CUMBERNATION ~ Egyetlen magyar forrásod Benedict Cumberbatchről
Nem Sherlock fanfiction
Nem Sherlock fanfiction : Little Delusion

Little Delusion

Melody  2013.12.19. 21:32

Cím:  Little Delusion - Doesn't stop you from breaking
Szerző: Melody
Béta, segítő: pofallgalaxies
Fandom: Little Favour
Korhatár: 12
Stílus: drámai, romantikus

 

"Az emberek a sötétben mihez kezdenek
Volt egy kis lámpásom, de az is elveszett
Kinyújtom a kezem, hátha te is azt teszed
Együtt akarok lenni a sötétben veled."

Neil Gaiman


Becky hangos dörömbölésre ébredt a hajnali órákban. Nyűgösen, álmosan kikászálódott az ágyból és gyors léptekkel a bejárat felé vette az irányt.

- Megyek már! – kiáltott a nappali lámpájának kapcsolóját keresve. – De ha lehet, ne törd be az ajtót – förmedt a kint várakozóra, anélkül, hogy látta volna, ki az. Biztos volt benne, hogy Wallace ment hozzá magyarázkodni, és bocsánatot kérni. Kinyitotta az ajtót, és a sejtése bebizonyosodott, tényleg a férfi volt az. Véresre verve, összegörnyedve az ajtófélfának támaszkodott. Bal keze az utolsó kopogást követően még a levegőben lógott, jobbját a hasa köré fonva próbálta tartani magát.

- Wallace! – Becky döbbenten nézett rá. Egy pillanat alatt kiment az álom a szeméből, és a maradék dühe is elszállt. Belesajdult a szíve, amiért így kell látnia a férfit. Gondolkodás nélkül megölelte, mire az felszisszent a fájdalomtól, amit a nő erős szorítása okozott. – Ne haragudj! – húzódott el Becky, tenyerébe zárta Wallace arcát és próbálta a szemeiből kiolvasni, hogy mi történhetett vele, de üveges tekintetében csak a saját tükörképét látta. A férfi már alig állt a lábán, az arca feldagadt, tele volt zúzódásokkal és horzsolásokkal, csupa vér és kosz volt. Becky betámogatta a lakásba, lefektette a kanapéra, és levette a cipőjét.

- Zárd be az ajtót! - utasította Wallace. Közben nagyokat nyelt és a halántékát masszírozta, az ájulás ellen küzdött. - És bárki is csenget, ne nyisd ki neki!

Becky bólintott és a bejárathoz sietett. Nem tudta kitől, mitől kellene félnie, mindenesetre volt rá oka. A nappalijában feküdt egy félholtra vert férfi, akiről szinte semmit sem tudott. Egyedül abban volt biztos, hogy Wallace-nak szüksége van rá, és nem hagyhatja pont most cserben. Nagyot sóhajtott, véres kezét megtörölte a pólójában, és alaposan bezárta az ajtót.

Amint a férfi becsukta a szemét, úgy érezte, mintha zuhanna, egyre mélyebbre és mélyebbre, ahol egyre sötétebb és hidegebb lett. Mielőtt földet ért volna, hirtelen magához tért. Becky a kanapé mellett térdelt, a sarkán ülve figyelte őt, és gyengéden fogta a kezét. Wallace hunyorogva nézett végig a nőn, homályosan látta csak, de a rémült, aggódó tekintetén kívül mindent rendben talált.

- Jól vagy – állapította meg a férfi némileg megkönnyebbülten.

- Miért ne lennék? – kérdezte Becky, és kisimította a Wallace homlokára tapadt izzadt, véres hajtincseket. Tudta, hogy rendes választ úgysem fog kapni a kérdésére.

Wallace-nak csak halvány emlékei voltak arról, hogyan jutott el Becky-hez. Egyik pillanatban még Lilah hűvös, lélektelen szemébe nézett, aztán elsötétült minden és a feje fájdalmasan koppant a hideg betonon. Mikor magához tért, James épp leparkolt a nő lakása előtt.

- Miért hoztál ide? - kérdezte értetlenül Wallace.

- Elég rosszul festesz. Segítségre van szükséged. Nem venném a szívemre, ha valami történne veled - válaszolta James szenvtelenül.

- Rohadj meg – förmedt rá Wallace dühösen. Ez úgy hangzott, mintha morgás és kínlódó nevetés keveréke lenne. A félholtra vert férfi kinyitotta az ajtót és megpróbált kiszállni.

- Csinos lány – jegyezte meg James a ház felé pillantva, amikor Wallace már kiegyenesedett az autó mellett. – Fiatal – hümmögött valami undorító elégedettséggel a hangjában. – De, mondd csak, mennyit tud rólad?

- Ha bármi baja esik… - fordult vissza Wallace hirtelen. - Ha egyetlen karcolás is van rajta – fújtatott mérgesen, és közben a sajgó homlokát dörzsölte. – Én esküszöm, hogy megkereslek és megöllek - jelentette ki határozottan, majd nem várva a válaszra, becsapta a kocsi ajtaját.

Akkor ezt komolyan is gondolta. Ha Becky-vel valami történt volna, lelkiismeret furdalás nélkül képes lett volna megölni Jamest. Kavargott benne a düh, a csalódottság, félelem és kiábrándultság. Egyfolytában csak a nő szavai visszhangoztak a fejében. Képet adott el egy orosznak. Mégis ki fizetne hatezer fontot egy szinte ismeretlen, fiatal londoni művész egyetlen festményéért? Néhány órája Wallace még nem tulajdonított ennek különösebb jelentőséget, úgy gondolta, hogy talán a férfinak nem csak Becky művészete tetszett meg, hanem a lány is, de most már egészen más színben látta a dolgokat. Korábban azon a hatezer fonton volt a hangsúly, most az oroszon. Nem törődve a fájdalommal sorra szedte a lépcsőfokokat, hogy feljusson a nő lakására. Lassabban haladt, mint szerette volna, vérnyomokat hagyva maga után a lépcsőház falán. Tudnia kellett, hogy Becky-nek nem esett bántódása. Közben azon gondolkodott, hogy talán mégsem kellene odamennie, nem kellene még jobban belekevernie a nőt. De látnia kellett, hogy jól van, még ha utoljára látja is, tudnia kell, hogy minden rendben van vele.

- Wallace! Wallace! – szólongatta Becky.

A férfi kicsit megrázta a fejét és próbált megmozdulni, kinyújtózni, de éles fájdalom járta át a testét. Akaratlanul is felnyögött.

- Szerintem, be kellene mennünk a kórházba – mondta aggodalmasan a nő. – Biztos, hogy agyrázkódásod van, és legalább három bordád eltört.

- Kórházba nem – tiltakozott Wallace. – Nem megyek kórházba – jelentette ki határozottan és összeszorított fogakkal felült.

- Rendben, ahogy akarod – törődött bele Becky még mindig a kanapé előtt térdelve. –, de akkor zuhanyozz le, aztán kitisztítom a sebeidet – javasolta, és finoman megérintette a férfi arcát. Ahogy elhúzta a nő kezét, Wallace látta, hogy Becky ujjait élénkvörösre színezi a szeme alatt található vágásból szivárgó vére. Röviden biccentett és Becky segítségével kibicegett a fürdőszobába. A tükörbe nézett, de rögtön el is fordította a fejét. Legutóbb, mikor így, véresen, mocskosan látta magát, összetörte a tükröt, és mindent, ami a keze ügyébe került. Hárman tudták csak megfékezni, és akkor megfogadta, hogy soha többé nem fog fegyvert a kezébe, de az elmúlt órákban újra abban a rémálomban találta magát. Nem tudott a saját szemébe nézni. Az érzések, amik benne kavarogtak, hogy ismét embereket ölt, még ha a saját életét is védte, teljesen maguk alá temették, mintha fel sem fogná igazán, mi történik körülötte. Becky lassan elkezdte vetkőztetni. Óvatosan kibújtatta a trikójából, lehúzta a nadrágját, és az alsónadrágját. Mindent ledobált a padlóra, majd megnyitotta a csapot.

- Boldogulok – mondta hűvösen Wallace, és kitért Becky segítő kezei elől. Még ha nem is volt így, és nagyon is szüksége lett volna a nő gyengédségére, meg akarta őrizni maradék méltóságát.

- Oké – felelte Becky széttárt karokkal. – De ha kellenék, csak szólj – mosolygott biztatásként és magára hagyta a férfit. Bezárta maga mögött az ajtót, és háttal a falnak dőlve mélyet sóhajtott.

- Aj, Becky, mibe keveredtél? - suttogta a nő maga elé, majd megkereste az elsősegély dobozt a konyhában és bevitte a szobába. Egyre idegesebb lett, mivel Wallace már régóta bent volt, és ő csak az egyenletes vízcsobogást hallotta. Kezdett aggódni, mert elég komolynak tűntek a férfi sérülései, és lelkileg is megviselhették a történtek, mintha sokkot kapott volna. Becky nem bírt tovább várni. Amikor benyitott a fürdőszobába látta, hogy Wallace a zuhanyzóban ül, a csordogáló víz alatt, és meredten bámulja a párás üveget. Becky nem gondolkodott sokat, ledobta a pólóját, a pizsamanadrágját, megragadott egy tiszta törölközőt, és belépett a kabinba, letérdelt a férfi elé, és gyengéden megérintette az arcát. Wallace összerezzent és ködös tekintettel a nőre nézett. Becky látta a férfi szemeiben a gyötrő kínokat, a lappangó dühöt, a félelmet, de nem szólt semmit. Csak fogta a törölközőt, a víz alá tartotta és megtisztította a vértől és kosztól Wallace arcát és mellkasát. Először a férfi el akarta tolni magától, de Becky nem hagyta.

- Biztosan volt valami oka annak, hogy pont hozzám jöttél, szóval engedd, hogy segítsek. Ne bánj úgy velem, mint egy idegennel! - szólt rá a nő. Wallace meghökkent, a nő szavai olyan különös éllel hagyták el az ajkait, amit azelőtt még sohasem hallott.

- Álljunk fel – kérte Becky, a hangjába visszaköltözött a kedvesség és türelem. Lassan felhúzta a férfit, aki a bordáit körülölelve próbált talpra állni. A bal lába nehezen mozdult, Becky csak ekkor vette észre, hogy egy jól kivehető cipőnyom rajzolódott ki a férfi térde felett.  Wallace felnyögött a fájdalomtól. A nő bocsánatkérőn nézett rá.

- Semmi baj – mondta a férfi mélyeket lélegezve. – Rosszabbat is túléltem már.  

Becky tekintete végigfutott Wallace testén. Feldagadt arca tele volt sebekkel, felsőtestét zúzódások, kékeszöld foltok borították. Végighúzta ujjait egy, a férfi oldalán lévő véraláfutáson.

- Nem akarsz kérdezni valamit? - érdeklődött Wallace.

Becky csóválta fejét.

- Egyben vagy. A többi nem érdekel – válaszolta a nő halkan. És bár kíváncsi volt arra, hogy mi történhetett a férfival, és kicsit talán félt is, úgy gondolta, majd Wallace elmondja, ha szeretné.

A nő elzárta a vizet, kilépett a zuhanyzóból, belebújt a fürdőköpenyébe, és egy törölközőt nyújtott Wallace-nak.  Átmentek a hálóba, odakint már világosodott. A férfi leült az ágy szélére, Becky pedig elkezdett keresgélni a szekrényben. Gyorsan felöltözött, egy melegítőnadrággal és pólóval a kezében Wallace elé lépett.

- Remélem nem túl ciki – mosolygott. Tőle szokatlan módon, kissé zavarban volt. – Még a volt pasim hagyta itt ezeket - mondta és a férfi kezébe adta a ruhákat. - Jobb, mint a semmi. Nem akarom, hogy még meg is fázz - fújta ki hangosan a levegőt.

Wallace arcán egy halvány mosolyszerűség villant fel a másodperc töredékére. Bármikor, ha rosszul érezte magát, Becky mindig jobb kedvre tudta deríteni. Most sem volt másképp, annyira szüksége volt a nőre, neki köszönhette, hogy még nem esett teljes letargiába. Nélküle valószínűleg napokig csak feküdt volna, piszkosan, kétségbeesetten, csillapítatlan fájdalmak közepette. Felhúzta a nadrágot, Becky pedig óvatosan ráadta a pólót, majd visszaültek az ágyra. A nő maga felé fordította Wallace arcát. Közelebb hajolt, egyenként megvizsgálta és végigsimogatta a sérüléseit, majd egy rövid, pihekönnyű csókot lehelt a férfi ajkaira. Wallace úgy meglepődött ezen az érintésen, mintha Becky most először csókolta volna meg. Ahogy a puha ajkak hozzáértek, megszállta egy megmagyarázhatatlan nyugalom. A nő nekilátott, hogy kitisztítsa a sebeit, aminek kellemetlen, égető érzése már meg sem kottyant Wallace-nak.

- Adjak fájdalomcsillapítót? - kérdezte Becky egy kis üvegcsével a kezében.

- Nem - vágta rá ellentmondást nem tűrően Wallace. - Semmilyen gyógyszert nem kérek.

A nő alig hallhatóan sóhajtott és elpakolta az elsősegély dobozt.

- Nem vagy álmos? - érdeklődött Becky halkan, miután visszatért a hálóba.

Wallace bólintott és bebújt a takaró alá, a nő is követte, és magához ölelve hagyta, hogy a testileg-lelkileg kimerült férfi a mellkasán aludjon el. Mintha egy kisgyereket akart volna elaltatni, gyengéden ölelte, és a haját simogatta. Wallace olyan fáradt volt, hogy amint becsukta a szemét azonnal el is nyomta az álom. Mintha az egész teste belesüppedt volna a matracba, a kimerültség teljesen kikapcsolta az agyát, a rémálmok is elkerülték. Mikor felébredt kint már sötét volt, először megijedt, mert Becky nem volt ott mellette. Azt hitte, az egészet csak álmodta, de ekkor szöszmötölést és halk dudorászást hallott a konyhából. Megnyugodott, nincs egyedül. Hirtelen úgy megörült, hogy ki akart ugrani az ágyból, de az első, bordái felől érkező nyilalló fájdalom rögtön emlékeztette a történtekre. Lassan ült hát fel és kibicegett a konyhába, ahol Becky a tűzhely előtt szorgoskodott, és fejhallgatóval a fején halkan énekelgetett. Wallace az ajtófélfának támaszkodva figyelte a nőt és remélte, hogy az észreveszi, és nem neki kell először megszólalnia. Nem tudta mit kellene mondania, vagy tennie. Bizonyára meg kellene köszönnie, hogy a nő nem dobta ki azonnal az éjjel, amikor olyan állapotban csak úgy hívatlanul beállított, és azt is, hogy egyetlen kérdés nélkül ellátta a sebeit és gondját viselte. De erről valahogy most nem akart beszélni. Talán mögé léphetne, megölelhetné, és nyomhatna egy puszit az arcára. Ezt szerette volna, de nem tudta, hányadán is állnak most, úgyhogy inkább várt. Becky érezte a férfi tekintetét, levette a fejhallgatót és megfordult.

- Felébredtél? - mosolygott a nő és közelebb lépett Wallace-hoz. - Remélem, nem én keltettelek fel?

A férfi ingatta a fejét és fájdalmas grimasszal az arcán elrugaszkodott az ajtófélfától.

- Mennyit aludtam? – kérdezte halkan.

- Átaludtad a napot - válaszolta Becky. - Nem akartalak felébreszteni, olyan nyugodtan aludtál.

- Köszönöm - biccentett Wallace hálás mosollyal az arcán.

Becky is elmosolyodott és ujjai hegyével körbetapogatta a férfi pirosló sebhelyeit. Wallace nem húzódott el, vagy fordította el a fejét, Becky tudta, hogy ez azt jelenti, hogy végre elfogadja a közeledését. Picit lábujjhegyre állt és apró csókot lehelt a férfi ajkaira, aztán a szekrényhez lépett és elővette a tányérokat.

- Főztem egy kis milánóit – jelentette ki a maga szertelen módján. – Gondoltam éhes leszel ennyi alvás után.

Wallace megrökönyödve állt a konyha közepén. Kezét a szájához emelte, oda, ahol pár pillanattal korábban a nő ajkai érintették.

- Mi az? - nézett rá furcsán Becky. – Nem kellett volna? Tolakodó voltam?

- Nem. Nem – felelte a férfi, és zavarát leplezendő beletúrt a hajába. – Csak meglepődtem. Azt… Azt hittem már semmi esélyem. Esélyünk…

- Tegnap este nagyon dühös voltam. Még az is eszembe jutott, hogy egy másik nővel vagy, vagy hogy megfutamodtál – mondta halkan Becky. – De aztán észhez tértem, és… láthatóan jó okod volt rá, hogy nem jöttél el a randinkra – mutatott a férfi arcára. – Úgyhogy felejtsük el.

Bárcsak olyan egyszerű lenne, gondolta Wallace, de a vér és lőpor szagának émelyítő keveréke örökre beásta magát az elméjébe.

- Gyere, együnk - fogta meg a kezét Becky, de a férfi nem mozdult.

- Ne haragudj, de nem vagyok éhes – válaszolta Wallace. – Inkább visszafeküdnék, ha nem baj. - Abban a pillanatban ételre nézni sem tudott, mintha egy szédítő hullámvasúton ült volna, amely egyik percben az egekbe repítette, a másikban pedig a sötét mélységbe vágtatott vele.

- Legalább pár falatot egyél – kérlelte a nő.

Wallace leült az asztalhoz és Becky kedvéért megevett néhány villahegynyi tésztát. Többet nem bírt, kavargott a gyomra és fájt a feje. Érezte, ahogy a vér lüktet a halántékán kidudorodó érben. Próbálta elterelni a gondolatait a történtekről, el akarta felejteni az egészet, de újra és újra megjelent előtte Lilah rideg tekintete, James, és az a férfi, akinek a szemébe nézett, mielőtt kegyetlen rutinnal, reflexszerűen lelőtte volna. Ő… az a férfi is csak "zsoldos" volt, ahogy a társai is, tették, amit parancsba kaptak, a pénzükért cserébe. Jól ismerte a fajtájukat és mindig is megvetette, de halált nem kívánt nekik. Senkinek. Erősen behunyta a szemét és kicsit megrázta a fejét, majd ismét Beckyre nézett. Figyelte az arcát, az előre omló haját, a kezét. A nő még a villát is úgy fogta, mintha ecset lenne. Gyönyörűnek találta, és azt kívánta, bárcsak ki tudná mondani azt a pár szót. „Annyira szép vagy”, ez visszhangzott a fejében, ezt szerette volna mondani, de mégsem tette. Említette már Becky-nek, hogy csinos, okos, de azt, hogy szép, még egyszer sem. Pedig el kellene mondania, sohasem tudhatja, hogy ha egyszer kilép az ajtón, vajon visszajön-e még. Sok mindent szeretett volna mondani neki, amiket nem igazán tudott megfogalmazni. Érzések, amiket azelőtt még nem tapasztalt. A fejében a nő valahogy összekapcsolódott egy kis vízeséssel, amit már isten tudja hol látott. A helyek, időpontok és események kezdtek kissé összemosódni, leginkább azért, mert nem akart rájuk emlékezni. De azt a vízesést nem felejtette el. Amikor Becky-re gondolt, látta maga előtt azt a tiszta kékséget, a nap fényében ragyogó szürke sziklákat, és hallotta a kristálytiszta víz zubogását. Egyikről mindig eszébe jutott a másik, talán, mert mindkettő olyan eleven és élettel teli, csobogó, csacsogó és vidám.

- Hogy vagy? - szakította félbe Becky a gondolatmenetét.

- Jól - válaszolta Wallace röviden. - Leszámítva, hogy olyan érzésem van, mintha egyfolytában harangoznának a fejemben.

- Menj és pihenj le - biztatta a nő. - Mindjárt jövök én is.

- Rendben - biccentett Wallace.

Amikor Becky utána ment a hálóba, a férfi háttal feküdt az ajtónak. Lassan, óvatosan, hogy fel ne ébressze bebújt mellé, és nagyon halkan megkérdezte.

- Alszol?

- Nem – Wallace lassan fordult felé, a szaggatott, óvatos mozdulatait apró nyögések kísérték. - Nem tudok visszaaludni.

Becky kicsit közelebb araszolt, és begyűrte feje alá a kispárnát.

- Sajnálom – sóhajtotta Wallace a nő tekintetét fürkészve.

- Mit? - húzta össze a szemöldökét Becky.

- Hogy nem inkább a randinkra mentem el.

- Most itt vagy. – A nő balját Wallace keze mellé tette, kettőjük közé a párnára, úgy, hogy az ujjaik egymáshoz érjenek. – Örülök, hogy hozzám jöttél.

- Máshova nem is nagyon mehettem volna. – Ezt szinte suttogta a férfi.

- Na és a szüleid? Testvéreid? Barátaid?

- Nincs senkim – fújta ki hosszan a levegőt Wallace és egy pillanatra becsukta a szemét. Úgy gondolta, talán ideje, hogy elmondjon néhány dolgot magáról. – Nem tudom, van-e testvérem – kezdte. – A szüleimre nem emlékszem, öt éves voltam, amikor elhagytak. – Csak egy levegővételnyi időre állt meg, nem nézett a nő szemébe, de látszott rajta, hogy mennyire nehéz erről beszélnie. – Nevelőotthonban nőttem fel. Egyik intézetből a másikba… Tudod, hogy megy ez. Ha egy gyerek elmúlt öt éves, már nagyon kevés az esély rá, hogy örökbe fogadják, és minél idősebb, annál biztosabb, hogy szülők nélkül kell felnőnie. Az én esetem sem volt különb. Sohasem volt egy hely, amit otthonomnak nevezhettem volna - merengett valami távoli szomorúsággal a hangjában. - Barátaim nincsenek. Sosem voltam barátkozó típus.

Wallace gyomra remegett, ahogy felidézte borzalmas gyerekkorát. Talán még a hangja is elcsuklott. Becky legszívesebben megölelte volna, de tudta, hogy Wallace nem akarná, hogy sajnálja őt. Nem azért mesélte el ezeket. Ezért, csak a kezét emelte meg kicsit és ujjait a férfi ujjai közé csúsztatta.  Wallace először odanézett, majd a nő arcára és a szemeiben nem sajnálatot, hanem megértést látott.
 
- Nem volt soha senki, aki törődött volna velem, vagy szeretett volna - emlékezett vissza egy keserű mosollyal az arcán. - Inkább csak megtűrtek - tette hozzá, majd elgondolkodott. - Nincs senkim. Nem hiányoznék senkinek - szegte le a fejét.

- Én szeretlek – csúszott ki a nő száján, de nem kevésbé volt őszinte és határozott ez a kijelentése, mint amilyen hirtelen. – És nekem nagyon is hiányoznál – tette még hozzá. Becky nem szerelemre célzott, ez mindkettőjük számára világos volt, Wallace mégis úgy megdöbbent, hogy majdnem levegőt venni is elfelejtett. Mosoly ült az arcára, és jóleső melegség áradt szét a mellkasában. „Szeretlek” ismételte el magában. Ezt még senki sem mondta neki, semmilyen formában. A szomorúság és boldogság furcsa keveréke lett úrrá rajta. Ez az új érzés annyira intenzív volt, hogy csak kis idő után értette meg. Abban a pillanatban valóban annyira szeretve érezte magát, hogy sírni szeretett volna, de inkább erősen behunyta a szemét és Becky-hez hajolva a nő ajkait kereste sajátjával. Az a csók volt a legjobb dolog, amit egész addigi életében kapott. Még a felhasadt szája miatti fájdalmat is elfelejtette arra a pár gyönyörű másodpercre. Becky megsimogatta az orrát, arccsontját, szemöldökét és mélyen a szemébe nézett.

- Nem tudom, hogy alakul a kapcsolatunk, de az biztos, hogy rám, mint barátra ezentúl bármikor számíthatsz - mondta a nő mosolyogva. – Még akkor is, ha ez a dolog nem jönne össze köztünk.

- Köszönöm - vonta Wallace az ajkaihoz az arcára simuló női kezet. Ekkor látta csak, hogy Becky csuklója, ott, ahol ő megszorította, már nem piros, hanem kék és zöld. Elszégyellte magát, és beléhasított a gondolat, hogy talán mégsem kellene erőltetniük ezt a kapcsolatot. Becky észrevette, hogy a férfi elszomorodott.

- Mi a baj? - kérdezte és Wallace kezét a saját arcához húzta és becsukta a szemét.

- Nem félsz? - simogatta meg a férfi Becky arcát. Az a kérdést hallva kinyitotta a szemét.

- Mármint tőled? Nem - nevetett a nő. - Azoktól, akik ilyen csúnyán helybenhagytak, talán egy kicsit. De tudom, hogy te megvédenél, úgyhogy nincs okom félni - mondta és óvatosan a férfi mellkasához bújt. Wallace próbálta minél jobban betakarni a karjával, de felszisszent a nyújtózás okozta fájdalomtól. - És persze én is védenélek, mert nem vagy éppen a legjobb formában - tette hozzá a nő kuncogva.

- Mondtam, volt már ennél rosszabb is - felelte Wallace és felvillant előtte egy emlék, ahogy egy felrobbanó gránát repeszei belefúródnak a mellkasába. Szorosan ölelte a nőt. A pólóján keresztül érezte Becky minden lélegzetvételét. - Amikor betöltöttem a tizennyolcat, és kitettek az intézetből – szólalt meg Wallace rövid hallgatás után. –, nem tudtam, mihez kezdjek, hát fogtam magam és beálltam a hadseregbe. Halálra gyötörtek minket a kiképzésen – folytatta halkan, nem nézett a nőre, csak a plafont bámulta. – Az a két év maga volt a pokol. Vagyis akkor azt hittem, rosszabb már nem lehet. De aztán jöttek a bevetések, és a háború… - Miközben beszélt, Becky simogatta a nyakát, az arcát, és mikor Wallace ismét rápillantott, látta a szemeiben azt a gyengédséget, amire szüksége volt, és azt is, hogy a nőt tényleg érdekli az, amiről mesél. – Amit a tévében és az ostoba hollywoodi filmekben látsz a háborúról, az… az mind csak mézes-mázos maszlag – fakadt ki Wallace. – A valóság sokkal rosszabb.

- Nem kell erről beszélned – vágott közbe Becky, és mutatóujjá végighúzta a férfi ajkain.

- Az a baj, hogy senki sem beszél - csóválta a fejét Wallace. - Sokáig én sem tettem, és meg is lett az eredménye. Az a sok borzalom… - sóhajtotta idegesen, és mintha a nő érintésébe akarna menekülni az emlékei elől, megfogta Becky kezét, és ahogy a tenyerében érezte az apró ujjait, megnyugodott. A nő még közelebb húzódott hozzá, és úgy helyezkedett, hogy a másik kezével cirógatni tudja Wallace halántékát, a hajvonala mentén. - Aki nem látja, el sem tudja képzelni. Szülők, akik semmipénzért eladják a gyerekeiket, hogy aztán a lázadók, terroristák, milicisták, nevezzük őket akárminek, lelketlen gyilkológépeket nevelhessenek belőlük. – Becky látta a párhuzamot Wallace élettörténete és aközött, amit a gyerekkatonákról mondott. – Az egyik küldetésünk során az volt a feladatunk, hogy felszámoljunk egy ilyen tábort. Arról viszont nem szóltak, vagy legalábbis az én osztagomhoz nem jutott el az információ, hogy egy ENSZ csapat is részt vesz az akcióban. Baráti tűzbe keveredtünk, és mire rájöttünk, hogy lényegében a sajátjainkra lövünk, már késő volt. Elvesztettem két emberemet és három békefenntartó is meghalt. És míg mi, segítő szándékkal érkező katonák egymás gyilkolászásával voltunk elfoglalva, a lázadók elkezdték sorra kivégezni azokat a gyerekeket, akik még nem régen érkeztek, és nem estek át az agymosáson. - Becky döbbenten hallgatta Wallace történetét, csak egy pillanatig tudott örülni annak, hogy jól következtetett vele kapcsolatban. - Akkor aztán tizenhét fegyveres, mindenre elszánt, üveges tekintetű gyerekkel találtuk szembe magunkat, akik saját testükkel védték a kiképzőiket. Azok… azok pedig nem riadtak vissza attól, hogy élőpajzsként használják a tíz-tizenkét éveseket. A megmaradt embereim várták a parancsomat, hogy lőhetnek-e rájuk, de én csak… én csak ott álltam és bámultam magam elé. Képtelen voltam kiadni egy ilyen parancsot. – Wallace a fejében hallotta a hangokat, ahogy a társai üvöltöznek vele. "A francba, Ace, szólalj már meg! Mire vársz?” – Végül… végül rábólintottam. – mondta, undorodva saját magától, és elfordította a fejét. – Az volt az utolsó napom Őfelsége hadseregében. – Ez a megnevezés kissé cinikus hangsúllyal hagyta el az ajkait. – Másnap kérvényeztem az azonnali leszerelésem, és Londonba jöttem. Hosszú ideig nem volt munkám, nem tudtam emberek közé menni. Egyfolytában rémálmaim voltak, volt, hogy napokig nem aludtam. Elmentem egy dokihoz, aki írt fel altatót, amire szép lassan rászoktam, egy idő után rájöttem, hogy ha whiskyvel keverem, teljesen kiüt, és nyugodtan alhatok. De aztán beláttam, hogy így nem mehet tovább, félre kell tennem a büszkeségem, és segítséget kell kérnem.

- És akkor kerested fel Dr. Ewans-t – vette át a szót Becky.  A férfi meglepődött.

- Honnan… honnan tudsz te Dr. Ewansről? – kérdezte Wallace döbbenten.

- Ha valamit el akarsz titkolni egy nő elől, ne hagyd szem előtt a telefonodat.

- Te belenéztél a mobilomba?

- Nem, dehogy - tiltakozott a nő. - Csak láttam az sms-ét tegnap délután, és hogy őszinte legyek, kicsit féltékeny lettem – mondta a nő kislányos pírral az arcán. A férfi elmosolyodott Becky vallomásán. – Este, amikor nem jöttél el az étterembe, először arra gondoltam, hogy biztos vele vagy. Átverve éreztem magam, hazajöttem, rákerestem a neten és kiderült, hogy Caitlin Ewans, Dr. Caitlin Ewans egy pszichiáter és kifejezetten poszttraumás stressz szindrómában szenvedő katonákat kezel.

- Akkor már tudtad - állapította meg Wallace, és mintha megkönnyebbült volna.

- Egy ideje sejtettem, igen - bólintott a nő.

- De mégsem mondtál semmit - suttogta hálásan a férfi.

- Gondoltam, jó okod van rá, hogy nem beszélsz róla, és sokáig le tudtam győzni a kíváncsiságom, de hát mégiscsak nőből vagyok... - mosolygott Becky.

- Nagyon hálás vagyok ezért - mondta csendesen Wallace. - Dr. Ewans sokat segített, hogy fel tudjam dolgozni a történteket, de talán te még többet - sóhajtotta. - Szerencsére sikerült eltussolni azt, ami ott a táborban történt az ENSZ katonákkal, és hogy a hezitálásom miatt ártatlan gyerekek haltak meg. – Mély fájdalommal és lelkiismeret furdalással ejtette ki a szavakat. – Ha az kiderül, engem hadbíróság elé állítottak volna és életem hátralevő részét börtönben tölteném. De természetesen nem úsztam meg csak úgy. Mint az lenni szokott, adósa maradtam valakinek, aki korábban már megmentette az életemet, és tudtam, hogy egyszer, majd amikor nem számítok rá, behajtja rajtam.

- Az a valaki tegnap megkeresett, ugye? - kérdezte Becky, bár inkább megállapításnak hangzott.

Wallace bólintott, majd ráemelte a tekintetét.

- Ha bárki felkeresne téged azzal, hogy régi barátom és mondani, vagy kérni szeretne valamit, bármilyen kedves, és megnyerő is a modora, ne állj szóba vele! Ha nem itthon vagy, menj valami nyilvános helyre, menj emberek közé és azonnal hívj fel - utasította Wallace. - Megértetted? - megragadta a nő állát, és komoly, parancsoló tekintettel nézett a szemébe.

- Igen, meg - felelte Becky. - Félnem kellene?

- Nem, tőle nem hiszem - válaszolta Wallace és fejében újra lejátszódott a James-szel az autóban folytatott beszélgetésük. "megkereslek és megöllek". Elég egyértelműen a férfi tudtára adta, hogy kerülje el a nőt. Egy nappal ezelőttig még élt benne a bajtársi becsület és lojalitás, és persze a hála. Mára csak a csalódottság és a cinikus gyűlölet maradt meg James és az egész hadsereg iránt. - Többé már nincs közünk egymáshoz, rendeztem a számlát. De… azért jobb az óvatosság - tette még hozzá.

Becky a férfihoz hajolt, megfogta az állát, és felemelte a fejét. Nagyon sajnálta őt a sok borzalom miatt, amit át kellett élnie, ugyanakkor örült, mert azáltal, hogy Wallace megnyílt előtte, végre közelebb kerültek egymáshoz. Nem tudta mit csináljon, hogyan vigasztalhatná, csak egyvalami jutott eszébe, a tenyerébe zárta a férfi arcát, és megcsókolta. Ez volt a legegyszerűbb és legőszintébb dolog, amit akkor érte tehetett. Wallace szíve ismét elszorult, érezte, hogy a nő tényleg törődik vele.

- Azok után, amiket elmondtam... te még mindig képes vagy így megcsókolni? - kérdezte Wallace hitetlenkedve. - Nem undorodsz tőlem?

- Wallace, dehogy - felelte Becky kedvesen. Félresimogatta a férfi göndörödő tincseit, és miközben végig a szemébe nézett ajkai újra és újra megérintették a férfiét, aki ezután szorosan magához ölelte a nőt. – Tudod, az jutott eszembe – motyogta Wallace nyakába, majd kicsit eltávolodott tőle. -, hogy ha nem így alakul az életed, akkor talán sohasem találkozunk - mondta Becky. - Azon a sok rosszon, ami veled történt, nem tudok változtatni, de most itt vagyok, veled vagyok, és most már minden rendben lesz. – A férfi szeretetet látott a nő szemeiben, és egész lényéből áradt a nyugalom. Nem hitte, hogy ilyen tényleg létezik. Életében most először érezte, hogy fontos valakinek. - Már csak azt nem értem - kezdte Becky elgondolkodva -, hogy azt a hülye képet miért vetted meg?

- Mert tetszett - válaszolta egyszerűen a férfi.

- De ugye, azóta már kidobtad, vagy összetörted? – nézett a nő gyanakodva Wallace-ra.

- Nem, dehogy dobtam. Miért csináltam volna ilyet, hiszen tőled van. Kitettem a nappalimba.

- Hivatalosan is kijelenthetjük, hogy mazochista vagy – csóválta a fejét Becky, de közben mosolygott. – Száz másikat is kaphattál volna helyette. Csak kérned kell. Mondd meg, hogy mi legyen rajta és festek neked egy gyönyörű képet. Olyat, amire ha ránézel, valami jó jut eszedbe.

- Ne fáradj miattam! - ellenkezett a férfi.

- Nem fáradság. Szóval? Milyen képet szeretnél? - érdeklődött Becky, visszadőlt a párnára és egészen Wallace vállához hajtotta a fejét. - Hallgatlak.

- Ami azt illeti - köszörülte meg a torkát a férfi. Megfogta Becky kezét, és magasra, a fejük felé emelte, hogy mindketten lássák az összefonódott ujjaikat. - Volt egy kis vízesés - mondta és elkezdett hosszan mesélni. Becky szeme felcsillant.

- Jaj, azt tudom, hol van! – lelkendezett a nő. – Úgy hetven mérföldre Kabultól. Azrak harir. Meredek, keskeny út vezet oda.

- A Kék selyem – emlékezett vissza boldogan Wallace. – Ezek szerint te is jártál ott.

- Nem is egyszer – válaszolta Becky. – Gyönyörű az a vízesés – álmodozott.

- Olyan szép, mint te – súgta a férfi Becky fülébe, mire az elengedte a kezét, az oldalára fordult és megcsókolta. Wallace végre elmondta, amit már korábban is szeretett volna a nőről és a vízesésről, Becky pedig mosolyogva hallgatta.

- Mi az? - kérdezte a nő, mikor Wallace nagyon elgondolkodott.

- Azt hiszem, a lakásomba, már ha az a hely, ahol éltem, annak nevezhető, nem mehetek vissza – ráncolta a homlokát a férfi. – Keresnem kell egy másikat.

- Nem kell keresned. Itt maradsz nálam – jelentette ki határozottan Becky.

Wallace remélte, hogy a nő ezt fogja válaszolni, nem akart újra egyedül lenni.

- És attól tartok, az autómat sem kapom vissza. Valószínűleg bezúzzák egy roncstelepen.

- Kár – szomorkodott a nő. -, pedig én már elterveztem, hogy hétvégén elugorhatnánk Cornwallba. Egyik barátom családjának van ott nyaralója, biztos kölcsönadnák egy hétre. Jót tenne egy kis tengeri levegő. És remélhetőleg addigra kicsit jobban leszel és már nem fog fájni minden mozdulat - mosolygott Becky huncutul csillogó szemekkel.

- Óh - mosolyodott el Wallace is, amikor leesett neki, hogy mire céloz a nő. Elemelkedett az ágyról, teljes testével Becky felé fordult, és megcsókolta, de nem bírta sokáig tartani magát és halk nevetésszerű nyöszörgéssel visszahanyatlott a párnára.

- Na, látod - kuncogott a nő. - erről beszélek - nevetett és a férfi mellkasára hajtotta a fejét, aki halkan felnyögött, ahogy Becky ránehezedett. – Ne haragudj! – szisszent fel a nő. – Pihenned kellene – mondta és el akart húzódni Wallace-tól.

- Ne! Maradj! – tartotta vissza a férfi. – Így jó. Csak… csak maradj. Kérlek – mondta elhalkulva és lecsukódott a szeme. Nem sokáig tudott nyugodtan aludni, ismét utolérték a rémálmok. Becky pár óra múlva felébredt, Wallace nem volt mellette.

Becky London szívében, egy öreg ház második emeletén lakott, egy másfél szobás kislakásban. Ami bár jó helyen volt, de koránál fogva nem volt épp a legjobb állapotban. Ő mégis szeretett ott lakni, szerette a lakás hangulatát, a magas tereket, a régi stílusú ajtókat. A hálószobája ablaka egy csendes kisutcára, a nappalija egy forgalmas útra nézett. Wallace ott állt az ablak előtt, és az elhaladó autókat figyelte. A nő mögé lépett, és gyengéden átölelte. Wallace összerezzent, de mikor megérezte a köré fonódó vékony karokat, megnyugodott.

- Rémálmok? – kérdezte Becky és egy puszit nyomott a férfi polóborította hátára.

- Nem tudom, hogy – fordult Wallace a nő felé. –, vége lesz-e ennek valaha.

- Hé – simogatta meg Becky a férfi arcát. – Gondolj mindig a vízesésre – mosolygott. – Egyszer elmegyünk oda együtt – ígérte a nő, megfogta Wallace kezét, és elkezdte a háló felé húzni, de ő nem mozdult. Tekintete megakadt a kanapén, ami most egy pokróccal volt letakarva. Alatta a hófehér kárpit csupa vér és kosz. Wallace arcán megjelent az „ez is az én hibám” arckifejezés, amit Becky is észrevett.

- Semmi baj – szorította meg a nő Wallace kezét. – már úgy is újat akartam venni.

A férfi tudta, hogy Becky hazudik, hiszen a nő alig két hónapja vette a kanapét, mégis… valamiért boldog volt, hogy ezt a választ kapta. Visszamentek a szobába és lefeküdtek. Becky gyorsan elaludt, de Wallace nem merte lehunyni a szemét, nem akart ismét a záporozó golyók és felrobbanó gránátok kereszttüzébe kerülni. Órákig nézte az árnyékok játékát a plafonon és hallgatta Becky szuszogását. A nő halk légzése betöltötte a csendes éjszakát, minden egyes lélegzetvétele finom, egyenletes, és állandó volt. Pont olyan nyugalmat adó hang, mint amire Wallace mindig is vágyott, amire egy ilyen bizonytalansággal és erőszakkal teli élet után szüksége volt. Figyelte a neki háttal alvó nőt, akinek a pólója tele volt kimoshatatlan festék pöttyökkel. Wallace biztos volt benne, hogy Beckynek nincs egyetlen ruhadarabja sem, amely ne lenne festékes. Legalábbis ő még nem látott egyet sem. A nő megfordult, Wallace vállára feküdt és átölelte a nyakát. A férfi érezte Becky orrából kiáramló levegőt, ami csiklandozta a bőrét. Akaratlanul is elmosolyodott.

- Ha így folytatod, beléd szeretek – mormolta halkan Wallace.

- Csak rajta – felelte Becky alig hallhatóan. Tarkójánál beletúrt a férfi hajába és félálomban az ajkaihoz húzta.

Wallace szíve olyan hevesen dobogott, hogy azt hitte, mindjárt átüti a mellkasát. Hihetetlen volt ez az érzés alig egy nappal a történtek után. De mindaz már nem érdekelte, egyedül csak az számított, hogy a nő ott van vele, meleg, és valóságos, ahogy átöleli és hozzábújik. Csak Becky és ő. És ameddig ez így volt, Wallace-nak hinnie kellett abban, hogy minden más rendben lesz. Mélyen magába szívta a nő illatát még utoljára, behunyta a szemét és hamarosan el is aludt.

- Becky! - riadt fel a férfi hideg verejtékben úszva. Olyan lendülettel ült fel, hogy az oldalába nyilalló fájdalomtól hangosat ordított a szoba néma csendjébe. Aztán a sötétben már csak a saját szapora légzését hallotta.  – Beck… Becky? – szólongatta a nőt szaggatott levegővételek között. Valami különös, rossz érzés kerítette hatalmába. Sötét volt. Szokatlanul sötét. Hideg és sötét. Becky lakásában sosincs teljesen sötét, az ablakon mindig beszűrődik az utca fénye. De most, mintha egy tömlöcben lett volna, vagy még rosszabb... – Becky? – Tapogatózott, az ujjai remegve érintették a durva, gyűrött textilt maga mellett, az ágynemű hideg volt és nyirkos. Hunyorogva nézett körbe. Ahogy a szeme megszokta a sötétséget, lassan kezdtek körvonalazódni a bútorok, és akkor rájött.  A saját lakásában, a saját ágyában volt. Felvillant előtte egy kép, ahogy abból a régi gyárépületből kijutva a kihalt utcán kóvályog, egyre gyengülő lábain vonszolja magát. Pánikszerűen nyúlt az arcához és mikor megérintette azt, az alvadt vér rátapadt az ujjaira. A szíve mélyéről induló fájdalom járta át a testét. Az nem lehet, hogy csak álmodta a Becky-vel töltött órákat. Az agya nem űzhet vele ilyen csúnya tréfát. Olyan valósnak tűnt. A nő csókjának ízét, ajkai simogatását, édes illatát még mindig érezte. A csalódottság és kétségbeesés teljesen maga alá temette. Becsukta a szemét és zuhant a hideg sötétségbe és már nem volt semmi, ami megállíthatta volna.

előzmény

3 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2014.01.13. 22:04
Raphanie

Természetesen tetszett, ami nem tetszik azt nem veszem a gyenge kis fangirl lelkemre. Remélem, hamarosan lesz folytatás.


2013.12.30 15:50
Melody

Remélem, azért tetszett!

Idézet
2013.12.30. 15:50
Melody

Remélem, azért tetszett!

Idézet
2013.12.23. 12:32
Raphanie

Ez nagyon, nagyon, nagyon, NAGYON gonosz húzás volt... Így játszani egy gyenge fangirl lélekkel pont karácsony előtt... :D 

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
Hello!

Benedict Cumberbatch, Emmy díjas, Oscar és többszörös Golden Globe jelölt brit színész. A Star Trek Into Darkness, és a The Imitation Game sztárja. A modern Sherlock Holmes, Doctor Strange és Smaug, a sárkány megformálója. A Brit Birodalom Rendjének parancsnoka, nagylelkű jótékonykodó, férj és apuka. Honlapunk küldetése, hogy összegyűjtsünk róla minden fellelhető információt, legyen az kép, videó, riport, hírmorzsa vagy érdekesség.

 
Navigáció

>> Főoldal
>> Mr. Cumberbatch
>> Sherlock
>> Galéria
>>Új Galéria
>> Média
>> Extrák
>> Fórum
>> Oldal

 
Chat

Szépen kérünk benneteket, hogy se Benedictet, se a hozzátartozóit (sőt, ha lehet, senkit) ne szidjátok a társalgóban, és igyekezzetek úrihölgyek módjára beszélgetni.

 
Projektek

Avengers: Infinity War
Doctor Strange
2018. április 26. (hun)

How the Grinch
Stole Christmas
Grinch

2018. november 9. (USA)

Jungel Book
Sheer Khan
2018. október 19. (USA)

Magik
Lewis
2018

Melrose
Patrick Melrose
2018. május 13.

The War Magician
Jasper Maskelyne
2018 (?)

Captain Marvel
Doctor Strange
2019. március 8. (USA)

Untitled Avengers Movie
Doctor Strange
2019. ősz (?)

Rogue Male
Capt. Alan Thorndike
2019?

How To Stop Time
Tom Hazard
2019-2020 (?)
 

 
Barátaink

best movies by larewen

 //cumbernation.gportal.hu/portal/cumbernation/image/gallery/1327523414_46.png //cumbernation.gportal.hu/portal/cumbernation/image/gallery/1327523414_46.png Trónok Harca
 https://lh6.googleusercontent.com/-JcQFfgAJsuw/UBA3zCHJwsI/AAAAAAAABGM/Khep3dJ4ep0/s55/jeremy.jpg https://lh4.googleusercontent.com/-t-xhnVcpZgk/UBhjqddqzhI/AAAAAAAABHM/M8lQx3aPBRI/s55/bookz.jpg my chemical romance https://lh6.googleusercontent.com/-DD6fXQRL09k/UO8WOIl-4KI/AAAAAAAAB48/W9LrA11g3Eg/s55/rdj.jpg
 
  Vettel
  Grimm Disney Sorozatok birodalma //cumbernation.gportal.hu/portal/cumbernation/image/gallery/1327523414_46.png

20/ 0 szabad
 

 
Cserék

     ☆ ★

kérj cserét a csetben vagy a VK-ban - és itt hirdess!
szerkesztők: abby, larewen, reisuto, stanci
aktív szerkesztő: Abby
(abby.cumbernation@indamail.hu vagy abby.cumbernation@gmail.com)

 

 
Emlékeztető

Sherlock: The Final Problem
2017. január 15.
22:00 BBC One



 

Itt is megtalálsz minket

 
Szavazz!
Lezárt szavazások
 
Rajongók
Indulás: 2012-01-02
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
közérdekű

akadálymentes gportal mozgalom

My Absurd View  Anchime GpLiliana My Happy World Gp.  Kritika Lap 
Novus
  Shadow World Gp.  Rajz- & Fotóblog  PiciPaw  Nox rajongói oldal 
Diametrically Blog Creative Critique  Legends of Stories Cumbernation Gp

 


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.