|
Wounds - Sebek IV.
Angel Ghost 2013.12.30. 21:51
Cím: Wounds - Sebek IV.
Szerző: Angel Ghost
Fandom: Benedict
Korhatár: 12
Stílus: romantikus
"A tömeg lassan elszéledt, egy férfi maradt csupán a peronon, kapkodva forgatta a fejét, remélve meglátja, akit keres."
Hel nem tudta viszonozni, mintegy beletörődve tűrte a szenvedélyes, vad, és erotikus csókot, a simogatásokat. Abban bízott, hogy a férfi megelégeli a közönyösségét, és kidobja az éjszakába. Minden idegszálával ebbe a morzsányi reménybe kapaszkodott.
Fogalma sem volt róla, ezzel még inkább olajat önt a tűzre. Ezzel a viselkedéssel ugyanis, Robertet vonzotta, mint az éjjeli bogarat a lámpafény, hosszú ideje nem akadt már senki, aki ennyire ellent tudott állni neki, és ezért egyre inkább akarta. Nem érdekelte semmi, csak a nő.
Hel elfordította tőle a tekintetét, összeszorította a száját, és a szemét, a könnyei pedig némán folytak le a maszkon. A férfi a lány nyakába csókolt, aztán felpillantott és meglátta magukat a tükörben, azonnal ingerült lett.
Megdöbbent, és ellökte Helt, aki kinyitotta a szemét, így a másik kérdő, dühös tekintetével találta szembe magát.
- Én... - próbált kinyögni valami hazugságot, de semmi sem jutott az eszébe.
Az amerikai karon ragadta, és kinyitott egy ajtót.
- Szedd rendbe magad! Nem ezért fizetek!- majd betuszkolta a fürdőbe, Hel hallotta ahogy bezárul mögötte a zár.
Pár lépés után elesett, a földre rogyva sírt, gyenge, és esetlen volt, ezért dühös lett. Meg kellett tennie, ráadásul sokkal rosszabb pasit is kifoghatott volna egy jóképű, és charme-os színésznél. Látszólag csak le akart vele feküdni, és semmi perverzre sem vágyott. Hel is vonzónak találta ami újabb jó pont, szerencsésnek kellett volna éreznie magát. Talán még ment is volna a dolog, ha Ben nincs a képben.
Próbált túljutni az angol iránti aggódásán, és erőlködött, hogy elfelejtse az érzéseit.
Levette a maszkot, lemosta a smink maradékát, és hideg vízzel felfrissítette magát. Amikor felállt a tükörben, maga mögött meglátta az amerikai arcát.
- Tessék. - nyújtott felé egy törölközőt.
Hel hírtelen megpördült, és erőből pofonvágta, ideges lett a tudatra, hogy látták az arcát.
Robert megdöbbenve tapogatta meg az állát, és a száját. Kissé megdöbbent, hogy a lány ennyire erős.
A férfi keze elindult a lány arcához, de ő hátrált, és beleütközött a kézmosóba.
- A pofont úgy vélem megérdemeltem, de nem hiszem, hogy okot adtam a félelemre. Vagy ez nálad az előjáték? - gúnyolódott, és közben megeresztett egy széles vigyort.
Hel kikapta a kezéből a törölközőt, megdörzsölte az arcát, majd dühösen nézett a vele szemben állóra, de nem szólalt meg.
- Most olyan vagy mint egy morcos hörcsög! - nevetett fel.
- Mit akar tőlem?
A férfi végig mérte, a nő pedig egy halk sóhaj kíséretében megrázta a fejét.
- Ismerlek ám. - vette el a lánytól a puha szövetet – A barát, aki hazacipelte Bent. – és lazán a szennyesbe dobta.
Hel idegesen keresztbe fonta maga előtt a kezét, de nem reagált a mondatra.
- Gyere. - állt meg az amerikai az ajtóba és kifelé mutatott.
Nem volt más választása engednie kellett az invitálásnak, de kilépve visszavágott.
- Látom, élvezi a játékot. - nézett rá ingerülten.
- Kétség kívül élvezetes éjszaka elé nézünk. – azzal töltött magának egy nagy adag whiskeyt.
A lány nagyot nyelt, nem engedte, hogy a véleménye elhagyja az ajkait.
- Csak nem azon töprengsz milyen remek „barátja” vagyok Cumbercicának? Hát meg kell nyugtassalak, nem vagyok a barátja, még csak a haverja sem. A kollégám és nem több, már vetélytársnak is kevés. A sajnálat, amit iránta érzek nem befolyásolja, hogy – nézett végig a nőn- éppen mit akarok csinálni egy általam megvásárolt árucikkel. – azzal felhajtotta az italt.
Hel gúnyos pillantással reagált.
Robert közelebb ment hozzá, és megsimogatta a nő arcát.
- Irigylem őt, miattad, és ezt most komolyan mondom. És pont ezért, túl vonzó vagy számomra. –húzta magához Helt.
A lány összevont szemöldökkel nézett rá, és rá kellett döbbennie, itt most nincs menekvés. Downey nem fog rá mosolyogni, és ajtót mutatni. Innen nincs kiút, csak a férfi ágyán keresztül.
Hel hosszan nézett a szemébe.
- Meg sem kínál egy itallal?
Robert elmosolyodott, és elfordult, hogy töltsön a nőnek, és egy újabbat magának, közben lekapcsolta a fényeket. A szobában szinte sötét lett.
- Szódát?
- Csak jeget.
- Merész lány. – vigyorgott tovább.
Hel nem sejthette, hogy mindennek ellenére Robert pocsékul érezte magát, vágyott a nőre, és a lelke mélyén nem volt abban biztos, valóban jól döntött. El kellett volna engednie, és meg is akarta tenni, de a vágy, és a kísértés túl nagy volt. Képtelen volt ellenállni, talán ezért is itta a már ki tudja hányadik pohár alkoholt.
- Most már mindegy... – mondta magában.
Átnyújtotta a poharat, Hel elfogadta, és egy hajtásra eltűntette. Nem szokott hozzá az erős italokhoz, így szinte azonnal a fejébe szállt. Ez volt a célja, de még nem volt eléggé becsípve, több kellett. Átölelte a férfit és megcsókolta, whiskeyt erőt adott neki, hogy az képzelhesse az angol karjaiban van. Kivette az amerikai kezéből a poharat, és annak tartalmát is megitta.
- Let's dance… - közölte mosolyogva.
Csak hagyta, hogy a dolgok menjenek a maguk útján, alig fogta fel mi történik.
Eszébe jutott Emeli Sande Read all about it c. száma, némán, magában dúdolta a dalt. Koncentrált, mindent ki akart zárni, de nem ment. Mire a második refrénhez ért, már az ágyon feküdtek, és nem volt rajta ruha csak egy alsónemű, az arcát a párnába fúrta, hogy a könnyei láthatatlanná váljanak. Robert gyengéd volt, mégis undorodott az érintésétől, kényszerítette magát, hogy ne lökje el a férfit.
- I wanna sing, I wanna shout, I wanna scream till the words dry out…. – formálta a szája hang nélkül a szavakat, és már csak egy hajszál választotta el attól, hogy kiborulva felzokogjon.
Downey megcsókolta, a lány elfordította a fejét, a karját a szeme elé tette, hogy elfedje a könnyeit. De a férfi így is megpillantotta az arcát, és a látvány egyáltalán nem volt ínyére.
- Nem vagy éhes? Együnk valamit! – pattant fel hírtelen, és egy szál gatyában a szállodai telefonhoz trappolt. Próbálta húzni az időt, hogy a nő összeszedhesse magát, és ha sikerül még pár pohár pezsgőt belediktálnia, akkor biztosan nem lesznek további gondjaik. Legalábbis ebben bízott.
Hel kapkodva próbálta eltűntetni az sírás nyomokat, nagy levegőket vett, igyekezett lazítani. Hallotta miket kért a férfi: pezsgő, eper, szendvics falatok, és gyümölcs. Magára kapott egy széken heverő köntöst, és az italos pulthoz lépett. Egy újabb pohár whiskeyt töltött ki, amikor Downey megfogta a kezét.
- Mára már elég volt, ha csak nem akarod teljesen kiütni magad.
- Neked töltöm. – jött a kissé rekedt válasz.
- Pocsékul hazudsz szivi. – fordította maga felé a lányt, aki nem nézett rá, az álla alá nyúlt, és kényszerítette, hogy ránézzen közben kivette az italt a nő kezéből és megitta– Két lehetőségünk van, felkapod a ruhát, és eltűnsz innen. Vagy elmész zuhanyozni, összeszeded magad, visszajössz, megisszuk a pezsgőt, és folytatunk egy jól induló estét. -valahol abban bízott hogy a lány csapot-papot otthagyva elrohan.
Hel tudta, ha elmegy, akkor csak Frank kapja meg a pénzt, ő nem lát egy vasat sem. A pénzt, ami szabadulását jelentené, elszáll. Aztán lassan kitisztult a fejében a kép, akkor mehet el a bárból amikor akar, mert már elég sok zsetont összeszedett eddig, ha akar talál másik melót. Kiléphet úgy, hogy nem tette meg, mert nem kell megtennie. Szegényebben, de büszkén és tiszta lelkiismerettel távozhat. Mondhat nemet. Egyszerűen akarnia kell. Akármikor távozhat, rajta áll.
- Elmegyek. – szögezte le ellentmondást nem tűrően.
- És a pénz? – gúnyolódott az amerikai, de ez csak a látszat volt. Belül örült, hogy a nő helyesen döntött.
- Nem érdekel a pénz! - kapkodta magára a ruháit – Nem tudok lefeküdni veled, és nem is akarok. Elég volt ebből a színjátékból! Ez egy tévedés! – a kilincsre tette a kezét és nyitotta az ajtót amikor Robert visszanyomta.
- Nem mész sehová!
- Eressz el, vagy sikítok.
- Nem én veszítek nagyobbat, ha átjön Cumberbatch. –próbálta adni a sértődött férfit ami valahol még igaz is volt.
- Engedj el!
- Fizettem érted, az enyém vagy. – hajolt a lány arcába, akinek el kellett fordítania a fejét, mert Robert olyan szagot árasztott, mint egy szeszkazán.
- Eressz el!
- Nem! – rángatta el az ajtótól.
- Eressz el! Ez fáj! – kiabálta a lány – El akarok menni! Engedj el!- próbálta kicibálni a karját Downey kezei közül.
- Hagyd abba ezt a cirkuszt! –próbálta csitítani.
- Részeg vagy! Eressz el! – rúgott a férfibe, aki így elesett.
Kirontott az ajtón, és éppen be akarta zárni maga mögött, amikor Robert megragadta a karját, hogy csendre intse.
Ekkor nyílt a szemközti ajtó, és lépett ki rajta Ben, aki zavartan nézte a veszekedést.
- A fenébe! – rángatta Robert. Gőze sem volt, ezt hogy magyarázza ki.
A válasz egy csattanós pofon formájában érkezett.
Az amerikai erre ellökte, és az álarc kiesett Hel kezéből végig gurult a szőnyegen, hogy az angol előtt pár méterre a szőnyegen állapodjon meg.
- A tiéd lehet! Viheted! Úgyis bele vagy esve! Nekem nem kell ez a kapcarongy nő! – azzal dühösen bevágta az ajtót. És közben reménykedett, nem most zúzta szét a barátjával való kapcsolatát, és a lány és Ben alakuló románcát egyszerre. - Talán a nő kimagyarázza…. –sóhajtott nagyot.
Ben zavartan nézte a maszkot, a lányt, és Downey ajtaját.
Nem hitte el, a nő felé lépett, és felvette az álarcot, hosszú arisztokratikus ujjai között forgatta.
Kétség sem férhetett hozzá, ez tényleg Satiné volt. Kábán rogyott a kanapéra. Elárulták, megint. És ebben ezúttal Robert is benne volt, a kollégája, a barátja…
Hel látta mi zajlik a férfiban, és pontosan tudta, hogy mélyen megbántotta. Hülye volt, nemet kellett volna mondania!
Nem látta értelmét a magyarázkodásnak, az angol kábán ült, fel sem fogta volna, ha beszél hozzá, meg aztán feltehetően nem is hitte volna el a szánalmas magyarázatot.
Oda lépett Ben mellé, és kivette a kezéből a maszkot.
- Nem is mondasz semmit? – nézett fel rá határozottan.
- Lenne bármi értelme? – suttogta alig hallhatóan a másik – Elhinnéd a hihetetlent? – húzta össze magán a fekete kabátot, mert eddig is túl sokat láttatott magából, és a fehérneműjéből.
- Nem. Azt hiszem, már semmiben nem tudok hinni.
A lány az ajtóból még visszafordult.
- Nagyon sajnálom, hogy így alakult. Nem akartalak bántani, és fájdalmat okozni. Ezt el kell hinned nekem.– azzal kilépett a folyosóra, eltűntette a maszkot a kabátzsebben, és jó szorosan összehúzta magán a ruha övét.
A lift túl gyorsan ért le a földszintre, és a hall túl kicsinek tűnt, mert szinte azonnal átszelte. Az utcán sorban álltak a taxik, de ő mégis gyalog ment tovább, elfordult jobbra, majd tovább egyenesen, át gyalogosátkelő zöldjén, tovább a következő sarok felé, majd egy újabb zöld átkelő lámpa, és le a metróba. Éppen akkor húzott ki a kocsi, de a szele még megcsapta.
Örült neki, simogatta az arcát, és új erőt adott meggyötört lelkének.
Oldalra állt és csendben várta a következő szerelvényt. Pár ember lézengett csupán a peronon, nem volt tömeg. Miért is lett volna, hiszen késő éjszaka volt már.
A távolból már lehetett hallani az új szerelvény érkezését. Valaki cipője hangosan kopogott, mintha rohanna. Ezt a szerelvényt biztosan eléri, kár sietni. Mosolyodott el magában. Az új szerelvény befutott, hatalmas szelet keltve, majd nagy csikorgás közepette megállt, az ajtók kinyíltak. Rengetegen megindultak meg kifelé, koncertről jöhettek, mert mindenki hasonló ruhát viselt, punk haj, fekete póló valami féle együttes képével, és fekete nadrággal. Nagy volt a tülekedés, inkább behúzódott egy sötét beugróba.
- Satine! – kiáltotta valaki a nevét – Satine! Satine!
A nő kinézett, de nem látott senkit a hömpölygő tömegben, úgy döntötte kivár.
Megszólalt a beszállás végét jelző hang, az ajtók bezárultak, és a szerelvény elment. A tömeg lassan elszéledt, egy férfi maradt csupán a peronon, kapkodva forgatta a fejét, remélve meglátja, akit keres.
Az angol nagyon ideges volt, nem érhette el a lány az előző szerelvényt! Akkor jött lefelé a lépcsőn, amikor ő átvágott az autók között a forgalomban, látta! Röviddel azután a lány eltűnt a lejáróban, és hallotta, hogy az előző járat elment. Kizárt, hogy elérte volna! Itt kellett lennie a tömegben.
Talán még a kiabálást is meghallotta.
- Istenem kérlek….- suttogta.
Végig szaladt az egyik oldalon, semmi. A másikon is, megint semmi.
- A pokolba! – fakadt ki, hadonászva.
A reménye lassan szertefoszlani látszott.
Hel megdöbbent, Ben utána jött? Tényleg őt keresi? Minden jel szerint igen. Hatalmasat dobbant a szíve.
A férfi néhány méterre állt csak tőle mégsem vette észre a falmélyedés és a kabátja sötétje miatt, tökéletesen beleolvadt a háttérbe.
Elő lépett a fénybe. A másik pedig azonnal megfordult a cipőkopogásra.
Meg könnyebbülten sétált a nőhöz, de mindketten kissé zavarban voltak. Egyikük sem tudta mit mondjon.
Hel zavartan mosolygott, de igyekezett minél inkább összeszorítani a kabátját, mert majd megfagyott.
- De hiszen maga reszket! – Ben azonnal lekapta magáról ütött kopott kabátját, és ráterítette a nőre.
- Nem szükséges igazán, én…
- De igen! Még beteg lesz!
- Köszönöm. –mosolyodott el újra mert felrémlett neki egy kép valamelyik filmből, ahol a férfi pont átadja a kabátját a színésznőtársának.
Ben biccentett.
Jött a szerelvény.
- Fel kellene szállnunk.
- Igen. – azzal a kinyíló ajtóban a férfi előre engedte, majd szorosan követte, egymás mellé ültek le.
A lány úgy érezte meghal a hidegtől, vacogni kezdett, bár minden erejével küzdött ellene.
A férfi magához húzta és dörzsölni kezdte a lány vállát, és kezét.
- Maga teljesen átfagyott.
- Azt hittem tegeződünk….
- Igen, persze…
- Megfagyok…
- Tarts ki. Mindjárt nálam vagyunk.
- Nem. Haza akarok menni, csak átszállok a Kensingtonon.
- Honnan tudod hol lakom?
- Ott a következő megálló nem? – vágta ki magát lány.
- De. Igen. Merre laksz?- a szerelvény megállt.
- Az Aldgate East-en.
- Kizárt! Gyere. –azzal kihúzta a szerelvényből.
- Hogy képzeled, hogy….
- Ma szombat van, emlékszel? És késő éjjel.
- Óh…. Nincs metró.– alig mondta ki máris fehér felhő lenge körül az arcát, ahogy a felszínre értek.
- Erre. - ragadta kézen és áthúzta a tömegen.
- Vedd vissza a kabátod.
- Bírom a hideget. - de a férfi ajkai már kékültek, nem csoda, hiszen egy szál ingben volt.
Végig siettek az egyik utcán, majd az egyik sarkon jobbra, a másikon balra, és ismét jobbra, végül megálltak a ház előtt.
Ben elkotorta nadrágja zsebéből a kulcsokat, és kinyitotta az ajtót, majd előre tessékelte Helt.
Felszaladtak a harmadikra, majd az angol kisebb harc után kinyitotta a lakásajtót.
- Ne számíts semmire. Tök üres.… - de ismét előre engedte a lányt – Nem tudom, van-e fűtés, de meleg víz lesz. Akad néhány régi melegítőm a szekrényben előkeresem neked, és jó pár takaró és pléd is van valahol. – vakarta meg idegesen a fejét.
- Ez a nappali. – mutatott körbe az üres szobán, ahol csak egy régi kanapé állt meg egy csomó könyvkupac, doboz, és egy régi szekrény. Se szőnyeg, se függönyök, sem semmi egyéb, csak a hajdani díszes drága tapéták maradékai, és rengeteg csordulásig telt hamutál.
A férfi elkezdett turkálni a szekrényben, Hel pedig leült a kanapéra. Sejtette, hogy a férfi rosszul áll anyagilag, de hogy szinte nyomorog, azt még álmában sem gondolta volna.
- Sajnos csak ezek vannak. – mutatott fel pár szürke kopottas melegítőt.
- Tökéletes lesz.
- Találtam egy tiszta törölközőt is. Menj, zuhanyoz le, hátha felmelegszel. Addig főzök kávét.
- Rendben.
- Erre.
- Köszönöm. – mosolygott vissza a fürdőajtóból, a válaszul csak egy halvány biccentős mosoly kapott.
Gyorsan letusolt, és felkapkodta a ruhákat. Puhák és melegek voltak, bár kicsit szekrény szagúak.
Ahogy kijött a fürdőből, meglátott egy másik szobát, benézett. Üres volt, csak egy régi matrac árválkodott a falnál, meg egy újabb hamutál.
- Az a hálóm. Illetve csak volt. – azzal a lány kezébe nyomott egy csésze, gőzölgő valamit – Kávé. De se cukor, se tej, se tejszín nincs itthon. Sajnálom.
- Így is jó lesz. Hálás vagyok érte.
- Pocsék házigazda vagyok.
- Ez nem igaz.
- Fázol még?
- Nem. Te nem kávézol?
A férfi megrázta a fejét. Hel élt a gyanúval, hogy csak egy adagnyi kávé akadt a házban, mert az övé, is kissé vízízű volt. A felét megitta, a majd a férfi felé nyújtotta.
- Te is átfagytál, idd meg.
Ben gyorsan felhajtotta, és felvett egy jobb napokat is látott rongyos melegítőt.
Leültek a nappaliban. Hel pedig nagyokat pislogott.
- Tessék. – terített rá jó pár takarót a férfi – Próbálj meg aludni. Ez a kanapé kényelmesebb, mint a matrac. Mást sajnos nem tudok felajánlani.
- Ez is remek hidd el.
- Hívjak taxit? Szeretnél hazamenni inkább?
- Nem. Jó itt.
- Nézd, ha haza szeretnél menni, hívok egy taxit. Itt se fűtés, se rendes ágy szóval megértem, ha inkább…
- Jó lesz. Komolyan. – csavarta magára a plédeket, és közelebb húzódott hozzá – Úgy érzem, ülve elalszom.
- Mégiscsak hívok taxit. –pattant fel a férfi és kiment.
Hel nehezen kitekerte magát a takarókból, utána botorkált, de mire utolérte a hálóban, a férfi már bontotta a vonalat és éppen kinyomta a mobilt.
- Mindjárt itt lesz.
- De…
- Pihenned kell. Halál fáradt vagy, és átfagytál. Jobb lesz neked a saját ágyadban. – mosolygott kimerülten – És nálad biztosan van fűtés. Hideg éjjel ez a lakás.
- Hát jó…
Nem volt ereje a férfi döntéseit elemezni, tényleg ki volt készülve.
- Nem baj, ha a melegítőd elviszem?
- Nem. Persze.
Felvette a kabátját, Ben pedig egy régi kék sálat akasztott a lány nyakába.
- Jól fog jönni. Meg ez is. – nyomott egy kis pénzt a kezébe – Ez elég lesz taxira.
- Nem kell. –húzott elő a nő belső zsebéből pénzt – Mindig van nálam vésztartalék. De köszönöm.
Megszólalt a kapucsengő. A férfi kinyitotta az ajtót, és Hel kilépett a folyosóra, de visszafordult.
- Nem jössz velem?
- Hogy?
- Nem kísérsz el? Nem akarok éjszaka egyedül taxizni.
- De! Persze! Ne haragudj! Modortalan vagyok. – kapta fel a kabátját a férfi.
Hel halványan elmosolyodott. A trükk bejött. Nem félt egyedül, hiszen máskor is kocsikázott haza éjnek évadján. A férfi szegénysége rosszul érintette, és mivel tudta alig fél napja szabadult a kórházból, remélte rá tudja venni, hogy pár napig nála legyenek. Ott legalább, ágy, fűtés, és étel is van.
Beültek a taxiba, és Hel bemondta a címet, de annyira fáradtnak érezte magát, hogy le kellett hunynia a szemét néhány percre.
A következő emléke az volt, hogy valaki betakarja. Szétnézett a félhomályban, a lakásában volt, a hálószobájában.
- Sajnálom. Nem akartalak felébreszteni.
- Elaludtam?
- Igen. – somolygott a férfi.
A lány felült az ágyban, és megdörzsölte a szemét.
- Feküdj vissza. Bezárok magam után, a kulcsot meg bedobom az ajtón lévő levélbedobón. –állt fel és lépett ki az ajtón.
- Elmész? –kérdezte kétségbeesve.
- Maradjak még?
Hel kimászott az ágyból, és utána tántorgott.
- Igen. – ölelte át. A férfi ruhája cigaretta, és állott alkohol szagot árasztott, mégis megnyugtatta.
Ben viszonozta az ölelést, és szorosan tartotta a nőt. Bár nem beszélték meg a történteket, mégis valamiféle szótlan alku szövődött köztük.
- Jól van. Maradok még.– eltolta a lányt, levette a kabátját, és felakasztotta a kicsi előszoba fogasra.
- Nem tudnék most egyedül lenni…. Maradnál reggelig? – fonta össze a karját maga körül Hel.
A férfi habozott. Nem tudta pontosan mire is gondol a másik.
- Holnap elmondok mindent, már ha érdekel… De én most…
- Hát jó.
A nő bólintott.
- A fürdőben van tiszta törölköző. Keresek neked meleg ruhát. – motyogta majd eltűnt a hálóban. Az egyik szekrényében még volt pár cucc, ami anno Patriknak vett, azokat előhalászta. – Nem tudom, jók lesznek e rád…- adta át őket.
- Ezeken a vizeken már eveztünk.
- Igen… Visszadőlök. A hűtőben van kaja és kávé a polcon. –elindult a háló felé, de útközben összecsuklott.
- Satine! – kapta el az utolsó percben Ben.
A férfi nagyon megrémült, de mikor rájött, csak ájulás, kicsit megnyugodott.
A nő egész éjjel hánykolódott és nyöszörgött álmában, többször is felébresztette, de hiába nem tért teljesen magához, csak félig. Ben sejtette, hogy az ital, és az érzelmi sokk, tehették padlóra a lányt. Párszor neki is sikerült elszundítania egy kicsit, de mindig felriadt.
Az egyik álom nagyon rossz letett, mert a nő sírt, így átölelte, kedvesen a fülébe suttogott, amivel sikerült megnyugtatnia. Aztán már csak az egyenletes szuszogást hallotta, ami őt is álomba ringatta.
Reggel úgy érezte dörömbölnek a fejében, aztán rá kellett jönnie, nem a fejében, hanem az ajtón.
Satine még aludt, így óvatosan kiosont mellőle, és kinyitotta a bejáratit.
Egy magas, izmos, fekete hajú jól fésült szürke selyemzakós férfi állt a küszöbön.
- Hol van?
- Kit…
Az idegen félrelökte Bent, és becsörtetett a lakásba.
- Satine! – kiabálta, és a hálóba rontott.
Hel álmosan és kábán nézett fel rájuk, amikor a férfi megragadta és álló helyzetbe cibálta.
- Hagyja őt békén! – de a következő percben az angol elterült a padlón egy ütéstől.
Frank dühtől eltorzult arccal nézett a lány rémült arcába.
- Megőrültél?! – ordította.
- Én…
Egy pofon elhallgatatta.
- Otthagytad az ügyfelet, az éjszaka közepén! Ez nálunk, nálam az én báromban nem szokás!!
- Eressze el! – állt fel Ben, és megragadta a férfi vállát, aki egy mozdulattal ismét leütötte, és földre küldte.
Nem voltak egy súlycsoportban. Frank bokszoló múltjával, és erejével nem vehette fel a versenyt szinte senki. Pláne egy nem túl erős jobb napokat is látott angol.
- Kérlek, hagyd őt. – nézett a lány könyörögve a férfire, de a válasz egy rúgásként érkezett a színészbordáiba.
- Frank… Kérlek…
- Kérsz? Tudod te mit csináltál?! –tajtékzott.
- Lejárattalak…
A főnök ellökte Helt, mert részben megnyugtatta, hogy a lány tisztában van a helyzet súlyával.
- Többször is megkérdeztem, és te azt mondtad rendben van.
- Tudom…
- Azt mondtad rendben van a dolog! – fenyegette meg kiabálva lányt, mutató ujjával.
- Tudom! – kiabálta az arcába sírva – Megpróbáltam! Esküszöm!
- Megtehetném, hogy elvágom a torkod és a Temzébe dobathatnálak!
- Sok pénzt kerestem neked!
- És most tettél tönkre! – lépett fenyegetően a lány felé – Most szépen visszamész abba a szállodába! Megértetted?
- Nem! Kizárt!
A férfi megfordult, és úgy kapta fel a feltápászkodó Bent, mint egy rongybabát. A falnak szorította, és egy díszes, kissé hajlított ívű török tőrt tartott a torkának. Közben a válla fölött a lányra nézett.
- Nem jelent gondot, hogy elvágjam a torkát vagy kibelezzem. Ismersz jól, te is tudod, megteszem, ha kell.
- Ne. Ne hagyd, hogy…. .- de az angol nem tudta befejezni a mondatot, mert erősebben szorult a torkára az acél.
- Nos?
- Őt hagyd ki ebből, nincs hozzá köze.
- Nincs?? – fakadt ki a német – Hát már hogy a fenébe ne lenne! Miatta vagy most bajban! Úgyhogy ne mond nekem, hogy ő nincs a képben! Add a szavad! Gyerünk!
- Ne mondj…
- Ha élni szeretnél, akkor nagyon fontos, hogy ne fejezd be a mondatot szépfiú! Gyerünk kislány! –pillantott a nőre.
Ebben a pillanatban Mike, Frank jobb keze lépett be az ajtón.
- Főnök.
- Ne most!
- De…
- Mondom ne most!
- Sürgős! Ez most gyütt magának! –tartott felé egy borítékot, amelyen egy hotel logója díszelgett feladóként.
A lány azonnal felismerte.
- Mutasd! –engedte el a színészt, aki így végre levegőhöz jutott – Tartsd szemmel! – szólt oda a gorillának, és a földön fekvő felé bökött.
Feltépte a szállodai borítékot, és kivett egy cetlit, gyorsan átfutotta, a szemöldökét pedig ingerülten összevonta. Majd kivett két másik papírt a borítékból.
Az egyiket meglobogtatta.
- Ez a te nagy szerencséd. – morogta Frank, és megdörzsölte az orrnyergét.
- Fizetett? –kérdezte Hel óvatosan.
- Igen. – sóhajtott fel színpadiasan.
- De én nem úszom meg ennyivel igaz?
A férfi felé nyújtotta a csekket. A lány óvatosan elvette, és rápillantott.
- Ez …- nyögte ki, az összeg ugyanis 100.000 dollárral több volt, az eredeti fél milliónál, amiről szó volt.
- Ó igen. Kétségtelenül, ahogy az én részem is.
Hel a férfi felé nyújtotta a csekket.
- Azt hiszed, pénzen kivásárolhatod magad? –nézett rá gúnyosan.
- Évek óta dolgozom neked, soha nem volt velem semmi baj, és sokat kerestél rajtam. Ez összesen több mint egy millió. – rázta meg a papírt.
- Azt hiszed, boldog leszel ezzel a szerencsétlennel?
- Nem tudom.
Megrázta a fejét majd sarkon fordult, de menetközben még visszaszólt.
- Megszervezem a következő hónapra a fellépéseidet.
- Értem…
- Gyerünk Mike! És ne próbálj meg eltűnni, mert úgyis megtalállak! – fordult a lány felé.
- Nem fogok… Nem akarom a folyómederben végezni…- motyogta miközben Benhez lépett, és megpróbálta felsegíteni.
- Helyes! Okos lány! Egy hét múlva jelentkezz a bárban, amíg ilyen az arcod ne lássalak ott. –célzott a lány duzzad és véres arcára és szájára.
- Igen… - álltak fel az angollal együtt, akinek szintén az arca a homloka, és az inge is véres volt.
Frank hossza nézett a nő szemébe.
- Túl sok kérdést vetne fel, ha hírtelen kámforrá válnál. Szaglásznának. És nem csak utánad! Kell egy kis idő meg megszervezem az eltűnésedet, hogy minden simán menjen. A helyedben ezt észben tartanám! Remélem értjük egymást! – azzal elviharzott a verőlegénye után, becsapva maga mögött az ajtót.
- Ő a főnököd? – nyögött fel Ben, amikor Hel az ágyra fektette.
- Igen, és lényegében a szavát adta, hogy elmehetek.
- Ez az volt?
- Valami olyasmi. De ahogy ismerem, itt hetekről, és nem napokról lesz szó… És nem úsztuk volna meg ennyivel, ha a barátod nem fizet.
- Ő nem a barátom!
- Lehet… Kiálltál értem…. –váltott témát.
- Nulla eredménnyel. Felmosták velem a padlót. – Hel szorosan átölelte, amire a férfi felszisszent.
- Akkor is köszönöm.
- Beszélnünk kell Satine…
- Helen az igazi nevem, de mindenki csak Helnek hív.
- Beszélnünk kell. – tolta el kicsit magától Ben.
- Tudom… De félek.
- Nem söpörhetjük szőnyeg alá az előzményeket, és játszhatjuk el hogy minden rendben. Az hazugság lenne.
- Tudom...
- Tusolj le, én főzök egy kávét…
- Rendben….- állt fel Hel kelletlenül, és pár pillanattal később már a forró vízsugár alatt állt.
folyt.köv.
előző fejezet
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
sziasztok, köszi a kommentet.
már átküldtem az új részt, szerintem hamarosan kikerül :)
puszi :)