Üdvözlünk az élvezeti zónában

A Sherlock kétségkívül a szupersztárok világába röpítette Benedict Cumberbatch-t, és Hollywood legfrissebb újdonsága nagyon is jól érzi magát a bőrében. 

Benedict Cumberbatch valami gyanúsan zöld teának látszó lét kortyolgat, ami azon hollywoodi A-listás színészek kedvence, akik törődnek egészségükkel – és önmagukkal is persze. Egy pillanatig már azt hittem, minden Los Angeles-i szokását bemutatja itt nekem.
„Dehogy!, nevetett. „Ma csak jó kedvem van. Valójában, teszi hozzá, Los Angeles sem olyan visszafogott. Több az ivás és a buli, mint azt valaha is képzeltem. Minden az extrém dolgokról szól, és könnyen be lehet szerezni mindent: áttérhetsz egészséges életmódra, vagy mértéktelenül ehetsz, tele van minden rekreációs drogokkal*. Maga a paradicsom.”

Mióta a BBC Sherlockja szupersztárrá avanzsálta őt két évvel ezelőtt, olyan Oscar-jelölt filmekben kapott szerepeket, mint Hadak útján, vagy Suszter, szab, baka, kém, és az év első felét Los Angelesben töltötte az új Star Trek filmet forgatva - ami nyilvánvalóan kasszasiker lesz. Most éppen Új-Zélandra készülődik, hogy a Hobbittal foglalkozhasson, és már nemzetközileg is sok rajongóra tett szert, akik Twitteren a „Cumberbitches” nevet viselik.
A színész, aki sok éve jár már a szakmában, Olivier-díjat kapott a Frankenstein-beli alakításáért a London’s National Theatre-ben, ezen a héten pedig a BBC friss időszakos drámájában, a Parade’s Endben fog feltűnni, ami Ford Madox Ford 1920-ben kiadott regénysorozatának feldolgozása.
Habár Cumberbatch már magasra röpdelt a nagy sztárok sztratoszférájában, még mindig két lábbal jár a földön.  A nyár elején elszalasztotta a lehetőséget, hogy lássa Andy Murray-t a Wimbledoni elődöntőn – „egy A-listás már csak megtenné” –, azért, hogy John Osborne vízválasztó, 1956-os darabjában, a Look Back in Angerben felolvashassa a főszerepet.”Jó tudni, hogy még nem adtak el teljesen”, mosolyog a színész.

Mindenesetre 36 évesen eljutott arra a szintre, hogy az iparban is kelendőnek tartják, én pedig arra voltam kíváncsi, vajon az ő esetében a sztárság hosszú ideje várat-e magára, vagy alig maradt ideje megkérdezni: hogy történhetett ez pont velem?

„Egyik sem igazából. Már a Sherlock előtt is megvolt a magam reklámja, egyébként pedig nagyon megválogatom, miben szerepelek és miben nem.” Cumberbatch a Sherlock előtt, ha nem is annyira népszerű, de igen elismert színész volt, mind TV drámák szereplőjeként (Tipping the Velvet, Hawking és Small Island), mind pedig a Royal Court és National Theatre színpadján, ezen kívül számos brit filmben játszott mellékszerepet (Atonement, A nagy kvízválasztó, Four Lions).

„Hogy őszinte legyek, semmit nem bántam meg, mert csodálatos utat jártam végig, mire ide jutottam. Pontosan azt csináltam amit szerettem volna, fantasztikus szerepek vannak a hátam mögött, és a velem egykorúak is tisztelnek. Persze pár ember mindig mondja, hogy „Ó, nagyon szerettelek a Royale Court színpadán”, ilyenkor ezt csendesen elfogadom.” Aztán megtörtént a Sherlock – és már a bejárati ajtón sem tud kisétálni anélkül, hogy ne zaklatnák.
”Egy nem túl hétköznapi este volt. Nagyon jól emlékszem, mennyire megrémített ez a Twitteres dolog, és komolyan azt vártam, hogy majd jön egy helikopter nagy fényekkel, és az emberek leereszkednek rajta a házamba. Úgy éreztem, „hű, az egész világ hirtelen érdeklődni kezdett irántam, és megszállott lett”. De az a tény, hogy már elmúltam harminc, nem teszi jobban elviselhetőbbé ezt a nincs-magánélet dolgot. Szerintem ilyenkor nem számít, hogy huszonöt vagy ötvenöt vagy, akkor is nagyon furcsa. Olyan, 

mintha elvettek volna tőled valamit.”

Cumberbatch-ben az a megnyerő, hogy még mindig sebezhető, ellenben nagyon barátságos és vidám; az ember könnyen elfelejti, mekkora sztár is valójában. Az ő esetében szó sincs a hollywoodi „árucikkek” üres figyelmességéből. Karrierjében elérkezett az a pont, amikor már nagyon is tudja, milyen az a tömeg-lebénító és felfordulást okozó hírnév („Sajnos péntek esténként ma már nem szerepel a listán, hogy London belvárosában sétálgassak.”), de ez mégsem fárasztja őt, sőt, inkább mindig csak rácsodálkozik.
”Elképesztően bizarr. James MacAvoy [Benedict egyik barátja – a szerk.] egyszer a Leicester Square-en sétált, amikor egy nagyobb srác egyszerűen felkapta és megnyalta az arcát. El tudjátok képzelni? És ez, fűzi hozzá nevetve, nem azért van, mert James alacsony és nyalnivaló arca van – még csak a feje sem nyalókaszerű. Hanem azért, mert a tévében szerepel.”
Mikor a Frankeinstent játszotta a színpadon, bizonytalanul figyelte azokat az első sorban ülőket, akik estéről estére mindig eljöttek.
”Furcsálltam, majd el is mondtam ezt nekik. Kicsit megsértődtek. Mondtam, hogy „ugyan, nézzétek csak, hiszen én is olyan vagyok, mint ti, régen a közönség között ültem, és rajongtam.” Két kínai hölgy szó szerint minden előadásomat látta, és meg is kérdeztem tőlük, hogy tudnak ennyi időt és pénzt rám pazarolni, mire ők: „Ó, az nem számít. Imádunk téged.”

Cumberbatch nem is volt felkészülve erre a hirtelen „előléptetésre”, mint Hollywood szívtiprója. A kritikusok hajlamosak inkább érdekesnek nevezni az arcát, semmint szépnek – habár élőben sokkal jobban nézett ki, mint vártam, kicsit a fiatal Hugh Grantre emlékeztetett. Kíváncsi voltam megsértődne-e, ha arról kezdenék beszélni, mennyire valószínűtlennek is tűnik először szexszimbólum mivolta – de helyette kitör belőle a nevetés.
”Szerintem ez az egész dolog már-már hisztéria szinten megy. Ha tükörbe nézek, még mindig ugyanazokat a hibákat látom, mint eddig. Nem vagyok olyan, aki azt mondja a tükörképének, hogy „hé, Brad, de jól nézel ki ma”. Gúnyosan megcsókolja képzeletbeli tükörképét, majd megrázza a fejét. „Dehogyis. De az emberek hirtelen megőrültek miattam, és ez a munkával jár. Mert ha egy kalap alá vesznek engem, Bradet, George-ot és a többieket, inkább tovább lapoznak.” És ujjával képzeletbeli pontokat rajzol egymás után a levegőbe. „Aranyos, igen. Jóképű, igen. Ó, furcsa kinézetű srác, gyerünk is tovább. Aranyos, igen. Jóképű, igen.” Aztán befejezi, és újra nevet. „És miért ne tennék? De én még attól boldog vagyok, legalább több a szavatossági időm. És ez azt is jelenti, hogy anélkül is játszhatok szerepeket, hogy az emberek azt mondanák: „Ó, most éppen Charlize Theron – ez a fickó gyönyörűen játszik csúnyát.”

Nyilván furcsa lehet számára 36 évesen, hogy vonzereje ennyire drámaian megnőtt. „Nos, válaszolja, tényleg szárnyakat at. Jó, hogy felvághatok  kicsit, nagyon élvezem. Persze jobban belegondolva arra a kérdésre, hogy „Minden este gyönyörű nőkkel bújsz ágyba?” a válasz nem lenne, de olykor-olykor kiszalad belőlem, hogy „Ó, igen, néha.” Ez azért van, mert ők sokkal inkább egy szűrőn keresztül látnak engem, mint én őket. Szóval igen, furcsa, de egyszerűen nem tudom nem élvezni. Idén egyébként is nagyon igyekeztem, de ez, mosolyog szemérmesen, maradjon csak titokban.” Aztán vágyakozva emlékszik vissza saját 15 éves önmagára, aki nem tudta, mi vár rá. „Bárcsak sejthettem volna.”
Néhány híresség képes megsértődni, ha a világ hirtelen Adoniszként kezeli őket, mikor nem szoktak hozzá. „Igen, ez vagyok én, viccelődik jól kivehető iróniával. Utálom, hogy szexszimbólum lettem, meg azt az átkozott szépségem és sikerem is. Már-már hisztéria, ami itt megy. Egy vicc. Pont ezért kezelem hatalmas mosollyal.”

Csak az az egy dolog aggasztja, hogy a bulvársajtó folyton-folyvást a magánéletén csámcsog. „Ha egyszer szórakozok, akkor nagyon szórakozok, és rendszerint elég ziláltan nézek ki. És itt a probléma. Nem tudom felszabadultan mondani, hogy „gyerünk, parti van!”, mert tudom, hogy vagy egy pletykalapban, vagy egy blogon, esetleg egy Twitter-bejegyzésen viszontlátom majd.  Ismertségem előtt persze nem volt ilyesmi problémám. És akkor, mosolyog ironikusan, még nem kellett ennyi mosolyt kierőltetnem magamból.
Cumberbatch tavaly év elején szakított barátnőjével, a színésznő Olivia Poulettel. Még az egyetemen ismerték meg egymást, és 12 évig alkottak egy párt, azonban a rossznyelvek szerint a kapcsolatuk nem bírta ki az újonnan jövő sikert. Valójában Benedict szerint ez a dolog már a Sherlock előtt sem volt az igazi, és a szakítás nem sokat változtatott. „Az emberek úgy gondolják első szerelem volt, ami hamar véget ért. Pedig kibaszottul nem. Egy röpke pillanatig mintha ideges lenne. Pár hírhez hozzájutottak, és mivel megszállottak, saját maguk kezdtek történeteket kreálni.”
Mindenesetre az élete kezd egy kétrészes drámához hasonlítani: Sherlock előtt, és Sherlock után.” Tudom, lesznek majd olyan Sherlock rajongók, akik megnézik a Parade’s Endet, és a fejüket vakarják, hogy „vajon tényleg ez volt Sherlock következő lépése?” Pedig ez egy teljesen más karakter egy teljesen más világban.”

Ford Maddox Ford négy regényből álló sorozatát Tom Stoppard dolgozza fel, Cumberbatch pedig egy sokat szenvedett Edward-korabeli arisztokratát fog alakítani. Hallgatag és összetört, szóval nem beszéli le a csillagokat is az égről, ahogy Sherlock szokta. „Nem hányja ki magából a szuper tagolt szellemi gondolatokat. Talán az emberek azt gondolják, hogy „Miért akar ilyesmit játszani, ez egyáltalán nem Sherlockos” De én is pontosan ezért vállaltam el.
A Parade’s End-beli szerepe viszont nem fog segíteni azon a másik problémán, ami aggasztja őt, vagyis ezen a „flanc-felfújáson”, ami körülötte történik. Mindkét szülője színész – „Születésemkor nem kaptam hatalmas földet, úri címeket, újgazdag pénzt, de még olajfúrótornyot sem.” – De a szülei a Harrowba küldték őt tanulni, és ennek lett a következménye, hogy megbélyegezték, mint „folyton nyavalygó, gazdag, magániskolás fattyút, aki mindig arról panaszkodik, hogy csak úrias szerepeket kap.”

Mégis ő az ország egyik legtehetségesebb, legintelligensebb és legszerethetőbb színésze, szóval nem csodálkoztam, amiért még csak reagálni sem szokott az ilyen támadásokra.
”Erre számítani lehetett, sóhajt fáradtan, mert ez annyira hazai és ostoba hozzáállás. Csak remélni merem, hogy nem mondja komolyan, amikor hozzáteszi: Emiatt érzem úgy, hogy jobb lenne Amerikában.”

Stanci fordítása, ne vidd el kérlek.

*rekreációs drogok: nem kell nagyon megijedni, ilyen például a koffein, a nikotin stb.