Bizony, sok rajongó próbálkozott már megfejteni azt a kérdést, amit a The Reichenbach Fall című epizód nyitva hagyott; vagyis hogyan élte túl Sherlock a zuhanást, ha egyáltalán túlélte, ki segített neki, és a többi. Megszállott rajongók százai kezdtek hát őrült teória-gyártásba, vannak köztük valószínű és eléggé elrugaszkodott ötletek is. (habár Moffat szerint „van egy részlet, amiről mindenki megfeledkezett”). Ezekből szeretnék most nektek bemutatni párat.
(a lista esetlegesen még bővülhet, úgyhogy érdemes vissza-vissza nézni).
1. Egyik legegyszerűbb és legésszerűbb teória, hogy Sherlock, még előbb a laborban Molly segítségét kérte a halála meghamisításához, aki persze boncoló lévén jól ért az ilyen dolgokhoz. Ebből az következik, hogy Sherlock előre kitervelte az egészet, és tudta, mire számítson. Moriarty öngyilkossága után, Sherlock nem engedi közelebb menni Johnt a kórházhoz („Maradj pontosan azon a helyen.”), mert különben közelről kiszúrná, hogy az egész csak színjáték. Majd amikor Sherlock leugrik a tetőről, igazából abba a szemeteskocsiba ugrik, ami nem is olyan messze parkolt a kórház bejáratától:
Johnt a zuhanás után pár másodperccel elütötte egy biciklista, akit felbéreltek, nehogy Watson észrevegye, ahogy kiveszik a kocsiból Sherlockot, és felapplikálják az arcára a művért. Természetesen a (szintén felbérelt) tömeg (esetleg a hajléktalan-hálózat) Sherlock holtteste körül megint azt a célt szolgálja, hogy Johnt késleltesse, aki zavaros állapotában képtelen kitapintani barátja pulzusát.
2. Nyilván mindenki emlékszik arra az elrabolt kislányra, aki Sherlock láttán sikítozni kezdett a rendőrségen. Elképzelhető, hogy a gyerekek elrablója valamiféle Sherlock-maszkot viselt, ami annyira élethű volt, hogy meg tudott téveszteni bárkit; ebben az esetben lehetséges, hogy a hulla a földön igazából nem is Sherlock volt, hanem csak egy Sherlock-hasonmás. A rajongók azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy pont úgy „varrták át” át valakinek az arcát, mint Guy Richie Sherlock Holmes című filmjében.
3. Hasonló teória mint az 1. pontban, csak itt Sherlock egy gumilabdát (egészen pontosan azt a gumilabdát, amivel korábban játszott) szorít a hóna alá, ennek köszönhetően elszorul a vérkeringése, és kevésbé lehet kitapintani a pulzusát.
4. Sokan elképzelhetőnek tartják, hogy John valójában nem is látta Sherlockot lezuhanni a tetőről, hanem egy hallucinogén anyag hatása alatt állt (pont, mint a második évad második részében).
5. Mint már említettem, Moffat szerint a rajongók valami fontos dolgot szalasztottak el, és a kulcs az a pillanat, amikor „Sherlock kifordul önmagából”. Erre ezer találgatás érkezett már, kezdve a telefon eldobásától a könnycseppekig amiket a tetőn ejtett; egyik legnépszerűbb az a jelenet, amikor Sherlock pár pillanatot kér egyedül.
6. Molly adott Sherlocknak valamilyen átmeneti bénulást okozó szert, de akár az a Rhododendron ponticum nevű növény is lehet ezért felelős, ami az addlestoni édességgyárnál jött szóba. Drog hatására utalhat az is, amikor Moriarty halála után Sherlock megfogja a fejét, és a ruhájához érinti a száját:
7. Az IOU kifejezés valójában a Grimm mesékre utal. A jód, oxigén és urán rendszámai a periódusos rendszerben sorban: 53, 8 és 92. Ezek a számok egy meghatározott Grimm mesekönyv nyomtatásban a mesék sorszámát jelölik, amiket nyugodtan vonatkoztathatunk sorozatunk főhőseire (ezek: Hófehérke, A furcsa zenész, Az Aranyhegy királya). Bővebben erről a teóriáról itt lehet olvasni magyarul, angolul pedig itt.
8. Később az újságokban láthatjuk viszont Sherlock halálát, Moriartyról viszont mindenki megfeledkezik. Lehet, hogy csak Molly takarította el a testet mert megkérték rá, egyesek szerint viszont Sherlock öltöztette fel halála után Moriartyt a saját ruháiba (plusz maszkot tett rá), és őt dobta le a tetőn. Így Sherlock sírjába temetik Moriartyt (Hmm. Így még ironikusabb lesz az „Én te vagyok” mondat, nem?).
Stanci
9. Egy tumblr felhasználó, gyzym hívta rá fel a figyelmet, hogy mindannyian elfeledkezünk egy fontos részletről: Sherlock megkérdezi Mrs. Hudsont, hol és mikor takarított utoljára, ez alapján pedig megtalálja a könyvespolcon elhelyezett kamerákat. Ha a jelenet célja annyi lenne, hogy így tudassa a nézővel, Moriarty hogyan tudott minden mozgásukról, elég lenne ennyi - de a szál folytatódik. Amíg John az utcát kémleli és kiosztja lakótársát, Sherlock a laptopján dolgozik: a kamerával babrál. És nem derül ki, mit akart elérni vele. Valamiféle felvételt készített talán?
10. Szerintem az a legvalószínűbb, hogy az egész Reichenbach-probléma kulcsa a párbeszédekben van elrejtve, így a néző (ha feltöri a "kódot"), Sherlock és Moriarty tetőtéri beszélgetéséből mindenre rájöhet - és nem csak a néző... egy másik tumblrös véleménye szerint Sherlock rögzíti Moriarty vallomását a telefonját, amit hátul összekulcsolt kezében tart, majd John szeme láttára elhajít. [Így utolsó szavai - "this is my note" - új értelmet nyernek.] Ez magyarázat lenne arra a Sherlock jellemétől teljesen elütő húzásra, amire talán Moffat is céloz: hogy elmondatja Moriartyval, mit tett, ahelyett, hogy ő vágná a fejéhez következtetéseit.
11. zq-cumerbatch felhasználó teóriájában a Sherlockék nappalijában lógó bábu fontos szerepet kap. John frissen tért vissza a zuhanyzásból, Sherlock pedig egy régi, poros ügy leírását olvassa, aztán hangosan megjegyzi: "Oh, Henry Fishguard never commited suicide" (Ó, Henry Fischguard soha nem követett el öngyilkosságot). A könyv a kezében a Bow Street Runners - százados olvasmány. Vajon tényleg csak elavult bűnügyek megoldásával szórakoztatta magát, vagy Henry Fischguard segítségével gyakorolta be a saját öngyilkosságát, amit már ekkor kitervelt?
12. Bárhogy is, azt figyelembe kell vennünk, hogy a megoldás nem lehet túl komplikált, hiszen a következő epizód 90 percéből Sherlock nem tölthet azzal nyolcvanat, hogy Johnnak magyarázza a múltkori részt, amiről a néző megtekint egy csinos sideshow-t... technikailag ez megengedhetetlen, pláne, hogy közben egy új bűnügyet is meg kell oldaniuk!
Reisuto
13. GogerK elmélete
Abby
|