CUMBERNATION ~ Egyetlen magyar forrásod Benedict Cumberbatchről
Fórum
Fórumok : Mr. Cumberbatch : The Fifth Estate Fórumok: 
Témaindító hozzászólás
Abby

2014.01.19. 23:38 -

[17-1]

babajaga Előzmény | 2014.05.22. 01:25 - #17

ebben a kérdésben egyikünknek sincs igaza, legfeljebb a jóistennek, hogy egyáltalán felmerült evilágon. XD

 


babajaga Előzmény | 2014.05.22. 00:24 - #16

igen, valóban. juliannak azért kellett egy ilyen bukás, hogy letörje kissé az egóját, minden mester átmegy ezen, pontosan úgy, ahogy madách írta. de amit alapvetően tett, az teljesen etikus volt. azok az emberek, akik így veszélybe kerültek, maguk is tudták, mit tesznek, tehát tudatában voltak a veszélynek. érdekes, hogyha az egyik oldalon egy szervezet vagy államforma elkezd titkolózni, és rengeteg embert beáldoz (szó szerint!) annak, hogy a dolgokat titokban tartsa, a másik oldalon mindig születnek olyan "hősök", vagy mesterek, akik nyilvánosságra hozzák a titkokat. de ez már egy másik kérdés, amit azért nem tárgyalnék ki. messze vezet, és értelme nincs,

a titkolózást nem julian kezdte, tehát én inkább neki hiszek. persze, látom, hogy nálad kihúzta a gyufát. nyilván te azért teljesen elfogulatlan vagy. :)


Lara Előzmény | 2014.05.21. 21:26 - #15

Bugsy!

 

Miért lett bukás? Mert nem a kritika lehúzta. Leginkább azért mrt unalmas de azért is ,én így vélem..mert borzasztóan nehéz film. Ben egyik legbonyolultabb karaktere eddig és nyelvezte.

Kb, mint Sherlock 3/2 wedding speech. Nehéz nyelvezetű film, nehéz témájú film és unalmas.

 

Rendező sztem azért kúrta el mert Condon se értette a forgatókönyvet

WTF! Látszik a filmen,hogy túlnőtt rajta..Ben és Daniel probálja vinni a szálakat ebből Bennek sikerül.

Ben sokszor össze is kapott Bill-lel mert Bill jobban alázni akarta Juliant. Ben meg pontosan levágta, hogy Julian ugyanolyan összetett mint ő maga..Sherlock..Nehéz gondolkodású, nagyon komplex ember hatalmas egóval.

Condonnak egyszerűen sok volt ez a film..magas...ide Cubrick kellett volna! RIP


Lara Előzmény | 2014.05.21. 21:19 - #14

babajaga! Én ezt nem értem..de többször elolvasom. Ha arra gondolsz amit Isten mondott az Ember tragédiájában Ádámnak, akkor kb. értem- Madách egy zseni!

 

Sherlock önmaga nem annyira érzéketlen mint aminek látszik. Egyszerűen egy álarc. Álarc a lenézés és álarc a nagyképűség is. Ő így védekezik vmi ellen amit életnek hívnak. Szociopata, ami gyerkkori frusztráció eredménye...ez védekezés nála.

Magnussen meg nem az ő ellensége alapvetően, hanem az emberi szabadságé, én így vélem! Na ezért kerülnek összetűzésbe...egy öntörvényű szabad ember és 1 ember aki az öntörvényűségede és a szabadságodat akarja!

 

Az emberek manipulálhatók mert emberek! Human nature- És el sem hinnéd, hogy milyen könnyen manipulálhatóak és bármit elhisznek csak tálalás kérdése. Tudod miért?

Mert a gondolkodást ölték ki az emberekből, a kételkedést! Azt,hogy kételkedjen Julianban-mert hát híve vannak! Benedict pont erről mesél. Hogy kételkedj! Ne higgy el bármit csak mrt Neked tetsző.

Mert azt hiszed téged nem manipulálhanak..Ó drága! Manipulálva vagy. Amit leírtál az arról tanúskodik. With LOVE

 

Erről beszélek én is. Hogy végre lássanak már emberek. Mert a laterális gondolkodás a ami emberré tesz minket.

Julian újságíró! Egy pöcs...amit levágott az egyetmi konferencián, senki nem teszi zsebre.

Miért is ne kételkednék? Miértn kételkednék Benben akár?

Julian történelmet írt és minden tisteletem a övé és harcáé!

De azt is lássuk, hogy önkényesen cselekedett mert semi mozgató rugó nem volt csak önmaga egoja! Nem érdkelte kiket áldoz be..Leszarta

You and your ego...


Bugsy Előzmény | 2014.05.07. 20:01 - #13

Szerintetek miért ekkora bukta a film? Anyagi, de leginkább nézettségi tekintetben. A sajtó mindent megtett, hogy képbe hozza az embereket, hatalmas publicitást adott Bennek, a filmet mégsem nézte meg szinte senki. Ennyire nem érdekli az embereket a téma vagy csak ennyire kevés a politikailag tudatosan gondolkodó ember? Amerikában az emberek mennyire lehetnek tudatában a titkosszolgálatuk munkájának? Bradley Manning pere vonta volna maga után a negatív megítélést? Nem gondolnám, hogy Julian lejárató hadjáraténak lett volna hozzá köze.... ahhoz viszont, hogy hónapokig nem lehetett letölteni már inkább. Nehezen emészthető a téma? Vagy csak egyszerűen kiderült, hogy egy rossz film (remek alakításokkal) és a gyártó, forgalmazó stúdiók hagyták a fenébe? 


babajaga Előzmény | 2014.05.07. 11:17 - #12

Amit én írtam,az egy másik szempont. Annak alapján kellett Jnak egy ilyen megzuhanás, hogy így is beszélnie kell, mert ha itt abbahagyja, akkor minden, amit eddig tett, tényleg az lesz, amilyennek be akarják állítani. Nem nagy gáz, a lényeg, hgoy az információ forgása ne szakadjon meg.

A tudatterek ma már nyitottak, tehát egy-egy ilyen nyilvánosságra hozással nem lehet igazi veszélyeket generálni, legfeljebb minimalizálni a zártság miatti robbanást (jobb, ha most derül ki, mert akkor talál nem hal bele senki, míg ha sokáig visszatartom az infót, akkor később már komoly károkat okozhat). Mellesleg nem árt, ha a jónépek sokkal több dologról értesülnek, mert nem lesznek annyira manipulálhatók. A felsőbb akarat sosem vesz el, mindig csak visszaad.

Sherlocknak például azért kellett a felismerés, hogy van egy olyan erő, amivel még a felsőbbrendúnek hitt elméjével sem bír megküzdeni(Magnussen), hogy kicsit alázatosabb legyen, és felismerje, hogy a szabad akarat helyett mindig egy felsőbb akarat érvényesül. És csak az igazolhatja, amit tett, hogy nem magáért tette, hanem azokért, akiket szeret.


babajaga Előzmény | 2014.05.07. 11:08 - #11

Értelemszerűen olvastam Daniel könyvét is, de eléggé látszik, hogy ezt egy ijedt ember írta önigazolásból. Tehát ez sem objektív. Én a JA könyvet azért idéztem, mert itt mindenki hajlamos volt csak Daniel oldalát elhinni, pedig ilyenkor illik a másik oldalt is megnézni, mielőtt ítáletet mondunk. Nyilván sokminden igaz Danielnél is, csak bizonyos dolgokat úgy írt meg, hogy ő látsszon a vétlen áldozatnak, ami eléggé megkérdőjelezi az igazságot. Dehát úgyis az utókor dönt. Ha ennyire a filmnek hiszel, akkor elérték a céljukat.


Lara Előzmény | 2014.04.28. 11:24 - #10

Nem, nem elelnük készült hanem az újságírás határait akarta meghúzni.

Nehéz téma de pontosan erről beszélgetnek Moffat és Benedict a Sherlcok Q&A -ben Magnussen kapcsán.

Mert lehet azzal takarózni, hogy én szaabdsághrcot vívok csak mikor a harc több áldozatot követel mint nyertest remél, akkor le kellene állni. s Daniel pont ezt mesélte el a könyvében.

Julan meg 1 nagyképű pöcs egy pökhendi egoista újságíró,akinek nincsen se Isten se ember cak maga...U and your EGO...

 

Na erről mesél a film és Benedict. Én nagyon így vélem.


Lara Előzmény | 2014.04.28. 11:17 - #9


Én is láttam a filmet a rendező totál elszúrta de Benedict vitte azt a nehét pálmát God bless his Soul.

 

Babajaga! Azért arra vigyázz, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze. Persze, hogy Julian a saját könyvében egy tök jó fej dude, naná. Csakhogy amiket ít Daniel abba is van jócskán igzság!

Mindig meg kell nézni az érem 2 oldalát és még akkor sem tudjuk meg valójában mi az igazságés Julian milyen ember. Én nem is szeretném mert nekem bőven elég ey szó: ÚJSÁGÍRÓ

thx so much, nem kérek a fajtájából. és huge respect ami tett a demokráciáért nem erről van szó hanem arról milye áron. Ő újságíró és mikor a saját konferenciáján hogy is mondta? Erkölcsi kár érte..

 

NAAAAAA.. journalist dont speak about morality please...Benedict próbált nem ítélni és próbált egy igazi lenéző , pökhendi újságírót ábrázolni hatalmas tökéllyel. Julian az. Amiket elővezetett a saját híveinek, hát...sorry..de belőlem a maradék respect is elszállt.

 


babajaga Előzmény | 2014.02.08. 00:52 - #8

sajna, cscak angol linket tudok küldeni, julian assange önéletrajzával.  remélem, azért nem ezen a filmen keresztül fogják megítélni juliant. csodálatos ember.

 


cookies Előzmény | 2014.02.03. 23:47 - #7

Ma végre sikeresen megnéztem a filmet, annak ellenére hogy nincs illetve nem volt nagy háttértudásom a sztorival kapcsolatban, nagyrészt érthető volt a történet. Benedict hihetetlenül játszik, fantasztikus ismét! A film maga mindent összevetve tetszett, és valószínűleg nem most néztem meg utoljára, sőt! Bár felettébb boldoggá tenne egy magyar felirat, mert hiába van egy viszonlag jo alap angoltudásom, az angol angol még tud meglepetéseket okozni :D de mindenképp szükség lesz még pŕr alkalomra hogy jobban megértsem az egészet. Valószínűleg a közeljövőben a könyveket is el fogom olvasni, mert nagyon érdekel az egész történet, ha valaki esetleg tudja, hogy hol tudnám letölteni MOBI formátumban annak megköszönném ha meg segítene pár linkkel :)

babajaga Előzmény | 2014.01.29. 21:23 - #6

érdemes megnézni: julian fantasztikusan mozog! ja, és érdemes elolvasni a könyvét is: a betiltott életrajzot. érdekes dlgkat mond el magáról, sokkal jobban lehet érteni a mozgatórugóit, a film helyett.


Bugsy Előzmény | 2014.01.29. 18:00 - #5

Még egy apróság jutott eszembe a nyárról. A könyvek hivatkoznak újságcikkekre, köztük egy Vanity Fair címlapra. (az olasz VF az év rocksztárának kiáltotta ki Juliant 2010-ben) Ennek kapcsán szaglásztam éppen, mikor belefutottam ebbe a vidibe: 

http://www.youtube.com/watch?v=vNqd4hW98sQ

egy másik, olasz nyelvű oldalba volt beágyazva. Megnézzem? Ne nézzem? Végül rossz előérzettel, de rányomtam az indításra. Szerencsére elég sokáig töltött, hogy végül hagyjam a fenébe. A filmben persze láthattam a táncoló Juliant (igazolta a sejtéseimet), de a vidit azóta sem néztem meg. 


babajaga Előzmény | 2014.01.26. 21:37 - #4

érdekes. valahol azt olvastam, hogy ben politikailag a szabad szólásgyakorlás, és más szabadságjogok, valamint az ezért küzdő mozgalmak híve. ez a film éppen ellenük készült.


Bugsy Előzmény | 2014.01.21. 09:29 - #3

huh, mégis regény lett...


Bugsy Előzmény | 2014.01.21. 09:29 - #2

juj, kezdjem én? Ez most nem lesz regény.

Elöljáróban elmondanám, hogy miután Kahn úgy ütött el, mint egy gyorsvonat, és ráeszméltem, kivel is van dolgom, azonnal rácuppantam a WikiLeaks témára. Nagyon vártam ezt a filmet, tapsikoltam, mikor kiderült, hogy Torontóban fesztivált nyit. Sőt, Ben 3 filmmel lesz jelen! Itthon a témában kb. 5-6 kötet érhető el magyarul, köztük a forgatókönyvet megalapozó Daniel Domscheit-Berg visszaemlékezés és a The Guardian két újságírójának igen vaskos összegzése. Szinte kivétel nélkül 2011-ben lettek kiadva, tehát a magyar könyvkiadás vonatkozó szegmense naprakészen reagált az eseményekre. Sőt, még a magyar vonatkozású szivárogtatásokból is szemezgettek! 3 pont a Griffendélnek! 2 év késéssel idén novemberben Julian memoárja is bekocogott, gondolom szinkronban a film hazai NEM bemutatásával.  

Szóval rettentően vártam, talán azért is, mert végre nem csak egy kis szerepről volt szó, hanem igazi bemutatkozásról egy nagyon időszerű és modern témában. E film kapcsán jöttek aztán a hosszú, igényes és mély interjúk, riportok a világ legnagyobb magazinjaiban. Volt némi deja vu érzésem, mert 2 évvel korábban Michael Fassbenderrel (igérem, többé nem nyaggatlak vele benneteket, dehát neki kellett hónaporka motoros túrára mennie apuval, miközben itt Kahn hengerelt...) ugyanez történt. Pont akkor, mikor Ben a Suszterrel volt Velencében és ők ketten ölelkeztek, nyerte el a fesztivál legjobb alakításáért járó Volpi-kupát, és lett hirtelen a média és a kritika kedvence Steve McQueen előző filmjében, a Shame-ben. Hihetetlen, de ugyanazok a lapok álltak akkor sorba nála interjúért, mint most Bennél: Times, GQ, Time (címlap nem volt), Interview, The Hollywood Reporter, Vogue, Esquire. 

Tehát a film nem jött, és úgy tűnt Julian is vigyázott, hogy még kamerásan se kerüljön ki a netre (vagy ekkora lett volna az érdektelenség?), max. kóddal megtekinthetően.

De végre megérkezett és angol feliratot is kaptunk hozzá, ami sokat segített, viszont mivel az angolom erősnek nem nevezhető, a beszélgetéseknél, eseményeknél a korábban olvasottakra hagyatkoztam. A film minden izgalom nélkül, szépen felmondja a WL 3 éves tevékenységét. Vázlatosan, igen kevés drámával. Ben csodás, elbűvölő és vonzó volt benne, ugyanakkor volt egy adag hajthatatlanság, konokság és zsarnokiasság is benne, ami az olvasottak alapján azért dominánsabban van jelen az igazi Julianben. A DDB könyve alapján Julian a nyomás növekedésével egyre zsarnokibb lett. A szövegek nem teljes megértése mellett sztem Julian túl vonzó lett (nem külsőre), ill. talán az a bajom, hogy az egészet DDB szemszögéből mutatják, aki viszont több száz oldalon írja le kettejük kapcsolatát és munkáját. 

Annak, aki olvasta a könyvet (ősszel a Libriben már 1 ezresért árulták), persze ismerősek a pici momentumok: Julian beköltözik D-hez, a gatyájába törli a kezét, u.az a ruha van rajta a 2 Chaos Konferencián, futó kalandok. A mélyen magánéleti részek viszont mintha Julian könyvéből kerültek volna bele: a fia, anyja szektás szerelme, aki végig üldözte őket egész Ausztrálián, a biológiai apjával történő találkozás és a könyveik hasonlósága. A Guardian újságírói hosszú fejezetekben írnak a diplomáciai táviratok és a hadi naplók feldolgozásáról, és a többi partnerrel való kommunikációkról. 

A film látványával sztem nem volt gond. Filmre vinni a virtuálisat, a megfoghatatlant, azt, hogy a világ más-más részén tartózkodó embereket a számítógép köti össze, tartja kapcsolatban nagyon nehéz feladat, hisz nekünk, felhasználói szintű használóinak is sokszor gondot okoz a gép megértése. 

Daniel Brühl nagyon jó volt, Ben is remek, de a csábító, elbűvölő Julian bizony olykor-olykor Sherlockot juttatta eszembe. Épp a hétvégén írtam, hogy az Augusztus Oklahomában annyira más volt, hogy egyetlen gesztusa vagy arcrezdülése sem hasonlított egyik korábbi alakításához sem. Nos, ez itt most nem így van, de nem is gond, hiszen Julian és Sherlock nem csak a gyenge autizmusukban hasonlítanak egymásra. 


Abby Előzmény | 2014.01.19. 23:38 - #1


[17-1]

 
Hello!

Benedict Cumberbatch, Emmy díjas, Oscar és többszörös Golden Globe jelölt brit színész. A Star Trek Into Darkness, és a The Imitation Game sztárja. A modern Sherlock Holmes, Doctor Strange és Smaug, a sárkány megformálója. A Brit Birodalom Rendjének parancsnoka, nagylelkű jótékonykodó, férj és apuka. Honlapunk küldetése, hogy összegyűjtsünk róla minden fellelhető információt, legyen az kép, videó, riport, hírmorzsa vagy érdekesség.

 
Navigáció

>> Főoldal
>> Mr. Cumberbatch
>> Sherlock
>> Galéria
>>Új Galéria
>> Média
>> Extrák
>> Fórum
>> Oldal

 
Chat

Szépen kérünk benneteket, hogy se Benedictet, se a hozzátartozóit (sőt, ha lehet, senkit) ne szidjátok a társalgóban, és igyekezzetek úrihölgyek módjára beszélgetni.

 
Projektek

Avengers: Infinity War
Doctor Strange
2018. április 26. (hun)

How the Grinch
Stole Christmas
Grinch

2018. november 9. (USA)

Jungel Book
Sheer Khan
2018. október 19. (USA)

Magik
Lewis
2018

Melrose
Patrick Melrose
2018. május 13.

The War Magician
Jasper Maskelyne
2018 (?)

Captain Marvel
Doctor Strange
2019. március 8. (USA)

Untitled Avengers Movie
Doctor Strange
2019. ősz (?)

Rogue Male
Capt. Alan Thorndike
2019?

How To Stop Time
Tom Hazard
2019-2020 (?)
 

 
Barátaink

best movies by larewen

 //cumbernation.gportal.hu/portal/cumbernation/image/gallery/1327523414_46.png //cumbernation.gportal.hu/portal/cumbernation/image/gallery/1327523414_46.png Trónok Harca
 https://lh6.googleusercontent.com/-JcQFfgAJsuw/UBA3zCHJwsI/AAAAAAAABGM/Khep3dJ4ep0/s55/jeremy.jpg https://lh4.googleusercontent.com/-t-xhnVcpZgk/UBhjqddqzhI/AAAAAAAABHM/M8lQx3aPBRI/s55/bookz.jpg my chemical romance https://lh6.googleusercontent.com/-DD6fXQRL09k/UO8WOIl-4KI/AAAAAAAAB48/W9LrA11g3Eg/s55/rdj.jpg
 
  Vettel
  Grimm Disney Sorozatok birodalma //cumbernation.gportal.hu/portal/cumbernation/image/gallery/1327523414_46.png

20/ 0 szabad
 

 
Cserék

     ☆ ★

kérj cserét a csetben vagy a VK-ban - és itt hirdess!
szerkesztők: abby, larewen, reisuto, stanci
aktív szerkesztő: Abby
(abby.cumbernation@indamail.hu vagy abby.cumbernation@gmail.com)

 

 
Emlékeztető

Sherlock: The Final Problem
2017. január 15.
22:00 BBC One



 

Itt is megtalálsz minket

 
Szavazz!
Lezárt szavazások
 
Rajongók
Indulás: 2012-01-02
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
közérdekű

akadálymentes gportal mozgalom

My Absurd View  Anchime GpLiliana My Happy World Gp.  Kritika Lap 
Novus
  Shadow World Gp.  Rajz- & Fotóblog  PiciPaw  Nox rajongói oldal 
Diametrically Blog Creative Critique  Legends of Stories Cumbernation Gp

 


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.