát, hogy oda se pillantson. Ennek ellenére mikor a pulthoz ment a tükörben meglátta, amint Ben folyamatosan őt nézi. Akár ragadozó az áldozatát, a férfi úgy követte minden mozdulatát.

Nem sokkal később rájött, hogy lebukott, és tüntetőleg elfordította a fejét, de percekkel később ott folytatta ahol abbahagyta, és már az sem zavarta, hogy tudnak róla.

Hel képtelen volt, nem Bent nézni, és ahogy lassan kiürült a bár, a helyzet egyre komikusabb és feltűnőbb lett. Erőt vett magán, és elfordította a fejét a felszolgáló fiú felé.
- Jack! - szólt a srácnak.
- Mit szeretnél tündérke? - jött oda szórakozottan.
- Valami töményet.
- Nehéz nap?
- Igen.

Amikor a fiú eltűnt a pult másik végében, utána kiáltott.
- Van cigid?
- Nincs, végre leszoktam.
- Kérlek.
- Sajnálom. - tárta szét karját a lánynak háttal.
- A fenébe. - borult a pultra.

Valaki elé tartott egy dobozzal.
- Tessék...

A rekedtes mély, bársonyos hangtól a hideg futott végig a hátán, amikor pedig megfordult úgy érezte leesik a székről.

folyt. köv.
előző fejezet
 

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.