Kiugró szerepek sora – Sherlocktól Khanon át Assange-ig – változtatta át Benedict Cumberbatcht azzá, amitől a legjobban félt: egy sztárrá

Titkok, szivárogtatások és Sherlock. Benedict Cumberbatch mestere a patinás zsenik eljátszásának. Julian Assange-ban és a The Fifth Estate-ben legkihívóbb múzsájára lelt.

Jesse Dorris, Time, 2013. november 28.

„Meg voltam rémülve,” mondja Benedict Cumberbatch lágy, elgondolkodó hangon ebéd közben egy esős new york-i délutánon. Nem a rettenetes erőszaktételről beszél, amit túlélt egy dél-afrikai túrán néhány évvel ezelőtt. Nem is az elbátortalanító lehetőségéről annak, hogy a világ néhány legfelismerhetőbb alakját játssza el: Stephen Hawkingot a 2004-es BBC filmben, amit az egyik korai kiugrásaként kezelnek, vagy a hírhedt wikileakert, Julian Assange-t Bill Condon The Fifth Estate című filmjében.

A magánéletről beszél. „Aggódtam amiatt, hogy kiszolgáltatottá válok,” mondja. 2010-ben kezdődött, mikor Sherlock Holmes újrafelfedezése honfitársainak sokaságát bolondította meg – és, hírhedten, honfitársnői csoportjait, akik Cumberbitches-nek nevezték magukat, míg el nem mondta az angol InStyle-nak, hogy nyugtalan „amiatt, mit jelent a feminizmus számára… a Cumberbabes jobb lenne.” Mikor a PBS bemutatta a Sherlock második évadját, értékelése a közelmúlt számos olyan kultikus kedvencét verte, mint a Mad Men, Cumberbatch-csel, mint agymenővel. „Belépni a populista rivaldafénybe,” mondja, „meglehetősen őrült dolog volt.”

Néha egy színész egy kulturális pillanatot örökít meg egy filmen. Glenn Close a Veszedelmes viszonyokban például a feminista visszavágás lázálmait testesíti meg egy egyedülálló szociopatában, egy nőt alakít, akinek szexuális befolyása azzal fenyeget, hogy lerombol mindent, amit megérint. És néha egy színész munkássága egyfajta történelmi összefoglalást nyújt: Dennis Hopper váltásai a Szelíd motorosok tágra nyílt szemű radikálisától az Apokalipszis most gránátnyomásos újságíróján át, a külvárosi, Reagan kori hanyatlásig a Kék bársonyban, majdnem 20 évet fog át 7 óra alatt.

Az egyetlen év alatt nyújtott fészekaljnyi alakításában Cumberbatch féltucatnyi árnyalatát közvetíti a korszellemnek. Itt van a 37 éves brit színész 2013-as éve: Egy világban, ahol a különbség szabadságharcos és terrorista között óráról órára változhat, megmintázta a rejtélyes gonosztevő Kahnt a STID-ben, J.J. Abrams franchise felújító - pattogatott kukorica politikával - folytatásában. Ahogy az amerikai kormány befejezi a harcot az egészségüggyel, Meryl Streeppel és Julia Roberts-szel fog feltűnni az all-star együttes Augusztus Oklahomában, melyben rák égeti a romlás útját egy népes hátországi családban. Aligha van szükségünk más filmre, hogy megmutassa, hogyan üldözik az USA-t a rabszolgaság szellemei, de Cumberbatch megindító alakítása, mint jószívű rabszolgatartó Steve McQueen 12 év rabszolgaságában, Chiwetel Ejioforral, mint egy szabad emberrel, akit eladnak rabszolgának, kihangsúlyozza, hogy a rasszizmus megsebez mindenkit, akit megérint. És itt van kaméleonszerű, bravúros alakítása, Julian Assange-ként a The Fifth Estate-ben, ami majdnem meghiúsult. Maga Assange miatt, és ami próbapere a magánélet és technológia közti feszültségnek, jelen időben bontakoztatva ki.

Cumberbatch megragadja korát. Assange egy e-mailét, amit a film kritikájaként küldött, megválaszolta előadva saját gondolatait arról, milyennek kellene lennie az újságírásnak és a demokráciának – és nem csak a sajtóban, hanem Assange-nak írt e-mailekben is. Az egy visszajelzés kört indított el, ami Assange követelésében csúcsosodott ki az ABC This Week c. műsorában George Stephanopoulosnál, miszerint Cumberbatch „próbálta feljavítani a forgatókönyv néhány rosszabb részét, de sajnos korlátozott sikerrel, noha örülök, hogy megpróbálta.” Assange tönkre akarta tenni a projektet, mint „egy nagy bevételi forrást egy gazdag szervezet számára … mely ilyen módon szándékozik sok pénzhez jutni.” (A filmet a DreamWorks társfinanszírozta, aminek forgalmazói megállapodása van a Disney-vel.) Cumberbatch mostanáig hagyta, hogy az legyen az utolsó szó.

Egy könnyedebb megjegyzésével Cumberbatch alapjában törte meg az internetet minap délután, új ötleteket kínálva egy erotikus fan fictionhöz egy Reddit AMA-n (egy online kérdezz tőlem bármit összejövetelen). Mikor megkérdezték, hogy volt-e valaha „arccsontfényesítő bulikon” brit cimborájával és a Ki vagy, doki? főszereplőjével, Matt Smith-szel és a Thor Lokijával, Tom Hiddlestonnal. Cumberbatch azt írta, „Semmit sem szeretünk jobban, mint a járomcsontjainkat fényesíteni. És elképzelni egy kanos időutazós, hosszú kabátot és lila sálat viselő szuperkopós, északi legendás **** fantasy-t. Kezdj dolgozni rajta, internet!” Biztos megtette.

Szédítő arccsontjai és teljesen egyedi arca ellenére Cumberbatch filmen teljesen át tud alakulni. A harcos Khanként vérengző, összeráncolt (homlokú) keveréke a számításnak és a tiszta intelligens tervezésnek (id). Egy tetőpontra érő beszédében a harag és undor hullámai késznek látszanak kirobbanni a homlokából. Sherlockjának, másfelől, néha úgy tűnik kettőnél kicsivel több szeme és keze van, miközben a gesztusok korlátozott palettájával rendelkezik, de ami több belső életet közvetít, mint a legtöbb színész egész teste. Sherlock jellegzetessége, hogy a „gondolat sebességével beszél,” ahogy Cumberbatch leírja, természetesen jövőnek tűnik a színész számára, ahogy hajlamai is a közeli megfigyelésekre. „Egy ijesztő dolog történt,” mondja Cumberbatch The Fifth Estate-es szereplőtársa, Daniel Brühl, aki Daniel Domscheit-Berget, webes nevén Daniel Schmittet alakítja, a WikiLeaks korábbi szóvivőjét és az egyik olyan könyv szerzőjét, amit a film forgatókönyvéhez adaptáltak. „Első alkalommal, mikor találkoztam vele Londonban a próbák miatt, vetett rám egy pillantást és elmondta, mit ettem reggelire.” nevet Brühl. „Azt mondtam, ’Szia Sherlock, örülök, hogy megismerhetlek.’ Ő pedig azt válaszolta, ’Sajnálom, sajnálom, egyszerűen nem tudom elengedni azt a részét.’”

Smaugként Peter Jackson közelgő Hobbit filmjeiben Cumberbatch teste teljesen hiányozni fog, a legmodernebb CGI-jal helyettesítik. „Nekem kell lennem a rombolás és pusztítás akárhány száz éves, tüzet okádó, hegy gyomrában lakozó teremtményének. Tud repülni. És a mérete kb., mint az Empire State Buildingé,” mondja elképedve. Tolkien munkája formáló hatással volt rá. „Gyermekként,” mondja, „apám felolvasta nekem, és az egy nem mindennapi élmény volt, egy ünnep a gyermeki képzeletnek. Hihetetlen Smaugot és hobbitokat keltett életre, és Gandalfot ugyancsak – ez a hangoskönyv, ami sosem fog létezni. Ha jó voltam, aznap éjjel 2 fejezetet hallgathattam meg.”

Van egy játékos jellemvonás Cumberbatch fess Peter Guillamében, a 2011-es Suszter, szabó, baka, kémben. Csinos öltönyeivel és oroszlános tincseivel, Guillam volt minden fiatalság és felragyogás a hidegháborús kémrendszer szürke világában. De Guillam glamúrja „hamis szimbólum” volt, mondja Cumberbatch. „Elleplezi a tényt, hogy ő egy homoszexuális férfi egy nagyon heteroszexuális világban, és neki meg kell egyeznie otthona biztonsága érdekében, hogy megvédje a saját hátterét.” Cumberbatch gyorsan halad legújabb karaktere felé. „Azt hiszem,” mondja, ”Julian ugyanitt kötött ki. Szó szerint egy átalakított fürdőszobában él egy nagykövetség szomszédságában a Harrods mögött. Nem tudom, mi fog történni, ha több leleplezés lát napvilágot, ami feldobja, vagy valahogy belekeveri valamibe, ami miatt már nem élhet ott tovább menekültként.”

Törvény és rend

1976-ban London egy IRA robbantásoktól terhelt város volt, a nagy szakszervezetek sztrájkoltak, punkok köhögték fel első lázadó kitöréseiket, a nyár pedig hosszú volt és forró. Azon a júliuson született Cumberbatch két színész, Timothy Carlton és Wanda Ventham gyermekeként (apja elhagyta a túl hosszú vezetéknevet). „Színészekként vándorló, kissé irányíthatatlan életstílusuk volt, bizonytalan jövőbeni karrierrel,” emlékszik vissza. Van egy nővére anyja korábbi házasságából. „Imádnivaló. Egyfajta gyermekcsősz volt számomra, mikor cseperedtem.”

Szülei másfajta megélhetés keresésére bíztatták. „Minden szembe jövő munkát elvállalva bírták el anyagilag a taníttatásomat – egy oktatást, hogy lehetőségem legyen bármi lenni, csak színész ne,” mondja. Először arra gondolt, ügyvéd lesz. „Nagyon romantikus volt az elképzelés, hogy felszólaljak a bíróságon, mint a Rumpole of the Bailey-ben.”[1] Egyre közelebb került a paróka és talár felvételéhez, bár, az egyre ellentmondásosabbá vált számára. Jogászként az élet aligha biztonságos. A valóság az, hogy mindkettő telített (szakma), ugyanúgy annyira vagy jó, mint a legutolsó munkád, egyaránt el nem ismert és keményen dolgozó és házaló. Elbúcsúztam attól az élettől,” mondja, 17 évesen. Anglia szokásos egyetem előtti kieső évét egy tibeti monostorban töltötte angolt tanítva, majd dráma szakon tanult tovább a Manchesteri Egyetemen, mielőtt megszerezte a mesterfokozatot a tekintélyes London Academy of Music and Dramatic Art-on (többek között Jim Broadbent és Chris O’Dowd alma matere).

BBC-s mini sorozatokban és londoni színpadi szerepekben landolt, 2005-ben Laurence Olivier-díj jelölést érdemelt ki legjobb mellékszereplőként az érzelmileg satnya egyetemista, Jorgen Tesmanként Ibsen Hedda Gablerében. Cumberbatch az Oliviert 7 évvel később nyerte el Frankensteint és teremtményét egyaránt eljátszva Danny Boyle 2011-es, a Royal National Theatre részére készült produkciójában. Apja a Cause Célébre felújításában szerepelt a közeli Old Vicben. „Utána (apámnak és nekem) amolyan találkozókat kellett tennünk a south banki bárokban,” emlékszik. „Szeretem a tényt, hogy büszkék rám (a szüleim). És mert ők színészek, ők megértik, ami csodálatos.”

Mikor 2010-ben a Sherlock megérkezett, anyukája megértette a tisztelet és tiszteletlenség különös egyensúlyát, ami szükséges ahhoz, hogy egy tévés ikont frissen tartson: 20 évet töltött különböző karaktereként a BBC legendás Ki vagy, doki?-jában.

„Tudtam, hogy nagyon biztos kezekben vagyok az alkotókkal, Mark Gattisszal és Steven Moffattal,” mondja Cumberbatch. Sir Arthur Conan Doyle detektív sorozatának korszerűsítése – ami a viktoriánus gótika helyébe ezredfordulós félelmekkel lépett. Holmes jeges, mégis majdhogynem negédes dekadenciájával, egy majdnem autista, nikotin mérgezett csípős megjegyzéseivel és Wattson úriemberhez méltó bálványozásával, kölcsönös elismeréssel, kikacsintó, kínos homoerotikával – odaadó követőket nyert az Atlanti-óceán mindkét oldalán és Cumberbatch kiérdemelt egy Emmy jelölést 2012-ben. A show a harmadik évaddal idén télen tér vissza.

Assange-t játszani

Cumberbatch jégtörő pontosságú Assange-a keveréke a fellengzősségnek és csábításnak, nem az ámítás macskaszőrt borzoló nemzetközi férfija, de egy jellemzés, ami sokkal bonyolultabb. Még Assange is elismerte Cumberbatch jó szándékát e-mailjében az egész világ hallatára. „Tanulmányoztam a korábbi munkáit, amiket kedvelek,” írta. De a végén Assange azt mondta, „a jártassága azoknak az embereknek a kezére játszik, akik azért vannak, hogy eltávolítsanak engem és a WikiLeakst a föld színéről.”

Cumberbatch rengeteg gondolatot vitt megbízásába. „Sosem voltam aktivista,” mondja, „de politikailag mindig tudatos voltam. Tiltakoztam a költségvetési megszorítások és az oktatás megszorítása ellen. Felvonultam az iraki háború ellen. Az összes tiltakozás csak arrébb lett söpörve, hogy előkészítsék az utat egy illegális háborúnak, s ennek a háborúnak a következményeit nagyon, nagyon világossá tették a kiszivárgott háborús naplók.”

A The Fifth Estate csodálatos munkát végez bemutatva az Assange-ra nehezedő nyomást, ami az iraki háborúról szóló, majdnem 400 000 titkos amerikai katonai jelentés feldolgozása miatt nehezedett rá. Az amerikai történelem legátfogóbb hírszerzési leleplezése megkívánta a források biztonságának összeegyeztetését Assange odaadásával az átláthatóságért (a fogalom, ami létjogosultságává és rémes szörnyetegévé vált a film végén) ugyanúgy, mint a New York Times, a Guardian és a Der Spiegel kereskedelmi és újságírói feltételeivel.

„A WikiLeaks történet először azon tény által tudatosodott bennem, hogy a hírek a 16. oldalra szorították a háborút, ez pedig ismét visszatolta, egyenesen az első oldalra,” mondja Cumberbatch. „Az összes legrosszabb félelmeink a valóság mocskairól megerősíttettek. A jogállamiságot olyan sebesen rohanták le, úgy pusztítva a polgári szabadságjogokat, hogy valószínűleg a fundamentalistákat táplálták vele. Sőt van még egy nagyon is valós fenyegetés, a másik szabadságjogunkra, az életünkre nézve, amit el tudtak volna venni tőlük bármikor, terrorcselekmények által. Úgy gondolom, a titkosszolgálatoknak Irak után komoly gondjai vannak a hitelességgel, és én együtt is érzek velük, bizonyos fokig. Próbálják megvédeni a fennálló jogainkat.”

Cumberbatch hisz az ötödik rendben, tiszteli, amit Assange létrehozott. „Az ötlet, hogy embereknek nem kell félniük a büntetéstől a névtelenül szabályellenesen elkövetett szivárogtatás miatt? Ez egy hihetetlenül hatásos, befolyásos, új, mindenki számára elérhető eszköz.”

Ahogy Assange, a film is figyelmen kívül hagyja a szexuális zaklatási vádakat, amikkel szembenéz. Egy Assange-nak küldött levelében, mondja Cumberbatch, megírta, hogy remélte, a film jobban ki fog térni Assange életének rettenetesebb részleteire is a WikiLeaks filozófiai és politikai következményeivel való kapcsolatteremtés érdekében. És nagyrészt rendelkezik vele: bár Condon engedékeny egy sereg ízléses harang és síp irányában, a The Fifth Estate világosan nagy becsben tartja azokat, akik kockára teszik a biztonságukat az átláthatóbb kormányzás érdekében.  

A tanulság bálnája

Maga Cumberbatch számára nem ismeretlenek az életveszélyes szituációk. 2005-ben, miközben Az utazás a világ végére című mini sorozatot forgatta Dél-Afrikában, ő és két barátja leautózott a partra megtanulni oxigénpalackkal merülni. A visszafelé vezető úton kidurrant az egyik gumijuk.

„Kiszálltam, hogy rendbe hozzam,” mondja most Cumberbatch, „és azok a férfiak bekerítettek minket. Pont mielőtt a gumit felfújtuk, Radioheadet hallgattunk, a ’Hogy tűnik el teljesen’ című számukat.” Cumberbatch elénekel egy sort a dalból, lassan „Nem vagyok itt. Ez nem történt meg.” A férfiak kifosztották az autót, aztán őt és barátait túszul ejtették.

„Ráestem az elülső utas térdére, háttal a szélvédőnek és a hüvelykujjam eltalálta a rádiót. Az a dal szólt. Abszurd volt.”

A rablók elvezették az autót az útszéléről egy felüljáró alá. Megkötözték Cumberbatcht és bedobták a csomagtartóba. Óráknak tűnő idő után kivették és összekötözték a barátaival.

„Éreztem azt a nagy, hideg pisztolycsövet a nyakam hátsó részén,” mondja. „Kivégzési pozícióban voltam.” Nemrég látott lefejezéseket ábrázoló fotókat Irakból, „és igencsak az a kép járt a fejemben, ahogy a kezeimet a hátam mögé tartottam, cipőfűzővel összekötve a lábammal, térdelve, fejemhez tartott pisztollyal.”

A lövés sosem dördült el. A meggyőzés ereje, mely színészként olyan jól szolgálja, működött az elrablóinál is, akik eleresztették őket. Megtalálták a szabadságukhoz vezető utat, sértetlenül, de megrázva. Aggódott, hogy csak „össze fog zsugorodni egy kagylóban és nem akar a világ része lenni.” Ehelyett következő reggel felkelt, megivott egy sört, elszívott egy cigarettát és kimondta, amit gondol, „része akarok lenni. Ki akarok menni és úszni és futni a homokdűnék között ebben a tájban. Egy pici eset volt egy nagy országban.” Később elment Mozambikba és befejezte a palackos tanfolyamot. „Az első víz alatti merülésemkor láttam egy ámbrás cetet és a borját, 10 méterre tőlem. A hajó vezetője azt mondta, ’Te szerencsés ****, én már 10 éve csinálom és még egyet sem láttam ilyen közelről. És az első merülésedkor? **** meg!’ És én csak nevettem és azt gondoltam, ’Tudod, túl vagyok pár dolgon, hogy itt lehessek!’

Megtanulta, hogyan rejtse el a dolgokat. „A Star Trekkel, a Sherlockkal kapcsolatban, Isten tudja más projektek is vannak… nem mondhatok el mindent róluk,” mondja. „Nevetséges. Olyan érzésem van, mintha körbehordoznám mindezeket a titkokat.”

Fényesen ragyogó hírnévvel körülvett emberként, Cumberbatch magánélete nagy részét sötétségben tartja. „Minden alkalommal, mikor egy lánnyal látnak egy bárban, lefényképeznek,” mondja sóhajtva. „Mindenki, akinek van számítógépe, ismeri a teljes randi történetemet. Értem. A paparazzi egy kikerülhetetlen, mozdíthatatlan akadály.”

Ugyancsak témájává vált az internetes rajongók amolyan csináld magad[2] paparazziainak: Tumblr oldalak tucatjait szentelik az életének, kínos szójátékokat űzve nevével, mint Cumberbum és A Cumberbatch of Cookies. Mikor elismétli, sikere mennyire „zavarba ejtő gazdagságú,” egyformán hangsúlyozza a megfogalmazás mindkét felét.

Cumberbatch elmondja, csodálja a módot, ahogy az Augusztus Oklahomában producere, George Clooney kezeli a hírnevet: Ő egy csodálatos ember mindeközben. Páratlanul viseli a hírnevét és hogy kicsoda ő közszereplőként és úgy tűnik, nem okoz neki gondot, tudod?”

Az Augusztust a vidéki Oklahomában forgatták, ahol Cumberbatch feltételezte, hogy észrevétlen maradhat. Még így is, ennek ellenére, a mesternyomozó híre megelőzte őt. „Azt gondoltam, ó, itt nem fognak felismerni,” mondja nevetve. „De az első kávézóban ahova bementem a pincérnő úgy volt, hogy – és itt megközelít egy rágógumizós közép-nyugati akcentust, jóindulattal – „’Ó, Istenem! Nem szerepelsz a tévében? Nem Te játszod Sherlock Holmest?’ Elképesztő a terjedése, hihetetlen.”

Több szerencséje volt inkognitóban maradni New Orleansban, ahol a 12 év rabszolgaságot forgatta. „Az egész sötétség, pontosan a város határán kívül, gőzhajók és rabszolgapiacok (emlékei) és egész különös boltok és különleges történetek – mindenkinek van egy szenvedélye, és annak minden fajtája ki van állítva. Be van állítva a WWOZ rádióállomás a telefonomon.”

A dzsesszen túl rajongója a filmzenés posztrocker Sigur Rós-nak és épp most látta Nile Rodgers Chic nevű zenekarát[3] Londonban. „Együtt azzal a sok emberrel diszkó hangulatban, mindenki táncol és mosolyog szégyenérzet nélkül mozogva, a legjobb fajta emelkedettség,” mondja.

Az az érzésed támad, hogy az önkifejezés, ahogy Cumberbatch teszi, az a fajta fesztelenség ritka. Egy sikeres előadást nem egy olyan pillanathoz hasonlít, mikor elveszíti önmagát, hanem az áramláshoz, amiről buddhista társai gyakran beszélnek, de sokkal inkább sportosabb értelemben, mintha tenne egy kis fizikai erőkifejtést, hogy eljusson oda. „Inkább, mint egy sportoló esetében,” mondja, „ahol találsz egy kellemes helyet, és azt gondolod, ’Ó, ez jólesett.’ Nem kell tudnod miért. Elég gyorsan elmúlik, és úgy hiszem, ennek így kell lennie, mert a perc, amibe megpróbálsz belekapaszkodni, túl értékes, és megpróbálod új életre kelteni annak a valaminek a szellemét, amit korábban tettél, inkább, mint hogy tovább fejleszd.

Nem sok színész fejlődik gyorsabban vagy intelligensebben, mint Cumberbatch. Mostanáig ellenállt egy romkom bevételnek vagy akcióhősös önmitologizálásnak, jóllehet betervezte a tétlenség nagy hősének, Hamletnek eljátszását egy londoni színpadon, jövő tavasszal. A következő nagy filmterve a 2014-es The Imitation Game, amiben a számítógépes tudomány úttörő apját, Alan Turingot mintázza meg, akit kémiailag kasztráltak 1952-ben homoszexualitása miatt, és akinek munkája, akárcsak a modernkori Sherlocké és Assange-é, a kommunikáció, technológia és emberiség metszéspontjában foglal helyet.

Cumberbatch lelkesedése a bonyolult emberek kibogozásában hibátlan. „Visszatérve egy másodpercre Julian-hez,” mondja, „ő egy ember, aki, elnézve az üzenetét az átláthatóságról, annyira egyben akarja tartani magát, amennyire csak lehetséges.” Ugyanez elmondható a férfira is, aki eljátssza őt, de a hasonlóság itt véget ér. „Annyira távoli, mint a testi adottságoknak megfelelő szerepben való alkalmazás,”[4] mondja Cumberbatch, „azt hiszem, világos vagyok.”

Bugsy fordítása, ne vidd sehova!

Eredeti cikk ITT