A szél hűvöse az arcomba vágott, tudattalan mozdulattal húztam össze magamon a kabátot. Nem mintha bármit is számított volna, csuromvizesen állva a Kensington megállójában. Hagyományos Londoni idő. Tulajdonképpen kedvelem, jóleső érzés, ahogy az eső végigfolyik az arcomon, lemosva a könnyeimet is. Legalább nem kell magyarázkodnom, vizesebb meg már amúgy sem lehetek.

            Gyerekkorom óta írok. Egyszerű történeteket emberekről. Néha megtörténtek, néha nem. Szeretem, ahogy élni kezdenek a képzeletemben. Mindig figyeltem a körülöttem élőket, mi történik velük, merre tartanak. Néha egészen elképesztő történeteket szőttem emberek köré, akik átmentek a zebrán, olvastak egy padon, vagy épp most léptek ki a fodrásztól. Könnyen ment, a történetek szinte maguktól buktak a felszínre. Emlékszem, iskolai színdarab készült. Margaret lelkes volt és fiatal, azonnal észrevette, hogy van egy közös rajongásunk: az angol irodalom. Próbált szegény beállítani szereplőnek, hátha legalább egy diák tudja a szöveget. Nem tudta, írta. Oly annyira, hogy végül egy egészen más darab született, mint aminek Margaret nekifogott. Nem bánta. Úgy érezte kincset talált. Sokat köszönhetek neki, de hamar rájöttem, hogy az írás önmagában nem elégít ki, azt akartam, hogy a képzeletem színpadon keljen életre. Rengeteg ötletem volt, a legkülönfélébb forgató-, és szövegkönyvekkel kerestem meg London színházait, rendezőit, ügynökségeit, míg Mike végül felfigyelt rám. Szép sikereket értünk el együtt, mielőtt elengedte volna a kezemet. A Palladiumban kaptam meg első önálló munkámat. Azt hiszem bármennyit is tanulmányoztam az embereket, soha nem tanulok meg bánni velük. Ezért is voltunk olyan jó csapat, Mike és én. Én tudtam, mit akarok, Mike pedig meg tudta értetni azt a színészekkel. Ez volt az első önálló munkám, és megbuktam. Sürgősen tennem kell valamit, úgy értem, azon kívül, hogy az esőben ázva rejtegetem a könnyeim és a kétségbeesésem.

Mintha hangokat hallanék, valaki hozzám beszél?

- Igen kisasszony, itt vagyok! - integetett felém egy valószínűtlenül hosszú kéz egy limuzin hátsó üléséről. - Jöjjön! Hazavisszük. Nem szabad egy hölgynek egyedül ilyen későn az utcán álldogálnia. Ráadásul ebben az esőben - mondta, miközben barátságosan elmosolyodott, és a kezét felém nyújtotta. Most vettem csak észre, hogy az ajtókárpit és az ülés széle már elázott. Valószínűleg ott állt már egy ideje.

            -  Elnézést, – makogtam - nem tehetem. Csurom vizes vagyok, és az autója máris elázott, de köszönöm, hogy megállt. Majd hívok egy taxit.

- Szó sem lehet róla, George rosszabbat is látott már ezen az ülésen, nem fog megharagudni, ellenben egy taxis, nem biztos, hogy örülne.

Valószínűleg igaza volt. És amilyen szerencsém van, már az utolsó busz is régen elment. Reméltem, hogy nem egy tömeggyilkos autójába készülök beszállni - bár abban a lelkiállapotban, azt sem bántam volna, ha meghalok - azért igyekeztem nem gondolni arra, mikkel is találkozhatott George a hátsó ülésen. Beszálltam, mire Ő előzékenyen oldalra csúszott. Igyekeztem minél kisebb helyet elfoglalni, és minél kevésbé eláztatni az autót. Reménytelen volt. Csepegtem. Vékony patakokban folyt rólam a víz, a rövid hajam végeiről és a pulóverem ujjából leereszkedő cseppek hangos koppanásokkal ékeztek az autó padlójára. A szemem sarkából láttam, ahogy kíváncsian méreget. Sokadszorra bántam már, hogy nem lehet szép szőke, na jó, legalább barna hajzuhatagom, szívesen elrejtőztem volna mögötte. Bár igaz akkor még nagyobb tócsa gyűlne alattam.

- Miért? - szólaltunk meg egyszerre. - Miért álltam meg? - kérdezte aztán már egyedül.

- Édesanyám arra tanított, hogy egy bajba jutott hölgyön mindig segíteni kell - mondta egy félmosollyal a szája sarkában.

Egyáltalán nem úgy festett, mint az utolsó angol úriember, ahhoz túlságosan huncut fények csillogtak a szemében. Ezt leszámítva limuzin nélkül is megfelelt volna minden kritériumnak. Tökéletesen szabott öltöny, fehér ing, kék sál, hosszú elegáns kabát, gyűrűkbe csavarodott, de mégis tökéletesen férfias frizura. Hirtelen döbbentem rá, hogy leplezetlen kíváncsisággal bámulom.

- Ez nem én vagyok, csak a szerepem. Ha elhúzódik a forgatás, csak beülök George mögé. Túl fáradt vagyok a vezetéshez, öltözködéshez – magyarázta.

Forgatás, színész, szerep, cikáztak a fejemben a gondolatok, és miközben beszélt alaposabban megnézve…

- Úristen Benedict, Anita meg fog ölni! - Valószínűleg ezt hangosan ki is mondtam, mert felnevetett.

- Akkor most, hogy rólam mindent megtudtunk, elmeséled, miért álldogáltál egyedül az esőben? – kérdezte, miközben letekerte a sálat a nyakából és felém nyújtotta. – használd nyugodtan.

- Csak gondolkodtam – feleltem halkan, s bátortalanul elfogadtam a felém nyújtott ruhadarabot. – Közben észre sem vettem, hogy ennyire elszaladt az idő. - Mindketten tisztában voltunk vele, hogy ez nem egy kielégítő magyarázat, de szerencsére megelégedett ennyivel. Legszívesebben elbújtam volna egy sarokban. Nem akartam, hogy bárki is így lásson.

- Értem, rendben – bólintott mosolyogva. - Hová vihetjük a kisasszonyt?

Megadtam a címet, és elindultunk. Egyikünk sem szólalt meg, és én nagyon hálás voltam, amiért nem faggatott. A csend, meg persze a hangos csepegésem kezdett egyre kínosabbá válni, pedig minden erőmmel azon voltam, hogy a rám egyébként egyáltalán nem jellemző zavaromat leküzdjem. Felemeltem az imént kölcsönkapott sálat, hogy legalább az arcomat szárazra törlöm. Még hozzám sem ért a puha anyag, amikor megéreztem a fanyar parfümjével vegyes enyhén cigarettafüstös testillatát. A hirtelen elakadó légzésem nem kerülte el a figyelmét, ettől pedig csak még jobban zavarba jöttem. Egy örökkévalóságnak tűnt az út, de végre megérkeztünk. Bár még mindig zuhogott, minden tiltakozásom ellenére kiszállt, és a kezemért nyúlt, hogy kisegít az autóból. Csak remélni tudtam, hogy az eső kopogásától nem lehet hallani, ahogy a szívem a torkomban zakatol. Áramütésként ért az érintése. Igyekeztem a szemébe nézni, ami a magasságkülönbség és a körülmények miatt egyáltalán nem ment könnyen.

- Még egyszer köszönöm, és elnézést az autó miatt.

- Nem tesz semmit…

- Audrie. Audrie Sheeley - fejeztem be helyette.

- Hát akkor, jó éjszakát Audrie, de ne feledd, adós vagy nekem egy történettel. - Azzal elengedte a kezemet. Ragaszkodott hozzá, hogy megvárja, amíg felérek. Végig a hátamon éreztem a tekintetét. Rekordgyorsasággal rohantam fel a lépcsőn, nyitottam ajtót, kapcsoltam villanyt, odasiettem az ablakhoz és intettem. Szerintem így is tökéletesen bőrig ázott. Néztem a limuzint, ahogy eltűnik. Gratulálok Audrie. Nem elég a tehetetlenséged, még hülyét is sikerült csinálni magadból Anglia egyik legtehetségesebb színésze előtt. A fürdőbe siettem, hogy megszabadulok az átázott holmiktól. Az első amit önkéntelenül a mosógép felé nyújtottam, egy nedves kék sál volt. Észre sem vettem, hogy egyik kezemben végig azt szorongattam. Nagyon reméltem, hogy nem ez az egy darab van a forgatáshoz. Nem volt szívem a mosógépbe tenni, ráterítettem a tetejére. Gyorsan megszabadultam a csuromvizes ruháimtól, és begyömöszöltem mindent a mosógépbe. Örültem ennek a régi lakásnak. Meg voltak persze a maga rigolyái, mint afféle rendes öreg épületnek, de otthonos volt és barátságos. Kedvencem a lábakon álló öreg kád, szerettem benne elmerülni, most is megvigasztalt, ahogy csukott szemmel elnyúltam a kellemes meleg vízben. Biztosan Benedict is ezt teszi, hiszen ő is bőrig ázott. Hirtelen egészen élethűen megjelent előttem ez a nem mindennapi látvány. Másodperc törtrésze alatt pattant fel a szemhéjam. Más sem hiányzik most, mint hogy még egy férfi is megzavarjon. Kiléptem a kádból és gyors mozdulatokkal szárazra töröltem magam. Miközben a hajamat szárítottam, tekintetem a kiterített sálra tévedt. Elmosolyodtam. Gondosan megszárítottam azt is. Felvettem egy hálóinget, magamhoz vettem a sálat, beszívtam az illatfoszlányokat amit az eső nem mosott el teljesen. Lefeküdtem. Igyekeztem minden gondolatot távol tartani az agyamtól, holnap minden erőmre és talpraesettségemre szükségem lesz. Egy autogramot sem kértem, Anita tényleg meg fog ölni. Ezzel a gondolattal aludtam el.

Másnap hatalmas energiabombaként ébredtem. Szerencsére sosem voltam az örökké siránkozós fajta. Feladatom van és természetesen meg fogom oldani. Majd elintézem, hogy rám figyeljenek. Ha nem ment magyarázattal, megy majd máshogy. Rövid krémszínű szoknyát húztam, alá csipkeszélű leheletfinom harisnyát, ami bár nem látszott, az önbizalmamnak pont annyira jót tett, mint a hozzá passzoló szexi fehérnemű. Fehér laza selyemblúz, és mindezek koronájaként a kedvenc piros talpú magas sarkúm. Önkéntelenül is elmosolyodtam, mert eszembe jutott, amikor a nagyival vásároltuk. Ragaszkodott hozzá, hogy vegyük meg. Egy Marylin idézettel érvelt: „Wear the right shoes and the world is at your feet.” Már többször igaznak bizonyult, reméltem, hogy ma is így lesz. Halvány smink, egy kevés a kedvenc Yardley illatomból, és tökéletes lenne, ha tudnék mit kezdeni a rövid hajammal. Megteszem, amit lehet, azaz kisimítom és eltűzöm egy gyöngyházfényű csattal. Amíg várom, hogy kifolyjon a kávé, mély bordóra festem a körmeim. Ébresztő és körömszárító gyanánt benyomom a Christinától az Expresst. Ha most látna valaki, amint áttáncikálok a nappalin miközben könyökkel nyitom, és csípővel csukom a fiókokat, joggal gondolhatná, hogy nem vagyok normális. Elkortyolom a kávét, nagy levegőt veszek, és útnak indulok. Odakinn nyoma sincs a tegnapi rossz időnek. Mintha az égiek is segíteni akarnának. Az első szembejövő „férfi” - az alattam lakó kedves pár gimis fia - reakciójából kiindulva ma inkább a taxira szavazok. A színházhoz érve igyekszem nem figyelni a gyomromban növekvő idegességre. Széles mosollyal nyugtázom, hogy John nem ismer meg, a belépőmet kéri. Elveszi a plasztik lapocskát, felnézve zavartan kér elnézést. Eddig minden terv szerint. Belépek a próbaterembe, Anita persze már nyüzsög mindent kikészített, épp osztja a javított szövegkönyveket. Átsétálok a sötétbe burkolózó széksorok közt, apró torokköszörülés kíséretében lépek ki a színpadi fényre:

- Jó reggelt mindenkinek! Ma egy merőben új aspektusból szeretném láttatni veletek a történetet! - mondtam, és közben mosolyogva végigpásztáztam a megdöbbent arcokat. Nem lesz itt semmi probléma.

- Tom, gyere légy szíves, vegyük át azt a részt, amikor Clarával a komód mellett álltok. - Azt hiszem kisebb technikai szünet állt be nála, mert nem mozdult. Hogy miért röhögök én magamban ennyire? Hát kedveseim, nem vagytok valami bonyolultan működő szerkezet. Peter hamarabb kapcsolt, nem bírtam megállni nevetés nélkül, ahogy bokán rúgja. Akár az oviban. Tom végre észbe kapott és megindult felém. Hát akkor kezdjük.  Hosszú napunk lesz.

Szeretem a munkám, és azt hiszem ma nagy lépést tettünk előre. Végre a megfelelő irányban halad a darab. Vidáman intettem búcsút Johnnak, az agyam már egy új ötleten és a kedvenc teázómon járt, nem is néztem semerre, amikor kiléptem a színházból. Megszokott mozdulattal fordultam be a sarkon, amikor tragikomikus hirtelenséggel ütköztem egy mellkasba. Már épp nyílt a szám, hogy elnézést kérjek, amikor megéreztem az illatát. Fel sem kellett néznem, pontosan tudtam ki áll előttem. Gondolatban elnézést kértem Tomtól, amiért megmosolyogtam, ahogy leblokkolt. Képtelen voltam megmozdulni, felnézni, megszólalni. Ő hátrált egy lépést, aztán még egyet…

- Jaj, istenkém! - hallatszott a hátam mögül, én pedig szerettem volna menten elsüllyedni. - Én nem is tudom, mit mondjak. Azt hiszem ez a legragyogóbb pillanat az életemben. Adna egy autogramot?

- Hát hogyne, természetesen, gondolom Anita?

- Igen. De hát honnan? Audrie! De jó hogy még itt vagy! Készítenél rólunk egy fényképet?

            Azt hiszem, ezt hívják katatón állapotnak. Gépiesen mosolyogtam, nyúltam a készülékért, néztem, ahogy kedvesen átöleli a boldogan mosolygó lányt, ahogy varázsol. Anitát soha nem láttam még ilyen boldognak és szépnek. Visszaadtam a telefont. Egy örökkévalóságnak tűnt, amíg néztük egymást, miközben némán mosolyogva hallgattuk a mellettünk álló fiatal nőből jövő, szűnni nem akaró szóáradatot. Aztán Anita végre elköszönt, és elsietett. Nem akartam megtörni a csendet, bár nagyon szerettem volna tudni, mit keres itt.

- Téged vártalak. Nem volt nehéz megtalálni. Segíteni akartam egy elveszett tündérnek, aki mintha már nem is lenne annyira elveszve. Adós vagy egy történettel. Emlékszel? Meghívhatlak egy teára? Kávéra? Sütire? Bármire?

Miközben beszélt, fél szemöldökét felhúzva pásztázott végig a tekintetével, megfigyelve minden apró részletet.  Igyekeztem erősen koncentrálni, hogy ne látsszon rajtam a hangja és a szeme által keltett érzéki reakció. A háta mögött összekulcsolt kezei és az enyhe terpeszállás együtt nagyon tanító bácsis külsőt kölcsönöztek neki, ami szöges ellentétben volt a szemében játszó fényekkel és a szája sarkában bujkáló mosollyal. Gyönyörű férfi volt szűk farmerben, és világoskék ingben is. Fürtjei rendezetlenül keretezték az arcát. Kizárt, hogy ma fésűt látott volna.

- Rendben – válaszoltam.

Miközben a kedvenc teázóm felé sétáltunk az jutott eszembe, hogy valószínűleg senki nem tudott még neki nemet mondani. Mindenesetre én egyáltalán nem is akartam. Még szép, hogy legalább magamnak bevallom. Szedd össze magad Audrie, sikeres és magabiztos nő vagy, ráadásul ma a világ a lábaid előtt hever. Egész nap színészeket irányítottál, mindig tudod, mikor játszanak és mikor nem, ez az egy nem okozhat semmi gondot. Hatalmasat tévedtem.

- Édesem – csapta össze a kezét Paul a teázó tulajdonosa, ahogy meglátott minket. –, úgy aggódtam! Napok óta nem láttalak! Közelharcot kellett vívnom, hogy fenntartsam a kedvenc zugodat! – csacsogta fejhangon, miközben a helyünkre  kísért bennünket. Benedict arcáról mindent le lehetett, olvasni. Kezdte a „Ki ez? Mit akar ez?” tekintettel, majd jól észrevehetően felgyulladt egy apró jelzőlámpácska, és szétterült a mindentudók mosolyával a „Jól van, nem ellenfél.” tekintet. Hát, végül is jól működött a radarja.

- Kedves tőled Paul, de bárhová le tudok ülni, és persze köszönöm, hogy aggódtál. Semmi baj, csak kicsit zötyögősen mentek mostanában a dolgok, de már kiegyenesítettem. A szokásosat kérem. És te? – fordultam Benedicthez.

Paulban mintha csak most tudatosodott volna, hogy nem jöttem egyedül. Ha szemmel lehetne vetkőztetni, hát Benedict most meztelenül ülne, az kétségtelen. Végül azt hiszem, a vizuális ingerdömpingen túl a rendelés is eljutott a tudatáig, mert ringó csípőmozdulatokkal elsétált.

– Csábítód akadt – mosolyogtam a velem szemközt ülő férfira.

– Neked is – mondta, miközben tökéletesen utánozta a Paul által épp az imént bevetett tekintetet. Visszamosolyogtam. Ültünk egymással szemben, és egyikünknek sem volt kedve szavakra váltani azt a bizsergető érzést, ahogy megpróbáltunk a tekintetünkkel minél több adatot gyűjteni egymásról. Nehéz volt elszakadni a zöld, a kék és az arany minden árnyalatát felvonultató szemeitől, de ha a tekintet mégis elvándorol, ám legyen. Szívesen néztem a szép ívű száját és a fantasztikus kezeit, ahogy minden – most épp a szalvétát babráló - mozdulattal más és más ér elevenedett meg rajta, mint egy csodálatos úthálózat. Vélhetőleg az én arcomról sem volt oly nehéz olvasni, mert hirtelen elengedte a szalvétát és a kezemért nyúlt. A szemem automatikusan csuktam le, ahogy a biztosság tudatával vártam a bekövetkező áramütést. Amikor ismét felnéztem, szinte égetett a tekintete. Szerencsére megérkezett a teánk két tekintélyes szelet csokoládétorta kíséretében, így elengedtük egymást, és volt néhány percem, hogy emlékeztessem magam, hogyan is kell levegőt venni. Volt már jó néhány kapcsolatom természetesen, de korábban soha ilyen mágnesszerű vonzódást nem éreztem senki iránt. Legszívesebben azonnal a legközelebbi hotelszobába rohantam volna vele, ehelyett két tenyérbe fogva a csészémet, aprókat kortyolgatva a teából, a perem felett vizsgáltam, ahogy eszik. Egyáltalán nem úgy tűnt, mint aki emlékszik arra, hogy néhány perccel korábban majdnem itt helyben egymásnak estünk. Muszáj volt mosolyognom, ahogy most a krémes édességgel szexelt. Minden falatnál pont úgy csukta be a szemét, ahogy az előbb én, amikor hozzám ért. Úgy tűnik, a csokoládé az egyik erogén zónája. Sikerült megőrizni a higgadtságom, amíg végre áttért a teára. Az első általa elfogyasztott kortynál majdnem visszajött, amit épp lenyelni készültem, az az arc… hát nem lehet minden ugyanolyan édes. Hirtelen letette a csészét és rám nézett.

- Volna kedved elkísérni Stratfordba? Megígértem egy barátnőmnek, hogy még ma elviszek neki egy csomagot. Útközben elmesélheted a történetet, amivel adós vagy.

Bármit megadtam volna, hogy a gondolataiba lássak, de persze mindegy lett volna, mit látok, semmiképp nem hagytam volna ki egy utat egy Jaguárral. Hangosan azonban csak ennyit mondtam:

- Csak ha én vezetek.

 - Értem már, a hölgyet csak az autóm érdekli, nem szép dolog ez - mosolygott miközben a pulthoz sétáltunk fizetni.

- Puszta önvédelem, szeretnék életben maradni.

- Á, szóval mindent elhiszel, amit az újságok írnak? Alaptalan rágalom mind - közölte kisfiús hangon. Felnézve rá, abban a pillanatban a kora tökéletesen egyezett a hangjával. Úgy éreztem, mindjárt elolvadok. Színész. Színész. Csak egy nagyon jó színész. Ismételgettem magamban, miközben az autóhoz sétáltunk.

- Rendben, vezess akkor te, ennyi kockázatot talán még vállalhatok – feleltem mosolyogva, és beszálltam a vezető melletti ülésbe. Gyorsabb volt nálam, még épp csak felé fordultam az autóban, amikor magához húzott és megcsókolt. Határozottan tört utat a nyelvével, miközben a tarkómat gyengéden tartotta. Szerencse, hogy ültem, a lábaim ugyanis nem bírtak volna el. A felforrósodott vérem eszeveszetten száguldott, hogy minden apó idegvégződésemhez elegendő energiát juttasson. Fájdalmas, lüktető kielégülni vágyás lett úrrá rajtam. Azóta kívántam amióta először megéreztem az illatát, ami ilyen közelről még elviselhetetlenebbé tette az édes kínt, amit a csókja okozott. Úgy tűnt neki sem könnyű elszakadni, végül csak a szájával tette meg, a kezét még a tarkómon tartotta a homlokunk összeért. Mindketten igyekeztünk visszatérni a valóságba, szapora légvételeink szinte kiáltásnak tűntek az apró térben.

- Ha még mindig erős benned az életösztön, akkor jobb, ha inkább nem mondasz, vagy teszel semmit, amíg oda nem érünk – jelentette ki, miközben indított. A JAG-nek majdnem olyan szexi hangja volt, mint a tulajdonosának. Épp csak egy aprót sóhajtottam. Nagyon szemrehányó oldalpillantás volt a válasz. Igyekeztem teljesen észrevétlen maradni. Magamba zárkóztam a gondolataimmal. Az ablakon kifelé fordulva néztem az egyre sötétedő elsuhanó tájat, a lámpák fényeit. Nem értettem, mikor és hogyan történt, de mintha mindig is ismertük volna egymást. Nem tudtam róla semmi személyeset, mégis mintha egy emberként éreztünk és gondolkodtunk volna. Magamban értetlenkedtem, amikor mások mindent elsöprő szenvedélyről, leírhatatlan kémiáról beszéltek. Az elmúlt órák tették világossá mi is ez. Gondolatban felidéztem, amikor a teázóban hozzám ért. Éles oldalkanyarra, a kerekek alól kipörgő apró kavicsok zajára eszméltem fel, ahogy lefékezett egy elhagyott pihenőben. Még akkor is értetlenül néztem, amikor kiszállt. Megkerülte az autót, és szinte kirángatott magához.

- Mondtam, hogy ne csinálj semmit.

- Nem is…

- Megint sóhajtottál - szűrte a fogai közt alig hallhatóan, miközben teljes súlyával nekem dőlve az autóra nyomott, és belecsókolt a nyakamba. Határozottan érezhető volt mennyire kíván. Most tényleg felsóhajtottam. Épp csak annyira távolodott el, hogy egy fél korty levegő juthasson a tüdőmbe, mielőtt ismét lecsapott a számra. Baljával az autóra támaszkodott, jobb kezével pedig kihúzta a blúzom a szoknyámból, és félrehúzva a melltartó csipkéjét a mellbimbómat kezdte finoman dörzsölni és simogatni, földöntúli gyönyört okozva, de a kielégülni vágyást az eszméletvesztésig fokozva. A csókja alatt az automatikusan a formás hátsójára vándorló kezeimmel most próbáltam utat törni magunk közt az alsójában érezhetően pulzáló férfiasságához, de azt olyan erővel nyomta nekem, hogy sehogyan nem fértem hozzá. Így én is kirángattam az ingjét egészen addig a pontig, ahol a testünk összeért, és megérintettem a bőrét. Megszakítva a csókot egy apró sóhaj az ő ajkait is elhagyta. Pont annyira zökkentette ki az érintésem, hogy kicsit engedett a nyomáson, így egy gyors mozdulattal kigomboltam a nadrágját, és belenyúltam az alsójába. Szinte magától pattant a tenyerembe, élvezettel zártam köré az ujjaimat és szorítottam meg szinte egyetlen mozdulattal. Olyan hangszínnel hördült fel, ami az egész gerincoszlopomon végigfutó remegést eredményezett. Elengedve a mellemet végigsimított az oldalamon egészen a szoknyám aljáig, felgyűrve benyúlt alá. Eljutva a harisnyám szegélyéig, érintve a bőrömet elégedetten vette tudomásul az én félreérthetetlen reakciómat. Egy erőszakos reccsenés jelezte, hogy a fehérnemű szett, amit viselek, sosem lesz már teljes. Lenézett a kezemre, ahogy a férfiasságát kényeztetem, majd felnézve rám átvezette a kezem a derekára, és annyira megemelt, hogy magára engedhessen. Apró szikrák pattantak szét a lehunyt szemhéjaim mögött ugyanúgy, mint szerte az egész belsőmben. Csodálatosan kitöltött. Óvatosan mozdult bennem, én pedig viharos gyorsasággal húztam vissza magamba. Nem volt szüksége további biztatásra, ütemes és erőteljes tempóra váltva rövid idő alatt együtt jutottunk a csúcsra. Egészen addig tartott óvatosan az autónak döntve és magához ölelve, amíg mindketten újra egyenletesen jutottunk levegőhöz. Akkor elengedett, hátralépett, megigazította a ruhámat, a sajátját, majd szó nélkül megkerülte az autót, és visszaült a vezetőülésbe. Elbizonytalanodva ültem be mellé.

- Ne haragudj - fordult felém szinte azonnal azzal a tizenkét éves forma rossz fát tettem a tűzre tekintettel, - ezt egyáltalán nem így terveztem, de úgy látszik, melletted teljesen elveszítem a józan ítélőképességem. Nem is ismerlek, és szinte megerőszakoltalak. Erre nincs mentségem, még akkor sem, ha már besötétedett és most egy lélek sem járt itt.

Majdnem tökéletesen fogalmazott. Szinte ugyanezek a mondatok formálódtak bennem is, amit végül ő mondott ki hangosan. Így viszont, hogy tudtam, ugyanazt érezzük, nekem már csak egyetlen dolgot kellett kimondanom hangosan.

 - Szex soha még ilyen jól nem esett.

Elég hitetlenkedve nézett. Hiába próbált meg átvilágítani a röntgen szemeivel, belül is csak azt láthatta, amit hallott. Úgy tűnt elhiszi, mert ismét felém hajolt, hogy megcsókoljon. Nem tudom hozzá lehet-e szokni ezekhez az áramütésekhez, gondoltam, mielőtt ismét összeforrtunk egy csókban. Ez egészen más volt, mint az eddigiek, lágy, kedves, kényeztető és megnyugtató. Legalább is annak indult. Joggal hihettük mindketten, hogy a néhány perccel ezelőtti megsemmisítő élmény kitart egy darabig. Egyikünk sem számolt az egymásra gyakorolt hatással. Nevetve váltunk szét.

- Azt hiszem, nem megyünk innen sehová. Shanon kicsit neheztelni fog, de majd megbékél.

Most, hogy tisztábban gondolkodtam beazonosítottam, hogy nagyjából ott lehetünk, ahol az úttól nem messze van Mike hétvégi háza. Régebben jártam itt egyszer, amikor nyugodtan akartunk átírni egy szövegkönyvet. Főleg nyaranként használja a családjával. Már akkor felajánlotta, hogy jöjjek bármikor, kulcs rendkívül biztonságos módon a második kő alatt.  

- Hát akkor maradjunk - feleltem, és nyitottam az ajtót, hogy kiszállok. Értetlenül nézett, de követett.  Elsétáltunk a fákig. Innen már jól látszott egy a völgybe vezető ösvény.

 - Te tudtad, hogy ez itt van?

Megosztottam vele a korábbi gondolatmenetemet, hozzá téve, hogy nem biztos, hogy üres, nem biztos, hogy még mindig ott tartják a kulcsot, és fogalmam sincs, hogy milyen messze van.

 - Hát akkor kalandra fel! - Visszasétált az autóhoz, leparkolta rendesen, kivett egy elemlámpát, bezárta, visszaérve kézen fogott és elindultunk. Nem az a kimondott magas sarkúnak való terep, de azért nem volt vészes, és szerencsére nem is volt messze. Kihaltnak tűnt, semmi fény. Annyira azért nincs késő, hogy aludjanak, de a biztonság kedvéért azért kopogtattunk egy darabig. A kulcs is a helyén, a szívem a torkomban dobogott, ahogy a zárba illesztettem. Benedict olyan szorosan állt mögöttem, hogy éreztem a testéből sugárzó meleget. Az ajtón belépve arra számítottam, hogy azonnal átölel, ehhez képest villanyt kapcsolt, megbizonyosodott róla, hogy a ház valóban üres, bekapcsolta a fűtést, visszasétált hozzám, elvette a kulcsot, és visszazárta az ajtót. Ismét mögöttem állt.

            - Máris megbántad a saját javaslatod?

 - Hát persze, hogy nem - fordultam meg gyorsan, hogy a szemébe nézhessek. - Ha ismernél, tudnád, hogy amit mondok, azt komolyan is gondolom, de mivel nem ismersz, kénytelen leszel nekem elhinni, hogy így van. És nem csak ezt nem bánom - válaszoltam hangosan a ki nem mondott kérdésére. Miközben beszéltem, folyamatosan álltam a fürkésző tekintetét, és ez most valahogy nem is ment nehezen. Kezdett körvonalazódni, hogy miért is nem szólt az autótól idáig vezető úton. A történteken rágódott. A mellkasához bújtam. Mélyen beszívtam a semmihez sem hasonlítható füstösen karcos illatát. Elmosolyodtam, amikor az állát a hajamba engedte. Sokáig nem mozdult egyikünk sem. Én nem bírtam tovább, meg kellett őt érintenem. Kicsit hátrébb léptem és elkezdtem kihámozni az ingjéből. Minden gombolással többet kaptam a mellkasának látványából. Szétnyitottam az inget és apró csókokat leheltem rá, miközben a kezeimmel igézően végigkarcoltam az ing alatt az oldalát. Élvezet volt hallgatni, hogyan gyorsul a légzése.

- Nem mertem hozzád érni, nehogy megint bántsalak, de ez így azt hiszem még rosszabb, ha ez egyáltalán lehetséges - fogta meg mindkét csuklómat, és lehajolt, hogy megcsókoljon. Még mindig fogta a kezem, ezért a legtöbb, amit tehettem, hogy egészen hozzá szorítottam a combom és a csípőm. Belenyögött a csókba. Élveztem, hogy egyformán hatalmunk van egymás felett. Adni akartam és kapni egyszerre. Húzni kezdtem a kanapé felé. Imádtam, hogy magas, de szerettem volna, ha most én kerülhetek fölé. Elengedte a kezem, és nem tiltakozott, amikor határozottan a kanapéra nyomtam. Megálltam egy pillanatra, és igyekeztem az egész látványt a retinámba égetni. Ahogy ült enyhén hátravetett fejjel, kigombolt inggel és szétvetett lábakkal, az kétségtelenül maga volt a szex. A nadrágja ismét sokat ígérően dudorodott, ám most még meg kellett elégednie az ennek szóló elismerő pillantásommal. Elléptem a lejátszóig. Reméltem, hogy valami megfelelő szólal meg. Feeling good. Tökéletes. Már a zene ütemére léptem vissza, és előtte táncolva szabadultam meg az ingemtől és a szoknyámtól. A melltartót és a csipkeszegélyű harisnyát a tűsarkúval magamon hagytam. Élvezettel ittam az elismerő tekintetét. Az ajkára hajoltam, tetszett, hogy hagy irányítani. Szerintem még mindig vezekelt. Elszakadva a szájától fokozatosan haladtam egyre lejjebb. Kigomboltam a nadrágját, a csípőjét megemelve segített, hogy mindent lejjebb csúsztatva hozzáférhessek a vágytól duzzadó hímvesszőjéhez. Először csak a mellem belső vonalát húztam rajta végig a melltartó csipkeszegélyének vonalában, majd ráhajoltam, hogy a nyelvem hegyével körberajzolhassam a makkja körvonalát. Hallgattam a mélyről jövő csodaszép hangján lehelt sóhajokat, leírhatatlan örömmel töltött el, hogy mennyire élvezi ezt. A nyelvem játékát meg nem szakítva ragadtam meg kézzel is. Fokozatosan váltak a csuklómozdulataim egyre határozottabbá, a nyelvem játékos évődését is felváltottam egy sokkal határozottabb és azonos ütemű ajakmozdulattal. Fájón kívántam, hogy ez a csoda ismét bennem legyen, de abban a pillanatban semmire nem cseréltem volna el az élményt, ahogy űzöm előre a biztos orgazmusba. Egyre szaporábban vette a levegőt. Éreztem, ahogy nyújtani próbálja az édes kínt, amivel megajándékozom. Tudata utolsó szikrájával próbált figyelmeztetni, a végére. Nem volt rá szükség. Minden rezdülését követve pontosan tudtam, hogy most fog elélvezni, és én akartam úgy, hogy bennem. Apránként tért vissza a valóságba, miközben egészen gyengéd csókokat lehelve még mindig, de most egészen másképp kényeztettem. Az ölébe húzott. Hozzágömbölyödtem. A nyakamnak súgta, hogy köszönöm. Úgysem hitte volna, hogy én is élveztem, így hát ezt megtartottam magamnak. Minden vágyam volt kioltani benne az első viharos együttlétünk okozta teljesen értelmetlen feszültséget. Reméltem, hogy sikerült.

 - Elég közhelyesen hangzik, de úgy rágyújtanék… és éhes is vagyok – fűzte hozzá olyan szemrehányóan kisfiús hangon, ahogy az unokaöcsém kéri az elmaradt uzsonnát. Valaki megmondhatná, hogy válhat egy komoly szexi férfiből két másodperc alatt tizenéves suhanccá. Felálltam és töltöttem neki egy whiskyt.

- Tessék. A konyhában készítek neked valamit. Ha jól emlékszem mindig van valamilyen tartós ennivaló. Azt hiszem, a bár melletti szekrényben találsz szivart.

            Sütöttem két tükörtojást egyenként egy összetekert bacon szalonnára ütve. Mindegyiket ráemeltem egy szelet tartós barna kenyérre, a kenyereket pedig egy tányérra tettem. Mire visszaértem minden bizonnyal le is zuhanyozott, mert bár pontosan ott ült ahol hagytam, csak egyetlen fehér törölköző volt a csípőjére csavarva. Szivarozás helyett Mark pipájából fújta a füstöt. Úgy szorítottam a tányért, hogy elfehéredtek az ujjaim, nehogy elejtsem, miközben a feltörni készülő nevetéssel küzdök. Szemrehányóan nézett rám.

- Ki ne mondd!

  Pedig már a nyelvem hegyén volt „Hogy végül is ez csak a Buckingham”. Kezébe nyomtam a tányért. Remekül szórakoztam, ha nem lenne fülem, körbeérne a szám, az biztos.

 - Amíg eszel, én is lezuhanyozok - mondtam, de ő nem hagyott elsétálni. Felállva félretette a tányért, és megállt előttem. Nem értettem.

 - Csodaszép vagy ebben – simította végig a melltartóm szegélyét, miközben tekintete a szeméremdombomra vándorolt. - Sajnálom, hogy az alsóját tönkretettem. Amikor átparkoltam az autóval, zsebre vágtam, de nem hinném, hogy ezután még bármire is használható lenne… Ennek ellenére nem hagyhatom, hogy ezt nélkülem vedd le – suttogta tekintetével visszatérve a melleimet finoman körbeölelő melltartóhoz, miközben az oldalamat tartva mindkét hüvelykujjával végigsimított az anyagon keresztül is ágaskodó mellbimbóimon. Visszafelé mozdítva, ujjával benyúlt a csipkeszegély alá, kiszabadítva ezzel az egyik mellemet, azt az ajkaival kezdte kényeztetni, amíg a másikkal folytatta ujjának őrjítő játékát. Néhány másodperc volt az egész, majd egyetlen ügyes mozdulattal kikapcsolta a melltartót. Megfordult és visszaülve elkezdett falatozni. Most én néztem részben kérdőn, részben szemrehányón.

 - Egy filmhez kellett. Egyébként is, ezt meg kell ennem, mielőtt elhűl.

 Filmhez, aha, gondoltam magamban, miközben a fürdőbe mentem. Ha olyan film készült volna, amiben boszorkányos ügyességgel szabadít meg hölgyeket melltartóktól, arról Anita biztosan részletesen beszámol. Gyors mozdulatokkal levettem a cipőket és a harisnyákat. Pár perc alatt elkészültem. Amikor elhúztam az elválasztót, ő már ott állt egy törölközővel. Beleburkolt és felkapott.

 - Merre is van itt a hálószoba?

 - Az emeleten.

  - Hát ezt elhamarkodtam.

Csípősen akartam a tudtára adni, hogy nem szép dolog arra célozgatni, hogy nehéz lennék, de meg sem tudtam fogalmazni máris az egyik emeleti ágyon feküdtem. Szétnyitotta a törölközőt. Alig bírtam kivárni, hogy végre hozzám érjen. Ezt bezzeg nem hamarkodta el. Kezeivel a vállam mellett támaszkodva figyelt. A tarkójáért nyúltam, hogy magamhoz húzzam. Lágy gyűrűkbe fúródtak az ujjaim. Engedve a ki nem mondott kérésnek közelebb hajolt, szinte csak a leheletével érintette a bőrömet a nyakamtól indulva felfedezőútra. Szemeim lehunyva élveztem a kényeztetés minden másodpercét. Ráérősen haladt a melleim körvonalát körbesóhajtva a derekam ívén a combomig. Hosszú ujjainak gyengéd simítása mentén automatikusan nyíltak szét a combjaim. Az ujjaival szabaddá tett utat most ismét ajkaival járta be, miközben egyre közelebb került testem legérzékenyebb pontjához. Egyik kezével a lábam alatt átnyúlva csípőmet becézte, majd a fenekem alá nyúlva pont annyira emelt meg, hogy a szája egy vonalba kerülhessen a szeméremajkaimmal. Szabad kezével lágyan simította szét őket. Amikor először belém kóstolt, már olyan tűz égetett, hogy csodálkoztam, miért nem gyulladt fel a lepedő, amibe mindkét öklömmel görcsösen kapaszkodtam. A nyelve hegyét a legfelső ponthoz irányította, miközben ujjait belém csúsztatta. Ívben feszült meg a testem. Mohón követeltem volna még többet, amikor hirtelen felegyenesedett, kioldotta a törölközőjét, leült az ággyal szemben lévő fotelbe, a kezét pedig felém nyújtotta. A tekintetünk is eggyé vált, ahogy ráereszkedtem a férfiasságára. Az eszem tudja, hogy ez csak egy hangszín, de a kéjes sóhajaitól anélkül is elélveznék, hogy magamban érezném. Mozdultam volna, de visszafogott. Az egyik keze megtartotta a hátamat, a másik pedig visszatért a szeméremajkak legérzékenyebb részéhez és aprókat dörzsölve kényeztetni kezdte, ajkával hozzám hajolva pedig hol az egyik, hol a másik mellemre csapott le, akadálytalanul szívogatva, fogaival gyengéden karcolva azokat. Soha még ilyen földöntúli élményben nem volt részem. A gyönyör hullámokban áradt szét a testemben. Csodáltam a mozdulatlan önuralmát, mert én a sikításomat sem tudtam visszatartani, ahogy ráélveztem az élmény hatására még keményebbé váló péniszére. Eddig bírta visszafogottsággal. Úgy tett vissza az ágyra, hogy el sem mozdultunk egymásból. A hátam még el sem érte a lepedőt, mikor az első erőteljes lökést átéltem, a világ legősibb módján akartam őt újra,  közös beteljesüléssel. Szinte egészen kihúzta belőlem magát, hogy fél másodperccel később az egyharmadát visszaillessze, őrjítő pontossággal tette mindezt, többször, lassú, ütemes egymásutánban. Kapkodva próbáltam oxigént juttatni a tüdőmbe, de azonnal el is akadt a lélegzetvétel, ahogy visszakaptam őt teljesen magamba.

- Kérlek - nyögtem a vállába alig hallhatóan. Nem hiszem, hogy tudott volna tovább várni. Ütemet váltott. Egyre gyorsuló lélegzetvételeink egy közös kiáltásba oltva jelezték, ahogy együtt értünk a csúcsra.

A hátára gördülve a mellkasához húzott. A meleg bőrének súgtam, hogy köszönöm. Mikor a lepedőt magunkra hajtottam, már aludt. Mielőtt kikapcsolt volna a tudatom még átfutott rajta, hogy mi is lehet ebből; a legtökéletesebb szexuális élmény emléke, vagy egy kapcsolat kezdete, de ebben a pillanatban ez nem is érdekelt.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés