Mindenképpen nézzétek meg a videót is

Benedict Cumberbatch, LA BAFTA  In Conversation interjú Scott Feinberg-gel. New York, Standard Hotel 2014. február. 13.

Előszó: Mindenki nevében és természetesen a BAFTA nevében, nagyon boldogok vagyunk hogy elfogadta a meghívást.

Benedict: Részemről az öröm

Kérdés: Visszaemlékszik-e arra, mikor először játszott, színészkedett vagy csak próbált és mikor volt az a pillanat, mikor rájött ezt szeretné csinálni?

Benedict: Azt hiszem erre a kérdésre 1 édesanya tudna felelni. Nagyon, kicsit voltam még mikor már színészkedtem, ezért erre nem emlékszem. De az első emlékem iskoláskoromból való, mikor egy hírnököt (towncryer-akik régen az utcán kihirdették a híreket és előtte vagy doboltak, dudáltak vagy egyéb hangot adtak-Lara). Leginkább azért emlékszem, mert videóra vették. Álltam a színpadon, középen, összedurrantottam a 2 nagy szimbólumot és belekezdtem a monológomba, illetve kezdtem volna. De a videón az látszik, hogy a monológ előtt megálltam, körülnéztem, ahogy jönnek a többiek körém, gondoltam hátha már lemehetek a színpadról. Emlékszem, hogy egy nagy lyukban is voltam, nem tudom hol, miért, de hatalmas volt és félelmetes. Aztán sokszor emlékeztetnek arra mikor óvodáskoromban Józsefet játszottam és egyértelmű..egyértelmű? hogy –nézzék ezekben a klipekben, amiket láttak rólam sokszor leszek mérges, biztos, hogy a magja ebben a korban ültetődött el- szóval egyértelmű volt,hogy Máriát lelököm a színpadról mert nagyon irritált. Szegény Mária, bárki is játszotta, mindenki rajta nevetett. Ő Istenem..azóta ilyent sohasem csináltam címszereplő hölgyekkel. De Keira-val(Keira Knightly Imitation game-ben partnere-Lara ) talán egyszer. Na, jó viccelek!

Kérdés: Sokan tudják, vagy sem de ön a LAMDA-n végzett. Mi volt az, amit onnan kapott és minden színészt megkérdeznek mi az a technika, módszer, eszköz, megközelítés, amit alkalmaz, tudom, hogy önnek van erre elmélete, amit egy kolleganője később meg is erősített?

Benedict: Nos, én úgy gondolom, soha nem alkalmazhatunk 1 technikát 1 fajta megközelítést, hiszen minden szerep más, másként kell a karaktert megragadni. Mert minden munka annyira különleges és más követelményeket támaszt, a figyelem természetesen a munkára irányul, ami univerzális és aztán vannak kötelezettségek, amiket be kell tartani, mint például az időkorlát, aminek betartásában rendkívül rossz vagyok. Megtanulni a szerepünket, amiben jó vagyok.

Igen, azt mondanám mindig ösztönösen éreztem, hogy határt szabna a lehetőségeidnek a munkádban, ha egyetlen eszközt, megoldást, megközelítést akarnál ráhúzni minden szerepedre és a körülötted dolgozókra.  És így természetesen, mint tanuló, valójában először Manchesterben voltak tanulmányaim 1 évig azt hiszem ez MA fokozat (master of arts) de nem vagyok benne biztos, és rengeteg színészet tel járt, és rengeteg más dologgal, ami involválódott a színészetbe, beleolvadt. És azt hiszem ez indított el abban, hogy a színészet nem része valaminek, hanem egy hatalmas és teljes művészeti forma, mert tanultam a színészet mellett, amerikai színjátszást, börtön terápiát, zene terápiát, dráma terápiát, drámaírást, orosz korai forradalmi mozizást.

Ez adta meg az összefüggések tiszteletét, de előmozdította, segítette, hogy a szerepeim előtt hogyan készüljek fel, hogyan végezzek kutatásokat. És így kerültem a LAMDA-ba, ezzel a tudással. LAMDA-ban mint minden drama school -ban persze rengeteg variánsa van a megközelítéseknek, hogy a belsőnket tegyük ki vagy a külsőnket tegyük be (hát) ezt próbáljam magyarra). Rengeteget játszottam ott is, rengeteg különböző szerepet. De először 10 év után körülbelül, mikor a hangom mutálni kezdett, úgy 22 évesen (nevetés) -sok nőt játszottam ám. Például Rosalindát, meg Titaniát a Titánia és a Tündérmesékből- szóval, rájöttem, hogy meg kell találnom a magam verzióját és persze sohasem menekülsz el teljesen, hiszen mindig 1 szerep része vagy, te magad is vagy a szerepben, a tested határaid feszegeted, ez arról szól, hogy megértsd --amellett hogy remekül mulatsz –hogy változatossá teheted, ahogyan változni akarsz. De a drama school megtanított engem ,hogyan legyek türelmes, hogyan mérjem fel egy szöveg megközelítését, hogy ne süssem el hamar a fegyvert(J, jump the gun- vmit ne csináljon túl hamar), hogyan  maradjak a szavakban(tartsam ki, üljek bele),  ne ugorjak bele azonnal  az ösztönös megérzésbe(improvizálás) vagy ha mégis akkor először járd körbe a belső megérzésed a karakterrel kapcsolatban, tégy meg 1 teljes kört. És hát persze én az angol nyelvvel születtem, ami a színjátszás első oldalán szerepel, mint követelmény (értődik itt az angol híres színjátszás hagyományokra).  Ez nagyon hasznos volt csak kicsit lefékezni, megbecsülni azt, amit megtanultam.

Kérdés: És hát mikor együtt dolgoztál különböző színészekkel….Benedict közbevág

Benedict: Igen, nézzék, minden áron azt akarja belőlem kihúzni, milyen volt Meryl Streep-pel dolgozni? Nos, neki és nekem volt egy beszélgetésünk. Mert láttam őt ahogy Violet-et megformálja és azt kérdeztem magamtól, „hogy a faszba csinálja ezt,” Ő nyomorúságosat játszik, rákosat játszik, eljátssza a rák hatását az emberre vagy nem csak a rák hatását, eljátssza egy ember hanyatlását és emelkedését, és eljátssza mindazt amit gyerekkorából hozott, a molesztált gyermek felnőtt létét. És néztem ezt a színésznőt, színészetének magaslatán amint minden szerepet eljátszott, mint egy zenekarban a vezető, de nem a karmester, hanem olyan volt ő, mint aki minden hangszert megszólaltatott volna abban a zenekarban és nemcsak vezette.  Ezt fenomenális volt látni, kíváncsi voltam hogyan is vágott ebbe az egészbe bele, mi volt az első lépés, amit megtett Violett megformálásakor, mi volt az első, amit beletett (technikára gondol). Nem cifrázom, rágyújtottunk és beszélgettünk. (Ben Meryl-t is képes utánozni)

Ben- „Nézd csodálatos látni, ahogy játszol hadd kérdezzem meg mi volt az első hogyan indítottál, mi azaz alap, amiből mindig építkezel?

Meryl:„Hogyan érted, hogy van-e 1 speciális technikám?

Ben:- Igen.  

Meryl:- Nem, nincs! Mindig változik, azt hiszem”.

 Én meg erre, „Ó édes Istenem köszönöm! Végre valaki, aki az én nézetem vallja, akivel egyet gondolok és ezt milyen jó hallani tőle. Mert én mindig ezt tettem egyszerűen, azért mert ez tesz i lehetővé, hogy jobban alkalmazkodj a szakmádhoz, hogy tanulj azoktól, akik körülvesznek. Persze vannak munkák, amikhez kell egyfajta technika (meghatározott), pl., dolgoztam együtt Katie Mitchell-el (híres angol színházrendező nő-Lara). Ő olyan határozott technikákat ad, eljárásokat határoz, meg hogy szükséged sincsen arra, hogy színi iskolába járjál.

Ő olyan komplex, többszörösen összetett, koncentrált pontokat ad (eljárás, tanács), amivel a karaktered rabja leszel (hook your character on-vminek rabja, eggyé válsz vele) és nem esel ki a szerepből.  Még ha a szomszéd kutyája is ugat, még ha az a fénykép is van az agyadban, amit a próbán ott láttál, még ha közben átnézel a szobán a feleségedre, aki közben valakivel beszél arról, hogy te mikor hazudtál neki arról, hogy fingtál a múltkor.  És amikor ezt először játszottuk közönség előtt, furcsa volt a reakció éppen, mint az önöké, nevettek..pedig ez nem nevetséges, mert az én elmémben ez a jelenet egészen mást jelent. Katie tulajdonképpen egy babaszobát épít a színpadra és az egyik falát kiveszi, hogy mindenki láthassa, mi történik belül. Imádtam vele dolgozni és életemben először nem féltem a sajtó kritikájától, a kritikáktól összességében, azt hiszem ennek így kéne működnie.  Mert te rábízod magad a munkádra.  Nem kell aggódnod az eljárás és elképzelés miatt (proception-ez a szó nagyon Benedict, archaikus és szleng) , a rendezővel, a színészekkel kötsz megállapodást és ennek kell megfelelned.  

És nem csak erről szól, nemcsak arról, hogy megformálsz valakit, hanem arról is, hogy mindig az utolsó előadásokból táplálkozol, így haladsz előre a karakter megformálásban. Minden nap új felfedezést teszel, és előre haladsz. Bizonyos határok között megvan a karaktered, megvannak a taktikáid, legyőzöd a nehézségeket, de nem hozhatsz be egy másik karaktert. Én sem alkalmazhattam Sherlockot erre a szerencsétlen emberre (Little Charles) hiszen neki jóval kisebb az IQ-ja meg kevésbé képes koncentrálni. (szóval hogy minden karakter megformálása más technikát igényel 1 karaktert építesz folyamatában estéről estére a színpadon de egy másik karakterre nem alkalmazhatod ugyanazt amit megtanultál egy karakternél-Lara).

Szóval ez csodálatos volt, rengeteget tanultam belőle, a magját még a LAMDA ültette el bennem, de emellett ez volt az első hívás, figyelmeztetés arra, hogy elszökhetek valamibe, ami nagyon fókuszált, koncentrált és el tudok veszni a feladatomban inkább, mint önelégülten annak a hatását figyeljem, amit kiváltok a közönségből.

Kérdés: Mi hozza ki önből a legjobbat, mit érez, ön az a személy, aki a sok próbára teszi a hangsúlyt vagy nem, vagy ön olyan valaki a filmek és tv esetében inkább többször leforgatja a jelenetet vagy a spontán dolgokra fekteti a hangsúlyt….Benedict közbevág

Benedict : Hát igen, én rengetegszer csinálok 1 felvételt (1 jelenetet) borzasztó rossz vagyok ilyen tekintetben. Ami nem jelenti, hogy sokszor sok jó jelenetet vesznek fel, hanem hogy sokszor vetetem fel.  De nem tudom különböző ritmusok jönnek, különböző karakterekből és szituációkból.  Néhány rendező azt mondja, hogy a 3. felvétel a legjobb az első a bemelegítés, a 2. a ráhangolódás és a 3. az az igazi és minden további próbával csak a 3. próbálod meg utánozni, de nem tudom..volt olyan munkám, hogy azt hiszem 18-szor forgattam újra a jelenetet, de nem emlékszem pontosan mennyi a rekordom, egy kicsit  (heinous-megint 1 archaikus szó) ördögi. 

De ami a próbákat illeti, abszolút, mikor filmekről, televíziózásról beszélünk, főleg az utóbbi esetében ez egy lutri dolog és kell, hogy legyen valami alap, amibe aztán kapaszkodhatsz. Mert, hogy meg kell oldani a napi munkát úgyis ha, mondjuk technikai nehézségek adódnak, elmegy az áram vagy kifutunk az időből, nem működik a kamera vagy bármi lehet, neked nagyon gyorsan készen kell állnod, hogy, megold sikeresen a feladatot, persze közben jól is érzed magad, de mert tudod, hogy van egy masszív előkészületi alapod, alapanyagod.

 Több emberrel dolgozol, együtt nem egyszemélyes gépen repkedsz. Ez nagyon jutalmazó tud lenni, azt hiszem, kicsit visszakanyarodunk a szerepjátszási technikához.  Mikor  el vagyok zárva és a saját szerepemmel vagyok elfoglalva például a Star Trek esetében ahelyett, hogy scrabble-t játszhattam volna a barátaimmal, Zach-kel és Chris-szel, nekem el kellett vonulnom egy sarokba(üveg mögé) és a saját szaromra koncentrálni( SHIT- Benedict-nél a szerepet jelenti, szövegkönyvet) miért is fontosabb ez, mint a mások…szarja..(nevetés)

Elnézést, kicsit elbagatellizáltam. Néha bizony a koncentráció kis gubóját kell kiépítenünk magunkban. A Sherlock 3/2-ben azt a masszív monológot, ami ugyan tűzdelve van visszaemlékezésekkel, de mégis olyan volt, mint 1 stand up comedy -egyemberes showműsor. 5 napig vettük fel (tömeg elámul).  Úgyhogy minden féle mulattságból, ami körülöttem folyt, ki kellett húznom magam és csak a szerepre koncentrálni pedig igazán jól mulattak körülöttem és nélkülem- seggfejek.

Kérdés: Tehát mikor, mint hivatásos színész először csatlakozott a színészek táborába milyen féle –fajta karriert vizionált magának? Egyensúlyozni akart-e vagy nem televízió, színház, filmek között? És vissza tudna-e vinni minket abba az időbe mikor egy nehéz döntést hozott meg, merthogy lehetősége nyílt, hogy a Broadway-re menjen azzal a darabbal, amit már Londonban játszott (After the dance-Lara) ? Milyen érzés volt úgy dönteni, hogy nem teszi meg, mert más lehetőségek nyíltak ön előtt?

Benedict: Igen, elnézést kell kérnem (3 nevet sorol fel), amiért 8 hónappal a tervezett indulás előtt lemondtam a darabot és a kiutazást, nagyon önző döntést hoztam.  Igazán én világ életemben keverni akartam a színházat, a tv-vel és a filmezéssel. Kicsit ódivatú vagyok ez tekintetben, mert a LAMDA egy olyan iskola, ami klasszikus színjátszást tanít és ilyen felfogású is. Én pedig ezt a példát szerettem volna követni, a nagy elődök példáját, akik előttem éltek és alkottak, befolyásolták a színészetem.  Ez pedig annak az ideálja, hogy először klasszikusokkal kell kezdeni, aztán 1-2 modern színdarab, szerepek és televízió aztán megkapni néhány filmszerepet, de utána visszatérni a színházba kicsit.  Ez az, amit eddig tettem és ez az, amit tenni szeretnék és szerettem volna. A darab sajnálatos szerencsétlensége az volt, hogy a siker ellenére én filmezni akartam, filmre szerettem volna vinni és nem színházban játszani kicsit túl ellentétes..tudom, hogy ellentétes.

Nézzék! Minden, amit ma este mondok ellentmondásosnak tűnhet, de hát így gondolkodom. Kimondok valamit és azon jár az eszem, hogy az ellentéte is pont ilyen igaz, de azt hiszem, erről szól egy beszélgetés. Szóval nagyon szerencsés vagyok, hogy eljátszhattam Sherlockot, Tinker Taylorban egy szerepet, Frankenstein-t, beválasztottak a War Horse-ba. Az After the dance-ban egy szerepet, amiben én még látok fantáziát, hogy filmre vigyük, lehet belőle valami. Csodálatos élmény volt Londonban. De úgy gondoltam, Londonban már megtapasztaltam ezt az élményt és önző módon ki akartam szállni ebből az egészből. Örülök, hogy így döntöttem, mert utána megkaptam a Star Trek-et, Fifth Estate, August: Osage County, 12 years of slave-t, igen működött ez a döntési  stratégia.  Kockáztattam és kifizetődött.

Kérdés: Szóval ez a döntés, amit említett további szerepeket hozott, hozni fog. Ennek fényében arra lennék kíváncsi, hogy ön ugye sokkal híresebb ember most, mint mondjuk a kezdetekkor volt, amit említett arra lennék, kíváncsi milyen hatással van önre, mint színészre mert, javítson, ki ha rosszul tudom, de 1 színész attól válik jó színésszé, hogy képes kimenni az utcára akár, másokat megfigyelni a viselkedésüket és aztán ezt kifejezni. De hát mikor híres lett ( nem értem mit mond,) Ben beledörmög: az anonimitás elszállt.

Igen…és ez nehezebbé teszi az életét, mint színész?

Benedict: Nos, hát azért vannak álruháim a Sherlock-ban…no de komolyan, tudja, azért elég sok híres színész van, aki még mindig jó munkát végez tehát valahogy csak képesek megfigyelni másokat hiába kissé bizarrá vált az életük. De persze, hogy aggodalommal tölt el, a legfontosabb ugye a magánélet és van középút, vannak, módok hogyan is bújhatsz ki az alól, hogy megfigyeljenek úgy, hogy közben végzed a munkádat, bármit elkövetsz, hogy megfigyelj valakit, akit meg kell értened.

És meglepő módon valaki még mindig tömegközlekedést használ meg van 1 motorom is néha autót vezetek, de nem..nem tartozom az elitbe.

 Értem, amit mondani akar, most sokkal inkább arról van szó, hogy megértsem, szimpatizáljak azzal, hogy már nem egy magánbeszélgetést folytatunk- a fenébe azt hittem ez az csak közben sokan bejöttekJ- szóval igen, ez ijesztő és állandóan az emberek jóindulatára vagy bízva, mert a mobiltelefonok korában bárkit, bárhol lefotóznak.  Én színész vagyok, pontosan tudom milyen a kamerák előtt állni, milyen megfigyelt lenni, nagyon rá tudok hangolódni és igaza van, én vagyok, aki meg is figyel, mintha a kamerát megfordítanánk.  Nekem ez relatív új, de nagyon jól kezelem, meg hát vannak olyan tájai a világnak, ahol azt sem tudják, ki a fene vagyok. És vannak körülöttem olyan támogató emberek, akik figyelnek rám, gondoskodnak rólam, ugyanakkor hagyják, hadd járjam az utam, a saját elképzeléseimet és ez így rendben is van. Azt hiszem ez olyan készség, amit egyensúlyban kell tartani.

Ma este néhány barátom velem van, ők végigkövetik a karrieremet, látták a változást és pont arról beszéltünk, hogy hiába van valaki nálam a házamban vagy én valakinél, sohasem lehetünk „egymáséi „mert mindig lesz valaki, aki félbeszakítja a beszélgetést. Pont ez történt a múlt éjjel is a vendéglőben, ledőlt a spanyolfal, és durr valaki az arcomba vakuzott!  Hiába, no, mindig mondtam, hogy zárni kell a WC ajtót! (nevetés)

És nem tudom..ijesztő, nagyon ijesztő , ez egy tanulási  folyamat és én csak a kezdetén vagyok,  de tudja néha nagyon jó, hogy a népszerűség nem 10 évvel ezelőtt  jött el, mert így a 30-as éveim közepén másképpen látom  a dolgokat. Talán türelmesebb lettem, jobban tudok kicsit nagyobb lélegzethez jutni és kihúzni magamat ebből az őrületből és nemet mondani. Nagyon óvatosan elháríthatsz valamit vagy csak kicsit hátrébb léphetsz, de azt is meg kell tanulni hogyan, alkalmazkodsz vagy részt veszel valamiben.

És azt hiszem, ebben a szituációban most sokkal kényelmesebben érzem magam,i mint mondjuk 10 évvel ezelőtt éreztem volna, úgyhogy ez áldás.

Kérdés: Tehát, nem tudom ugyan milyen sorrendben forgatta a filmjeit, de tavaly szerepelt a Star Trek-ben, a Fifth Estate-ben, Hobbit-Desalation of Smaug, 12 years of slave, August: Osage County, Sherlock-ban. És ez hihetetlen, 1 év alatt, el sem tudom képzelni mennyire elfoglalt lehetett. Kíváncsi lennék csinál-e valami speciális dolgot a munkák között, egyfajta másdolgot (glaze the pallett-ennek mindjárt jelentősége lesz, színt vinni a palettára-Lara) hogyan képes ugrálni a szerepek között, ekkora változásokat véghezvinni?

Benedict: Hát igen és még fel is hívtam az ügynökségemet,hogy leforgatnék 1 rövidfilmet( gondolom ez a Little favour-Lara), ez volt a színezék a palettán(glazing the pallett) de most komolyan.  Nagyon szerencsés vagyok és ez áldás, de azért meg is akarok változtatni néhány dolgot. Tudja ez egy rekordtermése 1-2 éves munkának.  Nagyon sok project érdekel és ez mindig aggódással tölt el nem is a hírnévtől való félelem, bár az mindig ott van, hanem mindig az alapján választok szerepeket, hogy változatos legyen, önzően egyszerűen jól akarom érezni magam, és mindig másképpen stimulálni magamat.  Még ha csak 1 ünnepnap is volt a Sherlock 3. része és a Parade’s End között és a Sherlock előtt éppen csak leugrottam a színpadról, ahol a Frankensteint fejeztük be. 

Körülbelül 1 hetem volt, hogy elkezdjem a Sherlockot a Frankenstein után pedig nagyon le voltunk pusztulva Johnny-val(Johnny-Lee Miller).  De a legijesztőbb az volt, hogy a National Theatre-ben éppen az after partyn voltunk a Frankenstein záró akkordjaként mikor alvás nélkül bepattantam az autóba, ami jött értem, elvitt a War Horse forgatására, ahol forgattam megterhelve még vagy 80 lóval és egy reggel 8 órával. Spielberg pedig jött és lelkendezett:

Ben, Spielberg hangján: „-hát ez remek, remeeeek, nem akarod újra próbálni?”

 Én meg csendesen-„Igen,igen köszönöm.” és szépen lassan lefordultam az álmosságtól a nyeregből. De hát ez annyira hihetetlen dolog, annyira más tapasztalat volt, hogy élő állatokkal kell dolgozni. Azt hiszem ez volt eddigi életem legintenzívebb pillanata.

De ami legfontosabb és el kell mondanom. Muszáj, hogy legyen egy vízválasztó periódus az életben, ami azt jelenti, hogy végzek, a munkával utána kicsit szórakozok, megpróbálom megtalálni ki is vagyok valójában, visszatérni önmagamhoz ebben a család barátok igen segítőkészek- visszarángatni a való életbe, ahogy el is szeparálnak, sokszor az őrülettől- majd felkészülök a következő szerepemre.  Lassan elkezdem olvasni a szerepet, azon gondolkodni milyen változás is lesz ez minél többet megismerni az adott karakterből és elkezdeni a munkát a kiváló csapattal, ruhapróba, hajpróba aztán felvenni a kapcsolatot a rendezővel személyesen, utána meg a próbák. Na ez lenne az ideális folyamat ami ritkán valósul meg!

JKérdés: Ön sok olyan embert alakított, akik valódiak voltak, éltek és élnek  Stephen Hawkingtól, Julian Assange-ig, érdekelne hogyan folytat kutatómunkát ilyen esetben, mert némely esetben tudom, hogy találkozott az illetővel, akit eljátszott, de némely esetben bizony nem. Hogyan folytatott kutatást mondjuk Julain Assange esetében?

Benedict: Tudja, leginkább morális felelősségünk van azok iránt, akiket játszunk hát főleg Julian iránt, akinek élete most is változik, a helyzetével folyton törődni kell, kényes dolog. Vigyázni kellett, hogy méltányosan, igazságosan játsszam el, ne ítéljem őt bár a hívei és ő is azt mondják megtettem én szerintem nem. Leveleztünk egymással, megpróbáltam nem megijedni tőle, hanem azon gondolkodni mit tudnék neki (szerepnek) hozni, ami még empatikusabb.  Találkozni akartam vele és  nem meg tanulni őt, ami után egy 2 dimenziós seggfejnek ábrázolnám, na, ezt nem akartam.

 Hanem olyan valakinek ábrázolni, aki egy komplex, inspiráló és rendkívül unique ember, aki olyant tett, ami mélységesen fontos volt a demokráciának és hiszem, hogy ő ilyen ember, remélem ez a filmben visszatükröződött. Azt hiszem azok az emberek, akik kicsit jobban elfogulatlanok azt mondták, hogy néha közelebb állt az ő nézőpontjához (Julianéhez), én azért ezt nem hiszem. Azt hiszem egyensúlyban volt és értem, hogy miért nem engedte a filmet meg még a film kasszabukás is volt. Ennek ellenére én bármikor újra játszanám őt, nagyon büszke vagyok a munkámra és kiállok mellette, akár holnap újra eljátszanám.

Valakinek igazságot szolgáltatni, meg azt hiszem ő az egyetlen ausztrál, akivel eddig találkoztam vagy hát nem is találkoztam csak párbeszédet folytattunk meg nem is gondolom, hogy jó lett volna az akcentusom ez által így nem is olyan voltam, mint ő (ellenkezés-de nagyon jó volt!).

Komolyan, ez nagyon komplex volt, mert egyrészről ott volt a moralitás, ami nagyon aktuális volt, politikával függött össze, és ha ennek részese leszel, olyan mintha 1 politikai álláspontot képviselnél. Én színészként viszont kiállok amellett, hogy engedtessék meg nekünk, hogy eljátszhassunk ilyen komplex tárgyú dolgokat.  Ez trükkös ám, mert általában akiket eddig játszottam nagyszerű emberek, mint Van Gogh, Julian, Hawking, Turing (most jön) mert annyit teszünk, hogy a legkisebb súlyú értelmezést vagy lenyomatot adjuk ezekből az emberekből a legmélyebben. Maga a mozizás is 1 sűrített élmény a hosszú éveknek és végtelenbe nyúló pillanatokat tömörít egy sikeres perccé vagy drámai beszélgetések minden, ami ezzel kapcsolatos tele van, komplexitással főleg mikor valós emberekről van szó.

Mindenki azt hiszi, hogy a való életben is minden úgy történt, mint a filmen, de én tudom, hát tudom a saját kutatásaimból, hogy bizony nem így van, nem így történt sok dolog a való életben!  Na de ez hatalmas kérdést vet fel, hogy akkor mi a francnak csinálunk bármit is az élő, valós emberekkel.  Azt hiszem, hozzáférhetőségre van szükségünk valami elbeszélő hozzáférésre, ami megérteti velünk ezeket a kiváló embereket a maguk idejében, történelmében. Tudom, hogy ez egy masszív magyarázkodás, de én úgy tekintek ezekre az életrajzi filmekre, mint fikcionált igazságokra és úgy hiszem, akik életrajzi regényt olvasnak, tudják ezt. Sokan élnek közülük, akiket ábrázolunk, ott van a közönség, aki ismeri az életüket a különböző médiumokon át a könyvekig, dokumentumfilmekig.

Hogyan tudsz ábrázolni valamit ami új, más, vitális de ezzel együtt olyan visszhangja van vagy bármi amit muszáj visszaadni, visszatükrözni  ezekről az emberekről.  Úgyhogy ez az egyensúly a megszemélyesítés és az értelmezés között, ami nélkülözhetetlen, ahogy mondjuk egy jó haj make up , egy jó rendező.

Kérdés: Az elmúlt egy hetet az ön tanulmányozásával töltöttem, életrajzok, interjúk,(Ben közbevág: Oh szegéény!)-az egyik nagyon izgalmas dolog (Ben közbevág” Hát ez egy hosszú hét lehetett), öö..(Ben közbevág: Látta a családját egyáltalán? Van még családja?)- Nem, nem már nincs. :)

Szóval, ami nagyon érdekes, hogy ön időtálló, maga is mondja, és az életrajzokban is elhangzik, mint hízelgő adalékanyag( mint plusz mint valami több ami csak Benedictben van-Lara), hogy ön mondjuk  akár  bármelyik filmbe bevethető, mint Peter O’Toole, akinek ön az utódja…

Benedict közbevág: Hát igen, a „furcsa arc” előnye. Valahol egy vidra és azon benyomás között van, amit az emberek kicsit bizonytalanul vonzónak tartanak. Vagy egy vidra, aki vonzó. 

Na de komolyan, ezzel az arccal kellett felnőnöm és ez arc van a showbizben már több mint 10 éve és akkor most feltettek a legvonzóbbak listájára, ami kicsit (nevetés) hát valljuk, meg nem állja meg a helyét, mert eddig még az ezerben sem voltam benne, de tudom, hogy a színészi képességeimnek szól inkább, ami nagyon tiszteletre méltó (mármint másoktól-Lara).

 Na de hát, azzal kezdtem, hogy—szóval én nem vagyok egy tipikus szépség. Hosszú fejem van, hosszú nyakam ez egyfajta beltenyészeti furcsaság.(nevetés) (beltenyészet- angolok-Lara). Így hát..én ezzel kiválóan boldogulok, megülök 1 vagy 2 lovat, magas nyakú gallért viselek, kitűnően elvagyok, no de nem mindig van ám ez így! Nem ám...nevetés. .Van amikor azt a gallért fel kell hajtani egy XXI. századi drámában!

Na de komolyan, volt nekem egy nagyszerű angol tanárom Martin Theroux (Oscar ), aki azt mondta nekem egyszer, „Ön William Blake-re emlékeztet” Kire? Tudják William Blake költő volt, aki végig hallucinálta a romantic erare-t(17-18. század-Lara). „Maga oldsoul. (Oldsoul- olyan ember, aki a hagyományokból építkezik, tiszteli a múltját, a hagyományait. Olyan ember, akinek nagyon erős lelki alapja van. Erős a belső biztonsága, harmóniája. –Lara)

Tudja, én Angliában nőttem fel, ahol a hagyomány nagyon fontos. Nem, is az én örökségem, hanem Anglia történelmi öröksége. 400 éves épületbe jártam iskolába, de körülöttem már ott voltak a modern épületek. Bárhová nézek, ott van a történelem, amiből táplálkozunk, ez inspiráló. Tudja az én időmben, az én környezetemben bármit teszek, mindig látom, ahogy a múlt beleolvad és látjuk, hogy nem is állunk távol a múlttól, a történésektől és nagyon fontos hogy ezt felismerjük, tiszteljük és tanuljunk belőle. és…Csak tudnám mi volt a kérdés?! …nevetés. Nagyon meleg van itt.

Kérdés: Szóval egy másik dolog, amit megfigyeltem vagy megugrott rajta a figyelmem Sherlock-tól a Tinker Taylor-ig, hogy  ön beszélt a TT-ről,  hogy mennyire csodás volt Gary Oldman-nel játszani, akit ön tisztel, meg egyfajta mask shifting-nek nevezte a játékot, hiszen minden színész imád maszkot ,különböző maszkokat viselni…. (mask-shifting- álarc csere, váltogatni az álarcainkat-Lara)

Benedict közbevág: Igen,igen. Ez egy áldás annak az illúziója, hogy kémek lehetünk ez nagy lehetőség egy színésznek, ezért is remélem, hogy egyszer beválasztanak az MI 6-be. (angol titkosszolgálatról film-Lara).

Ne de persze, jó lenne, nagy ámítás lenne, mint Guy Burgess ( ő angol rádiós volt,aki a hidegháború ideján kémkedett-Lara), egy partin elkiáltotta magát „Emberek kém vagyok!” és persze senki nem vette komolyanJ..pedig tényleg az volt. Mi színészek mindig változunk, alakoskodunk (showy offy- ami jelenthet pöcst is vkit aki egy pöcs, ezen nevet a közönség-Lara), de a lényeg az, hogy mindig álarcot váltunk ez a munkánk, ezt tesszük.  Tehát annak lehetősége, hogy valakit eljátszunk egy kontextusban, valakik vagyunk majd egy teljesen különböző kontextusban, teljesen mások leszünk a következő pillanatban, ez egy álom a színésznek.  Maguk a karakterek is fantasztikusak Thomas Alfredson filmvilága, maga ez a nikotinos, alkoholos, veszélyes, szürke, scraggaty(- olyan, ami bűzlik a cigitől ,piától, rosszéletű-Lara), a tv-n keresztül is átjött , szinte szagolni, érezni lehetett ezt a miliőt.

Azt hiszem ez egy kapcsolat volt az érzelmi valóság és a kémkedés között. Mert ez a kapcsolat még mélyebb dolgokat tár fel, hiszen minden szereplőnek meg van a maga emberi története, (a saját privát élete).  Mert vannak dolgok, amiket beáldoznak, amikért küzdenek, vannak szerelmeik, érzéseik, vonzalmaik. Vannak kiváltságaik, morális kompromisszumaik (morális kompromisszum és az integrity ellentétben áll, magyarul létezik a tisztesség és a megalkuvás, ha így érthető, kiváltság-előjog, jogok és a megalkuvás ellentéte-Lara).

 Aztán itt van, a munka monotonitása olykor, az árulás és ez az állandóan változó választás hűség és megértés között. Tudja ez egy gazdag forgatókönyv, amivel egy színész eljátszhat. És annyira izgatott voltam, hogy bekerültem a filmbe, ilyen szereplők közé.

Kérdés: Beszélgettünk eddig filmekről, történelemről, történelemben jelentős alakokról aztán, tudja, Valaki elénk áll megint azzal a gondolattal, hogy dolgozzuk fel Sherlock Holmes-t, aki a legtöbbet megfilmesített, átdolgozott –Ben közbevág: Igen a legtöbbet feldolgozott, dramatizált elképzelt alak(elképzelt mint nem létező személy) a világ történelemben. –Kérdező: Szóval valaki azt mondja,”Csináljuk meg újra, de most a XXI. századra áttéve, átírva, átemelve. A kezdetektől világos volt, hogy ön ebben szerepelni fog, megérte-e önnek már az elején, hogy szerepeljen benne, vagy mikor vált ön számára világossá, hogy el akarja vállalni a szerepet?

Benedict: A válogatás úgy nézett ki, hogy én hallottam erről és rögtön azt gondoltam, „Uh ez minden bizonnyal olcsó és elcsépelt” project, olyan feldolgozás, ami a pénzre hajaz csak.  És aztán megláttam kik is állnak mögötte és tuti, hogy akkor semmi féle képen nem lehet „olcsó és elcsépelt” mert ez a 2 srác nagyon jó író. Steven-t ismertem, édesanyám szerepelt néhány, általa írt sorozatban, Mark Gatiss pedig az én személyes hősöm volt az egyetemen, egy igazi úriember. 

Szóval tudtam, hogy ez a háttér jó és tudtam kik vannak a projectben, tudtam kik ők, úgyhogy elolvastam a forgatókönyvet és azonnal beleszerettem.  És aztán találkoztam velük egy lakásban –Sue Vertue édesanyja otthonában. Sue Vertue valamikor úgy volt ismert, mint Baryl Vertue lánya most már mindketten ismertek. Baryl rengeteg interjút készített (Baryl Vertue Britannia egyik legelismertebb tv producere-Lara), ő egy legenda, de én még soha nem találkoztam vele és nem is tudtam, hogy az ő otthonában vagyunk. Tehát a lakásban ott volt Sue, Mark, Steven és Martin meg én. Felolvastuk a szöveget és emlékszem az első elpróbált jelenetre, az első részből, mikor John-t magamhoz hívatom és gépeltetek vele ő meg enyhe undorral kifakadt, hogy nem a titkárnőm. Meg ..uh..emlékszem, még előtte, Baryl bejött a szobába és kérdezte: „Tea és keksz”? Én meg odasandítottam Sue felé, suttogva megkérdeztem, „Ő Mrs. Hudson?”  Sue: Nem ő az ANYÁM! (nevetés). Oh, húha…ez rossz kezdés, igen rossz kezdés. Töröl és újraindít.

De végül is megnevetettem őket és Martin-t is ismertem együtt játszottunk a Starter for ten-ben. Szóval vicces nagyon vicces volt már a kezdetektől, és úgy gondoltam ez jó lesz, nagyon élvezem. Úgyhogy felpattantam a motoromra, felhívtam az ügynökségemet, akik nagyon, nagyon, ,nagyon  lelkesedtek, hogy csináljam meg.  Úgyhogy felvettem a sisakomat és..jah hát először persze letettem a telefont különben elég fájdalmas lenne a jelent..(nevetés)..Azt mondtam magamnak, „Krisztusom ez nagyon magamutogató , exponált dolog lesz számomra.  Hiszen Holmes alakja akár jó, akár rossz mindig hatalmas figyelmet kapott és fog kapni a történelem során mint egy örökös reinkarnációja a consulting detective-nek( tanácsadó detektív Conan nyomán-Lara).  „Meg akarom én ezt csinálni egyáltalán?” . Mert tudja eddig is voltak állandó és folyamatos munkáim, egyik munka a másikba vezetett és ez most egy hatalmas lépés volt a lámpafénybe (gondolom rivaldafény-Lara) ,ez egy nagyon jó anyag, igazán meg akarom csinálni”.  Úgyhogy megcsinált a pilot részt a BBC imádta a másfél órát, úgy hogy így kezdődött.

Kérdés: És hát a határai, a terjedelme ennek a sorozatnak, ami közönséget illeti, hát az elejétől az indulástól kezdve több millióan követték figyelemmel, minden várakozást felülmúlt, hány embert is érdekel valójában, hogy ön mit csinál. Ez önnek örömöt okozott?

Benedict: Nos Sue, Steve, Mark és én… Martin, ha jól emlékszem nem volt ott..együtt néztük az első részt.És én nagyon is tudatában voltam a média közönségnek , ugyan soha nem foglalkoztam a social mediaval ( gyűjtőneve annak a médiának ami magában foglalja a virtuális közönséget, hálózatot az az a net és minden olyan készülék amin net van-Lara).  

Mert úgy gondoltam hogy magába szív és uralja az életem.  De persze olvastam a netet és le voltam nyűgözve, hogy az emberek blogoltak a sorozatról, twitteltek,  vokális élményt nyújtották, az egész életre kelt.

És ez új volt számomra, hiszen eddig nem volt ilyen fajta visszajelzés a munkámról, ilyen fajta kapcsolat a közönséggel, ez számomra új élmény volt.  De kevésbé számítottam vagy vártam azt a reakciót, tudja..mikor kimentem a szabadba, konkrétan a vonatállomáshoz, hogy visszajussak , álltam a sorban és újságírók tömege, fotósok, helikopterről is fölöttem nekiálltak kérdezni: „Milyen is ebben szerepelni?” (Ben eljátssza, a közönség nevet). Óh hála Istennek, ez a pillanat törlődött az életemből de ez nagyon nyomasztó volt, ijesztően eltávolító érzés volt mert tudja olyan személytelen ez az egész. (média)

folytatás

Lara fordítása, ne vidd sehova!